Nógrád. 1975. szeptember (31. évfolyam. 205-229. szám)
1975-09-28 / 228. szám
Űj könyvek A Gondolat Könyvkiadó megjelentette Miloslav Stingl: „Az utolsó paradicsom” című, sok érdekes — részben színes — képpel illusztrált útleírását. A néprajzi kérdések iránt érdeklődőknek csemege Franz Boas könyve, a „Népek, nyelvek, kultúrák”, a kiváló tudós válogatott írásaival. Maurice Cornforth könyve „A nyílt filozófiai és a nyílt társadalom” ; egy polgári filozófus, Kari Popper nézeteinek marxista bírálatát adja, Anatoli j Lunacsarszkij, a kiváló szovjet kultúrpoli‘ikus, Lenin közvetlen munkatársa zenei témájú válogatott cikkeit, beszédeit, tanulmányait, tartalmazza „A zene világában”. Az ugyancsak szovjet V. J. Ridnyik könyve a ..Kvantum- mechanika mindenkinek. Ignácz Rózsa visszaemlékezéseinek kötete a7 „Ikerná'yá- imon”. Megjelentetett akiadó egy érdekes tudománvos-fan- tasztikus regénvt is. Horváth Zoltán Gézo könyvének címe: „Hány példányban óhajt élni?”. Sok színes é- fekete-fehér kép illusztrálja Harald Lange s'^ép fotóalbumát. címe ,.Kelet-Afrika állatparadi- csomában”_ Az Euróna Könyvkiadó újdonságai között SKftrenei egv, a második világháborúról szóló elbeszéléseket tartalmazó antológia. melynek gazdag anyagát Bart István válogatta. Megielent MauD^S'ant: ..Korzikai történet” című elbeszéléskötete, s a Magvar Helikon gondozásában Ovidius: „Átváltozások” című klasszikus versc’lklusa. Deve" cseri Gábor művészi fordításában. A Napiaink költészete sorozatban látott napvilágot Edward Cummings 99 verse, kitűnő műfordítóink tolmácsolásában. A Diákkönyvtár új kötete Makszim Gorkij: „Az anya” című híres regénye. Az amerikai esszé legjobb mestereitől közöl kiváló válogatást az Országh László szerkesztésében megjelent antológia „Az el nem képzelt Amerika”. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó sok új könyve közül első helyen említsük meg Krúdy Mária apjáról írt „Szinbád gyermekkora” című érdekes életrajzi regényét. Hárs László újabb ifjúsági regénye a „Mi is voltunk gyermekek”. Kitűnően összeállított antológia a világirodalom legszebb gyermekverseiből a T. Aszódi Éva által szerkesztett „Fecskeköszöntő”, Würtz Ádám illusztrációival. Miniatűr-kiadványaként látott napvilágot — Móra Ferenc néhány elbeszélésével, meséjével, Reich Károly illusztrációival — a „Hendók mester és Busa deák". Az ifjúság számára írt elbeszéléseket tartalmaz az ungvári Kárnáti Kiadóval közösen megjelentetett könyv. „A titkos levél”. Alekszej Pantyelejev tollából. Szabó Lőrinc gyermekverseit, versfordításait tartalmazza a „Lóci óriás lesz”. A Szépirodalmi Könyvkiadó megjelentette két kötetben Tamási Áron színpadi műveit, „Akaratos népség” címmel. A Diákkönyvtárban látott napvilágot Madách Imre drámai költeménye, „Az ember tragédiája”. Ismét a könyvesboltba került Kosztolányi Dezső ösz- szegyűjtött verseinek régen nélkülözött vaskos kötete. Bolya Péter novelláiból ad válogatást „Az eltűnt szoba". Be- namy„ Sándor regénye „A pa- komparts, az agglegény és a kisfiú”. A Magyarország felfedezése sorozatban látott napvilágot Tüskés Tibor a mai Pécset, annak problémáit ismertető könyve, a „Nagyváros születik”. Mai tévéajánlatunk 20.02: Lila akác. Szép Ernő bájos regénye, amely a nagyvárosi nyomorúságnak. az éjszakai élet cifra nyomorúságának állít emléket, többszörös életet él. , Regény, színdarab és film is készült belőle. Sőt: két film, két magyar film, az egyik 1934-ben. a másik 1972-ben. Érdekessége. hogy mindkettőnek azonos a rendezője — a harmincas években Amerikába kivándorolt — Székely István. ’•’zen a napon az 1972-es Lua ákácoi láthatják. Hősei Tóth Manci, a kis varrólány, aki mindenáron táncosnő szeretne lenni, ami sikerül is neki és Csacsinszky Pali bankpénztáros és költő. Manci egy városligeti véletlen találkozásnál szeret bele a fiúba, a fiú azonban egy szépasszonynak hódol, alig veszi észre Mancit. Manci jelentkezik a Casino táncosnő-felvételén és beválik. Ezután már többször találkoznak, de mire Pali is észreveszi a lány szépségé* tisztaságát, már talán késő. . Tóth Manci: Halász Judit Puli: Bálint András. Az üzemvezető előtt tulajdonképpen mindent tagadtak. A két Bugony csak a maga igazát hajtogatta. Elsősorban Jóska tagadott: hogy ő nem kezdeményezett semmit, csupán azért vágott Balázshoz egy kődarabot, mert feltehetően rokonok, s mint ilyennel, joga van viccelődni. Bugony Balázs — sűrű, erős férfi — keveset beszélt, de minden szava határozott volt, kicsit sértő is. — Méghogy rokon... — Bugony. Bugony... — vörösödött bele Jóska, s mint aki segítséget remél, ránézett az asztal mögött ülő főnökre. Az meg csak éppenhogy kilesett vörösesre gyulladt szemgödréből. — Hallgasson — mordult Jóskára. — Most emez beszél. .. No, beszéljen, Balázs. .. — valami titkos, megfoghatatlan szál kötötte ehhez a másik Bugonyhoz. aki két hónapja került a keze alá s a közeli aknán jól kereső. sőt jó nevű aknász volt. „Hogy ezt is mért hozzám verte az isten, ha már egyszer megbolondult, s parancsolgatás helyett a trógerolást választotta.” — Nem rokonom... — Engem nem az érdekel. Arról mondjon már valamit, hogy mért ütötte le ezt az embert. .. — Neki jobban kell tudni... — No, most akkor maga beszéljen. — Méghogy én tudom, mért ütött le? Leütött. Egy ökörnek elég lett volna — és az allét sűnogatta. — Szóval, semmit se tud. Az isten csapná magukat a... — Talán, az öcsém... Mert neki volt vele baja. Még a Somlóin... — Akkor ő számoljon! Fájdalmasan keserű mosoly jelent meg Bugony Jóska arcán. — Az még nálamnál is nyápicabb! — s kicsit előbbrelépett, hogy kifessen vékonysága. — Akkor mi az istent kö- tekszik? — állt fel az üzemvezető. — No. a mai napra írassanak maguknak üdülőt. .. Végeztem. Tudta ő nagyon jól, hogy Bugony Jóska mért kötözkö- dött névrokonával. Ha valakiből egyszer szakvezető aknász lesz, annak már nem olyan a szaga, mint a többinek. S vissza nem fogadnák maguk közé, ha megfeszül, akkor se. Ha valaki elcsapott ügyvéd? Vagy volt főkönyvelő. aki sikkasztott? Annak még a talpát is letörlik műszak végén, napközben meg rádolgoznak. De akiből egyszer. .. Aki otthagyta az övéit és rézlámpás aknász lesz, azzal a magafajtái végeztek. S ha nem Bugony Jóska, hát más valaki, beleköt, követ vágnak hozzá, ráejtik a gerendát a kezére, a fűrészévé! szöget vágnak. .. Szóval, elüldözik a maguk köréből. A két Bugony együtt bu- szozott be a városba. Míg utaztak, meg nem szólaltak volna. Bugony Balázs néha rálesett névrokonára, s tán sajnálta is. hogy akkorát ütött. S még azért is megesett rajta a szíve. mei't olyan nagyon soványka volt. Szinte száraz. Igaz, jó öltöny volt rajta, de semmit se ért az „Tehénre húzhatnak gatyát. ..’ Fejében az motoszkált: mért ilyen az ő fajtája? Ez a szerencsétlen lehetséges, hogy már tizennégy évesen a bányában uraságis- kodott. S talán cipője se volt. S ha megütöte az aknász, hát meghajolt, s otthon elhallgatta az apja előtt. Még az is megverte volna... Most meg? Mit tett ő az öccsével? Éppen mert névrokonok voltak. hát istápolta. Ha kimaradt, megértette: húszéves legény, elmaradt a lánynál... De ezt így a szemébe nem mondhatta. Tréfásan rávert a hátára: „Hát. rokon, jó lesz az, hogy te csak egyszerűen nem jelentkezel sihten?” Csak nem ezeket a valóban rokoninak szánt nyakleveseket sérelmezte? Végre a Jóska szólalt meg: — Tényleg, nagyon fájt az a kő...? — Nem! De a pofon? Restellkedve elfordult — Hát... ritkán kap ilyent az ember. .. — Máskor a hülye vicceidet. .. 'Jóska arca felderült. — Rendes vagy te. Egy féldecit megihatnánk együtt. Itt. a sarkiban. — Megihatunk! — nyújtotta meg a beleegyező szót Balázs.. . — De én fizetek. — Egyszer te egyszer én! Bugony Jóska lelke megörült a tegezésnek, s hogy az ő szája is kezdett rájárni, semmit nem érzett drágának. Még azt sem. hogy neki fizet az egykori aknász, ami igen nagy ritkaság, sőt sértésszámba is meheieU egy segédvá- iár esetében. A rend az, hogy az aknásznak fizetni kell.... ha elfogadja a meghívást. Mondta is neki, mikor két-két fél deci cseresznyepálinkával elvonultak egy sarokba. — Pedig te... te aknász voltál Somlón. — Az! — Azok igen rátarti emberek. —, Azt hiszed? Mind az? — Az már igaz! — törölte meg a száját, s nem is figyelte. hogy marja e a gyomrát a lecsúszó ital. — Nem mind... Pajtikám, nekem elhiheted! — Nem! Bizisten. hogy nem, pajtikám. .. — s el is hallgatott nyomban. Talán még meg talál sértődni a „pajtikám”-ért. Hallgattak. A két Bugony arca semjnit se árult el. Sem a sértődést, sem a félelmet. Kiitták a másik pohár italt is. s amikor Jóska elindult az újabb „munícióért” — ahogyan tréfásan megjegyezte — a másik Bugony felsóhajtott. Két hónapja, hogy egyedül issza meg a pálinkáját. A régiek — beosztott aknászai — elkerülik, köszönését is csak éppenhogy fogadják. S a friss cimborák? Nos. azok sem barátkoztak vele. Tulajdonképpen ez a Bugony Jóska az első. aki... — No. igyunk! — állt meg előtte a másik. — Hát, szervusz, rokon! — Szerbusz, pajtikám... Kis szünet után. — S hát tényleg, lehetünk mi rokonok is... Bugony Jóska nevetett. — Aligha. Mi Erdélyből keveredtünk ide, még a harmincas években. — Én meg a Felvidékről. — Az messze van egymáshoz. — Messze. .. Dehát akkor mért mondtad.. lent. Amikor. .. amikor kötekedtél. — Csak mondtam. Valamit mondani akartam. Kellett mondani valamit. Nincs igazam? . — Az öcséd miatt? — Az öcsém miatt? Legutóbb már hűségpénzt se kapott. Nem