Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)

1975-03-26 / 72. szám

/ A Szépművészeti Mú­zeumban megnyílt a felszabadulástól nap­jainkig készült legki­emelkedőbb politikai, gazdasági és kulturá­lis témájú plakátok kiállítása. A képen: Ék Sándor plakátja. C/2 A 30. évforduló küszöbén A DÍVSZ elnökének nyilatkozata A «oviét Ifjúsági szerveze­tek bizottságának meghívásá­ra Moszkvába látogatott Piet­ro Lanicirella, a Demokrati­kus Ifjúsági Világszövetség el­nöke, aki a következő nyilat­kozatot adta Andrei Pravov- nak, a Novosztyi Sajtóügy­nökség munkatársának: — A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség 1975. novem­berében ünnepli fennállásának .70. évfordulóját. Jubileumun­kat tehát a fasizmus leverése 30. évfordulójának évében tartjuk. A DÍVSZ kidolgozta e dátummal kapcsolatos ren­dezvények tervét. Áprilisiban Budapesten, a DÍVSZ szék­helyén . .kerekasz t al - konteren- ciáit” szervezünk, amelyen fel­szólalnak az antifasiszta harc veteránjai: politikusok, egyko­ri -katonák. írók. újságírók stb. Nyugaton mostanájbafri sokat beszélnek arról, hogy az 1945. után született ifjúságot nem nagyon érdeklik a második világháború eseményei. Ez nem felel meg a valóságnak. Ellenkezőleg. A legkülönbö­zőbb országok fiatallal köré­ben óriási érdeklődés nyilvá­nul meg a DÍVSZ rendezvé­nyei. iránt. Mi nemcsak azt a célt tűztük magunk elé. hogy egyszerűen elbeszélgessünk a 30 • év előtti eseményekről. hamem azt is, hogy ezeket az eseményeket a mával, a de­mokráciáért és a társadalmi haladásért, a nemzetközi fe­szültség enyhüléséért folyó harccal hozzuk kapcsolatba. Az ifjúság a társadalom legmozgékonyabb része, amely az új iránt a legfogékonyabb. A nemzetközi ifjúsági mozga­lomban, akár egy tükörben, tükröződnek azok a pozitív változások, amelyek az utób­bi években mentek végbe a világon. Az ifjúságnak a nemzetközi feszültség enyhülésére való törekvése mutatkozik meg a XI. VIT előkészítésében. A VIT-et 1978-ban Havannában rendezik. Első ízben történik meg, hogy a fesztivált nem Európában tartják meg. ha­nem a földgömb túlsó felén — Latin-Amerikában. Ez mintegy jelképezi, hogy a fesztivál eszméd az egész vi­lágon tért hódítottak. A vi­lág ifjúsága, amikor úgy dön­tött, hogy Kubában rendezi meg a VIT-et, elismerte az el­ső latin-amerikai szocialista ország érdemeit. Szövetségünk kezdeménye­zésére az egész világon most kampány folyik: „Az ifjúság az antiimperialista szolidari­tásért, a békéért és haladás­ért”. Konkrétan ez abban fe­jeződik ki, hogy a fiatalok segítenek a népgazdaságát új­jáépítő VDK fiataljainak, a chilei menekülteknek, akik­nek hazájában most fasiszta junta van hatalmon. Szolida­ritást jelent ez a tőkésorszá- gok dolgozó ifjúságának a monopóliumok elleni harcá­val, és azon főiskolások tá­mogatása, akik Nyugaton az oktatási rendszer demokrati­zálásáért küzdenek. Külön fi­gyelmet fordítunk az ázsiai, afrikai és latin-amerikai fia­taloknak a neokoloni álizmus elleni harcára. A DÍVSZ jelenleg több minit 200 országos ifjúsági szövetséget egyesit magáiban, gyakorlatilag a világ vala­mennyi haladó ifjúsági moz­galma együttműködik velünk. Ez nem rossz eredmény fenn­állásunk 30. évfordulója kü­szöbén. Űj fajta szűrővizsgálatok bevezetését tervezik Az egészségügyi szakembe­reket évek óta foglalkoztatja a gondolat: hogyan lehetne a szűrővizsgálatokat — a tüdő- szűrések. mintájára — más betegségek megelőző jellegű felkutatására is megszervezni, kiterjeszteni. Az elképzelések szerint például a tüdőszűrésise! együtt célszerű lenne a vizsgálaton megjelenők vérnyomását is ellenőrizni. A magas vér­nyomás ugyanis rendszerint töhb betegség kísérő jelen­sége. Gyakran járnak magas vérnyomással a különböző szív- és érrendszeri megbete­gedésiek. amelyek a hazai és a nemzetközi halálozási Sta­tisztikák vezető helyén áll­nak. Ugyanakkor a magas vérnyomás alapján nemcsak eayes betegségekre lehet kö­vetkeztetni. harem a hyper­tonia maga is káros hatású: hosszabb időn át maradandó elváltozásokat okozhat a kü­lönböző létfontosságú szer­vekben, a szívben, a vesében és az agyban. A vérnyomásméréshez ha­sonlóan — a tüdőszűrések alkalmával — el lehetne vé­gezni a cukorbetegek felkuta­tását is. Erre már megvan­nak a szükséges, viszonylag egyszerű vizsgálati módsze­rek. Ez a szűrővizsgálat is rendkívül fontos lenne, mert sok a még ismeretlen cukor­beteg. Az Országos Belgyógyásza ti Intézetben és az Országos Ko­rányi Tbc és Puknonológiai Intézetben már dolgoznak a tüdőszúréssel összekapcsol­ható párhuzamos szűrővizs­gálatok bevezetésének szak­mai-módszertani irányelvein. Még nagyobb jelentőségű a korai stádiumban levő daga­natos megbetegedések fel­kutatását szolgáló szűrővizs­gálatok kifejlesztése. Ebbein a tekintetben különösen a nőgyógyászati megbetegedések korai felismerésének orvosi lehetőségei a legbiztatóbbak. Március. Borongós, hűvös böjti nap, fény éá zöld nél­kül, minden olyasmi nélkül, ami kitéphetné a tespedtség- ből a négy fiút és kielégít­hetné változatosságot és iz­galmakat sóvárgó határozat­lan, ám eleven vágyukat. Egyetlen szórakozásuk az, amit most csinálnak: üldö­gélnek a megfeketedett, ki­dőlt deszkakerítésen, amely egy romhalmazt és egy elha­gyott házat vesz körül. Ez az egyetlen szórakozás, amelyet ezen a napon talál­hattak maguknak. Csak azt tudják, hogy elégedetlenek, se nem éhesek, se nem szom­jasak, de kíváncsiak min­denre, még ha nem is tudnák megmondani, mire sóvárog­nak, és hogy hányféle vá- ,gyuk van. És mialatt üldö­gélnek. az egyikük lassan és hangosan mesél. , A szőke hajú,, rövidlátó ap­ró fiút egy regény hőse után Aleknak hívják. Tehetős szü­lei vannak. Szeret olvasni, és minden zsebpénzét ötfilléres füzetes regényekre költi; el tudja mesélni, amit olvasott, szépen és hűen, semmit sem változtatva meg; amilyen él­vezettel mesél, olyan élvezet­tel hallgatják a barátai, és komolyan hiszik mindazt,, amit mond nekik, nem is gondolnak arra. hogy Alek olyasmit mesél, amit mások találtak ki és írtak meg. Mert az igazság az. ami a legkevésbé látszik annak: és mindig ott van, ahol látni akarják. A lényeg az, hogy Poros csillag országos játék Csillagkeresö „Gagarinosok” A Magyar Úttörők Szövet­sége Országos Tanácsa aiz V. országos úttörőparliament küldötteinek kérésére, a „Nem térkép e táj...” ex­pedíció részeként, a forradal­mi ifjúsági napok megünnep­lésére, az MSZMP XI. kong­resszusának tiszteletére „Vö­rös csillag” .országos játékot hirdetett. A kisdobosok és úttörők egyazon időben vé­geznek hasznos munkát, együtt cselekednek, s emlé­keznek. A Vörös csillag országos játékban, a csillag öt ágának öt feladat felel meg. A na­pokban zajlott le az egyik ilyen feladat, a csillagkeresö játék. A szerkesztőség ez al­kalomból nagyon kedves leve­let kapott a salgótarjáni 4136. sz. Jurij Gagarin Üttö- rőcsapattól. lm© a levél: „Pénteken úttörőcsapatunk igen, érdekes és izgalmas or­szágos játékban vett részt, a csillagkeresö akcióban. Csa­patunk vezetősége sok érdé. kés feladatot bízott ránk. Minden osztály, mint úttörő-, vágy kisdobosraj más és más csillagot keresett. Volt akik a Kohászati Üzemek Gagarin Szocialista Brigádját keresték meg, mások a váro§j tanácson jártak Csák Pali bácsinál, Székely Pista bácsinál a Jó­zsef Attila Megyei Művelő­dési Központban. A brigád­tagok. a vezetők beszéltek m,unkájukról. A másodiko­sok táncot tanultak, de a többiek sok mindent tudtak meg a városról. A hetedike­sek, hogy 1000 wattos égő világítja meg a partizán em­lékművet. a nyolcadikosok, hogy 120 000 watt áram fogy' a városban egyetlen nap alatt, a nagyüzemi fogyasztá­son kívül. Csapatvezetőnk, mikor út­nak indított bennünket azt kérte tőlünk, hogy járjunk nyitott szemmel, keressük meg a hibákat is utunk so­rán. Szomorúan tapasztaltuk, hogy csúnyán összefirkál,tak a házak, letapossák az éppen kibújó zsenge füvet, nappal is ég a lépcsőházakban és az utcán a villany, megrongálják; a padokat, szabálytalanul mennek át az emberek az ut­cán, rossz helyen parkolnak az autók. Nagy élményünk volt ez a csodálatos Vörös csillag or­szágos játék. Sok érdekeset tanultunk, láttunk, hallot­tunk. A 4136. sz. Juríj Gagarin Úttörőcsapat úttörőtanácsa” Kíván,unk a további játé­kokhoz is sok sikert, ered­ményes munkát, és minél több felej the'etlen emléket, nemcsak nektek, hanem va­lamennyi kisdobos-, és úttörő- pajtásnak! (Szerk) Taggyűlési tanulságok x Hatvan kilométeren belül— egymástól távol A napokban rendhagyó tag­gyűlés zajlott le Balassagyar­maton. a Nógrád megyei Ál­lami Építőipari Vállalat 7-es számú főépítésvezetőségének klubjában. A szokványostól eltérő volt, szinte minden vonatkozásban. Értékelték munkájukat, ve­zetőséget választottak. Ho­gyan? A mintegy másfél óra alatt sok kérdés, probléma, gond vetődött fel. A NÁÉV tizenegy KISZ- alapszervezebében háromszáz­tíz fiatal tevékenykedik, azaz a pontosság kedvéért három­száztíz KISZ-tagot számlál­nak. Magasépítők, szerelők, generálotok, hivatali és lakó- területi szervezetek vegye­sen. Ez még nem lenne baj, sőt bizonyos esetekben f elő­nyös. A 7-es főépítés vezetőség KISZ-tagjai huszonnyolcán varrnak. Munkahelyük hatvan- kilométeres körzetben Vácott, Aszódon, Nagyorosziban és Balassagyarmaton található. S a problémák sorozata itt kez­dődik. Pár héttel ezelőtt kellett volna megkezdeni a választá­si taggyűlés előkészítését, de s KISZ-titkárt. Hanzel Jánost behívták katonának. A mun­kát —. melyet félig az egyéni feladatvállalások végrehajtá­sának értékelésével, valamint a beszámoló elkészítésével a volt titkár még elvégzett — Kiss Mária, a vezetőség egyik tagja vette át. A KISZ-taggyűlésre a volt KISZ-titkár is. megérkezett. Bizonyos fokig ezzel mentve a helyzetet. Az áprilisi hatá­rozat. szellemében megtartot­ták első taggyűlésüket, me­lyen értékelték az 1974-es munkát, az egyéni megbízatá­sok végrehajtását és meg­választották az új vezetősé­get. Fáradt, kicsit unott te­kintetek jellemezték a tag­gyűlés résztvevőit. Alacsony színvonalú, és kevés követel­ményt támasztó taggyűlés volt Az ok: szétszórtság! S ez éppen elég? Hogyan végezhet egy csak­nem hairrnimetagú alapszer­vezet legalább közepes mun­kát. amikor tagjai szinte any- nyifelé dolgoznak, ahányan vannak? Hogyan produkáljon politizálóbb. önállóbb és tuda­tosabb tevékenységet, amikor a legalapvetőbb feltétel hi­ányzik: nem is ismerik egy­mást! A segítség pedig többnyire elmaradt. A KISZ-bizottság értékelése, véleménye a szer­vezetről: ..Nem alakult ki kötődés a vállalathoz, a kol­lektíva szeretete.” Persze nem is alakulhatott. - mert havon­ként esetleg egy alkalommal találkoznak... Az egyéni értékelésnél a következők voltak a követel­mények: fizet-e tagdíjat, jár-e taggyűlésre, miként véleked­nek munkájáról, viselkedésé­vel kapcsolatban vannak-o problémák. Megtárgyalták egy fiú egyé­ni feladatvállalásának végre­hajtását. s csak azután derült ki, hogy tizenkét hónapig nem fizette a tagsági díjat, te­hát. a szervezeti szabályzat értelmében már korábban ön­ként kizárta magát a KISZ- ből! De akadt más is: önér­tékelésnél egy fiú mondta; „Szüksége lesz-e rám a KISZ- nek”? Furcsa, hogy a fordí­tottja nem juf tt eszébe! Az őszinteség, az önbírálat munkájuk, önmaguk értéke­lésénél — bár a vélemény­nyilvánítás még nehezen ment — zömmel meg volt. Hiányzik viszont az összefo­gás! Amíg valamilyen segítség nem érkezik, addig nem va­lószínű, hogy előbbrelépmek. Megválasztották az új veze­tőséget. Nekik lesz a felada­tuk, hogy életképessé tegyék az alapszervezetet. Nem elég, hogy elismerik a hiányossá­gokat. Nagyobb aktivitásra, fiatalos lendületre van szük­ség ! Ez esetiben a következő beszámolóig csökken a távol­ság a tagok között^. Igazi KISZ-alapszervezeti munká­ról, feladatvégrehajtásról csak ekkor lehet szólni a NÁÉV 7-es főépítésvezetőségénél. Ad­riig göröngyös az út. (Bátki Ildikó) IVO ANDR1C: 1A pillanatban talált ki. A fiúk egy darabig zavartan hall­gatták, ám Alek hirtelen felemelkedett, odalépett hoz­zá, mintha meg akarná ütni, de ehelyett rekedten és ke­serűen csak azt mondta: ebben az unalomban akad valami, ami feltudja izgatni és meg tudja mozgatni a képzeletet, valami más, mint ez a szürke délután a kövek­től feltúrt meredek utcán, a megroskadt kerítés mellett. Közben kellemetlenség tör­ténik, amely elrontja még ezt a szegényes örömet is. A fiúk között mindig vannak olyanok, akik félbeszakítják a mesét, vagy hozzátesznek valamit, és így széttörik az illúzió, ameljjet keltet. Egy­szer egy koravén szkeptikus, aki szeret közbeszólni és mindénnel vitatkozik, máskor valaki a született fantasz­ták és hazudozók közül, akik mindjárt azonosítják magu­kat az elbeszélés hősével, ki­sajátítják a hőstettét és arra törekszenek, hogy — ha már tettekkel nem tudják — szemtelen hazugságokkal múl­ják felül. Egyik is. másik is nyomasz­tó és kellemetlen, mert el­rontja a játékot és zavarja az élvezetet. Ezen a napon ezt a szere­pet egy bizonyos Cárevics vette át. a kávéház-tulajdo- nos fia, akit régtől fogva hen- cegőnek és nagy hazugnak ismertek, egy jól táplált, erős fiú, akinek nagy kék, merev tekintetű szemében természetellenes fény .csillo­gott. Alek szépen és ihletten me­sélt egy itáliai banditáról, aki valójában a gazdagok os- torozója és az igazság, s az árvák oltalmazója volt. A marseillesi öböl egy sziklás szigetén erődbe zárták, ám sikerült elfűrészelmle a bör­tönablak rácsait és nagy- nagy magasságból a tenger­be vetette magát, ahonnan jó­szívű halászok mentették ki és vitték a szárazföldre. Amikor Alek befejezte az elbeszélést, a fiúk az álmél- kodástól némán bámultak maguk elé. Egyedül Cárevics állt fel hirtelen, egy pillanat­ig valahová a messzibe ré- vedt, aztán mesélni kezdte, hogy amikor a nyári szünidő­ben Hercegovinában volt % rokonainál, ő még magasabb­ról ugrott be a Neretvába, s valamilyen kitüntetést is ka­pott ezért. Vontatottan beszélt, nem meggyőzően. erőlködve kereste a még nagyobb sza­vakat ' a hőstett ecsetelésére, amelyet soha senki nem vitt véghez és amelyet' abban a — Miért hazudsz? És kétszer megismételte ezt a kérdést, amelyet úgy mon­dott ki, mintha a szánalmas Cárevics fölé és mögé irá­nyozta volna, valahová a tá­volba, mintha a hazug világ minden hazugságának címez­te volna. Aztán hallgatott egy darabig, szemmel láthatóan nem várt választ. Majd köze­lebb lépett a csüggedt Cáre- vicshez, és a szemébe nézve, valamivel halkabban, egy csöpp melegséggel és szinte részvéttel a hangjában így szólt: ' — Miért hazudsz, szeren­csétlen? Ezt mondván hátravetette a fejét. és pápaszemének nedvességtől harmatos üvegén megcsillant a látóhatár ál­ján lebukó nap bágyadt fé­nye. Szerbből fordította: Zahcmszky László A belgrádi Politikában megjelent egyik utolsó írásá­nak T- a „Jelek az úton” egy részletének — közreadá­sával adózunk a napokban elhunyt világhírű Nobel-díjas jugoszláv író emlékének. MÓGRÁD — 1975. március 26., szerda 5 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom