Nógrád. 1975. május (31. évfolyam. 101-126. szám)
1975-05-17 / 114. szám
Mindennapi vándorok fis elíndula egyszer a kőműves. Ajkánmég ott érezte szerelmese csókja ízét, arcán édesanyja kezének simogatá- sát és szívében benne lüktetett a vágyakozás: Óh, kedves szülőfalum! Be kár is, hogy itt kell hagynom tégedet! Vállán, nyugtatott vándorbotjával, amelynek végén ott himbálózott kicsiny batyucs- kája; benne szerszámai, meg a háromszor négy napra elegendő elemózsia, elkezdte járni a hosszú út porát. Ment egy napig, kettőig, s amikor már harmadszor szállt alá vérvörösen a nap, egy magas hegy alá érkezett. — Mit építenek ott fent. öreganyám? — kérdezte a falu első háza előtt lócán üldögélő, kora-sem-volt-már nénét. — Várat fiam, nagy várat az úrnak — válasaolá az öregasszony. — Hm... Várat 1: Elkelne tán’ oda még egy mester — gondolkodá a kőmíves. És elszegőd e magas Déva vára építéséhez.- Egy bizonyos helyzeti előnynyel: amit aznap építettek, leomlott hajnalra. Ügy hogy — a monda szerint sem meghatározott ideig — békésen, s ki tudja, milyen összegért dolgozott, a másnapi munka biztos tudatában kőmi vésünk— v;f r^f ■ jjf (,**- \ir Pf. nagyközségből — klnek- kinek — hajnali háromnegyed hatkor indul a megye- székhelyre a Volán, csupamo- dem, nagyablakos panorámabusza. A korán kelők ülnek, a későbben és d. még utána érkezők már állnak, s majd hogy nem egymáshoz tapadnak az indulás előtti percekben. Alig kidörzsölt, hajnali álmok íátyolozódnak még a szemekben, s friss mosdószappan illata árad a csevegő, hallgatag, fáradt, de mindenképpen új napot kezdő arcokról! _ , , , — Merre tart? — Dolgozni! A válasz kemény, kedvetlenül mogorva. — Hová? — N-ba. — Nincs közelebb munka- alkalom? — Hát volt, illetve van is még, de... — De...? — Tudja, elég hosszú ideig itt dolgoztam a gyár építésén. Nem volt rossz, közel is volt nekem, a pénzből is kijöttem, de amikor már láttam, hogy hamarosan végzünk, továbbáll tam. — Miért? — Jobbnak tartom, ha én választom ki a következő munkahelyemet és nem a vállalat szabja meg. — És most? — Most? Hát utazom mindennap. Lehet, ha a cégnél maradok, jobb helyre kerülök, s talán közelebbre is. De most már mindegy... ' A szép, szőke, hosszú hajú lány mindennap tíz kilométert vonatozik lakóhelyéről, s legalább egy kilométernyi utat gyalogol végig az állomástól az üzletig, ahol eladó. Nem únja még az utazást, hisz’ alig egy éve ismerkedik csak a szigorú apától s anyától mentes élettel. — Ha otthon dolgoznék, apám meg is verne, ha hallaná: akár csak rá is néztem egy fiúra. — Csak azért jár el a falujából? — Főként azért. Mert tudja, fiatal vagyok, kell egy kis kikapcsolódás. — És ezt a vonaton találja meg? — Ott is. És néha máshol... Elmegyünk a fiúkkal ide-oda: sétálni, láncolni, vagy egy presszóba lemezt hallgatni. És ha olyankor későn megyek haza, azt hazudom, vagy mondom: túlórázni kellett, mert áru érkezett, s nem volt aki átvegye. — Elhiszik? — El hát. Még meg is dicsérnek és azt mondják, rendes vagyok. „Tudja, mester! Már ne haragudjon, hogy így tisztelem, de rájár a szám erre a megszólításra. Szóval, ha ez nem zavarja, akkor elmesélem, miért is utazgatok mindennap. Mehet a szöveg? No, akkor fogózkodjon! Tudja, mester, nem olyan régen szabadultam a sittről. Káemká — ha nem érti: közveszélyes munkakerülés — és hatósági közeg elleni erőszak. Ne ijedjen meg, az úgy