szeret az dolgozni. .. — Mert visszakerültem? Le. a lapáthoz! Mi? ' Bugony Jóska a kocsma ■sarkába menekítette a tekintetét. — Nem is tudom... Néha az embernek viszket a tenyere. .. — Az aknászra? — Nem! Az kell. Ugyan úgy, mint a lőmester. meg aki fizeti a bért. Csakhát... Csakhát. .. annyian. .. olyanok lesznek! Bugony Balázs megértette a másikat. — Megmondhatnátok neki. szemtől. — No. akkor vehetném a kabátom. .. — Mindet csak nem zavarná el... az olyan. Ezen meg Bugony Jóska gondolkodott el. — Ez is igaz. A teremtésit, pajtikám. Erre még nem is gondoltam. Bizonyisten! — Pedig erre is gondolhatnál. —i Nem szeretek gondolkodni! — Hát ez a baj! — s megfogta a, vékonyka embert. — Most majd én hozok... — Az aknászok nem fizetnek. Ez már szokás. — Nem vágáséi én aknász..; S még ha az is lennék? Vagy roko:Vfi vagyunk, vagy nem! No! Akarod? — Akarhatom... — s olyan gyönyörködve nézett szét a piszkos, bűzös kocsmán, mintha a Paradicsomban lenne. Hogy mi tette ilyen színessé Bugony Jóska pereceit? Ezt ő tudta a legkevésbé. Az újkeletű rokonság, méghogy ő egy — még ha lebukott is — igazi szakvezető aknásszal pálinkázik. Esetleg maga a pálinka? Dehát Bugony Jóska nem szeretett gondolkodni. ezt maga is megmondta. Baráíli Lajos; AFFÉR Átlagszámítás Az átlagszámítás a leggyakoribb statisztikai művelet. Szükség van rá, szinte az élet minden területén. Az ipari üzemben ismerni kell az anyagfelhasználási átlagot, a gépkihasználási átlagot, a bérátlagot. A mezőgazdaságban tudni kell a holdankénti vetőmag- és műtrágyaátlagot, a csapadékátlagot, a termésátlagot. A kereskedelemben fogyasztási átlagot mérnek, a közlekedésben az utassűrűség átlagát vizsgálják, a kulturális életben az intézmények látogatottsági átlagát, a könyvek átlagos példányszámát. még a tömegízlés átlagos szintjét is. Átlagszámítás nélkül mozdulni se tudnánk. Ha mégis neheztelek rá, az alkalmazása kizárólagosságának szól. Annak, hogy segédeszközből magyarázó elvvé lép elő, hogy módszerből szemléletté rangosodik, hogy elfedi az egyszerit, a különöst, az eltérőt — magyarán szólva: az életet. Mondom is rögtön a példákat: Neheztelek a statisztikai átlagra: — ha az életszínvonal egyéves növekedésének mutatójaként elfedi némelyek túlzott életszínvonal-növekedését és mások életszínvonalának stagnálását vagy visszaesését; — ha az árszínvonal emelkedésének mutatójaként lehetetlenné teszi a különbségtevést fontos közszükségleti cikkek árai között; — ha az évi lakásnövekedés kifejezőjeként elfelejteti ve. 'fink az évi InkősamOrHzá ciót, meg azokat, akiknek az idén se jutott lakás; — ha a mozilátogatottság jelzőszámaként eltünteti az aránytalanságokat a különböző fajsúlyú filmek látogatottsága között; — ha százalékos számként, úgy viselkedik, mintha nem viszonyt fejezne - ki, hanem abszolút értéket, mintha valamely dolog 50 százalékos változását nem akkor lehetne csak méltányolnunk, ha tudjuk: egyhez, tízhez vagy százhoz képest változott-e; — ha bármiféle eredmény mutatójaként megnyugtatásul szolgál. holo*t csak viszonylagos érvényű tájékoztatásul szolgálhat; — ha azért vonjuk kétségbe egy eset