Nógrád. 1974. szeptember (30. évfolyam. 204-228. szám)
1974-09-08 / 210. szám
Hajmeresztő produkció ön is így kezdte — olvasható a tanuló gépkocsivezetőket megkülönböztető T -betűijei jelzett személy- és tehergépkocsikon. Természetes az utalás, hiszen köztudottan senki sem volánnal a kezében született. Másokat óvatosságra int a jelzés, hiszen gyakorlatlan vezetőkről van szó. A motorizáció rohamosan terjed, egyre több gépkocsivezetőre van szükség. Képzésükről a KP M-tanintézetben, és az MHSZ-nél gyakorlott oktatók gondoskodnak. Ám egy fonákságot mégis kívánatos szóvá tenni. A minap Salgótarjánban, a Kővár utcában egy T betűvel ellátott tehergépkocsi teljesen kezdő vezetője — az oktató* p fülkében ült — jobbra kanyarodást jelzett (a Karancs utcába), ám balra kezdett kanyarodni, az Idegér felé! Egy Trabant személygépkocsi jóhiszeműen balról előzte, és csak néhány centiméteren múlott. hogy nem ütközött össze a teherautóval. A kezdő gépkocsivezető teljesen zavarba jött, és csak néhány perc elteltével tudta elindítani a gépjárművet. Mögötte hosz- szú kocsisor húzódott. Károly- aknán újabb hajmeresztő produkciót müveit, ismét rosszul használta az irány jelzőt! A fenti esetből leszűrhető a józan következtetés: addig ne engedjék közútra a tanuló vezetőket, amíg a gépjármű használatának legelemibb előírásaival sincsenek tisztában. Addig gyakoroljanak a tanpályán! Mert, ha valaki a közúton ,,megbukik”, nemcsak elégtelent kap, de emberéletbe is kerülhet! Erre figyelmeztet a Kővár utcai eset. — R — ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban, az Arany János út 3. számú házban ma reggel fi órától este 6 óráig dr. Kiss Béla, este fi órától hétfő reggel 6 óráig dr. Ráth Dezső tart ügyeletet. Indokolt esetben a 11-44-es telefonon lehet hívni a rendelőt. Balassagyarmaton az orvosi rendelőben ma egész nap. hétfő reggel 7 óráig dr. Légrády László tart ügyeletet. Salgótarjánban az SZTK- rendelőben a járási körzeti orvosi ügyeletét dr. Erdő- dy Zsuzsa látja el. Nagybátonyban a III-as számú körzeti rendelőben dr. Tolmácsi Ferenc az ügyeletes orvos. Fogorvosi ügyelet van Salgótarjánban a kohászati üzemek rendelőjében. Gyógyszertári ügyeletet lát cl a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár. NAPTAR Szoufet fiatalok Salgótarjánban Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda vendégeként hazáinkban tartózkodik a hónap végén a Szovjetunióból, Nógrád testvérmegyéjé- ből egy 34 fős, fiatalokból álló turistacsoport. A szovjet fiatalok a magyarországi program során szeptember 28-től öt napot Salgótarjánban töltenek. Ismerkednek a várossal és környékével. Ellátogatnak a többi között a síküveggyárba', ahol baráti találkozón vesznek részt az üveg- gyári fiatalokkal. Fogadják őket a megyei KlSZ-bizottsá- gon, és kirándulást tesznek Sajgóra és Hollókőre. Hármas évforduló jegyében Tartalmas a X. ISZN programja Balassagyarma ton 1974. szeptember 8., vasárnap. Mária napja. A Nap kel: 5.14, nyugszik: 18.12 órakor. A Hold kel: 21.13, nyugszik: 12.20 órakor. ★ 1974. szeptember 9., hétfő. Ádám napja. A Nap kel: 5.12, nyugszik: 18.10 órakor. A Hold kel: 22.07, nyugszik: 13.19 órakor. Az idén december 5—7. között hármas jubileum jegyében kerülnek megrendezésre az irodalmi színpadi napok Balassagjarmaton. A népi Lengyelország megalakulásának 30. évfordulója, Balassagyarmat felszabadulásának 30. évfordulója és az ISZN sorrendiben 10. alkalommal történő megrendezése adja a hármas jubileumot. Mint ismeretes, az idén a testvéri Lengyelország irodalma a témája az irodalmi színpadi napoknak. Az ISZN rendfező • bizottsága legutóbbi ülésén eldőlt, hogy a háromnapos bemutatósorozaton 13 hazai együttes — köztük három nógrádi, — é6 két meghívott külföldi színpad lép közönség elé. A külföldi vendégek WrocLavból és a szlovákiai Ipolyságról érkeznek. Az irodalmi színpadi napokkal egy- időben egy sereg érdekes, rangos esemény színhelye lesz Balassagyarmat. A mai lengyel képzőművészet legjobbjainak alkotásaiból nyílik kiállítás az új Horváth Endre Galériában. A városban lengyel hetet rendeznek, ami azt jeleníti, hogy különböző kiállításokra, árubemutatókra és vásárra is sor kerül. Az Illu- mináció című lengyel film díszbemutatóját is ekkor rendezik. T Díjátadás a kiállításon Salgótarjáni általános iskolások indultak azon a najzpá- lyázaton, amelynek témája a közlekedés volt. A KBT által rendezett rajzversenyt értékelték, és két'kategóriában a következő eredmény született: Kisdobos: 1. Újhelyi Eszter, 2. Fodor Péter, 3. Balogh Gábor. 4. Lakatos Péter, 5. Győri István, 6. Váradi Judit. Úttörők: 1. Krechnyák Ágnes, 2. Lóránt Lujza, 3. Ivá- n/yi László, 4. Hegedűs Evá, 5. Fenyvesi Ágnes, 6. Gartner Péter. A díjakat — zsebrádiókat, karórákat, könyveket — a pajtások a Közlekedési morál ’73 című kiállítás megnyitóján, kedden veszik át a Kohász Művelődési Központban, Vándor Sándor kórusszemle Hazánk felszabadításának 30. évfordulója jegyében rendezi a KÚTA a Vándor Sándor országos kórusszemlét. Munkás- és' ifjúsági kórusok adnak számot tudásukról, először a megyei szemléken. A jövő év januárjában kerül sor a területi bemutatókra, majd 1975. április 6-án Budapesten, a Zeneművészeti Főiskola nagytermében lesz a döntő, amellyel még nem zárul le a szemle. A legjobb kórusok november 7 -én zárófesztiválon találkoznak Csepelen. Egyetemi előkészítő A hagyományoktól eltérően ebben az esztendőben intenzív egyetemi előkészítő tanfolyamokat szervez a TIT Nógrád megyei szervezete, amelynek színhelye a szervezet salgótarjáni székháza. A jelentkezők sűrített óraszámmal két hónap alatt veszik át a tananyagot. Úgy tervezik, hogy matematikából, fizikából és biológiából indul egyetemi előkészítő tanfolyam, amelyre decemberben lehet jelentkezni és januárban -kezdődik. Sző van arról, hogy esetleges más, érdeklődésre számottartó tudományágakból is indul előkészítő. Futó esők Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, szeles idő, szórványos futó esőkkel, egy-két helyen zivatarral. Élénk, elsősorban a Dunántúlon időnként erős északi, északkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. — Jól sikerült. Bujákon a sziráki ÁFÉSZ jól sikerült bemutatót rendezett az ABC- áruházban és kóstolót a Cserhátvölgye vendéglőben. Nagy volt a látogatottság — a szervezés az ÁFÉSZ dolgozóit dicséri. — Egy napon három rendezvény. Nagy lesz a forgalom szeptember 11-én a Somoskőújfalui művelődési házban. Az ifjúsági klub „De nehéz az iskolatáska”, a pajtásklub pedig „Játszótársunk, mondd, akarsz-e lenni ?” címmel rendez foglalkozást. Este tiltakozó nagygyűlést tartanak a chilei terror ellen, fáklyás felvonulással, tábortűzzel. — Elmennek a művészek. Még két nap és zárja kapuit a salgótarjáni művésztelep, ahol három külföldi és két magyar művész dolgozott egy hónapon át. Két-két alkotást itthagynak, s ez a megyei galériába kerül. • Kedden kezdődik az V. Békekölcsön visszafizetése Elkészült az V. Békekölcsön-sorsolások összesített nyereményjegyzéke, amelynek alapján szeptember 10-én, kedden az OTP-fiókok, /a postahivatalok és a takarékszövetkezetek megkezdik a kifizetést: az augusztusban kisorsolt nyeremények kifizetését és a kötvények beváltását. Az V. Békekölcsönre 47,9 millió forint nyeremény jut, 87,9 millió forintot pedig névértékben kapnak vissza a kötvénytulajdonosok. Keddtől azok is jelentkezhetnek, akiknek kötvényét korábban már kisorsolták, de nyereményüket eddig nem vették fel. Ezzel az V. Békekölcsönt teljes egészében visszafizetik. (MTI) Paplan takarta a lovas szobrot — Megelőzésért. Nagybátanybam a FŰTÖBER-nél szeptember- 13-án KRESZ-elő- adást rendeznek gépjárművezetők részére. Az előadás célja a balesetek megelőzése. — Érdekes kiállítás. Pász- tón, a Lovász József Művelődési Központ és a megyei TIT rendezésében jelenségbemutató eszközökből kiállítás nyílt a művelődési központban. Az érdeklődők fotócellát, lézert, fénytelefont. légpárnás autómakettet láthatnak. — hogy csak néhányat említsünk az érdekességek közül. — Zúgjon dalunk. Ez volt a címe annak a munkásdal- gyűjtő akciónak, amelyre két évvel ezelőtt került sor. Ebben az esztendőben ' újból megrendezi a gyűjtést a KÓ- TA. Nógrádban is megalakult az a szakmai bizottság, amelyik irányítja a gyűjtést. VÁLTOZIK KISTERENYE A21-esszámú fő közlekedési út nyugati oldalán a tervezett zöldsávban autószerviz lesz. A szerviz telepítése már folyik. ★ Új telepet kap a költségvetési üzem. Ennek helye a Kodály Zoltán út végéin levő szabad földterületen lesz. A területet nemrég jelölték ki. ★ Időszerűvé vált a községben a zöldterületek kialakítása, parkosítás, fásítás, melyet az általános rendezési terv is tartalmaz. A zöldterület csökkenti majd a 'levegő szennyeződését, szépíti a községet, s szolgálja a dolgozók pihenését. 118 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 36. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 118 fogadó ért el, nyereményük egyenként 39 914 forint. Hármas találata 9944 fogadó* nak volt, nyereményük egyenként 237 forint. A kéttalálatos szelvények száma 255 555 darab, ezekre egyenként 12 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) ERDEI SZOLGÁLATOSOK SALGÓBÁNYÁN Megkezdődtek az előkészületek a jövő évben Salgóbá- nyán megrendezésre kerülő országos erdei szolgálatos találkozóra. A vendégek — az ország különböző részeiből százhúsz-százötven erdei szolgálatos — a Hotel Salgóban nyernek elhelyezést május 11—12. között. CSÚCSFORGALOM — TARJÁNBÖL Kedden Salgótarjánból sugározza a Magyar Rádió a Csúcsforgalmat — Petress István műsorát. A népszerű riporter a Karancs előtti Tanácsköztársaság téren helyezkedik majd el. Az adás 16.30 órakor kezdődik. lüK I jj& a, Napfürdőzés- kj Éjszaka volt. Az öreg vé- gi gpásztázta tekintetével a szobrokat, aztán befelé indult az épületbe. Két percig ha -bent maradt, s amikor kijött, azt hitte, káprázik a szeme: az egyik szobor hiányzott. - Gyorsan szétnézett a térem, s miután nem látott senkit, rohant a telefonhoz és. jelentette a rendőrségnek: eltűnt idős Szabó István Dózsa lovas faszobra! Mondta a méreteket is: 6x30x60 centiméter, diófából készült, értéke harmincezer forint. A rendőrség gépkocsija azonnal a helyszínen volt. A szoborlopás a szabadtéri kiállítás tizenkettedik napján történt, éjjel egy-két óra közöttA két férfi alaposan felön- tott a garatra. Ittak Zagyvánál falván. és már ittasak voltak, amikor a helyi járattal fél tizenkettőkor bejöttek Turjánba, ahol első útjuk a Karancsba vezetett. Itt egy hétdecis palack tartalma tovább fokozta a nyomást. Zárórakor együtt távoztak, és a téren pihenőt tartottak. Leültek a könyvtár bejáratánál a lépcsőre és elszívtak egy cigarettát. A fiatalabb Cs. Attila tizennyolc éves segédmunkás hirtelen felállt, hóna alá kapta, a lovas-szobrot, s .már futottak is mind a ketten a 13-as épület mögött. Az idősebb, K. Balázs harminchat éves technikus még visszaszólt: — Ebből még nagy balhé lesz! Végig ment a két szobortolvaj a Schuyer Ferenc úton, és csak az üveggyári pálya mellett merészkedtek le a Rákóczi útra- Sikerült a szobrot úgy Pálfalvára vinniük, hogy senkivel nem találkoztak. Amikor hazaértek, egymásnak tették fel a kérdéseket. — Hová tegyük? — Vigyük vissza! — Hogyan, mikor észreveszik? — Biztos keresni fogják. A szobrot egy padláson rejtették el — paplannal letakarták, nehogy baj érje. A rendőrség munkához látott. A megyei lapban megjelent a szobor fényképe, ugyanakkor értesítést kaptak mások 'is a szoborlopásról. A rendőrség felhívása valósággal pánikba ejtette a két elkövetőt. Öt nap után az éjszaka leple alatt gépkocsival elszállították a szobrot a Pécskő útra, ahol egy épülőfélben levő garázsban elhelyezték. Ezután naponta figyelték a téren, „megtalálták-e” a szobrot, s nagy volt a megkönnyebülésük, mikor meglátták másnap, hogy újra helyén van a- Dózsa lovas szobor, amit hat nappal azelőtt elloptakA rendőrség a lakosság segítségével megtalálta a szobrot, és visszajuttatta azt tulajdonosának, idős Szabó Istvánnak. A mester nem győzött hálálkodni, örült, hogy megkerült munkája, és újra ott lehet a téren. Persze, nemcsak a ‘ szobor, hanem a tolvajok is „megkerültek” éppen akkor, amikor úgy érezték „nagy kő esett le a szivükről”. Ügyükben befejeződött a vizsgálat, ellenük eljárás indul. Felelőtlenség? Ab ital hatása? Virtuskodás? „Próbálta bizonyítani, milyen bátor!” — olvashatjuk az egyik vallomásban. Hogy mi indította felelőtlen tettének elkövetésére a két férfit, majd kiderül a tárgyaláson. Mindenesetre szomorú, hogy szoborlopás történt, miután pár évvel ezelőtt a zománebienná- léról loptak el egy képet. Akkor is, most is napokon belül előkerültek a tettesek, nem- jutottak messzire. Negyedik éve, hogy minden nyáron szoborkiállítás van Salgótarjánban!- Emberek százai állnak meg naponta az alkotás előtt, nézelődnek, beszélnek a látottakról. Nem holtanyagként vannak itt a szobrok, hanem azért, hogy tartalmasabbá, otthonosabbá tegyék a mindennapokat Gondolatokat tolmácsolnak a salgótarjániaknak és a városba érkezőknek, ugyanakkor díszei a térnek. Ellenük véteni több minit tolvajlás — barbarizmus. * (sz. 1.) ÁRAMSZÜNET Az Áramszolgáltató Vállár lat értesíti T. fogyasztóit, hogy 1974. szeptember 8-án 6—18 óra között a nógrád- kövesdi állomás karbantartása miatt pár órás szünet les* az alábbi községekben: Nógrádkövesd, Bércéi, Gal- gaguta, Nógrádsáp, Nézsa, Becske, Szandaváralja, Cser- hátsurány, Herencsény, Te- rény. _ ÁRAMSZÜNET IX. hó 10-én 8—17 óráig Salgótarjánban,' a Rákóczi úton a szikvizüzemtől a bag- lyasi bejárónál levő Patyolatig és az Állomás úton. A Vízmű Vállalat értesíti Nagybátony lakosságát, hogy szeptember 10-én 6—18 óráig ÉMÁSZ hálózatátépítés miatt áramszünet lesz. Ezért Nagybátonyban a jelzett időszakban a vízellátásban nyomáscsökkenéssel és vízhiánnyal kell számolni. He halassza tavai kerítésének éníté szra sét! Vaskapuk és keritésbefétek reklámáron beszerezhetők a TÜZÉP Vállalat telepein. LEPKE kétszártnyas nagykapu 929 Ft. LEPKE kiskapu 474 Ft. LEPKE kombinált kapu 1060 Ft. LEPKE I. kerítésbetét láb nélkül 226 Ft. LEPKE I Á. kerítésbetét lábbal 292 Ft. Olcsók, ízlésesék, modernek! ÉSZAKMAGYARORSZÁGI TÜZÉP VÁLLALAT NtKiRAD. * Magyar Szocialista Munkásnárt Nógrád megyei Bizottsága «a a Megyei Tanács laolo- Főszerkesztő: GOTT AR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőn n. V Telefon: «-M. «-SS. R-9S. zí-sr Főszerkesztő: I?-»4, H-40. Snorlrovat: 11-». f jszakat szerkesztés: tS-«5 Kiadja a Nógrád megyei t apkia lé Vállalat, Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Priort n t, felelőn: 10-29. Telez: *29 KM Irányltószám 310L Terjeszti: a Magyar Posta, Előfizethető: a helyi oostahiv na!oknál "• a kézbesítőknél. Előfizetést díj egy nőnapra 20 forint, Ejfiáilttja: a Nógrád megyei Nyomdaipart Vállalat UOL Salgótarján. Petőt! ». j. Ft.: 96, Fy.t Kelemen Gábor Igazgatói Index-szám 2S Mi. I