Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)
1974-12-29 / 303. szám
Elutazott hazánkból Ny. K. Bajbalsov vezette szovjet küldöttség K'Mír János az MSZMP KB első titkára - Központi Bizottság székházéban fogadta Nyi- kolaj Bajbakovot, a Szovjetunió Állami - _ vbizottságának elnökét Szombation elutazott Magyarországról az a küldöttség, amely Ny, K, Bajbakovnak, a S -ovjetunió Minisztertanácsa c.nükhelyettesének, a Szovtjctunió Állami Tervbizottsá- p-j elnökének vezetésével tár- uralásokat folytatott Lázár Györggyel, a Minisztertanács elnökhelyettesével, az Országos Tervhivatal elnökével a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok fejlesztése, valamint az 1976—80-ra szóló e tűcsere-forgalom fontoß kér- désciröL A két delegáció tagjai Toltak dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, dr. Heté- nyi István tervhivatali államtitkár, Kovács Gyula külkereskedelmi miniszterhelyettes, illetve Ny. Sz. Patolicsev, a Szovjetunió külkereskedelmi minisztere, N. N. Inozem- cev, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnökhe- * lyettese és V. Sz. Alhimov, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszterhelyettese. A szovjet küldöttség látogatást tett a Bábolnai Állami Gazdaságban, ahol dr. Di- mény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Burgert Róbert igazgató fogadta a vendégeket. A szovjet delegáció búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Lázár György, dr. Bíró József, dr. Hetényi István, Kovács Gyula, Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete és B. P. Ivanov vezér- ezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport noka. (MTI) parancsRendkívüli állapot Bangladeshcn Mohammad Ullah. Bang1 a- Bal indokolta meg, cl es köztársasági elnöke rend- belső felforgatással kívüli állapotot rendelt el az ország egész területére — Jelentik nyugati távirati Íródik. A PTI indiai hírügynök- Big bangladesi információjára hivatkozva. Vz intézkedést az erre vonatkozó elnöki dekrétum azhogy a szemben meg kell védeni Banglades biztonságát, az ország gazdasági eleiének zavartalanságát. A rendkívüli állapotokról intézkedő alkotmánycikkely értelmében az alkotmány egyes paragrafusai ideiglenesen érvényüket vesztik. (MTI) Előbbrevaló a pénz... Pék ingnek nem érdeke, hogy a Kínai Népköztársaság dili részén levő portugál gyarmat, Macao státuszát rr ?gváltoztassák — írja Jurij Arganov, az APN szovjet sajti ügynökség kommentátora, Kína, amely az afrikai porti 4ál gyarmatok felszámolá- B-'t illetően szavakban „ultra- f o rradalmiságával” tüntet, rí n akarja felszámolni a sa- j. t területén levő gyarmatot •— írja a kommentátor. — P king magatartásának egyik oka, hogy Macao — amelynek h gyományos bűnbarlangjai játékkaszinói a csempészés kereskedelem központjai — évente sok millió dollárt jelent Peking számára. A másik ok, amiért Peking nem akar változást Macao kérdésiben, az, hogyha Kína ellenőrzést teremtene Macao felett, az ©tapaszthatná a külföldi tőke beáramlását Hongkongból amelynek bankjai, kereskedelmi ég más cégei, Peking számára jelentős ösz- szegű konvertibilis valutát hoznak. Arganov emlékeztet arra, hogy Peking összes valutabevételének mintegy 40 százalékát Hongkong biztosítja. Kormányellenes tevékenység Cipruson Klerideez, a ciprusi képvdse- lóház elnöke és Demktas, a török közösség vezetője az ENSZ-íőti'tikár különmegbí- 7.ottjának jelenlétében szombaton ismét találkozott Nicest ’ban. A találkozó során folytatták ez eszmecserét a ciprusi probléma lényegét érintő tárgyalások előkészítéséről. A ciprusi társadalmait nyugtalanítja a kormányellenes tevékenységet folytató, felfegyverzett, illegális csoportok aktivizálódása. A napokban Anthimosz volt püspök, akit a múlt évben felforgató