Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)

1975-03-20 / 67. szám

( r 'ÄWSari a MaS fihol tanulóéveímet töltöt­tem, mi az almasütés alap­ismereteivel foglalkoztunk számtanóra helyett. Nem sok gondot fordítottam a tanulás­ra. És mindezért most kell megfizetnem. Amíg fiam, Benni, első és második osz­tályba járt, még csak tűrhe­tő volt, mert lényegesen könnyebb házi feladatokat kapott, amikkel valahogy el­boldogultam. De most már a dolog sokkal komolyabb. Mit szólnak például önök egy ilyen leckéhez (Benni tegnap este hozta haza): „Frau Jen­sen vett 2 kg marhahúst és 1,5 kg disznóhúst. összesen fizetett 12,50-et. Mennyibe kerül egyikből is egy kiló és másikból is, ha tudjuk, hogy egy kilogramm disznóhús kétszer olyan drága, mint a marhahús?” — Micsoda hülyeség — mondta . Benni és ódadobta nekem a ceruzát. — Próbáld meg, hátha neked sikerül . — Mi ebben a nehéz? — mondtam. — Szorozd meg a marhahúst kettővel és meg­kapod a disznóhús árát. — És mennyibe kerül a marhahús? — Felébe, mint a disznó- hús. — No, és mennyi a disznó- fiús? — No, hát ezt kell megta.l tolnod. Y. BrefcfioTst: A házi feladat — De én nem találom. Ne­ked kell megoldani. Egy teljes órát kínlódtam a feladattal, de sehogy sem si­került megoldanom. Gondolataimba merülve véletlenül kipillantottam az ablakon. Szomszédom, Larsen, a kiskertjében ásogatott. Ki­mentem és beszédbe elegyed­tem vele. Hátha ő meg tud­ja oldani a feladatot. — Te okos ember vagy — mondtam. — Hát ide figyelj. Ha frau Jensen vesz két ki­logramm marhahúst és más­fél kilogramm disznóhúst ti. zenkettő ötvenért, akkor mibe kerül... — Tizenkettő ötvenért? — kapta fel a fejét Larsen. — Ilyen olcsón! Hol talált ilyen árakat? — Ez lecke. Hallgasd meg még egyszer. Ha frau Jensen vesz... — Ki az a frau Jensen? Az a vénlány, aki.. — Dehogy, ez csak egy ki­talált személy, egyszerű házi­asszonyjaki vett két kiló mar­hahúst és másfél kiló disznó­húst. Mennyibe kerül egy kilogramm, ha... Larsen hívta a feleségét. — Mennyit fizettél szomba­ton a disznóhúsért? s= T8:95.l§f egy SSS&í: I — Ez nem lehet — tilta­koztam. — A számtankönyv szerint két kilogramm mar­hahús és másfél kilogramm disznóhús együttvéve 12,50-be kerül. Frau Larsen elvörösödött a méregtől. — Ezek szerint engem be- csapnak az üzletekben? — Nyugodj meg, Olga. Ezt csak Benni számítja így frau Jensennek. — Melyik frau Jensennek? — Azt nem mondja. De ez a frau Jensen vette tizenkettő ötvenért a disznóhús kilóját. — Dehogy is — szóltam közbe — nem tizenkettő öt- venet fizetett kilójáért. Ép­pen azt kell megtudnom, hogy mennyibe kerül egy kilo­gramm. — Mondtam már, hogy szombaton 18,85-öt fizettem a disznóhús kilójáért. Igaz, volt 18,25-ért is, de az rosz- szabb volt. Csak nem vendé­gek jöttek Jensenékhez? — Melyik Jensenékhez? — kérdeztem. — Hát akik kilencen vannak Vagy nem róluk beszél? — Nem bírtam tovább, ott­hagytam őket. Nem tudom, Larsen milyen iskolába járt, de több mint valószínű, hogy számtanóra helyett ők is al­mát sütöttek otthon a kály­hában. Fordította: Juhász László 14 külföld hu tu őre MOSZKVA PÁRIZS MILÁNÓ A papa megkérdi a kislá­nyét: — Ab édesanyád megy ma valahova. Marina? — Iigen. a<pu, moziba. — S mit hallottál? Vele megyek?... NEW YORK A Simg-Singtoe behoznak egy elítéltet, tizenöt évi fegy­házbüntetésének letöltése vé­gett.­A bíró (szigorúan szol a vádlotthoz: — Asszonyban, ön bizonyít­hatóan megcsalta a férjét. Tetten érték a kedvesével! — Igen, bíró űr — véde­kezik az asszonyka —, csak­hogy előbb ő csalt meg en­gem! — Hogyan? —Azt hazudta, hogy eluta­zók... — Anya, adj nekem ötszáz inát! , — Miinek az neked, kásfir am? — Hogy odaadjam egy sze­gény embernek, aki az utca­sarkon kiabál. Aa anya, akit meghatott fiia jószívűsége. odaadja a pénzt, és megkérdi: — De máért kiabál az az ember? — Mert fagylaltot .nyv\ywnA^v<vvnA*<wwyw\^#vvvn/vWA/VA/\rvv<vvvv'\A<<\* — Miért kapta ezt a tizenöt évet? — kérdezi tőle a fegy- hüzgondnok, — Az a szerencsétlen ti- zenhármas szám juttatott en­gem ide — feleli az elítélt. — A tizenhárma« 6zám? — Igen. Tizenkét esküdt meg egy ügyész... VARSÓ A feleség mégvesztegető mosoly kíséretében így szól a férjéhez: — Ugye, drágám, a ked­vemért abbahagyod az ivást? — De édesem — feleli a férj —, én nem miattad iczom!... HAMBURG A szálloda portása így 6zól az amerikai vendéghez: — Uram, ez híres ágy! Na­póleon, Balzac és Goethe eiudt benne! Az amerikai turista elcso­dálkozik: — És hogyan fértek el hár­man ebben a szűk ágyban ?... | A Salgó Cipőipari EIŐnyBs fettete­Szövetkezet lek mellett korsze­rű eéDek kezelésé­re IS éven felüli ICIVcht . női dolgozókat fel­Teszünk és beta­egy műszakos üzemébe: oltunk fonónak, szövőnek, csévélő­nek. Felvételre ke­kézi és gepis zabászt, felsőrésskészí töket. résünk továbbá U éven felül) nűi és férfi segédmunka­cipőipari gépmunkásokat. sokat Vidékiek­nek minimális té­cítés ellenében szállást biztosi­Jelentkezni lehet levélben, tünk. Bővebb tá­vagy személyesen a szövetkezet telephelyén. lékoztatást levél­ben adunk, levél­cím : Pam uttextll­3104. Salgótarján, művek budai evá­Qaofconai űt 63. ra munkaerű-eaz- dátkoűás. 1502 EU­Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. daoeat Postatiók 43. hirdetések KÉTSZOBÁS csalá­di ház. 600 négvszö- ßöl gyümölcsössel, azonnal beköltözhető­en eladó. Herczeg. Salgótarján. Hősök útja. 31. Érdeklődni 18. órától. PANNÓNIA T—5-ös eladó. Jánosakna. Dó­zsa György út 7. IT tűapiros 850 Sport Coupé sürgősen eladó. Kovács József. Vizslás. Kossuth u. 133 POLSKI Fiat 1500- as. újszerű állapot­ban esetleg garázzsal együtt eladó. Telefon: 25-84. 17—19 óra kö­zött. KEZDÓ gépésztech­nikust keresünk szer­kesztői munkakörbe. Jelentkezés az AG- ROBER Nógrád me­gyei kirendeltségén. Salgótarján. Mártírok útja í. KERTES családi ház eladó. Salgótarján, Csizmadia Sándor út 86/a. SALGÓTARJÁN­BAN, Béke telepen csú'ádi ház eladó. Ér­deklődni. Rákóczi út 2. Hajnovicsné. MENYASSZONYI ruhák kölcsönzése. Vitális Józsefeié, Sal­gótarján. Főtér 13. I. lépcsőház II. emelet. IBUSZ mellett. A Balassi Bálint Nógrád megyei Könyvtár fTanács- köz-társaiság tér 11.) felvételre keres gép­ír ónőt adminisztrá­tori állásra 1975. áp­rilis 1—i belépéssel. Jelentkezés a könyv­tár igazgatón árnál. A Kohászati Alap­anyag-el őkészítő Kö­zös Vál/lalat salgótar­jáni kirendeltsége különleges gépjár­művezetői jogosít­vánnyal! rendelkez'- rakodó-gépkezelőt ke­res felvételre. Fizető; megegyezés szerint Jelentkezni lehet Sal­gótarján, külső pá­lyaudvar címén, vagy a 25-70 telefonon. KERTES családi ház beköltözhetően el­adó. Salgótarján, Damjanich út 23. Ér­deklődni 12 órától. EK GYORSCSERÉJE EGERBEN A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége 1975. áp­rilis 20-án. délelőtt 9—12 óráig, az egri városi művelő­dési ház bélyeggyűjtő körénél (Eger, Knézich Károly u. 8. I. 24.) tartja idei első gyorscse­réjét. A gyorscserén az észak­magyarországi területi irodá­hoz tartozó Nógrád megyei ér­deklődő gyűjtőtársak megjele­nését is várják. A gyorscseréről áltálában a vidéki gyűjtök nagyon keve­set tudnák, nem ismerik a gyorscsere lényegét és annak módiját, ezért / tájékoztatásul ez alkalomból az alábbiakat hosszúik tudomásukra. A szö­vetségi gyorscsere, illetve ár­vetés a gyűjtők érdekvédel­mét szolgálja. A gyocscserék gyorsabb értékesítési lehetősé­get biztosítanak azoknak a gyűjtőknek, akik gyűjtemé­nyük egy részét, vagy egészét nem kereskedelmi forgalom­ban kívánják értékesíteni. VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára azonnali belépéssel felvételt hirdet az alábbi munkakörök be­töltésére: FORGÁCSOLÓ. SZERKEZETI LAKATOS. HEGESZTŐ, VILLAMOS­TARGONCA-VEZETŐ, TARGONCA- JAVÍTÖ. Korszerű, minden igényt kielégítő üzemünkben jó kereseti lelte tőséggel vár­juk a jelentkezőket a fen­ti munkakörök betöltésére. Jelentkezés levélben, vagy személyesen a gyár mun­kaügyi osztályán. Salgótar­ján, Rákóczi u. 249. Ugyanakkor ezzel párhuza­mosan lehetőséget biztosít hiányzó darabok, sorok, egyes ritka példányok beszerzésére. A MABÉOSZ felügyeleti szer­ve és az ez ügyben illetékes (pénzügyminisztériumi) ható­ságok a szövetség (kör) .helyi­ségében, vagy a helyiségen kívül, de a szövetség kezelé­sében megtartott gyorscseré- ket adómentessé nyilvánítot­ta, ami a gyűjtői érdekvéde­lem jelentős tényezője. Gyorscserét a szövetség központi helyiségében általá­ban hetente háromszor tarta­nak. Vidéki városokban gyors­cseréket a megyeszékhelyen levő városi körökkel együtt­működve rendezik, jelenleg már más nagyobb városban is. A gyorscsere nem csak azt szolgálja, hogy viszonylag ol­csóbban juthassanak a gyűj­tők bélyeghez, hanem érdek­védelmet is jelent. A fentiek figyelembevételével rendez1 k a mostani egri hivatalos gyorscserét is. Tájékoztatásul közöljük} hogy gyorscserére való anya­got a szövetség szolgáltatási osztályán lehet beadni, ahol az anyag beadása és elszámo­lása történik (Budapest VI Vörösmarty u. 85. I. 101.) hét­főn 14—16 óráig, míg csütör­tökön 14—18. Németi Vilmos MALJElf Magyar Légiközlekedési Vállalat Európa és a Közel-Kelet 3G uörosöt kötik össze Budapesttel a MALÉV légijáratai. Egyéni és családkedvezmények, OTF-hltellenetőségek. Részletes felvilágosítás, helyfoglalás, jegyeladás: Budapest, V., Váci utca 1. és Dorottya utca 2. Telefon: 186-805. I Telex: 22-5793, 22-5796, valamint a megyei idegenforgalmi hivatalnál. Felvételi hirdetmény! Az Építőipari Kivitelező Vállalat az 1975/76-os oktatási évre SZAKMUNKÁSTANULO.FELVÉTELT hirdet az alábbi szakmákban: KŐMŰVES, ACS-ÁLLVÁNYOZÖ. VASBETONKÉSZ1TÖ (vasbetonszerelő), ÉPÜLETBURKO­LÓ (hideg), CSŐHÁLÓZAT- ÉS BERENDEZÉSSZERELŐ, VILLANYSZERELŐ ÉS ÉPÜLETASZTALOS,, ÉPÍTŐGÉP- SZERELŐ. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1975. július 30. Kedvezmények és járandóságok: kollégiumi elhelyezés, ju­tányos étkeztetés, munka- és védőruha, szerszámok és tan­könyvek. A tanulmányi idő befejezése után 1000 Ft átállási előleg. Tanulmányi ösztöndíjak, ösztöndíj-kiegészítések az országos érvényű rendelkezések szerint. Társadalmi ösztön­díj, a tanulmányi ösztöndíjakon felül a szerződtetett ta­nuló részére, a választott szakmáktól függően 250—500 Ft havonta. A TANULMÁNYI IDŐ: 3 ÉV Jelentkezni, vagy felvilágosítást kérni, mind levélben, mind személyesen az alábbi címen lehet:----n----1------------------1-------i,------------------------------------------------------------------------- - - |j—(Tli É PÍTŐIPARI KIVITELEZŐ VÁLLALAT ÁV\\\\\\\\\\V\V\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\V\\\V\\VV\\^^^^ Üzemgazdasági Osztálya. 1101 Budapest, X., Salgótarjáni út 18. Kedves vásárló Kérjük, hogy ünnepek előtti élelmiszer-vásárlásait ne halassza az utolsó napokra. Kényelmesen, gyorsan már most megvásárolhatja élei miszer-szülcségleteit. Bö választékkal várják kedves ve­vőiket. a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat és a Nógrád megyei ÁFÉSZ-ek árudái.

Next

/
Oldalképek
Tartalom