Nógrád. 1975. július (31. évfolyam. 152-178. szám)
1975-07-26 / 174. szám
Irodalomtudományunk harminc éve A felszabadulás előtt a magyar irodalom tudományt kimagasló egyéniségek művelték, akik a maguk ízlése, érdeklődése, rokon, és ellenszenve alapján igyekeztek kijelölni az irodalmi folyamat általuk legfontosabbnak vélt csomópontjait, Régebbi irodalomtörténet írásunkat és irodalomtudományunkat egyfajta arisztokratizmus jellemezte (a század egyik legnagyobb hatású tudósa, Horváth János például heves bírálattal, illette a Nyugatot és Adyt) másfelől azonban nagy adag jó értelemben vett költőiség is, aminek részben az a magyarázata, hogy művelői között jónéhány gyakorló irodalmár is volt (hogy csak a legnagyobb és legjellemzőbb példát említsük: Arany János néhány fontos tanulmányt írt.) A felszabadulás után alapvetően megváltozott az iroda, lomtudomány kutatási arculata. Sótér István írja A „haladó hagyománytól a marxista szintézisig” című cikkében: „A marxizmus behatolása a magyar irodalomtudománybe, megifjította ezt a stúdiumot és vele együtt egész irodalmi múltunk szemléletmódját”. A marxista irodalomszem lélet eszményeit e kezdeti korszakban, elsősorban Lukács György és Révai József alkotásai közvetítették. Az ó kutatásaik irányitották a figyelmet a hagyományok helyes értékelésének fontos voltára. Az irodalomban — és vele párhuzamosan az irodalomtörténetírásban — ekkortól beszélünk haladó hagyományokról, és a történeti materializmus alapján alkotó irodalomtudomány elsősorban épp e hagyományok megfelelő feltárását és értékelését érezte és érzi azóta is legjelentősebb feladatának. E feladat maradéktalan megoldását rendkívül megnehezítette az a tény, hogy a korábbi irodalomtörténetírás meglehetősen kávés gondot fordított a régi művek, szövegek, levelek és dokumentumok megismerésére és megismertetésére. Míg a fejlett kultúrájú országok ezt a múlt század végére többé-kevésbé végérvényesen megoldották, nálunk a felszabadulás után kellett megteremteni az úgynevezett filológia alapjait, amelyekre támaszkodva a későbbiek során megszülethetnek majd a nagy összefoglaló és értékelő irodalmi munkák. Megkezdődtek a tudományos szövegkiadások, s ma már rendszeresen jelennek meg Mikes Kelemen, Batsányi János, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Juhász Gyula, Tóth Árpád és József Attila összes műveinek kritikai kiadásai. S mellettük változatlan izgalmat, nemegyszer új felfedezéseket kínálnak a Régi Magyar Költők Tára újabb kötetei is, s az úgynevezett Fontes-sarozat kiadványai, amelyekben a múlt század alkotóinak levelezését és kisebb írásait veheti kézbe az érdeklődő olvasó. A felszabadulás után hosszú évekig az egyetemek voltak az irodalomtudományi kutatás központjai. Ezekben a tudományos műhelyekben olyan alapvető összefoglalások születtek, mint Waldapfel József A magyar irodalom a felvilágosodás korában című összefoglalása, Klaniczay Tibor Zrínyi Miklósról írt monográfiája Sőtér István Eötvös-köny- ve, Pándi Pál Petőfije és Király István Mikszáthról írott pályaképe, napjainkban pedig — hogy csak a két legkarakterisztikusabb, legnagyobb hatást keltett kötetről emlékezzünk meg — Király István Adyról írott monográfiájának két vaskos kötete és Pándi Pál „Kísértetjárás” Magyarországon című műve. Az egyetemek mellett azonban később kialakult a másik nagy tudományos központ, a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtörténeti (majd Irodalomtudományi) Intézete, az irodalomtörténeti kutatásoknak napjainkban legnagyobb, s talán legjelentősebb műhelye. Ennek keretében egyforma lendülettel kezdődött meg az úgynevezett régi magyar irodalom és századunk irodalmának kutatása. E kutatások szinte teljes mértékben újraírták azt a képét, melyet eddig — részben az iskolai oktatás eredményeképp — magunkban hordoztunk irodalmunk fejlődéséről és értékeiről. Régebben például az élt a köztudatban. — de a tankönyvekben is ez állt —, hogy irodalmunk eleinte latin nyelvű volt, s csak jóval később tört be az anyanyelv használata erre a területre. Ma már nyilvánvaló, hogy a hivatalos latin nyelvű irodalom mellett tekintélyes súlyú, komoly értékeket hozó szóbeli és írásbéli magyar nyelvű irodalom is létezett. A régi magyar irodalom kutatása során vált nyilvánvalóvá, hogy a magyar reneszánsz hosszú történeti folyamat volt, melynek két csúcspontját lehet kijelölni — a másodikat a 16. század vége felé. A reformáció irodalmát ma már úgy tekintjük, mint az egyik legértékesebb haladó hagyományt. Sikerült megrajzolni a 17. század első harmadának összehasonlító és árnyait képét is. De ugyanígy szinte teljesen új képet alakított ki az irodalomtudomány például olyan befejezettnek hitt életművekről is, mint Arany Jánosé, arról nem is szólva, hogy az Irodalomtudományi Intézet keretében folyik a Petőfi-életmű nyitott kérdéseit végre megnyugtatóan lezáró kritikai kiadás és életrajz megírásának munkálata is. Bármilyen sok felfedezést kínál is a régi magyar irodalom, tagadhatatlan, hogy az utóbbi években hihetetlenül megnőtt a 20. századi magyar irodalom népszerűsége. Része van ebben a jelenségben a könyvkiadásnak is, de bizonyára az irodalomtörténeti kutatásnak is, mely több jelentős eredményével segítette az ízlés ilyen alakulását. Király István már említett Ady.monográfiája mellett ugyanis több olyan alapvető irodalomtudományi mű született az utolsó harminc évben, mely életközeibe hozza századunk legnagyobb alkotóit, s érthetővé teszi legjélentékenyebb irányzatát. A teljesség igénye nélkül, csak jelzésszerűen hadd idézzünk Sőtér István Tisztuló tükrök és Az ember és műve című köteteit, melyek az irodalmi folyamatrajz kitűnő példái, a jelen cikk szerzőjének tanulmányköteteit és József Attila pályaképének, Fiatal életek indulója címmel írt első kötetét. Nagy Péter Móricz Zsigmondról írt könyvét és Czine Mihálynak, valamint Vargha Kálmánnak ugyané tárgykörben mozgó műveit. Kardos László Tóth Árpádról írott könyvét, vagy az Irodalom-Szocializmus sorozat köteteit, melyekből a magyar szocialista irodalom életrajza bomlik ki. Se szeri, se száma azoknak az összefoglaló nagy műveknek, portréknak, és kismonográfiáknak, melyek végül is lehetővé tették a marxista szellemű magyar irodalomtudomány eddigi legnagyobb eredményének, A magyar irodalom története hat súlyos kötetének megírását. Az irodalomtudományban természetesen semmi sem befejezett — hisz, hogy csak egyetlen példát mondjunk: éppen napjainkban lehetünk tanúi az elméleti jellegű kutatás szinte elképesztő térhódításának, amely a módszerek finomodását, a kutatás szempontjainak kiszélesedését és megújulását eredményezi, és nyilván jelentős, új felismeréseket hoz majd. Azt azonban elmondhatjuk, hogy e hat kötet mégis egy korszak irodalomtörténet-írásának jelképévé vált szilárd eredményeivel. alapos elemzéseivel és következetes szemléletmódjával. S nem kevesebb izgalom várja a szaktudomány, s az olvasók legszélesebb tábora e vállalkozás folytatásának. A fel- szabadulás utáni magyar irodalom történetének megjelenését sem. E kötet ugyancsak az Irodalom tudományi Intézet műhelyében készül. E szerény keretek között természetesen nem törekedhettünk teljességre. Nem szólhattunk az összehasonlító kutatások fontos eredményeiről, nem említettük a stíluselemzések jelentőségét, s csak jelzésszerűen utalhattunk néhány nagyon fontos irodalomtörténeti témára, jelenségre. De tán épp e zavarba ejtő bőség bizonyíthatja igazán, milyen gazdag termést hozott megújuló irodalomtudományunk a fel- szabadulás óta eltelt harminc esztendőben. Szabolcsi Miklós » v <• v v ♦> v v v v ♦> v ♦> v v v v v v v v v v v v ♦> v v v ♦> v ♦> v v v ♦!* v < Valaki befogta hátulról a szemét. A keze tapintásáról megismerte. Brigitta volt. Az igazi neve Kati, de a Brigitta név jobban tetszett neki és ezt használta maguk közt. — Most érkeztünk — fújta a lány. — A fiúk meg Évi bevásárolnak ebédre, maid jönhek ők is. Finom szivart szívsz? Feltörtél? Tóni kicsit zavartan mosolygott. Aztán, titokzatossá vált az arca. — Nem. Csak nagy tex-veim vannak. — Nagy terveid? — csodálkozott el a karcsú, magas lány. — .tegyél le róluk. Megismertünk egy új havert. A nagvanyja ott lakik egy közeli faluban. Odamegyünk három napra. Képzeld el, milyen buli lesz! A fiú oda in tét te a pincért, kért a lánynak is feketét. Nyugalmat próbált erőltetni magára. — Meg kell mondanom. Brigitta, nem tudok veletek tartani. A lány tágra meresztette szemét. — De hát mi történt? — Vissza kell utaznom Pestre. és onnét hamarosan Szegedre. — Szegedre? — Igen. Felvételizek az egyetemen. — Hisz ott nincs művészeti szak? — Nem is oda. Matematikus vagy nyelvész leszek. — Bediliztél? — Nem, csak nem folytatom ezt tovább. — Mit? — Hát ezt a tengést-lengést. Nincs tehetségem a rajzoláshoz és nem is vesznek fel soha a képzőművészetire. A volt tanárnőm, egy fiatal nő, most a szegedi egyetemen tanársegéd, és azt mondta a múltkor, hogy elpocsékolom az életem, a legjobb matematikus és nyelvész voltam az osztályban, és most marhaságokat hajszolok. Nem így mondta, de ez volt a lényege. — Tónikám! Hogy neked nincs tehetséged a rajzhoz?! Hát elfelejtetted már, hogy én voltam az első modelled, amikor még nem is tudtál rajzolni? És milyen klassz képet adtál rólam! Olyan voltam rajta, mint egy szomorú fűzfa a szobám közepén. Máig csodálom még, el-elnézegetem. És most cserbenhagynál ? — Dehogy is! Csak tanulni szeretnék valamit. É6 lenyí- ratom a hajamat, levágom a körmömet, jó ruhát csináltatok, ingeket veszek, cipőt... — Miiből? — Eladom a Fiatomat. Kapok érte vagy tízezer forintot. Már teljesen tönkretett ez a kocsi. Állandóan javíttatni kell. — Eladni egy ilyen járgányt! És min utazunk majd? Vonaton bumlizunk a tömegben ? — kiáltotta Brigitta csalódottan. —Hát, persze! Sokkal olcsóbb még az étkezőkocsiban is, finom kajákkal, mint egy ilyen járgányon, üres gyomorral, Maholnap meztelen. re húzhatom a gyűrött zakómat... — Tudod, milyen stőr lennél? — vágott közbe a lány. — Nem akarok stőr lenni! — tiltakozott a fiú. — Már elegem van belőle. Megyek Annához, náluk ' is lakom majd. — Kihez? Annához? — Igen. Tudod, milyen csu- di nő? Belepistul az ember, ha csak ránéz. A haja, a szája, az alakja... — Micsoda?! — döbbent meg Brigitta. — Az a kövér, kontyos spiné, aki az utolsó osztályban tanított? Megbolondultál? Tóni elh ültén nézett rá, csaknem sírva fakadt. — Hát neked nem ragyogó nő ez az Anna? Az igazi nő! A megközelíthetetlen! — Mit? Hogy megközelíthetetlen? Majd elveszi tőled a pénzed, hogy. majd ő vigyáz rá, és a rabszolgájává tesz. A lába előtt kúszhatsz legfeljebb. — Nem igaz! Utálja a csú- szó-mászókat. Már az osztályban is útálta. Mindent megtennék érte. Én leszek az évfolyam legjobb matematikusa, vagy nyelvésze. — Majd kirúgnak az egyetemről, ha egyáltalán felvesznek, és jó, ha valami segédmunkát kapsz. — Matematikus leszek! Nyelvész! A lány az asztalra csapóit. — Megbolondított az a nő. C&ak tudnám, mivel! Idehallgassl Maradj velünk. Nézd a lábam! Éis felhúzta kicsit a szoknyáját. — Egy láb önmagában csak egy láb. Az még semmi! — biggyesztette el gunyorosan a száját Tóni. Felugrott a székről, a pincérhez rohant, és a kezébe nyomott egy húszast. Nem is várta meg a visszajáró pénzt. — Várj, te bolond! -r kiál-’ tóttá Brigitta. / — Megyek Annához. A legjobb nő a világon.. . — lihegte. — Az a kövér, kontyos spiné? — röpítette feléje a lány. — Hová tetted az eszed? Mi lesz belőled? — Nyelvész leszek! — süvítette vissza Tóni. — Leszel a fenét! M intha valóban eszét vesztette volna, csúfon- dárosan lövelte a szavakat. — „Leszel”, a mondat elején hangsúlyos állítmány! Minden szórendi csere megváltoztatja a mondat kifejező értékét. „Igen, leszek!” A „leszek” ez az egyetlen szó, itt egy mondat. Érted? önmagában egy mondat, egy világ! — süvítette már, és hosszú, lengő hajával, nyitott, gyűrött zakójában, letaposott sarkú cipőjével elrohant. Brigitta álmélkodva nézett utána. Még sajnálta is.- Mit sem értett az egészből, amit a fiú mondott, de azt biztosain tudta, hogy begőzölt. Passuth László-* Esőisten siratja Mexikót SZOMORÚ BUCKÁK futóhomokja kergetőzött a szélben. a ki aszott partvidék apály szárította hallásaiban milliárd szúnyogfészek. Ezen a tájékon épült fel estére a sátortábor. Reggelre megélénkült a környék. Bennszülöttek kacagva alkudoztak, megrázták a felkínált csengőket, átnéztek a kristályüvegen, kicsavarták a kendő végéből az elrejtett aram vszemecsk ét. zöld vagy vörös követ, s mire a katona utánakapott — ők már sisakjára, kardiára mutogattak. Igv tartott a vásár délig, amikor követek jöttek, s jelentették, hogv a nagvúr, Teuh title. gondoskodik sápadt arcú barátairól, s holnap, napkelte után saját személyében megnézi, nem szenvednek-e valamiben szükséget? Feltámadás estéje volt. A katonák kukoricaken véren böjitöltek. Mire megerősítették a tábort — Krisztus már feltámadott. Szurokba mártott fáklyákat 'vittek, lemeztelenítették fejüket, s a tengerpart fövenyén énekelve,- ágakat lengetve megindult a húsvéti precesszió. Cortés leszúrta a vastag gyertyát, kezébe véve a hatalmas tálat, saját személyében szolgált a katonáknak, mint ezt megkívánta a kegyes szokás. Estére csend lett. az emberek megbékéltek, s a tisztek osztozkodásra hívták a korona hivatalnokait. — Húsz lánvt kaptunk a tabase óbeliek tői. A főkapitányt illeti egyötöd, ergo négy lány, négy marad a koronának. a többi megoszlik a kapitányok és az emberek között. — Vajon ki mondhatná meg egy leánynak az árát, amin osztozunk? — El kellene őket árverezni... — Ajánlanék húsz aranyat egvért-egvért.... — Urak, fókapitámyi jogomnál fogva magam számára csak egyet igényiek. akinek megnyitotta a Szentlélek tüzes nyelve a száját. Azt. akinek Marina a neve. Támaszt-e ez ellen valaki kifogást? Alvarado mosolygott: — Kegyességed nem választ épp behunyt szemmel... A tisztek nevettek, feloldódott az alkuvás feszült hangulata. A jegyző írásba szedte a haditanács határozatát, A tisztek természetben választhatnak, aki lemond róla — pénzben kapja meg. ami reá esik. Ordaz és Öli legyintettek: nem kell nőzsákmány. Sandoval felnézett: — Mit fog szólni Oknedo atya? — Jobb. ha a lányok urakhoz kerülnek, mintha mindenki préda iára lennének... ka tonar i n,gv óknak. Aguilar összeterelte az indián nőket, s tolmácsolta a maga módja szerint. — Akinek vállára ráteszi ura kezét — azt követi és annak engedelmeskedik. Ha nehéz sorotok — tűmi fogtok. ha nem tudnátok elviselni. a jó atya segit raitatok! Cortés vette át a szót. — Az Ür. nekünk, spanyoloknak egyaránt mérte ki jogainkat. s azzal aránvos kötelességeket. Kegyelmetek ne feledjék, hogv e szolgaiánvok leikéért felelniük kell az ítéletkor. Ajándékportékák ezek. nem szerecsenniacon vett rabszolgák, úgy jutottunk •Passuth László 75. éves. Mexikóról írt könwe első