Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)

1975-06-14 / 138. szám

Lóránt János"

Hegyek között

..

m t

¥ '

‘

g*

...»

Gabrovo

macskája

Gaferov© bolgár váró« a Balkan-hegység lábánál, nem messze az orosz—török háborúban híressé lett Sipka-szorostól. Amikor először készültem odalátogatni, szófiai nagykövetségünk bolgár munkatársánál, Nikolínkánál kérdezősködtem felőle.

— Maiga még nem tudja? — csodálkozott és elmosolyodott —, Gabrovo híres város, a gahrovóiak híres emberek.

— Aztán miről híresek?

— Papucsban táncolják el

a borút, hogy hallhassák a szomszéd város zenekarát

Bevallottam, hogy «nt nem egészen értem.

— Nos, ebben a városban éjszakára megállítják az órákat, hogy addig se kopjék a

szerkezetük, a ló szemére meg zöld szemüveget tesznek,

hogy szénának lássa a szalmát. ..

— Szóval fösvények?

A zsugoriság „atyja”-ként a múlt században élt Minyu papot tartja számon a helyi történelem. Azt beszélik róla. hogy gazdag kereskedő létére birkalábat meg bárányfejet evett egész életében. Ám ugyanez az ember 36 ezer aránylovát áldozott arra, hogy olvasókört építtessen a városának. Hanem amikor a bankban szerződésbe foglalták az adományozást, s Minyutól három garast kértek okmánybélyegre, az öreg felhördült:

— Tönkreteszik az embert az átkozott adóikkalA bankot emlegetve másik történet jut eszembe, amelyről szintén állítják, hogy igaz. Egy gahrovói éppen a város pénzintézete előtt árult sült gesztenyét Barátja megne- szelte, hogy jól megy az üzlet s kölcsönért ment hozzá.

— Sajnos, nem adhatok —

szomorodott el emberünk. S a háta mögé bökve: — Megállapodtunk a bankkal, hogy én

nem nyújthatok hitelt, 6 meg nem árulhat gesztenyét...

Egyszóval Gabrovo fejlett iparváros. Híressé tette gyára, amely a KGST-országokat futómacskákkal látja el, s egyúttal a tréfák városa is. Ilyen hagyományok mellett természetes, hogy éppen Gabrovo vállalkozott a humorfesztiválok rendszeres megtartására. Aminek csupán a fele tréfa: a régi gabrovói anekdoták szereplőinek beöltözött fiatalok vidám karneválja- A másik fele művészet: a nemzetközi karikatúrakiállítás, amelyen nemcsak grafikák, de szobrok is láthatók: humoristatalálkozó és a hasonló rendezvények egész sora.

A város — az sem egészen

vicc — kapcsolatot teremtett Skóciával. Ahogy én a gab- rovóiakat megismertem, energiát és költséget nem kímélve próbálják majd bebizonyítani, hogy skótabbak a skótoknál.

Nagy Károly 4

— Majd meglátja.

Megláttam. Kétnapos ott- tartózkodásom alatt egyik lakomáiból a másikba szédültünk. Az viszont igaz, közben egyébről sem hallottam beszélni vendéglátóinkat, mint a gabrovóiak fösvénységéről. Csak úgy ontották a történeteket, például az ilyeneket: Ketten. A-endégségtoe mennek gabrovói ismerősükhöz. Ahoav odaérnek, egyikük ryigdaini kezdi az ajtót.

— Miért nem kopogsz? — kérdi megütközve a barátja.

— Hogy azt higgyék, tele

a kezünk ajándékkal, különben félő, hogy nem nyitják ki...

A városnak, ha címere nem is. de emblémája a levágott farkú macska: nemcsak ilyenkor. májusban a mindenfelé kiragasztott plakátokon is találkozni vele, hanem finom kivitelű jelvényeken is. A magyarázat pedig: — A gabrovói macskáknak azért kell nélkülözniük ezt a díszüket, hogy ki-beeresztésükkor télen feleannyi ideig kelljen nyitva tartani a gyorsan hülő 6zoba ajtaját.

Hogyan keveredett Gabrovo a fösvénység hírébe? Talán, mert lakóinak találékonysága révén indult gazdagodásnak vagy háromszáz évvel ezelőtt ez a város, ahol sem termékeny alföld. sem természeti kincs nincs a közelben. Kemény munkával érték el a virágzást, érthető, ha az emberek jól megnézték minden garasuknak a

helyetKis nógrádi irodalomtörténet

„Ki fény vagyok, homályban éltem,

Világ elől elrejteném,

Nagy, ismeretlen messzeségben Magányosan lobogtam én.”

1858. február 2-án látta meg a napvilágot Szécsény- ben. Apja ekkor még tekintélyes vagyonnal rendelkezett. de az ő családjuk se lesz kivétel a dzsentrivilág törvényei alól. Az apa hamarosan kénytelen hivatalt vállalni és Nógrád megve tanfelügyelője lesz. A fiú a középiskolai tanulmányok elvégzése után beiratkozik a pesti ee vetőmre. de a szabadság és szerelem igénye olyan erős benne, hogy különböző kalandok és szerelmi lángolások elvonják a tanulástól. „Üjjonogok. hisz’ szód a világ. / Csupa gyönyör és csupa fény” — hirdeti.

Erre az időre esik egv merész és nagyigényű vállalkozása. „Röpke Ivek” címmel 1879-ben irodalmi folyóirat indít. A május 20-án megjelent mutatványszám tanúsága szerint a Komjáthy Jenő és Lubv Sándor szerkesztette irodalmi lap rendszeres vasárnapi megjelenést ígér. munkatársai között pedig olyan neves költők és írók szerepelnek, mint Reviczkv Gyula, Gáspár Imre. Jakab Ödön. Maithénvi Flóra. Rud- nyánszky Gyula.

Bár a folyóirat nem hosz- szú életű, mindössze kilenc száma jelenik meg. mégis érdemes irodalmi hagyomány aink között számon tartani,

hisz’ kevés megye dicsekedhet ebben az időben hasonló irodalmi orgánummal,

1880-ban polgáriskolai tanári oklevelet szerez és a balassagyarmati polgári fiú— és leányiskolában kezd tanítani. Tanul és tervez, de keveset alkot.

Megnősül és néhány évig a boldog szerelem és az otthon biztonsága veszi körül. De mélységes szociális érzéke nem engedi, hogy ezt a boldogságot zavartalanul élvezze. „Mit ér, ha itten csönd honol. / S meleg az égi béke. /Ha künn a poklok vésze forr, / Öröklött bűnök mérge!” —teszi fel a kérdést és a hideg éjben „testvértelen testvérei” sorsáért aggódik. Az önmagában megbúvó boldogságot gyűlöli és csak akkor lehet boldog, ha tett valamit a nagv embercsaládért.

1885-ben az iskolaszék fegyelmit rendel el ellene, két esztendőre fel is függesztik állásából. 1887-ben heteket tölt Alsósztregován a spiritiszta Madách Aladárral ég a Madách Imre életrajzát is megíró Palágyi Menyhérttel. Lelkivilágának alakulására nagy hatással vannak ezek a hetek.

A fegyelmi vizsgálat eredményeként. két évi állásta- lanság után kinevezik a csaknem teljesen szlovák, alig 3000 lakosú Szenicére taMűvészet és közönség

MJÓTA művészetet produkál az ember,

az volt a célja, hogy másokhoz szóljon álta- \a. A többiekhez: a közönséghez. A két fogalom tehát elválaszthatatlan egység — ezt, úgy gondolom, felesleges bizonyítani. Lényegesebb annak vizsgálata, hogy ma és nálunk mit kell — mit lehet — tenni, hogy a művészet és a közönség kapcsolata erősödjék.

Imponáló statisztikai adatok szólnak arról, hogy a legutóbbi esztendőkben mennyivel növekedett a könyvvásárlók és a könyvtári tagok, a koncertlátogatók, a kiállítások látogatóinak száma. Csak Nógrádban a családi otthonok hetven-nyolcvan százalékában televízió, illetve rádió szól. Gyarapodott a rendszeresen olvasó fiatalok, felnőttek száma. A megye felnőttlakosságának jó harmada könyvtári tag. De hát adatok nélkül is „látjuk” az eredményt, ha figyelmesen körülpillantunk a környezetünkben, valamennyien tapasztalhatjuk. Mégsem mondhatjuk el, hogy a társadalom számára hasznos művészet és a közönség kapcsolata kielégítő, hogy a művek sima úton jutnak el azokhoz, akikhez szólnak. Bizonyos mértékig ez az „aka- dályozottság” természetes is, hiszen aligha volt arra példa a művészetek történetében, hogy egy-egy mű, megszületése után azonnal belekerült a köztudatba, hatást váltott ki, alakította az emberek gondolkodását.

Folyamat ez — s bármely oldalról közelítjük meg, erre mindig gondolnunk kell.

Hogy csak a legegyszerűbb példát említsük: a televíziós adaptációk sorsát. Gondolhatunk A fekete város-ra, a Forsyte Sagá-ra, vagy akár a Felelet-re, amely napjainkban milliók élménye. Megszületésekor szűkebb körben hatott mindegyik, csak lassan-las- san jutott el odáig, hogy a legszélesebb fórum elé került. Nem mintha egy klasszikus mű számára a képernyő volna a karrier- csúcs; erről szó sincs. Éppen ezért került oda, mert könyvként, vagyis eredeti formájában kiállta az idők próbáját, nem tűnt el a múló idővel — megmaradt szellemi kincsnek. A televízió révén milliók ismerkednek vele — de lényegében irodalmi alkotásként él majd ezután is.

Maradjunk1 még a televíziónál, amely hatalmas erejű fórum, tevékenységével ízlést emelhet, gondolkodást befolyásolhat. Véletlen-e, hogy a televízió elterjedésével egybeesik a művelődési, tanulási kedv növekedése? Nyilván nem véletlen: a világgal nagyobb felületen találkozik a néző — s nagyobb felületen az ismeretlennel, mi áTtal rádöbben ismereteinek korlátáira, ha jól gondolkodik —, s felébred benne a természetes ambíció: jobban megismerni, jobban megérteni embert, környezetet, társadalmat, múltat és jelent.

Mű és közönség kapcsolata ez is — mit- sem jelent, hogy a „mű” ebben az értelemben nem mindig művészeti alkotás, hanem egy-egy tudományos vívmány, technikai siker, újdonság, stb. A közművelődés irányítóinak e kapcsolat szilárdításán kell műn- kálkodniok. S nemcsak a televízió segítségével. természetesen.

Művészet és közönség kapcsolatának soksok új formáját láthatjuk manapság. Hogy — társadalmunkban — a „legősibb” formát említsük: író- és olvasótalálkozók. Mennyit kárhoztatták — kiváltképp a hatvanas évek derekán — ezt a kapcsolatformát, s mégis él. Sót, napjainkban mintha reneszánsza kezdődne a megyei gyárakba, vállalatokhoz,

szövetkezetekbe is mind gyakrabban hívnak meg írókat, művészeket, hogy elbeszélgessenek az összegyültökkel, egy-egy könyvről, sikeres műsorról. Ezeket a találkozókat azok szervezik, akiket időszerű — vagy örökérvényű, tehát mindig időszerű — művészeti problémák érdekelnek, a részvételt nem írja erő senki. Sokszor kevesebben — jóval kevesebben — vannak, mint amikor a találkozó még „rendezvény” volt, amelyre „illett” elmenni De akik ott vannak, azok nem azért ülnek a széksorokban, hogy őket lássák, hanem azért, mert kérdéseik vannak, kérdéseikre választ várnak, érdeklődnek.

ök: a közönség.

S így van ez más művészeti ágaknál is. Elsősorban akkor, ha a környezetben olyan közművelődési aktivisták vannak, akik felfigyelnek az embereknek erre az igényére, és a lehetőség szerint igyekeznek kedvükre tenni.

A közönség és a művészek kapcsolatára, erősítésére a müvek érdekeben van *™kseg. pontosabban: a müvek hatosának erdekebe . Minden, amit az emberek egy-egy mu keletkezésének körülményeiről, egykori es mai fogadtatásáról, utoeleterol, kritikai vis.-- hangjáról tudnak, közrejátszik abban, hogy nagyobb érdeklődéssel fogadják.

S abban Is, hogy eljusson azokhoz, akidnek „több közük van hozzá”.

Mit jelent ez a kifejezés? __

N

agyon egyszerű dolgot: nyilvánvaló, hogy a közönség érdeklődés tekintetében is rétegezett; ízlésvilágában. Iskolázottságban sem azonos, tehát a művek, művészek ismertetésével mindenkihez fordulni nem lehet. Sokan emlékeznek még milyen vadhajtásai nőttek egykor az erőszakoskodó, muveltség- terjesztésnek: előadássorozatokon, előadóesteken ültek olyanok, akiket más dolog jobban érdekelt volna, csak azért, hogy illetékesek „kipipálhassák” a részvételi százalékokat. Erre semmi szükség nincs, mert látszat, öncsalás. Inkább rontja, mint javítja a kapcsolatot. Szóljon egy-egy mű kevesebb emberhez, de azok értsék meg jobban, éljek mélyebben át — ez az igazi hatás. Hajlékony, szervezőkész közművelődési munkások erre mindenkor tekintettel vannak. S nem toboroznak közönséget a létszám kedvéért.

Terjedőben vannak az úgynevezett „kiskörök”. Egy-egy művelődési központban ösz- szehívják azokat, akikről biztosan tudják, hogy valamely, a közeljövőben sorra kerülő előadóest, megjelenő könyv, koncert, szín- házi előadás érdekli őket. Meghívják a produkció valamely részvevőjét, adott esetben az írót, s elbeszélgetnek vele. A beszélgetésen elhangzottak tovább gyűrűznek. Van olyan klub, ahol a filmekről megjelent lenti, kákát tárgyalják meg rendszeresen. Egyetér- tőleg, vagy elmarasztalólag — de hát nem ez a dolog lényege, hanem az. hogy foglalkoz- nak vele, s elemzés során közelebb kerülnek az alkotáshoz.

üthetnénk, amely mind segíti a művészet és a közönség kapcsolatának erősödését. Nem véletlen, hogy ez a napirendre került —mert nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy milyen szellemi közeg fogadja a mflalkotá- sokat. Amelyeknek nem jár „eleve tisztelet”, kritikátlan elismerés — szó sincs erről —, de az igen, hogy értékeiket, vagy hibáikat tá. jékozott közönség fogadja.

Ezért fontos a kapcsolat erősítése.

Komjáthy Jenő

námak. Itt az értetlen környezetben, tánstalanul, a szellemi élettől elvágva egyetlen vigasza marad: a

költészet, amelynek „álomból napja, fellege.”

Anyagi helyzete szinte kilátástalan. Egy pesti utazás költségeit egész esztendőben megsínyli. így még inkább felháborítják a társadalmi igazságtalanságok, amelyekkel

nap mint nap találkozik. A föld és munkanélküli tömegekkel szemben, akiknek egyetlen lehetséges menekülés kínálkozik, a kivándorlás, ott látja a nagyúri kastélyok here urait, akik csak gúnnyal néznek a költőre.

„Támadjon a porbul a porba bukott!” — „Föl, föl proletárok, előre hadak!” — hirdeti meggyőződéssel.' S ha tudjuk is, hogy Komjáthy álma valami homályos, utópisztikus szocializmus mégis elismeréssel kell szemlélnünk harcát: a törekvést, a nyomor és elnyomás okozta szenvedések megszüntetésére,, a pénz. az állam és egyház hatalmának megdöntésére.

Programja: „Dicső lett volna ég merész / Trónra emelni szívet. észt”.

Egy széniéi kartársa úgy is jellemzi őt, mint „radikális és szélsőségekbe menő politikust, forradalmi ideákért lázongó reformátort.”

Az irodalmi ellenzék tagjaként az egész 1867-es Magyarország társadalmi rendje ellen lázadt, volt „egy méltányos társadalmi rend álmo- dója.” Elsősorban ebből eredt magányossága és elidegenedése, végül a kiúttal annak ítélt valóságtól is. Mert a könyörtelennek ítélt valósággal szemben végül ő is az álomba menekül, innét ered költészetének a magyar irodalomban szinte páratlan sajátossága: Verseinek egy része teljesen elvont minden földi- ségtől.

Közismert dolog, hogy Komjáthyt az úgynevezett kozmopolita költők közé szokták sorolni. Azonban — mint ezt Komjáthy munkásságának legjobb kutatója, Komlós Aladár bebizonyította —, mai értelemben nem nevezhetjük kozmopolitának. Az úgynevezett irodalmi Deák-párt elleni harc során, a nép-nemzeti költészettel szemben jelentkeztek a kozmopoliták, ami a kor nyelvén a demokratikust, a haladó európait és az általános emberit jelentette.

„Kritikai szempontok” című tanulmányában Komjáthy meg is fogalmazza törekvésük lényegét: „Az újabb nemzedék feladata a magyar irodalmat a nemzeti 6zűkebb köréből az általános emberi színvonalára emelni, oly’gondolatokat hinteni el, melyek magyar formában az egész emberiségnek javára válnak.

Nem jelenti ez a nemzeti, individualitás feladását, hanem nagyobbodását és nemesedé- sét.”

Harminchét éves korában. halt meg Budapesten, ahova j egyre súlyosbodó idegbajét’ ment kezeltetni. A kerepes,:- temetőben hántolták el éjn sírversének szánt költeményéből egy csalódott ember üzenete szól felénk: „Ki nyugszik itt: kinek mi gondja!) Futó bolond, eszmék bolondja, / Már nem rohan, már ó is itt pihen,/ Benntört a nyíl nagy szíve mélyiben... 1 Szívének szomja volt a vé télén,/S fölötte elsuhant dús jelen.../Dobj rá kövei Itt nyugszik ő, /Nem jelzi ját büszke kő, /Ah, mert ,mj den nem tudva lenni / ölé dűlt, oh néma Semmi!” g Szimbólikus verseid

nagy hatással volt Ady köl tészetére, már ezért is m érdemelné, hogy a ma ern! rére is hatna költészetének nye, amelyről hitte, - bog; .melege, fénye széjjelomlikí Hitte, hogy ki fényként homályban volt kénytelen elírt! élete nem múlik el nyomtak^ nul: „Nevem a csillagokb"

írom, / S emberszívekbe tem, / És túl időkön, túl síron/Terjed Hatalmas élte“ tem.”

C’sukly László*

NÓGRÁD - 1975. június 14,, szombat