volt, hogy amikor ezelőtt szabadultam, nem helyezkedtem el mindjárt. Ez volt a káemká. Utána meg — állítólag, bár esküszöm, nem igaz — rámfogták, hogy megütöttem egy rendőr elvtársat. No, mindegy, ezekért kaptam a második adagot, és amikor szabadultam, helyeztek el az otthoni tsz-loen. Említettem már. Hogy mindennap akkor kellett kelni, amikor a csillagok még bőven fent ragyogtak az égén. Nem bírtam sokáig, ott hagytam a téeszt a teheneivel együtt. Most ide, a Volánhoz járok, rakodó vagyok, mert megnézhet: egy mázsa meg sem kottyan nekem. Jó "meló, azóta varrnak már haverok is, szívesen vonatozgatom le azt a napi fél órát ide. ugyanennyit vissza. És a főnökök is megbecsülnek. Mert csak szólni kell nekik, hogy: — No, J.! — a nevemet azért ne írja ki! —■ ugorjatok csak neki ennek a vagonnak, dobjátok ki gyorsan! És akkor megy a meló. Jól érzem itt magam, lehet, hogy nyugdíjba is innen megyek.” — Nem is tudom, akartam-e valaha varrónő lenni? Maga elé mered a fiatal- asszony — tanítófeleség egyébként — mintha most akarná véglegesen tisztázni az önönmaga által felvetett kérdést. De, hogy aztán meg nem válaszolja, cigarettára gyújt és mondja. — A férjem tanító, én meg elég sokáig csak egyszerű háztartásbeli voltam. Se jószág, se kert, se semmi. És igaz, van egy kislányunk, de megnőtt már ő is. Be lehetett volna adni az óvodába, nálunk bőven van hely, de a férjem azt tartotta: ha már úgy sincs otthon semmi tennivalóm a gyereken kívül, neveljem! Nem mondom, amíg kicsi volt, bizony eszembe sem jutott, hogy mást is csináljak még mellette. De telt-múlt az idő... Ügy érezte, feleslegesen vesztegeti idejét. Hiszen — mint mondja — olyan önálló lett a kislány, hogy gondja is alig volt vele. Maradjon csak a mosás, takarítás, és a kollégák látogatásakor a háziasszonyi teendők ellátása? — Keveselltem. Meg, hiába mutatta kifelé a férjem, hogy viszonylag jómódban élünk, azért nem volt sok az a tanítói fizetés. Néhány évvel ezelőtt varrodát hoztak- létre itt a közelben, a faluból sok asz- szony jár oda dolgozni. Gondoltam, elmegyek én is. Veszekedtünk egy kicsit, mert a férjem presztízskérdést csinált belőle: egy tanító felesége ne varrónősködjön, de a végén meggyőztem. Azóta én is jói érzem magam, nem kell egész nap egyedül tengődnöm, a gyerek is nagyon jó helyen van az óvodában, meg azóta már egy kicsivel többet megengedhetünk magunknak. Szóval, mindenképpen jó, hogy én mindennap utazgatok. ★ — fin? Bent dolgozom a megyetanácson. Olyan munkaköröm és képzettségem van, hogy otthon nem tudnék elhelyezkedni. * — Nem mindegy ez magárak, miért vonatozom mindennap? — De igen. —Hát akkor? —■ Kíváncsi vagyok, mi készteti erre? — Nem ismeri a közmondást? — Melyiket? — Aki kíváncsi, hamar megöregszik! Íme: kinyilatkoztatás — vélemény nélkül. Hétfő. Ismét útjukra kelnek a mindennapi vándorok: ki vonaton, ki autóbuszon, motoron, személygépkocsival, sokan gyalog is. Agyukban ott élnek még a félbeszakadt álmok, fülükben idegesítően berreg még az ébresztőóra csengője, s szójukban hordozzák még az állva bekapott reggeli ízét, de már mennek. Vándorló Magyarország ' — vándorló Nógrád. jr Érdemes lenne utánajárni: a megye két és félszázezer lakója közül hányán dolgoznak lakóhelyükön... ? Karácsony György Érdek és érdekeltség A szocializmus társadalmi; politikai kérdései között fontos helyet foglal el az érdekviszonyok megismerése, az érdekek rangsorolása, összehangolása. Ehhez a nagy jelentőségű problémához sokféléi lehet közelíteni. Napjainkban, amikor még munkamegosztásbeli és szociál'S különbségek léteznek az emberek között, nagyon fontos annak a kérdésnek a vizsgálata, milyen elvek szerint kell a javakat szétosztani. Jól ismert tétel, hogy a szocializmusban az anyagi javak elosztásának mértékét még nem a szükségletek szabják meg, hanem a végzett munka. A munka szerinti elosztás egyenlőséget és egyenlőtlenséget is tartalmaz. Egyenlőséget a termelési eszközökhöz való viszonyban, a munkához való jogban, egyenlő felszabadulást a kizsákmányolás alól, de egyenlőtlenséget a fogyasztás színvonalában — éppen azért, mert egyenlő mércével, a végzett munkával mérik az embereket, akik pedig szakképzettségükben, képességeikben, ügyességükben és mindezek alapján produktumuk nagysága tekintetében különböznek egymástól. Ezért az alapvető érdekek közössége mellett fennmaradnak az egyéni és csoport- érdekek. Csak a részérdekek számításba vételével, a társadalmi érdekek iránti figyelem felkeltésével, a közös és egyéni érdekek közelítésével, vagyis megfelelő érdekeltség biztosításával lehet előre haladnunk. Már Lenin nyomatékosan hangsúlyozta a személyes anyagi érdekeltség és a szocialista termelés általános fejlődése közti elstakíthatatlan kapcsolatot. Felhívta a figyelmet, hogy a személyes anyagi érdekeltség a termelés szakadatlan növekedésének és tökéletesítésének egyik legfontosabb hajtóereje. Szükségesnek tartotta ezért a személyes anyagi érdekeltség összekapcsolását a kollektíva anyagi érdekeltségével. A munka szerinti elosztásról és az anyagi ösztönzésről szóló lenini tételek helyességét a szocializmus építésének nemzetközi tapasztalatai igazolták. Az egyenlősdi, az anyagi érdekeltség megsértése vagy helytelen értelmezése mindig káros következményekkel járt. A gazdasági reformok hazánkban is és a Szovjetunióban is nem utolsósorban arra irányulnak, hogy a személyes anyagi érdekeltség jobban kapcsolódjék össze a kollektíva anyagi érdekeltségével. . Természetes, hogy az emberek nem egyformán ismerik fel érdekeiket. Ezért is sokszínű a társadalmi közgondol- • kodás és magatartás. Vannak még, akik a közvetlen létérdekeken túlmutató érdekeikről nem vesznek tudomást. Mégis teljesen hamis lenne az emberek felosztása olyanokra, akik anyagi ösztönzéssel, és olyanókra, akik erkölcsi ösztönzőkkel, ideálok felmutatásával késztethetek eredményes tevékenységre. Helyesebb abból kiindulni, hogy min. den ember szükségleteihez hozzátartoznak a megfelelő színvonalú anyagi életfeltételek, és ez abból a széles 'látókörű, öntudatos ember sem kivétel. Nem az a baj ugyanis, hogy az emberek latba vetik energiáikat anyagi szükségleteik kielégítéséért, hanem az, ha szükségleteiket közösségellenes eszközökkel elégítik ki. Az anyagi érdekeltség elvének következetes és ugyanakkor rugalmas — az ember másfajta érdekeit is figyelembe vevő — alkalmazásában kifejezésre kell jutnia egyrészt az elvégzett munka és a szükségletek kielégítése kürti összefüggésnek, másrészt az egyéni és a társadalmi érdek kapcsolatának. Az így felfogott anyagi érdekeltség nemes«« az egyén hasznát szolgálja, hanem egyúttal közvetlenül érzékelhetővé is teszi számára munkájának összefüggését a társadalom egész tevékenységével. Ezáltal megalapozza, növeli az egyes