Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)

1974-12-25 / 301. szám

1945 Az első lépések Nógrád sportjában 1975 Ki ne emlékezne arra a tavaszra? Felszabadul* tan, lelkesen, igaz szívvel láttak munkához a sportbarátok a felszabadult, szabad Magyaror­szágon. Volt tennivaló bőven. A sportolók ren­dezték soraikat, megteltek a pályák, újra útjára indult a labda, kezdődött az élet a sport, ban is. Az idős sportbarátok, akik akkor a fel- szabadulás első esztendeje után munkához lát­tak, számos emléket őriznek. Kedvesek ezek, mert akkor nem a felszerelés, a felszereltség Kitömtük a hátizsákot — Fiatalok alakították a Kinizsi ökölvívók szakosztá­lyát 1946-ban. Két pár kesz­tyűjük- volt, de, hogy honnan került elő, azt már nem tud­nám megmondani. A jelenle­gi Nemzeti Bank mögött volt egy elhagyott lakás, ki­vertük a közfalát, s lett egy nyolcméteres termünk. Ho­mokzsákot készítettünk köz­adakozásból. Egy tímár birka­bő rdana-bokat adott, vala­honnan előkerült egy ameri­kai katonai hátizsák, kitöm­tük a birka/bőrrel, felhúztuk. Kezdődbe tett aíz ámyéko'ás. Az összes srácnak egy pár tornacipője volt. Az járt lábról lábra. Gatyákban, klott- nadrágofoban folytak a. tré­ningek. Egy kereskedőtől i‘2.80- ért ruhaszárító kötelet vet­tünk. Kifeszítettük, karók és gyerekek tartották az alkalmi ringet. íöbb nézőnk volt az első bemutató meccsen, amit az SSE-vel vívtunk, mint bármelyik futballparádénak. Ötszáz forint volt a bevéte­lünk. Olyan jók voltak a gyarmati, öklözök, hogy min­den meccsre megtelt az Ipoly étterme, előreváltották a je­gyeket és az is előfordult, hogy hangszórón kellett köz­vetíteni a találkozót azok­nak, akik kinnrekedtek. Ma már csak fénykép bizonyítja, hogy Szuhánszky József, Házy Károly. Striczhó Pál és István, Széles. Podmaniczki és Fiatrik jó boRszolók vol­tak. (Tóth József Balassagyar­mat, egykorú ökölvív ószak - osztály-vezető.) számított, hanem a mozgás, az a belső haj­tóerő, amely mindenkiben ott volt, aki szor­goskodott, tevékenykedett az első esztendők­ben. Munkások, parasztok, az egyszerű embe. rek vették kezükbe a sport irányítását. Meg­szűntek itt is kiváltságok! Az első esztendők­re emlékeznek a nógrádi sportbarátok. Néhá­nyon kaptak csak szót — ezren kaphattak vol- nai Elmondják az első lépéseket. Szocialista sportunk első lépéseit. Leengedetí a futball-labda Közösen könnyebb volt — Tele szorongással érkez­tem haza 1945. szeptemberé­ben, Rónabánya-telepre. Mi van a családdal, a teleppel a sportbarátokkai ? A kora reg­geli órákban az erőmű mel­lett vezetett el az utam, ahol sok sportbarátom dolgozott. Valósággal összefutottam ve­lük. Szinte egyszerre kiáltot­ták: „Lesz már sport Rónán, megérkezett egy régi sport­ember!” A fiatalok akkor már a MADISZ-ba tömörültek, és siportvonatkozásban is bon­togatták szárnyaikat. A fel­szerelések, mint mindenütt, nálunk is rendkívül hiányo­sak voltak. A labdarúgók kö­zül kilencen mezben játszot­tak, két játékos ingben futbal­lozott. Néhányan saját ba­kancsukban rúgták a labdát, amelyből csak egy volt, és azt is többször fújtatni kellett a mérkőzés alatt, mert gyor­san leengedett. Később — Herman képviselő közbenjá­rására — a fiatalok lementek a bányába, s a kitermelt szé­nért pénzt kaphattak, amiből sportszereket vásároltak. A lelkesedés egy pillanatra sem csappant. Rövid) időn be­lül — a felszabadulás előtt itt még kevésbé ismert — sportágak is meghonosodtak: atlétika, asztalitenisz, röp­labda, kerékpár. Abban az időben több fiatal sikerrel szerepelt az országos Bá­nyász-bajnokságokon is. Oláh Julianna, Angyal Mária, Ga- lajda László, Klakacsovnik Vince, Hajdara Barna és má­sok eredményei még ma is szóba kerülnek Rónabányán. (Palkovics Gyula sportfelügyelő) Viharba kerültünk — Nem sokkal a felszaba­dulás után történt. Öten-hatan összefogtunk, s Ágasvár. Tót­hegyes úticéllal lebonyolítot­tuk az első munkatúrát. Az átjelzések, útvonalak rendkí­vül elhanyagoltak voltak. Az akkori felszereléseinken mai szemmel már mosolvffunk. de abban az időben: annak is örülni tudtunk. Mivel sátorla- Dunk nem volt. zsákokat varr­tunk össze, és beviaszoltuk ezeket, hogy ne engedjék át az esőt. Egy tájolónk volt. ami még átvészelte a frontot Az öltözetünk? Bizony gyatra ké­pet mutatott A hosszú nad­rág szárát elvág/tuk. s az al­kalmi rövid nadrágban, lá­bunkon egyszerű bőr bakancs­osai. hátunkon a rossz háti­zsákkal vágtunk neki az út­nak. Régi Mátra-térképet és bográcsot is vittünk magunk­kal, odakint főztünk is. Elő­kerültek az otthonról hozott zsíros kenyerek is. Megosztot­tuk egymás között az élelmet. Mint egy kis család, úgy dol­goztunk együtt. A saiát pén­zünkön vásárolt festékkel át­jelzéseket festettünk. Az első munkatúra azonban még egy okból emlékezetes maradt szá­momra. Azon a napon- nagy vihar kapott ei bennünket. Hirtelen sötét lett. Cikáztak a villámok, és úgy ömlött az eső. mintha dézsából öntötték volna. (Hottner László járási ter­mészetbarát szövetség elnöke) Nem ismerték a napidíjat ■— 1949-ben lettem megyei sport-felügyelő. Külön helyisé­günk akkor még nem volt. A járási főjegyzőségen jöttünk össze, ahol egy hosszú, fiók pélküli asztalt, és egy kis szekrényt kaptam. A szak- szövetségekre is W volt jel­lemző. Gondolkodásra nem sok idő jutott, mert az ese- nyek szinte sodorták az em­bert. A legfontosabb fel­adat az volt, hogyan tudjuk kielégíteni a fiatalság sport iránti nagy igényét. A leg­alapvetőbb feltételeket biz­tosítani kellett. Rögtönzött pingpomglasztaiokon, faütők­kel folytak a játékok. Két ka­ró közölt kifeszített háló szolgált a roplafodésoknak. Fehér ingből, klott-nadrágból ál1st a sportolók öltözéke. Eb­ben az időben nőttek ki- azok a sportvezetők, edzők, szerve- aők, akik közül, még ma is sokan tevékenykednek. Mun­kámhoz sok segítséget kap­tam, így a megyei pártbizott­ságtól, Omaszta Lajos, Ba- jóczki János testnevelő, Bol­ha Ernő roplabdavonalon, Vi- roszták Lajos játékvezető, László Imre, Kmetty Fe­renc, Bajcsi Ferenc tám izga­táséra mindig számíthattam. Időközben az Eredics-íéle vendéglő helyére került a sportfelügyelőség. Abban az időben sorra jártaim a kis falvakat is. Többek között voltam Modorán. Csesztvén, Palotáson. Dejtárom, Dré- gelypaiánkon, és még sorol­hatnám a helységeket. Taná­csot kellett adni, hogyan, mi módon fogjanak hozzá. Na­gyon ünnepélyesek voltak akkoriban a járási spartahiá- dok. Minden község megmoz­dult ilyenkor. Az emberek nagy verseny­zési vágya a snort minden szépségét kifejezte. Sok lelkes sportvezető, szervező tevé­kenykedett annak idején. Munkaidejük után. este 10—11 óráig dolgoztak a vasárnapi versenyek előkészítésén. A napidíjat akkor még nem is­merték. Anyagiak szóba sem kerültek. Csak a hihetetlenül nagy tömegsportígénv kielé­gítésének lehetősége lebegett mindenki előtt. A sportfel- ügyelőségen eltöltött évek életem legszebb állomását je­lentették. Az idők folyamán egyre jobban és jobban meg­érlelődött bennem az a gon­dolat. hogy iskolai testneve­lés. tömegsport nélkül soha nem lehet megoldani a soort és testnevelés problémáját (Kaszás András, volt megyei sportfel ü gyelő) — Amikor 1945-ben á bá­nya külszíni üzeménél meg­választottak titkárnak, a! ;->r kapcsolódtam be a sportélet­be. A régi Stécé-játékosok közül többen, így Csuberda, Takács is részt vettek a szer­vezésben. Nehéz volt a kez­deti időszak. A játékosok fát fűrészeltek, és cserébe lisztet, zsírt kaptak. Az utazásokkal is nagy gondjaink voltak. Emlékszem, hogy több eset­ben a szovjet katonáktól kap­tunk teherautót, így eljuthat­tunk még Kecskemétre is. Juttatás? Akkoriban ilyenről szó sem lehetett. Esetleg szénvagonokat kaptunk, ami­ket Budapestre küldtünk. Ennek ellenében a csapat megszállhatott a Hotel Con- tinentálban és még ételt is adtak. Előfordult azt is, hogy itthonról vittünk élelmiszert és ott megfőztük. Javult a helyzetünk, amikor a válla­Futballcipők hitelre — A szabadság már meg­volt, de a lehetőségek na­gyon szerények voltak. En­nek ellenére 194.6 májusá­ban a salgótarjáni síküveg­gyár nevében Faragóna Jó­zsef párttitkár, felkérte a zagyvapálfalvi BÜSE vezettő- ságét, adjanak segítséget a labdarúgósport megindításá­hoz. Kertész Sándor, Jenő Aladár és még más lelkes sportemberek összefogtak, és ZKÜSE néven megalakultak. Egy Pintér István nevű fa­lusi sportember sajált földi­jét adta oda pályának, amely az akkori vágóhíd mellett volt. Abban az időben ala­kult meg a salgótarjáni sportszövetség László Imre vezetésével. Létrejött a LASZ, a játékvezető bizott­ság, és kiírták a bajnoksá­gokat is. Megalakult a me­gyei sportfelügyelőség is, amelynek egy évig voltam a vezetője. De térjünk mssza a ZKÜSE-re: Szerény egye­sület volt. Akadt olyan eset is. hogy a Kazár elleni mér­kőzésre lovas kocsin, kerékpá­ron, zsebünkben az ennivaló­val utaztunk. A lelkesedés összetartotta a csapatot. Fekete József cipész, hitelben készí­tett futballcipöket, amikért négy részletben fizettünk. Ez még 1946 őszén volt. A tag­díjakból dresszet vásároltunk. Addig trikóban játszottak a labdarúgók. Ha egyforma volt, akkor az egyik fél fél­meztelen futballozott. Agyon­fokozott, marhahólyagos lab­dát rúgtak. Az már „úri" egyesületnek számított, ame­lyik fűzős focit rúghatott. És mégis újabb és újabb fiata­lok jöttek. Breha Rudolf, Vári Antal, Szopóczi József, Kiss János, Martinkó, idős Manyasz Lajos és még so­rolhatnám, azokat, akiknek mindenük a labdarúgás volt. A futballisták munkaidő után egészen sötétedésig edzettek. (Bakó Gyula nyugalmazott játékvezető) lattól kaptunk teherautót. Legtöbbször kora reggeli órákban indultunk, hogy dél­re elérjünk a mérkőzés szín­helyére, mondjuk Diósgyőr­be. Tomecskó József volt az adzö akkoriban. A találkozók kezdetéig nem 6ok időnk volt. Legfeljebb az öltözőben pi­henhettünk egy kicsit. Ilyen­kor aztán előkerült a hazai: az otthonról hozott zsíros ke­nyér. A legkellemetlenebb ,az utazásban az volt, amikor defektet kapott a kocsi, riyenkor aztán fél éjszakát ücsörögtünk, fázlpdtunk a rossz időben, amíg folytathat­tuk az utunkat hazafelé. En­nek ellenére teljes volt az összhang közöttünk. Néha- néha, esténként összejött a csapat. A paprikás krumplis vacsora akkoriban nagy szó volt. Nem ^.egyszer előfordult, hogy a szén- és faberakás el­lenében sikerült csak éleim szerezni. A klubháznak ve egy spájza, oda gyűjtötték élelmet. Mindig emlékezet sek máradnak számomra hírverő mérkőzések is. szovjetekkel ment a csapat . Alföldre. Kecskeméten, Gyi Ián is volt vendégszereple ahol mindig megvendégelte a labdarúgókat. A felszer« lések minimálisak volta Mérkőzés ‘után tisztálkod csak hideg vízben lehetei szappan nélkül, mert az ai koriban egyáltalán nem vol Megtörtént az is. hoav helyzet javítása miatt egy-eg vezető saját fizetését is fe ajánlotta. Sokat voltak együ a játékosok. Tudták, hog csak közösen, egyetértésbe lehet legyőzni a nehézsége két. (Hegyi József az SBTC vezetőségi tagia.) Heten egy motorral — Aliehogv elnémultak a fegyverek. hozzáfogtunk a sportélet megindításához Szé- csénvben. A Liget, melletti lö- vésizá-rok födémrészét lebon­tottuk. s a gerendáiból készí­tettünk kapufákat. Az akna­tölcsérektől tarkított futball- oálvát elegyengettük, s hama­rosan már játszottunk is, raj­ta. Mészáros János kezdemé­nyezésére féltéglákból, a ro­mos épületek maradványaiból öltözőt is építettünk. Én a SZÍT csapatában futballoztam. Emlékszem. hogy amikor Egvházasgergére mentünk lát­szani. Lükéig vonattal, onnan már evalog kellett folytatni az utat. Nvolckilom éteres gyalogtúra Után léptünk pá­lyára, és 7:3-ra kikaptunk. A visszaút sem volt különb. Egy másik alkalommal Érsekvad- kertre mentünk. Balassagyar­matra vonattal jutottunk el. \ ott viszont egv fuvarossal megalkudtunk, aki azután el­szállított bennünket a mérkő­zés színhelyére. Saiát felsze­reléseinkben 'futballoztunk Kolosi Tibor. Bozánv Lajos Oláh Pál és Lajos. Gaizinaei Pál és még sorolhatnák má­sokat is. a nehézségek ellené­re mindent szívesen vállaltak Amikor a megyében meg­indult az a&ztaliten-iszsDort. a szécsényiek is ott voltak a kezdetnél. Itt is az utazás je­lentette a legnagyobb problé­mát. Szerencsére Kiss Andor 750-köbcentis oldalkocsis BMW motorja a sportolók rendelkezésére állt. Előfordult, hogy egy mérkőzésre heten utaztak rajta. An-aer János. Józsa Pál. Tóth János. Tőzsér Ferenc. Horváth Ferenc, és jómagam igyekeztünk az asz- tal i ten i szsnortot is elterjesz­teni. Mivel felszereléseink nem voltaik, előfordult, hoev húsz— harminc kiló krumplit össze­adtunk. és ezt értékesítettük. (Domszky György wzécsényi járasd sport-felügyelő) A vásártéren volt a verseny — A felszabadulás után minden sportszerető ember érezte, hogy tenni kell vala­mit. hogy részt kell venni a munkában. Emlékszem, hosv amikor pályaépítésre került sor. mennyire nem kímélték magukat az emberek a mun­kában. Amint arra lehetőség nyílott, megindult az atlétikai sport szervezése Tarjámban. Az acélgyár akkori igazgatója. Bérezés Henrik' támogatta a sportot. Fü-löp Pál volt az első atlétaedző. Már az indulás­nál jelentős felnőtt- és ifdgár- dára lehetett számítani, akik között ipari tanulók, gimnazis­ták szén számmal akadtak. Szabadi Ernő és Szász Jánosné a "Madách Gimnázium testne­velői sokat segítettek a szer­vezésben, A gyerekek, amint gyökeret vertek, társakat is hoztak magukkal Gaál Fe­renc. FüIöd Pál. Vertich Jó­zsef foglalkozott a fiatalokkal. Feltétlen meg kell. hogy em­lítsem a MHK mozgalmat, amely óriási tömegeket mozga­tott meg. Bizonyos szinteket kellett teljesíteni minden-spor­tolónak. mert csak aWwi az esetben versenyezhetett, és kapott MHK-ielvénvt. Az ak­kori vásártéren voltak a ver­senyek. ahol az üzemek nagy számban képviseltették ma­gukat. Ugrásban, futásiban és dobásban mérték össze erejü­ket a sportolni vágyók. 1947- töl minit megyei sportvezető, tanúja lehettem ezeknek a nagy vetélkedéseknek, ame­lyeken számtalan tehetséges 'fiatalt lehetett felfedezni. Nem számított a hiányos fel­szerelés — mindent szívesen, végeztek az emberek. Munka­idő után edzettek, és örültek, amikor kimehettek a pályára. Akkor még aiz Észak-magyar­országi Atlétikai Szövetség működött. A legtöbb versenyt a legjobb pályával rendelke­ző Diósgyőrben rendezték. A tariáni atléták teherautóval jutottak el a színhelyre. Áp­rilis 4. alkalmából megrende­zett felszabadulási' váltófu­tás. május 1-i tömeetorna nagy élményt jelenített, (Kmetty Ferenc, a megyei at­létikai szövetség elnöke) Lisztből — felszerelés — Községünk sportkróniká­jában jelentős dátum 1945. A felszabadulás évének utolsó hónapjában már megkezdő­dött a labdarúgócsapat szer­vezése. A fiatalok ezínielő- adást rendeztek, annak bevé­teléből aztán a piacon eladott burgonya, kukorica és tojás ,áfáiból vettek egy 'futc all-; labdát. A csapatot Bolla László vette pártfogásba — az előkerült régi mezeket megvarratta. Megalakult a MADISZ helyi szerve, és 1946. január 1-én megválasz­tották a sporvezetőket is. A vezetőség tagjai és a sporto­lók közösen munkát vállaltak a malomban Molnár Gáspár­nál, aki maga is labdarúgó volt. A munkáért kapott lisz­tet Budapesten eladták, s annak ax árán vettek felsze­relést. Az első mérkőzés 1946 február 1-én volt Szécsénv- ben, ahol a litkei csapat 4:0- ra győzött! Járt a csapat a mérkőzé­sekre. Lükéről, Dejtárról pél­dául tehervonattal utaztak, s volt, amikor közben az Ér- eekvadkert—Dejtár közötti utat gyalog tették meg. Min­denki vígan ment. Anyagi .támogatás akkor még nem volt, a csapat részére gyűjtő- ívekkel szedték össze a pénzt. K teljes gsrnitúra új felsze­relést 1947-ben kapták meg a litkei labdarúgók. (Veres Aladár litkei sportköri elnök) Az oldalt összeállította: Adorján László. \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom