Nógrád. 1974. november (30. évfolyam. 256-280. szám)
1974-11-09 / 262. szám
A Magyar Ter ni eszei barát Szövetség' felhívása TTarminc esztendővel ezelőtt a fu.szabadító Vörös Hadsereg hozta meg a szabadságot. A falva«, a varosok, az ország fokozatos felszabadulásával a természet is „felszabadult”. Megnyíltak a rezervátumok, a parkok, a történelmi nevezetességeket rejtő kastélyok, várak a természetkedvelők előtt szabaddá lettek a természetbe vezető utak! A Magyar Természetbarát Szövetség az l$75-ben a felszabadulás 3o, évfordulója tiszteletere meghirdeti a „FELSZABADÍTÓ HARCOK ÜTJAN” * egész éves termeszetjáró akcióját. Felhívjuk a területi természetbarát szövetségek, a természetba- ^ rát szakosztályok, egyesületek és va'amennvl természetjáró figyelmét, hogy a mai naptól kezdve 2075. december 31-ig a túrák, a ' táborozások, a kirándulások alkalmával keressenek fel minél több olyan helvet, ahol hősi harcok folytak, járják be azokat a fontosabb útvonalakat, amelyeken a felszabadító hadseregek vonultak. Helyezzék el a megemlékezés virágait a szabadságunkért életüket feláldozó hősök sírjára. Szervezzenek megemlékezéseket, élménybeszámolókat, azon személyek bevonásával, akik résztvevői, tanúi voltak a harminc év előtti eseményeknek. E közben ismerkedjenek a 30 év történetével, eredményeivel, felszabadult népünk új alkotásaival, s a szocialista jövő terveivel. Az akció kapcsán fordítsanak fokozottabb figyelmet a fiatalok túráztatására, az úttörőcsapatok, a KISZ-alapszervezetek, az iskolák természetjáró eseményeire, ismertessék meg az ifjúsággal a felszabadulás történetét, a hősi harcokat. A legsikeresebb szervező munkát vég?ő csoportokat emléklappal, a „100 km a Vörös Hadsereg nyomán” túramozgalom követelményeit teljesítőket emlékjel- vennyel jutalmazza a Magyar Természetbarát Szövetség. Az IBUSZ 1975 előszezoni külföldi társasutazás• ajánlatai Bulgária i ÜDÜLÉS A RODOPE-HEGYSÉGBEN: 8 napos részvételi díj 3800.— 1975. február 11—18. Csehszlouákia NŐNAPI KÜLÖNVONAT POZSONYBA: 4 napos részvételi díj 1975. március 5—9. j NŐNAPI KÜLÖNVONAT PRÁGÁBA: 5 napos részvételi díj 1975. március 5—9. üli EB IC ( j ÜDÜLÉS SZÁSZ SVÁJC (STOLPAN): 8 napos repülővel, részvételi díj 1975. március 25.—április 1. LIPCSEI VÁSÁR: 7 napos különvonattal részvételi díj 1975. március 8—14. március 12—18. LIPCSE ERFURT WEIMÁR: 9 napos különvonat részvételi díj | 1975. március 29.—április 8. Lengyelorsaág HÉT VÉGE VARSÓBAN: 6 napos repülővel, részvételi dij kb. 1550. __ 1 975. március 14—31-ig, ScowjatunlA AUTÓBUSSZAL LVOVBÄ: 8 napos, részvételi dij 1900.— 1975. február 5.—március 14. KIJEV—MOSZKVA: vonattal 8 napos részvételi díj 3200.— 1975. március 9.—április 8-ig. 3050.— nyugdíjasoknak LENINGRAD—MOSZKVA: 7 napos részvételi díj 3580.— 1975. február 3'—26-ig. LENINGRAD: repülővel 6 napos 3000—3200.— Ft-ig. 1975. január 4.—március 26-ig. OLCSÖ UTAZÁS LENINGRAD: repülővel 5 nap 2280.— 1975. január 15.—február 15-ig. MOSZKVA: 5 napos repülővel, részvételi díj 2700.— 1975. január 5.—április 5-ig. OLCSÓ UTAZÁS MOSZKVÁBA: 5 napos repülővel, részvételi díj 1970.— 1975. január 17.—február 20-ig. UZSGOROD: autóbusszal 4 napos, részvételi díi 1400.— 1975. március 2.—április 1-ig. i TÉLI ÜDÜLÉS SZOCSIBAN: VÁLLALATOK, VAGY NYUGDÍJASOK RÉSZÉRE. Vonattal Kijevbe, tovább utazás repülővel Szocsiba. 1975. március 8.—május 6-ig. 12 napos részvételi díj 3300.— Ft. KAUKÁZUSON TÚLI KÖZTÁRSASÁGOK FÖVÁROSAl: 8 napos vonattal és repülővel. 1975. március 10—19-ig, részvételi díj 3900.— Ft. 1975. április 1—10-ig, részvételi díj 4100.— Ft. 2350.— 1650.— 2950.— 1600.— 2200.— Apróhirdetések FELVESZÜNK karosszéria lakatost, motortekercselőt. Nőket betanítunk motortekercselésre. Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet. Rákóczi l!. 22. (OTP-épület, oejárat a fényképészetnél.) Telefon: 13-76. Nógrád megyei MÉK Vállalat felvételre keres salgótarjáni munkahelyre : 1 fő kőművest. 1 fő kádárt, 1 fő asztalost, l fő raktárost műszaki ismeretekkel. Bérezés kollektív szerződés ‘•’érint. Jelentkezni lehet: MÉK-központ ipari és szolgáltató osztály, Salgótarján, Megyei Tanács. III. emelet. SZÜGY községi közös Tanács elnöke pályázatot hirdet az áthelyezés miatt megüresedett szügyi körzeti orvosi állásra. Csatolt község Cseszt- ve. Illetmény a 18/1971. Eü.M. — MÜ.M sz. együttes utasítás szerint. Az álláshoz 3 szobás összkomfortos, modern iakás, garázs, kert tartozik. Érdeklődni szóban vagy írásban a községi közös tanács elnökénél. 2699. Szügy, Rákóczi űt 28 Tanácsháza. AZ ÉPÍTŐ- és Szerelőipari Szövetkezet Jobbágyi (Felszabadulás út 101) felvesz technológiai szerelési munkákban jártas, gyakorlattal rendelkező technikust és izum mérnököt előkészítő és normás munkakörbe, egy fő képesített kalkulátort, valamint. egy fő építő- es faipari normást Jelentkezés szombat kivételével a szövetkezet központjában. AZ Ipolymentl Vízgazdálkodási és Talaj- védelmi Társulat. Rétság. felvételre keres DT—75-ös tolólapos erőgépre és MTZ traktorra vezetőket. Jelentkezés: Rétság, Rákóczi u. 2. 3 HETE ellett előha- si üsző bikaborjúval eladó. Cím: Egyházas- gerge, Rákóczi út 1. A 211. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet (Salgótarján, Malinovszkij út 59. sz.) azonnali belépessél keres, gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Fizetés : megegyezés alapján. Jelentkezés az intézet személyzeti osztályán. Telefon: 15-47/4-es mellék. SALGÓTARJÁN központjában kétszo- ba-összkomfortos Orp-öröklakás eladó. Érdeklődni lehet: Mezei Lenke. Budapest, xiu., visegrádi U. 3«. Számolt, érdekességek a megyei /. osztályban A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság XII, fordulóban elért 31 gólon huszonhármán osztoztak. Kettő öngól volt. Négy 11-est vétettek a csapatok, az ellenfelek azokat értékesítették. Huttyán (B.-gyarmati Volán) két 11-est lőtt sikerrel. Négy csapat volt gólképtelen. A kihagyott jó gólhelyzetek száma mintegy 35. Jó teljesítményt 54-en nyújtottak, közülük ketten a mezőny legjobbjai voltak. Mészáros (Mátranovák) és Pep- smszki (Síküveggyár), Érde- kességk é n t am 1 í te ndő: Ú j há zi (ZIM), 125., Almási (Pásztó). Balogh (Palotás) 100. bajnoki mérkőzésüket játszották. Az őszi kaezon ezen fordulójában állították ki a legtöbb játékost, szám szerint hetet. A forduló nyolc mérkőzését 1800-an látták. A forduló válogatottja: Tóth (St. Volán) — Rámpások (B.gyarmat SE), Gecse (Mátranovák), . Sarkadí (Kazár), — Mészáros (Mátrano- vák), Kaszanyi (Síküveggyár) — Oravecz (ZIM). Csikós (Mátranovák), Muzsik (St. Volán). Balázsi (B.gyarmati Volán), Rátkai (St. Volán). A góllövőlista: 12. gólos: Nagy (B.gyarmat SE), 8 gólos: Muzsik (St. Volán). 7 gólosak: Angyal (ZIM). Jenei (St. Bányagépgyár), Oravecz (ZIM), Pindroch (öblösüveggyár). 6 gólosak: Balogh (Palotás). Balázs (Somos), Ban- dúr (ZIM), Fehérvári (Öblös- üveggyár). 5 gólosak: Csőri (Síküveggyár); Ferencsilk (B.gyarmat SE), Győri (Pásztó), Huttyán (B.gyarmati Volán), Marti (Síküveggyár), Tőre (ZIM). Villáitigól A világ leggyorsabb gólját a brazil Rivelino érte el, öt másodperccel a mérkőzés megkezdése után. A brazil Corinthians az America Sao Paulo együttese ellen lépett pályára. A Corinthians csapata indította a labdát és a bőr odakerült Ri- velio elé, aki egy szempillantást vetett az America kapuja felé. Látta, hogy a csapot kapusa Firandin a kapu mellett térdel, háttal a já*. téktérnek és imádkozik. Ri- velio azonnal felmérte a lehetőséget és egy hatalmas lövést zúdított a pálya közepétől a kapu felé. A labda elszállt a játékosok feje felett és lassan, de biztosan iflandolt" az ‘ellenfél kapujában. A 60 000 néző felhör7 dülése felrázta az Imájába mélyedt kapust, de az már nem tudott segíteni, öt másodperc után született gól új világcsúcs a labdarúgás történetében... = S P O R T Labdarúgás Eredmények — táblázatok Országos ifjúsági bajnokság. Bükk-csoport. Gyöngyös —Borsodi Volán 1:0. Sátoraljaújhely—Kisterenye 4:0. Ru- da,bánya—Leninváros i :2. Özd—Jászberény 2:0, Diósgyőr —Salgótarjáni Kohász 1:1, Borsodi Bányász—Kazincbarcikai Vegyész 2:2. Egri Dózsa—Miskolci VSC 0:4. Salgótarjáni Bányász—Nagybátony 2:1. A bajnokság állása 1. MVSC 11 10 — 1 56:8 20 2. DVTK 11 9 1 1 54:6 19 3. SBTC 11 8 } 2 38:16 17 4. Özd 11 8 1 2 30:12 17 5. Eger 11 6 2 3 34:15 14 6. KVSE 11 6 2 3 34:15 14 7. SKSE 11 6 1 4 44:20 13 8. LMTK 11 5 1 5 25:16 11 9. Jászberény 11 5 1 5 14:15 11 10. Nagyb. B. 11 3 2 6 43:26 8 11. Borsodi V. 11 1 6 4 10:20 8 12. Gyöngyös 11 4 — 7 15:53 8 13. Sátoraljaújh. 11 2 2 7 11:29 6 14. Kisterenye 11 1 2 8 2:75 4 15. Borsodi B. 11 — 3 8 10:42 3 16. Rudabánya 11 — 2 9 5:48 2 Felszabadulás Kuna XIII. csoport: SBTC—Kazincbarcikai Vegyész 6:1. Ózdi Kohász —Nagybátonyi Bányász 2:1. Megyei II. osztály. Keleti csoport: Vizslás—Karancskeszi 3:2, Ménkes—Nógrádme- gyer 2:2, Litke—Mihálygerge 1:0, Etes—Karamcsberény 1:0, Bárna—Kisterenye 3:0. Egyháza sgerge—Mátraverebély 2:2. A bajnokság állása 1. Bárna 11 7 3 1 29:11 17 2. Kisterenye 11 8 — 3 36:10 10 3. M.-verebély 11 7 3 1 29:14 16 x 4. Etes »1 7 — 4 26:24 14 5. Szönyl SE 10 S 3 2 18:8 18 6. K.-berény 11 4 3 4 16:17 n 7. Egyh.-gerge 11 4 3 4 16:21 11 8. Nógr.-megy. 11 2 6 3 19:20 10 9. Litke 11 4 1 6 16:28 9 10. Vizslás 11 4 1 6 19:31 8 x 11. Sz.-püsp. 10 3 1 6 14:19 7 12. Ménkes 11 1 5 5 15:27 7 13. Mih.-gerge 11 2 2 7 24:32 5 X 14. K.-keszi 11 2 1 8 18:23 4 x Az x-el jelöltektől egy büntetőpont levonva, mert az ifjúsági mérkőzésekre, későn érkeztek, illetve sorozatosan csonka csapattal álltak ki. Megyei II. osztály. Ifjúságiak. Vizslás—Karancskeszi 2:2. Szurdokpüspöki—Szőnyi SE elhalasztva, Ménkes—Nóg- rádmegyer 1:3. Litke—Mihálygerge 1:1, Etes—Karancs- berény 5:1, Báma—Kistere- nyei MEZŐGÉP 1:0, Egyhá- zasgerge—Mátraverebély 3:1. A bajnokság állása 1. Sz.-püspöki 10 9 1 — 54:7 19 2 N.-megyer 11 9 — 2 50:15 18 3. Egyh.gerg. 11 7 1 3 34:19 15 4. Etes 11 7 1 3 26:16 15 5. Kist. Mezg. 11 7 — 4 41:17 14 6. Ménkes 11 5 2 4 36:23 12 7. Szőnyi SE 10 5 — 5 24:24 10 ^Bárna 11 4 1 6 22:23 9 9. K.-berény 11 4 1 6 28:34 9 10. M.-vereb. 10 4 — 6 37:25 8 11. Litke 11 3 2 6 24:43 8 12. M.-gerge 11 2 2 7 14:53 6 13. K.-keszi 10 1-2 7 15:49 4 14. Vizslás 11 1 1 9 9:66 3 Megyei II. osztály. Nyugati csoport: Romhány—Jurisiís SE 1:0. Vörös Cs. SE—Nőtincs 1:1. Örhalom—Heren- csény 3:1. Kálló—Nagylóc 0:0. Szécsény—Erdőkürt 1:1. Ri- móc—Nógrádsáp 1:2. Mohora —Szendehely 1:2. A bajnokság állása 1. Romhány 11 8 1 2 28:10 17 2. Vör. Cs. SE 11 6 4 1 40:12 16 3. Nagylóc 11 6 3 2 17:13 15 4. Erdőkürt 11 6 2 3 26:17 14 5. Szécsény 11 4 5 2 20:18 13 6. Szendehely 10 5 3 2 24:15 12 x 7. Jurisits SE 11 5 2 4 13:13 12 8. örhalom 11 5 2 4 15:18 12 9. Nőtincs 10 4 2 4 17:18 9 x 10. Nőgrádsáp 11 4 1 6 21:27 9 11. Rimóc 11 3 1 7 17:20 7 12. Kálló 11 2 2 7 16:27 6 13. Mohora 11 2 2 11:27 6 14. Herencs 11 1 • 10 16:46 1 x Az x-el jelzettektől egy pont levonva az ifjúsági csapat miatt. Ifjúsági eredmények: Romhány—Jurisits SE 2:0. Kálló —Nagylóc 1:4, Szécsénv—Erdőkürt 4:0. Rimóc—Nógrádsáp 0:4. Mohora—Szendehely 0:3. A bajnokság állása 1. Nógr.-sáp 10 9 _ 1 42:9 18 2. Szécsény 10 5 3 2 21:15 13 3. Jurisits SE 18 6 1 3 20:16 13 4. Romhány 10 6 — 4 28:19 12 5. Nőtincs 10 5 1 4 15:19 11 6. Erdőkürt 10 5 — 5 28:21 10 7. örhalom 9 5 — 4 15:11 10 8. Szendehely 10 5 — 5 25:23 10 9. Herencs 10 4 — 6 20:30 8 10. Kálló 10 3 1 6 20:21 7 11. Rimóc 10 3 1 6 21:28 7 12. Nagylóc 11 3 — 8 18:31 6 13. Mohora 10 2 1 7 10:40 5 Megyei I. osztály. Ifjúságiak: St. ZIM—St. Bányagép 1:1, Palotás—Bgy. SE 1:7, Szügy—St. Öblösüveg. 1:8, Ka. rancslapujtő—Mátranovák 1:1. Kazár—Pásztó 0:5. St. Volán —Somos 0:1 Bgy. Volán— Hugyag 3:0,*St. Síküveg— Dejtár 8:0. A bajnokság állása 1. Pásztó 12 12 — — 75:11« 24 2. St. öbl. 12 11 — 1 54:11 22 3. Bgy. SE 12 10 1 1 105:13 21 4. St. Síküv. 12 9 — 3 53:9 111 5. St. Bányag. 12 8 1 3 45:19 17 6. M.-novák 12 5 4 3 34:26 14 7. Dejtár 12 6 1 5 31:39 13 8. Somoskőújf. 12 5 2 5 24:25 12 9. St. ZIM 12 4 2 6 33:35 10 10. K.-lapujtő 12 4 2 6 24:40 10 11. Palotás 12 4 1 7 16:34 9 12. St. Volán 12 3 — 9 18:54 6 13. Kazár 12 2 1 9 13:49 5 14. Bgy. Volán 12 2 1 9 24:55 5 15. Szügy 12 2 — 10 15:73 4 16. Hugyag 12 1 — 11 4:74 * 2 Járási bajnokságok. Rétsági járás. Keszeg—Kétbodonv 4:2. Rétság—Horpács 3:2. Alsópe- tény—Diósjenő 2:3. Nagyoroszi H.—Bánk 3:1. Berkenye- Tolmács 2:2, Borsosberénv— Legénd 6:0, Tereske—Nézsa elmaradt. A bajnokság állása t j 1. N.-oroszi H. 9 9 — — 36:8 18 2. Borsosber. 9 7 1 1 41:10 15 3. Bánk 9 5 2 2 41:15 12 4. Kétbodony 10 5 2 3 30:22 1A 5. Horpács 9 5 — 4 26:15 10 6. Berkenye 9 4 1 4 31:30 9 7. Keszeg 9 4 1 4 21:26 9 8. Legénd a 3 2 4 14:20 8 9. Tereske 9 4 — 5 24:31 0 10. Alsópetény 9 3 — 6 24:34 n 11. Diósjenő 8 2 1 5 16:22 5 12. Rétság 10 2 1 7 20:44 5 13. Tolmács 9 — 1 8 8:55 1 Szécsényi járás: Ságújfalu— Karancsság 3:1. Endrefalva— Szailmatercs 2:0. Nógrádsipek —Ipolytarnóc 6:5. Vareány— Magyargéc 3:0. Hollókő—Nóg- rádmegyeri Spartacus 1:0. A bajnokság állása 1. Ságújfalu 9 7 — 2 43:13 14 2-3. N.-szak. 8 6 2 — 24:8 14 Szalmatercs 9 6 2 1 28:12 14 4. Karancsság 8 4 3 1 26:11 11 5. Ipolytarnóc * 9 4 2 3 31:23 10 6. Endrefalva 9 4 1 4 21:21 9 1. Varsány \ 8 2 3 3 12:19 7 8. N.-me^y. Sp. 8 2 2 4 10:16 « 8. Magyargéc 10 3 — 7 10:30 8 10. Nógr.-sipek 9 1 1 7 13:36 3 11. Hollókő 9 1 — 8 6:29 2 Ifjúságiak:. Ságújfalu—Karancsság 2:0, Endrefalva— Szalmatercs 13:1. Nógrádsipek —Ipolytarnóc 5:0, Varsány— Magyargéc 3:0. A bajnokság állása Te he ) Végei ért az INB III-as csapatbajnokstíg Vereség Cegléden 1. N.-szakái 2. Nógr.-slpek .3. Ságújfalu 4. Magyargéc 5. Karancsság 6. Endrefalva 7. Sz.-teres. 8. N.-megy. Sp. 9. Varsány 10. Xpolytarn. 8 6 1 1 22:7 13 8 6 — 2 30:9 12 8 5 — 3 15:15 10 9 4 — 5 14:11 8 7 3 1 3 20:9 7 8 3 1 4 22:10 7 8 3 1 4 20:32 7 7 3 — 4 8:13 6 8 3 — 5 14:21 G 8 1 — 7 8:42 2 Tekeberkekben az elmúlt vasárnap tovább folytatódott a küzdelemsorozat. Az NB II-ben a XI. forduló mérkőzéseit bonyolították le. Ezúttal az St. Öblösüveggyár csapata Cegléden a Honvéd együttesénél vendégszerepeit. A tarjáni gárdának — bár ezúttal idegen pályán jobban ment a játék — nem sikerült meglepetést okoznia. Szoros küzdelmek után a tarjáni együttes 6:2 (2594:2520 fa) arányú vereséget* szenvedett. Eredmények: Ceglédi Honvéd : Batka 454, Szúnyog 437, Rimaszéki A >4, Hollósi 440, Bauer 442. Kovács 417. St. öblös: Mag 414, Huram Gy. 439, Huram S. 392. Puszta 441. Kovács A. 434. Klauber 400. Az NB II-ben az idényzáró találkozóra került sor. Az St. Síküveggyár biztosan győzte le hazai pályán a Lőrinci együttesét 6:2 arányban. Az St. Ingatlan újabb győzelmet aratott. A Kisterenye hazai pályán alul maradt a Éger- csehivel szemben. Részletes eredmények: St. Ingatlan — Mácranováki Vasas 6:3 (2445:2398). St. Ingatlan: Ábrahám 394, Bánházi 451, Sin- ka 380, Miskei (Tóth) 376, Miklós 419, Puskás 425 Mátranovák: Kecskés 405, Nádas- di 423, Kotroczó I. 354, Fodor T. 417, Kotroczó S. 421, Fodor I. S. 378. St. Dózsa — Petőfibánya 6:2 (2448:2392). St. Dózsa: Kohut 460, Magyar N. 413. Hársfai 392. Lazsán 421 Lengyel 384, Magyar S. 418. Petőfibánya: Pamléni 407. Kovács K. 405. Kovács I. 393. Herle 378, Hepp 399. Parádi 410. Kisterenye—Egercsehi 2:6 (2206—2230). Egercsehi: Kátai 409, Bakos 393, Utasi 359, Ku- rucz 356, Szabó 330, Gergely 363. Kisterenye: Dobrocsl 376, Hatvani 362, Januzsek 358, Szeberényi 353, Futó 349, Petrovics 408. Az idei NB III-as -bajnokságot — melyet első évben rendeztek meg a Borsod— Heves—Nógrád megyei csapatok mezőnyében — a salgótarjáni síküveggyár együttese biztosan nyerte meg. Az öb- lösüveggyáriak mellett, jövőre már a síküveggyáriak is az NB II-ben szerepelnek majd. Az NB III-ból való kiesés sorsáról jelenleg nem tudunk hírt adni, ugyanis várható, hogy esetleg megemelik ebben" az osztályban a résztvevő csapatok számát. így erről a későbbiekben adunk majd tájékoztatást. A Somoskőújfaluban egy- részben elkészült tekecsarnokban november 10-én járási minősítő versenyt rendeznek majd. Ebben a létesítményben ez az első jelentősebb tekeesemény. Az St. Öblösüveggyár NB II-es csapata pedig a Csepeli Papír együttesét fogadja majd november 10-én. Salgótarjáni járás: Mátra- mindszent—ÖTVÖZET MTi, 0:1. Cered—Luciáivá 3:1, SzuJ patak—Mátraszele 3:7. Salgo- bánya—Karancsalja 2:2. Tar- navölgye—St. Síküveg 0:3. Rákóczi Bányatelep—Rónafalu 6:0. A bajnokság állása 1. ÖTV. MTE 9 8 1 — 25:6 17 2. Cered 9 7 — 2 32:7 Ú 3. M.-mindsz. 9 6 2 1 28:7 U 4. M.-szele 9 6 1 2 25:10 12 5. R.-bányatél. 9 5 — 4 24:19 10 6. St. Síküv. H. 9 5 — 4 21:16 30 7. Luciáivá 9 3 1 5 22:17 7 8. K.-alja 9 2 3 4 18:27 7 9. Rónafalu 9 3 — 6 12:32 8 10. Szúpatak 9 2 1 6 14127 5 ll. Salgób. 9 1 1 7 16:41 3 12. Tarnavölgye 9 1 — 8 10:38 2 Ifjúságiak: Mátramindsze • —Ötvöziet 2:0. Cered—Lucia: va 2:0. ] NÓGRÁD - 1974. novembei 9., szombat 7 % *