Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)

1974-12-05 / 284. szám

A lakosság szolgálatában Közeledik az év vége, s Ilyenkor számvetéseket vég­zünk. értékeljük az eltelt esz­tendőt. Elmondhatjuk, hogy ebben az évben a kereskede­lem kiett magáért. A meg­rendezett kereskedelmi na­pok, árubemutatók, kiállítá­sok és műsoros estek jó célt szolgáltak. Meglepetésre kitett magáért a nyáron meg- nvilt Kővár étterem is. Leg­utóbb november 15-én is, amikor hal- és disznótoros vacsoraestet rendezett. Az ételeket felszolgálták ,és a vendégeket neves művészek szórakoztatták egész hajnalig, .ló zene, kitűnő ételek jel­lemezték az estet. A megál­lapítás az volt, hogy hasznos, és igénylik az emberek ezt a szórakozási formát. Amit ml sem bizonyít jobban, mint az, hogy lelt ház volt. A nagyon Jó szervezésért és megrendezésért dicséret illeti a' Nógrád megyei Ven­déglátóipari Vállalatot. Külön dicséretet érdemel a két ma- gyarnóta-énekes és a konfe­ranszié. Ugyanis nem azt az elterjedt gyakorlatot követ­ték, hogy elénekelnek 3—4 számot aztán elmennek, ha­nem egész este énekeltek és szórakoztatták a vendégeket. Remélhetőleg a jövőben is szerveznek ilyen jól sikerült esteket a kereskedelmi, illet­ve vendéglátó vállalatok. Bodor Imre Salgótarján Levelezőink jelentik A nemzetiségi politika érvényesüléséről Köszönet A balassagyarmati szociá­lis otthon elfekvő osztályán hét hónapon keresztül meleg szeretettel gondoztak egy 79 éves idős embert, az édes­apámat. Ezúton szeretnék köszönetét mondani az inté­zet vezetőségének, gondozó személyzetének, ápolóinak azért a lelkiismeretes mun­kájukért, amelyet nemcsak ebben az esetben, hanem úgy gondolom minden hasonló gondozottukkal szemben ta­núsítanak. Megnyugtató volt szá­momra az a tudat, hogy édesapám jó kezekben van és óriási szeretetükkel pró­bálták enyhíteni fájdalmait, szenvedését. Fáradhatatlanul, felváltva ültek betegágya mellett, várva utolsó gondo­latait, kérdéseit mindaddig a pillanatig, még édesapám örökre le nem hunyta sze­mét. Kívánom, hogy aktivi­tásuk, lelkiismeretességük további munkájuk során so­ha ne hagyja el őket. Még egyszer nagyon köszönöm. n. I.-né Salgótarján Helyes a megnevezés A november 6-4 lapban megjelent fotóra, amely a Nóigrád megyei Vegyesipari Javító Váltadat balassagyar­mati telepén elhelyezett rek­lámtábla „Futó javítás” felira­tát ábrázolta, a vállalat köz­pontja tájékoztatásul közölte, hogy a fogalom szakszerű ma-' gyarázatát az AFIT „Gépko­csi javítási munkák jegyzéke” kiadványból: A gépkocsi futó­javítási munkák a szerviz és a nagyjavítás közötti kisebb javítási, karbantartási és mű­szaki szemle igények kielégí­tésére irányuló szolgáltatás c. fejezete is így tartalmazza. Megjegyzik továbbá, hogy a Magyar Nyelv Értelmező Szó­tára is ugyanezt tartalmazza. A félreértés ellenére a válla­lat kérte, hogy az elkövetke­zendő időiben is kritikus szem­mel figyelje a sajtó szolgálta­tási tevékenységüket, mart a hibák feltárása segíti munká­juk színvonalának fejlődését! 1970. július elsején vált egységes közigazgatási terü­letté Nőtincs székhellyel, Szendehely, Felsőpetény és Űsagárd. Örömünkre szolgál, az hogy magyarok, németek, és szlo­vákok, a legnagyobb békes­ségben, szoros együttműkö­désiben oldjuk meg feladata­inkat, melyekről most rövi­den szólni szeretnék. Közös tanácsunk fennállása óta valósult meg Nőtincs községben, a mintegy 12 ki­lométer hosszúságú csőháló­zattal rendelkező törpevíz- mű-társulat, mely ma már a hálózatba való bekötés útján mintegy 100 családnak, közü­letitek adja a jó vizet. A kör- zetesített általános iskolában az ősagárdi és felsőpetényi alsó és felső tagozatos ta­nulók jó körülmények kö­zött tanulnak. Szeptember 1- től folyik a szlovák nyelvű tanítás az alsó ’tagozat tanu­lóinak, míg a felső tagozatok­ban szakkörök keretében is­merkednek a szlovák nyelv­vel. Tervünk a 'közeli évek­ben egy korszerű iskola épí­tése. Szendehelyen, a közös ta­nács fennállása óta építésre kiválóan alkalmas házhelyek alakultak ki, most készül a község rendezési terve, mely- lyel párhuzamosan kerül sor a hétvégi üdülőházhelyek, kialakítására is, a szép. fes­tői környezetű Szendehely katalinpuisiztai részén. Szen­dehely községben korszerű, higanygőzös közvilágítást szereltek, mintegy 700 000 fo­rint értékben. Továbbá isko­lai napközriottlaont alakítot­tunk ki, s most van folya­matban. új, korszerű posta- ház építése. Eelsőpeténybén megépült, egy új, korszerű, minden kö­vetelménynek megfelelő óvo­da, valamint a nevelőotthon Így kerültem Belgiumba •• Öregek napja November 30-án, késő délután idős, fáradt emberek bandukoltak fel a falusi kultúrház magas lépcsőjáratán. Midőn a ragyogóan kivilágított színházterembe léptek, széles mosolyra derült arcuk. Nemsokára felhangzott a pártmegbízott megnyitó sza­va. Ezt követően Szabó István községi tanácselnök kö­szöntötte a megjelent idős embereket és keresetlen sza­vakkal vázolta az összejövetel társadalmi és eszmei je­lentőségét. Hosszan tarló taps zárta az elhangzott beszé­det. A hallgatóság, amely mindvégig élénken figyelt, ez alkalommal nemcsak az elhangzott szavakért mondott köszönetét, hanem egyúttal háláját fejezte ki az elnök részéről feléjük áradó gondoskodásért is. Változatos, tarka műsor következett. Diáklányok jól elő­adott szavalatai, KISZ-es fiatalok által lejtett régi ma­gyar táncok igaz élménnyé varázsolták az öregek nap­ját. Ezt követően egy kedves mózzanat telte színessé az estét. Iskolás lánykák virágokkal köszöntötték a legidő­sebb korosztályt. Végezetül a sörrel üdített ízletes va­csora oly’ kitűnő hangulatot teremtett, hogy több idős nagymama vidám táncra perdült. Az est sikeréért dicséret illeti a falu kultúrházának új igazgatóját, Mátyus Imrét, aki a műsor gondos elrende­zésével és csattanó konferáló képességével teremtett ki­tűnő hangulatot. A tánccsoportok alapos felkészítése Czikora Tiborné fáradhatatlan munkájának eredménye. A késő este hazafelé ballagó öreg emberek meggyő­ződtek arról, hogy törődnek velük. Az értük rendezett este felvidította a munkában kifáradd idős dolgozókat. H. K. Somoskőújfalu Földhözragadt szegények voltunk 45 évvel ezelőtt. So­kan nem a saját házunkban laktunk. A munkakönyvét és 38 pengőt 1929 novemberében kezembe adták. A nógrádi szénmedence bányászsztrájk­ja után történt Salgótarján­ban. Volt abban az időben a Karamcs utcában egy ven­dégői. Kiss Gyula a tulajdo­nosa. Ha akadt néhány fil­lérünk, megettünk 5 vagy 10 deka paprikás szalonnát. Sír­kő Miklóssal jártunk oda. Az­után hazafelé indultunk. A hó már fehérlett az utakon. Üj munkalehetőség után néztünk. Abban az időben, Franciaországba, Kanadába, de főleg Belgiumba bányá­szokat kerestek. A magyar hatóságoktól mi, bányászok útlevelet kaptunk, a belga követségtől pedig beutazási vízumot. Így kellett 1930. ta­vaszán új hazát keresnünk. Amikor látták a belgák, hogy rendes munkások va­gyunk, értjük a dolgunkat, kérdezték, hogy milyen kor­mányzat van Magyarorszá­gon, ha ilyen, szorgalmas munkásokat is elüldöz. Itt­hon megtanultuk, hogy a munkásság jövőjéért csak a kommunisták harcolnak iga­zán, A külföldi elvtársak már tudományos alapon is meg- ismerették velünk a marxiz­mus—lenini zmust. Viharossá vált a történelem. Spanyolor­szágban, kitört a polgárhábo­rú. A németek 1940-ben meg­szállták Belgiumot is. Ettől az időtől mindig hazafelé vágytunk. Számításunk be­teljesült, 1941. február 10-én, újra itthon voltam családom­mal együtt. Csaknem 11 évet éltem külföldön. Nagy lec­két adott az élet, de har­cunkról sem mondtunk le. Es most boldogok vagyunk, hogy öreg napjainkban élvezhetjük munkánk gyümölcsét. Pál Károly Réíság Az árvízkárosultak segítésére A salgótarjáni MÁV VII-es pályamesteri szakasz „Kos­suth” szocialista brigádjának tagjai, a műszaki és admi­nisztrációs munkát végzőkkel közösen, szabad szombatju­kon összesen 18-an 130 órás kommunista műszakot tartot­tak. Mint arról Telek László pályameser és Sípos Béla brigádvezető tájékoztatott, 130 órás munkájukkal mint­egy ezerhatszáz forintot tel­jes egészében az árvízkárosul­tak megsegítésére ajánlották fel. A XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére tett vállalással Salgótarján-külső állomáson a fűtőház iroda­épületének szennyvizét a vá­ros főszennyvízgyűjtő csator­nájába kötötték. Lefektették a csöveket, valamint bukóak­nát készítettek. A szükséges anyagok helyszíhre szállítását is a brigád végezte el. E munkálatok után a kommu­nista műszak családias bri- gádártekezlettel ért véget, melyen megbeszélték a so­ron következő vállalásokat is. — szűcs — 100 férőhelyes új épülete, ahol messzemenő gondosko­dás mellett tudnak majd dolgozni, nevelni, egy tanár, tizennégy óvónő, valamint 27 dajka, kisegítő, főzőnő stb., közreműködésével. Ösagárdon villanyhálózat, járdásítás, és útkorsaerűsítés történt. S e községben, ahol eddig soha nem volt óvoda, közös tanácsunk erre is meg­oldást talált. Menetrendszerű autóbusszal naponta Nőtincs községben, a szép mintegy százezer forintos költséggel felújított óvodába szállítjuk a kicsiket Célunk, hogy az az elkövetkező években szlo­vák nyelvű óvodai foglalko­zást is tudjunk biztosítani. Tennivalónk, még sok-sok akad, de közös összefogással, reméljük további eredménye­ket sikerül elérnünk. Vidovszky András Nőtincs Üunepi csapatgyűlés Somoskő­újfaluban Nagy készülődés előzte meg azt az ünnepi csapatgyűlést, amit a Somoskőújfalui kisdo­bosok tartottak. Az iskolában egyenruhába öltözött pajtá­sok, rajvezetők gyülekeztek. A terem falát a régebben meghirdetett rajzpályázat leg­sikerültebb munkái, fogalma­zások díszítették. A íalirácson szerszámok sorakoztak. Mind­nek közös volt a célja: Szü­leim munkahelye, munkája, szerszámai. A bányászlámpa fénye je­lezte a csapatgyűlés kezdetét. Hét kispajtás szülője jött hívásunkra, valamennyien fi­zikai dolgozók, a környék gyáraiban, üzemeiben dolgoz­nak, különböző a foglalkozá­suk. Mutatóba hoztak könnyű ■és könnyen kezelhető szer­számokat, sok kész, munká­juk során előállított terméket, színes képeket, tablókat, jó munkájukat elismerő kitünte­téseket, okleveleket. Meséltek a pajtásoknak a gyárról, ahol dolgoznak, a szocialista brigádról, aminek ők is tagjai, bemutatták munkájuk szépségét, eredmé­nyességét. Á pajtások kedves- műsorral, ajándékkal kedves­kedtek. A szülőknek és az iskolá­nak ez a közös megmozdulása már hagyományos Somoskő­újfalun. . Most is elmondhat­juk, mint minden évben: ér­demes volt! Köszönetét mond a szülőknek, a munkahelye­ken és az iskolában azoknak a vezetőknek, akik valami­lyen formában részesei vol­tak csapatgyűlé6ünk sikeré­nek: Varga Zoltánná kisdobosvezető Miért nem kapható ? A tavasszal vásároltam egy Kómár típusú segéd­motoros kerékpárt. F.zt a közszükségleti eszközt, meg­romlott egészségi állapotom kímélése céljára használom kedvező alkalommal. Közel két hónapja, közúton olvan defektet kaptam, hogv » legszakszerűbb ragaszlássa I sem használható már. E kényszerű körülmények arra az elhatározásra juttattak, hogy beszerzéssel pótoljam a 225—19 méretű tömlőt, hogy a közel ötezer forin­tért vásárolt, még garanciá­lis motorkerékpáromat is­mét használni tudjam. A két hónap óta tartó be­szerzési vágyam — vágy maradt! Beszerzési kísérlete­im állomásait hosszú lenne felsorolni. De még a nagy­kereskedelmi eég is űgv nyilatkozott, hogy nem is emlékeznek rá. mikor kap­tak ilyen méretű tömlőt a szállítótól! _ S zámos párt- és kormány- szintű határozat született az utóbbi időben azzal a cél­lal, hogy a szolgáltatások fehér foltjait, a szolgáltatá­sok fogyatékosságait, különö­sen a szubjektív okokból eredőket mielőbb fel kell számolni, a szolgáltató igé­nyeket ki kell elégíteni, meg kell javítani! Mindezek ellenére a tényállás bizo­nyítja, hogy az ellátásért felelős illetékesek felelősség­érzete rövidzárlatos. Máris nélkülözöm az említett mé­retű gumitömlőt, és igy a garanciális motorkerékpá­rom áll — használhatatlan. Ezután már csak cgv kér­désem maradt: — a leg- illetékesebb felelősök mit tennének az én helyemben? — ha ők volnának a szenve­dő alanyok! Hizsnyai Sándor Karancsalja. Ságvári út 45. Jókedvű úttörők Azt tapasztalj ük, hogy min­den egyes tanévben mind gazdagabb rendezvények, programok egészítik ki az is­kolai éltetet. A közelmúltban került sora Bartók Béla últi. Csizmadia úti és a Rákóczi úti általános is­kolák közötti akadályverseny­re. Minden iskolát 3—3 őrs képviselt. A legjobban szerep­lő őrsök tovább jutottak a vá­rosi (döntőre. Volt gránátdo­bás. titkos levél keresése és sok elméleti kérd és. Játék - fegyvereket, jelvényeket és partizánigazolványt kellett minden résztvevőnek készíte­ni. A hűvös idő ellenére vi­dámak voltak a gyerekek. Vé­gig énekelték az útvonalait, s nagy lelkesedéssel hajtották végre a feladatot. Öröm volt nézni őket. Nagyon hasznos, érdekes volt ez a délután. s remélhetőleg, ha felnőnek majd e gyerekek, munkájukat is ilyen szorgalmasan, lelke­sen végzik. Értelmes és jó szándékú ez a mai fiatalság. Tudnák dol­gozni is, csak érteni kell a nyelvükön. S a jót is észre­venni. Persze, kivételek min­dig vannak. S e kivételeket \ egyes felnőttek az egész ifjú­ságra általánosítják. B. I. Salgótarján Idejében szólunk! Salgótarjánban, a Baglyasi úton került lencsevégre ez a ..torzszülött” hídkorlát. Vagy talán mégsem így „született”? Akik nap mint nap erre jár- rak, nincsenek meggyőződve az ellenkezőjéről, hiszen hó­napok óta éktelenítl ezt a for­galomból kieséssel éppen nem vádolható útszakaszt. Lehet­séges, hogy egy absztrakt mű­vész szemszögéből tetszetős megoldás, de a biztonságos közlekedést súlyosan veszé­lyezteti ez a „labirintus”. Hála gépkocsivezetőink éles szemé’•'k és gyors helyzetfel­ismerő készségének. eddig baleset még nem következett be, de ha csak erre várnak, tartok tőle, hogy nem sokáig késlekedik a katasztrófa. En­nek megelőzésére lenne egy szerény tippem: ne várjanak! Újítsa' '"1, javítsák ki az il­letékesek addig, amíg ember­életet és tetemes anyagi kárt nem követel. Ne rontsuk az egyébként is magas közleke­dési balesetek statisztikáját. Nem akarunk a régi szólás­mondásra hivatkozni. hogy ..mosom kezeimet”, de nV meg idejében szólunk! — bábéi — Legyünk türelmesek... Salgótarján legforgalma­sabb helyén, a Centrum Áru­ház előtt felszerelték az új jelzőlámpát, vagy ahogy mi hívjuk; a villanyrendőrt. El­sősorban a forgalom irányítá­sát, főként megkönnyítését kívánja szolgálni. Azaz megkönnyítené, ha mindenki türelmes lenne. Azt a • pár másodpercet, míg pirosról zöldre átvált, sajnos sokan nem várják meg. Pedig jó volna, ha mindenki türelme­sen kivá'má e néhány másod­percet, mert eddig nem volt baleset, s vigyázzunk, hogy ne is legyen. A gépkocsiveze­tők most türelmesek, mi gya­logosok is legyünk azok! B. I. i Salgótarján Az oldalt összeállította: Tóth Jolán NÓQRAD — 197^. december 5., csütörtök 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom