Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)
1975-03-16 / 64. szám
Jubilá’ó kofiyvbizomáityos Könyr mSadenütt a lakásban, saját és eladásra szánt kötetek a polcokon és a szekrényekben. Látszik, hogy itt nagyon szeretik a könyvet és szívügyüknek tartják a másokkal való megszerettetését is. Érsek vadkerten Barák Imre gyógyszerésznél vagyunk, — aki feleségével együtt — mellékesen a balassagyarmati szövetkezeti könyvesbolt bizományosa is. 1965-ben kezdte, most jubilál, tíz éve végzi ezt a szép munkát. Az előző könyvbizományosnak még csak évi 40 ezer forint volt a forgalma, és hosszú, fáradságos munkába került, míg ez az összeg a jelenlegi több mint 80 ezer forintra emelkedett. A lakosság közel 80 százaléka vásárolja ma a könyveket Barák Imrénél. Hogy ezt elérje, sokat l&llett talpalnia, „megmutatni” a könyvet, felébreszteni az érdeklődést az írott sző iránt. Így érte el, hogy a Világirodalom Remekei sorozatnak az 1965. évi tizeneggyel szemben ebben az évben már nyolcvan előfizetője van. Megkedveltette a mezőgazdasági, kertészeti ezakköny veket is; vásárlói szinte várják már az új termelésig módszereket tartalmazó művek megjelenését. Munkájáért elismerésül Barák Imre az elmúlt évben megkapta a Szövetkezettek Országos Szövetsége dicsérő oklevelét. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban, az Arany János út 3. számú házban, ma reggel 6 órától este 6 óráig dr. Baár József, este 6 órától hétfő reggel 6 óráig dr. Cserkúti György az ügyeletes orvos. Indokolt esetben a 11-44-es telefonon lehet hívni az ügyeletet. Balassagyarmaton, * városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál út 2, telefon: 344), ma egész nap hétfő reggel 7 óráig tartanak orvosi ugyeletet. Salgótarjánban, az SZTK rendelőben a járás körzeti orvosi ügyeletét dr. Harczos Géza látja el. Nagybátonyban a Ill-ae számú körzeti rendelőben dr. Pilmayer Nándor az ügyeletes orvos. Orvosi ügyeleti szolgálat működik a beredj szülőotthonban (telefon: 20), Nógrádkövesd, Bércéi. Te- fény, Nógrádsáp és Nézsa orvosi körzetek részére. Fogorvosi ügyelet van Salgótarjánban, az Űttörők útján IcVö fogászati rendelőbe«. Gyógyszertári ügyeletet lát el Salgótarjánban, a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár. VEGYÉPSZER salgótarjáni gyám azonnali belépéssel felvételt hirdet az. alábbi munkakörök betöltésére: FORGÄCSOLÖ, SZERKEZETI LAKATOS, HEGESZTŐ, VILLAMOSTARGONCA-VEZETÖ, TARGONCAJAVÍTÓ. Korszerű, minden igényt kielégítő üzemünkben jó kereseti lehetőséggel várjuk a jelentkezőiket a fenti munkakörök betöltésére. Jelentkezés leveliben, vagy személyesen a gyár munkaügyi osztályán. Salgótarján, Rákóczi u, 249. y NŐGRÁD Városi doutö — kerékpáron Nemzetközi Iskoki Kupa A hét végén szemerkélő esőben került sor Salgótarjánban, a Rákóczi úti Általános Iskola udvarán a nemzet- köizi Iskola Kupa közlekedési verseny városi döntőjére. A megyeszékhely hét általános iskolájából összesen nyolc; öt fős csapat vett részt. Az erőpróba két részből állt. Először kerékpáros ügyességi versenyben, bizonyították a résztvevők rátermettségüket. Az ügyességi verseny után elméleti kérdésekre válaszoltak a versenyzők, akik az esős idő ellenére nagy lelkesedéssel, jó kedvvel hajtották végre a lein Síteknek sem könnyű feladatokat. Csapatversenyben első a Rákóczi úti Általános Iskola első csapata, második a Mártírok úti iskola, harmadik a Csizmadia úti iskola» negyedik a Gagarin úti iskola, ötödik pedig a Rákóczi úti iskola második csapata lett. A személyi verseny első helyezettje Pisák Róbert (Rákóczi út), második Kárpáti József (Gagarin iskola), harmadik Pál Gábor (Mártírok út), negyedik Tóth Tibor (Csizmadia út), ötödik Schneide Győző (Baglyasalja), hatodik Bulyovszky Lajos (Rákóczi út), hetedik Fejes József (Gagarin), nyolcadik Kazinczi Sándor (Mártírok út), kilencedik Buzamanisz Attila, tizedik pedig