Nógrád. 1974. november (30. évfolyam. 256-280. szám)

1974-11-19 / 270. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXX ÉVF., 270. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1974. NOVEMBER 19., KEDD Hétköznapi vasárnap Emberek és gépek százai dolgoztak a Volánnál A szükség törvényt bont. Az egész heti, keményen, figj elmesen végzett munka után vasárnap pihenés kö­vetkezett volna; ember és gép egyaránt rászolgált. És mégis feldübörógtek a mo­torok, s kemény tekintetű ve­zetők szorították a volánt a derengő hajnal álmosító szür­keségében. Mégsem káromkodott sen­ki. Az önként vállalt rriunkát íegyelmezetten végzi az em­ber ... Vasárnap, november 17, 5 óra 46 perc A Volán 2-es számú Vál­lalat diszpécserszolgálatánál sűrűn csengenek a telefonok, s hangos sípolással tölti meg a szobát az URH-adó-vevö. Sorra jelentkeznek az üzem­egységek, és az ügyeletes, Gáspár István, elégedetten bólint. — Minden a lehető legnagyobb rendben megy. Ügy látszik, az emberek ma még jobban felkészültek, mint máskor. Negyed hat előtt már ki­hajtott a vállalat kapuján az első tehergépkocsi, és hat órakor, mint tömör hadosz­lop sorolnak ki egymás után az országúira. A szombati ’ után, megkez­dődött a második rendkívüli műszak a Volán Tröszt 2-es számú Vállalatánál. — Ma is hasonló erők be­vetésével dolgozunk, n*mt tegnap — mondja Szoó Béla igazgató, miután vele és László István igazgatóhe- lvettessel elindultunk a gép­kocsik nyomában. — Már szombaton is nagy mennyi­ségű — mintegy 6800 tonna — cukorrépát, kereskedel­mi árut, építőipari anyagot, követ, tüzelőt fuvaroztak el gépjárműveink, s ezzel is je­lentősen enyhítettünk a gon­dokon. Az országúton már cukor­répával megrakott teherau­tók jönnek velünk szemben, a vezetők integetnek. Kettőt mutat ujjával az egyik: már a második fuvart végzi. Meg­nézem az órám. 7 óra 27 perckor kanyarodunk be az őrhalmi vasútállomásra. Cukorrépa, cukorrépa, • cu­korrépa. 35 vagonnyit gyűj- Kocsi kocsit követ a eu- töttek fel belőle egyetlen ha- korgyár kapujában, s még- talmas prizmába, de egy-két sincs torlódás. Óramű pon- óra múlva mutatónak sem tossággal szervezték a mun- marad belőle. Megállás nél- kát. Hatalmas répahegyek, kül, morogva, mint egy ha- tornyosulnak, teljes gőzzel talmas kéz, markol nagyokat dolgozhatnak a gyár mun- a hegyből á rakodógép, s töl- kásái. Elégedett is a két ügye- ti meg percek alatt a teher- letes, Molnár Károly üzem­autókat. 23 kocsi indul gyors mérnök és Szigeti István, az egymásutánban Selypre, a cu- értékesítési osztály vezetője, korgyárba. Mikor kelt fel — Nagyon sokat köszönhe- ma? — kérdezem, lúlkiabál- tünk a nógrádi volánosok­va a motor zaját, Varga Jó- nak — mondják. — Az ő zsef gépkezelőt, de csak a ke- rendkívüli szállításaik nál- zével int. „Meg nem állok, kül, bizony nagy gondban amíg nem végeztem.'’ ' lennénk még ma is, közel Volán-gépkocsik állnak a sem folyhatna ekkora kapa- TÜZÉP balassagyarmati te- citássál a termelés, lepén. Szállítanának, de nem Dél sincs, s máris 195 te­nagyon van mit. Miért? — Rajtunk nem múlik — tárja szét a kezét Badfe János telepvezető. — Mindent ide­jében megrendeltünk, de kok­herautó állt meg a mérleg­ház előtt. Volán — Salgótar­ján, Volán — Salgótarján, ol vasom az oldalukon a fel­iratot. — Felesleges — int le szón és briketten kívül alig Molnár Károly —, majdnem kaptunk valamit. Eddig 20 valamennyi onnan valói De ezer mázsa kányási darabos- njég a rakodógépek is. szénigényünket jelentettük Boros László Pásztóról jött. be, de egy grammot sem lát- — Éri is már negyedik al­tunk még belőle. Tűzifáért is kálómmal dolgozom — mond- hiába könyörgünk: láthatja, ja —, mert megértettem: se- mindössze 100 mázsa vgn gíteni kell. A kislányom és a belőle a telepen. Mi ez? Ügy- feleségem bosszankodik egy szólván^ semmi: Pedig ^ mi is kicsit, de hát kötelesség, kö­telesség . .. Tudják, hogy amíg szükség van ránk, jö­teljes műszakot tartunk. Balassagyarmattól Selypig Gyors átcsoportosítás: a fe­lesleges gépkocsik a földekre indulnak. vünk. Ünnepnap is, vasár­nap is. A gépkezelő szavai jól ér­zékeltették a dolgozók han­gulatát. S volt ebben a va­sárnapban valami megfog­Ola.iozottan működik a gé- hatatlan, valami nagyszerű- pezet. ismét jólesően nyugtázhatta — Elhiszi, hogy szívesen az ember az önzetlen segít- dolgozom ma is? — könyököl ségnyújtás újabb megnvil- ki a ZIL ablakából Markolt vánulását. József gépkocsivezető. — Ez már a harmadik hét vége, amit rendkívüli műszakban töltök. De jövök én is, a , többiek is, mert tudjuk, nagy volt mar, amikor a an ránk. Ki tudna volán-telepeken az utolsó Tizenötezer tonna szükség van ránk. Ki tudna nyugodtan otthon ülni kö­zülünk, amikor ennyi cukor­répa még kint van a földe­ken? Hajnali fél ötkor kelt ő is. öreg este lesz, amire hazake­rül. — Meddig dolgozunk? Sö­tétedésig" — int búcsút, és indul Őrhalomból a selypi cukorgyárba. Volán-kocsik előznek meg, robognak el mellettünk, s ha nem tudnánk hol van, utá­nuk is eltalálnánk Selypre. gépkocsivezető is leállította a motort. Eltelt ez a hétközna­pi vasárnap is, s a vállalat vezetői megvonhatták a két nap mérlegét. Rendkívül jó eredménnyel zárult a hétvégi különműszak: 530 gépjármű és 751 ember dolgozott szom­bat-vasárnap. Közel 15 ezer tonna árut, terményt, anya­got mozgattak meg, s ismét nagyban hozzájárultak a nép­gazdaság szállítási. nehézsé­geinek enyhítéséhez. Karácsony György A tanulószoba családias jelleget mutat. A házi feladatok elkészítésénél, a nehezebb pél- 'dák megoldásánál mindig akad segítség. German Éva. Mlinárcsek Klára. Antretter Má­ria, Gál Zsuzsa, Bogdán Márria és a többiek testvérként élnek a rétsági diákotlhonbaib (Riportunk a 1. oldalon.) (Kulcsár József felv.) Uároinszásniilfió forifit a megyeszékhely fejlesztésére Ülést tartott a Salgótarjáni városi Tanács Végrehajtó Bizottsága A megyeszékhely jövő évi meg, amely elsősorban a la- távlata alakult ki tegnap, a kosságot érinti. Salgótarjáni városi Tanács A gazdasági ágazatban a Végrehajtó' Bizottságának üié- tervek szerint csaknem négy- sá-n. A testület élénk vita után millió forinttal magasabb ösz- elfogadta a fejlesztési alap és szeget használnak fel jövőre, fenntartási költségvetés 1975. mint az idén. Utakra, hidakra évi előzetes tervjavaslatát, több mint 12 millió forintot Ebben a végrehajtó bizottság fordítanak. A felújításra szánt vő szerepet kapjanak a gyer­mek intézményi fejlesztések. A ■fejlesztési alap felhasználásá­val tanácsi, OTP-, KlSZ-tár- sasház, lakásépítő szövetkezet és magánlakásokkal együtt jövőre 656 lakás építését ter­művelődési otthonok szemé­lyi és tárgyi feltételeit. A fejlesztési alap jóval meghaladja a 200 millió forin­tot. Felhasználásában ,a vég­rehajtó bizottság azt javasol­ja. hogy a lakásépítkezések elsődlegessége mellett növe-k­javasolja, hogy a alap és a költségvetés címén több mint 300 millió forintot fordítsanak a megyeszék­hely jövő évi fejlesztésé­re. Ford Jupánban Éliás Béla, az MTI tudósí­tója jelenti: A hétfőn Tokióba érke­zett Ford amerikai - elnök kedden kezdi meg hivatalos tárgyalásait. Tanaka japán miniszterelnökkel. A japán— amerikai csúcstalálkozón részt vesz Kissinger ameri­kai és Kimura japán kül­ügyminiszter is. A két kül- ügynjjiniszter külön megbe­széléseket is folytat, 'megfi­gyelők elhamarkodottnak ítélik mindkét kormány ar­ra irányuló erőfeszítését, hogy a találkozót probléma- mentesnek tüntessék fel. Tokiói politikai és sajtó­körökben a csúcstalálkozón megvitatandó problémák kö­zül a következőket emelik ki: 1. az energiaválság, 2. a Ja­pánba irányuló amerikai mezőgazdasági export, 3. a nukleáris fegyverek kérdése és 4. a dél-koreai helyzet. Rámutatnak, hogy Kissinger- nek az olajárak leszállítását célzó elképzelései nem tetsze­nek a japánoknak, akik az energiakérdésbetn kénysz - helyzetben vannak. (Folytutás a 2. oldalon) Crirög választások Karamanlisz pártja győzött Kiállta a próbát a baloldal Sándor István, az MTI ki- nyat kap a 300 tagú parla- arról adtak hírt, hogy Kara- U.ülőtt tudósítója jelenti: ment 288 mandátumából. A manlisz valószínűleg a hét A vasárnap megtartott gö- számítási rendszer a nagy közepén, szerdán vagy csu­rog parlamenti választásokon pártoknak — jelen esetben az törtökön alakítja meg kor- a szavazatok háromnegyed új demokráciának és a cent- mányát, az ügyvezető mi­részének megszámlálása után rumnak — kedvpz. E két niszterelnök egyébként hétfőn biztosra vehető a Karaman- utóbbi osztozik előrelátható- délben sajtóértekezletet tart a fisz vezette új demokrácia lag az „állami képviselők” parlament épületében, győzelme. A párt az eucng részére fenntartott 12 mandá- megszámlált szavazatok 54,2 tumban is. százalékát szerezte meg. (Ez Vasárnap éjjel miután a várhatólag 214 képviselői he- szavazatok tekintélyes há- lyet jelent.). nyadának megszámlálása nyo- a mesterségesen kialakított A második helyen Mavrosz mán már következtetni lehe- helyzetet tükrözi, amelybe a centrum unió—-új erők pártja tett az eredmények végső népet a stabilitás, vagy a áll 20,2 (64), harmadikon a alakulására, több párt veze- junta dilemmája' elé állítot­Papandreu vezette pánhellén tője sajtónyilatkozatot tett ták úgy bogy az új demok— szocialista mozgalom 13,2 szá- közzé. ráeiát tüntették fel a stabili­zalékkal (12). Az egyesült Konsztantin Karamanlisz tás egyedüli képviselőjeként, baloldal — benne a Görög ügyvezető miniszterelnök, az Mavrosz bírálta a „szeparatis- Kommunista Párt — 9.1 szá- első helyen álló új demok- fákat” is, akiknek a tevékeny- zalekot (10) mondhat, magáé— rácia vezetője kijelentette, gége szintén a legnagyobb nak. A szélsőjobboldali nem- mindent megtesz a szavazók part malmára hajtotta a vizet, zeti demokratikus unió eddig bizalmának igazolása érdeké- A politikus ezzel főként a 1, a független jelöltek pedig ben. Felhívta a figyelmet ar_ saját pártján belüli ellenté- 1,4 százalékát szerezték meg. ra, hogy az ország előtt álló tekre utalt, amelyek röviddel a voksoknak. célok eléréséhez szüksége a választás előtt néhány je­Az összes szavazatok össze- lesz azoknak az együttmű- ;entős személyiség kiválását számlálása után a százalék- ködösére is, akik nem az ő eredményezték, arányok alapján számítják ki pártjára szavaznak. Hétfőn hivatalosan, melyik párt ha- reggel az athéni lapok már (Folytatás a 2. oldalon.) fejlesztési 6.8 millió forintból 4000 méter szilárd burkolatú út aszfalto­zását és felújítását végzik el. Ezen belül a Kemerovo körút, a Schuyer Ferenc, a Lovász József út és az Úttörők útja új. szilárd aszfaltbíirkolatot vezik a városban, a Béke-te- kap< Szükségessé vált ,a Zó ja lepeo, a Zöldfa úton, a Kerne- körút burkolatának felújítása rovó körúton. Közműberuhá- A végrehajtó bizottság ja- is. Az Ifjúgárda úti hidat, a zásra több mint 17 millió fo- vaslatot is- kidolgozott a fenn- Tarján patak szabályozása és rint felhasználását javasolja a tartási költségvetés, és a fej- burkolása miatt lebontották, végrehajtó bizottság. Ebből az lesztési alap felhasználására. Helyreállítását jövőre terve- összegből megvalósítják a Ke- Ebben javasolja, hogy a több zik. A közvilágítási gondok merovo- és Béke-telep közötti mint 106 millió forintos fenn- megoldása mellett magasabb ivóvízvezeték építését. E-lké­összeget biztosi tanaik jövőre a szül az új szennyvízcsatorna a városrendezési feladatok meg- Tarján és a Beszterce ven- oldására is. Belvízelvezetés dgglő közötti szakaszon. A és vízkárelhárítás címen Gorkij-telepen a város el'látá- 1975-ben tovább folytatják a 6a érdekében szükséges táro- Zagyva patak felső szakasza- zó megépítését tervezik, tartási költségvetésből számos olyan feladatot valósítsanak Mavrosz volt külügymi­niszter, a centrum vezetője, nyilatkozatában hangsúlyoz­ta: a választási eredmény azt A kulturális és sportberuhá­zások terén elsősorban. a sportcsarnok befejezését sür­geti a végrehajtó bizottság 1975-re. Erre több mint 14.8 millió forintot biztosítanak. A kereskedelmi és szolgáltató A város kezelésébeih levő pa- jellegű beruházások közül ki- takok tisztítására 1,5 millió emelkedik a vásárcsarnok éoí- forintot biztosítanak. tése, a javasolt 19 millió fo­A végrehajtó bizottság ja- rinttal. nak rendezését. Jövőre megkezdik a Tar­ján patak alsó szakasza, és a Szánas patak rende­zését. vaslatára szociális és egész­ségügyi célokra mintegy 10 mil-hóva-l többet terveznek, mint az idei évben. Ebből töb­bek között 1975 végéig két gyermekkörzet és egy általá­nos körzeti rendelő kialakítá­sával maradéktalanul teljesül A közlekedés javítását szolgálja a távolsági autó­busz-pályaudvar építése, amelyre a jövő évben X millió forintot költenek. Ezeken kívül számos más be­a negyedik ötéves tervben ruházás megvalósítását is ja- eredetileg tervezett fejlesztés, vasolja a végrehajtó bizott- Az új SZTK-rendelő elkészül- üs­tével javítják az iskolaorvosi Salgótarjáni városi Ta- rendelő elhelyezésének körül- nács Végrehajtó Bizottságú- ményeit. A bölcsődei féröhe- tegnapi ülésén a vitában lyek száma a jövő év végére részt vett Lonsták László, a 90-el bővül. További 80 férő- Számvizsgáló bizottság elnöke, hely az Arany János úton Várhelyi Ernő, a megyei ta- 'megépülő új bölcsödében biz- nács pénzügyi osztályának ve tOSÍtOtt. TAJ—Í Kulturális területen a vég­rehajtó bizottság 47,7 millió forint felhasználását javasol­ja. Az oktatási intézmények mellett ebből a pénzből a köz- művelődési intézmények mű­ködési körülményeit is kedve­zőbbé kívánják tenni, s to­vább javítják a városban levő zetője, Ozsivárt József, a vá­rosi pártbizottság első titkára, Perényi László, a Nógrád me­gyei Állami . Építőipari Válla­lat főmérnöke, dr. Hegedűs Károly, a városi tanács végre­hajtó bizottságának titkára. A végrehajtó bizottság eá* után más, fontos ügyekben is döntést hozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom