Nógrád. 1975. július (31. évfolyam. 152-178. szám)
1975-07-04 / 155. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRÁD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES'A MEGY XXXI. ÉVF. 155. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1975. JÚLIUSA, PÉNTEK Egységes szemlélet — határozott cselekvés r A párt Központi Bizottsága 1975. július 2-i ülésén — amiről a lapok csütörtöki számukban adták közre a közleményt —, az országgyűlési választások tapasztalatainak ösz- szegezéje, valamint személyi, szervezeti kérdésekben hozott döntések mellett az 1975. évi népgazdasági terv végrehajtását tekintette át, Ez a mérlegelés következetes figyelemmel kísérése mindannak, amiről ugyancsak a Központi Bizottság egy korábui — 1974. december 5-i—ülésén határozott. A mostani értékelés azt állapíthatta meg, hogy a népgazdaság a nehezebbé vált nemzetközi gazdasági feltételek között is dinamikusan fejlődött, a fő ágazatokban a társadalmi ter- 'melés a tervezett mértékben, néhány területen annál is nagyobb ütemben növekedett. Húzzuk alá' napjainkban ez nem számít csekély teljesítményűek, hiszen a fejlett tőkés országokban alig növekszik vagy éppen stagnál, némely helyen csökken a társadalmi termelés Szocialista gazdaságunk erejét, a KGST-or- szágok együttműködésének biztonságot nyújtó fontosságát mi más bizonyíthatná világosabban, mint a dinamikus fejlődés ténye! A gazdasági egységek egy részének munkálkodása azt igazolja, hogy ahol jól értik, értelmezik a Központi Bizottság decemberi ülésén meghatározott gazdaságpolitikai célokat, s ahol nem késlekedik a végrehajtás, azaz a cselekvés, ott az ismert nehézségek ellenére is sikerül javítani a hatékonyságot, fokozni a termelékenységet, szigorítani az anyag- és energiagazdálkodást. Beszédes adat ezekre vonatkozóan, hogy például a nehézipari tárca vállalatai közül a 28 jelentősebb, idén másfél milliárd forint értékű megtakarítást kíván elérni, amihez nagy segítség a tavaly gyárfásba vett. 311 új termék. Fontos jellemzője a népgazdasági folyamatoknak, hogy előtérbe kerül mindenütt a termelékenység emelkedése — az iparban a termelésnövekedést teljes egészében, az építőiparban 80 százalékban ez fedezte — s tapasztalhatók törekvések arra is. hogy gyorsuljon a termelési szerkezet átalakítása. Mégis jogos igényként olvashatjuk a Központi Bizottság üléséről kiadott közleményben: „az 1975. évi népgazdasági terv teljesítése egységes szemléletet és konkrét cselekvést követel. A 'központi és a helyi erőfeszítésekkel, anyagi és szellemi erőforrásaink ésszerű felhasználásával, tartaléKaink*mozgósításával következetesen végre kell hajtani a Központi Bizottság 1974. december 5-i határozatát.” Nem egyszerűen arról van szó, hogy sikerül-e elérni az éves tervben megfogalmazott célokat, sokkal inkább arról, hogy ez az esztendő a negyedik ötéves terv befejező időszaka, s ugyanakkor előkészítője, megalapozója az ötödik ötéves terv kezdetének! E nézőpontból más, élesebb megvilágítást kapnak az olyan feladatok, mint a termelési szerkezet átalakításának meggyorsítása — a nehéziparban hét év alatt kereken ezer új termék gyártását kezdték meg, de csupán 386 gazdaságtalan termékfajta előállítása szűnt meg —, a termelőberendezések kihasználtsága; a készlet- és anyaggazdálkodás, s nem utolsósorban az élőmunka, s a munkaidő becsületének, értékének növelése. Folytathatjuk a nagyberuházások — s közülük is a kormány által kiemelt kilőne, népgazdaságilag különösen- fontos nagyberuházás — kivitelezésének meggyorsításával. a minden, piacon értékesíthető termékek arányának n övei ésével, mindazzal, amit a decemberi központi ■ bizottsági határozat —, s nem kevésbé a párt XI. kongresz- _ szusa — legfőbb tennivalóink közé sorolt. Ismert féladatok ezek, ám éppen ezért elgondolkoztató, hogy bár hét hónap telt el a Központi Bizottság decemberi ülése óta, sok helyen még mindig csak tervezik — igazabban szólva tervezgetik —, mit lehelne, kellene tenni, s nem veszik észre a kárt, amit maguknak, s a népgazdaságnak az idő elvesztegetésé- vél okoznak. » Lassú a reagálás a népgazdaság sok területén mindarra, amit figyelmeztető jelként a világgazdaság számunkra felmutatott. Igaz, akadnak termelői közösségek, ahol megértik az idők szavát — néhány gépipari vállalat nagymértékben növelte exportját, a mezőgazdaságban 31 százalékkal bővült a cukorrépa vetésterülete —, de korántsem állíthatjuk azt, hogy e magatartás az általános. Márpedig így feszítő marad az az ellentmondás, hogy miközben a tőkés kivitel a tervezett alatt van, a behozatal jóval felülmúlja az eredetileg számítottat, azaz a külkereskedelmi mérleg egyensúlya továbbra sem kielégítő Hasonlóan az előbbiekhez, az sem sorolható a kedvező mozzanatokhoz hogy a kiskereskedelmi forgalom meghaladja az előirányzottat. s a lakosság jövedelme a tervezettnél gyorsabban nőtt, Következetesen képviselt, a Központi Bizottság által már decemberben többszörösen aláhúzott, s a párt XI. kongresszusán megerősített elvi álláspontja a gazdaságpolitikának az, amit most így olvashatunk a július 2-i ülésről kiadott közleményben: „ a Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy az előirányzatok -szerint emelkedjen a lakosság jövedelme, az életszínvonal. A közlemény azt is hangsúlyozzál, hogy az életszínvonal reális emelését a termelés nagyobb hatékonyságával, a nemzeti jövedelem növelésével kell megalapozni.” Reálisan tekintve helyzetünket, az igazsághoz tartozik, jóval nehezebb ma minden termelői kollektíva dolga, mint volt két vagy három esztendeje. A szigorúbb feltételek, a megilüvekeiett követelmények még inkább aláhúzzák a végrehajtás következetességének fontosságát. A gazdaságpolitikai célok ugyanis — mint azt újólag megállapíthatta a Központi Bizottság — helyesek, jól szolgálják haladásunkat. A cselekvésnek azonban gyorsabbnak, következetesebbnek, célratörőbbnek kell lennie, s nem a közeljövőtől, hanem már mától kezdődően. Magyar felszólalás Becsben Magvar felszólalás hangzott el csütörtökön Bécsbein a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről tárgyaló testület zárt jellegű plenáris ülésén. Dr. Petrán János, a magyar küldöttség vezetője fejtette ki a tanácskozás témáit' illető kérdésekben a magyar álláspontot, amely támogatja a szocialista országok által korábban beterjesztett javaslatokat. Az ülés után közölték, hogv a legközelebbi plenáris találkozót július meg. 10-én tartiák (MTI) Kádár János részvételével Ülésezett a HNF Országos Elnöksége Csütörtökön Kállai Gyula elnökletével ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Elnöksége. Az ülésen megjelent és felszólalt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Az országos elnökség megtárgyalta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának állásfoglalását az országgyűlés alakuló ülésével összefüggő személyi kérdésekben. A javaslatokat elfogadta. Ügy határozott, hogy azokat a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságával közösen az illetékes testületek elé terjeszti. Az elnökség ezután meghallgatta Sarlós István főtitkár beszámolóját az ország- gyűlési választások tapasztalatairól. Ügy határozott, hogy következtetéseit és javaslatait az illetékes fórumok elé terjeszti. A Hazafias . Népfront Országos Elnöksége köszönetét és elismerését fejezte ki mindazoknak, akik a választások előkészítésében, lebonyolításában részt vettek, és munkájukkal hozzájárultak a választások sikeréhez. (MTI) Folytatta megyei programját a közép-szlovákiai tanácsi delegáció A megyénkben tartózkodó Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság öttagú delegációja, Imrich Danis, a Kö- zep-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke vezetésevei tegnap tovább folytatta programját. A szlovák • delegáció tagjait tegnap reggel a megyei pártbizottság székházában fogadta Géc2i János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja,' a megyei pártbizottság első titkára, országgyűlési képviselő. A szívélyes, elvtársi. baráti beszélgetés során a megyei pártbizottság első titkára a pártbizottság munkájáról, az alapszervezetek tevékenységéről, a megye társadalompolitikai helyzetéről, s gazdasági, kulturális életünk kérdéséről tájékoztatta a vendégeket. (Folytatás a 2. oldalon) „Dolgozni és tanulni is akar. iám, így lettem gépi forgácsoló szakmunkás” — vallja Erdőst Mária, a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. „Még a nagyapám kezdte itt a gyárban valamikor a munkáját. Aztán édesanyám, édesapám is itt kereste a kenyeret. Most jöttünk mi, a nővérem és a bátyám is itt helyezkedett el a kohászoknál”. — Közben a for. gácsológépet irányítja, a kemény acél vajként formálódik a keze alatt. „Ügy tartják, nem lányoknak való munka ez. Nem így vari ez! Igaz, kicsit olajos, de nekem éppen az tetszik az egészben, hogy egy alkatilag férfiaktól gyen. gébb lány, hogyan tudja a vasat alakítani. Remek dolog ez!” Tervei? Tovább akarja tökéletesíteni tudását. Most szak- középiskolába készül, s mivel emelt szintű képzésben vett eddig ■ részt, az érettségit is hamarább szerezheti meg. ,.De nem azért akarok középiskolába járni, hogy itthagyjavi az üzemet, a gépet. Maradok, mert szeretem, amit csiná. lók!” 19 esztendős. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a kovácsműhely részére készíti a szerszámokat. Gereblye, ka. pa. csákány születik majd kézé munkája után. — kulcsár — Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tájékoztatta a kormányt a KGST június 24— 26. között Budapesten tartott XXIX. ülésszakáról. A Minisztertanács a jelentést és az ülésszak idején aláírt megállapodásokat jóváhagyólag tudomásul vette. Megbízta az illetékes állami szerveket, hogy az ülésszak határozataiból adódó feladatok végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Dorbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese tájékoztatta a kormányt a magyar párt- és kormányküldöttség június 24—26. között Mozam- bikban tett látogatásáról. A delegáció az ország függetlensége kikiáltásának ünnepségein vett részt. A Minisztertanács a jelentest jóváhagyólag tudomásul vette. A külügyminiszter beszámolt kuvaiti hivatalos látogatásáról. A szívélyes légkörű tárgyalások során a külügyminiszterek a kétoldalú kapcsolatok bővítésének újabb lehetőségeit tárták fel. Ezt elősegítik az aláírt megállapodások is. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Az Országos Tervhivatal elnöke tájékoztatta a kormányt a megfigyelésre kijelölt 50 nagyvállalat 1974. évi fejlődéséről. A beszámoló megállapítja, hogy a kiemelt vállalatok helyzete 1974-ben kedvezően alakult, csaknem 50 százalékban járultak hozzá az ipar eredményeihez. Az átlagosnál gyorsabban nőtt termelésük. kedvezőbben alakult az eszközhatékonyság és a munkatermelékenység. A Mi. nisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A kormány megtárgyalta a petrolkémiai központi fejlesztési program végrehajtásáról szóló jelentést. Az elmúlt két évben a program megvalósítása- jelentősen előrehaladt, a termelés gazdaságossága számottevően nőtt. A kormány a tájékoztatót jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az idei országos mezőgazdasági és élelmiszer- ipari kiállítás és -vásár előkészítéséről szóló jelentést. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Nehéz aratás — összpontosítják az erőket Operatív bizottság az aratás irányítására Rútságon Rétságon a járási hivatalban tartotta ■ alakuló ülését az aratást segítő operatív bizottság, ahol Kurali Béla osztályvezető ismertette a termelő- szövetkezetek aratásra való felkészülését és a várható termékek mennyiségét. A rétsági járásban 4851 hektár kalászos gabonát. 789 hektár reocét és 579 hektár mustárt kell betakarítani, várhatóan nehéz körülmények között, mivel a gabona az eddigi esőzések . következtében megdőlt. A várható termés- eredmények biztatóak, A becslések szerint búzából 34 —35 mázsa várható hektáronként. amely a járásban kb. 1700 vagon gabonát jelent. A betakarításhoz 49 kombájn áll a termelőszövetkezetek rendelkezésére. így a na. oi teljesítmény 135 vagon, vagyis optimális időt figyelembe véve 13 nap alatt a termés a magtárba kerülhet. A szérítókaDacitás szűkös. A napi betakarításnak mindöszsae 35 százaléka szárítható. A gabonafelvásárló vállalatok 1045 vagon kenyérgabona értékesítésére kötöttek szerződést, azonban az elhelyezés még nem tettesen biztosított. Az operatív bizottság elfogadta azt a megái,lapodást, hogy - a termelőiszövetkezetek felkészülése megfelelő. de vannak olyan gazdaságok is, amelyben nagy a megnyugvás. A kombájnok egv része még július eleién is iavítat- lan. Nem készítettek intézkedési tervet, nincs elgondolás, hogy kedvezőtlen időjárás esetén mit kell tenni. Az üzemanyag-tárolók fel- töltetlenek. mindössze 4—5- napos készlettel rendelkeznek. Az aratási gépseemlé- ken nem a géoek műszaki állapotát vizsgálták, hanem csak a tűzbiztonságot. Az operatív bizottság határozatot hozott, hogv az idő-1 járásra való tekintettel, rendkívüli helyzetre kell felkészülni, s ezárt a vezetőknek még nagyobb a felelősségük. Olyan szervezettséget kell biztosítani, amelv lehetővé teszi. hogy minden szem megtermelt gabona bekerüljön a magtárba. Az operatív bizottság javasolta. hogy a termelőszövetkezetek vezetői ismételten vizsgálják felül aratási intézkedési terveiket, figyelembe véve az MSZMP KB. 1974. december 5-i határozatát. A gabonafelvásárló vállalattal egyeztessék elhelyezési terveiket. Lehetőség szerint növeljék a bér- és szükségtáro- ló-kapacitásukat. Fordítsanak nagvobh gondot és figyelmet a dolgozó emberekre. A helyzet ismeretében az operatív bizottság kérte, hogy a repce betakarításánál már érvényesüljön a kölcsönös segítségnyújtás. Ezért Diósie- nő Nógrádinak, Tolmács pedig Romhánynak segítsen a munka mielőbbi befejezése érdekében. I». L. Országos postáskonierencia Debrecenben Csütörtökön Debrecenben .megnyílt a 8. országos pos- táskonferencía. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen megtartott megnyitón több mint négyszázan vettek részt. Dr. Horn Dezső miniszter- helyettes, a posta vezérigazgatója bevezető előadásában a negyedik ötéves terv legfontosabb postai fejlesztése között említette a távhívás bevezetését, amelybe a tervezett 125 helvett 165 he!vséset kapcsoltak be. A továbbiakban a nemzetközi hálózathoz csatlakozó koaxiális kábelek megépítését emelte ki. Európai viszonylatban is figyelemre méltó, hangoztatta ezután, a külföldi országokba történő távhívás bevezetése. Ezt a közeljövőiben úiabb hét országra terjesztik ki. A bevezető után öt szék' cióban megkezdődtek az előadások és viták. Az egves szakosztályokban elhangzó előadások foglalkoztak a nos- ta szerepével a társadalmi, gazdasági életben. Ismertették a postai szolgáltatásokkal szemben jelentkező igényeket.