Pálvöl- gyi Nándor, mindketten a Csizmadia úti iskola tanulói. Az első tíz helyezetett, valamint a salgótarjáni iskolák két fős, illetve a vidéki iskolák háromfős csapatait várják a megyei versenyre, melyre március 25-én ugyanott kerül sor. ff a zebrán Á név kiválasztása önké- myes, hívhatnánk Jóskának, Mihálynak, vagy Teofilnak is. A lényegen nem változtat semmit, csupán azt- mutatja be, hogy a gyalogosok nem angyalok, akiket azok a fránya gépkocsivezetők állandóan bosszantanak. Szombat reggel a Pécskő Aruházat és a Lakberendezési Áruházat összelátó út zebráján egy oe-tnentet szállító tehergépkocsi k'tS híján elgázolta a ,címben említett részeg embert, aki meggondolatlanul lépett az úttestre. Annyira ittas volt, hogy nem tudta felmérni cselkedetének veszélyességét. A gépkocsivezető lélekjelenléte mentette meg az életét ezen a nyálkás, csúszós úton. De, hogy „hősünk" hű maradjon önmagához és az italos emberek jelleméhez, kedélyesen még meg is fenyegette a gépkocsi vezetőjét. Valószínű azért, mert megmentette az életét. Ügy látszik, a veszély tovább bátorította, mert nem sokkal később a piaci büfénél öntötte magába a tömény öntudatot, hogy ismét bebizonyítsa: 6 a Jani a zebrán, még akkor is, ha körültekintés nélkül, meggondolaMamcl lép le, veszélyeztetve mások és a gépkocsivezető életét, azok szabadságát. • V. K. Éles küzdelmek a megyei egyéni sakkbajnokságon Népes mezőny vesz részt az Játéknapjuk: hétfő, kedd, 1975. évi megyei egyéni sakk- csütörtök, péntek, délután 16 bajnokságon, a ZIM salgótar- óra 30 perckor, jani gyáregységének ebédlőjében. Az eddigi négy forduló után nagy a tömörülés mindhárom csoportban. Az élen levők: I. csapatban: Klepej József (SKSE) 3,5 ponttal, Gál Gábor (SKSE) 3,5 ponttal. II. csapatban: Sztremi István (ZIM) 4,5 ponttal, dr. Szabó László (SKSE) 4 ponttal. III. csapatban: Miklós Antal (ZIM) 3,5 ponttal, Nagy Sándor (ZIM) 3,5 ponttal. — MuwSEasKnteBs Boroc házán. A Ménkes-akimüzern szalksBeirvteB!«a bw^tfoBeának segítségével vegyeskórus alakult Dorogházán. dolgozó nőkből, férfiakból és fiatalokból, akik vasárnaponként tartanak próbáit a művelődési házban. A kórus vezetését Tóth László zenetanár társadalmi munkában vállalta el. Első bemutatkozásukra hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából a községben rendezett ünnepségen kerül sor. • — Könnyek és mosolyok. A salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet fényképész részlege ima gyermekfotó akciót rendez a Kővár étteremben. Az elkészült felvételekből kiállítást rendeznek maid. — Salgótarján jelene és jövője. Ezzel a címmel szervez, konzultációval egybekötött előadást a nyugdíjas klub tagiai számára a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ március 18- án. A klubfoglalkozás vendéglátója dr. Hegedűs Károly, a Salgótarjáni városi Tanács vb-titkára lesz. — Lakossági károk. Az Állami Biztosító ez év első két hónapjában a.megye lakossága részére 3 412 ezer forint kártérítést fizetett ki, 915 ezer forinttal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. — Jutalomból *— külföldre. A Nógrádi Szénbányák az idén mintegy hatvan jól dolgozó munkását, elsősorban szocialista brigádvezetőit utaztatja az IBUSZ-eizal. A jutalamüdülések során főként szocialista országokat látogatnak meg. ősbemutatóra készülnek Taar Ferenc: Láng és tövis című darabjának regényváltozatát folytatásokban közöltük. A szerző most a da-, rab egy részéből „Szivárvány a föld alatti” címmel új müvet írt, melyet az öblösüveg- gyári művelődési ház irodalmi színpadának ajánlott. A fiatal versmondók elhatározták, hogy Furák Teréznelt emléket állító darabot bemutatják, s májusban szeretnék bemutatni a történetet, melynek szereplői egykor élő személyek voltak. A főszerepeket Bazsó Erzsébet és Molnár Ernő alakítja. A Salgó Cipőipari Szövetkezet felvesz: egy műszakos üzemébe: kézi és