Nógrád. 1975. január (31. évfolyam. 1-26. szám)
1975-01-17 / 14. szám
Pályaválasztó fiatalok között Megalapozott tervek A pedagógiai tevékenység egyik fontos része a pálya- választás. Egyetlen nevelő számára sem lehet közömbös, hogy tanítványai az általános iskola befejezése után, milyen szakma. foglalkozás irányába indulnak el? A választott, a kezdőmuntkakör mennyire felel meg a tanuló egyéniségének? Hogy a csalódások, az elkeseredések a „pálya- módosítások” a lehető legkisebbre zsugorodjanak ösz- sze, egyik alapvető követelmény a választott pálya alapos ismerete. A diák csak akkor tud választani, ha mmd több foglalkozási ágazattal ismerkedik meg. Ebben az esetben ismerve saját egyéniségét, figyelembe véve a népgazdasági érdeket, viszonylag könnyebben ki tudja választani a neki legmegfelelőbb szakmát. Mindezt csak tervszerű. tudatos pedagógiai tevékenységgel lehet elérni. A szécsényi Mikszáth Kálmán Általános Iskolában ebben a tanévben 44 tanuló fejezi be tanulmányait. — A pályaválasztással munkatervünik szerint ötödik osztálytól kezdve rendszeresen foglalkozunk — magyarázta Antal Jóesefné tanárnő, pályaválasztási felelős. Megismertetjük tanulóinkkal a mezőgazdasági, ipari, értelmiségi pályáikat. A helybeli üzemekkel tartjuk a kapcsolatot. A hetedik osztályosainkat minden évben elvisszük Salgótarjánba üzemlátogatásra. A szülőket a megyei pályaválasztási tanácsadóval közösen tájékoztatjuk a továbbtanulás lehetőségeiről, a különböző pályák követelményrendszeréről. — Mint osztályfőnök arra törekedtem, hogy megismerjem a tanulók egyéniségét, adottságait. Négy éven keresztül feljegyzéseket végeztem a gyerekek érdeklődési köréről, megnyilvánulásairól. Mindezt felhasználom a pályairányítási munkámnál — mondta dr. Kotlár Istvánná a 8. a. osztályfőnöke. — A gyerekekkel 7. osztályos korukban eljutottam oda, hogy ők mondjanak véleményt saját magukról: egyéniségükről; akaraterejükről, érdeklődési körükről stb. Így alapos önismeret lévén jobban el tudja magát képzelni a választott szakmában — magyarázta Fekete Kornélia tanárnő, a másik 8. osztály főnöke. — A pályák megismertetésére különféle módszereket választottak: üzemlátogatás, filmvetítés, sajtó ilyen irányú írásainak a figyelemmel kísérése. Egy-egy pályát a tanulók dolgoztak fel, mutattak be társuknak. Vetélkedőt rendeztünk —- tájékoztatott Antal Jóesefné. Merre, hová indul el az intézet 44 végzős 8. osztályosa? Kilencen az általános, vagy a tagozatos gimnáziumot választották. — Kedvenc tárgyaim közé tartozik a fizika, ezért választottam a fizika tagozatos gimnáziumot — mondotta Racskó Andrea. — Nagyon szeretem a kisgyermekeket őrsvezető is vagyok náluk. -Ein óvónő szeretnék lenni — vélekedett Lőrincz Katalin. Lászlók Marika nagy buzgalommal készül az élővilág tanulmányi versenyre. Nem titkolja: jól jönne egy jó helyezés. hiszen egészségügyi szakközépiskolába kéri felvételét. Krizsanyik Katalin biológiai szakkörökön bővíti ismereteit, hogy biztosabb legyen a felvételi. Velük tart még: Raj ezer Ágnes és Szeles Katalin. — A gyerekeknek és a szülőknek volt egy közös pályaválasztási tájékoztatói uk, ott mondták, hogy az idén indul az egészségügyi szakiskola. Én oda szeretnék menni — magyarázta Szabó Zsuzsanna. Hasonló elképzelései vannak: Horváth Zsuzsának, Medve Zsuzsának. Ocsovai Marika régen dédelgetett vágya, hogy gyermekápoló lehessen. A -nyári szünetben a bölcsődében „előtanulmányt és gyakorlatot” végzett. Csipái Gyula kedvenc tárgya az élővilág. Szereti a természetet, de különösen az erdőt. Ezért döntött úgy, hogy erdész lesz. — Közepes tanuló vagyok, de rajzból mindig ötösöm volt. Ezért leszek szobafestő — summázta véleményét Varga András. — A bútorgyárban voltunk látogatáson, akkor határoztam el, hogy asztalos leszek — vélekedett Beke István. — Csak gyakorlatiból vagyok ötös. Szeretek barkácsolni, azért választottam az asztalos szakmát — nyilatkozta Varga József. Velük tart még Kirperger László és Barna László. Tanárai dicsérték Rádi Imre kézügyességét — Nehezen tudtam választani, végül a 118 szakma a segítségemre jött. Épületburkoló leszek. Szfcrigány Tibort a gyakorlati órák „tették rá” a vízvezetékszerelőd út|p.. Szerepel még a leendő szakemberek között: cukrász, esztergályos, villanyszerelő, kőműves, parkettás, bolti eladó, pincér, varrónő. A tanulók pályaválasztása megalapozott A 44 tanuló közüj egyetlen egy volt aki még nem tudott dönteni. Negyvennégy tanuló 22 úton indul el, hogy a vágyakat elképzeléseket valóra váltsa. Sz. F. Színházi előadás gyermekeknek Mind tftbb művelődési Intézmény fordít nagy gondot — különösen a közművelődési párthatározat éta — a gyermekek életkornak megfelelő, kulturált szórakozására. és művelődésére. A salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ gyermekfiKEÍnhá- zi sorozata nagy népszerűségnek örvend mind a gyerekek, mind a szülők körében. Az Állami Déryné Színház január 20-án az egyik legismertebb magyar népmese, az Argyilus királyfi, zenés, színpadi változatát mutatja be Papp István feldolgozásában. A mesejátékot Turián György rendezte — mint meghívott vendég —, főszerepeit Mészáros Mihály, Illyés Mari és Fenyvesi Balázs, valamint Szigeti Géza Jászad-díjas művészek játsszák. Az egyetemi-főiskolai felvételik idei rendje Mai tévéajánlatunk r LÁTÓKOR: Többször tanúi lehettünk annak, hogy a tévé nyilvánossága előtt üzemi munkások, tudományos kutatók, nagy- vállalati igazgatók és újságírók vitatkoztak a szocialista rlemokráciáról. Péntek este 18.25-kor ismét ez a téma kerül műsorra. Nemcsak a probléma sokrétűsége, az elvi kérdések tisztázatlansága és a bizonytalan gyakorlat teszi indokolttá a műsor folyamatos közlését, hanem az a tény, hogy a vezetőségválasztó taggyűléseken különböző formában, de majdnem mindenütt felmerülnek a közéleti és az üzemi demokráciával kapcsolatos kérdések. Nógrád megye lakossága előtt annál is inkább érdeklődésre tarthat számot a mai vitaműsor, mert a dorogi szénbányászok gondjairól esik szó. Tehát jó tapasztalatcserére is nyílik alkalom. Közelebbről azt a kérdést vitatják, hogy a párt- és a társadalmi szervezetek hogyan értelmezzék, egyeztessék a társadalmi, a csoport- és a magánérdekeket. A 18.25-kor kezdődő műsort ismét dr. Pozsgay Imre vezeti. A Magyar Televízió második műsorát Budapest és Pécs után ezentúl Tokaj is sugározza, mivel elkészült a második műsor sugárzására alkalmas húsz kilowatt teljesítményű adóberendezés a hozzá tartozó antennarend- szerrel együtt. Elkészült az egyetemi.főis- kolai felvételik idei rendje. Eszerint a nappali tagozatokra felvételüket kérhetik a középiskolák utolsó éves diákjai, illetve azok sz érettségizett — képesítőzött dolgozók, akik 35. életévüket még nem töltötték be. A középiskolai végzettségű szakmunkástanulók bármelyik felsőoktatási intézménybe abban az évben jelentkezhetnek felvételre, amelyben a szakmunkásképesítést legkésőbb augusztus 31-ig megszerzik. A felvételi kérelmeket az érettségi, illetve képesítő bizonyítványt kiállító középiskola igazgatójához kell benyújtani; a munkaviszonyban állók kötelesek kérelmükhöz a munkáltató írásos javaslatát is mellékelni. Ha a jelentkező a középiskolát 1973-ban, vagy korábban, illetve esti-levelező tagozaton végezte közvetlenül a felsőoktatási intézmény dékáni (főigazgatói, igazgatói) hivatalába küldje kérelmét. A felvételi kérelmet a középiskolák február 10—25 között, a felsőoktatási intézmények pedig március 30-ig (a tanárképző főiskolák, a gyógy" pedagógiai tanárképző főiskola, a tanítóképző és óvónőképző intézetek az alkalmas- sági vizsgák miatt március 20-ig) fogadják el. A művészeti főiskolákra történő jelentkezés feltételeit külön rendelkezésekben részletezik. A felsőoktatási intézmény a jelentkezőt a szabályszerűen előterjesztett felvételi kérelem alapján — legalább nyolc nappal a kitűzött vizsga-időpont előtt t- felvételi vizsgára hívja be. A felvételi vizsgákat június 24. és július 20. között tartják — kivéve a matematika és a fizika írásbeli vizsgákat Az idén a matematika és a fizika felvételi tárgyból megírt közös írásbeli érettségi dolgozat egyúttal megfelel a főiskolai, egyetemi felvételi vizsga írásbeli részének is. A közös írásbeli időpontja: május 26—27. lesz. A közös írásbeli vizsgán részt kell vennie minden olyan pályázónak, akinek matematikából vagy fizikából írásbeli felvételi vizsgát kell tennie, tekintet nélkül arra, hogy nappali, esti vagy levelező tagozatra jelentkezik, s hogy középiskolai tanulmányait mikor fejezte, vagy fejezi be. A tudományegyetemek bölcsészettudományi, valamint állam- és jogtudományi karaira pályázók tárgyanként köz. pontilag kitűzött, egységes feladatok alapján tesznek írásbeli felvételi vizsgát. Ugyanilyen feladatok alapján folyik a vizsga a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, a gazdasági főiskolákon, az orvostudományi egyetemeken, a tanárképző főiskolákon, az agrár-, a kér tészeti és az állatorvostudományi egyetemeken, valamint a felsőfokú intézetekben is. Az oktatási szakemberek a felvételikkel .liipcsolatban emlékeztetnek arra. hogy az érettségi értékelése az idén megváltozik. Az eddigi „kivá. lóan megfelelt” és „megfelelt”, valamint ..nem felelt meg” értékelésről áttérnek a lcoráb* bi fokozatú osztályozásra. Az érettségi eredménye helyett azonban most is a felvételi tárgyaknak a középiskola utolsó két évében elért eredményét veszik figyelembe. Az elérhető pontszámot a közeli napokban megjelenő minisztériumi tájékoztatóban közölt táblázat szerint lehet kiszámítani. A gyógypedagógiai tanár képző főiskolán a tanítóképző és óvónőképző intézetekben az idén általánossá teszik a kötelező alkalmassági vizsgát annak megállapítására: rendelkezik-e a jelölt a pályához szükséges testi adottságokkal. A többi között megvizsgálják látásukat, zened hallásukat, hangjukat. Ugyancsak kötelező, de más jellegű alkalmassági vizsgát kell tenniük a tanárképző főiskola ének-zene, rajz, vagy testnevelés szakjaira jelentkezőknek. Ősztől egészségügyi főiskola indul: hároméves nappali tagozatán közegészségügyi- járványügyi1 ellenőröket, diétásnővéreket és egészség, ügyi védőnőket képeznek, akik főiskolai oklevelet kap. nak. Az egyetemi-főiskolai felvételik minden kérdését részletező minisztériumi tájékoztató hamarosan a könyvesboltokba kerül. (23.) Végiggondolta miket tud: ájn. cváj, dráj, kaput (ez ugyan oroszul van, de a németek is értik), loszlosz, já, háj-hitler — egyéb nem jutott az eszébe. Ügy van, még az autó meg a rokk, mint a magyarban. Meg strumf meg kitől, de azt nem tudni, micsoda. Nem látta már a sötét, ben, mire mondja Henrik, amikor tanította a nénjét németül. Kevés ez beszélgetni. Rögtön látná a német, hogy ő idegen. Az autót őrző géppisztolyos is észrevette őt, de szemlátomást nem törődött vele. Háttal fordult, rágyújtott. Azután körbejárta a felhem- peredett autót, és lekuporgott valahol a túloldalán. Kellemetlenül fújt most a szél. Mégis igaza lett a vörös saplementének, Vagy már csakugyan itt van Magyarország, egészen közel, onnart fúj át a szél. Mert az biztos, hogy Magyarországon szelet hoz, ha napnyugtakor vörös az ég alja. Nagy papírdobozok voltak feltornyozva az autó végénél; nyilvm a szétszóródott rakomány. Lehet azokban valami. nem üresen menekítik a naofrdobozt. Alkonyodott lassan. De r iskülönben sem látszott mo6t már a dombtól a falu. Ki tudja, mennyire van még. Ha biztos volna, de egészen biztos, hogy az már Magyar, ország. Egyáltalán nem biztos. Jó volna valahol a közelben letanyázni éjszakára. Ahonnan a felfordult teherkocsit is szemmel tarthatná. Bajosan vontatják azt el reggelig onnan. Vagy ki tudja — még az lenne a legjobb, ha elvontatnák. Mert az a civil képes ott ülni reggelig; oka lehet, hogy ennyire őrzik a rakományt. Ha viszont elvontatnák — kivált, ha sötétedés után jönne érte valami traktor —, hogy tudnák már azt mind összeszedni, ami a földön erre-arra szét. szóródhatott. Mert iparkodna az a traktor is, mindenki siet, lohol; meglehet, reggelre idáig ér a front. Hidat nem látott a közelben. Bár a híd amúgy sem jó éjjeli szállásnak, őrzi a katonaság A töltés túloldalán, a domboldalon, a felfordult auNGGRÁD — 1975. január 17., péntek tóval átellenben, néhány rudas tavalyi széna. Hált ő már szénakazalban, télen is. Ha jól befúrja magát az ember, ki lehet birni. Halkan füttyentett a kutyának, és oldalt, kerülővel közelítette meg a szénacsomókat. Jobb, ha nem veszi észre a géppisztolyos. Innen már azt is látta, hogy ott ücsörög a felfordult autó mellett, s konzervdobozban váj- kálva eszeget. Jót bukfencezhetett az autó, míg odaért, nem is csak egyet-kettőt. Az a csudálatos, hogy mind épségben maradtak — vagy nem az ő autójuk volt? De mi lehet vajon a papírdobozokban? — Nem üresen menekítik, ez az egy biztos. Kolbász — az volna jó. Nemigen kolbász, nem szokták azt ilyeh papírdobozokba rakni. Meg a szalonnát sem. Bár ki tudja, ezek németek. Marmalád? Az a kemény lekvár. Olyan kemény, hogy bicskával kell vágni. Az se volna rossz. Aprócska petrencék voltak. Ebben nem fúrhatja mélyre magát, mert a másik oldalán kilyukad. Kiválasztotta a legnagyobbat, és hozzálátott az éjjeli szállás elkészítéséhez. Míg turkált a szénában, a kutya izgatottan szaglászott. Lehet ezekben egér is. Tágas helyet fúrt, hogy mind a ketten be- leférjenek. — Melegítjük egymást, nem igaz? — .mondta a kutyának. Csendesen, hogy meg ne hallja odalent a géppisztolyt». — Csak arra vagyok kíváncsi, melyikünk bolházza el inkább a másikat. Megpróbálta behúzni magához. De a kutya nem ment bele a lyukba. Kis híján megmarta a kezét. — Kiskutyám... Kiskutyám.. Ej, hát gyere már, az ég szakadjon rád csakugyan... Kenyérdarabbal csalogatta, az utolsó darab kenyérrel, de a kutya arra sem jött közelebb. Ki sem dugta a fejét a szénából a fiú, s észrevette a mozgást odalent: a géppisztolyos ember futni kezdett, fel a töltés oldalán, egyenesen feléjük. Mélyebbre húzódott a boglyába, úgy leste, a szíve kalimpált. El sem szaladhat, mert lelövi. ' Csak az útig futott a géppisztolyos civil. Egy teherautót állított le. Magyarázott a sofőrnek, majd bebújt hátul a ponyva aló. Amikor a kanyarban eltűnt a ponyvás teherautó, a fiú megfeledkezve az akaratos kutyáról a boglya tövébe fektetett oldalzsátoról. futva indult lefelé a parton. Elhatároznia sem kellett semmit; vitte a lába. Két-három hajításnyira lehetett tőle az út, és nem messze onnan a fejreállt autó. Sötétedett már, és szinte ijesztő volt így a döglött gépszörnyeteg, égnek meredő kerekeivel. Óvatosan közelítette meg, s az útra is figyelt közben,. Előbb-utóbb csak visszajönnek az őrzői. Az egymásra rámolt, el- nyomorodotí, papírdobozokon idegen felirat volt: „Koestlin” de alatta magyarul a város neve: „Győr”. A partoldalban sárban taposva a tömérdek keksz és a hosszú szelet nápolyik. Szedegetni kezdte a nápo lyit, mohóm tömte magába, és köpködött a sártól. Csak ak kor jutott eszébe, hogy ez lehet a papirdobozokban is. Bontogatni sem kellett a felszakadt dobozokat. Kapkodva tömte a szájába, s ha éppen oda nem fért, az inge alá a kekszet, meg a nápolyit; meg sem igen rágta, fuldokolva nyelte, nagy darabokban. Csak amikor végképp eltelt már. s kitömte magát mindenütt a ruhája alatt, akkor csillapodott. Még mindig nem jöttek az őrzők. Viszont a kutya is ott volt már, s közelebb merészkedett. (Folytatjuk) Propagandisták klubja alakul A Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsának kulturá- lis-agitációs és propaganda munkabizottsága a szakszervezeti propagandisták részére klubot szervez Salgótarjánban, a SZMT székházában. Ezzel kívánják a propagandisták szórakozását és művelődését, részben szakmai tapasztalatcseréjét és továbbképzését biztosítani. A mindennapi gyakorlati munkához nagy segítséget adó klub első összejövetelére január 20-án délután kerül sor. Ekkor beszélik meg a találkozók kéthetenkénti programját, amelyben a tervek szerint a megye párt- és állami vezetőivel való kötetlen beszélgetések is helyet kapnak. Cpdekesséqek A nyugatnémet kormány érdemrenddel tüntette ki Maria Schellt színpadi és film- művészeti tevékenysége elismeréseként. Külföldi színésznőt jutalmaztak az érdemrenddel, Maria Schell ugyanis, a közhiedelemmel ellentétben nem német, hanem svájci származású. Christian de Sica televíziós show műsort rendez. Ezzel szeretné elérni, hogy többé ne csak világhírű édesapja fiaként kezeljék. Tehetségét egyébként bizonyítja legutóbbi nagylemeze is, amelynek címe: Nekem is van mondanivalóm. A franciaországi Valenci- ennes-ben egy férfi a házasságkötő iroda segítségével igyekezett feleséget találni magának. A rendőrség azon nyomban letartóztatta, ugyanis az illető éppen két héttel előbb ölte meg első hitvesét.