Nógrád. 1974. október (30. évfolyam. 229-255. szám)
1974-10-13 / 240. szám
I — Hogyan esett válRstatá- suk e ritka foglalkozásra? — Nyolcadikosok voltunk, amikor az osztályunk kapott egy pályaválasztási füzetet. Eb'bein olvastuk, hagy a salgótarjáni ipari iskolában kelmefestőnek és vegytisztító- nak is lehet tanulni — meséli Laagut Mária. — Ez könnyű, nőies munka. Megtetszett. , Hetente három napot töltenek az iskolában, hármat gyakorlaton a salgótarjáni Patyolat Kelmefestő ék Vegytisztító Vállalatnál. Bizony, hajnali négy-öt órákor már kelni kell, ha esik, ha fúj. Az iskolából, a munkából nem lehet, nem illik elmaradná. — Bírják-e a koránkelést? — Megszoktuk már. Tizenegy éves kenunktól sokat utaztunk. Dorogházára az iskolába busszal jártunk. Most már vonattal is utazunk. Kistjeremyén még át is kell szállnunik.' Mátraalmás nincs a világvégén; Galyatető alatt három kilométerre található. Ilyenkor azonban, mikor az utazásról, a közlekedésről' hall az ember, a kis falut a világ végén levőnek tekintik. — Milyenek a szórakozási tehetőségek? — Nem vagyunk bőségben belőlük. Van egy pici könyvtárunk, hetente egyszer mozielőadást is tartanak. Sok embernek van televíziója is. A modernebb, frissebb kultúrát ez adja. A KlSZ-szér- vaaet megszűnt nlálunik. Hevés a fiatal, eljárnak innen. I^em lehetett szervezeti életet élni, vagy legalábbis nem tudtak az elődeink. Igazán jól szórakozni csak más helységben tehet. Vasárnap azonban még megfelelő járatunk sincs arra, hogy más községbe elutazzunk. A megállóval szemközti ház ablakából egy középkorú asszony szól ki: — A buszra várnak ? ElSzuhán, a tainácsházia előtti buszmegállóban két kislány és. egy fiatalasszony várakozik türelmesen a gyermekével. A kislányok, kihasználva a várakozás üres pillanatait, előveszik a fizika tankönyvüket és fejüket összedugva lapozgatják. — Sokat kell tanulnunk az iskolában — mondja Gem- biczki Erzsébet. — Salgótarjánban, a szakmunkásképző intézetben vagyunk ipari tanulók, Most kezdtük az első évet. Nem szeretnénk szégyent vallani, most keli bizony í tanunk. Lajgut Mária fejének biccentésével jelzi, hogy társával azonos véleményen van. Pici karuktól jól ismerik egymást. Mind a ketten Mátraalmáson laknak, együtt jártak általános iskolába, szülőfalujukban és Doroghá- zán. Barátnők. A kelmefestő és vegytisztító szakmát is együtt választották. ment mar. A várakozók csodálkoznak és méltatlankodnak. Percek óta itt állnak, itt voltak a rendes időben. Most 4—5 kilóméiért gyalogolhatnak, míg hazaérnek. Persze, mondják a falusi emberek sokat tűrő nyugalmával, nem ez volt az első ilyen eset; de nemélik, hogy aiz utolsó. Tényleg, miért volt any- ny ira sietős a busznak ? 1 —- ok — FELICE CH[LANTI: Három sássiót Salvatore Giulianónak 36. A szegény ember mór ott is találja magát a mélység fölött. Felhangzik a sortűz, és az ember már zuhan is. . Elkeseredett kiáltás: — Ezt is megöltük, hát állandóan gyilkolnunk kell?! — Ez a sorsunk, és ennek már sose lesz vége! — Palma Abbate, veled megyek Afrikába, vagy egyedül megyek a pokolba! Megsarkantyúzzák lovukat, és kettesével különböző irányba indulnak el. Giuliano bandája felbomlott. A pap megáldotta a halót- (takat, és most az asszonyok karéjában rögtönzött temetést rendez. A legsúlyosabb sebesülteket fölteszik a buszra, amely nyomban elindul Monreale és Palermo felé. A legközelebbi városkákból érkezett már néhány közüzemi autó, a többi sebesültet kórházba viszik. Eleonóra, a terhes fiatal- asszony férje mellett akart maradni, aki szeretőn féltőn karolja át, miközben óvatosan vezeti a lovat a hosszú, füves úton. — Hogy vágy, kis bogaram? Eleonóra azonban nem válaszol rögtön. Egészen összegörnyed, jobb karjával védőn átfogja hasát, a ballal a ló sörényébe kapaszkodik. Férje a sebet nézi. Eleonóra hasát nézi. A golyó a magzatot is érhette. Ám Eleonóra fölemeli fejét, és könnyes arccal rámosolyog férjére. — A pici él — mondja —, mozog, érzem. A dzsip beért Monreale első házai közé. Ünnep van: mint minden május elsején, most is Santo Crocifisso ünnepét tartják. A körmenet éppen visszatér a templomba, itt is száll az ünnepi ének. — Még elérjük á lóversenyt. — Én rosszul vagyok, nagyon rosszul, testvér. Megyek a kórházba — mondja Pis- ciotta. Giuliano kikukucskál a ponyva nyílásán, és a zsúfolt utcát látja. A dzsip befordul egy szűk I mellékutcába, igazi nyomorult, zegzugos szicíliai sikátor. Megáll egy magányos viskó előtt, mögötte már a narancsligetek kezdődnek. Giuliano gyorsan kiszáll, bemegy a házba, a dzsip továbbindul. Gaspare Pisciot- ta Grado doktor monrealei tüdőgondozójánál száll ki. A városkából idehailatszik az ünnepi zajok, hangok forgataga. A bandita az egyik fehér köpenyes ápolónőhöz fordul. — Mondja meg a tanár úrnak, hogy megjöttem a röntgenre. — A ta^iár úr nincs a klinikán. Tálán ebédel. Pisciotta felhívja az ápolónő figyelmét a zakója alatt rejtőzködő hatalmas pisztolyra. — Szóljon a tanár úrnak, hogy Faraci Giuseppe megjött a röntgenre — mondja aztán. A rémült ápolónő gyorsan elindul, a bandita pedig bemegy a váróba, és az ablakból nézegeti a nyüzsgő főutcát. És már Itt vannak a portékái sebesülteket szállító kocsik; hiába tülkölnek, a nép csak lassan húzódik félre. A két autó mögött jön az öreg busz, fájdalmas terhével, a nyöszörgő sebesültekkel. Pisciotta kinéz az ablakon, hallja a'tömeget: — Honnan jönnek? — Kicsodák? . — Mi történt? Hallja a sofőrök és a sebesültek válaszait: — Portellából jövünk. — .Belelőttek a töm;egbe. Halottak és sebesültek is vannak. — Kicsodák? Kik lőttek? ■— Nem leh'et tudni. Fönt voltak a hegyen. 4 NÓGRÁD - 1974. október 13., vasárnap Képzőművészek a Szlovák Nemzeti Felkelésről Keveset tudunk a szlovák képzőművészek és a szlovák munkásmozgalom 1945 előtti kapcsolatairól. Nem lexikális ismeretekre gondolunk, hanem képé lm árnyékből fakadó ismeretekre. Mégis nyilvánvalónak látszik, hogy miként a történetemben, akként a festészetben is mint ' téma, periódushatárként jelentkezik a Szlovák Nemzeti Felkelés. A képzőművészet történetében abban a vonatkozásban, hogy a felkelés ábrázolása új jelképeket és kom- pozíciós típusokat teremtett. Némiképp hasonló módon ahhoz, ahogyan nálunk 1919. a szocialista képzőművészet elemi erejű kibontakozását tette lehetővé. A közép-szlovákiai képzőművészek salgótarjáni tárlatán olyan alkotások szerepelnek, amelyek nem az eseményekkel agyiid'őben, vagy közvetlenül utána, hanem az elmúlt 30 évben születtek. Ez a tény tehetővé teszi, hogy .végigkísérjük a felkelés témájának áthangolódását, motívumbeli és kompozíciósémá- mákon belüli változásokat regisztráljunk. A legkorábbi alkotások az 50-es évek elejéről valók. Ebből a korszakból való Julius Flaché „Pair- tizán”"ja. Érződik rajta a korszellem, mégis mértéktartó a heroijzálásban, elsősorban jellemábrázolásra törekszik. Ezért válik az öntudat és az eszmei meggyőződés hiteles kifejezésévé, ha kon- ziervátív eszközökkel is. Bélán Ctibor „A hegyek védelmezői” című képe hasonló felfogásban készült, de szintén a jobbak köziül való. A felkelés népi jellegének érzékeltetését Bélán is egy népi típus megfogalmazásával éri eL Míg Julius Flaché és Bélán Ctibor a győzelem biztos tudatának kifejezői, addig Szaibó Gyula „A partizán siratása” című triptichonja a nép szenvedéseit, gyötrelmeit, a mártírhalált ábrázolja. Szabó Gyula zsenije a közelmúltban vált ismertté hazánkban.. Lapjairól a szakmai felkészültség maximuma és az európai képzőművészeti hagyományok letgjobbjaihoz való kapcsolódás sugárzik. Említett triptichonján nem nehéz felismerni a Golgo~ké- pek anyjának fájdalmát. Egyik lapján i népies vaskossága — Miért lőttek? — Aljasságból. — Halottak és sebesültek is vannak. — Mind jó piánál • meg San Giuseppe-i keresztény. — Nők és gyerekek. Egészen apróságok is meghaltak. És szájról szájra jár a hír, a főutcáról átterjed a mellékutcákra, ablakról ablakra, ajtóról ajtóra száll a hír. Giuliano a sikátorvégi viskóban, egy dézsában fürdik. Barátnője önti rá a hidegre, üteg vizet, és simbgatja. A tűzhelyen pompás ebéd gőzölög. Az asztal már megterítve kettejüknek. — Annyit hagysz egyedül, bezárva ide, csak várlak, mindig csak várlak. Hosszúak a napok, szomorú gondolatok járnak a fejemben. Te csak ne gondolkodj. Itt' mindened megvan. Jövök, ha tudok; mit csináljunk, ha őeminenciája nem akar összeadni minket? döbbent meg (porban ülő fiát sirató anya > másikon a képkivágás vált ki maradandó hatásokat. Szabó Gyula a közérthető realizmus és a művészi megformálás magas fókátok együttes jelentkezésére példa. A 60-as évek, és a napjainkig tartó időszak lehetőséget adtak a szélesebb tájékozódásra. Mód nyílt a modern formanyelv elsajátítására, és a kísérletezésekre. A felkelés újrafogalmazása a képzőművészet nyelvén a társadalom és a művészek együttes igényeként jelentkezett. Az újabb művekben háttérbe szorul az események ábrázolása, az egyén irodalmias megfogalmazása helyett egyén és tömeg festői módon kifejezett viszonylatai kapnak helyet, erősödik a stilizáció. Az egyes motívumok, mint fegyver. vörös szín, anya, fiatal nő stb. képalkotó elemből nagyobb egységgé — szimbólummá — lépnek elő. Az eredeti, a felkelésből merítő motívumok tehát megmaradnak, de , úgy, hogy közben levetik lokális jelentésüket és .egyetemesebb jelentést vesznek fel. Az alkotások a fasizmus és a neofasizmus, a militarizmus és a háború elleni tiltakozássá válnak. Ezzel egyidőben a szlovák képzőművészetben is, mint általában a szocialista országok képzőművészetében, felszámolódik az a paradoxra, melyben a társadalmi-történelmi új, a képzőművészetben formai szempontból a konzervatívhoz kapcsolódik. A történelmi tematika azonban a „szabadabb” témáknál élesebben veti fel a közérthetőség kérdését. A felelősséget mintha a művészek is éreznék, és ebből olykor felemás megoldások születnek. A gátlások nélküli megvalósításra csak a legjobbak képesek. Ezért .tapasztaljuk, hogy sokan megelégednek a ritmusjátékra lehetőséget adó, de önmagában véve üres stilizá- cióval. A megnyílt lehetőségek tehát egyszerre teremtettek eredményt és ellentmondást, mint ahogyan minden új. A kiállítás rendezésének erénye — Paló Biednik művészettörténész munkája —, hogy mindkettőt szemlélteti. Erőteljesen kirajzolódnak azonban az eredmények. Jan Palo és Jozef Kollár festményei azt a változást türözik, amelyek a tömegábrázolásban bekövetkeztek. Jan Palo „Elszántak” című képén eltűnik a figurák arca, az alakokban nem egy-egy személyiség^ hanem az eszmei erő fejeződik ki. A ka" tonaíigura által a munkások felé nyújtott fegyver már nem tisztán motívum, mint korábban, hanem az emberi alakokkal egyenrangú jelentésbeli érték hordozója. Jozef Kollár a hasonló kiindulópontú ,,A Szlovák Nemzeti Felkelés ünneplése Bans- ká Bystricán” című festménye a tömegábrázolás témájában bekövetkezett áthangolásra példa. Impresszionista festékfelhordással jeleníti még a művész a tömeget. Itt a vidámságon és a felszaba- dultságon üt át az erőtudat. Kompozíciós problémaként jelentkezik, viszont, hogy az ünneplő tömeg által elárasztott teret övező épülethomlokzatokkal nem tud mit kezdeni. Petrás Alojz az általánosítás előbbiekhez hasonló eszközével él. Míg „Koncentrációs tábor”-án a vércseppek közhelyszerűek, addig a „Megkínzott kommunista nő’’- je a kiállítás egyik legjobb képe. Legmaibb múló divatokkal felröppent ' képszerkesztési ötletet mélyít el. Hármas tagolású, ugyanazt a megkínzott nőalakot a nézőhöz mind közelebb megismétlő nagy méretű képe szinte hanggá alakul: fülüket betöltő sikollyá. Nagyerejű, sokkoló hatású kép. Havrila Ján „München 1938.” című alkotása a kiállítás másik legjobb képe. Már- már dokumentatív szenvtelen* sége Petrás képéhez hasonló erejű vádirat. A fegyver, amellyel nem lő a katona, hanem a brutalitás kiélésére agyonveri vele védtelen, kiszolgáltatott áldozatait. a militarizmus elleni tiltakozássá nő. Utalásai ha Csehszlovákia sorsából indult is ki a művész, szerteágazók. A mai grafikai anyag igen változatos és színvonalas. A kiemelt olajképek átütő erejét azonban nem éri el. Figyelemre méltóak Král Feró; Zapletál Dusán, Dubravecz Róbert, Szabóvá—Stefunková Alzbeta munkái. A Salgótarjánban szereplő anyag nem tartalmazza az eredeti Banská Bystrica-i kiállítás minden darabját. így a szobrászat, a plakátművészet és az iparművészet csak jelképesen van jelen, mintegy az eredeti anyag kiterjedését érzékeltetve. Mégis említsük meg külön Kubicska, Oprsal és Orisek tervét a besztercebányai főtér díszítésére, a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója alkalmából. A Banská Bystrica-i kiállításon több ehhez hasonló terv is szerepelt. A tervek tanúságai számunkra is hasznosak lehetnek. Salgótarján város- központjának egységes építészeti együttese a társadalmi ünnepeit alkalmával egységes, átgondolt és megtervezett díszítést igényelnek. Bizonyos, hogy készülnek tervek a „dekorálásra”. az olyan szint í átgondolása a feladatna . mint a közép-szlovákiai művészek tárlatán láttuk — hi- ányzik. Pedig a szocialista képzőművészét olyan nagy korszakában, mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat követő évek, az efaj* i ta feladatok legalább ' olyan népszerűek voltak. mint a mai maradandónak szánt képzőművészeti beruházások. A Banská Bystrica-i kerület képzőművészei nem először szerepelnek nálunk. A kiállítások cseréje rendszeres, a kiállítások legfőbb tanulsága talán az lehet, hogy művészeti problémáik közel ázom s gyökerűek. Művészeink kísér" léteikben és megoldásaikban nemcsak önmaguk pályáján lépnek, hanem lehetőségük van az összevetésre és kontrollra. hatást gyakorolhatnak és eredményeket vehetnek át. Két baráti terület művészeinek párhuzamos, de nem egymástól elszigetelt fejlődéséről van szó, amelynek során tükröt tartanak egymásnak és mindkét nép közönségének. Pál ló.lscl Mai té vJ aj ánlatunk — Gnazio bátyám odaadta a levelemet? — Oda. — Az emberek már kíváncsiskodnak a ház körül. Az asszonyok sokszor nézegetik a házat, és pusmognak. — Holnap átköltöztetlek máshová. Talán Palermóba. De te is túl sokat fecsegsz, kicsikém. Meglátod, befogom én a szádat! Izgatott hangok törnek hirtelen a házba. Egy asszony kiabál a házzal szemben: — Az apám! A testvéreim! És szalad a városka belseje felé. (Folytatjuk) 14.43: Iskoletelevízió min- .ikinek. Népballudák. Az iskolatelevízió az effajta műsorokkal kilép a hivatalos tanmenetből. S nemcsak diáknak, tanárnak, de minden nézőnek értékes szórakozást, ismeretszerzési le-' hetőséget nyújt. Ezúttal egy régi és egy új típusú népballada sokoldalú feldolgozását látjuk. A régit — a jól ismert Kőműves Kelemen balladája képviseli — 3 változatban. Elénekli a balladát Ferencz Éva és egy középiskolás kislány is. A másik mű Kallós Zoltán legújabb gyűjtéséből való erdélyi népballada. A helyszínen forgatott és hangszalagra rögzített ballada elhangzása után halljuk azt az öregasszonyt, akinek az édes testvéréről szól a történet. A műsor mindvégig az élet és a nép- ballada kapcsolatát igyekszik feltárni, megmutatni. A műfajról, a népballadák sajátosságairól Kallós Zoltán, a neves kutató beszél. A műsort Gulyás Gyula rendezte.