történelmi regénye. Ma már hatalmas könvvtá- rak fogják össze — főként Amerikában — a majdnem áttekinthetetlenné bővült nre- kolumbián irodalmat, de a prekolumbián kultúrákkal és viszonyokkal foglalkozó tudomány a regénv születésének ideién, a harmincas években még csak nébánv tudós szőkébb körű. a közérdeklődésre alig számító munkaterülete volt, s így Passuth László re- genvét nemzetközi síkon is az. úttörő munkák közt tartják számon. I NÓGRAD - 1975. júli hozzájuk, ez Ür akaratéból. Hátuk megett egyszerre megszólalt Olmedo halk. szomorú hangja. — Még csak az imént támadott fel Megváltónk, s ti már úgv osztozkodtok ezeken az áldatlanokon, mint latrok Krisztus köntöséin. Em tehetetlen és gyenge vagyok ahhoz. hogv titeket szelídítselek, tagadom, hogv kisebbik rossz az. ha csak egv ura van egv lánynak, s nem kerül ki martalóc katonák közé. Ez a ti katonaerkölcsötök. Az envém azt mondia az örök írással: ne paráználkodj! Vagv talán azt hiszitek, hogv nem bűn az. ha indián-lánnval vétkeztek, s könnyebb a test esend őségé, ha rézbőrű nővel követed el? Kívánom, ne váljon, valóra a jóslatom, de ezek a lányok még átkot és rontást fognak hozni, viszályt szítanak embereink között. A királyi jegyző vette át a szót. — Atyánk hívta fel figyelmünket arra, amit a törvénv ereje is bizonyít. A szolgalányok. mihelyt beléptek a Szentegyházba — személyükre szabadok, s rendelkeznek .sorsuk felett. Bár erre a mostani esetre nem intézkedik hazai jogunk... itt az történt, hogy idegen, pogánv törzsfőnök a saját törvényes ’u- risdietióia szerint ajándékozott nekünk... rableányokat, tehát az ő joguk szerint az ajándékozás ténye már kons- tituáltatott... mégis esetleges jogi vitának elejét veendő tolmácsolja Aguilar testvér a leányoknak mindazt. amit mondani rendelünk. Lares, a számtartó közbeszólt: — Vajon nem téved-e kegyelmed ? Hiszen a rabnők kiskorúak, s nem jogosultak az institutiók szerint sem saját személyükre nézve dönteni! De ki rendelkezik a kiskorúval. ha nem lelhetők fel szülei...? Valójában csak ura tehetné.... Ha meg ő rendelkezik. akkor nincs is szükség itt külön aktusokra... Cartes hallgatta egy darabig a csürő-csavarókat. Sala- mancában érezte magát amikor a kis Gaspare-val vívtak meg heves iogi csatákat. — Kegyelmetek szertehasogatják a szőrszálakat... De az Úristen azért adta nekünk, spanyoloknak az értelmet, hogy ésszel és karddal is hadakozzunk... A fráter a lányoknak magyarázta: a szó olyan, mint a madár: elrepül, nem tudja megfogni senki sem. „Atyáitok képekben fogták meg az eltűnő gondolatot. A spanyolok jelt adnak a hangnak. Ez az írás. Minden embernek neve van és ezt a nevet le szokták írni. Ha leírja, ami felette állt, az ő akaratával történt. Mindhogv ti nem tudtok írni: en írom a ti neveteket erre a papírra, értettétek?” Marina megfogta kariát: — Engem atyám tanított gyermekkoromban... mint kell lemetszeni a fák kérgét, és színes festékkel belevésmi a jelemet. Megmutatta, miként kell rajzolni a-z agavelaora... Akarod, hogv megpróbáljam? A JEGYZŐ KALAMÁRISÁBAN FRISS bogyókból préselt, lila színű tinta állt. Marina belemártotta a lúdtol- lat — gvors és biztos keze- vonásával szépen kis virágcserepet rajzolt, liliomokkal, felettük kapuformát, tetején madárral, melynek szétnyíló farka leér a földig. Letette a tollat. A tisztek értetlenül bámultak a csodajelre, mintha démon játéka lenne. — Mit jelent ez. Marina? — Ez az én jelem. Virágos Kami léánya, Malínalli. azaz egybekötözött virágoscserén. Cortés magára maradt, nézte a protolcollum alián már feketévé lett különös raizot. Úgy feküdt a fehér lapon a két eevmástól elütő jel. mint két idegen világ, melv egymást nem értheti meg solxa. us 26., szombat 9