Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)
1975-03-16 / 64. szám
Nemzeti előreKalaMsunfc,' $>olitikai, gazdasági eredményeink elérésének , vezető, szervező ereje az MSZMP, amely a mufikásosztály történelmi céljait kifejezve munkálkodik a fejlett szocialista társadalom megteremtésén. Az elmúlt négy esztendőben, a párt céltudatosan törekedett a X. kongresszus határozatainak végrehajtására, következetesen érvényesítetté fő pali- nek részt a párt politikájának HÁROMMILLIÓ MUNKÁS tikai iráflyvonalát. Megszilár- végrehajtásában. Élni kívánonaresszusti dúltak a szocializmus társadalmi, gazdasági pozíciói, javultak az életkörülmények, nőtt országunk nemzetközi tekintélye, befolyása. A két kongresszus közötti Időszakban politikailag és szervezetileg is fejlődött, erősödött az MSZMP. A párt több mint 24 ezer alapszervezetében a párttagok száma jelenleg 754 ezer, mintegy 92 ezer fővel több, mint a X. kongresszus idején. Hazánkban és Nógrád mell alt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a pártdemokrácia, a szociálisig demokratizmus szélesítése nyújt Az utóbbi két évben a Nógrád megyei új párttagok mintegy háromnegyede fizikai dolgozó. Az alapszervezetek fejlődéséről szólva a megyei pártértekezlet a pártmunka mozgalmi jellegének további erősítésére, a határozatok még következetesebb előkészítésére, végrehajtására és ellenőrzésére, valamint a pártvezetőségek gyében is a politikai helyzet munkájának hatékonyabb táAz előző kongresszus óta mintegy 150 ezerrel gyarapodott a munkások száma, így ma az összes foglalkoztatottak közel 60 százaléka, hárommillió dolgozó tartozik a munkásosztályhoz. Megyénkben jelenleg 73 ezer munkás él, ez a keresők 66 százaléka. A munkásság létszáma 6 ezerrel emelkedett. A szövetkezeti parasztság száma a kiöregedés, valamint a népgazdaság más ágaiba történő elvándorlás következtében az utóbbi években is csökkent. Közéletünkben jelentős hely illeti meg a különböző társadalmi szervezeteket, mozgalmakat, amelyek a párt irányításával teljesítik sajátos feladataikat. A csaknem 4 millió dolgozót tömörítő szak- szervezetek eleget tesznek kettős hivatásuknak: mozgósítják, szervezik, nevelik tagjaikat a szocialista építés feladataira, egyben képviselik, védelmezik a dolgozók érdekeit, törvényekben biztosított jogait. A KÖZÖSSÉG SZOLGÁLATÁBAN < A tanácstörvény végrehajtásáról szóló parlamenti beszámolóban hangzott el: „A tanácsi szervezet, a tanácsok munkája társadalmi fejlődésünk követelményeinek megfelelően alakult. A törvény kedvező hatása egyre határozottabban érződik a tanácsok mpnkájábar, munkafeltételeik javulásában. Korszerűsödött területi beosztásuk és igazgatási szervezetük. Nőtt a tevékenységük iránti közérdeklődés.” A tanácsok szerepe elsősorban a gazdasági szervező munkában, a terület- és településfejlesztésben, vaA balassagyarmati középiskolai kollégium is a X. kongresszus után épült, de átadtak nyolc községi művelődési otthont, felépült Salgótarjánban a TIT.székház, Rétságon a művelődési központ kedvező, a párttagság eszmei, politikai egysége, aktivitása tovább erősödött. A kohgresz- szusi készülődés időszakában megyénkben is jelentős munkasikerek születtek, a tíz legnagyobb üzemünkben több Országunkban az öntözhető területek nagysága megközelíti ban avatták fel a Tisza II. vízlépcső duzzasztómüvét a 450 ezer hektárt. Kiskörén 1973. munkájában, felelős posztok betöltésében. A fiatalok közéleti tekintélyének, .tevékenységének fokozódását eredményezte az 1971-ben elfogadott ifjúsági törvény. A múlt évben első ízben megrendezett ifjúsági parlamenteken közel egymillió fiatal vett részt, illetve mondta el véleményét. A forradalmi ifjúsági napok növekedés több mint 90 szá- megértsék: a gazdasági szer-' zaléka a munka termelékeny- kezet változása fontos politiségének emelkedéséből szár- *ai feladat' A negyedik ötéves terv során megyénkben 4,2 mazak. A termelekenyseg milliárd forintos beruházással kedvező alakulását előmozdí- tovább fejlődik az anyagi- totta a termelés technikai technikai bázis. A kitermelőszínvonalának, a dolgozók |P" (szénbányászat) részaráműveltségének, szakmai kép programjain évente mintegy szolgáló tevékenységben jelentős. A tanácsok államigazgatási szerveihez évente öt és fél millió beadvány érkezik, a közösséget szolgálva átlagosan másfél millió ügyben döntenek, és kb 30 millió esetiben adnák felvilágosítást, eligazítást az állampolgároknak. A különböző szintű tanácsok száma, a közigazgatás korszerűsítése és a területát2 millió fiatal vesz részt. A dolgozó fiatalok közül félmillióra tehető azoknak a száma, akik részt vesznek a szocialista brigádmozgalomban. A KISZ-védnökséggel épülő nagy létesítményeken 150 ezer főnyi fiatal dolgozik. A tanulóifjúságból 100 ezren munkálkodnak különféle szakkörökben. Az elmúlt öt év alatt közel 200 ezer diák zettségének emelkedése, az üzem- és munkaszervezés fejlődése, valamint a szocialista brigádmozgalom eredményei, a felszabadulásunk 30. évfordulójára és a kongresszus tiszteletére kibontakozott munkaverseny. Az elmúlt négy év alatt folytatódott a megye társadalmi szerkezetének átalakulása. A szocialista építőmunka, az nyának csökkenése mellett jelentősen megnőtt a feldolgozóipar aránya. A megye legnagyobb iparága ma a gép- és fémtömegcikk-ipar. Az új beruházások tovább erősítik az építőanyag-iparnak nagy hagyományokkal rendelkező üzemeit. A síküveggyár fejlesztésével új alapanyag-termelő bázis létesül. A fejlesztés hatására Nógrádban nőtt a könnyűipar, ezen belül a textilipar aránya. Gyorsult az ipar műszaki fejlődése. A rekonstrukciók, szervezések miatt, lényegesen sza^a<^ idejének egy ipar és a mezőgazdaság fej- modem technika ................................................ részét arra, hogy nyári építő- iődésének eredményeként to- vei jártak. mogatására hívta fel a figyelmet. Négy év alatt 100 ezerrel nőtt az aktív keresők száma és elérte az 5 millió százezret. Ma már a keresőképes nők több mint kétharmada mint 100 millió forint értékű dolgozik hazánkban és ők al- többletterméket adtak. A kotják a foglalkoztatottak kommunisták tudatosan vesz- mintegy 45 százalékát. csökkent. A tanácsok különböző bizottságaiban a tanácstagok 55 százaléka tevékenykedik. A tanácsok munkáját társadalmi aktivisták serege segíti, akiknek száma eléri a félmilliót. TÁRSADALOM A FIATALOKÉRT - FIATALOK A TÁRSADALOMÉRT A X. kongresszus óta ifjúságunk nagyobb szerepet játszik a közéletben, mind nagyobb számban és arányban vesznek részt különböző testületek technológia, bevezetéséés árvízvédelmi dolgozzon. HATÉKONYABB MUNKA - GYORSABB NÖVEKEDÉS A szocialista gazdasági építőmunkánk eredményeként a nemzeti jövedelem az 1970— 1974. között átlagosan 6,5 százalékkal nőtt évente. A nemzeti jövedelem öt év alatt a tervezett 30—32 százalék helyett várhatóan 35 százalékkal növekszik. A termelés hatékonyságának javulása révén, a táborokban vábbi változások mentek végbe az alapvető osztályok és rétegek egymáshoz való viszonyában és az egyes társadalmi csoportokon belül is. Nőtt a munkások, az értelmiségiek és a nyugdíjasok, csökkent a mezőgazdasági dolgozók száma és aránya. Megyénk pártszervei eredményesebben léptek fel az egységes szemlélet és cselekvés érdekében, illetve az olyan nézetek és gyakorlat ellen, amelyek lebecsülik a fejlődést, elválasztják egymástól a politikai és gazdasági feladatokat. A pártszervezetek arra törekedtek, hogy a dolgozóik Az elmúlt nigy é/bsn hazánkban 430 ezer lakás épült. Nógrád megyében öt év alatt mintegy 9700 lakás épült, ebből 4500 többszintes lakóház. Fényképünk Salgótarján város központját mutatja be KÖZPONTI IPARFEJLESZTÉSI PROGRAMOK Az ipar átlagánál gyorsabban — évente átlag mintegy 11 százalékkal — fejlődik a vegyipar. Üj gyárak és termelőberendezések üzembe helyezésével — legutóbb például Leninvárosban — erőteljesen bővül a műanyagok, a szintetikus szálak, a műtrágya és a kénsav termelése. A tervezettnél nagyobb mértékben növeli termelését a gépipar, megvalósulnak a közúti járműprogramnak a tervidőszakra kitűzött céljai. A számító- gépgyártás megszervezésével új termelési ág alapjait teremtettük meg. A bútor- és a papíripar, a textil- és a textilruházati, valamint a cipőipari rekonstrukciók sikeres megvalósításával a tervezettnél gyorsabban fejlődik a könnyűipar. Az előzetes számítások szerint az élelmiszeripar termelése is meghaladja majd a tervezettet. Az ipar az előirányzottnál kisebb létszám igénybevételével oldotta meg növekvő feladatait, így 1970—1974 között termelése növekedésének — a tervezett 75—80 százalék helyett — 96 százaléka származott a termelékenység javulásából. KENYÉR ÉS HÚS Népgazdaságunk másik döntő ága, a mezőgazdaság is eredményesen fejlődött. Tér-