Nógrád. 1975. augusztus (31. évfolyam. 179-204. szám)

1975-08-12 / 188. szám

Az /Vß 11-hen (^őzclmcí szíila§^o1iali cl sí vendegek Várpalotai Bányász—ISágybálányi Bányász 3:2 (0:0) Várpalota, 2500 néző, vj Körös. Várpalota: Palotai — Czompó. Csapó, Kisbej, Albu — Kun, Kér,kai (Rizmayer a H2. percben). Szőllősi — Szi­li, Horváth, Bene (Bertalan a szünetben). Edző: Palovecz Béla. Nagybátonyi Palhuber — Nagyki&ke, Antal, Rozyár I. (Szabó a szünetben), Macska, Baranyi, Veres. Kovács F. — Nagy, Pozsár II., Loch. Edző: Szőj ka Ferenc. A 15. percben: Szőllősi szög­letét a kapu torkából fejelte ki az egyik nagybátonyi védő. A 43. percben: tömörülés tá­madt a vendégek kapuja előtt, a védőkről Szili elé került a labda, aki nagy gólhelyzetben á kifutó kapuaba lőtt. (Pozsár I. megsérült és végleg kiállt ennél az akciónál.) 53. percben: jobb oldali ak­cióból indított nagybátonyi támadásnál a hazai védelem súlyos hibát követett, a labda a fedezetlenül hagyott Loch- hoz került, aki a tehetetlen Palotai mellett az üres kapu­ba helyezte a labdát, 0:1. 55. perc: Veres szöglete után a labda átszállt a kifutó Pa­lotai fölött. Kovács F.-hez került aki 14 méterről a bal felső sarokba bombázott. 0:2. 57. perc: Albut a büntetőn belül buktatták. A 11-est Kis- bej a bal alsó sarokba lőt­te, de a vetődő Palhuberről szögletre pattant a labda. 59. perc: Bertalan jobb ol­dalon elszaladt, pontos beadá­sát a berobbanó Szőllősi mint­egy 8 méterről vágta a kapu­ba. 1:2. 77. perc: Szőllősi cseles, 22 méterről küldött szabadrúgá­sa a bal kapufa éléről vágó­dott kapuba. 2:2. 86. perc: Villámgyors ha­zai akció után Kisbej átadá­sát Bertalan vódhetetlenüi lőtte a hálóba, 3:2. Lagymatag, sok hibával tar­kított I. félidő után a játék­idő második részében rendkí­vül izgalmassá, események­ben bővelkedővé vált a mér­kőzés. A rossz napot kifogo hazai védelem „jóvoltából” már 2 góllal vezetett a ven­dégcsapat. sőt. azután még néhány gólhelyzete is akadt. A hajrában magára talált Vár­palota lelkes játékkal azuiol- só negyedórában lőtt 2 gól­lal mégis a maga javára for­dította a vesztésre álló mér­kőzést. Jó: Szőllősi (a me­zőny legjobbja). Kisbej, Albu. Bertalan, ill. Antal, Veres, Loch. Cs.. I. Az I\B lll-ban Majdnem kikerüli a meglepetés Bgy. $E—Egri Dózsa 1:1 (l 0) percben Szedlák egyéni alakí­tása után a labda alig kerül­te el a kaput. A 35. percben Ferencsik távoli lövése a léc fölé szállt, majd egy egri el­lentámadás után Horváth lab­dáját hárították a védők szög­letre. A szünet utáni első tapsot Pribeii kapta, aki az alapvo­nalról lőtte be a labdát a ka­pu elé, Csank előre vetődve megszerezte. A 65. percben Somogyit utánrúgásért a já­tékvezető kiállította. A 70. percben Nagy állt be Molnár helyett, majd 5 perc múlva Ferencsiket Kovács vallotta fel. Az egriek egyre többször hozták fel a labdát, s a ha­zaiak kissé elfáradtak. A 80. percben Szedlák, majd Ko­vács lőtt kapu mellé. Hét Balassagyarmat, 1500 néző, vetődéssel Nagy lövését hárf- Perccel a befejezés előtt az v.: Maczkó II. Balassagyar- tóttá. A 15. percben Csató a e§riek szabadrúgáshoz jutot- mat: Tresó — Trubin, Jelen, térdén megsérült, és helyétte *fk. A labdát 22 méterről Ga- Lajkó, Hornyák, Erdélyi (Rab), Abuczki állt be. A hazaiak lántai a sorfal felett a bal Hugyecz, Pribeii, Ferencsik soroztos támadásai során a felső sarokba lőtte, 1:1. A 85. (Kovács). Nagy, Szedlák, Ed- 23. percben vezetést szerzett a percben Erdélyi helyére Rab zö: Tományi Pál. Egri Dózsa: gyarmati csapat. he. mindkét oldalon DrO­Csank — Csató (Abuczki). Erdélyi jött fel .a labdával, bál koztak még a csatárok a Zsidai. Somogyi, Patvaros. két védőt is átjátszott, majd góllövéssel, de az eredmény Horváth, Barin, Galánlai, Hugyecz .elé. tette a labdát, mar nem változott. Márta, Antal. Molnár (Nagy), aki 8 méterről a bal alsó sa- ^z első félidőben határozot­Edzö: Bánkuti László. rokba lőtt, 1 :0. A 25. percben tabb támadásokat vezetett a A 8. percben Hornyák láb- Tresó kapuja előtt adódott gyarmati csapat, me.'ynet «táját védte az egri kapus, meleg helyzet, de végül fel- eredménye lett a vezető ad. majd 2 perc múlva merész szabadítottak a védők. A 30. 's- Szünet után kevesebb hely­zet adódott, és már csak 7 perc hiányzott ahhoz, hogy meglepetés szülessen. Jók: Trubin, Hornyák, ill.: Csank és Horváth. Potyoglak a gólok, omit a kozDiiscg HKbE— Balmazújváros 12 1 (4:1) Salgótarján, 500 néző, v.: 3:0. A 40. percben 11-eshez Kövesfalvi. SKSE: Ráci— jutottak a vendégek, melyet Reiter László Dávid edző a Tisza Kupáról Kik utaznak Jugoszláviába ? Sérült lista hátvédekkel — Csapat a Tatabánya ellen Básti István átveszi a kupát. BP HM (Herbst Rudolf felvételé) A rekkenö hőség ellenére — Kovács II. Kanadában ad majd. Ha majd visszaté­megállás nélkül rótták a kö- van. rünk. .. rö.ket hétfőn a tóstrandi oá- — Amint hazaérkezik a — Kik ellen mérkőznek a lyán az SBTC labdarúgói. íz- magyar csapat, vonattal indul 2 hét alatt? zadtan, fáradtan, érkeztek az utánunk. — A mérkőzéseket a vajda­öltözőbe a portya előtti utol- — Van-e sérültje? sági csapatok ellen vívjuk, só hazai edzésről, és rögtön a — Lényegesen jobban ál- Biztos, hogy három B-ligas zuhany alá ..siettek Győr- lünk ilyen tekintetben, mint ellenfelünk lesz. Sorrendben san telt a délután is — pako- tavaly ilyenkor. Miklós és szerdán a harmadik helye­lássa!, búcsúzkodással, mert Gecse lábát megműtötték, zett_ Bácska Palánka, ezt kó­ma reggel 8 órakor az SBTC- mindketten jól vannak és ezen vetően pénteken^ a negyedik klubház elől gördül ki a tar- a héten már elkezdik az edz?- helyezett Borovó. majd ’> a- jániak autóbusza és meg sem Seket. Vertig is sérült volt, sárnap a hatodik Vrbasz. Két ail Jugoszláviáig, Bácska Pa- kihagyott egy hónapot, ö a mérkőzés időpontjáról és hety- lankáig. tartalékcsapatban gyűjti az szikiéről a leérkezés után a Dávid Róbert vezető edző- erőt, amely ha megfelelő lesz, Vojvodinával történt megha­tói először a Tisza Kupa ta- számolok játékával. A többi- szele$ után döntünk. Szó van pasztalatairól érdeklődtünk, ek egészségesek!- Célunk a kupa megnye- ~ ,Mi • ™lja a jugoszláv rése volt! Ha igy veszem, ak- PoGyanak. , kor a fiúk teljesítették a cél- . ^ 1S sorozatmerkoze­kitűzést. Sajnos, a befejezés «. _ ke*zu,lunlt arról, hogy a nagy hírű újvi­déki csapattal is összemér­jük erőnket, bár ez a Vojvo­dina spanyolországi portyá­jától függ. — Mikor érkezik haza a Az utolsó mérkőzés idő-; meg sem úgy sikerűit, ahogy a bajnokságra^ Az a cél, hogy csapat, terveztük. A Szeged es a Bé- a,iehfto legjobb formában _ ^ u lilcllVL kescsaba-eben is elégedett '<u.j4k.a fiuk a rajtot, a Ta- p0ntjától függ. hogy augusz­voltam a játékkal, ugyanők- 'a ^^Kuoa is tus »**. vagy 21-fr Bab­kor nem mondhatom ei ezt a ra’ Kupa IS ként az MLSZ rendelkezése DVTK elleni mérkőzésről. eLaíu, t’ anu_ a értelmében augusztus 26-: g Igaz ugyan, hogy Diósgyőr- ct,apat szeikezetet, az egyes minden csapatnak haza kell ben a 2:0 ellenére jól ját- F°?m^ni,S®repl0 jateko,sok jönnie, mert itt a nyakunkon szőttünk, de még sern lőttünk mrmajai men. az NB j; rajya _ mondta gólt. Itthon a második félidő- — Van mar csapata a Ta- Dávid Róbert, ben nyújtott teljesítménnyel tabánya ellen? Sok sikert és jó munkát egyáltalán, nem vagyak meg- — Erről még korai lenne kívántunk a portyához az elégedve. A Tisza Kupa mér- beszélni. A kéthetes jugoszláv SBTC labdarúgóinak, kőzéssorozata jól szolgálta a portya sok mindenre választ — sz. I. — felkészülést. A játékosoknál egészséges rivalizálás alakult ki és egyes posztokra többen is pályáztak. Biztató volt az Is. hogy a Balaton Kupát is fi- eyelembe véve mi rúgtuk a egtöbb gólt a csapatok kö­zül. — Kik utaznak Jugoszláviá­aa? — Tizenöt játékos. Magyar. Szűcs, Horváth, Kmetty, Var­ga, Kovács II., Kegye, Répás. Kajdi. Básti, Szoó, Kovács III., Marcsok. Jeck és Földi. Eredmények, táblázatok NB XI. Debrecen—BVSC 1:0 (1:0). Kos­suth KFSE—MÁV-DAC 3:1 (2:01, Pécs—FÖSPED 2:1 (1:0). Buda­iok—Bábolna -3:0 (2:0). Volán SC—^Nagykanizsa 4:1 (2:1). Szol­noki MTE—Oroszlány 2:1 (1:1). Szekszárd—Dorog 1:0 (0:0). Vasas Izzó—Komló 1:0 (1:0). Dunaújvá­ros— Bd. Spartacus 2:1 (1:1). az NB u. allása Szőllősi, Kasza, Nyéki, Szőke, Urban értékesített, 3:1. Gulyka, Bábel, Szolnoki net előtt még Fekete (Oláh), Rab, Fekete, Zsidai gólt, 4:1. (Verbói). Edző: Tóth István. Balmazújváros: Szabó I. — Szü­lött A játékidő második részé­ben Szolnoki hagyott ki gól­Uri, Lupó, Juhász (Vaszilkó), szerzési alkalmat, majd Szó- Szabó II. (Ferenczi), Jónás, ke lövését ejtette ki a kapus. Urban, Orosz, Hegedűs, Oláh. Az 55. percben Szolnoki át­Sólyom. Edző: Szabó dór. Sán­adását Rab lőtte a hálóba, majd Kasza értékesített egy Zászlócserével kezdődött az büntetőrúgást, 6:1. Ezután együttesek találkozója. Az Fekete volt eredményes. 7:1. első percben Bábel kapufát majd a 63. percben fejről fej­lőtt, majd jó labdát ívelt Zsi- re szállt a labda, amíg Oláh daihoz. aki közelről védhetet- közelről a hálóba bólított. 8:1. lenül fejelt a hálóba. 1:0. Ez- Zsidai nagyszerű szólóját lát- után az SKSE átvette a csap- hattuk, a kapust is kicselezve növelte a gólok számát, 9:1. Két Bábel-gól következett, a kodó játékot és nem vettél; észre, hogy lassú a balmazúj városi védelem, minden alka- majd Fekete állította be lommal három-négy Kohász- végeredményt, 12:1. labdarúgó maradt lesen. A vendégek gyorsan kihasznál­ták a csere lehetőségét, mert a rossz bemelegítés követ­keztében ketten is lesérültek. Ennek ellenére amíg futotta erejükből, még helyzetet is teremtettek a hazaiak kapu­jánál. A 32. percben Zsidai Bábel elé továbbított, dé az utóbbi kapu mellé fejelt. Egy gzők Zsidai, Fekete, ill.: He. perccel később Szolnoki emelt ’ ’ a hálóba, 2:0. Aztán Zsidai Seaus. mintaszerű fejese következett, Demény László A találkozón a vendégek alárendelt szerepet játszot­tak. Az SKSE nehezen talált magára, de végül sikerült sok gólt elérni. Annyi bizonyos, hogy a két együttes nem volt egy „súlycsoportban”. A si­kertelenség láttán a vendé­gek beletörődtek a nagyará­nyú vereségbe. Jó: Kasza. Jó és rossz tapasztalatok: Körzeti spart akinddönt ők A szécsényi járási sport- gozója fogadlak az érkező kézilabdakapukat a futball- felügyelőség megrendezte láb- községek sportolóit, vezetőit, pályára, a verseny színhe- dajátékból a spartakiádvérse- Sarankó János, a járási ki- lyére, csakhogy mentsék, a lit- nyek körzeti döntőjét. küldött őrködött a verseny keiek becsületét, s a versenyt Szécsényben igazi sparta- tisztaságán. A rendező bízott- meg tudják kezdeni. Nagy kiádhángulat uralkodott. A ság itt is jelesre vizsgázott, nehezen mészport is szerez- verseny rendezésének szín- Kézilabdában a férfiaknál a tek. kifestették a pályát. A vonala akár egy járási döntő- karancsságiak, leányoknál a körzeti versenyt másfél órás nek is beillett volna. A fel- sagújfalusiak bizonyultak a késéssel megkezdték! Azt már sorakozott csapatokat Lantos legjobbnak. Röplabdából a mondanom sem kell, hogy a László, a nagyközségi tanács férfiaknál Endrefalva, nők- tanács részéről senkit sem titkára köszöntötte. A jól nél Ságújfalu csapatai végez- érdekelt a rendezvény. Jól­előkészített és lebonyolított tek az első helyen. Labdarú- lehet, előzőén a járás részé­versenyen: Szécsény, Nagy- gásból mindkét nemnél a ről felszólították őket, hogy ióc, Rimóc, Varsány 19 férfi sagújfalusiak szerezték meg kísérjék figyelemmel az elő­az első helyet. készületeket és a körzeti ver­X senyt. Bizony, vasárnap a lit­keiek elégtelenre vizsgáztak! Litkéről mi is, versenyzők A körzetből Ipolytarnóc női nyiak hengereltek. Mindhá- is keserű szájízzel távoztunk, és férfi kézilabdacsapatai, rom sportágban csapataik az Nógrádszakálból, Ipolytar. Mihálygerge férfi röplabda­első helyen Végeztek. A férfi nóeröl, Egyházasgergéről. Mi- csapata. Nógrádszakál női kézilabdát Nagylóc. röplab- hálygergéről 120 versenyző röplabdacsapata, Egyházas- dát Rimóc, labdarúgást Szé- érkezett a verseny színhelyé- gerge női labdarúgócsapata és és női kézi-, röp- és labdarú­gócsapatai mérkőztek az első­ségért. A lányok közül a varsá­csény csapatai nyerték meg. Karancsságon Tóth Aladár re. Mindenki a legnagyobb Litke férfi labdarúgócsapata megdöbbenéssel fogadta, hogy vesz részt augusztus 17-én a pályák nincsenek élőké- Szécsényben a járási döntőn, szítve. Zsigmond Tibor járási ^z­l. Budafok 2 2 . . 6-2 4 2. Pécs 2 2­­5-2 4 3. Dunaúiv. 2 2­_ 4-1 4 4. Várpalota 2 2­. 6-4 4 5. Volán 2 1 1 _ 5-2 3 6. KKFSE 2 1 1­4-2 3 7. Szeged 2 .1 1­2-1 3 K. Izzó 2 1 1­2-1 3 9. Oroszlány 2 1­1 5-2 ? 10. N.-bátony 2 1­1 3-3 v 11. Szolnok 2 1­1 2-2 2 12. Dorog 2 1­1 1-1 2 13. Debrecen 2 1­1 1-1 2 A. Bábolna 2 1­1 1-3 2 15. FÖSPED 2­­2 3-5­16. Komló 2­­2 2-4­17. BVSC 2­­2 0-2­18. Bp. Spart. 2­­2 2-5­!9. Kanizsa 2­­2 1-6­20. MÁV DAC 2­­2 1-7­A III. fordulóban. augusztus 17-én: Nagybátonyi Bányász—Pa­csi MSC. NB ín. északkeleti csoport. Nyíregyháza—Sátoralaúihely 7 :J! Hajdú Vasas—Borsodi Volán 6:2. Rakam az—Debreceni MTE 2:1, Lenlnváros—Záhony 2:0. Özd — Gyöngyös 2:1. Miskolci VSC—Ru- dabánya 3:2. Füri Vasas—Helvő- csaba 5:1. Borsodi Bányász—Ka­zincbarcika 4 :3. A CSOPORT ÁLLASA 1. Egri V. 2 2­­8- 2 4 2. Leninv. 2 2­­4- fi 4 3. Özd 2 2 .­5- 2 4 4. S. Kohász 2 1 1­15- 4 3 5. B.-gyarm. 2 1 1­3- 1 í 6. B. Bányász 2 1 1­5- 4 *; 7. Egri Dózsa 2 1 1­3- 2 3 8. Nyíregyh. 2 1­1 7- 3 2 9. DMTE 2 1­1 5- 3 2 10. Hajdú V. 2 1­1 7- 6 2 11. MVSC 2 1­1 4- 4 2 12. Rudabánya 2 1­1 4- 4 2 13. Rakamaz 2 1­1 3- 3 2 14. Záhony 2 1­1 1- 2 2 15. Gyöngyös 2­1 1 4- 5 l 16. S.-ú.ihely 2­1 1 2- 8 1 17. Kazineb. 2­­2 4- 7­18. Hejőcsaba 2­­2 1- 6­] 9. B. Volán 2­­2 3- 9­20. Balmazúj v. 2­­2 1-14­A III. fordulóban, augusztus 17- én: Rudahánva—Balassagyarmat.' Egri Dózsa—SKSE. egyesületi elnök és Farkas kiküldött másodmagánal ci- Károly, a községi tanács dől- pel te az iskolától kölcsönkért NÓGRÁD - 1975. augusztus 12., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom