Nógrád. 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)

1975-02-02 / 28. szám

FESZÜLTSÉG NÖGRÄD Támogatják a dolgozók lakásépítését A Nógrádi Szénbányáknál 1971. óta támogatják a ren­delkezésre álló lehetőségeken belül a c&aládiház-építőket a szövetkezeti lakásvásárló­kat, és hozzájárulnak a lakás- hasanáliatba-vételi díj fizeté­séhez is. A támogatásokait ál­talában kölcsön formájában biztosítja a vállalat, kedvező részletfizetési feltételiéi. Eh­hez különböző szociálpoliti­kai kedvezmények is járul­nak. A kölcsönfolyósítás után letöltött öt év folyamatos munkaviszony után 5000 fo­rinttal és gyermekenként 1000 forinttal csökkentik a tarto­zást. 1971—1973-ig 163 dol­gozót részesítettek 3 millió 200 ezer forint támogatós­ban. Tavaly is tovább foly­tatták ezt az akciót, melynek keretében Nagyba tony ban 30 OTP-lakásra jelentett be igényt a vállalat. Ebből 26 lakást már át is adtak. Anya­gi segítséget 519 ezer forint­ban folyósítottak. Ezen az akción kívül még 59 dolgozó részére több mint 900 ezer forint támogatásit nyújtottak. Igien jelentős a kedvezmé­nyes fuvarok és hulladék- anyagok biztosítása is az építkezők számára. Szövetkezeti brigádok vetélkedője Hazánk felszabadulásának 30. évfordulójának méltó meg­ünnepléséire és az MSZMP XI, kongresszusa tiszteletére a Nógirád; megyei SZMT kultúr-, agitációs- és propaganda­munka bizottsága, valamint a megyed tanács művelődésügyi osztálya, szocialóstaibrigád- vetélkedőt hirdetett Az ápri­lis 3-án, Salgótarjániban ren­dezendő döntött megelőzően kerül sor a vállalati selejte­zőkre, majd az elődöntőre. A vetélkedőben 14 szövetke­zeti szocialista brigád is be­nevezett- Az ÁFÉSZ-brigádok részére a selejtező február 2- án Salgótarjániban lesz, a Tar­ján vendéglőben, A verseny­zők irodalmi, történelmi és munkahelyi ismereteikből mé­rik össze tudósukat, és két brigád jut be az elődöntőbe. Megyei döntő: február 16. Hazánkról szóljatok, szép szavak A Népművelési Intézetben elkészítették a Hazánkról szóljatok, szép szavak vetél­kedő területi és megyei be­mutatóinak végleges prog­ramját. A megyei döntő feb­ruár 16-án lesz Salgótarján­ban, a József Attila Megyei Művelődési Központban. Ekkor rendezik meg a József Attila • versmondó versenyt is, amely­re igen nagy számban jelent­keztek megyénk fiataljai. Mint ismeretes, tíz mai ma­gyar költő versét és tíz Jó­zsef AttSia-költemóniyt keli tudni az indulóknak. A Ha­zánkról szóljatok, szép sza­vak vetélkedő megyei döntője után a Nógrád színeit képvi­selő együttes március 27—29. között Vácott találkozik a legjobb Komárom, Heves és Pest megyei együttessel. Az országos döntőt június 14—16. között rendezik meg­Jelentkezőket várnak Testnevelés tagozatos osztály Balassagyarmaton NAPTÁR Az új társasjátékot egyszer­re egy egész lakótelep játszhatta az elmúlt héten a Kemerovo körúti városrész­ben. Sötétedés után feszült figyelem mellett tippelhettek: most, ...most! Aki elég kitar­tónak bizonyult, s gyakran emlegette a bűvös szót, „el­kaphatta” a pillanatot, amikor a lakásokban kihunyt min­den fény. A legváratlanabb időpon­tokban bekövetkezett áram­szünet nap mint nap, bur- leszk-filmbe illő helyzeteket teremtett a falakon belül. Volt akire vacsora közben szakadt a sötétség, s csak többszöri próbálkozásra talál­ta el a kanállal a száját. Egyesek vakon tapogatóztak, ami másnap a homlokukon látszott. Másutt épp a csecse­mőt fürdették (még jó, hogy a sötétben a fürdővízzel együtt nem öntötték ki a gye­reket is). A televízió műsorát épp a legizgalmasabb pilla­natokban szakította félbe, mint valami reklám. Rossz reklám. Arra mindenesetre megfe* lelt. hogy a feszültség ne csak a vezetékekben legyen magas, hanem a lakótelepen élőkben is fokozódjék az ÉMÁSZ-szal szemben. Előkerültek az elemlámpák, amelyekbe nem lehet kapni elemet, s néhol pislákoló fé­nyű gyertya szolgáltatott vi­lágosságot. Csak az nem vi­lágos a nem csekély számú lakók előtt, hogy mi az oka a rendszeres áramszünetnek. Sokan már arra gondoltak, hogy az áramszolgáltatók így értelmezik az energiatakaré­kosságot. Mindenesetre annyit elvár1 tak volna, s el is várnak, hogy a rendszeres áramszünetről időben értesítsék őket. A sok bosszúság, s a másféle fe­szültség fokozódásának elke­rülése miatt is. Sz. Gy. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban, az Arany János út 3. számú házban ma reggel hat órától este hat óráig dr. Frajna Fe­renc, este hat órától hétfőn reggel hat óráig dr. Nagy Kornélia tart ügyeletet. In­dokolt esetben a 11-44-es telefonon lehet hívni az ügyeletét­Balassagyarmaton, a vá­rosi kórház rendelőintéze­tében (Szóntágh Pál út 2., telefon: 344.) ma egész nap hétfőn reggel hét óráig dr. Légrády László az ügyele­tes orvos. Salgótarjánban, az SZTK-rendelőben, a járás orvosi ügyeletét dr. Járosi János látja el. Nagybátonyban a hármas számú körzeti rendelőben dr. Monori József az ügye­letes orvos. Nógrádkövesd, Bércéi. Terény, Nógrádsáp és Né- zsa körzetek részére orvo­si ügyeleti szolgálat műkö­dik a berceli szülőotthon­ban (telefon: 20). Fogorvosi ügyelet van Salgótarjánban az Űttörők útján, a vásártéri rendelő- ben­Gyógyszertári ügyelet van Salgótarjánban, a Pécs- kő Üzletházban levő gyógy­szertárban. Balassagyarmatom, a Dózsa György úti Általános Iskolá­ban. a művelődési osztály az 1975/76-os tanévben tagozatos első osztályt szervez- A szü­lők, akik ide kívánják beírat­ni gyermekeiket, február 1— 15. között az óvodákban kapható jelentkezési lapokat kitöltve küldjék el az iskola címére. Tagozatos osztályba a város egész területéről várják a tanulókat. Az alkalmassági Filmesek értekezlete Budapesten a filmklubban február 5rén találkoznak a megyei fiiimelőadók és a mo- arüzemi vállalatok igazgatói. A tavalyi filmforgalmazás eredményeiről és az 1975. évi feladatokról lesz szó. vizsgákat február 15—20. kö­zött rendezik meg az iskolá­ban. Ennek pontos helyéről, idejéről a szülők értesítést kapnak. A felvételről március 1-ig értesítik a szülőket- Je­lenleg öt osztályban tanítják magasabb óraszámban a test­nevelést a Dózsa György úti iskolában. Az ötödik osztály­tól kezdve a tehetséges tanu-f lók kiválasztásos alapon a sportiskola tanulói lesznek. Külföldre utaznak A nők éve alkalmából már­ciusban a Palócföld Termelő- szövetkezet Területi Szövetsé­ge a mezőgazdasági üzemek­ben dolgozó nők számára ki­rándulást szervez a Cooptou- risttal közösen. A TOT kezdeményezésében hét asszony öt napot Dubrov- nikban tölt. A tavaly kiemel­kedő munkát végzett növény- termesztő, állatgondozó nők közül ötvenötén Prágába utaz­nak, ahol többek között nem­zetközi nötalálkozón vesznek részt. 1975. február 2., vasárnap. Karelina napja. A Nap kel: 7.10., nyugszik: 16.45 órakor. A Hold kel: —nyugszik: 9.42 érakor. ★ 1975. február 3., hétfő. Balázs napja. A Nap kel: 7.09., nyugszik: 16.47 órakor. A Hold kel: 0.41., nyugszik: 10.16 óra: kor. 1—6 fok Várható időjárás ma estig: job­bára erősen felhős idő, főként nyugaton esővel, havas esővel, helyenként havazással Mérsékelt, változó irányú, később a Dunán­túlon megélénkülő nyugati, észak- nyugati szél. Északkeleten még többfelé köd, ködszitálás. Legmagasabb napoali hőmérsék­let plusz 1—pl-usz 6 fok között. — Öregek napja a napközi otthonban. Szombaton ben­sőséges ünnepségre került sor a salgótarjáni öregek napközi otthonában. A BRG salgótarjáni gyára Hámán Kató Szocialista Brigádjának tagjai szervezitek öregek nap­ját, melynek keretében az idős embereket megvendégel­ték, s ajándékokkal kedves­kedtek nekik. — Népszerű a CSÉB. Nóg­rád megyében 56 996 termelő­szövetkezeti és ipari dolgozó­nak van CSÉB-biztosítása. Ebből a magasabb szoglálta- tást nyújtó CSÉB (40—50 és tsz. CSÉB 30) biztosítások száma 41 290 darab. — Jövedelmező húscsibe- és vágómarha-nevelés. Az el­múlt évben a romhányi ter- mélősaövetikezben 100 ezer húscsíbét értékesített; ösz- szesen, 14 vagonnal, amivel a gazdaság árbevétele 3,3 millió forinttal növekedett. Az érsekvadkerti termelő­szövetkezet tavaly 21 vagon hízómarhát értékesített. A gazdaság aíz állatokért 7,5 millió forintot kapott. Szabad időért túlóradíj A kereskedelembein az el­múlt év derekán vezették be a csökkentett munkaidőt. Sajnos, különböző okok mi­att (betegség, létszámhiány, vásárok stb) nem tudták ki­adni több dolgozónak az őt megillető szabadnapokat. Hogy ne károsodjanak, s a kiszolgálás színvonala sem csökkenjem, a vállalati igaz­gatók az ÁFÉSZ-ek igazga­tósági elnökei úgy döntöttek, hogy túlórával váltják meg a szabad időt. Ennek megfelélőem a Nóg­rád megyei Élelmiszer-kiske­reskedelmi Vállalatnál a múlt év végéig 101 ezer forintot, a siaécsényi ÁFÉSZ-nél. 51 eaer forintot fizettek ki sza­badidő-megváltás címén. Magasabb tanulóbér A nőknek az eddiginél elő­nyösebb foglalkoztatása érde­kében a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár á községekbe kihelyezett kivarróüzemeknél felemelte a tanulóbért 800 forintról 1100 forintra. Aki a háromhónapo6 tanulóidő alatt ennél az értéknél többet tud termelni, annak a telje­sítménybért számolják el. Megyénkben két község, Szirák és Vanyarc nődolgozóit érinti az új rendelkezés, ahol az ÁFÉSZ létesített kivarró­üzemet. A hóvirág már nem sláger! A balassagyarmati utcára Bernecebarátiból, a Deszkás- völgyből hozták a tavasz hír­nökét. A háromforintos csok­rokat hamar szétkapkodták!- kj ­Gépkocsivezetőle kapják A salgótarjáni ÁFÉSZ Igazgatósága a szállítási fe­gyelem megszilárdítása érde­kében már az elmúlt évben határozatot hozott a gépko­csivezetők megjutalmazására. A határozat szerint, akik száz­ezer kilométer utat teszitek meg nagyjavítás nélkül, azok ezer, illetve 1500 forint, a balesetmentesen. közlekedők pedig a megtett kilométerektől függően 500—2500 forint ju­talomban részesülnek. A szövetkezetnél eddig Mol­nár Pál és Széderjesi István kaptak jutalmat. — MHSZ-klubok közgyű­lése. A salgótarjáni öblös- üveggyár MHSZ tartalékos és Iővé?zklubja megtartotta ün­nepi klubgyűlését. A rendez­vényen jelen voltak a vállalat mozgalmi és gazdasági veze­tői, és a szocialista brigádok képviselői. Többek között szó esett a lőtér építéséről is. A jói dolgozó aktivistáik köny­vet kaptak. — Véradás Taron. A helyi Vöröskereszt véradó napot rendezett Taron. A térítés- mentes véradásban több mint száz tart lakos vett részt. Legtöbben a Villás-telepről és a helyi tsz-bői. AZ SKÜ-BÖL KAPTUK Exportra ment. A Salgótar­jáni Kohászati Üzemek rak­táraiból az elmúlt napokban gazdag szállítmányokat adtak fel a külföldi megrendelők címére, irániba és Franciaor­szágba kovácsolt termékeket, Ausztriába huzalárut, Ju­goszláviába, bútor-rugót, Finn­országba és Bulgáriába pe­dig szalagacél-féleségeket küldték. ★ A Kohászati Üzemek Mű­velődési’ Központjában meg­alakították a képzőművészeti szakkört. A szakköri foglal­kozásokat Hí bő Tamás gra­fikus irányítja. A napokban újabb szakkör kezdte meg működését, Az irodalomba­rátok az ifjúsági klubban ta­lálkoztak. A foglalkozásokat Kiaárt Sándor tanár vezeti. Jó munkáért 1 millió 100 cser forint ' A Nógrád megyei .Sütőipari Az elmúlt évben 1 millió Vállalat gazdálkodása az 100 ezer forint került a leg­utóbbi években dinamikusan jobbakhoz jutalom, prémium, fejlődik. Ebben nagy részük célprémium címen. Ezt az ösz- van azoknak a dolgozóknak, szeget a részesedési alap ter- akik munkájukat lelkiismerer hére mozgóbér formájában tesen, nagy körültekintéssel, adták át a dolgozóknak, hozzáértéssel és alaposan Az elmúU év decemberében végzik. A vallalat vezetosege , , különösen a fizikai dolgozók a munkasallomanyba tartó- tevékenységét kíséri nagy fi- zók között (255 fő részére, gyelemmel. A legjobb munkát ebből 120 nő) 192 ezer forint végzők részére jelentős össze- jutalmat fizetett ki a vállalat gű jutalmat biztosított. vezetősége. Hangverseny Balassagyarmaton . Az Országos Filharmónia Beethoven-, Delibes-, Brahms-, rendezésében február 3-án, Schubert-, Prokofjev-. Szkrja- hétfőn este hét órakor hang- bin-, Bartók- és Kodálv- verseny lesz Balassagyarma- művek szerepelnek. Fellép ton a Rózsavölgyi Márk Ze- az est folyamán Lehocz- neiskolában. Kocsis Albert ky Éva, aki Verdi-áriákat hegedűművész és Szabó Csilla és virágénekeket énekel. A zongoraművész műsorán műsort Réti Zoltán ismerteti. gtAszjelentís Fájdalommal tudatjuk, liog> szeretett férj, édesapa KRUPPA KAROLY 73 éves korába« elhunyt. Te. mérésé február 3-án, Iá óra­kor tesz a salgótarjáni közpon­ti temetőben. A gyászoló család Ki, mit tud ?- győztesek Jól sikerült, színvonala* Ki. mit tud?-versenyt ren­dezték az egri diáknapra ké­szülődés jegyében, a bal assy - gyarmati Szondi György Ipa­rt Szakmunkásképző Inté­zetben. A vetélkedő tétje a területi döntőbe jutás volt. Versmondiásban Jakus Mária, Surányi Magdolna, Kohn Zsuzsanna és Tarosai Imre, prózamondósban Jakus Klá­ra jutott tovább. Az ének kategóriában, a népdalénekes Erdélyi Mária, a jódilis La­katos László, és a pol-beat énekes Palánkd László bizo­nyult a legjobbnak. Tovább­jutott a zongorista Gyunovice Attila, és a Sípos Mihály— Cziibulya László gitár-duó is, valamint az irodalmi szín­pad, amely Weöres Sándor és Tamikó Sirató Károly ver­seiből összeállított program­mal lépett közönség elé. — Több mint korábban. Az ÁB balassagyarmati járási fiókja 1974-ben 2 312 ezer forinttal több kártérítésit fi­zetett ki mint 1973-ban, biz­tosítások alapján. A 10 897 ezer forint nagyságú ossz kártérítésiből a lakossági kártérítések összege 4483 eaer forint volt. TÖBB MINT 9 SZÁZALÉKKAL NŐTT A BÉR Jó éveit hagytak maguk mögött a Híradástechnikai Anyagok Gyára romhányi te­lepének dolgozói. Termelési tervüket az 1973. évi 25 mil­lióról 60 millióra növelték. Ebből az összegből 40 milliót az új gyártmányúik, a higiany- gőz-lámpa előállítása tette ki. Igen jól alakult a dolgozók bére. Csaknem duplájára emelkedett a vállalati átlag­nak — elérte a 9,3 százalé­kot. A kiszállított termékek után igen elenyésző volt a beérkezett reklamációk szá­ma. Az itt előállított alkat- rés,zeket közvetve — televí­zióba építve — küldik a kül­földi piacokra. Szakszervezeti tanfolyamok A Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsa iskoláján ja­nuár utolsó napján fejeződött be a szakszervezeti bizottsá­gok kulturfeMőseinek két­hetes salgótarjáni bentlakásos tanfo'yama. Február 3-án. a megye szakszervezeti gazda - ságvezetőinek kéthetes tan­folyama kezdíj meg munkáját. Az SZMT egyébként ebben az oktatási- évben, még hat alkalommal szervez hasonló rendszerben kért, illétve hat­hetes tanfolyamot szakszerve­zeti tisztségviselők számára. Egymillió a számlán A Palócföld Termelőszövet­kezetek Területi Szövetsége tavaly megszervezte a Köl­csönös Támogatási Alap lét­rehozását, melynek célja, hogy a mezőgazdaságii üze­mek fejlesztéséhez, az átme­neti anyagi nehézségekhez segítséget nyújtsanak. A tavalyi törlesztési össze­get négy tsz kivételével be­fizették, s jelenleg 1,2 millió forint van a KTA számláján. Az igazgatóság határozata alapján a beruházások tá­mogatására csak az idei rész­letek kiegyenlítése után ke­rülhet sor, amikor már több mint 3 millió forinttal ren­delkeznek majd. Az összege­ket a termelőszövetkezetek a most folyó zárszámadási köz­gyűléseken képezik s fogad­ják el. Áramszünet II. hó 3, 4 és 5-én 8—15 órá­ig Salgótarján, Pintér-telep egész területén. POOKAS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja, «»szerkeszt«: GOTYAR GYULA. Szerkesztésig: Salgőtarlán Petőfi n. 1 Telefon: «-9«, «-95. «-9*, «-97. Maaerkesztő: 12-94. 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Feleli» kiadó: VTDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Pető'i o. L Telefon: IU-29. Telex: 32i lat uauiltoszam illői Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahív unióknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra & forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 8101. Salgótarján. Petőfi u. L PL: 56. Fv.i Kelemen Gábor Igazgató. Index-szám 25 052. •A

Next

/
Oldalképek
Tartalom