Nógrád. 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)

1975-02-21 / 44. szám

Történelem alulnézetben T? endhagyó színházi él- mény indítására írom ezt a cikket. Ezért, nem tar­tom indokolatlannak, h^gy bevezetésképpen rendhagyó kívánsággal álljak elő; azt szeretném, ha Lászl j-Bencsik Sándor darabját a Thália Színház után néhány vidéki együttesünk is bemutatná. A publicista és a kritikus leg­jobb esetben is csak közvetett módon számíthat némi sze­lepre a színházi műsorrend alakításában. Irányzatokat. Vonulatokat javasol, vagy Ki­fogásol. anélkül, hogy egyes drámák bemutatását ajánl­hatná a rendezőknek, igazga­tóknak. Ha most kivételt le­het tenni, azért van, mert a szóban forgó mű az irányzatok és elvek általános problémáit nemcsak érinti, hanem egye­nesen közepükbe vág. Jóné- hány kérdés közül választom ki az# alábbiakat, hogy két csomópont, a közönség és az új magyar dráma fejlődésé­nek igényei köré rendezhes­sem érveimet. Mindegy-e vajon, hogy milyen osztály- hoz-réteghez tartozó, miféle foglalkozású-iskolázottságú szereplők lépnek színre a drámában? Ez a kérdés — igaz, más-más változatban — három évtizede foglalkoztat­ja a dramaturgokat, írókat, rendezőket. Sokféle válaszuk közül idézzük fel most az egymást kizáró végleteket. Az, hogy kik népesítik be a színpadot — mondja az egyik szélsőség, — tökéletesen közömbös, csak az a fontos, hogy jó drámában összecsapó, hiteles hősök szólaltassák meg igazunkat. Ha az író történelmi parabolában ké­pes erre, üdvözöljük; ha az érett szocialista társadalom konfliktusait értelmiségi sze­replők ábrázolásában mutatja fel hatásosan, méltatjuk és megértjük. Nincsenek tema­tikus előítéleteink. de úgy véljük, hogy alacsony hatás-, fokú, félig vagy egészen se­matikus drámák születéséhez vezetne, ha munkás- és pa­raszthősök színpadra vitelét követelnénk. A szocialista dráma, a szo­cialista színjátszás népiségé- nek legfőbb biztosítéka — fe­leli erre a másik szélsőség képviselője — a munkás- és parasztélet mindennapjainak színpadra vitele: azoknak a gondoknak-örömöknek ábrá-, zolása, amelyekben százezrek »esetleg milliók ismerhetnek magukra, családjukra, mun­ka- és lakóhelyük kömyeze-, téré. Eszméink ebben a ke­retben szólhatnak hatásosan a nézőtéren ülő munkásokhoz és parasztokhoz. Az új közönség érdeklődése ' felkeltésének, színházhoz vonzásának leg­jobb módja az úgynevezett egyszerű ember szerepének, helytállásának erőteljes hang- súlyozása. Mindkét álláspont tartalmaz Igazságokat, de túlzásai miatt egyik sem alkalmazható. A jó gyakorlat ugyanis nem a vagy-vagyok merevségére, le­fegyverző kizárólagosságok­ra, hanem az igények sokol­dalú, változatos kielégítésére törekszik. Ezért lehet azt mondani: szocialista társadamunk drá­mai formák közé kívánkozó életanyaga különböző osztá­lyok és rétegek felől egyaránt megközelíthető. A választolt irány — önmagában — sem r sU-o-f sem o ’-iidar'1-,* no—** indokolja; a mű hatásának ismérve az esztétikai minősé", a szerkezet, a lélekrajz, a jellemzés, a nyelv kifejező ereje stb. Mindezek persze aligha függetleníthető!? a drá­ma témájától, világától, sze­replőinek hovatartozásától, világnézetétől. Az elmúlt években a mun­kás-paraszt tematika