Nógrád. 1975. május (31. évfolyam. 101-126. szám)
1975-05-25 / 121. szám
XXXI. ÉVF., 121. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1975. MÁJUS 25., VASÁRNAP Világűr ben a A Szovjetunióban szombaton felbocsátották a Szojuz— 18 jelzésű űrhajót. A legénység tagjai: Pjotr Klimuk űrhajóparancsnok, a Szovjetunió Hőse és Vitalij Szevasztyja- nov fedélzeti mérnök, a Szovjetunió Hőse. Már mindketten repültek a világűrben. Az űrhajó felbocsátásának célja — mint a TASZSZ hír- ügynökség gyorshírben jelentette —, hogy további kísérleteket végezzenek a Föld körül keringő Szál jut—4 szovjet tudományos űrállomással. A földi irányító központ szilárd rádió- és televízióösszeköttetésben áll a szombaton felbocsátott Szojuz—18 űrhajóval. A kozmonauták jól érzik magukat, a fedélzeti rendszerek kifogástalanul működnek. Az űrhajón a földihez hasonlók a feltételek. Klimuk és Szevasztyjanov megkezdte a repülési program végrehajtását. (MTI) Teljes üssem a mezőgazdaságban Befejezés előtt a tavaszi munka Gyorsítják a pillangósok betakarítását Mezőgazdasági termelőszö" ban van, célszerű a kipusz- dött megyénkben is. Az idén vetkezetednkben közel 6 ezer tűit gyepfoltok gyors után- a repülőgéppel és helikopterhektárról kell a lucernát be" pótlása. A szárazabb területű rel vegyszerezett terület már takarítani. A hét végére hű" rétek termésének időbeni, meghaladta a 16 ezer hektárt, vösebbre fordult az időjárás, jó minőségű betakarítása is Ezzel a módszerrel üzemeink helyenként záporeső. zivatar fontos feladat. Az árokpar- vegyszert, fajlagos költséget nehezíti a pillangós betakar!- tokon és az utak mentén is takarítanak meg. Különösein dús fű található. A háztáji jók a tapasztalatok a repülő- és egyéni gazdaságoknak nagy gépes és helikopteres nö- szükségük van a jó minősé" vényvédelemmel kapcsolatban Jól viselte a száraz időjárást.' gű szénára, betakarításuk az a burgonyánál, a szőlőnél és Az elmúlt évhez hasonlóan elöregedés előtt egyaránt több üzemben a gabonánál is. az első kaszálásra 18—20 má- érdeke mindenkinek. tását, a rétek kaszálását. A lucerna a vártnál jobban telelt a megyében. zsa átlagtermés várható hektáronként. A járások közül a pásztói járás termelőszövetkezetei kezdték meg elsőnek a lucerna kaszálását, gpintegv 1900 hektárról. Igyekeznek a A hét közepén — közel egyhetes késéssel — befejeződött a szemes kukorica vetése 17 000 hektáron, ami 3 ezer hektárral keveA dohányültetés is befejezéshez közeledik, területe 242 hektár, kisebb mint amennyit lehetőségeink megengednek. A balassagyarmati és pásztói járásban a termelési hagyományok a jelenleginél nagyobb területen való termesztést is lehetővé tennék. _, ,_. ,__..__. . , - • Silókukoricát 4000 hektáron- b kan tani. A lucerna- termés, a betakarítási nehézsé- vetettek termelőszövetkezete- hszt üzemeink is megkezdték gek, valamint az érési proble- ink és államl gazdaságaink, az üzemelést, ahol kulono* mák csökkentették a kukon- Ez a terül€t közel 300 hek- sen, nagy jelentősége van a Ca termesztési kedvet. _ Azüze- tárral meghaladja az elmúlt , m©k előtérbe helyezték a rö- ^vit. A növekvő szarvasmarkancsán ^°rai ~ ha-állomány tömegtakarmánykapcsan nem engedhető meg középkorai fájták veteset, a eijátása megkívánja ezt a nö- a szaritakapacitas kihasana- megyei adottságok is ezt in- vekedést latlansága. A kaszálás. hor- dókolják. A cukorrépát 1788 A ^ takarmányok be- das, szántás együttes szer- hektáron, az előző évihez vi- talkarítása) a szük5éges nö- szukseg, szonyítva 350 hektárral na- vényvédelmi munkák végzése zöldlucemát minél gyorsab- sebb az elmúlt évinél. Az ban és minimális veszteség- 15174, évi kedvezőtlen átlagjói szervezett munkának. Az vezettségéare van mert minden perc késés je- gyobb területen került elve- kQZberi lenitős többletköltséget okoz- tésre. A növekvő területen hat. A korszerű gyepgazdáltermelt cukorrépa további megművelése, a szükséges nödásban rendkívül nagyok a vényvédelem elvégzése gcn- bslső tartalékok. A rét és dós, pontos munkát igényei legelő termése egyik legfon- A cukorrépa-termesztő meg- kell kezdeni a felkészülést a nyári munkákra a kombájnok, szállítóeszközök javításával. gaz- A gabonák fejlődése jó, a to&abib tömegtakarmány bázisunk, ha kellő gondot fordítunk művelésére, betakar!- kezdjék meg. táróra. A tavasszal elöntött A növényvédelem területekről a víz levonulódaságok a szállítással kapcso- tőbeállottság megfelelő. Ata- latos tárgyalásokat már most valyihoz hasonlóak a terméskilátások. Nagyon lényeges az az el- időbeni felkészülés az aratásmúlt években nagyot fejlő- ra Szakszervezeti tisztségviselőket választottak az építők A Nógrád megyei Állami De az eredmények említése dolgozók műveltségének fo- Építőipari Vállalat munkahe- mellett a vezetőségválasztó kozása elengedhetetlen felté- lyein az utóbbi napokban küldöttértekezlet sokkal rész- tele az előrehaladásnak — álmegválasztották a szakszerve- letesebben foglalkozott azzal, lapította meg a küldöttérte- zeti bizalmiakat és műhely- hogy az állami építőipar a kéziét. Az üzemi demokrácia bizottságokat, majd szómba- negyedik ötéves terv idősza- fórumai kialakultak. De a tón Salgótarjánban 125 kül- kára tervezett lakások egy ré- szakszervezeti Jcüldöttértekez- dött ég több meghívott ta- szét nem tudja felépíteni, let egyértelműen _ megfogal- nácskozott. Az írásban meg- mintegy 80 millió forintos mazta a követelményt: a fejküldött jelentés, a szóbeli elő- termelés lemaradására számol- lődés mai szakasza magasabb terjesztésének alapján meg- nak. Mindez nemcsak vállala- vitatták az elmúlt négyéves ti ügy, hanem közvetve és szakszervezeti munkát és a közvetlenül kedvezőtlenül soron következő legfontosabb érinti megyénk lakosságát. (Folytatás a 2. oldalon) Élenjárnak a versenyben A Nógrádi Szénbányáknál nemcsak a széntermelő aknák dolgozói érnek el szép eredményeket a kongresszusi, illetve a felszabadulási munkaverseny második szakaszában, hanem az egyéb üzemeknél, irodáknál is születnek jelentős versenysikerek. A nagybátonyi gépüzem egyes villamos részlegénél, például Palchuber Lajos brigádja az elmúlt három hónapos átlagban csaknem 148 százalékos tervteljesítést ért el. Ez a brigád közben négy újítási javaslatot is benyújtott. A kisterenyei villamos- részlegnél Mlinárcsek János szocialista brigádja 136 százalékra, a támjavító műhelv- ben Tábori László brigádja 126 százalékra teljesítette három havi tervét. Ugyancsak jó eredményt ért el Tarnócz István vezetésével a mechanikai részlegben dolgozó Ság- vári brigád. Eredményük 121 százalék. Ók is kidolgoztak két újítást. A kisterenyei építészeti üzemnél jelentős erőt képviselj Bartus Károly 22 tagú kőművesbrigádja. Már régen hírnevet szereztek a szocialista munkaversemyben. Ezt az elmúlt negyedévben tovább öregbítették, hiszen 157 százalékos tervteljesítést értek el. Nehéz körülmények között. az időjárás viszontagságainak kitéve dolgozik a faipari részlegeiéi «Járiáit József szocialista brigádja**É>k is 156 százalékra teljesítették a nehéz fizikai munka ellenére negyedéves tervüket. A vállalat fuvarozási irodájánál dolgozó 12 szocialista brigád is túlteljesítette az elmúlt negyedévben felajánlását. Medve Gyula 25 tagú tehergépkocsi-vezető szoci alis- ta brigádjából mindössze ketten dolgoztak üzemanyag-túlfogyasztással, a többiek valamennyien megtakarítást értek el. Bodor István például 1015 liter, Bocsi István pedig 753 liter üzemanyagot takarított meg negyedév alatt. Menczel Tihamér , tehergéo- kocsi-vezető szocialista brigádja hasonló jó eredményekre lehet büszke. Itt a britádve- zetfín kívül Hidasi László, Végh Gyula és Mauer Sándor gépkocsivezetők értek el üzemanvag-megtakarítást. A gépkocsik kihasználását, üzemanyag-fogyasztását rendszeresen ellenőrzik a fuvarozási irodánál, és szinte időről, időre fel tudják hívni a figyelmet is, amikor hibát észlelnek. Az üzemanyag megtakarításáért, a gépkocsik jobb kihasználásáért folyik a verseny egyre sikeresebben. feladatokat. Megállapították, hogy Szó esett a vállalattól füg- az getlen kedvezőtlen külső té Építők szakszervezeti tanácsa nyezőkről, de nyomatékosan és szakszervezeti bizottsága a lehívták a figyelmet, hogy a szervezett dolgozók mintegy vállalat belső tartalékai kétezres tömegének összefogá- nagyok. Jobb munkaszerve- sával jelentős feladatot vál- zéssel, célszerűbb előkészítésül a párthatározatok végre- sei, a munkafegyelem, a gé- hajtásában. Az alapszervezet pék jobb kihasználásával, az 250 szakszervezeti aktíva se- önköltség csökkentésével, a gítségével a párt irányvonalá- vezetés színvonalának növe- nak megfelelően végzi a szak- lésével, közös összefogással a. szervezet sajátos teendőit, a nehézségeket le lehet küzde- felsőbb szervek határozatai- ni. Ezt bizonyította Bodrogi nak megfelelően dolgozik és László, Tóth József, Kispál együttműködik a gazdasági József, Király Péter, Godó vezetőkkel, a KISZ-szel és László felszólalása. A szakmás szervezetekkel. szervezeti tagság vállalja a Nógrád megye lakásépítőké- nagyobb feladatokból adódó zéseit, az ipari beruházásokat, nagyobb felelősséget és sajá- iskola, óvoda és más köz- tos eszközeivel fokozni kiír tézményeket vizsgálva nem vánia termelést segítő, szer- lehet kétségbe vonni az építő, vem munkáját, ipar dolgozóinak érdemeit. A BNV a nagyközönségnek is A csütörtöki és pénteki Dáknak, csoportos látogatás szakmai napok után szombat esetén személyenként 5 forint, délelőtt 10 órakor a nagyköMint Pandur Ferenc, a ... . , BNV igazgatója az MTI munzonseg szamara nyíltak meg katársának elmondta, péntek a Budapesti Nemzetközi Vá- estig 205 600 látogatója volt sár kapui, s a vasárnap is a BNV-nek, valamivel keve- egész nap a nagyközönségé sebb mint tavaly ilyenkor, lesz a BNV. Szombaton már Ezúttal a nem szakmai kö- 10 óra előtt igen sokan vára- zönség köréből jártak keve- koztak a nyitásra, s 11 óra sebben a vásáron, ami a tártájban már több tízezer Iá- gyalások szempontjából ked- togatójuk volt a pavilonok- vező, mert így a szakemberek nak. A BKV sűrítette vásári zavartalanabbá beszélhetik járatait, a 100-as autóbusz és meg üzleti ügyeiket, tanulmá- a 29/y villamost, amelyek az nyozhatják a kiállítást. A Örs Vezér tértől, illetve a szakmai közönség nagyobb Népszínház utcától szállítják mint tavaly ilyenkor: péntek a közönséget a vásár főbejá- estig 75 ezren jártak a BNV-n rátához. A belépőjegyek ára szakmai jeggyel, 13 ezerrel változatlanul 15 forint, isko- többen mint á tavalyi tava. Az üzemi demokrácia és a lui tanulóknak, továbbá kato- szí BNV első három napján.