érvényességét, egy regény helyzeteinek és figuráinak hitelességét, mert eltérnek az átlagostól; — ha átlagbűvöletünkben türelmetlenül utasítjuk el az élet milliónyi jelenségváltozatát, megfeledkezve arról, hogy az átlag merő elvonatkoztatás, olyan jelenségek számtani kifejezése. melyek önmagukban egytől egyig eltérnek tőle, hiszen az életben egyébként semmi sem átlagos. A nógrádi gyárakban nem dolgoznak átlagmunkások, a házakban nem élnek áílaglakók, az utcán nem járkálnak átlagemberek. az é^ből nem hullik átlagcsapadék, szerelmMnk nem átlagszereimek, . a kazári erdőben nem nőnek átlagfák. történeteink nem átlagtörténe. lek. Az élet van annyira ravasz és gyönvörű. hosv csupa egyszerit, újat. mást. különöset, szabálytalant, izgalmasat, meglepőt, tehát külön-külön is tudomásul veendőt és vizsgá- landót produkáljon. A világmagyarázattá előléptetett átlagolás végtelenül leegyszerűsíti a világot, ezért megmagyarázni se képes, legfeljebb hamisan. És itt már nem is az átlagszámításról, nem statisztikai kérdésről beszélek, hanem egy szakmáktól független gondolkodásmódról, szinte mindnyájunk betegségéről. Arról a hajlamról, hogy egyszeri tapasztalatunkat, azonnal általánosítjuk, s olyan bölcsességként érvényesítjük, amelyet semmiféle újabb tapasztalás nem módosíthat többé; ha a tények nem egyeznek sémánkkal, jaj a tényeknek. Közismert az angol utazó esete, akit megérkezvén Franciaországba, vörös hajú, dado- gós vámtiszttel hozott össze a véletlen, ezért rögtön beírta údnaplójába az ítéletet: „A franciák vörös hajúak és dadognak.” Ne mosolyogjunk az anekdotán. gondolkodásunk tele van hasonló érvényű ítéletekkel. Figyeljük csak meg magunkat, vajon nem vagyunk-e hajlamosak ró. hogy ilyesféle átlagoló sémákban ítélkezzünk: A németek precízek, a skótok takarékosak, a mostohaanya gonosz, az olaszok lusták. az anyósok házsártosak. a négerek büdösek, az őrmesterek gorombák, a galambok szelídek. az asszony ingatag, a pénz nem boldogít, az első csók a legédesebb, a franciák erkölcstelenek, a róka ravasz. az angolok hidegvérűek, a részeg ember igazat mond, az asszony verve jó, a szerelem sötét verem, a családi élet szent dolog, a magyar lova- gias. a paraszt zsugori, a magyar Vcűdégszer ető, a nyúl gyáva, a paraszt szűkszavú. Olyasfajta gyermeteg ítéle. tek ezek, amilyeneket’ Karinthy Frigyes is parodizált egy 1914-es Gyónj Géza versben: Mégis huncut az orosz, Megvan benne minden rossz. Mégis huncut az angol, Gonosz úton csatangol. Mégis huncut a tálján. Ott a nagy hegye alján, Mégis huncut 'a francia. Nincs benne garancia. Mégis huncut a román. Béke terem a nyomán. Az ítéleteket itt rímkénv. szerek teremtik, de pontosan beleillenek azokba a sémákba, amelyeket az első világ, háborús propaganda gyártott Nem is olyan ártatlanok te. hát, mint ahogy az egész át. lagoló ítéletalkotási mód sem ártatlan, mert eredménye szükségszerűen: előítélet. Ezért neheztelek rá. akárcsak a rosszul alkalmazott átlag- számításra: mindkét esetben a gondolkodás helyettesítésé, röl van szó. A gondolkodást pedig sem. mivel sem szabad helyettesíteni. T. E. 1 NÖGRAD - 1975. szeptember 23., vasárnap 5