Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)
1974-12-19 / 296. szám
'Ntiriilz - civilben / Beszélgetés Vjacseszlav Tvihonowal — X Havasa: ttaemhét pillanatában először találkoztunk Önnel, mint fekjerítovel. .. — Régóta kerestem már a filmben a szovjet felderítő szerepét, s már régóta vártam Bírta. hogy szútészkónit, a magam eszközeivel megformáljak egy ilyen, embert — komolyan, a torimiműfaj sablonos megoldásaitól mentesen. Három évvel ezelőtt meghívtak A tavasz tizenhét pillana- 1 áriak forgatására. Amikor elolvastam a. forgatókönyvet, arra gondoltam: ez az, amit kerestem —, a mű jelentőségét, a karakter mélységét, a lélek tárni összetettséget illetőéin. — Szokta nézni a televíziót? — EBfoglaiRságomtól függően. Amikor tudom, nézem. Nézem a híreket, a sportműsorokat, sőt még a gyerekadásokat is, mert hároméves kis— Milyen Hatással vannak önre azok a hősök, akiket a filmvásznon alakít? Hagynak- e ezek a figurák önben valamilyen maradandó nyomot? — Bizonyara igen. Pontos választ alighanem azok az embereik adhatnának, akik évek óta ismernek engem, így hát érzékelni tudják- a különbséget egy-egy szerep alakítása előtt és után. Azt hiszem azonban, ez kölcsönös folyamat, valamit én is hozzáadok magamból az általam alakított figurákhoz, valamit pedig én is kapok, magamba ötvözök belőlük. — Most min dolgozik? — Forgatókönyvet olvasok. Sok ajánlatot kapok, ezekből kell kiválasztanom a nekem megfelelő' szerepet. Sajnos. — Talán húszat. Nem is nem találtam még ilyet. Le- olyan sok ez, ha arra gondo- hét, hogy ez jó is így. Az alatt lók, hogy már huszonöt éve a három év alatt, míg A ta- vagyok a pályán. Nem szere- vasz tizenhét pillanata soroMagyarországért harcoltunk (8,) Szemben a tankkal Stlrlitz megszemélyesítője — Vjacseszlav Tylhonov lányomat már érdekli a tele- tek egyszerre több film for- zaton dolgoztam, annyira _--------------------r-----z.----------- Piait-áiRjSiKnin, Átírni Tn.hH- OSlSZe-! v íziói, s természetesen, a játékfilmeket ia — Másként hat-e önre a film a moziban, mint a képernyőn? —■ Természetesen, Egy szélesvásznú Jüilm művészi vogatásában részt venni. Több- összenőttem Stirlitz-Isaajev nyíre főszerepeiket kapok, ez alakjával, gondolataim és érpedig maximális erőkifejtést, nagy figyelmet igényel, s nem tűri az energiám szét- forgácsolását. A Háború és béke forgatása például 4 évig tartott; ez alatt az idő natkozásban bizonyos merték- legalább négy más szeig veszít hatásából, ha az em- j.gpg.j lejátszhattam volna. De bér televízióban látja. Nem a diíkor számomra ez az egy képernyő méretei, hanem in- mindennél fontosabb volt. kább a kollektiv es egyem befogadás hatékonysága miatt. Szeretne színházban jatA moziban sokan vannak, s szani? •*. zéseim annyira az ő jellemének és tevékenységének hatása alatt állnak, hogy el kell telnie még bizonyos időnek, hogy eltávolodhassam tőle. — Hogyan viseli saját népszerűségét? — Hogy érti ezt? (mosolyog). — Hogy jóformán mindenki ismeri... — A foglalkozásunkkal jár. ha az ember valamit nem ér- _ Filmszínész vagyok Azért' ?a e filmszínész akár■ egyette tt meg, vagy egy pillanatra js végeztem el a füSSűvésze- ^ns m^gTr^rilTaz "IS reá í* hogy filmszínész Dicsőség? Népszerűség? A léakciója nozzasegni enne* a lehessek. Szeretem a hivaita- t*>Víntvp. at c~m kis „fehér foltnak” a kitöltő- d* _ filmszínész kol- ^ c^k ÍMlalk^ séhez. Otthon viszont többet tógáimhoz hasonlóan — gyak a film a hanßuLatatoa éa attól is, társaimat. Az ő munkájuk- n~m hrk{TV xw liogy mernnydre foglalt, elvon- nak a miénkkel szemben az különbek lennének a más foßaf legfőbb előnye, hogy ,alkotó Ä 1^7 eleven kapcsolatban vannak a ugvanoiyan jól végzik a mariak... A műalkotást nem le nezovel, aki az alkotás fo- „at Mlhét „elejétől végig” egyfor- jyamatának tanújává válik. hogy haT^'llÄn^* m» intenzitással nézni. De, ha *^---------------------- ooiom, nogy na a iwmszvnesz nem volna televízió, sok mindent egyáltalán nem látnánk, beleértve a filmeket is. — Hány szerepet játszott filmen? Azt kérdezte az imént, szeretnék-e színházban játszani. Kétségkívül. De. mondtam már, hogy nem szeretek egyszerre több dologgal foglalkozni. kezdi magát többnek becsülni a többi embernél! úgy művészként emberként is egyaránt sokat veszít. Ajla Gegytaszfcaja Üj dokumentumíiimek Decemberben a televízió Számos olyan dokumentumé filmet rögzít képszalagra, amelyek az ország ipari, gazdasági életével foglalkoznak. Az „Egy nap a kongresszus előtt” című produkció például arról tájékoztat, hogy a különböző társadalmi rétegek, foglalkozások képviselői mit várnak a XI. pártkongresszustól, milyen megoldásra váró kérdésekben kérik a párt segítségét. A filmet Ke- aiyeres Gábor rendezi. A „Két kongresszus között” ci- mű film az élelmiszer-gazdaság eredményeiről számol be. Az izzólámpák gyártását követi nyomon a „Nyolcórás műszak” című adás, amelyet «z Egyesült Izzóban rögzítenek. Szécsényi Ferenc irányításával. Egyben ő a műsor operatőre is. Csepelen készül a „Látó gatóbap” című adás; arra keres választ, hogyan érvényesül a párt irányító szerepe egy olyan nagy közösségben mint a' Csepel Vas- és Fémművek. A riporter Szepesi György lesz, a rendező pedig B. Megyeri Gabriella. „Tények és évek” címmel az elmúlt három évtized kiemelkedő kulturális eseményeiről, fontosabb létesítményeiről szól az az adás, amelyben, filmen opera- lés hangversenyrészletek elevenítik föl és illusztrálják a témát. Dokumentumfilm-sorozat készül „Emberek fehérben’ címmel. A Kardos István ál- fali rendezett produkció azt vizsgálja, hogyan módosult felszabadulás utáni átalakulás évtizedeiben az orvostársadalom összetétele és az élet- színvonal. miként változtak az egészségügyi igények és ezek következtében, _ hogyan alakult az orvosok társadalmi szerepe. „Nyugalmunk záloga” cím imiel .műsorsorozat késiül < polgári védelemről is. Mai tévéajánlatunk rtA<vwwvvft>wyvvwwww\^a^n^Az\vywwv\A/i/v» 17.35: Perpetuum mobile. megvalósulhat az emberi gondolkodásban, hiszen a gondolat valóban örökmozgó. „Ép- Az immár negyedszer je- pen ez a műsor lényege lentkező új tudományos soro- mondja Rick Nóra szerkesztő zat a fiataloknak szól. Címé- ~ a gondolatok szabad csa- ben a feltalálók elérhetetlen Pangását követjük, látszólag vágyára utal, a perpetuum szorosan össze nem függő te mobilére. arra az elérhetetlen mák között kalandozva, még szerkezetre. amely állandó is felismerhetően kapcsolódó mozgásban marad, s ehhez fogalmak között, semmiféle energiát nem lgé- A mű^or játékosan ad új nyel. Aki a fizika törvényeit ^méreteket, gondolkodásra ismeri, tudja, hogy ilyen , szerkezet nem létezhet. Ám serkent , s a felnőtteknek mmM SS» 't? »VParancsnoki harcálláspont Ahogy múlt az idő, aSzov- rovról hallottam már. Tud- jet Hadsereg tovább haladt tam, hógy nem hivatásos ka- nyugat felé, újabb magyar tona, és a háború előtt isko- falvakat és városokat szaha- laigazgató volt. Az a hír jár- dított fel. Minél reménytele- ta róla, hogy rettenthetetlen nebbé vált a német fasiszta és a csatában szerencsés tiszt hadsereg helyzete, annál elke- Most úgy hozta a sors, hogy seredettebbek lettek a har- vállvetve küzdöttünk együtt cok. Nem túloztak a hírek, valóRendkívül nehéz csaták ban rendkívül bátor, harced- bontakoztak ki decemberben, zett katona, amikor végéhez közeledett az A fasiszták egy óra múltán ellenség budapesti csoporto- erősítést kaphattak, és elleh- sulásának bekerítése. Ebben támadásba lendültek, hogy az időben Katyusa-ütegeink visszafoglalják állásaikat. Há- egy lövész ezreddel működtek rom fasiszta tank Nyeverov együtt, amely a 3. Ukrán lövészárka felé robogott Az Front más egységeivel együtt egyik különösen nagy sebes- a Velencei-tótól keletre, Bics- séggel tört előre, szinte renke irányába tört előre. gett a föld alatta. Nyeverov Rövid tüzérségi előkészítés intésére a katonák a lövész- titán, amelyben Katyusáinkis árok mélyére emelték át a részt vettek, a lövészalegysé- géppuskát A szakasz parancs- gek rohamra indultak. Futá- noka dobta az első tankelhá- rommal, Vologya Anyi&zi- rító gránátot a lánctalpak alá. mowal és két rádióssal az el- Az acélmonstrum megreme- ső zászlóalj megfigyelőpont- gett, de tovább haladt. A főjén tartózkodtam. hadnagy újabb gránátot hajíA zászlóalj az ezreddel tott el, a páncélos csak nem együtt néhányszor támadás- állt. meg. Szinte már a feje ba lendült, de a tüzet egy fölött süvítettek lövedékei. A pillanatra se szüneteltetvén, forró légörvény lesodorta sap- mindannyiszor kénytelen volt káiát, de felvenni nincs idő. visszatérni kiinduló állásai- már csak 4—5 méterre van a ba. Az egyik alegységnek, a páncélos, amikor a parancs- nap második felében sikerült nők odavágta az utolsó grá- három oldalról átkarolni az nátot. A lövészárok fölött, az ellenség megszállta dombot épen maradt egyik lánctal- és akkor tudtuk kivetni állá- pon még fordult egyet a tank, saiból, A hitleristák kezdtek a tisztet belepte a föld, de a hátrálni. Hogy ne veszítsük páncélos mozdulatlanná mere- őket szem elől. előre kellett védett. kúsznunk. Fjodor Petrovics Nyeverov kikászálódott a Nveverov géppuskás szaka- rászóródott földből, nyugodt szának lövészárkába. Nyeve mozdulattal kiemelte a gépami a fizikában lehetetlen, is jó szórakozást nyújt. ..............................................................................................................................................................................................................................................................................................................un........ A mint azt Czinke Ferenci Munkácsy- és SZOT-díias grafikusművész az üzemi galériában, rendezett kiállítás megnyitó beszédében mondotta: — Gino Galli kedves, mosolygó szemű, megnyerő modorú ember, de igazán akkor tárul fel előttünk személyisége, ha műveivel' ismerkedünk. Ez a halk szavú egyéniség ordító, minden nénel- Lenes elnyomással szemben kemény ököl csapásokkal válaszol. agitál, harcra hiv egy meghatározott ideológia kendőzetlen Világpolitikai célja megvalósítása érdekében. Gino Galli kiállítása a Képzőművészeti kiállítás — a gyáron belül sa a gyáron belül? A műhely- bizottsági titkárok már korábban felhívják a figyelmet a kiállításra. A megnyitó időpontjára a műhelyekből sorra érkeznek a szocialista brigádok tagjai. A képzőművészeti alkotások iránt érdeklődés van a gvar- ban. Szocialista szerződéssel Lampart ZIM salgótarjáni C/.inke Ferenc g’íafikusműgyárónak üzemi galériájában vész itt dolgozik a evárban. sikert arat. Úgy tűnik, jó ügv.et s hekapcsolódik a képzőművérával is erről beszélgettünk. — Ebben a helyiségben gyáron kívüli rendezvények is zajlanak — jegyzi meg a titkár. — S ide naponta körül belül másfél ezer ember jár étkezni. Így ők a képző- művészeti alkotásokkal — szinte akaratukon kívül is — megismerkedhetnek. Nem baj az, gondolom, ha a városnak ezen a részén is szolgálja egy mondhatom. hogy miután hosszabb idő óta rendszeresen nyitunk kiállításokat, nem egészen idegen tőlünk a képzőművészet szeretete. Például ebben az évben Nógrádi megyei képzőművészek kiállítása tartott hosszabb időn át nvitva. S volt egy munkás plaljátkiállítás is a Munkás- mozgalmi Múzeum rendezésében. Gino Galli. a nagy olasz kommunista művész politikai rajz- és plakátkiállítása sikert arat nálunk. A gyárnak jelenleg mintegy háromezer dolgozója van. A 84 szocialista brigádban körülbelül másfél ezer epiber dolgozik. Vetélkedőkön vesznek részt, évente elmennek országjárásra, s igyekeznek támogatnak a gyár párt- szakszervezeti és KlSZ-bizott- ságai, valamint gazdasági vezetése akkor, amikor a képzőművészeti alkotásokat, azok megtekiritését a gyáron belül teszik lehetővé dolgozóiknak. * ' Hogvan is történik egy képzőművészeti tárlat megnyitaNOGRAD — 1974. december 19., csütörtök szeti ismeretterjesztés különböző formáiba is.. Segít az üzemi galéria kialakításában, amely még nincsen egészen készen. Tulajdon,kennen a szociális épület aulájáról van szó, itt alakítják ki — terv szerint — véglegesen az üzemi galériát. Ez a helyiség korábban is szolgálta a kiállítási célokat. Téglái Antallal. az üzemi galéria, méghozzá üzemi ga- Pótolni lemaradásukat a tanulásban is. A szocialista brigádok számára kitűnő alkalmat jelentenek a képzőművészeti leállítások is. hiszen ígv gyáron belül nyílik lehetőségük arra, hogy kulturális vállalásaikat könnyebben teljesítsék. S az üzemi környezet, természetesen, segít abban is. hogy a művészeti alkotások közelebb kerüljenek hozzájuk. léria a képzőművészeti ismerd terjesztést. az esztétikai nevelést, ez végső soron a munkásműveltség egvik fontos része. Ezért is határoztuk el. hogy az aulában véglegesen üzemi galériáit alakítunk ki^ • • — Miben nyilvánul meg a gyár munkásainak érdeklődésé a képzőművészeti alkotások iránt? szakszervezeti bizottság titkapuskát és tüzet nyitott a páncélos mögött már csak pár lépésre rohamozó fasiszta gyalogságra. Ez olyan váratlanul érte őket, hogy még elvetőd- ni sem volt idejük. Egy részük visszafordult, a többieket lekaszálta a géppuska. A másik; két páncélost Katyu- sáink vették célba. Az ellenség, a páncélosfedezetét elveszítvén fejvesztve hátrált a saorfrszédois állásokból is. Nyeverov lövészárkához érvén gratulálta/n a csata sikeres befejezéséhez. Majdhogynem közömbösen fogadta. Nem tudtam eldönteni, hogy rendkívüli fegyelem, vagy tényleges passzivitás volt-e az oka. Rágyújtottunk, pár szót váltottunk, de sehogy sem akart kialakulni a beszélgetés. Lassan megtudtam, milyen szörnyű tragédiát élt át ez a férfi. Említettem, hogy Nyeverov a háború előtt iskolaigazgató volt egy Sztálingrád környéki faluban. A hitleristák megszállták a falut, az egész családja elpusztult. A fasiszták agyonlőtték szüleit, feleségét, még kicsiny gyermekének se kegyelmeztek, mert az öccse csatlakozott a partizánokhoz. Kötélidegekra volt szüksége ahhoz, hogv mindezek után ilyen fegyelmezett, nyugodt lehessen. Igaz, a fasiszták iránt nem ismert irgalmat. Rövid cigarettaszünet úti í tovább indultunk — nyitva állt az út Bicske felé, amelyet estére el is értünk. Az állomáson hadifelszereléssel megrakott szerelvények vesztegeltek. Látszott, hogy a fasiszták nagy sietve vonultak vissza. Nem számítottak arra, hogy a szovjet csapatos ilyen gyorsan áttörik védelmüket. Hadseregünk Esztergom irányába igyekezett, ott kellett találkoznunk a 2. Ukrán Fronttal, hogy bezárjuk a gyűrűt Budapest körül. (Folytatjuk) Azt hiszem, nyugodtan (T.) Új állomások a moszkvai metrón A szovjet főváros délnvugn ti részében épült új metre szakaszt bonyolult műszaki geológiai körülmények közöt mozgó talájban, a városi kom munális létesítmények bonyc lult hálózatában építettél egy már .működő metróalagr közvetlen közelében, A kor szerű módszerek lehetővé tét ték, hogy jelentősen — 4 hr nappal megrövidítsék a építési időt. A moszkvai met róhálózat hossza 162 kilomé tér. s állomásainak száma - í)7. A jelenlegi ötéves tér végéig- újabb 17 kilométere szakaszt és 7 új metróáüo mást adnak át a főváros la kóinak. A