gépiszabászt, felsőrésekésaátőket, cipőipari gépmunkásokat. Jelentkietzni lehet levélben, vagy személyesen a szövetkezet telephelyén, 3104. Salgótarjáni, Csokonai út 63. Felvétel esetén az útifcöltségiet megtérítjük. A budapesti Tr « i ii • Kőolajipari Gépgyár 'azonnali belépésre keres központi telephelyére, továbbá műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre (Algyő, Százhalombatta) külszofligátetas munkakörbe: LAKATOS, VILLANYSZERELŐ, ESZTERGÁLYOS, ASZTALOS, KŐMŰVES, KOVÁCS, LEMEZLAKATOS, IV- ÉS LÁNGHEGESZTŐ, CSŐSZERELŐ, MARŐS SZAKMUNKASOKAT, TOVÁBBÁ ÖLTÖZŐŐRÖKET, ÖRÖKÉT ÉS FERIT SEGÉDMUNKÁSOKAT. Vidékein minden, szombat szabad. Jó kereseti lehetőség. MunkásszáMss üzemi konyha van. A munkásszállás vidéken ingyenes, a központban haivi 75 Ft térítésért. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Próbaidő alatti kilépés esetén az útiköltséget visszavonjuk. Segédmunkások részére hegiesztöképzés. Jelentkezés a vállalati üzem gazdasági és munkaügyi főosztályon: Budapest XVIII., Gyömrői út 79—83„ vagy a vidéki munkahelyeik vezetőinél. Megközeíítíhetói a 96-ös, a 17-es, a 117-es és a 35 Y jelzésű autöbuszolkikatj NAPTÁR 1975. március 16.. vasárnap. Henrietta napja. A Nap kel: 5.57., nyugszik: 17.50 órakor, A Hold kel: 6.59., nyugszik: 21.51 órakor. ★ 1975. március 17., hétfő. Gertrud napja. A Nap kel: 5.55., nyugszik: 17.51 órakor. A Hold kel: 7.31., nyugszik: 22.50 órakor. Ismétlődő eső Várható időjárás ma estig; időnként kissé felszakadozó felhőzet, többfelé ismétlődő eső, zápor. Mérsékelt, időnként élénk déli, délkeleti szél. Elsősorban hajnalban és reggel több helyen köd. Legmagasabb nappal hőmérséklet: 8—13 fok között. Van ötös 5 találatos 1 darab, 2 780 314 forint, 4 találatos szelvénye 79 fogadónak volt, nyereményük egyenként 35 194 forint, 3 találata 6473 fogadónak volt, nyereményük egyenként 430 forint, a 2 találatos szelvények száma 202 660 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. ÁRAMSZÜNET Hl. hó 17-én, 8—13 óráig, Salgótarjánban a Pécskő út 2. sz. alatt. III. hó 19-én, 8—13 óráig, Salgótarjánban, Fcrcnc-tele- pen. III. hó 20., 21., cs 22-cn naponta 8—15 óráig Salgótarján, Károlyi tp., Mezei út, Karancs út a trafótól Dugd- elpusztáig. III. hó 17., 18 és 19-én naponta 8—15 óráig Zagyvarónán Sallai, Béke út. a Felszabadulás út az erőműi lakások és az iskola között. TERÜLETI TÁNCVERSENY BALASSAGYARMATON Az 1975. évi országos táné- bajnokság B-osztályú területi versenyét március 22—23-án, rendezik meg Balassagyarmaton, a sportcsarnokban. A versenyt a<z elmúlt évihez hasonlóan. a Balassagyarmati városi Tanács vb. művelődésügyi osztálya és a Mikszáth Kálmán ^Művelődési Közpon t rendézi a Népművelési Intézet szakmai támogatósával. Az országos találkozón az előzetes felmérés alapján 11 vidéki táncospár vetélkedik az elsőségért. Az indulók között balassagyarmati táncosok is szerepelnek. — NEB-üiés. A saécsényi járási Népi Ellenőrzési Bizottság március 20-i ülésér» többek között jelentés hangzik el a megye diák-szociális ellátását és helyzetét taglaló vizsgálatról. — Tanfolyam bányászok» nak. . Bányakábel- és tömlő- vezeték-szerelői tanfolyam ind.ut Tiritesen. Az első foglalkozás holnap lesz. A résztvevők száma huszonöt. — Alakuló ülését tartotta péntek délután a salgótarjáni váróéi KlSZ-bizottságon a városi politikai képzési bizottság. Az alakuló ülésen a bizottság tagijai tájékoztatót hallgattak meg a városi poll! tikai képzés új rendszeréről és az ezzel kapcsolatos feladatokról, majd aktuális feladatokat tárgyaltak meg. GÁZSZÜNET Értesítjük a T. fogyasztókat, hogy 1975. március 19- cn 8.00—16.00 óráig a Scbai- tclcpen gázszünct lesz. A gázszünet vonatkozik Ybl M, út, Mező I. út, Kilián krt. fogyasztóira. Fenti időpontra kérjük gázföcsapjaikat elzárni. Apróhirdetések Wl-ES Trabant Combi 43 OOO kálóm éterrel eladó. Kisterenye, Dobó út 114. TRABANT 601-es Limousin műszakilag vizisgázott gépkocsi elia-dó. Balassagyarmati, Árpád utca 4. 17 óra után.. hétvégi telek Ereszt vénynél eladó. Érdeklődni 33-54 délelőtt fél kdiieincig és délután 17 órától. 1500-AS Polski IY-oe fehér eladó. Érdeklődni 33-54, délelőtt fél káiliemcig ©s délután 17 órától. EGYÉVES gyökeres óriás gyümöttesű fekete rTbizlávessző eladó 8 Ft/db Salgó- t-arj á n„ P imitér-telep Rudolifi u. 14. Rezes. ELADÖK angol me- chanikás, rövid Stingl zongora, kitűnő állapotban, szőlő. zárt kertben, prés, hordók. Cím; Dr. Sármán, Pásztó. Szabadság u. 59. A Kohászati Alaoanvag-előkészítő Közös Vállalat salgótarjáni kirendeltsége különleges gépjármű-vezetői jogosítvánnyal rendelkező rakodógép-kezelőt keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Salgótarjáni Külső pályaudvar elmén. vagy a 25-70 telefonon.- ‘ -----— A Börzsöny Vidéki ÁFÉSZ, Rétság, felvételű pályázatot hirdet Rom- hányban élelmiszer- bol'tvezetői és helyettesi, Nőtincsen vegyesboltvezetői és helyettesi állás betöltésére. Nőtincsen szolgálati lakást is biztosítunk. A .meghirdetett munkakörök betöltésére 11975. március 25-ig lehet jelentkezni az ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán-. SALGÓTARJÁN központjában háromszobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni 25-76 telefonon 17 órától. HÉTVÉGI télek 200. vagy 400 négyszögöl 25 forintért eladó. Helyi járat, vízvezeték van. Salgótarján. Arany János u. 21., h ázf eiiüg yeHőmél. HAROMSZOBAS távfűtéses Pécskő utca 1. aliartrtá szövetkezeti lakásomat másfél vagy kétszobás tanácsi lakásnál cserélem megegyezéssel. Telefon : 25-82. PÁSZTÓN vasúthoz közel eső Arany J. út 14. szám alatti 175 négyszögöl telek sürgősen eladó. Érdeklődni lehet Dénes Má1* ria. Pásztó, Szabadság út 47. szám alatt. A Pest—Komárom— Nc.grád megyei Élelmiszer- és Vegyiáru- nagykereskedelmi Vállalat (FÜSZÉRT) felvételt hirdet raktáros. árukísérő munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet: szombat kivételével 7 —15 óráig. Salgótarján. Állomás u. 4/a tJ J fonodánkba lányokat fonónőnek 15. év felett betanítunk. szálloda- szerű elhelyezés, magas kereseti lehetőség. szabad szombat, hazautazási térítés. írásbeli jelentkezésre részletes tájékoztatást küldünk. Üj pesti Gyapjú- szövőgyár. 1045 Budapest. IV., Berni út L f ELCSERÉLNÉM I. «m. gázfűtéses tanácsi g arz on.] aká so ma t kettő-, esetleg három - szobásra. Érdeklődni: J akiab Lásziló, S alig ó - tarján, Budapesti u. 58/c. A NógTád megyei Állategészségügyi Állomás ál!taifckórház,a felivét eíltre keres állat- gondozóit. Jelentkezés: ÁlHiatkórház, Sál - g otarj án. Bag 1 va si út. 2. sz. MINDENFÉLE bőráru festését (tisztását) rövid határidőre vállalom. Szücsné. bőrfestő, 3300 Eger. Mma.gyar u. 7. ( A V árosfsazdálk o - dásd Üzem íeLvéteüti hirdet GÉPJÁRMŰVEZETŐK ÉS SEGÉDMUNKÁSOK RÉSZÉRE. Jelentkezni lehet: Salgótarján, Kertész út 2/b. Az ELZETT MÜVEK Zár- és Lakatgyár szécsén.vi gyáregysége azonnali belépésre felvételt hirdet szerszámkészítő. Géplakatos, beállítólakatos és forgácsoló szakmunkások. valamint betanított női és férfidolgozók részére. Bérezés megegyezés, illetve a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet mindennap reggel 8 órától, délután 16 óráig személyesen a gyáregység munkaügyi csoportjánál. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nő«rád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAK GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi a. t. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Föszcikesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján, PetŐU u. I. Telefon: 10-29. Telex: 220 109 Irányi tószám 3101 Terjeszti; a Magyar Posta* Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari VáUaJat. 1101. Salgótarján» Petőfi n* t* Pf.;3tí.Ev.; Kelemen Gábor Igazgatói Index-szám 25 072* u I