Nógrád. 1975. augusztus (31. évfolyam. 179-204. szám)

1975-08-10 / 187. szám

Nyugdíj as a városért Veres Márton bácsi 80 éves, de napjai most sem múlnak tétlenül. — Erdélyből származom, 1940-ben jöttem Magyaror­szágra, Salgótarjánba. Ekkor már 20 évet dolgoztam bá­nyában. A Salgótarján kör­nyéki bányákban is 20 évet. Nyugdíjazták. Utána a FU. SZERT-hez kerültem, éjjeli­őrként 4 évig voltam ott. Majd a kenyérgyár követke­zett. Most pedig — immár 7 éve —1- a FOKGYEM-nél va­gyok. Ha letelik a munka­időm hazajövök, lepihenek egy kicsit, és délután 5 órá­tól sötétedésig a fákkal fog­lalkozom. Nem mondta ezt nekem senki, magamtól csi­nálom. Szeretem, ha szép körülöttem a környék. Sokan hóbortos öregembernek tar­tanak, kinevetnek emiatt. De... számomra a fáim a fél életet jelentik. Az ablakhoz hív, mutatja a fákat. Büszke lehet rájuk! — Amit itt lát, azt mind én ültettem. A kazári erdő­be, Pécskőre, Szilváskőhöz is elmegyek facsemetékért. Mi­kor Szilváskőre mentem, mondták is a barátaim: nem lehet onnan facsemetét hozni, nem tudod kiszedni a sziklák közül. Ne törődjetek vele — válaszoltam én. Bizony, elég nehéz volt kimenni oda. Egy kis baleset is történt velem: elestem, összevertem magam a sziklák közt. De azért fák­kal tértem haza! — Honnan ez a nagy.nagy természetszeretet ? — Az erdélyiek, székelyek nagyon szeretik a fákat. Az nem is eniber, akinek a kert­jében nincs fa. Hegyes vidé­ken nőttem fel, környezetem el sem tudom képzelni fák nélkül. Most is van 30 darab csemetém, aminek ki kell ka­pálni a tövéit. — Vasárnap reggeltől estig dolgozik, nem tehet őt becsa­logatni — szól közbe Marci bácsi felesége. — Mikor nem esik az eső, a lakásból hordja ki a vizet, megöntözi a fákat. Néha haragszom is rá, hogy összevizezi a lakást. Marci bácsi nevet. meg. szokta már felesége jóindula­tú zsörtölödését. — Megbecsülik-e a munká. ját? — 1972-ben kaptam a ta­nácstól oklevelet a munká­mért. öt hete pedig egy aranyérmet. Már hozza is, mutatja a jelvényt: „Eredményes fásí­tásért''. — Nagyon sokan becsülik amit csinálok, de sok rombol, ja, töri, zúzza a fákat. Segít­ségem nem akad. A múltkor, mikor vihar volt. kidőlt egy fa a házunk előtt. Tizennégy család lakik a házban. de senki nem volt képes hozzá­nyúlni. fi járókelőktől kértem segítségeit. — Mennyi fát ültetett ed­dig? — Pontosan meg tudom, mondani: 1007 darabot. Márton bácsi 80 éves. Nap­jai most sem múlnak tétlenül. Minden délután a fákkal — Salgótarján fáival — foglal­kozik. Példát vehetünk róla! Ozsvár Lívia ígéretüknek megfelelően Az öblösüveggyár dolgozói a-/, idén a "ii senyben a többi között vállal­tak, hogy éves előirányzott termelési tervükön felül 8 millió 788 ezer forinttal több árut adnak az öblösüveg el­látására. Ennek az első fél évre esedékes részét 1.2 szá­zalékkal szárnyalták túl. Hasonló eredményeket értek el az üveggyártó automata gé­nek üzemidejének kihaszná­lásában. A bázissal szemben egyszázalékos javulást ígér­tek. amit 3,1 százalékra telje­sítettek. 1 NÓGRÁD Ujj orvosi rendelőket létesítenek A Nógrádi Szénbányáknál évről évre többet fordítanak az üzemegészségügyi helyzet javítására. Ezt szolgálják az új üzemorvosi rendelők is. Az idén négy újgüzemorvoíii rendelő átadásán? kerül sor. Az első a nagybátonyi gép­üzemnél már elkészült. Itt a dolgozók megelégedésére ma már nanonta kétórás üzemor­vosi rendelés van, és égj szakképzett üzemápoló áll rendelkezésre nyolcórás mun­kaidővel. A szorospataki bányaüzem új orvosi rendelője hamarosan elkészül. A tiribesi bánya­üzemnél július 10-én kezdték meg a rendelő építését. Elké­szült már a ménkesi bánya­üzemnél létesítendő új orvo­si rendelő terve, amit a közel­múltban a zsűri jóváhagyott. Ez azt jelenti, hogy meggyor­síthatják az építőmunkát. Az üzemorvosi rendelők felszere­lése is folyamatban van. Igaz, hogy van még brvoshiány, de a jobb feltételek megteremté­sével a jelenlegi egészségügyi személyi állománnyal is lehe­tőség nyílik a jövőben a, bá­nyászatban dolgozók rendsze­res szűrésére, az időszakos or­vosi vizsgálatokra. kintették meg. majd találkoz­tak a megyei fotóklub tagjai­val. A Közalkalmazottak Szak- szervezetének Nógrád megyei bizottsága és a Nógrád megyei Tanács művelődésügyi osztá­lya ez év elején fotópályáza­tot hirdetett „Nógrád megye 25 éve a szocialista fejlődés útján’’ címmel. Markó < Ödön győri fotóművész elnök’e'ével zsűrizték a pályázafra beérke­zett alkotásokat, amelyekből szeptember elején kiállítás is nyílik. Nagybátonyban a 3-as szá­mú körzeti rendelőben dr. Csirke Adnrás az ügyeletes orvos. Ügyeleti szolgálat működik Bercelen a szülőotthonban (telefon: 20) Nógrádkövesd. Bércéi, Terény, Nógrádsáp és Nézsa orvosi körzetek részére. Fogorvosi ügyelet van Sal­gótarjánban az Úttörők útján levő fogászati rendelőben. Gyógyszertári ügyeletet lát el Salgótarjánban a Pécs- kő Üzletházban levő gyógy­szertár. NAPTÁR 1975. augusztus 10. : vasárnap. Lőrinc napja A Nap kel 4.32, nyugszik 19.06 órakor A Hold kel 8.24, nyugszik 20.14 órakor 1975. augusztus 11. hétfő Tiborc napja A Nap kel 4.34, nyugszik 19.04 óljakor A Hold kel 9.44, nyugszik 20.44 órakor 27—31 fok Várható időjárás ma estig: kevés felhő, legfeljebb né­hány helyen délutáni zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő keleti, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 27, 31 fok között. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 32. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négyta- lálato# szelvénye 50 fogadó­nak volt, nyern lényük egyenként 106 959 forint. Há­rom találata 5180 fogadónak volt, nyereményük egyenként 516 forint. A kéttalálatos szelvények száma 169 884 da­rab, ezekre egyenként 20 fo­rintot fizetnek. A nyeremények a nyere- ményillcték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Zenés hétfő. A József Attila megyei Művelődési Központ népszerű zenei ren­dezvénysorozatának kereté- bán holnap délután a sal­gótarjáni Kohász fúvószene­kar ad nyilvános koncertet a művelődési központ előtti té­ren. Perlekedők A Fiorentina két szurkolója egészségromlás miatt pert indí­tott klubja ellen. Pályabérletük ugyanis olyan szerencsétlen hely­re szól, valahányszor mérkőzés közben megerednek az ég csator­nái, a kéú szurkolóra kisebbfajta Niagara zúhog a lelátó tetejéről. Ülőhelyük ugyanis éppen ott van. ahol esőstől kapják az áldást es a fociélvezetnek többször súlyos meghűlés volt a vége. a ruhava­salási költségekről nem is beszél­Kiállítás a salgótarjáni főt ága léri áh a n A salgótarjáni fotógalériá­ban szombaton megnyílt Szíj- jártó Ernő kiállítása. A tár­latot — amelyen a győri fotó­klub fiatal művészének har­minc nagyméretű fekete-fehér* portréját állították ki — Ve­res Mihály, a Nógrád megyei fotóklub főtitkára nyitotta meg. Ebből az alkalomból a győ­ri fotóklub 40 tagja is elláto­gatott a ’ megyébe. Délelőtt a hollókői palóc népi építészet­tel ismerkedtek, délután Sal­gótarján 4 nevezetességeit te­Orvosi ügyelet­Salgótarjánban az Arany János utca 3 számú házban ma reggel 6 órától este 6 óráig dr. Angyal Dávid, es­te 6 órától hétfőn reggel 6 óráig dr. Frajna Ferenc az ügyeletes orvos. Indokolt esetben a ll"44-es telefonon lehet hívni az ügryeletet. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál út. telefon: 344), ma egész nap dr. Oláh Judit az ügyeletes orvos. Salgótarjánban az SZTK- rendelőben a járás körzeti orvosi ügyeletét dr. Erdődy Zsuzsa látja el. Üj házak születnek a régiek szomszédságában Pásztón is. kulcsár felvétele Színes fal- és padlóburkoló csempéket készítenek Rom- hányban az építési- és kerá" miagyárban. — ki — — Közel háromszorosa. Júlitis végéig szövetkezetek és közü letek részére több mint 15 millió forint kárté­rítést fizetett ki az idén a megyében az Állami Bizto­sító. 1974. hasonló időszaká­ban ez az összeg 5 millió 689 ezer forint. volt. KÖSZÖN ETN VII. VAN MAS Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett lányunk, feleségem TÓTH ANDRASNÉ sz. Drávái Éva temetésén részt vettek. sír­jára virágot helyezlek és fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család’ A SZÁLLÍTÁSRÓL Az őszi betakarítás nagv feladat elé állítja a terme­lőszövetkezeteket. A legfon­tosabb a leszedett, betakarí­tott termények folyamatos szállítása. Ennek érdekében a megye szövetkezetei közel 120 rendszeres bérfuvarozást végző saját gépkocsijukat irányítják át az őszi időszak­ban a betakarításhoz, x Egyre jabban elterjed Nóg­rádiban a korszerű konténe­res szállítás. A Volán 2. számú Vállalat az idén két speciális önrakodó szállító­gépkocsit üzemeltetett, jövő­re pedig újabb kettő hason­lót szerez be. Lakásátadások. 152 laká­sos siárvházat épített Salgó­tarjánban a Sebaj-telepen az Ifjúsági Lakásépítő Szövetke­zet. Az épület nyolcadik — utolsó — szekcióját szomba­ton adták át. Tizenkilenc család talál benne otthonra. — Védjük a magunkét. A társadalmi tulajdon védelmé­ről tartott előadást dr. Vár- konvi József, a ZIM salgó­tarjáni gyárában a szertári vezetők és dolgozók részére. Az előadáson több mint szá­zan vettek részt. — Társadalmi összefogás. Diősjenőn. tűzoltószertár épül. A betonalap már elkészült, s nemsokára befejeződnek a munkák. Az új létesítmény társadalmi munka eredmé­nye. Áramszünet VIII. ll-én 7—9-ie és 14—16'ig. Salgótarjánban a Bajcsy-Zs., Bartók B„ Kun B., liton: VIII. 11—15-ig naponta p—14-ig Somoskőújfaluban Arany J., Dankó, Petőfi, Liszt, Táncsics. Bem, Bátbo- ri, Ifjúgárda út és Rákóczi út, az Arany J. úttól a ha­tárátkelő állomásig. Apróhirdetések Felveszünk hírlapkézbesítőt na­pi 4—5 órás elfog­laltsággal. Jelent­kezni lehet. Sal­gótarján. megyei postahivatalnál. VOLÁN 3. sz. Vállalat ipari cso­portja eszter­gályosokat keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat köz­pontjában az ipar­csoport- vezetőn él. Érdeklődni lehet a 14-17-es telefo­non. Felvessünk lakatos szakmun­kásokat. valamint gépi munkára be­tanított nődolgo­zókat ió kereseti lehetőséggel Nóg­rád megvei Ve- gvesioari Javító Vállalat. Saleótar- lán íZaevvaDál- falva), Kölcsev u 17. ÜJ állapotban eladó 2 db ZSRP—3.5 tip. bolgár gyártmányú rendrevágó gép. Meg­tekinthető a ..Na­rancs” Mg. Tsz köz­ponti telephelyén Ka- rancslapuitőn. FELVESZÜNK sa­mottkőműveseket. bá­dogosokat. szigetelő­ket. segédmunkásokat változó munkahelvre. Minden héten szabad szombat. Kazán-. Ke­menceépítő. Hőszige­telő Ipari Szövetkezet. Jelentkezni: Salgótar­ján. Faiskola út 24. VÁLLALUNK ká­tén-. kemenceéoítési. hőszigetelést rövid határidőre. Kazán-. Kemenceépítő. Hőszi­getelő Ipari Szövet­kezet. 1441 Budapest, XIV. kerület. Mogyo­ródi út 156. Igénybe­jelentés: Salgótarján Faiskola út 24. Az írószer-szövet­kezet salgótarjáni te­lepe felvételre keres egv takarítónőt és eev vizsgázott kazán­fűtőt. Jelentkezni le­het a szövetkezet munkaügyi osztálván. ELCSERÉLNÉM Egerben a csebokszá- ri lakótelepen levő 1972. évben épült 2. emeleti két szoba, komfortos lakásomat hasonló. Salgótarján belterületiért. A cse­re sürgős. Ajánlato­kat Kelet-magyaror­szági Vízügvi Terve­ző Vállalat. 5001 Szol­nok. 3. sz. irodaház (of. 99) címre kérek. Telefon: 13-421. 352 sz. mellék. A Szirák és Vidéke ÁFÉSZ kereskedelmi előadói munkakörbe felvételre keres ke­reskedelmi szakmun­kás-bizonyítvánnyal vagy kereskedelmi középiskolai végzett­séggel rendelkező munkaerőt. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés személyesen vagv írásban az ÁFÉSZ központjában. Cím: Szirák. Petőfi u. 62. LEÁNYFALU köz­pontjában közműves, emeletes. 6 szobás ház közületnek nvaraló céljára eladó. Jelige: ..Termálfürdő köze­lében”. ELVESZETT 4 éves kan, magvar vizslám. Megtalálója, jutalom­ban részesül. Makóv Oszkár. Balassagyar­mat, erdőgazdaság. ÉRSEK V ADKEKTEN Nagy Mihály út 2. szám alatt nyolc he­lyiségből álló kertes családi ház, fele gaz­dasági épületekkel, készpénzért eladó. Ér­deklődés: Nyilván Lászióné, Salgótarján, Salgó út 56/B. A Nógrád megvei Idegenforgalmi Hivatal kirándulást szervez VIII. 24-én a vácrátóti botanikus­kertbe és a buda­pesti állatkertbe (1 napos) autóbusszal. Részvételi díj: 183.—Ft/fő. Jelent­kezési határidő: Vili. 15. Szolgálta­tások: ebéd. ide­genvezetés. belé­pőjegyek. autó­buszköltség. NOGRAO, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megvet Tanács lapja. Fószetkesztö: GOTTAP GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi a. t. Telefon: «2-94. «2-95. ««-9*. «9-9?. Fószeikesztő: U-S« 14-40. Sportrovat: lí-59. Éjszakai szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megvei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiad tliivaUI: Salgótarján Petőfi u. L Telefon: 10-29 Telex: 223 íOf IráuyUószáoj 1101 1 erjeszti; a Majjat Pt» a la, Lioli/ethelő: a hclvl onstantvsitaloknal és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egv dónipra 20 forint Előállítja: a Nó&rád megvei Nyomdaipart Vállalat $10L Salgótarján, Pelötl ol L Pül 9fc. Fv.i Kelemen Gábor Igazgató, tudex-szám M 972.

Next

/
Oldalképek
Tartalom