Nógrád. 1975. szeptember (31. évfolyam. 205-229. szám)
1975-09-04 / 207. szám
Hasznosan dolgozik a tanácstagi csoport Hasznoson Déváit gyakorlat alapján A tanácstörvény lehető- A lakóhelyi demokratiz- séget biztosított arra. hogy más fejlesztésében lénye- a nagyközségi közös tanács- ges eszköz a falugyűlés. A ban társközségi tanácstagi falugyűlések a gyakorlatcsoportot alakíthassanak ban beváltak. Egyik leg- községük érdekeinek kép- jobb fórumai a lakosság közéleti aktivitásának, és érdeklődésének. Az évenként megtartott falugyűlések jelentős érdeklődést váltottak ki Hasznoson. A tanács vezetői beszámoltak tevékenységükről, a községfejlesztés, a költségvetés végelveiket az első ülésen meg- rebajtásáról. az ügyintézés határozták. Evenként négy helyzetéről, a jelölő gyű- alkalommal tanácskoztak. javaslatok sorsáról, a Foglalkoztak óvodabővítés- társadalmi munka szervezései, iskola körzetesítésével, s£nek tapasztalatairól. A a ro^kások élet- és mun- jegutóbbi. falugyűlésen pél- kakörülményeivel, az egész- dduj i4_en nyilvánítottak ségügyi és kereskedelmi el- véleményt. Hasznos, meglátással, a közlekedés hely- szívieienciő javaslatokat tet- zetével, a társadalmi munka ^ k szervezésével és más időszerű kérdésekkel. A tanácstagok fontos feladata a választókerületi Jól bevált gyakorlat, hogy ^unka folyamatos végzé- a csoportüléseket a tanács- ^ Hasznoson valamennyi ülést megelőzően tartják. A tanácstag megtartotta a napirendre kerülő témáról beszámolókat. Kötetlen, tarelbeszélgetnek a választó- t-ajmas kapcsolat alakult viseletére. Pásztón 1973. őszén hozott határozatot a tanács, mely szerint Hasznos társközségben tanácstagi csoportot kell létrehozni. Feladataikat, működési kerület lakóival. Véleményt kérnek, javaslatokat kapnak. Ezáltal is fejlődik a lakóhelyi demokrácia. ki a tanácstagok, és a választópolgárok között. Eltűnőben vannak azok az előítéletek, amelyek koráb- A tanácstagi csoportnak kan a székhely és társköz- csak egyik feladata a társ- S®S lakóit időnként szembe- község lakóinak' érdekkép- állították, viselete. Emellett segítik a Az eredményeket elisme- tanács testületi munkájá- H a lakosság Hasznoson. De nak hatékonyságát. Helyi gondoktói sem mentesek. ismereteiket, javaslataikat Nincs megoldva a jó ivóvíz eddig is eredményesen hasz- biztositasa. Közösen kere- nosították. Sikerrel moz- a megoldás módját, hogy gósították a lakpsságot a Hasznoson is mielőbb ve- közösségért végzett mun- zetékes vizet fogyasszon a kára. Az ^ óvoda bővítése jakossag Sürgető tenniva- során a lakók közel 200 ezer jd az ajsd jskoia átalakítása, forint értékű társadalmi aboj véglegesen otthonra lei- munkát végeztek. A köz- ne a KISZ-alapszervezet, és tisztasági tanácsrendelet is a könyvtár, amely napja- kedvezően érezteti hatását a inkban m.ég magánházban varja az gyakorlatban. __ . , , ... ... , csenek megoldva Kapcsolatok nélkül ezek ^ az eredmények nem mutat- ^ A lakosság: koznanak. Jo egyuttmuko- lemé h dóst alakítottak ki a helyi lemenye' noSy pártalapszervezettel. Rendszeresen tájékoztatást adnak a társközséget érintő,_ fejlesztési, felújítási tervek végrehajtásának állásáról, a községpolitika minden lényeges kérdéséről. F ejlő- dött kapcsolatuk az ifjúsági alapszervezettel. A tanács ideiglenes helyiséget biztosított a KISZ-szervezet számára. A fiatalok nem háolvasókat. Nin- a zavarfeltételek sem. A lakosságnak az a vé- kevés az egyetlen vegyesbolt. Nyitvatartási ideje sem megfelelő, nem igazodik a vásárlói szokásokhoz és lehetőségekhez. A, tüzelőolaj-lerakat létesítése, a Vár utca csapadékvizének elvezetése, a szűk orvosi váróterem bővítése szintén a sürgető feladatok közé tartozik. És ebben nem kis szerepük lehet a tanácstagoknak. A , , . . jövőben még kezdeményelatlanok, számos _ jelentős zöbben kell részt venniük a akcióban az élen , , . , ^áltak; ’ A községpolitikai munkában tanácstagi csoport együtt- Bátrabban és többe működésé jónak mondha tó, a többi társadalmi és lömegszervezettel is. Közös a feladat, a‘ munka gyümölcsét szintén együtt élvezik. javasoljanak! A la lóhelyi demokrácia szélesítése Hasznoson is a közösség javát szolgálja. Rozgonyi István Országos propagandistatanácskozás A politikai képzési év kezdése alkalmából a KISZ központi bizottsága országos propagandistatanácskozást rendez pénteken Budapesten, a Műszaki Egyetemen. A tanácskozáson Nógrádból is több ifjúsági vezető vesz részt. Előadást hallgatnak meg a következő politikai képzési év indításának tapasztalatairól, a további feladatokról. A programban konzultáció is szerepel Ma- róthy Lászlóval, a Politikai Bizottság tagjával, a KISZ központi bizottságának első titkárával. tAutóvepsenu gyöngyösön A szüreti napok hagyományos eseményei szeptember 14-én kezdődnek Gyöngyösön. Bizonyára a nógrádi autósokat is érdekli, hogy az autóklub gyöngyösi szervezete ebből az alkalomból tájékozódási túraversenyt rendez, amelyre az ország minden részéből várják az érdeklődőket. A kiírás szerint az útvonal titkos, de annyit elárulhatunk, hogy a túraverseny a Mátra legszebb pontjaira is elkalauzolja az indulókat. .A verseny kiírását a gyöngyösi klubszervezettől lehet igényelni. Címe: Magyar Autóklub gyöngyösi szervezete, 3200 Gyöngyös, Főtér 10. Félmillió személygépkocsi Az ország személygépkocsiállománya az első fél év során 44 500 darabbal növekedett, és meghaladja az 540 ezer darabot. A magántulajdonban lévő személygépkocsik száma 462 ezerről 506 ezerre emelkedett. A lakosság részére eladott személygépkocsik 27 százaléka Zsiguli, 24 százaléka Trabant, 22 százaléka Skoda, 17 százaléka Wartburg, 10 százaléka egyéb gyártmányú volt. A közlekedési szakemberek 1980-ig hazánkban egymillió személygépkocsival számolnak. Ä decemberi határozat nyomában (2.) Taggyűlés a Szulvovszky Endre már a gyelmezetlénekkel je köny- kaja szabadulna fel. Húsz taggyűlést megelőzően szabad- nyebben boldogulnánk. Mert embert vihetnénk oda, ahol kozott: most miféle eszköz van a ke- valóban szükség van rájuk... — Ne gondolja, hogy vala- zömben? Legfeljebb ráijesz- A munkafegyelem javításamilyen szabályoson megszer- tek egy fegyelmivel, aki nem a munkaidő kihasználása, a kesztett, nagy beszámolót dolgozik. Arra meg oda sem munkaerő szervezett átcso- hall majd, mint a tegnapi figyel. Fogja magát és odébb- portosítása. Ezek voltak a pártbizottsági ülésen. Itt az áll. legfontosabb tennivalók, amealapszervezetben egészen egy- Megteheti. Más üzemek sin- lyek helyet kaptak az alapmás között vagyunk. Egysze- csennek bővében a munkaerő- szervezet , intézkedési tervé- rűen beszélünk, kicsit talán nek. Egészen friss esetről ben. Göröcs Lajos főtechnoló- meredeken is. . . Pe minden- szólt a beszámoló is. Egy se- gus szavaiból az is kiderült, kénpen arról esi<k szó, ami gédmunkást említett, aki egy- hogyan képzelik mindezt: leginkább zavar bennünket... szerűen megtagadta a mun- — Kicsit jobban oda kell kát. mert az nem volt ínyére, figyelni a munkára. Nem kell Témánál vagyunk Elküldték, de addig-addlg fo- szeme1- hunyni az apró rendelgadkozott, hogy ezután más- lenesséaek ftlett sem, nehogv Már a beszámolónál kidé- képpen csinál mindent, hogy nagyobb gondokká növeked- rült. s a vita során még in- visszakerült a tmk-ba. Meg jenek... És ne csak a cso- kább igazolást nyert a párttit- jóformán meg sem szokták, portvezető. a művezető, az kár igáza. Gyorsan a témánál hogy újra közöttük van. ami; üzemvezető legyen a népsze- voltunk. Elsőnek Takács kor bejelentette: oda megy rűtlen ember... A párttagok, László csoportvezető kért dolgozni, ahol többet keres, a becsülettel dolgozó munká- szót: Az építőknél magasabb óra- SQk is figyelmeztessék azt, aki — Mi ugyan nem vagyunk bért kapott. _ hanyagul teszi dolgát... termelőüzem. Nem szállítunk Chikány Gábor, gépkocsiexportra sem. Mégis sok mű- előadó ilyesfajta következte- JTnry ]<js , közjáték” lik rajtunk. Azon, hogy mi- tésre jutott: lyen szerszámot adunk ki a — Jó volna, eljutni oda, ha Már végére járt- a tárgyú- kezünkből, milyenek a gé- yalaimelvik gyárból elbocsát- lés, a,mikor újra Szomszéd pék... A tmk-ban. mindenek- jók a hanyag embert, ne kao- István kért szót: előtt a kommunisták dolgoz- jón másutt jobb munkát, több — Mit mondjak, úgy érzem, zanak úgy, hogy gép-hiba mi- fizetést... nem ka.mam ' választ azokra att ne álljanak a gépek, ne Bizony jó volna. Csakhogy a kérdésekre, kétségekre, termeljen selejtet egyetlen ebben még a két üveggyár amelyek bennem vannak... üzem sem. sem tudott egymással egvez- Azután tette pzt szóvá,' Szomszéd István, ugyancsak ségre jutni. hogy Szulyovszky Endre a vicsoportvezető. így beszélt: ta összefogásakor néhányszor — Erőltetjük ezt a témát... ?íHÚSZ PZabad ember” említette: jeleztük, de a váMármint a fegyelem szigorí- lasz késik. A taggyűlés után tását. Egyetértek ezzel, szűk- Marad tehát az a megoldás, még együtt maradtunk, be- ség van rá. De egyszer azt is amit Hajósi István üzemveze- szélgettünk. Hajósi István, a meg kellene már nézni, mi- tő ajánlott: tmk hírét-nevét féltette: ért lazult meg a munkaié- — Nemcsak az import- — Nehogy azt gondolja, gyelem? anyagokkal kell takarékos- bogy most már nálunk minFigyelemre méltó érveket kodni, hanem az emberi erő- sorolt: vei is... Mégpedig úgy. hogy — Munkaerőhiány van ná- jobban kihasználjuk a mun- lunk, kell az ember, rendben kaidőt, Jobban, megszervezzük van. De az már sehogysem saját magunk és mások mun- sen dolgozunk, szeretjük a fér a fejembe, miért adunk kaját if- •. rendet. Nem cső-la- ha szúria mi az újonnan jött munka- Mindenképpen hasznos vol- a szemünket néhány ember soknak annyit, vagy esetleg na* ha a tmk csoportvezetője, hanyagsága, még több pénzt is, mint azok- nem az anyagraktárt szapul- Szomszéd István is magya- nak. akik már hosszú éveket ná. ha nincs anyag. Azt néz- rázott: húztak le a gyárban becsület- né meg először, hogy megtet- — Talán kicsit türelmetletel... Ez csak arra jó, hogy te-e a szükséges intézkedést, nek vagyunk... kilépésre ösztökéljük azokat, hogy emberei dolgozni tudja- A gyár.jó eredménnyel zárakiknek nem annyira a mun- nak. ta a fél esztendőt, s ebben kán. mint a kereseten jár az Kísérletnek is érdekes kö- része van a tmk-nak is. Többeszük. Vissza már csak több vetkeztetések levonására meg szőr elnyerték már a kiváló pénzért jönnek... kifejezetten alkalmas, amiről üzem, a gvár legtöbb• üzeme Milyen kiutat talált? Szulyovszky Endre beszélt: címet. s igyekeznek a kong— Azt mondom. ne sajnál- — Nem is olyan régen meg- resszusi munkaversenyben is. Juk a pénzt. attól, a'ki jól kérdeztük a munkásokat, Hogv miért „verik a oort” a dolgozik, akinek három-négy mennyi <az az idő. amelyet kommunisták a tmkhan is? szakmája van... De annál in- nem munkával töltenek el... Egészen egyszerűen azért, kább a hanyag, fegyelmedet- Negyvenöt percben állapod- hogy a szónak foganatja, a leri embertől... Talán ha mi tunk meg. Ha csak ennyivel munkának és csakis a jó gazdálkodhatnánk a bérekkel toldanánk meg a munkanapot, munkának legyen becsülete, is, nemcsak az emberekkel, a fe- már akkor húsz ember mun- Vincze Istvánná den rossz... A főtechnológus meg így folytatta: — A legtöbben becsületeÖtnözetgyar es az import Az ötvözetgyárban nélkü- vet és fogalmazták meg kong- — A Dunántúlról, Tatabá- tásra tett ígéretekből mi valözhetetlen anyagokat gyár- resszusi felajánlásukat. Az nyáról az alumíniumkohótól lósuít meg? tanak a vas- és ' színesfém- elmúlt fél évben azonban gon- hoztunk masszát. Ez minő- — A féléves eredményekkohászat számára. Az itt fel- dokkal küszködtek és igen ko- ségben még nem az, mint ről pontos számokat mondhahasznáit anyagok mintegy 60 moly belső erőfeszítésekre volt amire szükség lett volna. tok. A villamosenergia-költsészázalékában importból szár- szükség. Erről beszélgettünk Kényszerhelyzet volt. A szi- get például 433 és fél ezer tornáznák, viszont . termékeik, dr. Tamáskovics Nándor igaz- lárd elektróda pótlására pe- rinttai csökkentettük. Év védig a régi maradék és már gére még többet várunk. Szep- kiselejtezett elektródára kel- temberben ugyanis befejezőlett átállni, sőt, még a ke- dik egy új kondenzátor-telep menőét is átalakítani. Elkép- építése, ami kedvezően hat zelhető, hogy ez nagyon ked- majd. Az anyagmegtakarítámelyeket előállítanak, szinte gatóval. teljes egészében importot he- _ Két komoly tételt emiít- lyettesítenek. A hazai igénye- hetek. Kétféle elektródát hasz- ket maradéktalanul így sem nálunk; a szilárdat és az úgyképesek kielégíteni, vagyis nevezett sóderbergmasszát. . _ még behozatalra szorulunk, ^ eiőt>toit Lengyelországból, az vezőtóenül befolyásolta a ter- sunk 1 millió 250 ezer forint, ami kétségtelen sokkal drá- utóbbit Csehszlovákiából sze- melést — mondta az igazga- Ebből több mint egymillió az gább a .jelenlegi külkereske- reztük be. Erre az évre csők- tó, majd így folytatta. importanyag A fémszilícium del mi viszonyok mellett. ken tették a kontingenst, az __ A munkaerőgondjaink is t'szütási veszteségének csökŰ gy véljük, nem szorul kü- igényeinknek csak mintegy 20 állandóak. A terved hét-nyolc kentése 25 tonna többletérté- lön magyarázatra, hogy az öt- százalékát fedezik. A többit százalékkal kisebb létszámmal kesltést eredményezett. Avesz- vözetgyárban milyen jelentő- nyugati piacról, hozzátehetem, keb megvalósitani. Ehhez még teségék csökkentése egyeb- sége van a többlettermelésnek háromszoros áron kell besze- a nafíy° táppénzesarárv is ként 30 tolma többletet jelent, és az anyagtakarékosságnak, rezni. Nagy kár ez, bár az üze- hozzájárul Kétségtelen ne- A minöséS javításából 1 milMindkettő importcsökkenést met közvetlen nem érinti, héz körülmények vannak nálió 598 ezer forint pluszbevétel származott. Az elektroeredményezhet. Ennek megíe- m*v^..a termékeink árában ez iUnk, bár a kereset ennek , .... . , . lelően készítették el a tavaly a különbözet kiegyenlítődik. A megfelelő. Az idén májustól a kemencék üzemideje a tavaICUAtMl IS.COZ.1 l/C l ICTlY Cl Cl Irt V Cli.y „„ -Wwfo olro . - , .. . . O t-i-T-cr) lemében az intézkedési tér- tettünk? , Túlzás I<»nnc azt állítani, hojrv a nemzetközileg: is ismert, legjobb magyar vállalatok eredményeiket csupán széles nemzetközi kooperációnak, számos gvárt- mányleírás és gyártási eljárás mindegyik bátor importjának köszönhetik, többnyire Tudást vegyenek! hetik a gyárak. A termékszerkezet gyors, saját erőből való megváltoztatásához nincs elégséges hazai szellemi kapacitás. Hiszen azzal is számolni kell. a gépipari átlagnál re tehetjük. Nagyobb hányaduk hogy most nem toldozó-foltozó lényegesen jövedelme- a KGST-országok valamelyiké- fejlesztésre van szükség, hanem Hiszen ahhoz is sok hozzáértés zőbben gazdálkodik. Még egy- bői, főképp a Szovjetunióból szár- többnyire a merőben új. a tecli- kell. hogy az ország és a válla- szer: nem azért, mert sok liccn- mazik. Többségük egyben vala- nika legfrissebb eredményeit fellat adottságainak megfelelő tu- cet vettek, hanem, — s ez a milyen termelési kooperáció ré- használó konstrukciókra. Viszont dúst — licencet. gyártási eljárást döntő — mivel képesek voltak vén került a magyar iparba, a legfrissebb eredményeket, meg- cgv kollektíva kiválassza, s az- megvenni és alkalmazni őket. Ez, főként a dollárelszámoiású oldásokat általában senki sem ián pontosan, eredményesen be- Így is fogalmazhatunk: csak a kapcsolatokban, jelentősen fokoz- adja cl. Az igazán újat tehát illessze az „új hazába”. Mégsem tudásban, munkában iól felké- za a szellemi import megtérúlé- csakis saját fejlesztőinktől várlehet véletlen azonban, hogy a szült kollektíva gondolhat arra, sének biztonságát, ezért a válla- hatjuk, ha erre jut nekik elég IV. ötéves terv időszakában a hogv ismereteit máshonnan is latok elsősorban az ilyen lehető- erejük, és idejük. A szellemi im- legjobb, kiegyensúlyozott teljesít- gyarapítsa. Ezért nem véletlen, ségoket. keresik. Termelési koo- porttal nem a hazai ipar csúes- ményt mutató vállalatok és egv- hogy épp a legfejlettebb orszá- perációk szervezésébe viszont rit- gyártmányait, hanem az általában a szocialista munkaversenv ffok egyben a világ, legnagyobb kábban nyílik alkalom. mint nosan elfogadható műszaki élmezőnyében elhelyezkedő gyá- szellemi importőrjei is. ahányszor a külföldi műszaki (standard) színvonalat lehet rak importálták a legtöbb mű- A magyar ipar műszaki, széllé- eredmények beszerzése kívánatos megteremteni. szaki ismerdet, az utóbbi 8 mi importjának mértéke váltó- és lehetséges is lenne. Ennek elérésére érdemes tuévben. Az Ervesült Izzó. a Cse- zatlanul elmarad a szükségestől dást vásárolni: nem a salát íe.ipel Vas- és Fémművek, a MOM, és a lehetségestől is. noha ennek A gazdasági épftömunkában lesztési munka helyett, hanem a MEDICOR, a 'SZIM, a Diósgyőri a mértéke, az utóbbi 5 évben előttünk álló cgvik lcgbonvolul- elsősorban annak kiegészítésére. Gépgyár, a Mechanikai Mérömű- körülbelül megháromszorozódott, tabb feladat, a gyártmánvszerke- felgyorsítására, a fejlesztésben szerek Gyára, a VRKM és még Az utóbbi 6—8 évben külföldről zet korszerűsítése, amelyhez az létező úgynevezett szűk kercszt- cgy-kél az említettekhez hason- beszerzett gyártási dokumentá- eddiginél elénkebb szellemi im- metszetek feloldására, lóan jó nevű vállalat. Évek tla fiók számát mintegy mástól ezer- portot semmiképp sem nélkülöz- Gerencsér Ferenc ben ezen okok miatt három- négy százalékos elmaradás volt a szilíciumgyártésnál. — Behozható az év végéig? — Bízom benne, és már megfelelő intézkedéseket tetlyihoz képest 9 tized százalékkal növekedett. Ez öt nappal több üzemidőt jelent, vagyis 1 millióval több termelési értéket — mondja dr. Tamáskovics Nándor igazgató. A gondok ellenére tehát az erőfeszítések nem voltak hiátünk. Az ötezer 'tonna fém és bavalók, és ezt a számok bi- ferroszilicium legyártására zonyítják. Az év hátraleyő célfeladatot határoztunk meg, időszakában viszont még töb- és ennek megfelelő anyagi ősz- bet szeretnének elérni. Fontönzőket. A szocialista br;- tos népgazdasági érdek fűző- gádokhpz, vagyis az egész kol- dik ehhez, és nem véletlen, lektívához fordultunk felhí- hogy esetenként világpiaci vással a cél érdekében. En- árakkal is számolnak. Egy nek kedvező hatása már ér- tonna 75-ös ferroszilícium ma ződi.k. bár az időarányos terv- például több mint 600 dol- teljesítést még nem sikerült el- lárba kerül, ha a kohászatnak érni. Az alap- és segédanyag- meg kell venni. Az ötvözetellátás már javult. Jobb fel- gyáriak ebből a termékből egy tételek mellett a sikerben biz- dollár értéket 30 forint körü- ni lehet. li áron biztosítanak a kohá— Az anyag- és energiata- szatnak. karékosságra, minőségjaví- B. .1. NÓGRÁD - 1975. szeptember 4., csütörtök 3