dolgozó felelősségérzetét. Saját céljával kerül azonban ellentétbe az anyagi érdekeltség akkor, ha megszűnik a kapcsolat a végzett munka és az egyéni jólét alakulása között, ha az életszínvonal nem megalapozottan, a jobb munka eredményeként emelkedik, vagy ha a jobb munka nem nyeri el jutalmát, ha a „jó munkás” és a „jól kereső munkás” fogalma nem esik egybe, vagy ha az anyagi érdekeltség konkrét formája az. egyéni érdeket elszakítja a közösségi érdektől és szembe állítja vele. Ide tartozik az is, hogyan tükröződnek a közgondolkodásban, a közvéleményben a jólét növekedéséből származó jelenségek. Megfigyelhető, hogy a szocializmus építésével együtt emelkedő jólét, egyes rétegekben az egyéni igények túlzott felfokozásával jár: egyoldalúan bizonyos fogyasztási cikkek megszerzésére irányul a figyelmük, és másokat is valódi. értékeik helyett, aszerint minősítenek, hogy birtokolják-e ezeket a javakat vagy sem. Ez a megközelítés azonban helytelen. A szocializmus építésének ugyanis egyik legfőbb és közvetlen célja a népjólét emelése, s ennek egyik szükségszerű következménye a lakosság ellátása alapvető fogyasztási cikekkel, maid egyre inkább tartós fogyasztási cikkekkel is. Teljesen alaptalan ettől félteni a szocializmus jövőjét. Aki ugyanis úgy törekszik nálunk egyéni jólétének emelésére, hogy képességeinek megfelelően dolgozik és munkája szerint részesedik a megtermelt javakból, az a szocialista társadalmat erősíti. A közvetlenül tudatformálásra irányuló erőfeszítéseknek — agitációnak, propagandának, népművelésnek stb. — csak ebből az összefüggésből szabad kiindulnia, csak ezt tudatosítva viheti ej a tömegeket az egyéni anyagi érdekeltség helyes értelmezése révén a társadalmi érdek szolgálatához, a szocialista tudathoz. Az anyagi érdekeltség alkalmazásának a szocialista közgondolkodás fejlődésére tett hatása attól is függ, hogy gyakorlatilag átfogja-e a dolgozók összességét, s hozzászoktat-e minden munkaképes embert ahhoz, hogy jólétének növelését kizárólag jó munkával, tehát a társadalom jólétének arányos növelése útján keresse — vagy pedig olyan rések mutatkoznak, amelyekbe beszivároghat az erkölcstelen és törvénytelen magatartás, a kispolgári önzés és élősdiség. Ha az anyagi ösztönzés elvének érvényesítésével nem jár együtt a társadalom erkölcsi-politikai neT velése, valamint a szocialista elveket valló közvélemény eleven, valóságos befolyásának növekedése, akkor átmenetileg nagyobb mozgásszabadsághoz juthatnak a társadalomellenes magatartásformák. Így egyesek felhasználhatják az egyem es a társadalmi érdek közti eltéréseket magáncéljaik érvényesítésére. Lehetőség nyílik arra, hogy ideig-óráig fegyelmezetlen munkával is elérjenek olyan bért, amelyért masok becsületesen megdolgoznak; összeköttetéseik révén hozzájuthatnak olyan dolgokhoz, vagy elérhetnek olyan funkciókat, ^ amelyekhez mások társadalmilag hasznos munkájuk és tényleges rátermettségük alapján sem jutnak hozza. Elhatározott célunk úgy fejleszteni társadalmi-politikai viszonyainkat, hogy ezek a jelenségek egyre kisebb mértékben fordulhassanak elő. ' A míg a szükségletekkielégítéséhez csak korlátozottak . lehetőségeink, addig teljesen jogos — és szükséges — annak az elvnek a fenntartása, hogy azok részesüljenek nagyobb mértékben u megtermelt javakból, akik képességeik szerint legtöbbet lettek ezek létrehozásért, Pozsgay Imre
