Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)

1975-06-04 / 129. szám

A közüti balosotok mogoiözőséórt Az elmúlt évben a Volán­vállalatok baleseti mutatói javultak az előző évekhez viszonyítva. Ez a javulás, a szinte naponta növekvő gép­járműforgalom, az utak telí­tettsége, egyszóval az ártott közlekedési környezet veszé­lyességének növekvő tenden­ciája mellett következett be. A nógirádi Volán Vállalatnál csökkent a halálos balesetek száma, a sérülések száma pe­dig 35-ről 21 -re esett. Ml rejlik a javulás- mö­gött? A balesetek megelőzése érdekében több megoldást alkalmaztak: emelkedett a Mvilágosító munka, sozrétű «'megelőiző tevékenység. A balesetelhárítási előadások, száma is emelkedett, ió né­hány gyakorlati bemutatót tartottak, ahol a különösen veszélyes forgalmi helyzetek elkerülésének lehetőségeit ta­nulmányozták a gépjárműve­zetők. Tájékoztatót készítet­tek fokozottan veszélyes útszakaszokról, és azokat a menetrend szerint közlekedő autóbuszvezetők rendelkezé­sére bocsátották. A telephe- 1 veken az ital veszélyeire, az időjárás változásaira figyel­meztető propagandaanvaso­kat rendszeresen terjesztik. Napközben egyre gyakrabban tartanak alkoholszondás el­lenőrzéseket a balesetek meg­előzése érdekében. A sízonda- vizisgálatok száma emelkedett, évente meghaladt« a 35 ez­ret. A pozitív esetek szama csökkent, ennek ellenére a fegyelmi eljárások és az el- bocsátások száma növekedett. A sorozatosan, vagy kifogá­solható balesetet okozó gép- járművezetőket a vállalat a Volán Tröszt munkalélektani központjába küldi alkalmas­ságvizsgára. A vizsgálatok egyik része a KRESZ-ismeretek alkalma­zásának készségét kutaja. Azt, hogy váratlan forgalmi helyzetek megoldása során hogyan tudja a gépkocsiveze­tő elméleti tudását a gyakor­latban alkalmazni. A vizsgá­lat során — akárcsak a köz­úton — nagyon rövid idő alatt kell eldönteni, mi az adott pillanatban a leghe­lyesebb meao'dás. Mit kell tenni, méghozzá azonnal, hogy a váratlanul felbukka­nó közlekedési akadályt át­hidalják. elhárítsák. Biztosan és gyorsan kell dönteni. a másodpercnyi késlekedés. a tévedés ugyanis emberek éle­tébe kerülhet A közúti bal­esetek megelőzése, csökken­tése érdekében a jövóH&n a felvételre jelentkező gép­járművezetőket is a munka­lélektani központba irányítja a vállalat és kéri a központ véleményét. Hatékonynak bizonyultak a BM—Volán közös ellenőrzések. Az el. múlt évben az ellenőrzések során közel ezer Volán-gétp- járművet ellenőriztek. A vál­lalat közúti ellenőrei évente több mint húszezer esetben vizsgálják a gépjármüveket a közutakon. Egyrészt a bizony­lati fegyelem, másrészt a műszaki követelmények, é6 a KRESZ előírásainak betar­tását figyelik, ellenőrzik. Az említett intézkedések nyomán fokozatosan javul a közleke­dési fegyelem a Volánnál. A Volán Tröszt által meg­hirdetett közúti balesetelhá­rítási versenyben a verseny­ző 22 vállalat közül az elmúlt év első negyedévében 17, míg ez év első negyedévében a 6. helyezést érte el a Vo­lán 2. sz. Vállalat. Ha csupán a felsoroltakat vennénk figyelembe, még alig­ha győződhetnénk meg a Vo­lán törekvéseinek helyessé­géről. A balesetek számának reménvtel1 es alakulása ásód­ban feltétlenül bizonyítja, hogy a Volán Tröszt és «vál. lalatai sokat tesznek a forga­lom biztonságának javításá­ért. Szoó Béta igazgató Szojuz—Apollo Így készültünk fel Beszélgetés Atekszej Leonov űrhajóssal Szovjet és amerikai űrhajósok, akik a közös Szojuz—Apollo-programra készülnek. A* előtérben (balról jobbra): Leonov. a szovjet űrhajósok felkészülésének vezetője. Sa- talov, Stafford, Brand is Ku bászov. Mi a menfeuhigiéne? Ha visszatekintünk a XX. századot megelőző korokba, az egészségvédelem az o-- vostudomány nagy eredmé­nyei, a járványok (pestis, kolera, tífusz etb.) legyőzé­se tisztelettel tölt el min­den embert azok iránt, akik a betegségek legyőzésében munkálkodtak és munkál­kodnak ma is ott, ahol szük­séges. Napjainkban a sajtó, a rádió és a televízió sokat foglalkozik a testi egészség, a. fizikai egszségvédelem- mel. Joggal. hívják fel az emberiség figyelmét a fizi­kai ártalmakra, a testi ép­ség megóvására, mert a kor­szerű élet nem csak kényel­met, de számos veszélyt is jelent otthon, a közlekedés­ben, de még a szórakozóhe­lyeken is. Amíg az elmon­dottak a legtöbb ember szá­mára kézzelfogható igazsá­gok, addig a lelki higiéné, tudományos szóval: men­tálhigiéné szempontjai — a szakembereket kivéve — meglehetősen elhanyagoltak, alig ismertek. Pedig az em­beri tevékenység fejlődése, az ismeretanyagok növeke­dése, a mindennapi élet ál­landó és gyors változása, az urbanizáció által bekövetke­zett társadalmi mozgás egy­re nagyobb terhet ró az emberekre. A lelki pana­szok, ideges eredetű bán- talmak egvre nagyobb szóm­ban terjednek. Joggal me­rül fel a kérdés:,, Ki nem ideges?”. Tehát a mental­ly átérne legfontosabb cél­kitűzései: a lelki bántalmak megelőzése, hatékonv gyó­gyítása, a vasszaesések el­kerülése. A lelki egészségvédelem­ben lényegesek az emberi kapcsolatok. A társadalom­ban mindenütt érezhető en­nek jelentősége. Érdekek, kicsinyes érzések (— gyűlö­let, rivalitás, irigység, szen­vedélyek, szerelem. félté­kenység —) csakúgy moz­gatói lehetnek az emberek viselkedésének, mint aho­gyan ezek hiánya. Gondol­junk csak az oly sokat em­legetett, közönyre! Az egészséges testi és lel­ki fejlődés a'apja a család. A gye-me'- biztonságérzete, lelki harmóniája te'iesítőké- pessége, munka- és alkotó- készsége a családiban és az iskolában kapta meg alap­jait, és az emberi kapcsola­tok a születés után (sőt az­előtt is) jelentősen befo­lyásolták ezeket. A feldúlt családi élet, az alkoholista apa, vagy anya, a csak a munkájának élő szülők — (akik mindent megadnak a gyermeknek gazdaságilag, de érzelmileg keveset) — jelentős károsodást okozhat­nak a gyermek fejlődésé­ben. Kialakulnak a legkü­lönfélébb ideges bántalmak, antiszociális magatartások­kal találkozhatunk. Esért beszélnek ma már külön családtherápiáról a lélek or­vosai, akik a család egészé­nek harmóniájával, gyó­gyításéval foglalkoznak. Te­hát a mentálhigiéné alap­ja: a lelki egészségvédelem a családban. A helyes emberi kapcsola­tok kialakulásának másik igen jelentős állomása az iskola. Felnövő ifjúsá­gunkat a pedagógusok, isko­laorvosok, pszichológusok segítik, hogy ne csupán szellemi fejlődésük legyen biztosított, hanem személyi­ségükben is egészséges, har­monikus felnőtté váljanak. Tanulási nehézségek, vizs­gadrukk, gátlásosság egy­aránt tárgyai a lelki gyógyí­tásnak és megelőzésnek. A ,ió kapcsolat tanár és diák között, az emberi törődés, a megfe’elő iskolai légkör so­kat tehet a harmonikus, egységes diákélet kialakítá­sáért. , Az iskolai tanulmányok befejezése után pályavá­lasztási tanácsadóink segíte. nek abban, hogy az embe­rek képességeiknek megfe­lelő tevékenységet végez­zenek, amely örömteljes és hasznos. De a megfelelő munkavégzést jelentősen be­folyásolja a munkahelyi légkör. Itt, elsősorban a jó vezetés a helyes emberi kapcsolatok kialakítása a lényeges, Nem egy kimerült­ség, összetörtség. kifáradás mögött munkatársak ellen­ségeskedése, a meg nem értő környezet található. A képességnek megfelelő, ked­vező körülmények között végzett munka viszont a dolgozó fejlődését, lelki egészségét biztosítja. Él­nek kialakításában a szoci­alista brigádmozgalom már sokat tett és még sokat te­het. Összefoglalva a pszicholó­giai kulturáltság, a men­tálhigiénés ismeretek meg­szerzése csökkentheti a s emberi szenvedéseket, mert a legjobb körülmények kö­zött élő ember is küzdnet lelki nehézségekkel, konf­liktusokkal. A legegészsé­gesebb idegzetű ember is kerülhet nehéz, vagy meg­rendítő helyzetbe — (pél­dául hozzátartozó elveszté­se) —. amely megértést, tá­mogatást igényel. Termé­szetesen tartósabb feszült­ségérzés, hangulataavar esetén orvoshoz kell for­dulni, Helytelen az e téren mutatkozó előítélet, amelv megalázónak tartja a lelki okok miatt az orvos felke­resését. De nem szabad el. felelten link: minden orvosi erőfeszítés hiábavaló a be­teg gyógyulása érdekében, ha a lelki bántalmak ban szenvedő környezetéből hiánvz’k a segíteni akarás, a megértés. Sturman Béla I51drcláth»tól#)í 1975. Itíltus 15-én 15 óra 20 perckor kez­dődik a szovjet—amerikai Szojuz—Apollo közös űrprog­ram: a bajkonuri űrrepülő­térről akkor bocsátják Föld • körüli pályára a Szojuzt Le- onovval és Kubászovval a fedélzetén. Az Apollo űrhajó hét és fél órával később star­tol, személyzete: Stafford, Slayton és Brand. A szokásosnál korábban érkezett haza csillagvárosi otthonaiba Alekszei Leonov űrhajós. Készül a küszöbön- álló szovjet—amerikai Szojuz —Apollo közös űrutazásra. Nem ritkán késő estig bent marad munkahelyén, az ür- hajósképző központban. A vidám, energikus, közlékeny természetű Leonovból árad az optimizmus. Fissesége, közvetlensége, humora meg­nyerő. Negyven éves. ez a legszebb űrhajóskor. Tíz éve. 1965. márciusában a Voszhod —2 fedélzetéről Alekszei Le­onov a világon elsőként lé­pett ki a végtelen világűrbe. Az első „űrgyalogos” 12 per­cig lebegett Földünk fölött az űrben. — Kérem, beszéljen 1965. március 18-ról, az űrben töl­tött percekről! — A beláthatatlan világűr — mondja Alekszei Leonov — akkor telies szépségében jelent meg előttem. A Föld méltóságteljesen úszott sze­mem előtt. Onnan, fentről la­posnak tűnt és csak a széle mentén látható görbület em­lékeztetett arra, hogv tulaj­donképpen gömb alakú. Kis­sé eltaszítottam magam a fe­délzeti nyílástól és kezdtem egyre jobban eltávolodni az űrhajótól. A kötél, amivel a hajóhoz kötöttem masam, teljes hosszúságában meg­nyúlt. — Kis idő múlva eléggé energikusan meghúztam a kötelet, hogy a hajó közelé­be kerüljek, ennek következ­tében kezemmel kellett vé­dekeznem a felém közeledő űrhajó ellen. A zsiliphez ér­vén. kezemmel fogtam fel az ütést. Vizsgálatok a lakások használatáról és tözlek új lakóépületekbe, fő", kezési szokások viszont első­éve ként az OTP'beruházásban sorban az együtt-tartózkodás Az Építésgazdasági Szervezési Intézet több _____ _______________ s rjssss* sJ““; n"; i u; “ää tapasztalatokkal segítséget bontásra ítélt területek tegi a családok többsége szívesen nyújtson a tervezőknek, a lakásaiból elsősorban a szel- venné a konyhával összefüg- lakásépítés műszaki fej- lemi dolgozók költöznek szí- gő étkezőíülkét, vagy, ha lesztését irányító vezetőknek vesen házgyári lakásokba, a magában a konyhában lehet- a jövő lakásainak méretező- nyugdíjasok többsége szíve- ne megoldani a család közös séliez, beosztásának, íelsze- sebben menne régifajta la- étkezését. Az új lakótelepe- reltségének megtervezéséhez, kasba. ken most már gyakori igény A vizsgálatok szerint fontos Megállapították, hogy a a közös helyiségek létreho- körülmény. hogy a családok- fél szobával kiegészített laka- zása. tehát barkácsolószoba, ban gyakran két generáció sok lobban kielégítik az zeneklub, játszószoba beren- t.agjai élnek együtt, s különb- igényeket, mint az azonos dezése is. A vizsgálatokat sen magas ez az arány azok- alapterületű de csak egész kiterjesztik még sok _ más . .... , , szobákból 6116 otthonok. A igény- körülmény lelmerese­nal a csa,adóknál, melyek a f^SZ0bäs lakásokban ugyanis re is. hogy minden összefüg- városépítés miatt lebontásra könnyebb megoldani a csa- Résében reális javaslatokat került régi épületekből köl- ládtagok elkülönítését. Az ét- adjanak a tervezőknek.. — Milyen volt a felkészü­lés a közös űrutazásra? — Az első űrrepülést kö­vetően — vallja be Leonov — egész idő alatt eav űiabb útról álmodoztam. Ügy tűnik, hogy ez az álom nemsokára valóra válik. A közös edzé­sek megmutatták, hogy a szovjet és az amerikai le­génység is készen áll a kö­zös űrrepülésre. A hordozó- rakéta a Szojuzzal július 15- én, a délutáni órákban hagy­ja el a kilövőállomást. Hét és fél órával később indul el útiára az amerikai Aoollo. A két űrhajó a Szojuz indulása után 51 óra 55 perccel talál­kozik a körpályán. Az űrha­jók körülbelül két napig re­pülnek majd összekapcsolva. A Houston közelében nemrég megtartott közős edzésekkor a fő figyelmet éppen a repü­lés e szakaszának szenteltük. — Gyakoroltuk a különfé­le rendszerek és gépegységek kezelését, vezérlését, elsajá­títottuk a keresés, a közele­dés és az összekapcsolás pil­lanatait. Különleges beren­dezéseken átkeltünk az egyik űrhajóból a másikba. Mind­ez szigorúan a tervezett re­pülés időrendjének és prog­ramjának megfelelően folyt. Kidolgoztuk azt a dokumen­tációt is, amely pontosan megszabj« a legénység tagjai­nak tenirMvaióját az adott pil­lanatban. Két nap — 2880 percből áll. Nem nehéz el­képzelni, milyen vaskos köny­veket kell majd magunkkal vinni az útra. Még ió. hogv az űrben súlytalanság van! — jegyzi meg mosolyogva Le­onov. — Különösen nagy figyel­met szenteltünk a baleseti helyzetek kidolgozásának — folytatja. — Az űrhajók fel­építése rendkívül biztonságos. A kozmosz azonban kozmosz! Készen kell állnunk a legvá­ratlanabb helyzetekre is. A felkészülés során például, azt a helyzetet imitáltuk, amikor a csatlakozó részleg. vagv maga az Apollo űrhaió her- metikus zártsága megszűnik. A megjátszott hiba pillanatá­ban egy szovjet űrhaiós az Apollo, egy amerikai pedig a Szojuz fedélzetén tartóz­kodott. Különleges tervet dolgoztunk ki a személyzet saját hajóikra történő gyors visszatérésére. — Ehhez még figyelembe kell venni, hogy a Szojuz— Apollo összekapcsolt rendsze­rében minden űrhaiós szka­fander nélkül dolgozik. . Vi­szont. ha át kell menni egvik űrhajóból a másikba, az űr­hajósruhát is fel kell ölte­ni. Sok száz próba után a kozmikus öltözés ideie már észrevehetően csökkenthető. A mi rekordunk Valerii Kubasaovval 8 perc — még­hozzá két szkafanderre, mi­vel mindegyikünk segít a má­siknak. — A szovjet és az ameri­kai asztronauták utolsó kö­zös edzését, májusban tartot­tuk Csillagvárosban, ahol a Szojuzon bekövetkezhető vá­ratlan szituációkat tanulmá­nyoztuk. Kérem Alekszei Leonovoti beszéljen arról. hogy hány űrhajós szomszédolás szere­pel a tervben. Mint kederül. négy ilyen séta van kilátás­ban. — Ez a következőképpen fog történni — magvarázza Leonov. — Az űrhajók össze­kapcsolása után az átiáró- alagútban a két űrhajót kü­lönválasztó semleges vonal­nál találkozunk, ahol kézfo­gással üdvözöl lük egymást. Ezt kővetően Thomas Staf­ford és Donald Slayton ion át a Szoiuzra. ahol öt órát dol­gozunk együtt, maid mind­kettő visszatér az Apollóra. Másnap én megyek át az Apollóra. Vance Brand Dedie a Szoiuzra. Közös kísérlete­ket végzünk, maid én Staf- forddal visszatérek a szovjet hajóra. Brand pedig Valerii Kubászovval az amerikaira. Legvégül Kubászov visszatér a Szoiuzra. Stafford nedig az Apollóra. Az utolsó látogató Slayton, aki a tudományos kísérleti terv szerint mikro­bám in tát vesz, majd távozik az Apollóra. — A mi utunk L_ mond­ja befejezésül Alekszei Leo­nov — a Földön, ezen a tu­lajdonképpen nem is olvan hatalmas égitesten , élő népek közötti béke és együttműkö­dés jelképe lesz. Vitalij Boriszov Az olaszországi autólopásokról 1974-ben az aulólolvajok rendkívül szorgalmasan tevé­kenykedtek. Az év folyamán 262 232 gépkocsit loptak el. Ez azt jelenti, hogy kétper- cenként tulajdonítottak el egy-egy autót. Az autóklub elnöke, Filippo Carpi De Resmini egy konferencia ke­retében kifejtette: az a leg- aggasztóbb jelenség, hogy há­rom év leforgása alatt az autólopások száma megkél- szerződött. Az eltulajdoní­tott autók 53 százaléka nagy hengerűrtartalmú volt. 1974. folyamán a Német Szövetsé­gi Köztársaságban 50 ezer, Franciaországban 130 ezer, Angliában pedig 00 ezer gépkocsit loptak el. NOGRÁD — 1975. június 4., szerda 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom