Nógrád. 1975. április (31. évfolyam. 77-100. szám)
1975-04-10 / 83. szám
a fiatal j|g olvasók fóruma T*™»yhsl órás érkezett A kis falunak órása is volt Andris személyében, aki az általános iskola- elvégzése után a közeli város vegyesipari javítóvállalatánál tanulta ki a mesterséget. Pestre járt bizonyos időközönként beszámolni illetékes fórumokon tudásának bizonyítására, és sikeresen tette le vizsgáit. Nagy, színes, árnyalatos betűkkel volt kiírva házuk elején — ami a főutcán van. — neve, s mellette egy óriás zsebóra rajza, ami még nyomatékosabban bizonyította, hogy ebben a házban órás van. Egyik este az órásfiú édesapjával beszélgettem abban a helyiségben, ahol a fiatal órás dolgozott. Dolgozóasztalán hatalmas lámpa ontotta fényét, s szemébe hunyorította a nagyítót és nagy szakértelemmel nézegette a behozott óráikat, melyekről gyorsan közölte a rendelőkkel a bajt. Egyik piszkos volt, erős tisztítás kell, másikról hiányzott a percmutató, de tisztítása is esedékes már; egyik ilyen, másik olyan gyártmányú, s volt csereajánlat is, főleg az öreg, már sántán ketyegő időmérőkre. Egy fiatalabb fiú futott be. s kérte óráját. Mit fizetek? — tette fel a kérdést. Semmit sem, vélt a válasz. Mindössze annyi hiba volt, hogy a ba- lanokarék egyik tengelye kiugrott helyéről, aminek oka az volt, hogy meglazultak a szorító csavarok és megtágult a tengelytartó. Az a munka, amit ráfordítottam, nem értékelhető, sem tisztogatni, sem mást javítani nem kellett. A fiú megköszönte a szívességet, elköszönt, sietve távozott. Ekkor a fiatal órás apja fiának rontott, s ily szavakkal illette: — Te hólyag, Te semmirekellő. Te szunyáta. megdögilesz éhen, ha így folytatod! firtsd meg, hogy minden órának baja van. Legyen az törés, hiányzó kerék, minden óra piszkos és egyetlen óra sem mehet ki javítás nélkül, még akkor sem, ha arra mindössze egy percet fordítottál, vagy csak egyetlen csavart meghúztál. Ki az. aki ismeri az óra belsejét, ki tudja megállapítani, hogy amit mondasz, az igaz-e vagy sem? Fogyasztod a villanyt, fütünk, hogy meleg legyen és te az óráikat kiadod azzal, hogy semmi bajuk nincs. Ebből manapság nem lehet megélni. Igen is, az óra hibás, és azért fizetni kell mindenk’- nek. még keresztapádnak is. Ez az ipar az, ahol amit állítunk, az mind igaz. és a munkáért kért összeg felett senki sem vitatkozhat. Ekként oktatta apja a ,,maradi” fiát, rámutatva a huncutságokra. A fiú lesütött szemmel hallgatta végig az' intelmeket. Piruló arca mutatta, hogy hallja és érti a mondottakat. Egy hét múlva találkoztam a fiatal órással az utcán. Kezében irattartó. Mosolyogva üdvözölt. Nem - mulaszthattam el kérdést intézni hozzá — hová tartasz? — A tanácsra megyek, leadom az iparengedélyt, apám szerzett új munkahelyet, mert az órás mesterségből nem lehet megélni. Targoncás leszek egy gyárban. K. I Örhalom Már 26 tagot »sámfáinak A felsőpetényi művelődési otthon keretében az elmúlt évben bélyeggyűjtő kör alakult Lukács György néven. A körnek ma már 26 tagja van, akik zömmel a helyi nevelőotthon, a tanács, a termelő- szövetkezet és bánya területén dolgozó munkások, értelmiségiek. A napokban az elmúlt évi munkát értékelték, majd megvitatták az ez évi munkatervet. A kedves hangulatban lezajlott taggyűlés új forma, új tevékenység a felsőpetényi művelődési otthon éledében. V. A. Felsőpetény Az oldalt összeállította: Tóth Jolán Levelezőink jelentik Szaealóverseny Cereden A ceredii Angéla Davis ifjúsági klub szavalóversenyt rendezett a KISZ-es és úttörői iatalok számára/ A klubvezetőség azzal a céllal hirdette. mea a versenyt, hogy az megemlékezés ,legyen a 30. évfordulóval kapcsolatban. Szabadon választott verseket lehetett előadni, amelyeknek tükrözni kellett a felszabadulást.. A klubteremben már délután megkezdődött a gyülekezés és a próba. A versenyzők izgultak, a közönség pedig szurkolt értük. Mikor a zsűri is elfoglalta helyét, már néma csend volt. Julika (mi csiak így ismerjük), a kultúr- ház igazgatója köszöntötte a zsűrit, a versenyző pajtásokat és a közönséget. Minden egyes verseny-szavalat niagv tapsot kapott a közönségtől. A tizennegyedik oaitás szavalatával befejeződött a verseny egv része. Viszont az izgalom még csak ezután következett. ugvanis a zsűri tanácskozott. Addig a pajtások valamennyien énekelni kezdtek. A vidám népdalok éneklésével el is felejtették, hogy most tulajdonképpen egy szavailóversenyre gyűltek össze, annak részesei. Szoros volt a vensenv állása, a zsűri nem tudott dönteni. S végül úgy határozott, hogv minden versenyzőnek ©mlékliaoo.t adott. De hogv a iobbak mégis k'emeltek legyeinek, az. első három helyezettet értékes könyvekkel jutalmazták. Barátságos, vidám estet töltöttünk el így egymás között. Legközelebb, ha alkalom adódik rá. ezt a szavalóversenyt tágabb körben, illetve területi szavalóversenvként szeretnénk megrendezni. Ccnc Piroska Cered Eredményes esztendő Dr. Manga János népdalkutató felvételeket készített a Magyar Rádió „Élő népdal” c. műsorához a terényi népdalkor összeállításaiból. Mikrofon elé került 8 éves kortól 70 éves korig mihden énekelni szerető korosztály. Érdeklődéssel, izgalommal várjuk az adást, melyre előreláthatóan júniusban kerül sor. A fotón dr. Manga János régi népszokásokról beszélget Vozár Pálnéval, kórusunk egyik legaktívabb tagjával. Mucsina Gyula a terényi népdalkor vezetője Jó 1 eredményeket mutathat fel Nógrád és Berkenye község Közös Tanácsa az 1974-es évről. Ezek az eredmények a lakosság érdekeit szolgálták és nagymértékben hozzájárultak mindkét községben a korszerűbb életkörülmények kialakításához. Különösen jelentős volt az az útfelújítási munka, melyet Nógrádon öt, Berkenyén egy utcában végeztek el a megyei költségvetési üzem dolgozói. Így ma már Nógrádon a község húsz utcájából tíz, Berkenyén pedig hét utcából három portalanított út, mégpedig elsősorban azok, amelyeken a forgalom nagyobb része bonyolódik, összességében 3200 méter útszakasz került felújításra 1 millió 44 ezer forint értékben. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy míg tanácsi fedezetből az utak korszerűsítésére fokozatosan sor kerül, addig a községekben levő KPM útszakaszok elég rossz állapotban vannak és a növekvő forgalomnak nem felelnek meg. A lakosság társadalmi munkájával 800 méter járda készült el, és ma már nincs a községben olyan utca, melynek egyik oldalán ne lenne járda. Nógrádon az utóbbi években kialakított KISZ-lakótelep viliaTaraszi napok mosdására 130 ezer forint költséggel 1000 méter hálózat épült. Az áramszolgáltató vállalat az említett lakótelepen és Nógrád község központjában új, nagyobb teljesítményű transzformátorokat helyezett el. melyek javították a villamosenergia-ellátást, és csökBaleset nem történt, de..» Az eset, amelyet leírok, A vonat ugyan megállt — kentették a feszültségingadozást. Sör került végződhetett volna tragédiá- mely tényt az éppen azon a még a1 közkutak jelentős részének felújító- val is, de szerencsére az ijedt- kocsin szolgálatot teljesítő kasára, korszerű, nagy teljesítményű hűtőszek- ségen kívül egyéb nem tör- lauz is „megerősített”, amikor rény beállítására a nógrádi óvodában, tele- tént. nagy felháborodásunkra movízió vásárlására az öregek napközi ottho- Április 5-én harminc zagy- solyogva közölte: — „hiszen nában. vapálfalvi VII. osztályos út- megálltunk” — ám ez a mo/ _ törő és hat kísérő — közöttük solyogva mondott szó nagyon Különösen szép eredménye a társadalmi az én úttörő lányom és fele- könnyen a szájára fagyhatott összefogásnak Nógrádon a honismereti-nem- ségem is, mint kísérő — Bu- volna, ha a tragédia bekövet- zetiségi ház létrehozása, mintegy 50 ezer dapestre kirándultak az Ál- kezik. A tragédia elmaradása forint értékű társadalmi munkával. Itt ki- iami Operaház Varázsfuvola egyáltalán nem l a mozdonyállításra kerülnek azok a régi életformát idé- c. előadásának, valamint Bu- vezetőn, sem a „viccelődő” ző tárgyak, melyek a modern világban las- dapest nevezetességeinek meg- kalauzon múlott. Vajon, ha san feledésbe mennek. A sort a nógrádi tekintésére. A visszaérkezést a az ő gyermekük is leszállni KISZ-klub korszerűsítése zárja, melyet a 20 órakor Zagyvapálfalvára akart volna, amikor elindulta járási KISZ-bizottság által biztosított 20 000 érkező gyorvonattal tervezték, vonat, akkor is nevetnek az forintból a fiatalok végeztek el. Az elért szép eredményekkel a lakosság elégedett, és reméli, hogy a fejlődés üteme 1975-ben is hasonló lesz. Csillag László Természetesen én is, több út- eseten? Elgondolkozhatna törő szüleivel együtt, izgatot- ezen az illető mozdonyvezető tan vártuk szeretteinket, ami- és a kalauz is. kor befutott a vonat. A gyerekek az előzetesen lefoglalt legutolsó kocsiban utaztak, így már szálltak le, amikor hozzájuk értünk. Talán a feHalmosi Ferenc Z,-pálfalva, Gorkij-tp. 21. le gyermek sem szállt még le, Káfául 1 műt*1 nini amikor a vonat elindult. Öriá- ner"*l< JOvttftlalOl-íi-----—j'*x- továbbítunk s i sikongatás, ordítás... „álljon meg” ...„álljanak meg’ .a gyerekek még nem szállW7' •• •• •• Köszönöm Ezúton szere szönni az OBV Nagyon kérem, szíveskedjenek egy autóbusz-menetrend proDlémát a 2. sz. VOLÁN Vállalathoz közvetíteni. Vasárnaponként Egerből 13 óra után pár perccel érkezik , be a busz a salgótarjáni pá~ szeretnem megkö* lyaudvarra, néhány pillanat- salgótarjáni faf a Szécsény felé induló Az idén elég korán bekö- kertekbe, az utcára. Sokszor nulók tanáraikkal, illetve ta- „ szöntött a jó idő. igaz, már látni kis unokákkal, sőt ded- nítóikkal versenyezve tiszto- taií ■Le y hivatalosan is itt az ideje. A unokákkal sétáló nagyszülő* gatnak. serénykednek, így ve- régi hagyományok, illetve két. Az asszonyok iR szívesen szik ki a részüket a mozgalom ékiözmondások szerint is azt megállnak egy kis tereferére, célkitűzéseiből, tartották: Sándor, József, Be- viruló fiatalok sétálgatnak. Felnőttek! — mi se szórjuk nedek, zsákban' hozzák a me* népesebbek az utcák. Ebben szét a papírt, ne szemetel* leget. Nem volt nagy tél, nem a szépen épülő nagyközség- jünk! A gyerekek legtöbbször csikorgatta a hideg a havat a ben a közös tanács az idén is a felnőtteket utánozzák, na ... _______ ___ _____ l ábunk alatt, még jégvirágos meghirdette a „Tiszta Pásztó* nsm tőlünk látják, szólítsuk 9Varra vezetőségének, igazga. csatlakozó járat kikanyarodása ablakokat is keveset láttunk, ért” mozgalmat. Parkosítanak, meg őket,. ha mindannyian tojanak, a párés szakszer. után. A legközelebbi busz mégis siettünk a meleg szó- fákat, rózsatöveket, ültetnek. így gondolkozunk, tisztább vezet vezetőségének, valamint mai^i óra múlva indul. (18.30 bába. Az iskolakertekben és az lesz Pásztó. Nem tudom, ld, a, Pattantyús ^ Szocialista Bri- órakor csak hétköznapokon Most az életet adó napsu- utcán gimnazista fiúk, la- hogy van vele, nékem öröm a gad kollektívájának kedvessé- van megfelelő csatlakozás.) ;gár kicsalogat bennünket a nyok, általános iskolás ta* fejlődést látnom, az is ha 9ét>, figyelmességét:, akik Az a javaslatom hogy a 18 jót hallok felőle. Azt hiszem, 1lvugdijba vonulásom alkal. óra után Salgótarjánból Szémások is így éreznek, akik mából bngaaunnepsegen bír csény felé induló kocsi váritt laknak, itt élnek, és cs^zfak tőlem. Méltó kerekek |iassa be az egrit vasárnap és magukénak, szűkebb hazájuk, közt ismertek' el negyevtr más munkaszüneti napokon, nak vallják Pásztó nagyköz- z®?es munkásságomat. Kosza- Több Ufas trését tolmácsojjgget. nőm mmdannyiuknak. jom Oláh Mihály Tóth Istvánné az OBV salgótarjáni gyárának V. I. Pásztó nyugdíjasa Szécsény A szövetkezet kiváló brigádja Rútságon, a Börzsöny Vidé- szolgáié«. Sokan megfordulnak ki ^ Egyesült ÁFÉSZ 103. szá- ebben a boltban a rétséaiamú élelmiszer önkiszolgáló hon kívül: belföldiek és kül- , , boltjában dolgozik a Zrínyi földiek egyaránt, s nagy el- ^^ xUlc)*3S TPIldclct nyOITKlTl Ilona nevét viselő öttagú női ismeréssel szólnak a bolt kolszocialista brigád. A kolílek- tíwa először 1966-ban vállal kozott négy fővel, hogv a ,.ia. hogy az egyre „szocialista módon dolgozni, idegenforgalomnak lektíváiáiról. A brigád két tagja a német nyelvet tanul - fokozódó meg Javult a nők helyzete mélkek 10 százalékos növelését vállalták s teljesítették is. A kormány 1013-as számú ballag fejlesszék magukat-. A praktikus kivitelezésben. A tanulni, élni 1” jelszó megva- tudjanak felelni. A kongresz- randelete szellemében, amely Központi Bizottság olyan irá- ruhákat megszámozott vállfálósíiásávial elnyerjék a kitün- szusi és felsizabadulásd mun- a nők helyzetének javítását nyú célkitűzései, amelyek a kon adják be a ruhatárba. Az tűzte célul, a FIM Kőbányai nőik vezető pozíciókba való új létesítményben helyet kaPorcelángyár III. számú tele- helyezését szorgalmazzák, pott az orvosi rendelő és egy pén Balassagyarmaton is elő- ezen a telepen is érvényesül- betegszoba is, az orvos napi szőr azon fáradoztak, hogy tek. így például a szakszerve- egy órátTendel. megszüntessék a három mű- zeti bizottság titkára is és a Nagy figyelemmel kísérik a szakos munkai,dő-beo&ztást, az pártszervezet titkára is nő nagycsaládos valamint az egyedülálló anyák, majd a lett. Műszaki állományban öt, egyedülálló 'anyák szociális nagycsalados dolgozok köré- programcsoport-vezetőként helyzetét 1971-ben 18 ezer főben. Biztosítani kellett a pedig egy nó dolgozik. A te- nntot fizettek lei részükre segye nmetogondozasi segélyről lepen 17 szocialista brigád gély címén 1974 ben szülési a visszatért kismamák részére a van. munkájukban jó ered'- segélyként’ 14 800 forintot. , . , . ,, az előző munkahelyet, az egy rnenyt érnék el, célkitűzéséi- £verm©k,nnndor/ús.i Ketelveni©a. bngadtagok a valalat ki- brigádon kívül is bizonvitiak. műszakot, és az ezzel járó két becsülettel teljesítik, a v'g kismamáknak szociális sczöldkoszorús A felsopetenyi gvermekott- bérfejlesztést. 1971-ben fel- hármas követelménynek meg- aáiykéni 17 600 forintot l7Pnhonnal rendszeresen patro- mérést végeztek a telepen felelően. A bérek 1973-ban Kívül vállalati keretből’ közel nalnak egy gyermeket, de az dolgozó munkások általános 17—20 százalékkal nőttek, de 30 ezer forin,tot adtak részükben mar idős szövetkezeti műveltségiéről. Ez a felmeres meg mindig van mit tenni ja-. re vé@én pedig az építők tasok gvámolítiását is vállal- a 8 általános elvégzésére, po- vitásuk érdekében. A négy- megyebizot.teásától kapott 7750 iák. A brigádból eddig ketten litifcai és szakmai képzettsé- és hatórás munkavállalást forintot szintén a na°ycsalákaptak Kiváló Dolgozó ki- gére terjedt ki. Azóta a telep ntegszüntették. dosok és az egyedülálló anyák tüntetést. Matuz Bélámé és dolgozóiból hárman öt-hónapos Sokat fejlődött az üzem szó- Között osztották ki. EltnondKuris Mihálvné az elmúlt Pártiskol-áit végeztek, ketten clális és egészségügyi helyzete, hátink hosv a kormánv lm2 építőipari technikumban ti- Az úi, korszerű fürdők, öltő- as Lámú ^idel^Sn a tezenharman ped.ijg a dolgozok zokn.el nem a hagyományos ;epen élményre jutott, giimmázi urnában l tanulnak. szekrényeket találjuk, hanem A pártm.umka, is jelentésen ruha társzó rű en oldották meg, fejlődött. A nők! érzik, hogy tovább kell lépri-i. p= 5"»;ii<®f- t ~ ” ~ ' gesnek tartják, hogy politi- | NÓGRÁD — 1975. április 10,, csütörtök Q tető címet. A brigád vezetőie. kaverseny keretében a tej Ku.ris Mihálmé immár tize- és tejtermékek, valamint a öi-'k éve vezeti töretlenül az konyhai félkész és készter- egvre lobiban összeforrott kollektívát. Mumkáiuk eredményeként a nemrég megtartott Az 1975. évi áruforgalmi ter- termelési tanácskozáson első- vüket miár november 7-re télként kantáik meg a szövetke- iesiíteni kívánják. A korszerű zetnél elérhető legmagasabb táplálkozást elősegítik áru- kitüntetést, a vállalat kiváló bemutatók és -kóstolók rende- britgád.ia bronz plakettet, s zésével. Emberszeretetüket a váló brigádja jelvényt. A kitüntetés elérése esv évtized áldozatkész munkáiénak eredménye. A viszonylag kis árudában bonyolítják le az egyre növekvő áruforgalmat. amely az elmúlt évben meköaelítette a 7 milliót. Decemberben minden eddiginél kimaaaistób'o forgalmat értek el. 900 ezer. forint értékben. A forgalom alapja a jó áruválaszték biztosítása s az előzékeny, gyors, udvarias kiévben november 7-én a SZÖ- VOSZ által adomámvozott ..Kiváló, Szövetkezeti Dolgozó” kitüntetést is elnyerte. Dudás Pál KPVDSZ Mb.-tag. Szíjgyártó Sándorné