Nógrád. 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)
1975-02-05 / 30. szám
Látogatás a sportiskolásoknál Füstszínű köd ereszkedik a városra. A tél hűvös leheletével érezteti hatalmát. A tornateremben már sokkal kellemesebb a levegő. Erről Angyal János, a saleótariáni KSE -sportiskolásainak atlétaedzője gondoskodik. Nyári forróságot varázsol a terembe. már ami az edzésmunkát illeti. Tizenöt. 1961—62-es f születésű atléta, a II. évfolyam fiúcsoportia végzi . a munkát a Malinovszkii úti általános iskola tornatermében. — Hetenként háromszor szaba&ban. egyszer pedig teremben edzünk — mondja Angyal János. -— A tagozatos iskola jó felszereltségig és az eszközöket rendelkezésünkre is bocsátják. Az éves tan,tervhez igazodva, lebontott edzésmunkát végzünk. A mai programban az általános alapképzésen belül sokoldalú gimnasztika. ritmus- és ügyesség- fejlesztés szerepel. A foglalkozás végén játékra is sor kerül. Közben a gyerekek már ló néhány körön túl vannax. A labdák kerülnek főszerephez. Futás közben labdavezetés következik. Majd zsámolyokat helyeznek a terem szélére és páros lábon szökdelnek át rajtuk. A gyerekek lendülettel. nagy akarással végzik a gyakorlatokat. Sípszó halletesen dolgozik. Nem látni raita. hogy hosszú kihagyása volt. , — Tíz hónapig távol voltam az edzésekről. Szívizomgvul- ladásom volt. A mozgás, a rendszeres testedzés újra visszaadta egészségemet. Közérzetem jó, étvágyam is van. szívverésem. vérnyomásom újra a régi. A mérsékletes edzések rendkívül előnyösen hatottak rám. Mindenkinek latszik. Hármas oszlopba fejlődnek, gimnaszfikázás következik. Az edző alaposan megmozgatja az izomzatokát. Azután egy humoros gyakorlat következik. A párok ta- licskáznak. A 7. osztályos Gaál Zoltán mondja: — Tizenegy éves korom óta vagyok sportiskolás, Ez idő alatt fizikailag megerősödtem és ezt különösen azokkal szemben érzem, akik nem járnak edzésre. Í973 augusztusában 1 métert ugrottam magasban, s a rendszeres munka következtében már 30 centis javulásról adhatok számot. Régen ollózva ugrottam, most már a stílust gyakorolom. ‘Az atletizálás mellett futballozok is. tagja vagyok az iskolaválogatottnak. Közben a földre karikákat helyeznek el a gyerekek. Variációk egy témára — adhatnánk címet az ezután látható gyakorlatnak. Balogh Tamást egy pillanatra megállítom. A jó fizikumú fiú négypróbaban ezüstjelvényes minősítést szerzett., :— Nyolcadik osztályos vagyok. négy éve járok a sportiskola edzéseire, Négyprobó- ban 1828 pont a legjobb eredményem. Nyolcvan gáton 11.9. súlylökésben 12,08. távolban 543. 300-on 42,5 a teliesibné- nyem. Az úttörő-olimpián tá- volugrásban a területiig iu- tottam. Budapesten négypró- ba-bajnokságon 2. lettem a-z országos versenyen. Adottságaimnál fogva mindig megpróbálok még több munkát elvégezni — magyarázza. Hogy hitelt is adjon szavának, nagy lendülettel kapcsolódik be a munkába. Tóth Károly mozgását figyelem. Szorgalmasan, 'leadd-. ajánlhatom, hogy sokat mozogjon. sportoljon, mert az egészség megvédése érdekében ez elengedhetetlen. Tóth Károly a Malinovszkij úti iskola 7. osztályosa, a tá- volugrásban ér el szép eredményeket.’ Legjobbja 5.10 méter. A IX. úttörő-olimpián a. lett. Mentségére szolgál, hogy a betegsége után nem is lehetett képes jobbra. A szervezete azonban fokozatosan regenerálódik és a tehetséges fiú ezekután minden bizonnyal egyre javuló eredményeket fog elérni távolugrásban. " A Mártírok úti iskola tanulója. a 7.-es Pálfalvai Zoltán is arról beszél, hogy milyen jótékony hatással van rá a testmozgás, sportolás. — Szeretem a sportot, ennek változatossága, érdekessége nagy hatással van rám. itt a fiúk között jól érzem mag'afn. nem szívesen válnólP meg a sportiskolától. Az edzés gyorsan oeres. legalábbis a külső szemlélőnek gyorsnak tűnik a témpó. A gyerekek nagy örömmel fogadják, hogy a foglalkozás végén újból előkerül a labda, játék következik. Néhány kérdéssel ismét az edzőhöz fordulok. — Hogyan vélekedik a1 gyerekekről? — Volt már olyan eset, hogy el kellett tanácsolni valakit. de a többség becsületesen dolgozik. Ha visszapergetnénk az időt. akkor láthatnánk. hogy milyen emberformáló erővel, bír a snort. Hemingwayt idézhetem: ..A sport megtanít becsületesen győzni, emelt fővel veszíteni ” Erre igyekszem nevelni a gyerekeket is. hiszen ícv az életben is jobban túljutnak az akadályokon. — Milyen gondjaik vannak? — Sajnos csak egyetlen tor- 'natermi edzést iktathatunk be és így a lehetőségekhez vagyunk kénytelenek alakítani a tantervet. Ez nemcsak a mi gondunk. A sportcsarnok átadásával megoldódik minden. — Hogyan vélekedik a gyerekek terhelhetőségéről? — Dr. Thassy Gábor lelkes sportember, minden hónapban megvizsgálja a versenyzőket. A terhelhetőséget illetően elmondja a véleményét, ugyanakkor én is feltárom előtte az edzés közben szerzett észrevételeimet. Így aztán az edzésmunka fokozása minden gyereknél a fizikai állapotának, szervezetének megfelelően történik. — Milyen célokat tűzött a fiúk elé? — A fejlődés minden a véreknél más-más ütemű. Távlatokban kell gondolkodni, hiszen nem az a fontos, hogy mindenkiből bajnok legyen máról holnapra. Az eredmények lassan, évek múltán jelentkeznek. Mindenesetre a jelenlegi minősítést tekintve egy ezüst- és egy bronzjelvény az indulási alapunk. Cél az. hogy az ezüstök számát négyre, a bronzjelvényes számát pedig háromra emeljük ebben az évben. A szintek mindenki előtt ismertek. A salgótarjáni sportiskolánál másodpercekbe, centiméterekbe foglalták a terveket. Van miért küzdeni... Adorján László Asztalitenisz Színvonalas játékot hozott a megyei bajnokság Zagyvapálfalván a Déryné művelődési házban rendezték meg az ifjúsági, serdülő és újonc (fiú, leány) asztalitenisz-bajnokságot. Sajnálatos- hogy az előző nevezések ellenére! nem jelentek meg a versenyen Balassagyarmat város, Kálló és Szurdokpüspöki asztaliteniszezői. A pászói járásból például csak Erdőkürt sportolói vettek részt a küzdelmekben. A bajnokság minden esetre jó játékot hozott, színvonalas ösz- szecsapásokban dőlt el a bajnoki címek sorsa. A versenyen részt vett mintegy 65 fiatal alapos felkészültségről tett tanúbizonyságot. Külön említést érdemelnek az erdőkürtiek, akiknek játéka arról árulkodott, hogy községükben sokat foglalkoznak a fiatalokkal, s népszerű az asztalitenisz-sportág. Eredmények: Ifjúságiak. Fiúk. 1. Bória István (SBTC), 2. Szabó Sándor (SBTC). 3. Zsiros László (SBTC). Rubi Nándor (St. Spartacus). Döntő: Bóna—Szabó 2:1. Leányok: 1. Molnár Zsuzsanna, 2. Csemnyiczky Emese, 3. Juhász Katalin. Pozsik Andrea (St. Spartacus versenyzői). Döntő: Molnár— Csemnyiczky 2:1 Serdülők, fiúk: 1. Szilágyi Péter (St. Spartacus), 2. Sós Péter (St. Spartacus), 3. Szőcs Zsolt (St. Spartacus), Gál Tibor (Nagybátonyi Bányász), Döntő :Szilágyi—Sós 2:0. Leányok: 1. Pozsik Andrea (St. Spartacus), 2. Köblö Zsuzsanna (St. Spartacus) 3. Fe- rov Zsófia (Nagybátonyi Bányász), Köblő Gabriella (St. Spartacus). Döntő: Pozsik— Köblő 2:0. Újonc- fiúk: 1. Szőgs Zsolt (St. Spartacus), 2. Gál Tibor (Nagybátonyi Bányász) 3. Tóth A. (SBTC). Sándor Zsolt (St. Spartacus), Döntő: Szőcs— Gál 2:0. Leányok: 1. Köblő Gabriella (St. Spartacus), 2. Darida Agnes (Erdőkürt) 3. Bodá Brigitta (Erdőkürt), Nagy Erika (St. ‘Spartacus), Döntő: Köblö—Darida 2:0. Ifjúsági, fiú páros: 1. Rubi —Bóna (St. Spartacus SBTC), 2. Szabó—Zsiros (SBTC) 3. Kormos—Nagy (Nagybátonyi Bányász). Soós—Szilágyi (St. Spartacus.) Döntő: Rubi—Bóna Szabó—Zsiros 2:1. Leány páros: 1. Juhász— Csemnyiczky 2. Pozsik—Köb; lő Zs. 3. Köblő G.—Lahos’, Molnár—Jásfalvi (St. Spartacus versenyzői). Döntő: Juhász—Csemnyiczky, Pozsik —Köblő 2:0. Ifjúsági, 'vegyespáros: t. Szabó—Juhász (SBTC—St. Spart.)' 2. Rubi—Csemnyiczky (St. Spart.) 3. Bóna—Molnár (SBTC—S. Spart.). Zsíros —Jásfalvi (SBTC—St. Spart.), Döntő: Szabó—Juhász. Rubi— Csemnyiczky 2:1. Serdülő, fiú páros: 1. Soós —Szilágyi (St. Spart.), 2. Nagy —Horváth (Nagybátonyi Bányász), 3. Ócskái—Pásztor (Erdőkürt). Szőcs—Sándor (St. Spart.). Döntő: Soós—Szilágyi, Nagy—Horváth 2:1. Leány páros: 1. Pozsik— Köblő G. (St. Spart.), 2. Köblő Zs.—Lahos (St. Spart.), 3. Darida—Boda (Erdőkürt) Döntő: Pozsik—Köblő G., Köblő Zs.—Lahos 2:0. Gulfiml Ahol búzamező Japánban 1367 golfpálya áll a játék szerelmeseinek rendelkezésére. Egy idő óta azonban a golf- klubok és szurkolók izgatottan lesik a fejleményeket: á földművelésügyi miniszter szemet vetett a „mezőgazdaságtól elrabolt” füves területekre. Élelmiszer szempontjából Japán pillanatnyilag 73 százalékban önellátó. Furcsa rekord Még nem • szerepel ugyan a Guinn es Bookban (a csúcsteljesítmények és kurióziumok könyvében), de minden bizonnyal belekerül oda Mike Bakula, kaliforniai golfjátékos rekordja. Bakula alaposan szemügyre vette a labdát, majd teljes erejével elütötte. Az óriási erejű ütéstől a labda egészen különleges parabolaívet írt le és betörte egy néhány száz méterre távolabb nyugodtan szálló, a kerteket töntoző repülőgép szélvédő üvegét. — A labda kitörte az üveget, fejbe vágott, mondja —David Hughes pilóta. — Néhány percig* szédültem és vakon vezettem a gépet, majd sikerült földet érnem . A két „erős ember” később megbékélt egymással. Az edzőbizoUgág terveiből Megyénk NB-s labdarúgó- szakosztályaiban már javában folyik a fölkészülés az 1974/75- ös bajnokság tavaszi idényére. Alsóbb osztályú egyesületeink legtöbbje is megkezdte már a munkát. Megkerestük Wahlkampf Lajost, a megyei labdarúgó-szövetség edzőbi- zottságának elnökét (az SKSE szakoktatóját), hogy nyilatkozatot kérjünk a megye edzőinek ez évi terveiről. — Azzal kezdeném, • hogy megtartotta huszonöt éves jubileumi emlékülését megyei edzőbizottságunk. Az esemény a sportszövetség munkájának politikai részeként kapcsolódik a hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére sorra kerülő rendezvényekhez. Több mint ötven meghívott jelent meg a megyei tanácson. Igen sokan az alapító tagok közül s természetesen a fiatal edzők. A jubileumi emlékülés elnökségében volt Dr. Horváth István is, a megyei tanács elnökhelyettese a megyei sporthivatal, a labdarúgószövetség, valamint a játékvezető- és az edzőbizottság képviselői. Gaál Ferenc, az EB- tifckára mondott ünnepi beszédét, amelyben végigpergette a résztvevők emlékezetében a felszabadulás óta eltelt időszak munkáját. Eredményeinket jól érzékeltette az a megállapítása. hogy a felszabadulás előtti három Nógrád megyei csapathoz képest napjainkig 16 egyesület játékosai jutottak el a nemzeti bajnokság különböző szintjeire. Ma már annyi edzőnk van, hogy csak 20 százalékuknak van szerződése a megyei egyesületeknél. Persze, az idősebbek jó része már nyugdíjas. Ezen a jubileumi ülésen jutalmazta Endrefalvi változások Endrefalva körzeti központ. A közös községi tanácshoz tartozik: Endrefalva, Piliny, Szécsényfeltfalu. A három község spo r tegyes ü le te i az el* múlt évben egyesültek. Az anyagiak nem tették lehetővé, hogy az egyesület megfeleljen a körzeti sportkörrel szemben támasztott követelményeknek. A három termelőszövetkezettől és a községi tanácstól ös zesen 11 ezer forint támogatásit kaptak. Ez csupán, a labdarúgó-szakosztály rendszeres működéséhez volt elég. Ezen - kívül a tömegsport szintjén atlétika, röplabda, sakk, sportágakkal foglalkoztak. A spartakiád járási-megyei döntőin értek el egy-egy figyelemre méltó eredményt. A tanács vezetői, a siport- irányitás átszervezése óta megjelent rendeletek, határozatok értelmében, saját intézményüknek tekintik -a sportkört. Ez nem csupán szóla- onokban, de konkrét anyagi támogatásban is kifejezésre jut. Ebben az évben 30 ezer forinttal kívánják támogatni a sportegyesületet. A három község termelőszövetkezetei 7 ezer forintot ajánlottak fel sportcélokra. Így a tavalyi 11 ezer forintos támogatással szemben az idén 37 ezer forint támogatást kap az egyesület. A jelentős anyagi támogatás szemléletváltozás, biztató alap arra, hogy Endrefalván két év alatt sikerül megteremteni a minőségi sporttevékenységet. A nagyobb mérvű anyagi támogatás, az egyesület vezetőségét is nagyobb felelőség elé állítja. Elengedhetetlenül szükséges, hogy saját bevételi tervük teljesítésére nagyobb gondot fordítsanak. A Labdarúgás mellett az atlétika-, röplabda-szakosztályok létrehozása, azok rendszeres működtetése, bajnokságban való részi'étele, versenyeken való megjelenése, a tanács és a felsőbb szervek elvárása az egyesülettől. Borovszki Pál tanácselnök arra törekszik, hogy a két csatolt községben a tömegsportigén veket ki tudiák elégíteni. Ezen elképzelések találkoznak a községek kívánságával. A minőségi sportmunkát a körzeti központban kívánják folytatni, ahová várják a társközségek érdeklődőit is. — szenográdi — meg a bizottság az alapító tagok közül például Huszár Gyulát, Szomszéd Ádámot, Me- nich Istvánt, Éliás Istvánt/, .Kovács Jánost, Juhász Gyulát és személyemet is. Közülük már csak ketten működünk- A legjobb fiatal edzők közül ti- zenketten jutalmat kaptak eredményes társadalmi és szakmai munkájukért. Az odzőbizoUság elnpke elmondotta, hogy ezen a héten részt vett Miskolcon egy tájértekezleten, ahol öt megye sport- és labdarúgó-szövetségi vezetői között megyénk küldöttsége is helyet foglalt. Kri- zsán József, az ML«SZ titkára tartott előadást a labdarúgás fejlesztésének feladatairól, az edzők munkájának fontosságáról. Ezek közül a legfontosabb ebben az évben az egységes,. új követelményrendszer érvényre juttatása. — A megyei edzőbizoltság- nak is ez lesz a fő.feladata — folytatta Wahtkanjpf Lajos. Ezért legelőször is „lebontjuk” az NB-s szintű feladatokat a megyei és az alsóbb szín lekre, s megküldjük a sportköröknek. Ez előírja többek között például azt is, hogy a megyei I. osztályban szereplő csapatoknak kötelező a heti három edzésnap. A bizottság feladata lesz az edzések ellenőrzése. Nagy figyelmet kell fordítani edzőinknek az évi edzéstervek elkészítésére, betartására- Soron következő elnökségi ülésünkön — ezeket minden hó első hétfőjén tartjuk — épp ezekről lesz szó. Minden hó utolsó hétfőjén tartjuk a szokásos elméleti továbbképzésünket a megye edzőinek. Márciusban, megelőzi még ezt egy vetített képes előadás is, amelyet Baróti Lajos, az országos EB-elnöke tart majd a nyugatnémet labdarúgásról. A nagy érdeklődésre való tekintettel az edzőkön kívül várjuk majd erre a labdarúgás hívéit is. Még nincs rögzítve az est pontos Ideje és helye. Szeretnénk az eseményt a József Attila Megyei Művelődési Központban megtartani. Az edrzőbizottság terveiben szerepel még az edzők szokásos évi gyakorlati továbbképzésének, táborozásának fejlesztése is. Tárgyalások folynak Heves megye edzőbizottságával arról, hogy ezeket a jövőben közösen rendezzék meg. így lesz ez már 1975-.ben is, amikor Egerben találkoznak a két megye edzői — mondta befejezésül Wahlkampf Lajos, a megyei edző- bizottság elnöke(A. M.) NÖGRÁD - 1975, február 5., szerda J