Nógrád. 1974. október (30. évfolyam. 229-255. szám)

1974-10-19 / 245. szám

I ..íBefiinfc~.»ai A kiképzési feladatok vég­rehajtásának értskeléset vég­rehajtotta a polgári védelem Nógrád megyei parancsnoksá­ga. Az értékelés után került sor a hivatalos, állomány és a polgári védelem fejlesztése terén átlagon felüli munkát végzett polgári állomány ki- t. Hetesére es jutalmazására. Ebből az alkalomból a me- , ft.'ei parancsnokság Honvé- í :lmi Érdeméremmel tüntette 3 i többek ^között: Fekete Nán- - uort, a Salgótarjáni városi Tanács elnökét, Lengyel Jó- z efet, az Ingatlankezelő Vál- 3.'lat igazgatóját, Tóth End- j át, az OTP szécsényi fiókve­zetőjét, Földi Lászlót, Szé- csány nagyközség tanácselnö­két. A megye törzsparancsnoka méltatta a kitüntetettek mun- l<áját, köszönetét mondott ed­digi tevékenységükért, és kérte további támogatásukat. ji. A városi-járási polgári vé­delmi törzsek megtartották az ♦ méleti kiképzések után ve­zetési gyakorlataikat. A gya- 3;orlaton minden parancsnok beosztásának megfelelő irá­nyító es szervező tevékenysé­get folytatott. A gyakorlato­kat értékelés követte, ame- 3 ven a parancsnoki állomány elmondotta a gyakorlatok közben felmerülő problémáit és javaslatokat tett a kikép­zések további megszervezésé­re. A gyakorlatok után került sor a polgári védelem terüle­tén jó munkát kifejtő pa­rancsnoki állomány jutalma­zására. ★ A községek területén vég­rehajtásra kerülő polgári vé­delmi feladatok irányításá­nak megszervezéséről tett ta­núbizonyságot Nagyoroszi község tanácselnöknője és Rétság község tanáostitkárnő- jé. Tevékenységükkel és hoz­záértő munkájukkal mind a megyei, mind a járási polgári védelmi vezetők elismerését kiérdemelték. E hónap ’folyamán került sor Balassagyarmat városban polgári védelmi kiállítás meg- • tartására. A kiállítás anyaga tájékoztatást kivan nyújtani — elsősorban a város lakos­sága részére — a lakosság és a dolgozók felkészítésének anyagáróL-rS ' kiállítás ezenkí­vül tartalmazza a polgári vé­delmi szakszolgálati egységek tevékenységének bemutatá­sát. ★ Megyénkben megindul a la­kosság tájékoztatásának ke­retében, a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat rendezé­sében, a polgári védelmi szakfilmek vetítése. Alapfeltétel fél szervezett kiképzés Még egy utol­só összpontosí­tás és megkez­dődhet a men­tési teladatok végrehajtása Az Egészségügyi Miniszté­rium és az Országos Vörös- kereszt elnökségének 1974, év­re szóló kiképzési utasítása alapján Nógrád megyében, végrehajtották Heves megyé­vel közösen az egészségügyi századparancsnokok szakmai továbbképzését. A kiképzésre ideális kör­nyezetben, a festői Salgó-vár alatt levő szállóban került sor. A kiképzés végrehajtásáról beszélgettünk Szoó Béiánéval a Nógrád megyei, és Gere Istvánnal a Heves megyei Vö­röskereszt titkáraival. Elmondották, hogy a két megye közötti együttműködés keretében jött létre a közös program. Nagy örömükre szol­gál, hogy a polgári védelmi kiképzések végrehajtásét fi­gyelemmel kísérve a megnyi­tót Hoffer István megyei ta­nácselnök, a polgári védelem Nógrád megyei parancsnoka tartotta. Jelentőssé tette továbbá a felkészítést az a tény, hogy a századparancs­nokok tevékenységét megte­kintette dr. Gyüszü Miklós orvos-alezredes, a Vöröske­reszt országos főtitkárhelyet­tese, valamint Horváth Jó­zsef, a megyei pártbizottság munkatársa. Az elméleti foglalkozások a parancsnoki állomány rendkí­vüli körülmények közötti irá­nyító tevékenységét foglalták magukba. Ezeket a foglalko­zásokat a Nógrád megyei és a Heves megyei hivatásos állo­mány tagjai tartották. Igye és a jelentősebb károk beraj­zolását. értékelését. A két yezető elmondotta, hogy a hallgatók a foglálko. zásokon szorgalmasak voltak. Szakszerű kérdésekkel tisztáz­ták az elpadókrtál azokat a problémákat, amelyek előadá­sok és bemutatók során fel­merültek. ' A kiképzés harmadik nap­ján került sor a szakszolgá­lati alakulatok közül egy egészségügyi, egy vegyvédel­mi és egy műszaki század együttműködésének bemuta­tására. A bemutatót a század­parancsnokokon kívül megte­kintették az egészségügyi sza­kaszok parancsnokai is. A bemutató nagy- gyakorlati tapasztalatot nyújtott az al­egységparancsnokok részére — mondotta a Vöröskereszt or­szágos és megyei vezetője — miután a gyülekezéstől, a me­net megszervezésétől, és a végrehajtástól kezdve a fel­derítés, mozgásbiztosítás, mentesítőállomás-telepítés végrehajtásáig részletesen be­mutatta egy kárterületen fo­lyó polgári védelmi tevékeny­ség együttműködési feladatai­nak megszervezését. Szoó Béláné szerint ez a ki­képzés alapos ismereteket nyújtott azoknak a parancs­nokoknak, akik a területen a szakasz- és a rajparancsnokok, valamint a beosztottak felké­szítését önállóan hajtják vég­re. A gondos felkészítés, a pa­rancsnoki gárda azonos szin­tű, illetve azonos elvek sze­rinti központi kiképzése meg­felelő biztosítékot nyújt arra, ho&y Nógrád megyében az egészségügyi egységek sikere­sen hajtják végre az l975-"g sorra kerülő kiképzési felada­taikat. Gép’ocsicl’tncs hangulat Iokióban 50 000 tokiói lakos irta a!á azt) a nyilatkozatot, amelyben hadat üzennek a magángáo- kocsiknak, és arra szólítják fel a közigazgatási hatóságo­kat, hogy növeljék a troii- buszvonalak számát. 1962-ben Japánban egymillió gépkocs i gyártottak. Tíz évvel kés:"'' > már 6 millió gépkocsi kéri' t piacra. 1973-ban a gépkocs ­is motorkerékpár- tulajdoni) - sok száma elérte a 20 milliót. Ezért a „motorizált csodá- azonban napról napra na­gyobb árat kell fizetni. Éven­te 20 000 ember veszti életét közúti baleset következtében, a szmog mérgezi a nagyváro­sok levegőjét, a gyermekek'! már nem lehet sétálni vinn . és az olajválság következté­ben rendkívül nehéz a üzem­anyag-ellátás. Mindez ári készteti a janánokat, hogy is­mét elővegyék a jó öreg ke­rékpárokat. Jelen pillanatban Janánban 30 millió kerékpá­ros köziekédi.k. Ezzel karco­latban azonban újabb prob'á- mák merülnek fel. Az utak nincsenek felkészülve ekko—i emberáradatra, de még fe"- készületlenebbek a géolíocsi- vezetők, akik tiltakozásul szinte szünet nélkül dudál­nak. s A kiképzés, hely sete az otvipsetgyúrban Az ötvözetgyár polgári vé- tették az üzem különleges mozgás gyakoroltatása, amely delmi parancsnoksága a KGM helyzetét, a magatartási, bal- véleményem szerint kielégítő 1967-ben kiadott utasítása esetvédelmi és tűzrendészed volt ___mondotta. a lapján az üzemben önvédel- szabályokat, valamint felhív­mi egységek kiképzését és a ták a figyelmet arra, hogy ^ szervezési és a kiken­dolgozók polgári védelmi fel- rendkívüli körülmények ’ kö- feladatokat akadályoz j készítését végzi. zött a kemencéknél milyen problémákról erdeklor ­A gyár helyzete speciális feladatokat kell végrehajtani. ^■ amelyekre a polgári v ­rendeltetésű,- miután egyetlen ^ dolgozók részt vesznek j0!?!1? uuZem ,Vezet(>l . 5 ™°?' -- - ^fében amely öt- _ a2 ^védeto beoszt^tak 'JgJJ Skoztk íeld0lgOZaSaVal kai együtt — a polgári védel- ^jóVK?t be^tott Tú­...................J A kiképzés helyzetéről be- ahol a* ÄtIj^^efvetfÄ­k eztek , minden olyan tudni- szegettünk Szőcs Pál osztály- lőivel közösen tartott tájékoz- reltkel kell pótolni IV. a ua­valóval ímegismertetni a szá- vezetővel, aki a gyár polgári tatón megismerik a tűzvészé- ra„rar.0ki állományra naiv­védelmének törzsparancsno- lyes anyagok jellegét és oltási ™rhet ró hiszen évről évre zadparancsnoki állományt, amire az egységeik alkalma- ka: zásánál szükségük lehet. Kü­lönösen jelentős volt a vázla­Szőcs Pál.tájékoztatott ben­módjait. Természetesen az ,1(rvflr,a70Ut üzemi vezetők által biztosított uíívanazoKíU; a feladatokat, kell gyakoroltatni az új be­. nünket, hogy a,polgári védel- gyakorlati időben védőöltözet- osztottak miatt a teljes‘álló­ton végzett értékelő munka, mi kiképzést egy általános ben _es gazalarcban gyakorol- mánnyal, amelyeket már az ^ nak ‘s- eiőző kiképzési ciklusban Az 1974. évi kiképzések fő végrehajtottak. amelynél a parancsnoki álló- tájékoztató előzte meg, ame mány megtanulta egységének lyen minden dolgozó részt térképen történő eligazítását, vett. Ennek "keretében ismer­indításánál, Jogi kérdések A beoszt fisra érvényes alapvető rendelkezések PY-fejtörő X polgári védelmi kötele­zettség alatt álló személyeket mind a polgári védelmi szer­vezetekbe (önvédelmi szerve­zetek. szakszolgálatok. szak- szolgálati alakulatok) való beosztás esetén, mind a szer­vezetekbe való beosztás nél­kül (lakosság polgári védelmi kiképzése) — állandó lakhe­lyük vagy munkahelyük, il­letőleg ’ szövetkezeti tagsági viszonyuk alapján lehet a kötelezettség teljesítésére be­osztani. Az állampolgárok szempontjából a rendelkezés jelentősége főleg abban van, hogy általában a kötelezettek igénybevételére (beosztásra) abban a községben, városban városi (fővárosi) kerületben kerülhet sor, ahol állandó lakóhelyük, illetőleg munka- viszonyuk. szövetkezeti tag­sági viszonyuk alapján rend­szerint tartózkodnak, és ahol ezért a beosztás (ki/jelölés) a legcélszerűbb megoldást je­lentheti. A kötelezettség alatt álló személyeknek a lakóhelyükön, i’letőleg munkahelyükön tör­ténő beosztása (kijelölése) ugyanis egyfelől fokozott biz­tosítékot nyújt szükség ese­tén beosztási helyükön való megjelenésükre. értesítésük­re másrészt lehetővé teszi, hogy a beosztott személyek részére a kötelezettség telje­sítése (például a kiképzés­ben, gyakorlaton való megje­lenés) általában különösebb megterheléssel ne járjon. Eh- . hez kapcsolódóan további — ugyancsak célszerűségi szem­pontokat érvényesítő jogsza­bályi rendelkezés, hogy a polgári védelem szervezetei­ben (például a polgári véde­lem államigazgatási szerve­zeteiben) a munkaviszonyban, .illetőleg a szakszövetkezeti , tagsági '"iszonyban álló sze­mélyeket elsősorban munka­helyükön, és nem lakóhelyük vagy szerint kell beosztani, kijelölni. A szóban forgó rendelkezés azonban nemcsak az állam­polgárok szempontjából je­lentős, hanem a polgári vé­delmi vezetők (tanácselnök, igazgató, hivatalvezető, ter­melőszövetkezeti elnök) szem­pontjából is, mivel meghatá­rozza, hogy az említett veze­tők közül kik jogosultak a kötelezettség teljesítésére irá­nyuló igénybevétel (beosztás, kijelölés) elrendelésére, más­képpen — jogi nyelven meg­határozva — a kötelezettség teljesítésére Irányuló igényt megalapozó hatósági jogkör gyakorlására. ■ Minthogy a polgári védelmi kötelezettség alatt álló sze­mély a hatályos rendelkezések szerint a polgári védelem ál­lamigazgatási és üzemi szer­vezeteibe, illetőleg a lakos­ság polgári védelmi felkészí­tése céljából szervezett ki­képzésre egyaránt beosztható, fennáll a lehetősége annak, hogy ugyanannak a személy­nek lakó- vagy munkahelye alapján a polgári védelem államigazgatási, ha munka- viszonyban áll, üzemi szer­vezetébe, esetleg ezen felül a lakosság polgári védelmi fel­készítése céljából szervezett kiképzésbe való beosztását tervezik. Az ilyen módon előforduló kettős beosztás megelőzésére azonbarf a ha­tályos szabályozás megfelelő biztosítékot nyújt. így példá­ul: a szakszolgálati beosztás megelőzi az önvédelmi szer­vezetbe való beosztást, a polgári védelem bármely szervezetébe — szakszolgála­tába, illetőleg önvédelmi al­egységbe — való beosztás megelőzi a lakosság polgári védelmi felkészítés céljából szervezett kiképzésre való be­osztását. Ismételten megjelentetjük a PV-fejtörót, amelyre a* el6z5 években is igen sok helyes megfejtés érkezett, A kitöltés möflja az eddigiekhez hasonló ggf||8f“~“ " - -* *--**-*•- . . vényeket a következő 1974. noveniber 10-ig makat sorsolunk ki, célja — mondotta Szőcs Pál , — az, hogy a parancsnoki ál- . A kiképzések ... , lomány megismerje az önvé- 'S®11 fontosnak tartja az uze delem szervezetét, feladatát, a megfelelő időpont megva- működési rendjét. Ezzel kap- Jasztását. Természetesen a csolatban kidolgoztunk egy 8 hiányzásokat ezzel csokken- órás parancsnoki törzsgyakor- tenl d_f, megszűnte ni- - lattervet amelvet elöliáró hem tudja. Elmondotta Szőcs iló módon Cl, 2. vagy x) történik. A kitöltött szel- TN"Í’VV, 71? ^ Pál hogy a kiképzések látn­czö címre (megyei polgári védelmi parancsnokság) felügyeleti szervünk jóvaha- • . .**[ minri a rioleozók -lg küldjék meg. a helyes megfejtők között jutái- gvott. A terv alapján gyako- satottsága minő a UOlgOZ K roltatjuk parancsnoki állom*, mind «a önvédelem böocwtotl nyunkat, rendkívüli körűimé- ]alnak kiképzőénél nagyban nyékét feltételezve, a szak- az e'őado hozzáállásától, szolgálati alakú».t és az ön- valamint a Wrtorlatl fogj«.- védelem együttműködésének hozások megtartásától, és na- megszervezésében. Parancs- vonzóak a mozgofilmes noki irányítással a műszaki kiképzések, szakaszok az üzem területén Mind a városi, mind a me- védőöltözetoen. romeltakarí- gyei polgári védelmi törzsek- tást végeztek, amellyel gaz- kel igen jó a kapcsolat. Nagy dasági jellegű tevékenységet segítséget kaptak az előadá- is végrehajtottak a polgári sok, a gyakorlatok megszerve- védelmi gyakorlat mellett, zésénél és a filmvetítések Igaz, hogy ez csak egy része megtartásánál is a törzsek- a polgári védelmi feladatok- tői. Remélik, hogy ez a jő na-k, mert a műszaki mentő- kapcsolat a továbbiakban is szolgálat feladata sokkal szé- sikeresen viszi előbbre közös lesebb körű. Itt elsőrendű cél ügyünket, a polgári védelem Holt a védőeszközben való fejlesztését, t s. Kérdések Válaszok I, 2, x Olvasó - tölti ki 1. Az Óvóhelyek« (életvédel­1 befogadóképességük alapján ml létesítményeket) misze­2 helyiségeik száma alapjáig rint osztályozzuk? X védőképességeik alapján 2. Percenként hány lélegezte­1 percenként ló—>12 tésböl álljon a mesterséges 2 percenként 15—16 lélegeztetés? X percenként 16—18 3. A sugárszennyezett felületű 1 a zsír újrasütésével pupírba csomagolt zsírkoc­2 a zsír külső felületének eltávolításával kát hogyan mentesítjük? X vízsugárral való lemosással 4. Lakhelyünktől maximálisan 1 290 méter milyen távol Jehet részünk­2 300 méter re kijelölt óvóhely? X 500 méter S. Nyílt csonttörés esetén mi­1 a seb bekötése lyen formában nyújthatunk i a kiálló tört részek visszahelyezése elsősegélyt? X /a seb ellátása és rögzítése 6. Lcgiriasmis szempontjából 1 kettőre az ország területét háüy 2 háromra # részre (zónára) osztották? X négyre 7. Hány főből áll egy egész­1 28 főből ség ügyi (szakasz? 2 33 főből 1 \y X 30 főből 8. Mit kell tenni gerincsérülés l személygépkocsival kórházba szállítani gyanúja esetén? 2 kötés felhelyezése a fájdalmas területre ■ » X biztosítani a sérült * mozdulatlanságát a szak- segítség megérkezéséig 9. Milyen anyagokkal lehet a2 i vízzé*. elektromos tüzet lokalizálni? 2 pokróccal X poroltóval 10. Melyik évtől kezdve jelenik 1 1S39. m«g a Polgári Védelem c. 2 I960. színes folyóirat? X 1958.' Olyan terepen, ahol a szállító jármüvek már nem bal" gulnak, gyalogmenetben éri el az alegység a működési Ut lyét NÓGRÁD - 1974. október 19., szombat )

Next

/
Oldalképek
Tartalom