mégis visszaszorult. Az okok bonyo­lultak, szokások, hatások, rossz emlékek, az új élet­anyag ábrázolási nehézségei, az együttesek előítéletei egy-: aránt szóhoz jutottak. A kö­vetkezmény: joggal támadt hiányérzetük mindazoknak, akik szerint a fizikai munkát végzők hosszabb ideig nem maradhatnak távol színpad­jainktól. E hiány pótlására, remél-, jük, sor kerülhet anélkül, hogy végletes6ég zavarná , a higgadt7 korrekciót. László- Bencsik Sándor darabja min­denesetre ezt a célt szolgálja. A szerző sok éven keresztül nehéz fizikai munkával ke­reste kenyerét. Szegvári Gyu­la szocialista brigádjában exporttermékeket csomagolt. "Lécet vágott, éket hasított, súlyos gépeket emelt, és mestere lett a szegezőkala-i pácsnak. Tíz-tizenkét órát dolgozott naponta. Közben is, szabad idejében is kérdezett, jegyzetelt, magnófelvételeket készített. Adatokat és meg­figyeléseket gyűjtött. Ezek alapján írta meg Történelem alulnézetbén című sikert ara­tott könyvét, a Szegvári-bri­gád krónikáját. Könyvének telt házak előtt játszott színpadi változata láttán felújul a vita irodal­munk egyoldalúságáról. Az értelmiségi szereplők és szín­helyek túltengéséről, a kalló­dó, szorongó fiatalok indoko­latlan inflációjáról, a munka, és a családi-,társadalmi élet kötelmeit vállalók kiszorulá­sáról. A valóság érdesebb felületeitől riadozó széplel- kekre nem kívánok szót vesz­tegetni, de tudom, hogy nem­csak ők a vitapartnerek.' So­kan mondják: jó lenne, ha nem pangana a munkástema­tika, de nem lehet véletlen, hogy pang. A kétkezi munkás élete — vélik — nem elég érdekes. Szűk a horizontja, alig van közvetlen kapcsolata korunk nagy kérdésfeltevé­seivel: szürke, egyhangú és gondolatszegény. A Történelem alulnézetben elvont érveknél hatásosabban cáfolja ezt az álláspontot. Ez a színpadi dokumentum­dráma a valóság legizgalma­sabb metszeteit helyezi a né­ző elé. Akarva-akaratlanul felel a köznapi és irodalmi, mozgalmi és tudományos kér­désekre: milyenek a mái munkások? Erre persze sike­res alkotások egész sorozata is csak részleges választ ad­hat. Egyetlen dráma érvé­nyessége — az egészet tekint­ve — sokszorosan kérdőjeles. Erről győz meg, amit a szín­padon látunk. Szegváriék hűséggel kötőd­nek „a hajnali ország” — a kora reggeli órákban munka­helyre sietők — osztagaihoz, a csúnyán is otthonos külvá­ros tájaihoz, a brigádhoz, a munkásközösséghez Pénzért dolgoznak, keményen élnek, de lehetőségeik javulnak. s ezért remények kísérik őket. Ezt világosan látják és végig is gondolják. Szívesen elmél­kednek a természetről és a társadalomról, egy-egy jó könyvről, szép festményekről, moziról, tévéről és főleg egyéni sorsukról. Mitől érdekes egy dráma, mitől a szereplői? A színpa­di feszültség alapforrása az összeütközések élessége, az ábrázolt sorsok változatossága, a fordulatok gazdagsága. Ezt tekintve, a Szegvári-brigád tagjai szinte arra születtek, hogy drámahősök legyenek. Mindezek után választ vár még egy fontos kérdés: mi­lyen a színpadi hatása ennek a műnek? Írtam már, hogy a Történelem alulnézetben: do­kumentumdráma. Láttunk- hallottunk ilyen darabokat az elmúlt évtizedben, A közön­ség, ismeri a vaíóságfeltárás- nak ezt a formáját. Annál meglepőbb, ha egyesek mégis egyoldalúan a színrevitel dra­maturgiai gondjaira figyel­meztetnek. s nem hívják fel a figyelmet arra. hogy a min­dennapi élet szereplőire és jelenségeire épült színpadi dokumentáció ezúttal sem ke­vésbé drámai, mint a törté­nelmi témák feldolgozásában. C zinháznak, rendezőnek ^ színésznek tehát nem félnivalója, hanem várnivaló- ja lehet László-Bencsik da­rabjaitól. Izgalmas feladat vár az együttesre, amely elhatá­rozza bemutatását, felújítását. Megoldhatja a munkások gondolatvilágának felmutatá­sát, eszmei arculatuk kirajzo­lását: bebizonyíthatja, hogy nemcsak atomfizikusok és unatkozó úri dámák (hogy is­mét a két végletre emlékez­tessek) eszmélkedése lehet drámai módon feszült és von­zó. A színészek nagy lehető­sége 'ebben a darabban a nem szokványos, rutin nélkül: alak- és jellemformálás. Jó ez az előadás. Méltó arra, hogy kedvet csináljon a Tör­ténelem alulnézetben miskol­ci, győri, szegedi vagy... fel­újításához. Dersi Tamás (43.) Akkor ez mégis a front. Vagy nem lehet már messze innen. Az ágyúzás jól hallatszott, de nem kerepeltek sehol a géppisztolyok. Anélkül pedig még nem igazi front. Az ágyú csalóka, mert nem lehet tud­ni, innen lő vagy túlról. És néha nagyon messziről is lő­nek az ágyúk; lehetséges, még száz kilométerről is. De ha nincs messze a front, és átszökhetne a sötét­ben, megmondaná az oroszok­nak, hol gyülekeznek a tan­kok. És hogy egytőj egyig Tigris. Egészes biztos, hogy Tigris, ő messziről megismeri a Tigrist, meg a T 34-est is. Sajnálta most már, hogy nem számolta meg végig a tankokat. Akkor azt is meg­mondhatná. hányán vannak, és az ilyenért, lehet, hogy még ki is tüntetnék. Prémsapkát, azt biztosan' adnának. Mi az hogy. Jobbat is. mint a régi volt. Lehetnek vagy százan a Tigrisek. Mert csak huszon­ötig számolt, és mennyi jött még azután! Ö, hogyne lennének százan. Még ezren is. Figyelmesen megnézte a terepet. De csak kopár tarló­kat látott, egy-egy vékony csíkban húzódó szántást, vagy frisszöld, fiatal vetést. A dombok vízmo6ta horpadásai­ban is csupaszon meredeztek még a fák, a bokrok. Csak egy-egy fűzbokor fátyolos zöldje derengett imitt-amott. Kukoricatáblát, ahol lábon volna a tavalyi szár. sehol sem látott. Szemmel követte a kanyar­gó kövesutat, és egészen messze, a látóhatár partján, épületeket vett észre az út mentén. És mintha gémeskút ágas­kodna az épület mellett. Vagy valamilyen sorompó? NÖGRÁD — 1975, február 21., péntek Nem. nem sorompó lehet az. Akkor a vasúti töltést is látnia kellene. 1 Kinézte az irányt, merre volna legalkalmasabb átvágni a földeken a sötétben. Minél távolabb a kövesúttól, mert a kövesút mentén szoktak megbújni inkább a katonák. Elgondolkozott ezen: miért éppen a köyesút környékén nyüzsögnek?... És ha jönne egyezer egy hadvezér (elkép­zelte, hogy ő lesz az a had­vezér), aki folyton elkerülné a katonáival a kövesutakat, és .nyomulna előre az edők- ben, a szántóföldeken, és mind bekerítené a köveslton gyülekező ellenséget... A tankok persze gyorsabban haladnak a kövesúton, az igaz. De olyan tankot kellene csinálni, amelyiknek mindegy, kövesút, vagy földút... még a patakon is át tudna menni, Kiss Andrásné, a Nógrád megyei Textilipari Vállalat dolgozójának eredményes munkáját bizonyítja, hogy a nemrégiben megrendezett ifjú betanított munkások szakmai vetélkedő­jén megállta helyét. Szakmunkáshoz méltó ügyességgel bánik varrógépével, a keze alól kikerülő termékek minősegére nincs panasz — kulcsár felv. — Anyuka, ériem jöttél? A rétsági gimnázium negye­dikeseit a szépen felszerelt, modern könyvtárban találjuk. Pontosabban csak az osztály egyik felét, mert a másik ép­pen németet tanul. Ez a meg­osztottság a második év után alakult ki, amikor a gimnázi­umban — tankönyv és egyéb szükséges eszközök híján — megszűnt a szlovák nyelv ok­tatása. Akik ezt a nyelvet vá­lasztották, azok könyvtári is­mereteket kezdtek tanulni. A pályaválasztáshoz ez is ad va­lamiféle indítékot. Éppúgy, mint a mostani harmadikosok számára a műszaki rajz taní­tása. A kétéves kurzus alap­fokú könyvtárosi képesítést ad, s lehetővé teszi a tisztelet- díjas könyvtárosi állás betöl­tését. Hivatásos könyvtáros­nak senki sem készül. A felsőfokú 'tanintézmé­nyek iránt Rétságon is nagy az érdeklődés. Kivéve a me­zőgazdasági és műszaki főis­kolákat. Ezért a pályaválasz­tási munkát ebben at irány­ban kívánják erősíteni —, mint Földi Sándorné igazgató elmondotta. Az üzemek, intézetek közül a romhányi híradástechnikai gyáregység és a balasSagyar­ott is, ahol nincs híd. Még a Dunán is. Mint a német te­repjáró, de lenne ágyúja, géppuskája minden... Szívesen eltűnődött volna még ezen, milyen lenne az az újfajta tank, de folytatnia kellett a terepszemlét, még addig, míg messzebbre láthat. Most kell azt jól eltervezni, a világoson, merre induljon majd a sötétben. A kanyargó úttól jobbra, az erdőszélén állnak a tan­kok. Vagyis balra kell tarta­nia. Jó darabon, lefelé halad majd, a kukoricatábla után lapályos rét következik, va­lami patak kanyarog a rét közepén. Nem lehet nagyon széles, mert csak egy-egy kanyarulatnál világít a víz ezüst csíkja. Nekiszaladásból át lehet azt ugrani. Legfel­jebb átdobja előbb a túlsó partra a tarisznyát. At kell azt a kutyának is ugrani. Hacsak nem fél a víztől. De miért félne a víz­től, kóbor kutya ez. A patak után rét követke­zett, aztán megint a szántó­földek csíkjai. Nem tudta már kivenni, melyik csík lenne a legalkalmasabb átvágásra megsűrűsödött az alkonyat. (Folytatjuk) rnati csecsemőgondozó intézet képviselői járlak Rétságon, és tájékoztatták a lehetőségek­ről a fiatalokat. A pályairá­nyításhoz segítséget adott a megyei pályaválasztási ta­nácsadó intézet felmérése is. Sokan már döntöttek, hiszen a jelentkezési lapokat küldeni kell, melyik felsőfokú intéz­ményben kívánnak továbbta­nulni.’ S mihez kezdenek azok. akik nem akarják felső fokon folytatni a tanulást? Ezután érdeklődtünk Rétságon. Szklenár Éva Diósjenőről jár: — Minden attól függ, hogy sikerül-e az érettségim. Ha igen, akkor csecsemőgon­dozó leszek, ha nem, elme­gyek eladónak az otthoni ru­házati üzletbe. Vincze Margit határozott: — Óvónő akarok lenni. A gyerek a mindenem. Nem a legjobb a tanulmányi eredmé­nyem, ezért először képesítés nélkül próbálkozom. Aztán egy év múlva jelentkezem a kecskeméti képzőbe. Dolgo­zom és tanulok. Kapok egy kis pént, talán így könnyebb lesz. — Nehogy azt hidd — szól közbe társa. Szklenár Éva. — Kifáradsz a gyerekekkel, utá­na már nehezebb lesz tanul­ni. Vincze Margit védi állás­pontját: >— Nekem nincs test­vérem, otthon nyugodtan ta­nulhatok. A vita hosszan elhúzódna, ha nem szólnék közbe. Lezár­juk azzal, hogy a munka mel­lett is lehet tanulni, akarattal, szorgalommal, de mindenkép­pen nagyobb erőfeszítést igé­nyel. Az igazi mégiscsak a nappali tagozaton való tanu­lás. — Nyolcadikos koromban kereskedő akartam lenni, de a szüleim lebeszéltek — me­séli az óvónőnek készülő kis­lány. — Itt a gimnáziumban teljesen megváltozott a felfo­gásom. Teljesen eltávolodtam a kereskedelemtől. Az élete­met már csak olyan pályán tudom elképzelni, amelyiken gyerekekkel foglalkozhatom. Koza Ilona is Érsekvadkert- ről jár. Gondozónő szeretne lenni. Balassagyarmaton. Már sokat hallott a falubeli lá­nyoktól, asszonyoktól, akik ott dolgoznak, erről a munká­ról. — A csecsemőgondozónak három évig kell tanulni még az intézetben — mondja. — Szívesen vállalom, mert gyerekekkel akarok foglalkoz­ni. A diósjenői Béres Mária, bár tanulmányi eredményével néni igen dicsekedhet, óvodá­ban szándékozik dolgozni. Az osztályban szinte nem akad leány, aki ne gyerekek­kel akarna foglalkozni. Meg­kérem őket: nyújtsa fel az a kezét aki nem egyszerűen csak szereti, hanem rajong a gyerekekért. Alig marad kéz az asztalon. Tiszteletet éb­resztő, lenyűgöző ez a rajon­gás. A gyerekszeretet' titkát nemsokára megtudom. Az egyik kislány elmeséli, hogy az osztályuk a felsőpetényi gyermékintézettel tart kapcsolatot, rendszeresen el­járnak segíteni, rendbe tenni az intézet parkját. A segítség fejében néhány órát foglal­kozhatnak az intézet állami gondozott neveltjeivel. — Nagyon tudnak ragasz­kodni a gyerekek, — mondja Vincze Margit. — Nem egy­szer fordult már elő, hogy amikor megyünk, azzal fogad­nak: anyuka, értem jöttél? Érettségi előtt álló 18 éve­sek beszéltek terveikről. Hogy megvalósulnak-e * vagy sem, azt ma még nem tudja meg­mondani senki. Mindenesetre a megvalósulás nélkülözhetet­len feltételei: a képességek­hez és a lehetőségekhez igazí­tott. helyes választás, aztán akarat, s ezzel párosuló kitar­tás és szorgalom. Sulyok László Mai tévéajánlatunk 21.15: Küzdelem. Hatalmas, bár napjainkban nem példanélküli dráma feszül ebben a dokumentumfilmben, amely a Csepeli Motorkerékpárgyárban készült. A gyár termelése gazda­ságtalan lett, ezért felszámolására kerül sor; megszűnik a motorke­rékpár-gyártás Magyarországon. A gazdasági ésszerűség követeli meg ezt. De a gvár munkásai szeretik üzemüket. Szeretik szakmájukat, rajonganak a motorért, nemcsak kenyérkeresetnek, hivatásnak is, életük nélkülözhetetlen elemének tekintik munkájukat« A gyár konstruktőrei akkor fs, amikor már tudtak a gyár megszünteté­séről, új és új konstrukciókkal, sikeres, kiállításokon is bemuta­tásra került modellekkel álltak elő. Mindezeket olyan rövid idő alatt készítették el, mintha örök­ké elsők akarnának maradni a motorkerékpár-gyártás nemzetkö­zi porondján. Szívük mélyén re­mény, tudatukban a bizonyosság: ez már csak búcsúfellépés volt. A dokumentumfilm meggyőző erővel mutatja be e helyzet em­beri-érzelmi és társadalmi-gazda- sáfií oldalának konfliktusát. 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom