Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)

1975-03-25 / 71. szám

i \ nvoLGisrstninivoLe eves len mié \ Kisdiák korom óta ismertem Béla bácsit, a város lakói által szeretve tisztelt tanárt, honismertetőt, múzeumigazgatót, kitűnő geo­lógust, néprajzkutatót. Március hó 25-én lenne 88 éves. Ö tanított bennünket hazánk, környékünk, a Palóc föld ra jongó szeretet éré, az emlékek, természeti szépségek és ritkaságok, nem utol­sósorban. pedig embertársaink 1 megbecsülé­sére. Ö oltotta belénk a romantikus kutatásvá­gyat, amely immár végigkísér bennünket egész életünkön. Fáradhatatlan, rendkívül színes elbeszélő volt. Mesélt megkövült csigákat kezében tart­va a félelmetes geológiai átalakulásokról, vulkánokról, fortyogó gejzírekről. Rendkívüli fantáziája volt. Azt hiszem ez volt eredményes kutatásainak fő titka. Ahogyan beszélt, maga előtt látta, s elénk varázsolta az őskor természetét, a Karan- cson és Pécskőn élő ősembert, a páncélba öltözött katonákat, a barbárok lovasrohamait. Az archeológiái ásatások bizonyították sok helyen, hogy képzelete nem sokat tévedett, legfeljebb színesebbé, vonzóbbá tette a rég­múltat. Rengeteget jártunk annak idején a környe­ző hegyekben, kutattunk barlangokban. Sai­gon kiásott érméket, cseréptöredékeket, cson­tokat, gyakran semmit érő ócska szemetet is gyű jitottűnk és mutattunk be neki. Soha nem zavart el ezért bennünket. Ha vittünk te­nyérnyi rossz cserepet — megmutatta az ép urnákat, égetett edényeket. Hosszasain, szeretettel maigyarázott, végi.g- símogatta a régi edényeket, fegyvereket, s lelke már a múltban járt. Nagyszerű köny­veinek belső címlapján ez a két szó olvas­ható: Honismerettel — honszer etethez. Ilyenek a gyermekkori élmények. Nagyon sokéira találkozhattunk újra, néhány hónappal1 halála előtt. Megindító volt a hősies erőfeszítés, a távo­zást érző ember siető kétségbeesett igyeke­zete, hogy emlékezetből mindent átmentsen a jelennek. Magam a Salgóról, a pécskői és Cebema- völgy bronzkorszakbeli ősembereiről, annak barlangjairól faggattam. Nagyon örült, hogy hosszú évtizedek múltán is érdekéit ez a té­ma. Elmondotta feltételezéseit, rendkívül hasz­nos tanácsokkal látott el, lelkemre kötötte, állítsuk helyre Salgó várát, védjük e szép tájakat, sőt még a vár megkutatására is vál­lalkozott öreg kora ellenére. Erre már sajnos, nem kerülhetett sor. Dr. Domyai Béla Salgótarján és környékének egyik legnagyobb ismerője, szerelmese eltá­vozott tőlünk, de emlékét örökké őrizni fog­juk. Dr. R. M. r X Kossuth Könyvkiadó meg­jelentette a KMP első kong­resszusát ismertető történeti munkát, amely a Kommunis­ták Magyarországi Pártja 1925. nyarán Bécsben illegáli­san megtartott I. kongresszu­sának korabeli iratait, jegy­zőkönyveit ismerteti. Hogyan fejlődik a szocialista demok­rácia? — ez a címe Kiss Ar túr filozófus könyvének; a po­litikatudományi vázlatok a Napjaink kérdései sorozat új kötetéként jelentek meg. Az Esztétikai Kiskönyvtár új kö­tete Dési Huber István: Mű­vészeti írások. Az utolsó fél­ezer év érdekes politikai pe­reit ismerteti J. B. Csernyák könyve, a Szent Johannától Dreyfus kapitányig, Simon Bo­livar, a dél-amerikai konti­Űj könyvek nens legnagyobb fia élebével, küzdelmeivé ismertet meg V. Guszev izgalmas és történeti­leg hiteles könyve. A felsza­badító. (E két utóbbi kötetet az ungvári Kárpáti Könyvki­adóval közösen jelentette meg a Kossuth). A századforduló Amerikájának társadalom­rajzát adja Zala Tamás Az Űj világ próbatétele című könyvében. Megjelent egy ér­dekes tudományos-fantaszti­kus regény is. Az utolsó hábo­rú, Kirill Bulicsov tollából. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadónál látott napvi­lágot — a Delfin könyvek so­rozatában — R. L. Stewen­son: Á kincses sziget című re­génye. A népszerű Pöttyös könyvek sorozatának egyik új kötete Márton Klára ifjúsági regénye, az Elment a vonat. Hintz Gyula illusztrációival jelent meg Radnóti Miklós kis verseskötete, az Esti mo­solygás. Arthur Ransome gyér mekregénye a Fecskék és fruskák. A Képes történelem tartalmas sorozatának új kö­tete Makkai László könyve, A reneszánsz világa. A Csíkos könyvek sorozatának friss kö­tete Dániel Anna ifjúsági re­génye, a Margót királyné gobelinjei Így élt Arany Já­nos címmel Keresztúry Dezső tollából népszerű életrajzi re­gény látott napvilágot. A Magyar Helikon kiállí­tásukban is szép kötetei között említést érdemel Kármán Jó­zsef: Fanni hagyományai cí­mű regén ve, Nvikolaj Gogol: Holt lelkek című klasszikus regénye. Fotóalbum látott nap­világot Londonról: az album anyagát Katona Tamás válo­gatta. A Helikon Csillagok ser rozatának egyik új kötete Vladislav Vancura: Szeszélyes ryár című kisregénye. A mai * agyar iparművészeiről ad kitrű- ő keresztmetszetet Domanovsz- ky György szerkesztésében a Forma Hungarica, művészi reprodukciókkal, angol, né­met és orosz nyelvű feliratok­kal ellátva. Megjelent Pablo Neruda: a Macsu Pikcsu or­mai című költeménye, mely mellékletként művészi réz­karcot is tartalmaz. A Vác című fotóalbum Dercsényi Dezső és Korniss Péter közös munkája. Negyedik kiadásban látott napvilágot Bölöni György: Az igazi Ady műve. A Gondolat Kiadó újdonsá­gai közül említsük meg a Napjaink szovjet irodalma cí­mű kötetet, melyet Elbert Já­nos szerkesztett és látott el bevezetővel. A megyei postahivatal FELVESZ építési ellenőrnek építész­technikust! Alkalmazunk továbbá, kora reggeli munkaidő­kezdéssel , hírlap­kézbesítőket. Jelentkezni lehet a megyei postahivatalban. IIPRSS* hirdetések GARÁZS eladó Sal­gótarjánban. Telelőn: 20-12. KERTES családi ház eladó. Salgótar- i n. Csi zm adia Sán­dor út 86 a. LAKÁSMEGOLDÁST keresek 60 000 Ft készpénz plusz OTP- é ‘ vállalással. Címeket 22-95 telefonon. Előnvös feltéte­lek mellett korsze­rű séoek kezelésé-' re 15 éven felüli nói doleozókat fel­veszünk és beta­nítunk fonónak, szövőnek, csévélő- ack. Felvételre ke- restink továbbá 18 éven felüli női és férfi segédmunká­sokat. Vidékiek­nek minimális té­rítés ellenében szállást biztosí­tunk. Bővebb tá- lékoztatást levél­ben adunk. Levél­cím: Pamuttextil­művek budai evá- ra munkaerő-eaz- dálkodás. 1502 Bu­dapest. Posta fiók <13 — SZOBAFESTÉST, má­zolást,^ tapétázást vál­lalok. Török József kisiparos. Salgótarján, telefon: 19-90, 18—20 óráig. ELADÓ 16 méh­család felszereléssel együtt. özv. Mustó Istvánná. Mátravere- bély, Vasút ü. 85. 2o család nagyboco- nádi méh eladó. Id. Kazinczi Ferenc. Mát- raszele. József A. u. 29. SZOLNOKI kettő­szobás összkomfortos, melegvizes tanácsi la­kásomat salgótarjáni­ra cserélném. Incze József. Móra Ferenc út 15. IX. 7. IP-S Wartburg el­adó. OLáh István, Mátraverebély, Dam­janich u. 7. ÚJ fonodánkba lányokat fonó­nőnek 15. év felett beta­nítunk, szálloda- szerű elhelyezés, magas kereseti le­hetőség. szabad szombat, hazauta­zási térítés. írás­beli jelentkezésre részletes tájékoz­tatást küldünk. Újpesti Gyapjú- szövőgyár. 1045 Budapest. IV.. Berni út 1. A Nógrád me.*? vei Tanács balassagyar­mati csecsemőott­hona felvesz lehetőleg érettségizett nőket, szakképzetlen csecse­mőgondozónői mun­kára. Munka melletti szakképesítés meg­szerzése és vidékiek­nek szállás biztosítá­sa lehetséges. Jelent­kezni lehet személye­sen, szombat kivételé­vel du. 2—4-ig a cse­csemőotthonban. (Ba­lassagyarmat. Kun Béla lakótelepi. A Fest—Komárom— Nógrád megyei Élel­miszer- és Vegyiár u- nagykereskedelmi Vállaliat szécsényi le­rakató felvételt hir­det árukísérői mun­kakör betöltésére. Je­lentkezni lehet szom­bat kivételével 7—15 óráig Salgótarján, Ál­lomás u. 4*a. A Kohászati A!ao­an vas-előkészítő Közös Vállalat salgótarjáni kirendeltsége különle­ges gépjármű-vezetői jogosítvánnyal rendel­kező rakodógép-keze­lőt keres felvételre Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Salgótarján. Külső pályaudvar cí­mén. vagv a 25-70 te­lefonon. GÉ3Pt??.NI tudó és gyakori .ttal remdelíke- 7ö nőd dolgozót kere­sünk műszaki admi­nisztrátori munkakör­be. Jelentkezés sze­mélyesein : Salgótar­ján, Vörösliadseree u. 160. Erdészetnél. SALGÓTARJÁNBAN a Schuyer F. úton garázs eladó. Érdeklődni le­het nlunkanapokon a 27-61 telefonon. 6 NÓGRÁD - 1975. március 25., kedd J Prága — főpályaudvar Prága központi atban a jö­vőben három vasútállomás helyett csak egy marad. Az új épület, amely a főpálya- udvar helyén épül, bekapcso­lódik a városi tömegközleke­dési hálózatba. Az indulási csarnok épülete a metró állomása fölött lesz. Nem csupán építészeti szem­pontból érdekes, hanem tech­nikailag is. Az utasok a metró éitiáróin, mozgólépcsőin keresztül ké­nyelmesen juthatnak a vasúti peronra. A vasútállomást kö­rülvevő területen nagy parko­lóhelyet terveztek. A prágai pályaudvar század eleii sze­cessziós stílusban, készült épü­letét átalakítják, ott kapnak helyet az utasok kényelmét szolgáló vendéglők és váró­termek. 1974-ben fejezték be a fő­épületet— melynek kiterjedé­se majdnem másfél hektár fesz — és 1978. közepére készül el véglegesem. A Volán 2. sz. Vállalat azonnali belépéssel érettsé­gizett fiatalok részére fel­vételit hirdet bérelszámolói és statisztikusi munkakörökbe. Jelentkezés a vállalat munkaügyi ön­álló osztályán. A Taurus Abroncsgyár FELVESZ • 18. életévüket betöltött, szak­ma nélküli férfiakat és nőket, három műszakos munkára. Jelentkezés a munkaügyi főosztályon, 1965 Budapest Vili, Kerepesi út 17. (a Keleti, pályaudvar mellett,) WHh iQisrus Abroncsgyár A Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat feluételt hirdet azonnali belépéssel GYORS-GÉPÍRÓI (legalább 4 éves gyakorlattal) RAKTÁRI SEGÉDMUNKÁS BETANÍTOTT MUNKÁS munkakor betömésére. Jelentkezni lehet a munkaügyi előadónál. Salgótarján, Petőfi út 1. Felvételi hirdetmény! Az Építőipari Kivitelező Vállalat az 1975/76-os oktatási évre • SZAKMUNKASTANULO-FELVÉTELT HIRDET az alábbi szakmákban: KŐMŰVES, ACS-ÁLLVÁNYOZÓ, VASBETONKÉSZ1TÖ (vasbetonszerelő), ÉPÜLETBURKO­LÓ .(hideg), CSŐHÁLÓZAT- ÉS BERENDEZÉSSZERSLŐ, VILLANYSZERELŐ ÉS ÉPÜLETASZTALOS, ÉPÍTŐGÉP- SZERELŐ. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1975. július 30. Kedvezmények és járandóságok: kollégiumi elhelyezés, ju­tányos étkeztetés, munka- és védőruha, szerszámok és tan­könyvek. A tanulmányi idő befejezése után 1000 Ft átállási előleg. Tanulmányi ösztöndíjak, ösztöndíj-kiegészítések az országos érvényű rendelkezések szerint. Társadalmi ösztön­díj, a tanulmányi ösztöndíjakon felül a szerződtetett ta­nuló részére, a választott szakmáktól függően 250—500 Ft havonta. A TANULMÁNYI IDŐ: 3 ÉV Jelentkezni, vagy felvilágosítást kérni mind levélben, mind személyesen az alábbi címen lehet: — "— -----------"i----------—rn~n 1 rn-------------------rirrn—> É PÍTŐIPARI KIVITELEZŐ VÁLLALAT \\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ üzemgazdasági osztálya. 1101 Budapest,, X., Salgótarjánt út 13. Kedves vásárló Kérjük, hogy ünnepek előtti élelmiszer-vásárlásait 1 ne halassza az utolsó napokra. Kényelmesen, gyorsan már most megvásárolhatja élel­miszer-szükségleteit. Bő választékkal várják kedves ve­vőiket a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat és a Nógrád megyei ÁFESZ-ek árudái. V i

Next

/
Oldalképek
Tartalom