Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)
1975-03-14 / 62. szám
A szovjet katonák tíz- és tízezrei, s a magyar hazafiak ezrei áldozták életüket népünk szabadságáért, nemzeti függetlenségünkért, az emberibb élet megteremtésének lehetőségéért. • Kölcsönös érdeklődés Ügy indult, hogy megyénk vendége, Nyikolaj Zabelkin, az APN szovjet hírszolgálat budapesti irodájának vezetője, aki egyébként az ismert és közkedvelt lap, a Fáklya főszerkesztője, is, riportot készít a salgótarjáni öblösüveggyárban. Mint minden nem hazánikbelit. őt is izgatták, érdekelték a megye iparában előkelő helyet elfoglaló gyár eredményei, gondjai és természetesen azok, akik mindennapi tevékenységükkel hozzájárulnak a tervek megvalósításához: az emberek. A gyár dolgozói, akik szép számmal gyűltek össze a vendégek — többes számban, mert a főszerkesztőt elkísérte V. V. Ljubov, az APN régebben hazánkban tartózkodó munkatársa is — fogadására, kíváncsian méregették a soha nem látottakat. Bár nem helytálló a megfogalmazás, mert a főszerkesztőre nézve, fülembe súgta az egyik mun. kás: Láttam én már az elvtárs fényképét valahol... Láthatta is: Nyikolaj Zabelkin részt vett hazánk felszabadításában és a Szovjetunió Hőse. Mondom: úgy indult, hogy a főszerkesztő érdeklődik majd, hogy anyagot gyűjtsön riportjához. De nem lehetett megállni, hogy né a meglátogatónak kérdezzenek először a Szovjetunióról, az emberekről, munkájukról, eredményeikről, gondjaikról — a mindannyiunkat érintő, érdeklő napi eseményekről. Minden hivatalos formulát félretéve formálódott közvetlen beszélgetéssé az interjű. Es ez benne az örvendetes. Hogy az idegen nem idegen. És ez nem pusztán a magyar nép közismert vendégszeretetének megnyilvánulása már, hanem a lassan harminc éve született, egyre inkább elmélyülő, s mind természetesebbé váló magyar—szovjet kapcsolatokból fakad Amelyek — minden hang- zatosság nélkül — nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy népünk ilyen felszabadult légkörben, ilyen gazdasági eredményekkel, s azok további növekedésének tudatában készüljön pártunk közelgő, XI. kongresszusára. A közvetlen, elmélyült kapcsolatok mindennapi vonatkozásai tették érdekessé ezt a rendhagyó interjút, ami végül is több lett ennél... K. Gy. Közgyűlést tartott a Haladás Lakásszövetkezet Tanácstagi beszámolóvá! egybekötve tartotta meg közgyűlését a salgótarjáni Haladás Lakásszövetkezet. Menyhárt Istvánné, a 18-as. körzet tanácstagja ismertette Salgótarján városfejlesztésének 1975. évi terveit, maid néhány, a háztömböik lakóit érintő, még megoldatlan kérdéssel foglalkozott. A megjelent választópolgárok kérték a munkás- szálló kéményéből évek óta a lakásokra áradó füst megszüntetését. a tanács részéről adományozott 15 ezer forintnak a játszótéri felszerelés bővítésére való felhasználását, az épületekhez vezető út rendezését és az I. épületnél vízelnyelő építését. Csemniczki István, a lakás- szövetkezet elnöke az, 1974. évi munkáról szóló táiékoz- taitóiában elmondotta. hogy kongresszusi versenwállalá- sai.t a szövetkezet téliesítetté, aminek alapján a MÉSZÖV és a KPVDSZ megyei elnöksége dicsérő oklevélre terjesztette fel. Az elmúlt év során a tagság 1285 társadalmi munkaórában lárdaéoítést végzett, az épületek előtti térségen lépcsőt létesített, fákat, bokrokat ültetett, megjavította a lépcsőházi automatákat, a vízvezetéket, átfestette az ablakokat, lépcsőházi korlátokat. A szövetkezet üzemeltetési költségalakulása kielégítőnek mondható, az épületek állaga megfelel a kívánalmaknak. A jó gazdálkodás eredményeként a tervezett költségvetést a lakásszövetkezet nem lépte túl. Növekedett a lakók együttélésének szövetkezeti iellege. Gyermeknapot, a fiataloknak sportversenyt, klubestet, a nyugdíjasoknak kis ünnepsé-. Bet rendezett az igazgatóság és a nőbizottság. Az ez évi tervekben — hasonlóan, az 1974. évihez — ugyancsak jelentős társadalmi munka, karbantartási feladat, a 18-as választókörzet szövetkezeten kívüli lakóival közös gyermeknapi ünnepség rendezése szerepel. A szövetkezet elnöke felhívta a tagság figyelmét a takarékossági intézkedések betartására, különösen a vízfogyasztás területén. ahol az elmúlt évben növekedés volt tapasztalható. Az elnöki beszámolót az ellenőrző bizottság és a nőbizottság jelentése, továbbá a zárszámadás és az 1975. évre előirányzott költségvetés ismertetése követte. A hozzászólásokban a tagság a házirend betartásával kapcsolatos hiányosságokat vetette fel és javasolta, hogy — amint az a tanácsi lakásoknál történik — a papírhulladékokat szervezett formában gyűjtsék össze, mert jelenleg fez az értékes alapanyag kárba vész. Befejezésül a közgyűlés megszavazta az 1975. évi költségek fedezésére szükséges összeget, az üzemeltetési költségnek 1976. január 1-től 10 forinttal való felemelését, és egyetértését fejezte ki a beszámolókban elhangzottakkal. (kemény) Fiatalok és a forradalmiság Szerte a megyében Ifjúsági fórumokat tartanak napjainkban a KlSZ-alapszervezetek- ben. A forradalmi ifjúsági napok bevezetőjeként bonyolítják le e fórumokat,, melyeken párt-, állami, ifjúsági, gazdasági vezetők a szocialista hazafiságról, a proletár nemzetköziségről, és napjaink forradalmiságáról f Oly tatnak eszmecserét a fiatalokkal. E fórumokon többször felvetődött,, hogy manapság ki tekinthető forradalmárnak, melyek a forradalmiság ismérvei. A válaszadásnál kerülni kell a túlzott leegyszerűsítést, á dogmatikus felfogást. Ugyanis más és más vonások kerülnek előtérbe különböző koronként és országonként. Kétféle szélsőséges megnyilvánulást lehet időnként tapasztalni: az egyik felfogás hívei azt mondják, hogy mindenki forradalmár napjainkban, aki becsületesen dolgozik. A másik álláspont szierint manapság nincs szükség íorradalmiságra, hiszen a hatalom a munkásosztály kezében van,, a barikádhar- cok végérvényesen a múlt ködébe vesztek. Az első felfogás azért helytelen, mert ösz- szemossa a különbségeket, a mércét a ma forradalmárával szemben túlzottan alacsonyra állítja. A becsületes munkavégzés mellett ugyanis szükséges a közéleti elkötelezettség, az ideológiai tisztánlátás, a közösségi magatartás, önállóság és felelősség a gondolkodásban. a cselekvésben, kerülve az elvont moralizálást. A másik szélsőséges felfogás azért hibás, mert nem akarja tudomásul venni, hogy manapság is forradalmi korban élünk, szükség és lehetőség van forradalmi tettekre! A fejlett szocializmus jelenlegi szakaszának építése az ifjúságtól talán kevésbé látványos cselekedeteket igényel, mint például a koalíciós időkben a hatalomért vívott harc korszakában, ám a valóság megváltoztatására irányuló pozitiv cselekvés. a társadalmi fejlődés objektív törvényeinek figyelembevételével legalább olyan forradalmi tett, mint 30 évvel ezelőtt a népi demokratikus forradalom kibontakoztatása. A ma forradalmára hirdeti, hogy amit emberek csináltak, azt csak ők változtathatják meg. Célja a haladás szolgálata, a társadalom fejlődésének segítése. E feladat lekicsinylőire ma is érvényesek Lenin szavai; „Akinek ez a munka unalmas, nein érdekes, érthetetlen, aki az orrát fintorgatja, vagy pánikba esik vagy pedig megrészegülve a régi lendület, a régi lelkesedés hiányáról szaval — azt jobb felmenteni a munkától és irattárba tenni, hogy ne árthasson, mert az illető vagy nem akarja, vagy nem tudja megérteni a harc mostani fóliának, mostani szakaszának sajátszerűségét.” Természetes te- háts hogy napjainkban nem romantikus forradalmiságra, divabforradalmiságra van szükség, hanem cselekvő hazafiságra a haladásért, kiemelkedő munkavégzésre, tudatos önnevelésre, közáletiségre, harcra a szocializmustól idegen ideológiával, politikával, életmóddal és életformával szemben. Nem a látványos külsőség tehát a lényeg, hanem a becsületes munkavégzés! Mindezen, kérdések elmélyült tisztázására, a vélemények kölcsönös kicserélésére jó alkalmat nyújtanak azok az fjúsági fórumok, amelyeket a KISZ- alapszervezetekben ezekben a napokban bo-, nyolítanak le. _r_ T anácstagi beezámolók után Eredményes képviseleti te vókenység Szécsény társadalmi életében hagyomány, a tanácsok jellegéből adódóan kötelesség, hogy tájékoztassák a választópolgárokat a községpolitikai célkitűzések végrehajtásáról, Az elmúlt hetekben Szécsény ötven választókerületében tájékoztatták a tanácstagok választóikat a nagyközség tanácsi életévei összefüggő tevékenységről. Arról, hogy az elmúlt négy év alatt a tanácsi költségvetés felhasználásával, a politikai, társadalomi szervek, a községben, élő állampolgárok támogatásával milyen eredményeket értek el. A gazdaságipol i bikád követelményekkel és a meghatározott fejlesztési tervekkel összhangban fejlődött a nagyközség Jelentős útépítési, útkarbantartási munkálatokra került sor. Társadalmi munkaakciójuk során járdaépítésekre^ parképítésekre, iskolák patronáláséra szervezték a felajánlásokat sikerrel, Széosény területén a tanácsi beruházások mellett jelentősen nőtt a más szervek részéről történő beruházások mértéke. Fejlődtek az üzemek, javultak a szociális körülmények, a lakosság ellátása. A beszámolók során a tanácstagok őszintén szóltak azokról az akadályokról is, amelyek ma még hátráltatják a tervek megvalósulását. Különösen sok szó esett a vízellátásról és a szolgáltatás színvonaláról. Az jellemző, hogy Szé- csényben is nagyobbak az igények, mint a lehetőségek. A vízellátás végleges megoldása mellett a Magyar utcai óvoda bővítését, egy sporttornaterem megépítését, az AFIT- szerviz kivitelezését, a 22. számú főközlekedési út korszerűsítését. ezzel egyidejűleg az autóbusz-pályaudvar építését kezdik meg. Harminc- mi, Illés beruházással kezdik építeni az áruházát. OTP- beruházassál újabb negyven lakást építenek fel- A szolgáltatások továbbfejlesztése napirenden van, a tervek szerint javul a postai szolgáltatás színvonala is. Sikerei» volt az „Egy nap Szécsé- nyért” mozgalom. Az elmúlt évben a község lakossága 761 ezer forint értékű, az üzemek és intézmények 451 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. A beszámolók során a választópolgárok megismerték a gazdálkodás körülményeik a lehetőségeket, a nagyközségi tanács célkitűzéseit. Ismeretessé váltak, hogy a társadalmi erőket, milyen területekre összpontosítsák ebben, az év-- ben. A széceényiek már soü esetben bizonyították községszere tetüket. A járási, székhely^ fejlesztése a belső tartalékok és lehetőségeik feltárásával eredményesebben valósiul meg napjainkban. A választópolgárok javaslatai is elősegítik és támogatják a tanács vezetőinek munkáját, amely nem öncélú, hanem a lakosság, a község érdekében történik. E m I é k f- ú r a A forradalmi hagyományok méltó megünneplésének tiszteletére március 16-án emléktúrát ■ szerveznek a KISZ-fia- tolok résztvételével Som-skö- re, a Petőfi emlékkunyhóhoz. Az emlékezés mellett a szabad idő célszerű eltöltésére és a felszabadulási sportzászlóversenyhez való csatlako. zásra is felhasználják a tű- fát. Az útvonalon öt ellenőrző állomást helyeznek el, ahol a csapatok játékos jellegű feladatokat kapnak. Köszöntő és ünnepi megemlékezés után koszorúzásra kerül sor. Új KISZ-titkár Hosszú az út Leningrád után is Ezekben a hetekben szerte a megyében folynak a választási taggyűlések. Üj vezetőségek kerülnek a KlSZ-szerve- zetek élére, vagy éppen a régit választják újra. KISZ- titkárok, kultúrosok, szervező titkárok lesznek a jó aktívákból. Hogyan fogadják a közösségek a friss, új vezetőt, az ismert barátot és kollégát a KISZ-titkár posztján, s menynyire érzékeli az új vezető a választás felelősségét? Zsidai Magdolnát a napokban választották meg az OTP Nógrád megyei Igazgatóságának KISZ-titkárává. Mindösz- sze 22 éves. és felelősségteljes beosztást lát el. Rengeteg hozzá hasonló korú. sőt tőle idősebb fiatal KISZ-ista vezetője. — Azt hiszem, a felelősségteljes feladatok ellátása nem KlSZ-fitkárrá választásom óta kezdődött. Lassan egy éve. - hogy lakóhelyemen, Karancsságon tanácstag vagyok. a munkahelyemen pedig a KISZ-szervezet megbízott kultúrfelelőse voltam. Ebből következik, hogy a mozgalmi élet. a közösségi feladatok nem most kerültek hozzám ..munkaközeibe”. 1971 - ben végeztem a salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban, s azóta itt dolgozom. Beszédmodora könnyed, értelmes és világos mondatai önkéntelenül is a gyakorlottság érzését keltették. Olyan fiatal lányét, akit nem zavar az állandó forgalom, emberáradat, számtalan ügyfél munkájának végzésében. — Ez valóban igy van. Annyira sok a munkám, amit nyolc óra alatt kell elvégezni, hogy minden percet szinte tizedmásodpercnyi pontossággal beosztok. Mire e sorok megjelennek, talán már vissza is érkezik leningrádi jutalomútjáról. \ A KISZ- és más közösségi feladatain kívül a munkában is helytáll. Jó munkájáért januárban vezérigazgatói dicséretet kapott. Talán a sikerélmények hajtják az egyre jobb felé? Lelkesíti az elismerés? — Jó itt dolgozni. Állandóan emberekkel foglalkozunk, amihez türelem kell. Társaim is szeretik munkájukat. Sok az aktíva. akikre ala- oozni lehet, s titkárrá választásom után szeretném, ha még többen bekaDcsolódná- nak aktívan a szervezeti életbe. Sok a fiatal, akik tovább k<toezik magukat. Politikailag és szakmailag is. Al?pszervezetünkben négyen párttagok. Én is. Aztán van ami nem úgy sikerül, ahogy szeretném. Erre számítani kell. Az ember soha nem hagyhatja el magát. Egy kudarc után jöhet még siker! Akaraterő szükséges. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy csak. annyit akarjon elérni az ember, amennyi erejéből, képességeiből telik. Terveiről, vágyairól nem beszél. Pedig bizonyára vannak. Szakmai továbbképzés, iskola és egyéb. — Azért nem beszélek a jövőmről, mert ha valamit kitűzök, és az nem sikerül, sokkal nagyobb kudarc, mintha magamban eltervezem. Ennek ellenére országos szakmai versenyen a tizenharmadik helyet érte el. Ezer nyolcszáz forintot keres. Ebből nem sokat lehet takarékba tenni. Vajon akkor hogyan győzi meg az embereket a takarékosság előnyeiről? — Ha tudomásunkra jut, hogy valaki nagyobb pénzösszeget kapott, vagy nyert, igyekszünk meggyőzni arról, hogy a takarékban még jobb helyen van, hiszen gyarapoS, # ft dik. „Csak” a fizetésből el* tenni valóban nagyon ásnék, Még csak most jön a nehezebbje. Az igazi munka, mint alapszervezeti KISZ-tit* kárnak, most kezdődik. — Ha hazaérkezem, akkor kell elkészíteni az akcióprogram-tervezetet, és elfogadtatni taggyűlésen a tagsággal. Aztán következnek az egyéni feladatvállalások. Igyekszem körültekintően végezni, mert egyúttal a KISZ-szervezet tagjainak érdeklődési területeit is megismerem ezáltal. Re* mélem minél előbb belelendülök a munkába. Zsidai Magdi KISZ-titkár lett egy KISZ-szervezet élén. Bizonyítania kell: Hosszú az út Leningrád után is... — bi — NÓORÁD - 1975. március 14., péntek