Nógrád. 1975. április (31. évfolyam. 77-100. szám)

1975-04-04 / 79. szám

Tanul as ország HŰSZ-huszonöt esztendővel ezelőtt, ami­kor a tanulás — vagy a tanulás lehetősége — egyetemes népi élménnyé vált Magyaror­szágon, a lapok gyakran közöltek lelkes in­terjúkat, beszélgetéseket fejkendős paraszt­asszonyokkal, idősödő munkásemberekkel, akik nem röstelltek beülni az iskolapadokba Nem véletlenül említettük a tanulás lehető­ségét, mint népi élményt. A felszabadulást követő esztendőkben valóban az is volt. Tör­ténelmi mulasztásokat, sőt bűnöket kellett pótolni, eltörölni. A fiatal magyar köztársaságnak — immár a szabad jövő kilátásával — első dolgai kö­zé tartozott a tanulás lehetőségeinek meg­teremtése, a korlátok ledöntése. Mert a Hor- thy-rendszer idején — noha tételesen csak a rossz emlékű „Numerus clausus”-ban- korlá­tozták származási szempontok szerint a tanu­lás lehetőségét, a társadalom két alapvető osztálya, a munkásság és a parasztság gyer­mekei számára, gyakorlatilag lehetetlen volt a továbbtanulás. Akadtak ugyan továbbta­nuló, diplomát szerző munkás- és paraszt­gyermekek, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a magasabb műveltség megszerzésének lehetőségeiből osztályuk egészét kirekesztet­ték. De hiába is adták volna meg a tovább­tanuláshoz a módot —, az anyagi erő, ami a tanulás egyik alapfeltétele, nem volt birto­kukban. Érdemes fellapozni a régi újságokat. 1947-ben az első középiskolás parasztembe­rek közé tartozott a Tolna megyei Paks köz­ségben Szabó János 31 éves parasztgazda, földhözjuttatott. Így nyilatkozott: „Hát per­sze, hogy járhattam volna középiskolába, vagy egyetemre. Formálisan senki sem til­totta meg. De mi lett volna itthon a szüleim­mel kereső nélkül és miből éltem volna meg, amíg tanulok? Maradtam tehát. S így volt vagy félszáz ismerősöm, elemi iskolai társam, pajtásom is, s rajtunk kívül még nagyon sokan a községben. Hiába szerettünk volna, nem lehetett Most már lehet. Elvég­zem á középiskolát, aztán majd meglátjuk, hogyan lesz tovább.. .” Már a felszabadulást követő első években ezrével és ezrével kezdték meg a tanulást a munkás- és parasztfiatalok a különböző tan­intézetekben —. hogy a példájuk nyomán még többen jelentkezzenek, s hogy szélesed­jen körük a szaporodó évek során. A tanulás statisztikája Magyarországon a felszabadulás óta eltelt évtizedekben folya­matosan emelkedő tendenciát mutat. Nem lehet —, s nem is akarja senki — el­tagadni, hogy ez sok problémával és nehéz­séggel jár együtt. Az első években azzal, hogy sok előítéletet, tartózkodást kellett le­gyűrni. Egész rétegek tudatában ott élt még, hogy az ő számukra a tanulás nem elérhető: óvták gyermekeiket is, hogy „megkíméljék őket a csalódásoktól”. Ugyancsak régi új­ságból — a Magyar Nemzet 1948. január 2-i számából — való egy ilyen cikkrészlet. „Sokan félnek a tanulástól. Nem attól, hogy az fá­radságos munka: ezt örömmel vállalják. At­tól félnek, hogy egyszeresek »felébrednek«, s kiderül szép álom volt az egész, a mun­kásnak, a parasztnak ezután sem szabad tanulnia...” Dehát ezek már régi dolgok, mondhatná valaki, beszéljünk a máról, — s benne ar­ról is, hogy olyan hélyzet következett be most, amikor már alaposan meg kell küzde­ni a továbbtanulásért, éppen a nagyszámú lehetőség és a jelentkezők tömege miatt Sú­lyos —, de a messzi múltakhoz képest még­sem öröm télén —, probléma ez, mi tagadás. Sokan vannak, akik nem juthatnak be az általuk kiválasztott középiskolába, de még inkább főiskolára, egyetemre. Ez azonban már a fejlődés problémaköréhez tartozik; a történelmi tény, hogy az iskolák megnyíltak a legszélesebb értelemben vett munkás- és paraszttömegek előtt —, tény marad. Bár­mily nehéz akadályokkal, gondokkal kell is jelenleg, s a jövőben megküzdeni. Azt hogy tanuló ország legyünk — a kor is megköveteli. Az ismeretek növekszenek, áradnak, szétfeszítik a tankönyveket Egy- egy szakmán belül sem könnyű követni gya­rapodásukat. Felsorolni is nehéz volna, hogy az iskolán kívüli oktatásnak (továbbképző tanfolyamok, szakosítók, levelező- és esti ta­gozatok stb.) hány formája működik ma eredményesen Magyarországon. De az oktatásügy szorosan összefügg a kultúra egyéb ágazataival is. Az eredménye­sen működő iskolarendszer az élet vala­mennyi területén érezteti a hatását Hogy csak egyetlen példát említsünk: 1973-ban új­ságokból és folyóiratokból 1 milliárd 181 millió példány jelent meg Magyarországon. Lehetségessé vált volna ez a tanulási kedv és igény nélkül? Nem lett volna lehetséges, hiszen az idézett szám magában foglalja a szaklapokat is —, azoknak a vásárlói pedig elsősorban azok, akik egy-egy szakma új eredményeit követik, mert gyarapítani akar­ják ismereteiket. De megemlíthetnénk azt is, hogy hány mil- li forinttal növekszik évente a könyvvásár­lás, vagy hány ezerrel, tízezerrel a televí­zió-készülékek száma. Ezek sem pusztán a szórakozási igény növekedését jelzik (azt is, természetesen), — hanem elsősorban a ta­nulás- és tudásvágyat, amely csak eredmé­nyesen működő iskolarendszer talaján jöhet létre. Méltán állapíthatja meg 1974. márciusi ülésén a Központi Bizottság: „Az elmúlt ne­gyedszázad során történelmi eredményeket értünk el a lenini kulturális forradalom megvalósításában. Közelebb jutottunk ah­hoz a célhoz, hogy milliók sajátítsák el mindazt, ami az emberi gondolkodás és kultúra több mint kétezer éves fejlődésében értékes volt. .. .Nagymértékben emelkedett az iskolázottság szintje: 1960-ban a 15—24 éves korosztálynak mintegy 75 százaléka, 1970-ben pedig már mintegy 90 százaléka végezte el a tankötelezettség időtartama alatt az általános iskola nyolc osztályát. Az álta­lános iskolát el nem végzők számára egyre bővülő tanulási lehetőségeket teremtettünk, és tovább növeljük az esti . és levelező ok­tatásban részt vevők érdekeltségét, kedvez­ményét. ..” Tanuló ország lettünk. Ez nemcsak azt je­lenti, hogy a történelmi „szellemi nyomorú­ság” kártevéseit kiheverjük, hanem azt is, hogy széles rétegek részesülnek a kultúra élvezetében. Mind nagyobb tömegekhez jut­nak el az értékes művészeti alkotások. A könyvkiadásnak, színházművészetnek, film­nek (hogy a legnagyobb tömegművelő fóru­mot, a televíziót ne is említsük), milliós „fo­gyasztói tábora” van. Az ismeretek terjedése, az iskolázottság egyebek között azon is lemérhető, hogy a közönség kritikusan, azaz felkészülten fo­gadja az új művészeti alkotásokat, véleményt formál azokról, s a szellemi alkotóműhelye­ket mind igényesebb, magasabb színvonalú teljesítményre ösztönzi. X Három évtized eredménye mindez. Sok-sok küzdelem, erőfeszítés van amögött, hogy ma száz- és százezrek tanulhatnak, sajátíthatják el az egyetemes emberi kultúra alapele­meit, s szerezhetnek szakmai képzettséget. AMINT valamennyiünk tapasztalata mu­tatja: az ország élt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a felszabadulás által kapott: ta­nult — s tanul. S a tanulással gyarapítja az országot, önmagát, az egész szocialista közösséget. Tamás István FEJHETEK A MAGYAR FEGYVERES ELLENÁLLÁS TÖRTÉNETÉBŐL A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága A nyilas hatalomátvétel : án. elszabadult a pokol Ma- yarországon, A terror, a gyil- olás lett a nyilas „rendcsi- álás” és a német követelé- ek legfőbb eszköze. Szálasi lásfél millió magyar katonát ?ért Hitlernek. A kormány negállapodást írt alá a né- lelekkel a gyári berendezé- ,ek. az állatállomány, a vasúti örd" ■ ő myág, a Nemzeti iánk aranykészletének, és nip '.-n elmozdítható érték íérre; o szagba szállításáról. Je-'' '1 apadás történt a gyá- ak az el nem mozdítható irt.. k „bánítására”, azaz, n>‘ V< fogalmazták, egy év- el"' 9?n használhatatlanná ét’ e. A nyilasok a politi- :a; " 'ilyok átadását, illetve léi •o-szrgba szállítását no- remb ’ n megkezdték. A fő» városban még megmaradt zsi­dó lakosságot gettóba!tömörí­tették és megkezdték módsze­res kiirtását. Megindult, első­sorban a hadműveleti terüle­tekről a lakosság kényszerki- ürítése. A nyilasok és nácik célja — fogalmazta, meg a Kommunista Párt — az, hogy ..Magyarország a náci totális hadviselés időnyerésének tak­tikai eszközévé” váljon. Ebben a helyzetben a de­mokratikus és náciellenes erők számára n,em maradt más választás, mint a fegyve­res ellenállás. „A döntő szó a fegyvereké” olvashatjuk a kommunisták felhívásában. A másodszori német beavatko­zást követően — a németelle- ne& erők újjászervezése ismét nagy erőfeszítéseket ,. köve­telt. A korábban létrejött és NÓGRAD - 1975. április 4., péntek már jól funkcionáló kapcso­latok szétzilálódtak. Újabb százak és százak kerültek a nyilasok kezei közé, akik pe­dig elkerülték a letartóztatást, menekülniük kellett. A jól konspiráló és illegá­lis szervezetek hálózatát ezek­ben a vészterhes napokban is szervező Kommunista Párt volt az az erő, amely megta­lálta a kapcsolatokat a volt partnerekhez és kiadta az ál­talános nemzeti ellenállás megszervezésének jelszavát. Október végén, november ele­jén azt javasolta, hogy a fegyveres harcban részt ven­ni akarók összefogására ala­kuljon egy központi szerve­zet. A Magyar Front, továb­bá különböző, főként polgári illegális szervezetek, mint például a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége, a Már­ciusi Magyarország, a Szov­jetunió Barátainak Magyaror­szági Egyesülete, továbbá hor­thysta csoportok képviselői­vel folytatott tárgyalások eredményeként november ele­jén létrejött a Magyar Nem­zett Felkelés Felszabadító Bi- zottságA. A bizottság elnöke Bajcsy-Zsifinszky Endre lett. a kommunistákat Kállai Gyula képviselte, de néhány megbe­szélésen részt vett Raljk Lász­ló is. Később csatlakozott a szervezethez a Magyar Ifjúság Szabadságfrontja is, amely a 5. salgótarjáni tavaszi tárlat "v Mészáros Erzsébet iparművész faliszőnyegeket matat be a tárlaton — kj —: Hazánk felszabadulása har­mincadik évfordulóján nyitja meg kapuját az V.. salgótar­jáni tavaszi tárlat a megyei József Attila Művelődési Köz­pont üvegcsarnokábam. A ju­bileumi képzőművészeti ki­állítást Szabó Aladár, az MSZMP salgótarjáni városi bizottságának titkára nyitja meg, az ünnepségen közremű­ködik a megyei művelődési központ kamaraikórusa. Ekkor osztják ki a művészeknek a díjakat is. Számos figyelmet keltő kép­zőművészeti program zajlott le azóta, hogy az észak-ma­gyarországi képzőművészek megrendezték első területi ki­állításukat Salgótarjánban, felszabadulásiunk huszadik év­fordulóján. A képzőművészeti élet Nógrád szellemi életében is jelentős helyet vívott ki ma­gának. Ennek jelentős állo­másai voltak az éveken át is­métlődő észak-magyarországi területi kiállítások is. Az utób­bi időben pedig figyelmet kel­tenek nyaranként a salgótar­jáni szabadtéri tárlatok, és Sal­gótarján ad otthont az orszá­gos zománc-biennáléknak. A művészekkel megyénk, il­Kommunista Ifjúsági Szövet­ség közreműködésével jött létre és a legkülönbözőbb pártállású és világnézetű, de a náciellenes harcot vállaló ifjúsági csoportokat . fogott össze. A bizottság a magyarnem­zethez intézetA kiáltványá­ban bejelentette, hogy a nemzeti felkelés, és szabad­ságharc szervezésére alakult akcióbizottság célja: mind1 döntőbb részt vállalni Ma­gyarország felszabadításában, teljes összhangban a szövet­ségesek, mindenekelőtt pedig a diadalmas szovjet hadsereg céljaival. A szövetség alapvető feladataként rögzítették: „a szabad, független, demokrati­kus Magyarország megterem­tése. Alapvető szociális vál­tozások • előkészítése. Szoros együttműködés az összes kör­nyező államokkal, a legszoro­sabb együttműködés a Szov­jetunióval.” A bizottság megalakulása után néhány nappal később Kiss János altábornagy veze­tésével azokból a főtisztekből, akik megértették az idők sza­vát és cselekedni akartak, lét­rejött a Katonai Vezérkar. Kiss Jánosék a fegyveres fel­kelés katonai megszervezésén, a Vörös Hadsereggel való ösz- szaköttetés megteremtésén,, a csatlakozott katonai egységek konkrét feladatának kijelölc­letve Salgótarján, üzemei, vál­lalatai szocialista szerződése­ket kötöttek, melyek kedvező hatással vannak mind a mű­vészi alkotó tevékenységre, mind pedig a képzőművészeti ismeretterjesztés formáinak bővítésére, tartalmasabbá té­telére. Az észak-magyarországi terü­leti képzőművészeti kiállítá­sok „jogutódjaként” tarthat­juk számon évek óta a salgó­tarjáni tavaszi tárlatokat Me­gyénk képzőművészei általa is kilépnek a szűkebb, megyei közösségből, területi és orszá­gos jelentőséggel is bíró ki­állításokká nőttek a tavaszi tárlatok, amelyek látogatottsá­ga is figyelmet keltő. Az idei tavaszi tárlat jubi­leumi kiállítás. Szervesen il­leszkedik a megye felszaba­dulási rendezvénysorozatába, annak jelentős eseménye. Min­denekelőtt Borsod, Heves és Nógrád megye képzőművészei­nek rangos seregszemléje ez. Bizonyos mértékben arra is m ód nyílik általa, hogy az ér­deklődő összevesse az észak- magyar országi művészetet az ország képzőművészetével, s sén fáradoztak. Nagy Jenő, ezredes elgondolásai nyo­mén kidolgozták Budapest felszabadításának konkrét tervét. Ez három fő feladatot foglalt magába: A német had­erő visszavonulásának útjá­ban felrobbantani a közleke­dési vonalakat. Megakadá­lyozni a német hadvezetőség elrendelt robbantásait külö­nös tekintettel a főváros híd- jaira, közműveire és gyárai­ra. A főváros felszabadítá,Sá­ra meginduló szovjet táma­dást pedig a felfegyverzett munkásság és a beszervezett katonai alakulatok közremű­ködésével fegyveres felkelés­sel támogatni. A nagyszerű terv realizálá­sára azonban nem került sor. Árulás folytán a Vezérkart, a bizottság tagjait, köztük Bajcsy-Zsilinszky Endrét és Kissi Jánost, és még sok száz hazafit letartóztattak. Vészbírói előtt Bajcsy-Zsi­linszky elítélt, társai nevében is bátran vallotta: „Legjobb meggyőződésem szerint tuda­tosan az ország érdekében cselekedtem, úgy éreztem, hogy a háborúból és a néme­tek oldaláról az országot el kell szakítani, ha kell erő­szakkal is....” Bátor, hazafias tettükér életükkel fizettek. (Folytatjuk) a három megyében élő két»z5- mű vészelt eredményesebben tudnak kapcsolódni általa az ország művészetének vérkerin­gésébe. Kezdettől fogva gyakorlat,» ez idén is így vám hogy a ki­állított művek többsége az Észak-Maigyarországon élő képzőművészek műtermeiből érkezett a tavaszi tárlatra. A Nógrádiján élő művészek hi­ánytalanul szerepelnek az idei jubileumi tárlaton. Ezenkívül, az ország más tájain, s a fő­városban alkotó művészek is küldtek alkotásokat. Minde­nekelőtt azok, akik iramén szár­maztak, illetve, akik valami­lyen módon kapcsolódnak a megyéhez, korábban rendeztek itt tárlatot, vagy köztéri alko­tásuk látható a megyében. Többek között, például Cso- hány Kálmán, Zala Tibor, Pásztor Gábor, Kő Pál, Bál­ványos Huba, Pataki József, Szkok Iván, Nagy Előd művei láthatók az idei tavaszi tárla­ton. Az észak-magyarországi képzőművészeti felszabadulási pályázat legkiválóbb alkotásai szintén helyet kaptak az üveg- csarnokban. Ezen a pályáza­ton megyénk alkotó művészei sikerrel szerepeltek. Ennek díjait is a tavaszi tárlat meg­nyitóján adják át a művé­szeknek. A zsűrizés alapján jegyez­hetjük meg, hogy az idei ta­vaszi tárlaton mindenekelőtt a grafikai anyag vonultat fel számos figyelmet keltő alko­tást. A kiállítás szoboranyaga is erőteljesnek ígérkezik. Né­miképpen halványabb lesz a festészeti anyag, örvendetes, hogy az iparművészet külön­böző ágai is szerepelnek. Hagyomány, hogy a tavaszi tárlat megnyitásával egy id öben minden évben megrendezik a megyei József Attila Művelő­dési Központ klubjában az .előző évi tavaszi tárlat nagy­díjasának önálló kamarakiál- lítását. Ebben az évben a klubban Lóránt János, Mun- kácsy-díjas festőművész ka­maratárlata nyílik meg. A tavaszi tárlaton idén, 53 művész 160 alkotása szerepel. Lóránt János kamaratárlata pedig jó alkalom lesz arra, hogy az érdeklődők áttekint­sék mintegy tíz év termésének legjavát. Az 5. salgótarjáni tavaszi tárlatot Kovács Béla műtörté­nész rendezi, A plakátot és a katalógust Kerekes László ké­szítette. A kiállítást május elejéig tekinthetjük meg. T. E. ) 7 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom