Nógrád. 1974. augusztus (30. évfolyam. 178-203. szám)

1974-08-01 / 178. szám

Szereínéiielí továbbra is jól szerepelni 1. Lltke 22 13 5 Végre ez is sikerült! Már­mint a bajnokság megnyerése a litkei labdarúgócsapatnak a megyei B osztályban. Bár min­dig az élmezőnyben fejezték be a bajnokságot, de a csúcs­ra csak most sikerült feljut- niok ebben az osztályban. Há­rom vélemény a bajnokság megnyerése után: Hegedűs Imre, a szakosz­tályvezető: Elsősorban a jó közösségi szellemnek tulajdo­nítom a sikert. Elősegítették a jó eredményt a téli tornater­mi edzések, az új körzeti is­kola tornatermében. Célkitű­zésük a bajnokság megnyerése volt, akkor is amikor megtud­tuk, hogy a csoportunkból az új bajnoki rendszer miatt nem lesz feljutó. Sokéves munka gyümölcse ez! Vérségi Aladár sportköri elnök jó össz­hangot teremtett a vezetőség s a csapat között. Kovács Zoltán csapatkapi­tány, a csapat felkészítője: 1967 óta 2-3 változással 4 47:29 31 együtt játszik a csapat. Ha egy mérkőzésre rákészültünk, nyertünk is. Például Szécsény és Rimóc ellen. Hazai mérkő­zéseinken, sajnos, a játéko­sok és a közönség kapcsolata nem volt megnyugtató. A kö­zönségünk természetesnek tar­totta, sőt, elvárja minden ha­zai mérkőzéseinken a teljes sikert. Szabó Béla vezetőségi tag, népfrontelnök: Nagyon örülök a sikernek. Ahogy a csapat­nak meg kellett harcolni a pályán a bajnokságot jelentő pontokért, ugyanúgy a vezető­ségnek is állandóan harcolni kellett a pályán kívül az anya­giak biztosításáért. A taná­cson kívül senki sem tartotta szívügyének a csapat működé­si feltételeinek biztosítását, hála a tanácselnök sportszere- tetének. Legtöbbször a következő összeállításban szerepelt a csapat: Kovács Z. — Dudás E., György L., Dudás V. — Szabó E., Kerek A. — Virág Gy., Hurják I., Blendovszki L„ István E., Hakkel S. Szerepeltek még: Berta V., Kálmán J., Szilágyi J., Kon- sok I., Szabó P. és Szántó I. összesen 17 játékos szerepelt a bajnokságban. Minden mér­kőzésen szerepelt Kovács Z. és Dudás Ervin (22). Egyszer hiányzott Szabó E., Hurják I., István E., kétszer Virág Gy., Hakkel S. A házi góllövőlistát Hakkel Sándor vezeti 18 gól­lal, a 10 gólos Blendovszki László és a 6 gólos Virág Gyu­la előtt, ök hárman szerezték a csapat góljainak kétharma­dát. A legjobb teljesítményt az egyik mérkőzésen Hegedűs Imre szakosztályvezető fel­jegyzései szerint Kovács Z., Dudás E., Hurják I., Hakkel S., Blendovszki L. és Szabó E nyújtotta. A két legnagyobb rivális, Rimóc és Szécsény ellen mind a négy pontot sikerült a csa­patnak megszereznie, ami tu­lajdonképpen a bajnokságot jelentette, igaz ugyan, hogy a szintén esélyes Etes ellen mind a két mérkőzésüket elvesztet­ték a litkeiek. A védelem elég gólképesnek bizonyult, amit a kapott 29 gól is bizonyít, mindössze há­rom mérkőzésen nem kaptak gólt, de így is a csoportban legkevesebbszer szenvedtek vereséget, szám szerint négy­szer. A jó közösségi szellem és példás sportszeretet bizonyí­téka, hogy a csapat középhát­védje, György László — aki civilben gyógyszerész —, hogy játszhasson —, ha csak lehe­tett műszakot cserélt, az idő­közben Salgótarjánba költö­zött István Ervin Tarjánból járt ki vasárnaponként ját­szani. Üjság a csapatnál, hogy Hurják István a jövőben Nóg- rádszakálban fog játszani, György László pedig Dunán­túlra, Balaton mellé költözik munkahelyváltozás folytán, a gólkirály Hakkel S. pedig a visszavonulás gondolatával foglalkozik, de a csapat veze­tői réméiig, hogy még a jövő­ben is számíthatnak rá, elha­tározását ezúttal sem fogja valóra váltani. Ennek ellené­re a csapat vezetői remény­kednek, hogy az átszervezett és megerősödött csoportban is sikerül jól szerepelni. Az ifjúsági csapat a 6. he­lyen végzett. Ez a tavalyi el­ső helyhez képest visszaesés. Javulni kell a fiatalok hozzá­állásának. Remélhetőleg a „nagy” csapat eredménye ser­kentőleg fog hatni a fiatalok­ra, és ez az eredményekben is mutatkozni fog. Szabó László Horgászverseny az Ipolyon A Balassagyarmati Mikszáth Kálmán Horgász Egyesület — szép napsütéses időben 154 horgász részvételével tartotta meg folyó évi egyesületi hal­fogó versenyét. A horgászver­seny az Ipoly folyó örhalom és Balassagyarmati kökényes elnevezésű vízszakaszon ke­rült lebonyolításra. A kedve­ző időjárás kicsalogatta a víz­partra a horgászok családtag­jait és még sok kíváncsi néző is szemtanúja volt az izgalmas versenynek. A versenykiírás értelmében egy bottal egy ho­roggal és úszó® felszereléssel lehetett versenyezni. Darabon­ként és grammonként egy-egy pontot kaptak a versenyzők és az így kapott összpontszám alapján számították ki a vég­eredményt A verseny külön érdekességének számít, hogy SPORTOLNAK A KISIPARI SZÖVETKEZETEK DOLGOZÓI A hagyományokhoz híven ez évben is megrendezik a Nóg- rád megyei Kisipari Szövetke­zetek dolgozóinak spartakiád- ját. A sporteseményre au­gusztus 3-án délelőtt 10 óra­kor kerül sor az SKSE-stadi- onban. A különböző atlétikai számokban több mint kétszáz indulóra számítanak. a „snecik” nem számítottak a versenyeredménybe. A közel ötszáz néző jól szórakozott és tanújelét adták jelenlétükkel is a szabad idő hasznos és kel­lemes kihasználásának. A há­romórás verseny befejezése után mérlegelés és értékelés következett, amelynek alapján az alábbi eredmények szület­tek: Felnőttek: 1. Páris Ferenc 1107 pont, 2. Antal József 1071, 3. Dudás Zoltán 863, 4. His- tyár József 582, 5. Oláh János 363, 6. Molnár István 348. Ifik, 14—18 év között: 1. Kürtösi Tibor 872 pont. 2. Er­délyi Ferenc 199, 3. Farkas Ta­más 125. / Serdülők, 14 éves korig: 1. Puskás Sándor 844 pont, 2. Kupecz Erzsébet 708, 3. Dudás Péter 495, 4. Hívei Béla 298, 5. Vaskor János 282 ponttal. A felnőtt versenyzők 1—9, ifjúságiak 1—3, míg a serdü­lők 1—5 helyezettjei értékes horgászfelszerelési tárgyakat kaptak jutalmul. A horgász­versenyen az egyesület orszá­gos kerettagjai nem vettek részt. A rendezés és lebonyo­lítás terén példát vehet vala­mennyi horgászegyesület a balassagyarmatiaktól. Holecz Ferenc SPORT— J0HET A DÖNTŐ ! Kajdi elemében volt. Éppen szorongatják a vasgyári védők (Herbst Rudolf felvétele) — Egy embert nem irigylek most: Szabó Gézát! Sok a 4:0. Hátha még bemegy a többi! — mondta az egyik szurkoló a Tjsza Kapu első fordulója után. Egy hónap van még a rajtig, de egy hónap ide, vagy oda, örömet keltett az imponáló 4:0-ás győzelem Tarjánban. A kemény edzések után sokan azt gondolták amolyan „erő­mérkőzés” lesz a pályán, nem látunk majd szép akciókat, iramot. Nos, ami az SBTC-t illeti alaposan rácáfolt az elő­zetes híresztelésekre. Ügyesen, ötletesen játszottak Kajdiék és ha Veréb nem véd olyan jól és ha egy kicsit több szerencsé­jük van a tarjáni csatároknak, akár nagyobb arányú győze­lem is születhetett volna a Ti­sza Kupa első fordulójában. Persze „lassan a testtel” — legalábbis ez a véleménye Toldi Miklósnak. — Nem szabad messzemenő következtetést levonni ebből a győzelemből, mert hol van még a rajt. Addig még sokat kell javulni a csapatnak — mondta a tarjániak technikai vezetője, aki fogadta a gratu­lációt és mi tagadás jólesően nyugtázta a győzelmet, amely azt jelenti, hogy az SBTC, ha csak valami egészen váratlan kisiklás nem következik be, döntőt játszhat a Tisza Kupá­ért. Pillanatnyilag az „átprogra­mozás” folyik, mert mindenki arra számított Tarjánban, hogy a másik ágon a Békés­csaba lesz a finaiista. Nem ez történt, mert a csabaiak sú­lyos vereséget szenvedtek a Szőnyi úton és nem valószínű, hogy a háromgólos hátrányt betudják hozni Békéscsabán. — őszintén, nem számítot­tam arra. hogy négyet rúgunk. Gyengélkedett a Diósgyőr. Szívesebben játszanánk Pes­ten, mint Békéscsabán. A Sző­nyi úton mégiscsak 500 ember lesz, Csabán meg 14 500-al több. Van egy kis különbség! — mondta Varga Sándor a mérkőzés után. Szombaton Diósgyőrben kelt megküzdenie a ; Stécének a visszavágón, aztán minden valószínűség szerint irány Budapest. A hétfői találkozó után szerdán visszavágó — döntő a Tisza Kupában, a* SKSE-stadionban. (sz.) Játékvezetők tanácskozása Kisgolyós CSB A szécsényi járási sportfelügye­lőség játékvezetői ' értekezleten Összegezték az elmúlt év tapasz­talatait. A szövetség több irány­ban értékelte a játékvezetők munkáját. Szó volt a játékveze­tői jelentésekről. Egyes jelenté­sek hiányosan, késve érkeznek a szövetséghez. Kifogásolták, hogy a játékvezetők egyes esetekben nem az előírásnak megfelelő öl­tözetben jelennek meg a pályán. Előfordult, hogy a küldött Játék­vezető nem jelent meg a mér­kőzés színhelyén. A szövetség kérte a Játékvezetőket, hogy a bajnoki évben mindenki ponto­sabban, lelkiismeretesebben lássa el munkáját. Ismertették az új tarifarend­szert, majd a jelenlevők meg­egyeztek abban, hogy minden hónap utolsó szombatján játék­vezetői értekezleten mondják el tapasztalataikat, cserélik ki gon­dolataikat és egy rövid tovább­képzésen vesznek részt. Döntés születet arról, hogv ha­vi tízforintos tagdíjat fognak fizetni. a Ítélte Kupáért A Nőgrád megyei Teke Szövet­ség a kisgolyós tekézők szerve­zett sportolása érdekében és » sportág népszerűsítéséért kiírta az 1974. évi kisgolyós csapatbajnok­ságot a Béke Kupáért. A Járási és városi csapatversenyeket au­gusztus ll-lg, a megyei döntőt augusztus 20-án Karancsságon rendezik meg. A salgótarjáni Ruházati Ktsz dolgozóinak részvételével le­bonyolították a házi teke­bajnokságot. A versenyre So­moskőújfaluban, az új teke- csarnokban került sor. A ru­házati ktsz tekeszakosztályá­nak háziversenyén ez volt a sorrend: 1. Sohajda, 2. Bá­nyász, 3. Sírkő. A teljesítmé­nyek ezúttal elmaradtak a várakozástól, hiszen a tekézők még nem ismerték a pályát. Ugyanitt rendezték meg a szabók tekeversenyét. Itt azok indultak, akik nem tag­jaik a szakosztálynak. Ebben a számban az alábbi végered­mény született: 1. Szabadi, 2. Uácz, 3. Trefiman. Sportolók könyvespolca Nagy Sándor: Tanulj te is úszni 1 Kb. 208 oldal, kötve. Nagy Sándor könyve 4—8 éves gyermekeknek készült képes­könyv, amelyben a gyermekek életkori sajátosságainak meg­felelően játékos formában is­merteti a vízhezszoktatás gya­korlatait, a lebegést, a siklást, hason és háton, az úszómoz­gást (gyors és hát) szárazon és vízen, a fordulókat és a vízbe ugrásokat, Pap Klára illuszt­rációival. — Azt az embert nem isme­rem! Ezt honnan • igazolta a Stécé? — Nézze már meg jobban. Nem ismer rá? — Ne tréfáljon. Nem tudom ki az. — Nem jár maga meccsre, jóember. Az nem játékos, az a bíró. Mohácsi Lajos. — Tényleg igaza van, de mit keres itt a Stécé-tartalé- kok között? A beszélgetés a tóstrandi pályán zajlott le két szurkoló között, akik az SBTC tartalé­kainak edzését figyelték. Szá­lai Miklós irányításával dol­Vjra a legjobbak közolt Szeretem a labdarúgást — mondja Mohácsi Lajos goztak a fiúk, s a játékosok Balassagyarmaton vizsgát tet- között ott volt Nőgrád megye tem. Azt megelőzően a bánya- NB I-es játékvezetője, a gépgyárban fociztam. harminckilenc éves Mohácsi Lajos. Hja, kérem, aki az NB I-/ben vezet... — Hetente három alkalom­mal én is kijárok a pályára, és mindjárt meg is köszönöm az SBTC-nek, hogy lehetővé — Hány éve tagja az NB I-es keretnek? — Negyedik éve. — Melyik mérkőzésre em­szesen két játékvezető van Nógrádból. Miért? — Sajnálom, hogy csak ket­ten vagyunk — Urbán Árpád is most került fel, pedig állí­tom: Nógrádban sok a tehet* séges játékvezető. — Szabad idejét a pályákon tölti. Ha jut másra is idő, mit néhányszor csinál legszívesebben? viszontagságos úton jutott el — Televíziót nézek és kijó- a találkozók színhelyére. Aíost rok a 17 éves fiam márkőzé- mi a helyzet? seire. A Stécé-ifiben játszik — Van egy Trabantom, I a — Korábban feleségem vezet. — Tudják-e, amikor bírás­lékszik szívesen a tavalyi ta- kodik, hogy tőzsgyökeres tar- lálkozók közül? jani — zagyvapálfalvi? — A Videoton—MTK talál- . — De mennyire j Még cuk­— Mi a kívánsága, terve? — Szeretnék stabil NB 1-es játékvezető lenni. Szeretem a labdarúgást, mindenem a fut­ball — mondja Mohácsi Le­az. ód i v^-ncA, ii.u£,y icactuvc — tá v tueuiun—i.vm\ taicu- -----—^ -jn«t aki i'iirsi n locHoHhak kn_ t eszi a felkészülést. Korábban kozóra, mert ötöst kaptam és tojnak is. Mikor Palotai Ká- van> tagja a 17.es kere ­Agócs Lajosékkal edzettem, a most, hogy Szalai Miki az ed- ten ző, az ő irányításával dolgo- volt. zom így Mohácsi Lajos, _ a kivel az SKSE-stadion klub­jában beszélgettünk. A tarjáni forduló játékvezetője let- roly Tarjánban vezetett és a nek. Rajta kívül csak Szávó és n. Sportszerű, jo mérkőzés Stece 2.1-re állt a Dózsa el- Kőrö, fiatalabb. Munkahelyén. játékvezető tavaly hat NB I- . , es mérkőzést és öt NB I/B-s 0 találkozón dirigálta a csapato­— Melyik volt a legköny- nyebb mérkőzése? — A Dorog—Honvéd talál­len én Győrben bíráskodtam. A találkozó l:l-re állt és ki­abáltak: Palotainál már 2:1­Kőrös fiatalabb. Munkahelyén, a bányagépgyárban, ahol mint raktáros dolgozik, min­Rossz emlékek? re vezetnek nálunk meg csak den tám°6atást ««gfcap sport- re vezetnek, nálunk meg csak tevékenységéhez. Egy-egy mér­kőzés után „beszámoltatják” 1:1 még! — Kikkel tart barátságot a a történtekről, és nemegyszer Korábban egy Tatabánya játékvezetők közül, és kik élménybeszámolóra is meghív­"v cl 'y ci íc cf 7c i 7* őrt cl+1 IaO . ,, , M . kát. Teljesítménye dicséretes, —MTK mérkőzés, ahol két- azok‘ akik se°itik? hiszen 3,64 volt az átlaga és ezzel a hatodik helyre került — ták már. Szorgalmas az edzé­szer is „kényszerszünetet” — Bana Antalt és Palotai seken, mert — nem titok, -el- . ... kellett elrendelnem. Ez a Károlyt említeném. árulhatjuk — egy kis súlyfö­mérkőzés sokáig eszembe ju- -Mi a véleménye, hogy lösleggel rendelkezik Hat ki- tott, de most már szinte alig nem kell a sárga lapot felmu- 11611 leadnia, mert ez ‘s gondolok rá. tatni? tartozéka a jó játékvezetés­— Kiket tart sportszerű — Helyesnek tartom a vál- Itt is áll a pályára ér­csápotoknak? tozást, mert a játék gyorsa- lí6Z6S előtt: a jó megjelenés — Az NB I-ben nem tudok sága, szépsége biztosítva lesz. ^1 siker! különbséget tenni, mégis a — Az NB-s keretekben ősz- (sz. I.) Tatabánya és a Videoton az — Hogyan lett játékvezető? az együttes, amely nekem a 1 — Több mint tíz éve, hogy legsportszerűbb. i Kétszer vezette ötösre a talál­kozót, és három alkalommal csakúgy mint Emsberger, a forduló játékvezetője címet is kiérdemelte. Ebben a verseny­ben csak Müncz és Palotai előzte meg. NÓGRAD — 1974. augusztus 1., csütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom