Nógrád. 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)
1975-02-26 / 48. szám
/ Montreali reménységek Neve: Tóth Csaba. Születési helye és ideje: Budapest, 1957. szeptember 23. Magassága: 176 cm. Súlya: 68 kg. Foglalkozása: a Rákóczi Ferenc Gimnázium IU. oszt. tanulója. Klubja: KSI. Edzője: Széchy Tamás. — Csaba útja nagyon kanyargósán kezdődött, de azóta. hogy .,egyenesbe” került, sportpályafutása évről évre felfelé ível — kezdte beszélgetésünket egyik legjelesebb tanítványáról Széchy Tamás edző. — Még 1966. nyarán történt, hogy a KSI — szokásához híven — úszótanfolyamot hirdetett, s ezen megjelent az akkor alig 9 éves Csaba gyerek is, aki nagyon otthonosan mozgott a vízben. Egy évig foglalkoztam vele, de aztán ..átadtam” egy segítőmnek. aki, újabb egy év után kijelentette: „Nem lesz ebből a gyerekből komoly úszó, kár vele foglalkozni... De makacs ember vagyok: tovább próbálkoztam vele, visszavettem. Dr. Kausz István. a volt világbajnok párbajtőröző, a kitűnő sport- szakorvos segítségét kértem, hogy különböző vizsgálattal állapítsa meg, milyenek Csaba fizikai adottságai. Az eredmények meglepően jók voltak, s az úgynevezett állóképesség! mutatók alapján megkezdtük specializálódását a közép- és hosszúd távokra. Szóval így kezdődött... Széchy mester valóban nem tévedett, mert Tóth Csaba idén a bécsi Európa-bajnok- ságon 16:08.97 perces új magyar rekorddal, több mint 20 másodpercet javítva tavalyi csécsin, negyedik lett. Hogy mit jelent ez számára, azt a ♦ gimnazista-úszó így mondja el: • — Szerénytélen lennék, ha most úgy nyilatkoznék, hogy elégedetlen vagyok, sokkal többet vártám az idén magamtól. Sikerült több számban és többször is megjavítanom a magyar rekordot, a kontinens legjobbjainak találkozóján csúcsformát értem el — de csak erre az évre... Most ugyanis a legközelebbi célom, hogy a bűvösnek tartott 16 percen belül ússzam, s jövőre a columbiai világbajnokságon is döntős legyek. Ennek érdekében mindent megteszek: naponta 20—25 kilométert úszom, télen sincs pihenőm, egyszóval a „vízben élek.” Mire gondol az edzéseken, a versenyeken és mivel tölti szabad idejét a, magyar úszósport egyik montreali reménysége ? — Más edzeni, és más versenyezni, ugyanígy mások a gondolataim is. Edzésen, például elsősorban arra koncentrálok. hogy megfelelő stílusban ússzak, ha akad technikámon' javítanivaló, azt ne hanyagoljam el; a versenyeken döntő a betervezett részidők elérése és az ellenfelek szemmel tartása. Szabad időm persze kevés akad. hiszen az edzések és a tanulás szinte minden percemet kötik. Egy- egy jó könyv, jó film. színházi e'.őadá®, vagy könnyűzene azonban feloldja a gyakran monotonnak tűnő hétköznapokat. De aztán minden kezdődik élőiről. Tóth Csiba — aki érettségi után a Testnevelési Főiskolára készül — nem bánra meg, hogy úszó lett. S további előbbreléipésre ösztönzi, hogy az idei mlágrangüstán — országankéntwkét-ikót úszót figyelembe véve, tehát ahá- nyan a világbajnokságon indulhatnak — a nyolcadik helyet foglalja el. Ez pedig már kom© y rangot, elismerést jelent a sport világban! K. M. izgalmas, változatos mérkőzésen CSZKA—SBTC 2:2 (2:1) Salgótarjánban nagy érdeklődés előzte meg a moszkvai csapat vendégjátékát. A találkozót zászlócsere előzte meg, és amikor Somlai játékvezető a sípjába fújt 2500 néző előtt kezdődött a találkozó. A két együttes így kezdett: CSZKA Moszkva: Aszta- povszkij — Jemahov, Sal- nyev, Viszokij, Hudjev, Sla- pak, Kuznyecov, Kopejkin, Fjedotov, Szmirnov, Koralov. Edző: Anatolij Taraszov. SBTC: Magyar — Miklós, Kmetty, Kovács II., Vertig, Répás, Varga, Horváth, Kajdi. Marcsok, Jeck, Edző: Dávid Róbert. Az SBTC kezdett jobban, mégis Kopejkin labdája elsuhant a tarjáni kapu előtt — senki nem lépett közbe. Az első negyedóra határozott SBTC-fölényt hozott. A lövések nem sikerültek, de Répásék jobban alkalmazkodtak a rendkívül rossz, mély talajhoz. Az első negyedóra eltelte után feljött a vendégcsapat és mindjárt a 16. percben sakk-matt helyzet adódott Magyar kapuja előtt. Fjedotov indította Szmirnovot, aki kiugrott. és lapos labdáját Magyar nagy bravúrral kiütötte. Az ellentámadásnál Marcsok lőtt két méterről kapu fölé, eléggé kisodródva. A moszkvai csapat átvette a játék irányítását és egyre-másra vezette a támadásokat, A 19. percben Magyar minden tudására szükség volt, hogy kapu fölé tolja Fjedotov bombáját. A 20. percben Koralov laposan kapu elé küldte a labdát és a berobbanó Kopejkin felmagasan a bal sarokba vagta. l:Ö. Három perc múlva újabb gólt kapott az SBTC. Az egyébként technikás Viszokij kapta a labdát a bal oldalon. Felfutott, kapu elé küldte es Koralov csukafejessel továbbította a hálóba! 2:0. A vendégcsapat határozottan fölényben volt. Marcsok lsét védő között középen kiugrott, lőtt, de labdáját Asz- tapovszkij nagy nyugalommal szögletre ütötte. Egy következő támadásnál Répás Jecket indította mintaszerűen, aki Kajdi elé továbbította a labdát. A csatár nagy helyzetben hibázott. Teljesen váratlanul szépített az SBTC. A 36. percben Miklós a jobb oldalról küldte be a labdát, amelybe Horváth úgy lépett bele. hogy a labda a meglepett kapus mellett a hálóban kötött ki. 2:1. Szünet után az SBTC hat cserejátékossal folytatta a küzdelmet, az első félidőben szerepelt gárdából csak lyiik- lós, Kmetty, Varga, Kajdi és Marcsok maradt a pályán. Bejött: Szőke, Szőllősi. Budai, Konyha, Berindán és Tóth. A moszkvai csapalfái mindössze egy cséré történt. Kopejkin helyett Sagin játszott. , A hideg, csípős időben változatlanul jó Iramban folyt a találkozó a második 45 percben is. Ebben a játékrészben, jórészt mezőnyjáték alakult ki, nem forogtak veszélyben a kapuk. Az SBTC fiataljai valamivel többet támadtak — a vendégek ügyesen adogattak. A 72. percben kiegyenlített az SBTC. Szőllősi a jobb oldalon előretört és középre küldött egy labdát, amelybe a kaputól 14 méterre álló Konyha beletette a lábát — fordulásból kapura lőtte. A labda védheteJenül vágódott a jobb felső sarokba. 2:2. Élénkült a játék, izgalmassá vált a találkozó a hajrára. A frissebb SBTC belelendült és majdnem a győzelmet is megszerezte. Varga kétszer is kapu mellé bombázott, máj I Marcsok a 88. percben kit védőt átjátszott, kapu e'á küldte a labdát, Kajdi azonban a bal sarok mellé lőtte Izgalmas, jó mérkőzést vívott a két csapat. Az SBTC értékes döntetlent ért el a jónevű ellenféllel szemben, tegyük hozzá megérdemelten, bár lényegesen több cserejátékost szerepeltetett, mint a moszkvaiak. A vendégcsapat bemutatkozása jól sikerült. A közönségnek tetszett a szovjet játékosok erőteljessége-, igen jól adogatnak, kemény, célratörő futballt játszana':, de nem hiányzik játékukból az ötletesség sem. Fizikailag kitűnően képzettek! A moszkvai együttesből Asztapovszkij, Slapak, Kuznyecov,- Fjedotov és Koralov, és SBTC-böl Magyar, Kmetty, Varga, Kajdi és Marcsok játszott jól. Egy hír — a mérkőzésen sokan kérdezték: Básti játszhat az Újpesti Dózsa ellen! (sz. J.) Apróhirdetések ELŐNEVELT, vörös és fehér csirkék már rkaDhatók Oláh Béla. Ságúlfalu. Kossuth 131. Dénes János cso- mány. Sásújfalu. Kossuth 103. KÉTSZOBÁS családi ház mellékhelyi-' sédekkel eladó. Sám- sonháza. Kossuth út 6. 43 éves 168 cm független. elvált szakmunkás megismerkedne 36—40 éves független, házias fiatalasszonnyal. Egy gyermek nem akadály. Lakás szükséges. salgótarjániak előnyben. Csak fényképes levelekre válaszolok. „Tavasz jeligére” a NÓGRAD Kiadóhivatalban. AKVARISTÁK figyelem ! Elköltözés miatt akvarisztika! felszerelésemet áron alul kiárusítom. Salgótarján, Arany J. u. 2. Előny öi feltételek mellett korszerű gépek kezelésére 15 éven felülj női dolgozókat felveszünk és betanítunk fonónak, szövőnek, csévélő- nek. Felvételre keresünk továbbá 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés ellenében szállást biztosítunk. Bővebb tájékoztatást levélben adunk. Levélcím: Pamuttextilművek budai svára mijnkaerő-eaz- dáikodás 1502 Budapest. Posta £iók 13. A balassagyarmati postahivatal felvesz kézbesítői és iárat- kísérői munkakörbe férfi dolgozókat 2000 Ft, kezdő fizetéssel és juttatásokkal. Jelentkezni a postahivatal vezetőnél. A Kohászati Alapanyag-előkészítő Közös Vállalat salgótarláni kirendeltsége különleges gépjárművezetői jcttosítvánnyal rendelkező rakodókép-kezelőt keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Salgótarján. Külső pályaudvar címén. vagy a 25-70 telefonon. GYERMEKSZERETŐ házvezetőnőt keresünk salgótarjáni lakásunkba márciustól /Tisztaság” jeligére a kiadóba. GÉPGYARTAS-technológiai szakon végzett 33 éves üzemmérnök (családos) állást keres vidéken. ..Lakás szükséges” 90948 jeligére az esztergomi Hirdetőbe. PV szentendrei papírgyára felvételre keres 18. évet betöltött női munkavállalókat betanított borítékkészítő géni munkára, három műszakos munkakörbe. Távolabbi helységből jelentkezők részére szállást biztosítunk. Műszaki végzettségű, gyakorlott tervezőépítészt. építésvezetőt, szerkesztőket, anyagbeszerzőt, továbbá műszaki rajzolókat keresünk. A jelentkezéseket írásban vagy személyesen Ipari Műszergyár személyzeti osztály Aszód Pf. 2. címre kérjük küldeni. AZ ALLAMI Biztosító salgótarjáni járási fiókja érettségivel rendeülkező munkaerőt keres körzetfel- ügyöLői munkakör b etö ltésére. Ér deiklő d - ni lehet az Állami Biztosító salgótarjáni járási fiókjánál, Salgótarján Klapka György tér l. sz. alatt. AZ Országos Mentőszolgálat balassagyarmati, pásztói és salgótarjáni mentő- állomására felvételre keres mentőápolói munkakörbe férfi munkaerőt. Érettségizettek előnyben A szakképesítés munka mellett megszerezhető. Jelentkezés: Salgótarján. Bem u. 5. GYÜMÖLCSÖS- és veteményeskert felesbe kiadó. Zagyvapál- falva. Kálmán I. u. 57. (Üjtelep). KARAMBOLOZOTT Renault 10-es eladó. Gyenes, Eger. Maklá- ri u. 9. Telefon: 22- 72. ÓRIÁS gyümölcsű egres hollandi piros- és feketeribizke-tövek darabonként 10 Ft. Nagy virágú francia évelő sze.gfűpalánták tövenként 3 Ft. kaphatók Toronyi kertész, Békéscsaba, Sztraka 27. WARTBURG 1974. decemberében műszaki vizsgázott, eladó. Rákóczi-bányatelep. Kazári út 28. SZOBAFESTÉST. mázolást. tapétázást vállalok. Török József kisiparos. Salgótarján, telefon: IS-9C 18—20 órátó. FŐVÁROSTÓL 60 km-re levő állami gazdaság üzemi állatorvost alkalmaz. 5 éves nagyüzemi gyakorlattal. Lakás megoldható. Jelentkezés a Borsosberénvi Állami Gazdaság Igazgatójánál. LAKASVALTOZAS miatt olcsón eladó egy 800-as elektromos csibekeltető és két csíkos dán dog szuka. Péter Pál. Szé- esénv, Damjanich út 12. Közgyűlés a Nagybátonyi Bányásznál A Nagybátonyi Bányász jelentős érdeklődés mellett tartotta meg közgyűlését. A gyű- lésen megjelent többek között Kmetty Ferenc, a Megyei Sporthivatal és Palko- vics Gyula, a Járási Sport- hivatal részéről. Répássy László megnyitója után Stuhl József elnök tartotta meg beszámolóját: Bevezetőül elmondta, hogy az 1975-ös év jubileumi év a Nagybátonyi Bányász életében, hiszen a sportkör fennállásának 50. évfordulóját ünnepli. Ezen túlmenően hazánk felszabadulásának 30. évfordulója és a XI. párt- kongresszus tiszteletére kell méltó sporteseményeket rendezni. A beszámolóból kitűnt, hogy jelenleg a Nagybátonyi Bányásznál 297 sportoló van a működő nyolc szakosztálynál, a szakosztályokban foglalkoztatott szakvezetők és aktívák száma pedig 25 fő. Az egyesületnek jelenleg 2 labdarúgópályája és 1—1 atlétikai, kézilabda- és röplabdapályája van. Ezek a létesítmények a konkrétan jelentkező igényeket csak részben tudják kielégíteni. Sajnos, a szociális létesítmények (fürdő, öltöző stb) állaga sem á legjobb, sürgősen fel kell újítani azokat. A Nagybátonyi Bányászt Tornát nyert a Szőnyi SE kézilabdacsapata. A döntő mérkőzésen rendkívül izgalmas küzdelemben, 27:26 arányban győztek a Nógrád megyei fiúk. A további sorrend: 2. Jász- herényi Lehel, 3. Galgahévíz, 4. Pásztói KSE. Képünkön jelenet a döntő mérkőzésről. elméletileg egy 21 tagú elnökség irányítaná. Ez a közgyűlés hivatott egy szűkebb, 11 tagú új elnökség megvá. lasztására, és ettől az elnökségtől sokkal hatékonyabb munkát várunk. A jelenlegi bevételi források, a kiadások 70 százalékát fedezik csak, ezért szükséges, hogy az egyesületet a / jövőben minden gazdasági és költségvetési szerv a leghatékonyabban támogassa. Megsokszorozódtak, nőttek a kiadások. Például a labdarúgók az átszervezés folytán igen sokat utaznák, s a többi szakosztály is mind- mind többe kerül, ha azt akarjuk, hogy eredményesebben szerepeljenek, és minél több versenyen vegyenek részt. — Már pedig ezt akarjuk! — hangsúlyozta az elnök, aki ezután a tömegsport jelentőségéről beszélt. Elmondta, hogy az 1974. évhez képest ötezer forinttal nagyobb összeget fordítanak erre a célra. Majd értékelte a szakosztályok elmúlt évi munkáját és ismertette a közeljövő növekvő feladatait. Íme egy-egy gondolat az értékelésből: Atlétika: Hét ezüstjelvényes versenyző volt 1974-ben az 1973. évi egyhez viszonyítva. Súlyemelés: Az 1973. év októberében alakult szakosztály 15 fiatallal dolgozik és az Országos Súlyemelő Szövetség is figyelemmel kíséri munkájukat. Tájékozódási futás: Húsz fővel .dolgozik. Három versenyző eljutott az országos bajnokságra. Egy versenyző már aranyjelvényes. Asztalitenisz: Gond, hogy szinte egy ember, az edző vállán fekszik ap összes munka. Sakk: A lehetőségedet ki nem használó szakosztály. Fiatalítani kell. Kézilabda: Tervszerű, egészséges munka folyik. — Nagyobb összhangot a szövetségnél. Természetjárás: A szakosztály teljesítette az 1974 éves motoros túratervét. 1975-re is szép terveik vannak. Labdarúgás: Jó szakmai munka folyik, de kevés a törődés a serdülő csapattal. „Iparkodunk megtenni mindent, hogy labdarúgóink megfelelő körülmények között sportoljanak. De elvárjuk tőlük azt, hogy a polgári életben jó dolgozóként és'megölelő magánéletet élő személyekként ismerje meg őket a szurkoló közönség” — mondta az elnök. Nagybátony nagyközség az elmúlt években komoly fejlődésen ment -keresztül. Ezt a fejlődést reprezentálják azok a létesítmények, egységek, amelyek ez idő alatt létesültek. Ennek a fejlődésnek a sport területén is meg kell mutatkozni. Erre megvannak a lehetőségek, azonban ezeket a felszínre kell hozni és a cél érdekében csatasorba kell állítani — fejezte be beszámolóját Stuhl József elnök. A beszámoló után Pírok Ottó ismertette a számvizsgáló bizottság jelentését, majd hozzászólások következtek: Letoval Ferenc, Kovács Bálint, Lumper János, Pataki Sándor, Poszuk József, Sulyok István, Kiss Imre, Kmetty Ferenc mondta el véleményét. Bíráltak, avagy tettek hasznos javaslatokat. Néhány példa a felszólalásokból: Lumper János, tekepálya létesítésére, Kiss Imre a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas atlétikai salakpálya felújítására, kondicionálóterem építésére tett megszívlelendő javaslatot. Poszuk József aknavezető az üzem részéről társadalmi munkában ígért támogatást a sportkörnek. A közgyűlés végül új, szűkebb 11 tagú elnökséget választott. Elnök továbbra is a munkáját kitűnően végző Stuhl József, az elnökhelyettes pedig Répássy László lett. Kívánunk a Nagybátonyi Bányásznak továbbra is eredményes, jó munkát! (Sulyok Sándor) { NÓGRÁD — 1975. február 26., szerda 7 t TE