Nógrád. 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)
1975-02-02 / 28. szám
1 Fazekas Lajos: Rokon csillagok Micsoda erők tartanak engem! — mint föld a fát, melyet teremni, hűsöt adni kertjében a gazda ültetett. E föld a hazám. — Most körülöttem ősz van, az éjszakák deret terítenek az avarra s majd a tél havát. Micsoda erők tartanak engem! — meg tudnak tartani, midőn törni, s dönteni akarnak az ég viharai. A füvekkel sóhajtok az őszben s török a tavaszba. Megfáradva utamon, pihenek fejem rögre hajtva. Micsoda erők tartanak engem! — értő, s értett szavak, csalódva, szeretve, gonddal, hittel a csillagok alatt. Égető láz, dermesztő fagy, kín s baj bilincsébe foghat; szállók vagy zuhanok, megtart e föld rokon csillagoknak. Időeltolódás A nagy görög karmester, Dimitri Mitropulosz legnagyobb sikerét az Egyesült Államokban aratta, ahol egy ideig a New York-i filhar- moniküsok vezető karmestere is volt. Egy Los Angeles-i vendégjátéka alkalmával megígérte egy fiatal, tehetséges énekesnőnek. hogy meghallgatja első rádiókoncertjét. Mitro- pulosznak azonban éppen az adás napján kellett visszarepülnie New Yorkba. Innen felhívta az énekesnőt. — Gratulálok kedvesem — mondta lelkesen —. ön igazán csodálatosan énekelt! — Igazán kedves öntől — hangzott a kagylóban az énekesnő kacagása —, de az adás csak egy óra múlva kezdődik! Mitropulosz döbbenten hallgatott egy pillanatig, majd eszébe jutott a California és New York közötti időeltolódás és gyorsan így folytatta a beszélgetést: — Drága gyermekem, ne feledje el, hogy mi itt New Yorfc-ban mindent három órával előbb hallunk, mint Önök Californiában. Ilyen ez a krónika... r Számtalan alkalommal nem megy simán a szerelmes fiatalok egybekelése, mégis meglepett az, amelyről érzelgős tájékoztatást olvastam a Paris Matchban. Arról közöl beszámolót a párizsi magazin, hogy a Peru déli részén fekvő Arequipa városkában a 18 éves Victoria Medina beleszeretett egy helybeli fiatalemberbe és elhatározták, bogy i HÁZASSÁGOT KÖTNEK. r Igen ám, de amikor a menyasszony az anyakönyvi hivatalban bemondta nevét, a nagykönyvből legnagyobb megdöbbenésére megállapították, hogy ő már 1971. június 5-én meghalt. Az akták között ott feküdt a halottkém jelentése is. Az ügy bíróság elé került és a vizsgálat már fél éve folyik. A védőügyvéd hiába hivatkozik arra, hogy végzetes tévedésről van szó, érveit nem fogadják eL Sőt, a hatóságok eljárást akarnak Indítani a szülők és a tanúk ellen is, hamis tanú- vallomással gyanúsítván őket Victoria Medina a hivatalos álláspont szerint váltazatla- nul halott, s a jelek szerint még sokáig várnia kell a házassági engedélyre. Ha már Párizsnál tartok a Paris Match házassági bonyodalmakról szóló cikkét idézve, hadd folytassam a Le Figaro egy írásával, melyben Claude Gruson neves francia közgazdász megállapította: NAGY PAZARLÖK A FRANCIÁK! írásában Gruson — állításának bizonyítására — felsorolta a következő adatokat: A franciák egy év alatt kidobtak a szemétre 500 000 villanymelegítőt, 600 000 hűtőszekrényt, ugyanennyi porszívót, 700 000 tévékészüléket és 1 200 000 rádiót. Szó ami szó, úgy látszik, a franciák még nem hallottak az okos-gondos takarékosság intézményéről... Ezekután hadd írjam ide az ÉRDEMRENDDEL KITÜNTETETT TEHÉN történetét. Néhány nappal ezelőtt mintegy kétezer amerikai lakos gyűlt Ö6sze Roaring Spring városban, hogy tisztelettel adózzanak egy tehénnek, amely az amerikai szakértők szerint a legtöbb tejet adja a világon. Corinne — így hívták a tehenet, — tízéves és 600 kiló. Tavaly, 1974-ben, négyszer annyi tejet adott, mint az ugyanilyen fajta tehenek. Tejadási érdemeiért most különleges érdemrenddel is kitüntették, melyet ünnepélyesen akasztottak Corinne nyakába egy szép, kék színű szalagot. Majd elfelejtettem: G. S. Smith, a gazdája nem kapott semmit, ö „csak” farmer... Nem mindennapi baleseti közleménnyel folytatom, melyet ezó szerint idézek a bécsi Kurier-ből: „B. A. doktornőt este hazafelé vezető útján, a kijelölt gyalogátkelőhelyen, a zebrán ELÜTÖTTE EGY GYALOGOS! A filigrán termetű Időé nő olyan szerencsétlenül zuhant a földre, hogy a lába több helyen eltörött, az egyik törés nyílt. A mentők kórházba szállították. A gázoló gyalogos — segítségnyújtás nél- kü, áldozatát cserbenhagyva — továbbrohamt.!! Így jelent meg a rendőrségi krónikákban az áldozatát cserbenhagyó — gyalogoe... Magam ia szeretek nagyokat sétálni, jót szívni a friss levegőből. Ügy látszik, ldssé nagyobbra méretezett sétára vállalkozott két kanári-szigeti diák, akik elhatározták, hogy GYALOGSZERREL KÖRBEJÁRJÁK A VIÁGOT. A két másodéves gyógyszerészhallgató, a 23 éves Ernesto Lecuona és a 24 éves Enrique Viejo Rivero Granadából indul a hosszú útra. Első állomásuk Murcia lesz, ahonnan a Földközi-tenger partján elgyalogolnak Franciaországig. Végigballagnak Olaszországon, majd Jugoszlávián, végül a kelet-európai országokon át, eljutnak Szibériáig. Raissa Lungu: Tudod Mása, hogyan nevet a nap ? Innen — hogy Amerikába jussanak —, matrózként elszegődnek valamely hajóra. Számításuk szerint 1977 elején jutnak vissza Spanyolországba. Egyetlen megjegyzésem van a világméretű gétáláshorz: vajon nem lett volna helyesebb, ha a két spanyol gyógyszerészhallgató tovább folytatja tanulmányait?... A gyógyszeréeahallgatőkaí kiegészítendő, ideírom a római orvosok FIZIKAI CSODÁVAL EGYENLŐ páratlan teljesítményét Ugyanis — mint a milánói Epoca közli — 1075 római orvos bírósági pere kezdődött meg a napokban az olasz fővárosban. Sikkasztással gyanúsítják a doktorokat A botrány azzal kezdődött, hogy a kórházaik pénztárai ellenőrizték az orvosok tevékenységét a kifizetett ősz- szegek alapján, és olyan csodálatos tényeket állapítottak meg, hogy például egy orvos átagosan tíz másodpercenként vizsgál meg egy beteget közben a milánói orvosi kongresszuson is részt vett, azonkívül egvidejűleg számos fekvő betegét is meglátogatta. fgy is nevezhetném: Csoda Rómában... Orvosi csoda.. : Révész Tibor LATOD EZEKET a halakat Mása? Pikkelyei ezüstösen csillognak, mint a harmat a napban. Ma fogtam őket. Nem voltál otthon, a mezőre mentéd. Fogtam a hálót és siettem a tengerre. A keskeny ösvény a mezőn át vezetett A kalászok kecsesen meghajoltak előttem, szinte hallottam, amint halkan suhogtak. Akkor már a füzeknél jártam. A szél rettenetesen fújt szinte viharzott. Olyan volt, mintha bádoglemezekei hajigáltak volna. És én önfeledten hallgattam. Mennyire szerettem régen feküdni itt a füvön. kezemet a fejem alá tettem és néztem a füzek ágai közül előbukkanó eget. Örák hosszat gyönyörködtem a kék égben, a fénysugarak játékában. Mennyire szerettem a napot! És téged, Mása! És a halakat! És az alkony pírját ahogy Rój búval lovagoltam. Amennyire vissza tudok emlékezni, mindig látom a napot magam előtt Jött és halkan bekopogott az ablakon. Hosszú, láthatatlan ujjakkal. Ég kacagott. Tudod, Mása, hogyan nevet a nap? Jön, átsuhan az ablaküvegeken és nevet. És már mindketten nevetünk, a nap is és én is. És ekkor hirtelen kiszökik az ablakból. Felröppen az égre és a magasból tekint le rám. Engem néz, amint a kertben, a mezőkön vagyok, a harmattól csillogó fűszálakkal, a virágos rétekkel, a tengerrel, az égről mindent lát. Egyszer régen, már felnőtt voltam, a kaszálásból hazafelé megpihentem a fűzfák alatt A fáradtságtól kissé elszunnyadtam, de már hűvös volt a tenger felől hideg szél fújt. Te a falu felől a forrás felé igyekeztél, nem néztél sehova, kezedben a piros vödörrel siettél. Engem nem láthattál. A fűzfák zöld ágaikkal betakartak, elrejtettek előled. Ruhácskádat elől összefogtad, hogy közelebb léphess a hős forráshoz. A hajad világos volt mint a szalma. Ekkor hátrahajtottad a fejed, mintha azt szeretted volna, hogy megsimogasson a nap. De gyönyörű voltál. Mása! És én azt gondoltam magamban, mintha a nap leánya lennél. Azután felépítettük a házikónkat! a faluszélen és ét- tünk békében és egyetértésben. Nyár volt, forró, tüzes nyár. Az agyag a csizmámhoz ragadt, nem zavart bennünket a sár, az eső. ölbe vettelek és vittelek boldogan a vízen át. Átkaroltál és vidáman nevettél. Olyan fiatalok voltunk és nagyon szerettük egymást. Egy évvel később vettem meg Rojbut. Emlékszel. Mása? VALAHOGYAN mintha minden megváltozott volna. Az események felborították életünk kristálytiszta rendjét Már az új évben jártunk» 1940-et írtunk. Felfoghatatlan, milyen jövőt éreztünk magunk előtt. Együtt jártunk a klubba. A járástól jött egy ember, ő tartotta az előadásokat Azután esti iskolába jártunk és tanultunk. Emlékszel, Mása, hogy dolgoztunk meg azért, hogy szépen írjunk, a szót szóhoz, szótagot szótaghoz illeszteni tudjuk. Te már jól olvasol, Mása. Ha nem olvasnál fel nekem az újságból, nem tudnám, mi történik a világon. Amikor a háborúba mentem, nem sírtam. Te sem, Mása. Szíved olyan erős volt, mint a kőszikla. Álltái a faluszélen, és néztél utánunk. Még ma is így látlak. Fekete szoknyát viseltél fehér blúzzal, csizmát; a fejeden piros kendő volt. A kendő alól kibújt a hajad, aranyszínű hajszálaid csillogtak a napfényben, magad voltál a nap. És én még nem tudtam, hogy utoljára látlak. Ne sírj, Mása. A háborúnak már majdnem vége volt. Márt azt gondoltam, nemsokára hazatérek. Hozzád, Mása. Napsütéses nap volt, egy hétig tartó nagy esők után. De a nap még akkor is szép volt. Idegen földeken jártunk. Én és Nyi* kolaj Vlajkus fia, Ionika. Fiatalember, szánté gyerek még, alig pelyhező bajuszú. Nagyon szeretett énekelni. Énekelt és énekelt vágyakozva a hazatérésről, és mindig ezt kérdezte: — Barátom, valóba« hazatérünk nemsokára? Vége lesz végre a háborúnak? Soha nem tért haza. És én... Biztosan most is saép * tenger, Mása. Amikor ma halászni mentem, hallottam, ahogy a halak ficánkoltak a vízben. Éreztem, hogy tűz a nap. A kezemen és az arcomon éreztem. MIDEN REGGEL, tudod még most is várok a napra. Kimegyek a kertbe és várok. És hiába jön fel a domb fölé a nagy vörös korong, akkor sem látom. Éjszaka róla álmodom, az álmaim világosak. A hűs éjjel álmokat sző és minden álmom napsütéses. A nap az ablakon át süt be rám. Nem látom. Tudom, a nap teleszórta aranyszínű, égő sugaraival az arcomat És nevet neTudod, Mása, hogyan vet a nap? Fordította: Révén Márta fialna Lasen frön« sasban született MlhaUlaorbmi Szovjet-Moldovában. Moszkvában tanítónői diplomát szerzett. 1957 óta hivatásosan csak az Irodalomnak ét Art Buchwald: Doktor a házban Perényi Anna metszete — Virágok Uncle Saraet tolósaéken gurították be a rendelőbe. — Mi a baj ? — kérdezte a nővér. — Nem tudom — válaszolta az unokaöccse John Q. Public. — Beteg. Az inflációs rátája kétszerese a szokásosnak és nem tudja emelni a nemzeti össztermékét. Panaszkodik, hogy pang a nemzetgazdasága. — Telefonálok dr. Fordért — mondta a nővér. Dr. Ford bejött a rendelőbe, és megfogta Uncle Sam pulzusát. — Hm — mondta. Aztán sztetoszkóppal meghallgatta a szívét. — Hm — mondta ismét. Belenézett Uncle Sam szájába és azt mondta: — Nem tetszik nekem. — Mi a baj? — kérdezte John Q. Public. — Honnan tudjam? — válaszolta dr. Ford. — Üj vagyok mindehhez. Ha műtétre lesz szüksége, segíthetek rajta. — Kérem, doki — rimán- kodott John Q. Public, — csináljon valamit — Konzultálnom kell más orvosokkal. A jövő hétre csúcsot hívok össze. Otthagyták Uncle Samet a rendelőben és egy hét múlva az ország minden részéből érkezett szakértők nyüzsögtek a páciens körül.' Az egyik doktor azt mondta: — Akut recesszióban szenved. — Nem értek egyet önnel — mondta a másik orvos. — Ez a puffadásos stagfláció tipikus esete. Ügy vélem, több pénzt kell beleinjekcióz.- nunk. — Megőrült?- — kiáltotta egy harmadik szakértő. — Az. inflációs rátája máris két- ujjnyi. Csak úgy menthetjük meg, ha levágjuk a lábát. — Marhaság — egy másik epecman. — Növelnünk kell a termelékenységét Adjunk azonnal injekciót a karjába. — Nem, nem, nemi — kiáltotta közbe egy másik doktor. — Ki kell nyújtóz- tatnunk és minden testrészébe ellenőrző műszert szúrnunk. — Azt mondom, adagolni kell a vérét. — Kivetni a szívét. — Átültetni a máját. — Kivéreztetni a sebeit. — Átvágni a reflexeit. — Kizárni a Betegsegély* zőből. — Csökkenteni a fogyasztását. Uncle Sam hörgött kínjában, de oda se bagóztak. John Q. Public idegesen jártatta a szemét egyik doktorról a másikra. Végül dr. Ford azt mondta: — Köszönöm, uraim, mind- annviuktól igen nagy segítséget kaptam. Nem is tudom, mit csináltam volna Önök nélkül. Minden szakértőnek egy pár mandzsettagombot nyomott a markába, amikor kisorjáztak a rendelőből. Amikor elmentek, John. Q. Public aggódva megkérdezte dr. Fordot: — Mit akar csinálni vele? — Le kell nyelnie a keserű pirulát — válaszolta zordan dr. Ford. Megismételte Uncle Samnek is és azt mondta: — Csak azt nem tudom, hogyan közöljem ezt önnel? — Oké, doki — nyögte Uncle Sam. — Lenyeltem. — Nos, ennyit tehetek önért — mondta dr. Ford, egv receptet kitöltve. — Ha ejbédhez ül, egyen-igyon kedvére. De amit megevett, hányja ki. Remélem, néhány hónap múlva jobban lesz. Fordította: Homoródi József NÓGRAD — 1975. február 2., vasárnap