tevékenység miatt megfosztottak egyházi méltóságától, és aki arról ismeretes, hogy kapcsolatot tart fenn, illegális terrorista szervezetekkel, fegyveresek kíséretében, megjelent Limassol város székesegyházában, állítólag azért, hogy karácsonyi istentiszteletet celebráljon. A fegyveresek kiszorították a templomból a rendőröket, akik meg akarták akadályozni a törvénytelen akciót. Nikosz Kosisz belügyminiszter az incidens kivizsgálására Lirnas- solfoa utazott. A Haravgi című lap kommentálva a limassoli jobboldali akciót, megállapítja: minden jel szerint az BOKA—2 illegális szervezet ismét erőszakhoz akar folyamodni. i (MTI) NÖGRAD - 1974. dBcembar 29« yqtórnop Soarcs Moszkvába látogat Lisszabonban hivatalosan bejelentették, hogy Mario Soares portugál külügyminiszter január elején a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatást tesz Moszkvában. Soares ez idő szerint egy nagyobb körút keretében Indiában tartózkodik, ahol — a tervek szerint — megállapodást ír alá a portugál—indiai diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról. A külügyminiszter felkeresi még Jugoszláviát és Romániát is. A Szovjetunió és Portugália 1974. június 9-én vette fel a diplomáciai kapcsolatokat. (MTI) Pénzhegy A Japán Nemzeti Bank által az év folyamán kibocsátott bankjegyek összege megközelíti a tizenkét trillió jent. Ha a különböző címletű bankjegyeket egymásra raknák, azok magassága elérné a háromszáznegyven kilométert, ami körülbelül kilencvenszere- se a Fudzsijama hegy magasságának. Az említett bankjegymennyiséggel negyvenhat négyzetkilométer területet lehetne befedni. Az elharapódzó infláció jele, hogy a forgalomban levő bankjegyek zömét a tízezer jenes címletűek teszik ki. , Átadták Moszkvában Kádár János köszönőlevelét Rapai Gyula, hazánk rendkívüli és meghatalmazott moszkvai nagykövete szombaton a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetségén átadta azt a levelet, amelyet Kádár János intézett a szovjet hadsereg 5. légitle- szant gárdahadosztályának veteránbizottságához. A levélben az MSZMP Központi Bizottságának első titkára köszönetét mond azért, hogy a magyarországi felszabadítani harcokban aktívan részt vett hadosztály tiszte 1 etbeli tagjává választotta. Az ez alkalomból rendezett fogadáson magyar résziül megjelent Róka Mihály vezérőrnagy, hazánk moszkvai nagykövetségének katonai attaséja és a magyar külképviselet számos vezető munkatársa. Kádár János levele egyebek között megállapítja: „a magyar nép sohasem felejti él, hogy a szovjet nép hős fiai hozták el számára a szabadságot, s hogy azóta is, napsütésben és viharban a szovjet nép mindig mellettünk volt, barátsága és támogatása mindig erőt adott és ad nekünk feladataink megoldásában”. A levelet M. Boriszov -ezredes, az 5. légi- deszant. gárdahsdosztály veteránbizottságának elnöke vette át a hadosztály több képviselőjének jelenlétében. Az ezredes köszönetét mondott Kádár János leveléért és átnyújtotta a nagykövetnek azokat a level eltet, amelyeket a hadosztály veteránbizottsá£.i küldött dr. Maróíhy Lászlónak, a KISZ központi bizottsága első titkárának és Takács . Imrértek, az MSZMP Fejér megyei Bízoüíu- ga első titkárának abból, az alkalomból, hogy a szovjet hadsereg alakulatai 30 évvel ezelőtt nagyszabású hadművelet keretében ;- daoes-i és Székesfehérvár térségében válogatott fasiszta harcftocsizóegységeket vertek szét. (MTI) így látja a hetet hírinagyaríízónk, Pálfy József: Neheztelnek a „kés! vés Henry re 99 A „JÖAKARATÓ emberek”' ünnepén a nyugati világból botrányokról érkeztek hírek, őfelsége, az angol királynő egykori miniszterét, a WH- son-kormányok tagját, John Sionehouse urat, éppen karácsonykor fülelték le a távoli Ausztráliában. Rejtélyes körülmények között novemberben tűnt el az amerikai Floridában egy tengerparti szállóból, úgy látszott, hogy a tengerbe fulladt... De, mert gyanús üzleti ügyei voltak, s mivel még a maffiával való kapcsolatai is napfényre kerültek, a rendőrség az óceán mindkét partján arra a véleményre jutott, hogy a volt miniszter nem halt meg, hanem csak álnéven akar új életet kezdeni. Ausztráliában találták meg, zsebében hamis útlevél lapult. Az ügynek politikai hatása úgy adódhatott, hogy Stonehouse mindmáig a londoni alsóház munkáspárti -tagja volt, s mivel mandátumától minden bizonnyal megfosztják, pótválasztást tartanak majd kerületében, és a botrány eltántoríthatja a munkáspárttól a választókat. De Wilson pártja, emlékszünk rá, csak háromiő- nyi többséggel rendelkezik az alsóházban. Ha a konzervatívok elhódítanák Stonehouse helyét, a munkáspárt többsége valóban minimálisra csökkenne. A politikai erkölcsök hanyatlását újabb adalékkal bizonyítja az Egyesült Államokban a CIA botránya. A hírhedt kémszervezet, amely a második világháborúban a japán támadás másnapján azzal a rendeltetéssel jött létre. hogy az USA határain kívül folytasson hírszerző tevékenységet, gyaníthatóan sokszor beavatkozott az amerikai belpolitikába is. Az újságírók egyrésze s néhány politikus eddig sem tekintette másnak a CIA-t, mint: „állam az államban” ... De most a jelek szerint már tömeges bizonyítékok állnak rendel kgzésre: a CIA rendeltetésé vei ellentétben amerikai ál lám polgárok ezrei után kém kedett odahaza, lehallgatta te lefonjaikat, megszervezte fi gvelésüket, felbontotta a pos tájukat... A republikánus kormánykörök esküdt ellenfele, a New York Times szolgált az első leleplezésekkel. Ford elnök ’kénytelen volt vizsgálatot elrendelni. Ezt Henry Kissinger külügyminiszternek kellett elvégezni. A kémszervezet ugyanis Kissinger alá tartozik .. . így a „csodadiplomata" tekintélyén újabb csorba esett. (Magam is tanúsíthatom, hogy az Egyesült Államok nyugat-európai szövetségeseinek körében növekszik az el; lenérzés a „kedves Henry”- vel szemben. Legalábbis egyre többször hallani a jóslatokat Kissinger bukásáról, diplomáciai bűvészkedésének kudarcairól.) A CIA egyik főnöke, James Angleton, lett a botrány első áldozata: lemondott vagy lemondatták ... A második valószínűleg Richard Helms lesz, aki most az USA tehe- ráni nagykövete, 1966 és 1973 között viszont a CIA igazgatója volt, s így közvetlen felelősséggel tartozik a belföldön végzett kémkedésért. DÁRIUS trónjának mai birtokosa, Reza Pahlavi sah egy modem Dárius kincsét is magáénak mondhatja. A francia kormányfővel folytatott tárgyalások eredményé: 37 milliárd (!) frank értékű megrendelés. A francia színes televízió megvételével együtt párizsi mérnökökre bízta a teheráni metró megépítését, új gyárakat vásárolt és még a lakásépítési programban is a franciák közreműködését kívánja. A francia—iráni tárgyalások előtt a sah rosszallását fejezte ki Gerald Ford és Gis- card d’Estaing legutóbbi megállapodása miatt, amelynek értelmében a vezető tőkésországok aranytartalékait felértékelték. Vajon Párizs mivel engesztelhette meg a teheráni uralkodót? A nyugati világban karácsony után újabb „aranyláz” tört ki. A hét végén a londoni tőzsdén már 194 dollárra rúgott az arany ára unciánként. (Emlékezhetünk arra, hogy néhány esztendeje, még az 1971-i dollárértékelés előtt, egy uncia színarany értéke rögzített árfolyamon, 35 USA- dollár volt!.) A mostani árfolyam-emelkedés közvetlen oka az, hogy 1975 elején az amerikai kormány magánvásárlóknak adja el aranytartalékának egy részét. A vásárlók körében nagy kereslet mutatkozik, s ez felhajtja az arany árát Mindén bizonnyal a sokat emlegetett „olajdollárokból” néhány százmillió átváltozik majd. a „folyékony arany” a páncélszekrényben őrzött aranyrudakká, aranypénzekké válik. Es ez elvezet a kőzel-keleti problémakörhöz. Karácsonykor — egyes források tudni vélték — külön íegyvernvug- vási megállapodás jött létre Izrael és a Palesztin Feisza- badítási Szervezet között, amelynek nem is annyira a néhány napos csönd adta meg a jelentőségét, hanem az a tény, hogy ez lett volna az első közvetlen rriegállapodás Tel Aviv és a palesztinok között... A nyilvánosság előtt viszont az izraeli vezetők csak a. kardesörtetéstt folytátták; olyan nyilatkozatokat tettek, amelyeket a békés rendezés további elutasításának minősíthető. Ugyanakkor Szadat egyiptomi elnök ismét a diplomáciai porond előterébe lépett 1 A GENFI békekonferencia kilátásai, az arab területek visszaszerzésének lehetőségéi, a palesztin nép» nemzeti jogainak elismerésével kapcsolatos kérdések egyformán napirendre kerülhetnek azokon a fontos tárgyalásokon, amelyeket Moszkvában az egyiptomi külügyminiszter és az új hadügyminiszter folytat. Ismét ScSíoa Tourét választottak Guineában pénteken parla- kivívása, 1958 óta tölti be menti és elnökválasztásokat ezt a tisztséget. A szavazás- tartottak. Conakryban szóm- ban részt vevő 1 835 476 rábaion hivatalosan bejelentet- lasztópolgár közül 1 835 450 az ték, hogy az elnökválasztás egyetlen elnökjelöltre .adta előzetes végeredménye szerint szavazatát. , ■ , ,, , , A 150 tagú parlament meg* harmadszor is megválasztó!- választásállak eredményeiről ták az ország elnökévé Sesou még nem érkezett jelentés. Touret, aki a fúggieUeruség (MTI) ____ „_____ V . országos diákparíament (Folytatás az í. oldalról) ^ emelésére, tanórán kívüli kulturális és sportolási lehetőségeinek fejlesztésére. Az olvasómozgalom kiszélesítése érdekében 1972—73-ban 8 millió forintot juttattak az iskolai könyvtárak bővítésére, kétszeresére emelték a tanulók diákjóléti kiadásaira megszabott összeget. A kormány 1974-re 20 millió forint többletkeretet hagyott jóvá a szakmunkásképző iskolák kulturális és sportlétesítményeinek gyarapítására. Javult a diákok szociális ellátásának színvonala, A IV. ötéves tervben csaknem 10 ezerrel növeljék a diákotthoni, helyek számát, évről évre több a tanulószobát, menzát igénybe vevő diák. Tanulmányi ösztöndíjban 1973-ban több mmt 11 ezren részesültek, a kifizetett összeg 17,5 millió forint volt, s csaknem 9000 a társadalmi ösztöndíjasok száma. Jó ütemben, a terveknek »megfelelően folytatják a szakmunkásképzés korszerűsítését. Kormányhatározat született arra, hogy az 1975/76-os tanévtől az általános iskolát végzettek részére egységes szakmunkásképzést szerveznek. Különös gonddal foglalkoznak a leendő szakmunkásokkal, általános műveltségük emelésével. ......... , r A referátumot élénk vita követte. Milyen legyen a inai diákideál? — tették, föl többen is a kérdést. Válaszként pedig úgy fogalmaztak: olyan tanuló, olyan ifivezető, aki példamutató a tanulmányi munkában és tevékenykedik a közösség nevelésében; ha kell Vitézik, érvel, adott esetben vállalja az „ütközést” is a lógósokkal és kötelességüket elmulasztókkal. Felvetették a diákkflldőttek, hogy közös érettségi-felvétqli írásbe?: vizsgát további tantárgyakra kellene kiterjeszteni. Kérték, hogy a továbbtanulási tájékoztatók a jövőben korábban jelenjenek meg. Szóba került, hogy javítani kellene a szakközépiskolai tankönyv ellátását, s hogy szükség lenne olcsóbb műázakikön yv-sorozatokra, Számos észrevétel hangzott el arra vonatkozóan, hogyan, miként lehetne korszerűsíteni a • szakmunkásképző intézetek tanterveit, tananyagait. Sok felszólaló sürgette a magatartás és a szovgalom. elbírálási rendszerének demokratikus szellemű, központi szabályzását is. Az V. országos diákpari a ment vasár na o szekcióülésekkel folytatja munkáját. (MTI)