Nógrád. 1975. január (31. évfolyam. 1-26. szám)

1975-01-16 / 13. szám

Nógrád megyei képzőművészek vándorkiállítása

MUNKÁS HÉTKÖZNAPOK

A munkások művelődési lehetőségeinek gazdagítása jegyében a Nógrád megyében elő és alkotó képzőművészek mniveiiből gazdag tartalmú, tematikájában és művészi törekvésekben is változatos, műfajilag sokszínű kiállítási anyagot állítottak össze, amely két • részben, vándorkiállítás fői-májában várja közönségét. E vándorkiállításokról lapunk hasábjain már a múlt évben szóltunk.

A kezdeményezésért mindenekelőtt a rendező szerveket, a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa kultúr, agitációs- propaganda munkabizottságát, és a megyei József Attila Művelődési Központot illeti dicséret. E vándorkiállítások jó lehetőséget jelentenek arra. hogy— összhangban a pártunk közmúvelődéspolitikai határozataiban megfogalmazott célokkal — azok számára is lehetővé tegyék a képzőművészeti alimtások nyújtotta élményt, tanulságot, akik esetleg nem tartoznak a megye központi kiállító termelnék látogatói közé. E tárlatokkal szinte „házhoz megy” a képzőművészet. az érzelmi. ízlésbeli, gondolati gazdagodás minden lehetőségével.

A rendező szerveiket ugyan- esak elismerés illeti azért a rendhagyó katalógusért, amely e napokban lát napvilágot, s amely — összefüggésben a vándorkiállítással — alapvető művészettörténeti ismeretekkel igyekszik szolgálni mindenekelőtt az iparban és mező/

gazdaságban dolgozóik ismereteinek gazdagítását. „Rendhagyó” katalógusról van szó valóban, hiszen a kiadvány — ízléses kivitelben — elsősorban didaktikai céljának kíván eleget tenni.

Egyében túl, „kislexikont” ad a tárlatlátogatók kezébe, közölve a képzőművészeti műfajokról az alapvető tudnivalóikat. Például azt: mi is az akvarell, arokép, grafika, iparművészet, olajfestés, tájábrázolás, tollrajz. Az összeállítás végén képzőművészeti kiadványokra is felhívja a figyelmet. A javasolt művek többsége kapható, vagy megrendelhető a könyvesboltokban. kölcsönözhető a könyvtárakban.

A tárlaton egyébként tizenkét (megyében élő) művész, festő, grafikus, iparművész alkotásait tekinthetik meg ' a gyáraik, üzemek dolgozói, a szocialista brigádok tagjai, a megye több helységének lakói, mezőgazdasági dolgozói. Természetesen a látogatók nem ismerhetik meg az egyes alkotók életművét, a tárlatnak nem is ez a célja. Az azonban mindenképpen a tárlat előnyeihez tartozik — azon túl, hogy „helybe megy” — bepillantást ad a nógrádi képzőművészeti életbe, s lehetővé teszi az esetienként áttételesebb képzőművészeti formanyelvvel való megismerkedést.

A kiállítás utóbbi célját szintén jól szolgálja a kiadvány, amelyben rövid, összeBessenyei Ferencet

várják Balassagyarmaton

Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész január 20-i előadóestjét hirdetik a balassagyarmati utcákon . Bessenyei Ferenccel emberközelbe kerülni nem mindennapi esemény. Halmai Lászlóval. a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ új igazgatójával a közeli eseményről beszélgetünk.

— Nagyon örülünk — mondja az igazgató —, hogy sikerült Be&senyeiékkel meg- óillaipodmiunk, és hogy Mikes Lilla a pesti és budai irodalmi szalonok (Pilvax és a Korona) népszerű „háziasszonya” is eljön hozzánk. Bíró Attila neves fővárosi karnagy közreműködésének is örvendünk. A műsorban versek, monológok, musical- részletek hangzanak el.

Éppen Mikes Lilla nyilatkozta, már pár évvel ezelőtt a NÓGRÁD-nak, hogy Balassagyarmatnak komoly híre van a budapesti művészvilágban, Szívesein jönnek szerepelni.. Járt már itt: Sin- koviis Imre, Szemes Mari, Dómján Edit. Mensáros László, Szendirő József, Pécsi Sándor, Békés Itala, Jancsó Adrienn, és sorolhatnám tovább a neveket.

Az irodalmi presszós törekvések 1971. óta, sok lelkes új hívei; szereztek az irodalomnak és a társművészeteknek.

Időköziben a népművelők elképzelése változott. A műsorokat nem csupán versből, dalból állították össze. Presz- szó-színházra váltottak át, majd a közönség állandósulásával (150—160-ra tehető a számuk), és a gyarapodásra számítva, kiléptek a presszó- környezetből. Az új művelő- .dési központban, a volt megyeháza dísztermében alakították ki a pódium színpadot.

— Itt már önálló színházi műsort is tudnak adni — jegyzi meg az igazgató. — Sőt a pódium tág teret nyit arra is, hogy a városban élő, induló tehetségek bemutatkozhassanak az igényes közönség előtt.

Fogarassi Béla gitárművész, a helyi zeneiskola tanára nagy közönségsikerrel szerepelt és Merczei Erzsi, a művelődési központ fiatal rendezője is itt bizonyította versmondó előadó képességeit.

Prózában, dalban, zenében, költészetben, táncban vagyis a íegkülönféle műfajokra alkalmas a pódium színpad. Formailag újszerű, tartalmában egyre színvonalasabb programokkal indulnak az új esztendőben, fejezi be a beszélgetést az igazgató.

Elekes £va

Mai tévéajánlatunk

20.00: Egy óra múlva itt vagyok.

Tizedik folytatásához érkezett a kalandos, fordulatos tévéfilmsorozat. Az első nyolc részt 1972—73-ban vetítette a televízió. Most az első részek megismétlése után tovább is figyelemmel kísérhetjük Láng Vince sorsának alakulását. Az újabb hatszor másfél órás film 1941 és 44 közötti időben játszódik. Láng Vince ezalatt a négy esztendő alatt eljut Ukrajnába, Lengyelországba, Szlovákiába is. Alakjában a magyar ellenállás hőseinek állítanak emléket a film alkotói. Noha, Láng Vince nem heroikus alkat, még a kalandfilmek követelményei szerint sem. Nem keményöklű, rettenthetetlen,

szuperügyességű hős, aki epizódról epizódra legyőzi ellenfeleit. De éppen ezért lehet jelképe azoknak a százaknak, ezreknek, akik a háború szörnyű éveiben, is megőrizték emberi tisztaságukat, s a maguk lehetőségei szerint becsületesen, életüket is kockáztatva küzdöttek a fasizmus ellen. Láng Vince jelleme 1944 végére már nem hasonlítható össze azzal a szűk látókörű alföldi parasztfiúval, aki 1937-ben fölcsöppent Budapestre. A szovjet hadsereg hadnagya már ekkor, akire rendkívül fontos feladatot lehet bízni. Az izgalmas kalandfilm meglehetősen nagy apparátussal készült, 350 színész és 260 helyszín szerepel a hat folytatásban. (KS)

4 NÓGRÁD — 1975. január 16., csütörtök

fogott ismertetőket olvadhatnak a tárlatlátogatók a kiállí" tó művészekről, így Farkas Andrásról, Iványl Ödönről. Mustó Jánosról, Czimfce Ferencről, Lóránt Jánosról, Somoskői Ödönről, Mészáros Erzsébetről, Réti Zoltánról. Szatmári Béláról, Hibó Tamásról. János&y Ferencről, Radios Istvánról. Ezek az írások közük á művészek munkásságának néhány legfontosabb jellemzőjét, a képek jobb megértése céljából. Az' ismertetőkhöz egy-egy reprodukció is tartozik, a művészek munkáiból.

A vándorkiállítás anyagát ez év első felében Salgótarján , nagyüzemeiben mutatják be. A továbbiakban pedig a megye több helységében nyitják meg. A kiállítások alkalmából mindenütt művész- közönség találkozókat szerveznek, ahol a munkásoknak, dolgozó parasztoknak, a tárlatok látogatóinak lehetőségük nyílik a képzőművészekkel való személyes megismerkedésre. De ami ennél fontosabb: sor kerülhet a képzőművészeti alkotásokkal összefüggő problémáik tisztázására. A szocialista brigádok e tárlatok látogatását kitűnően „beépíthetik” kulturális vállalásaikba, illetve e látogatásokkal gazdagíthatják. Úgy véljük, a vándorkiállítás formájában és tartalmában al- kalnas arra, hogy a munkás- műveltség lehetőségének gazdagítását sajátosan szolgálja.

T. E.

Anyanyelvi

műveltségünk

Oktatáspolitikai hetilapunk, a Köznevelés január 10-i számában interjút közöl Bárczi Gézával, a magyar nyelv egyik legkiválóbb tudójával, aki 1975. január 9-én töltötte be 81. életévét. Bárczi Gézának tavaly jelent meg „Nyelv- művelésünk” című könyve. Az interjúban nagy nyelvtudósunk hangoztatja: egész nemzeti műveltségünk anyanyelvűnkön alapszik. A Győri György által készített interjú — többek között — azt boncolgatja: hanyatlik-e valóban, anyanyelvűnk. Szó esik a jassznyelvről és népnyelvről, foglalkozik a cikk a pedagógusképző intézmények beszédművelő tevékenységével, az írott- és a beszélt nyelvvel, s még számos időszerű kérdéssel.

(12.)

VáraAlanul egy falu bukkant ki a dombok közül. Csak a névtáblánál merészkedett vissza a kövesútra; idegen neve volt még ennek a falunak is.

Egyszerre megdobbant a

szíve, hevesen kezdett kalapálni: a szélső ház udvarán éppen a tyúkoknak adott az asszony, és tisztára magyarul hívogatta a tyúkjaik De azután, rákiabált a gyerekre — a boglyához támasztott létránf mászkált egy ötévesforma gyerek —. s azt már nem magyarul.

Takaros házak sorakoztak az utcán. Bentebb emeletesek is, a templom körül. Egy kerekes kútnál civilek töltögették a kulacsaikat. Magyarul beszélgettek.

Szívesen elkerülte volna őket, de ahogy a pocskolá6t meglátta, elfogta a szomjúság.

Csakugyan vallatni kezdték a civilek is. Csapatnyi gyerek bámészkodott a kútnál, helybeliek. de rögtön őt szúrták ki;

— Hát te, gyerek?... Te hová tartozol?

A falu után hegyek következtek, és megint csak a Itö- vesút mentén, az árokparton gyalogolhatott. És egy szembe jövő csoportból megint megkérdezte valaki:

— Mi van, fiú?... Meggondoltad magad?

Ügv tett, mintha nem értené. Megvonta a vállat, s megállás nélkül ment tovább. De

Küfittyei fiyufo kiállítása a Jolőqaléfiiában

A Jőzséf Attila Megyei Művelődési Központban öt éve működő salgótarjáni Fotógalériában, annak 52. kiállításaként e hét végén zárul Kör- nyei Gyulának, a Nógrád megyei Fotóklub tagjának kiállítása.

A kiállító tevékenysége jól példázza a munkásművelődés, az önképzés, az öntevékeny művészeti mozgalmak fontosságát, jelentőségét.

A kiállítással bemutatkozó Kömyei Gyula immár 37 éve, mindig nehéz fizikai munkát végezve dolgozik a salgótarjáni síküveggyárban, és életét vitathatatlanul tartalmasabbá tette a művészet.

A munkában mindig becsülettel helytálló Kömyei Gyula segédmunkásból csoport- vezetővé fejlődött, ezt az utat

saját öntevékenysége, önművelése is segítette.

1947—1956 között az üzemi munkásszínjátszó csoport tagjaként aktív résztvevője volt a falujárásnak és a dolgozó parasztság műveltsége fejlesztésének. Később a képző- művészettel kapcsolatba kerülve két évig tagja a bag- lyasaljai Bóna Kovács-féle munkás képzőművészeti szabadiskolának, ahol rajzolni, festeni tanuL

A fotóval viszonylag későn, 1964-ben kerül kapcsolatba, amikor a Nógrád megyei Fotóklub egyik kiállítása felhívja figyelmét a klub tevékenységére, és bekapcsolódVa a klub munkájába, részt vesz annak előadásain, tanfolyamain. Később szakkörvezetői vizsgát tesz, és alapító tagja

az 1907-töl működő sfkűveggyári fotószakkömek,' 1969- től a szakkör vezetője.

Jelenleg is állandó szerepé lője a megyei és országos fotókiállításnak, pályázatoknak. Évente rendez saját, és szakköre munkáiból kiállítást a síküveggyárban, ezzel is szolgálva a széles tömegek látáskultúrájának, műveltségének fejlesztését. .

Képei a dolgozó embert, szűkebb és tágabb környezetét, az ipari tájat, a munkás hétköznapokat ábrázolják. Legtöbb munkája a feke- tére-fehérre szűkített tónusokkal készült. A kiállítást uraló Ipari témák mellett helyet kaptak a változó nógrádi tájat, a falusi embereket bemutató képek is.

V. M,

FEKETE GYULA:

A FIÚ

MEG A KATOMÄK

észrevette most, ahogy néztek rá, hogy nem is őt nézik, hanem a sapkáját.

Levette a leventesapkát, és a kebelébe dugta.

Tényleg. Itt nem látni ilyesmit a falusi gyerekeken. Más- fonma sapkát hordhatnak itta leventék.

Nagyon elfáradt, miire fölért a tetőre.

Félrehúzódott az útról, s egy fa tövébe leült.

Messzire elláthatott innen; lehet, egészen Magyarországig. Neki támasztotta a hátát a fának, nézte a völgyben pórázéi, elkövetkező falut, a hepehupás tanácstalanul kígyóaój utat, amelyen már ritkullak a gyalogos csoportok. És mintha ritkultak volna a járművek is.

„Este lesz, mire odaérek... Csak aztán adnak-e ezek szállást. De meghálok én akárhol.”

Tulaj dóriiképpen az volna a

legjobb: beosonni a kertek alatt egy fészerbe, vagy valahová.

Azaz, hogy ha a házbeliek nem is vennék észre, a kutya szagról is észreveszi.

„Bizony isten. Az idegen kutyát meg pláne.”

Tartott a szálláskereséstől; az se igen magyar falu még. Mindenféle emberek vannak, beengedik, aztán csak elaltatják. S elkaparják a kertben. Ki keresné öt éppen itt, senki. Még jó, ha csak elveszik a tarisznyáját, s kilökik a kapun. Hova mehet panaszra, ha nem tud a nyelvükön — van itt csemdőrség egyáltalán? Mert látott ugyan ma két kakastollast az úton a menekülőkkel, de azok épp’ úgy lehettek magyar csendőrök is.

Szemmel követte az út világító kanyarulatait a völgyben, s ahol egy dombocskánál megszakadt a kígyóvonal, a töltés tövében valami, csoportosulást vett észre. Négyöt ember és egy szokatlan alakú, furcsa alkotmány — jobban szemügyre vette: felül voltak a kerekei.

Lehetséges, autó, csak felborult.

Az lesz az, teherautó. Lebukfencezett a kanyarban a töltésről, s négy kereke az égnek áll.

Az alatt is leheti>e hálni, ha ezek otthagyják. Mégis védettebb hely, ha esne az eső. De nemigen hagyják azok ott.

Füttyenteft a kutyának, s továbbindult

Szokatlan volt a sapka nélkül, jobban is fázott. Most, hogy jó darabon tiszta volt előtte az út, föltette a sapkát megint.

Hirtelen megállt, a hasához kapott — a kötél jutott eszébe: nem érezte a derekán a kötelet. Pedig ott volt, ugyanúgy a derekára csavarva, csak annyira megszokta, nem érezte már.

Tényleg, a kötél. Akkor meg nem kell tartania a falusiaktól sem, ha szállást kér.

A távolban a domb mögül kibújt egy teherautó. Azok ott kiáltozva, integetve megállították, s fölkapaszkodtak rá. De egyikük ott maradt a felfordult valamivel; innen már az is látszott, hogy géppisztolya van, pedig civil ruhás. |

Karszalagot nem látni raj. ta. Nemigen nyilas.

Egy perc múlva feltűnt szemben az úton az a teherautó, amelyre a többiek felkapaszkodtak.

Lekapta a sapkáját, a kebelébe dugta.

Zsákokkal volt megrakva ez a teherautó. Négyen ültek hátul a zsákokon, kettő közülük német egyenruhás. A másik kettő civil. Sima civilek, kárszalag nélkül.

Akkor meg az is német, aki ott maradt. Kár azért, ilyenkor látni müven kár, hogy nem tad többet né. melül...

(Folytatjuk)

I