Nógrád. 1974. augusztus (30. évfolyam. 178-203. szám)
1974-08-04 / 181. szám
Cserei Pál Időjós naptárak Már Jókai is — Érdekelt a biztosító — A hajóskapitány hobbyja Üresen maradt talpaspoharak Több, mint egy évtizede, hogy hazánkban elterjedt a fénymásolattal sokszorosított, úgynevezett „bécsi naptár”, amely grafikusan ábrázolja az időjárás egész évre várható alakulását Felbukkant majd rohamosan elterjedt egy mások grafikus időjós nrognózis is, „belgrádi naptár” néven. A népszerű időjós naptárak híre, és egy-egy példánya eljutott a budapesti Me^ teorológiai Intézetbe is. A meteorológusok között felmerült a kérdés: honnan erednek ezek a népszerű „bécsi” és „belgrádi” naptárak? Csak egyetlen dolog volt első pillanattól kezdve biztos, hogy az osztrák és a jugoszláv meteorológiai intézeteknek semmi közük sincs a nekik tulajdonított időjós naptárakhoz. Napjainkban ugyanis olyan szoros a kapcsolat a különböző országok meteorológusai között hogy minden új tudományos eredmény rövid idő alatt ismeretessé válik jóformán az egész világon. Ha pedig valahol olyan módszert dolgoznának ki, amellyel egész évre, minden napra meg lehet adni az időjárás előrejelzését ennek az eredménynek a híre legelőször a hivatásos meteorológusok között terjedne «L Nem maradt más hátra, mint kinyomozni a „bécsi” és „belgrádi” naptárak eredetét. Szerencsére mindkét szomszédos ország meteorológusaival hagyományos, jó kapcsolatunk van. Először a „bécsi” nantár eredetét sikerült megtalálni. Kiderült, hogy egy osztrák biztosító társaság megbízásából készülnek a grafikus időjós naptárak, sőt még a szerző személyét is sikerült kinyomozni. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint hogy válnak be az egyéves idő jóslások, a szerző azt válaszolta: „Nincs időm az Időjós naptárak kiértékelésére. különben sem érdekes, hogy beválnak-e vagy sem. mert az osztrák polgárok nem Is tekintik ezeket előrejelzéseknek”. Egyszerűen arról van szó. hogy a biztosító minden évben könyvecskéket ad ki, amelyek részben kalendáriumok. részben prona- gandafüzetek. Ezekhez a könyvecskékhez mellékelik az időjós naptárakat, amelyekben bőven szerepel szélvihar, zivatar, erős fölmelegedés, erős lehűlés, köd stb. Mindenkinek az a célja, hogy minél több ember gondolion a lehetséges időjárási károkra és kössön biztosítást. A „belgrádi naptárról” csak annyit sikerült megtudni, hogy állítólag egy nyugdíjas hajóskapitány készíti. nem megbízásból, csak egyszerűen időtöltésből. Az Időjós naptárak azonban nem újkeletűek. és nem csak a két említett országban bukkantak fel. Már Jókai Mór említi a múlt században, hogy a kalendárium-készítő mester a nyári hónapokat jól „telerakta” jégesővel, szélviharral, hogy a gazdáknak kedvet csináljon a biztosításhoz. De még az 1930-as években is nagy népszerűségnek örvendett hazánkban a ..Vén Táltos”, a „Százesztendős Jö- vendőmondó" és a „Sziriusz Mester”. Ilyen nevek alatt adták közre ugyanis a kalendáriumok az egész évre szőlő Időjóslásokat. A Pesti Hírlap Nagy Naptára például még az 1930-as években is közölte ezeket a jóslásokat. A szerkesztő azonban minden évben megjegyezte a következőket: A Százéves Naptárnak tudományos alapja nincsen. Csak azért közöljük, mert a naptárt használó közönség ízlésének és óhajának eleget kívánunk tenni. Az időjárás hosszú távú előrejelzése Iránt ma is komoly az érdeklődés. A Magyar Meteorológiai Szól gálát sok évtizedre visszatekintő megfigyelési sorozattal rendelkezik. Ezen adatok számitógépes feldolgozása napjainkban vett nagy lendületet Megvan hát a remény, hogy az Időlárást illető, sokoldalú érdeklődést sikerült kielégíteni — tudományos alapokon. dr. Koppány György Közeledett az artás és annak rendje-módja szerint most is megtartották a határszemlét. Olyan aktus ez, mellyel „megméretik” a kaszára, pontosabban a konbájn késeire érett gabona. De nem csupán az „méretik meg”, hogy a gépes brigád tanyáján katonás red ben álló konbájnokat mikor indíthatják a gépkezelők, akik újra és újra úgy járják körül azokat, mint a menyasszonyt az öltöztetóje, hanem a szántás-vétés és az ápolás is: egyenletesek-e a gabonatáblák, tiszták-e, nem vert-e bennük gyökeret a gaz, kövérek-e vagy silányak a kalászok? A határszemlén részt vesz néhány hivatalos személy is, mert tudni akarja, mjlyen termés várható. Hiszen nemcsak a végén szükséges számolni hanem közben is, hogy előre lehessen igazodni a dolgokhoz. És ha egyenletesek a gabonatáblák, mint most ezen a határszemlén, a kövér halászok pedig úgy állnak, akár a vigyázzban feszítő katonák puskáin a szuronyok, gaz mieg keresve is alig található, akkor a szomszéd gazdaságokból is hívnak képviselőket. Mert az öröm, büszkeség akkor igazi, ha mások is tudnak arról. Miután befejezték a szemlét és ismét végigtekintettek a tengernyi gabonán amoda, a tábla végtelenbe tűnő részén ’délibáb játszadozott a nyári napfényben. A szétszórtan nőtt akácok, akécbok- rok koronái — mert csak azok látszottak — mintha lefelé fordultak volna. A kövér kalászok pedig meg-megrez- zentek, mint csendes időben a teger víztükre. — Hogy megtréfálja a messzeség az ember szemét — mondta kedélyesen a gazdaságvezető. — Amikor a táblának azon a részén jártunk, akkor itt csillogott- villogott. Ezért jobb mindent tapinható közelségből látni A többiek egyetértőén bólintottak. Amíg a határszemle tartott, bent a gazdaság központjában a kultúrteremben U-alakba összetologatták az asztalokat Majd, amikor a határlátogatók a közpothoz közeledtek, a két felszolgálólány a hűtőszekrényből zárt- üvegű jaffát, kólát szedett ki és az asztalokra rakta. Miután pedig a határlátogatók körülülték az U alakba rakott asztalokat es lecsúszlattak egy-egy pohár hűsítőt, hogy felfrissüljenek az órákig tartó menet után, a két felszolgálólány harapnivalót rakott elé- bük. Mindezt a főkönyvelőhelyettes a nyitott ajtóból irányította. Az ülésrend természetesen úgy alakult, hogy a helybeliek az U alakba rakott asztalok egyik szárnyát ülték körül, másik szárnyát és az összekötő részt a vendégek, keveredve az első számú helybeli vezetőkkel, hogy a látottakról-tapasztaltakról kicseréljék észrevételeiket. Ennél fogva a gazdaságvezető erre figyelt, nem pedig a főkönyvelőhelyettesnek a vendéglést irányító fogásaira. Az történt ugyanis, hogy a két felszolgálólány a hűsitők mellé vizespoharakat rakott és mindenki elé egy-egy decis talpast is tett. És miután a tányérokról fogyni kezdett a szeletelt kolbász, a főkönyvelőhelyettes intésére a lányok a hűtőből hárslevelűvel telt üvegeket szedtek ki. s azzal a húzóval, melyet a főkönyvelőhelyettes őrzött a zsebében, kirángatták a parafadugókat. Ezután egy újabb intésére, miközben valamit súgott a fülükbe, elindultak a telt üvegekkel, hogy megtöltsék a decis poharakat. Azon az asztalszámyon kezdték, ahol a vendégek voltak. Az egyik lány az asztalszámy belső részén, a másik a külső részén töltögette a decis poharakat így mentek végig a •két szárnyat összekötő részen ts. Csakhogy, mire a másik asztaiszárny kezdődött, mely körül csak gazdaságbeliek ültek, kiürült a két üveg. És ezután a két lány klsiete't. Az üres talpaspoharak mellett ülők pedig nézték Ókéi, hogy majdcsak visszajönnek, miközben a másik szárnyon és az összekötő részen ülők koccingattak, szopogatni kezdték a hárslevelűt. De a felszolgálólányok csak nem jöttek. így aztán fejjel, szemmel adtak egymásnak jeleket, mintha azt mondták volna: No, mi nyugodtan ülhetünk a biciklire! De hamarosan lesütötték a szemüket, szégyenkezni kezdtek, mert az egyik lány újabb hárslevelűvel lépett be a terembe. Nyilván most ők következnek. De másként történt. A lány ugyanazon az úton indult meg, mint az előbb, és a kiürült poharakat öntötte újra tele. S közben biztatta azokat, akiknek még volt a talpas- poharában: „Tessék fogyasztani!” Azok aztán fogyasztották és a főkönyvelőhelyettes intett a másik lánynak, hogy most már memjep ő is. Dehát annál is kiürült a borosüveg. amikorra az asztal- szárnyakat összekötő rész azon pontjához ért, ahonnan túl csak gazdaságbeliek ültek. Az egyik közülük -most már megunta a várakozást, s a talpaspohárba kólát öntött és oda- szóllt a többi társának: „Egészségiekre!" Ideje is volt, mert a vendégek búcsúzkodni kezdtek és a felszolgálólányok nem vittek be több hárslevelűt Kiss Attila: NŐI ARCKÉP LÁZÁR TIBOR: ÉLETÜNK Mennek a napok s végigdübörögnek életünkön és elsöprik a vígtdg apró perceit, — hogy emlékezzünk, létünk két végletből áll: egyik a mindig — újrakezdés, a másik az örök halát E két véglet közt fel s alá szállva készülünk mindennap egy perc boldogságra. v ♦> ♦> ♦> ♦> v <♦ ♦> ♦> v ♦> »I* ♦> ♦> ♦> ♦> *t* ♦> ♦:* ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦:* ♦> ♦> ♦> •,*» ♦> ♦♦♦ ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦♦♦♦> ♦> * ♦> ♦> Z Ä S űrű köd terpeszkedett • falura és egészen eltakarta a távoli hegyeket A kis patakocska kávészínű, zavaros vize azt jelezte, hogy odafönn az erdőségben nagy eső volt az éjjel. Fadarabokat rozsét, de még ölfahasábokat is hozott a víz, és a falu zúgójánál úgy örvénylett, mint valami kisebbfajta folyó. A patak a falun folyt keresztül, s ha felhőszakadás volt odafönn, akkor elöntötte a közeli kerteket. — Cudar idő — sóhajtott fel az orvos, s nézte, nézte az ablakon át ezt a csupasár világot Egy hete, pont ma egy hete, hogy idejött, ide küldték ebbe az eldugott kis sárfészekbe, s azóta nem volt egyetlen örömteli perce, egyetlen derűs gondolata. Becsapottnak, száműzöttnek érezte magát, s ügy tűnt, mintha ösz- szeesküdött volna ellene az egész világ. Alig tíz napja, hogy megérkezett az írás, amely szerint dr. Szabó István orvost Bük- kösdre nevezték ki. Nagy volt odahaza az izgalom. Szabó bácsi, a nyugalmazott mozdony- vezető, csak fejét csóválta, aztán ki is jelentette kereken: — Harminchat évig jártam a világot, de én ilyen helységgel sehol sem találkoztam. Az öreg szava tehát annyit jelentett, hogy abban a faluban, ahová fiát orvosnak kinevezték, nincs vasútállomás, — Bükkösd ,.. Bükkösd,,. gondolkodott, tűnődött az öreg, aztán előkerült egy megkopott iskolai atlasz is, de bizony azon sem volt feltüntetve a nevezett község. — Valahol az istenhátamö- gött lehet ez, édes fiam — sóhajtott a mama és előlegképpen egy nagy könnycsepp gördült végig jóságos arcán. — Ugyan, mamai Ne sírj, hiszen tegnap még együtt örültünk a diplomának, s most... vagy nem gondolta talán, hogy egyenesen klinikára küldenek főorvosnak? — Bükkösd! Itt van. Megvan — kiáltott közbe a papa, s már olvasta ki valami megkopott helységnévtárból. Kisközség a Bükkben, lakóinak számú 1300. Tengerszint feletti magassága 489 méter. — Kisközség a Bükkben ,,. Hát így volt. És most dr, Szabó István az ablak előtt állva lesi, bámulja az esőt, a sarat, a szennyes vizű patakot és a szürke, tejfehér ködöt, miközben várja betegeit. Várja, pontosabban már nem is várja, mert napok óta senki rá nem nyitja az ajtót, Tudta már a kinevezés után, azonnal megtudta, hogy olyan helyre kerül, ahol eddig még sohasem volt orvos. — Állj majd a sarkadra, Pistám — biztatta a megyén a főorvos. — Szép dolog ez, nagyszerű hivatás, mert ott bizony nemcsak gyógyítani, de nevelni is kell. Dr. Szabó István nem volt nagy igényű ember, számított rá, hogy falura kerül, de, hogy ilyen helyre, arra azért mégsem gondolt, Almaiban számtalanszor ábrándozott egy csinos kis rendelőről egy dunántúli falucskában, közel a Balatonhoz, ahonnan már csak néhány ugrás a város és van élet, szórakozás ... Itt se rendelő, se lakás, mert ez a rendelő Inkább elsősegélynyújtó hely, mint egy orvos állandó munkahelye. A rendelőből nyílt egy szoba, amely jelenlegi állományában mint orvosi lakás szerepelt. Nősülés! Mosolyodott el kesernyésen, úgy érezte, hogy hirtelen valami összemarkolja a szívét. A szőke, kék szemű Marikára gondolt, aki jövőre kész gyógyszerész, s akivel annyi szép közös tervük volt már az egyetemen. — Nősülés? De hová? Hová? Az eső zuhogni kezdett, nagy kövér cseppekben gurult végig az ablaktáblákon. A fiatal orvos felrezzant merengéséből, mert úgy tűnt, mintha valaki megállt volna az ajtó előtt. — Talán az első beteg? — villant át benne, s szinte félve válaszolt a kopogásra. Egy 30—40 év körüli férfi lépett be az ajtón. Barna gumiköpönyegéről csörgött a víz és esőszag áradt belőle. — A doktor urat keresem. — Én vagyok, kérem. Tessék! Mi a baj, mi a panasza? Az ember kicsit zavartan nézett körül, egyet-kettőt kö- hentett, aztán válaszolt. — Egy pár szavam lenne. — Tessék! Csak tessék, foglaljon helyet — s előhúzta az asztal mellől az egyetlen széket. — Köszönöm, így állva is elmondhatom. — Nem, nem, csak üljön le bátran. Amíg a látogató elhelyezkedett, az orvos pillanat alatt végigmérte tekintetével. — Munkásember — állapította meg, alighanem bányász. A gumiköpeny alatt kék munkászubbonyt viselt, lábán bakancs volt, s egyik szemével kicsit hunyorgatott. — Kicsi ez a mi falunk, doktor úr. Azt mondják a rossz nyelvek, innen már a drótos Is visszafordul. — Kicsi, igazán kicsi — mosolyodott el fanyarul az orvos. — Bár úgy hallottam, nagyon szép a vidéke, s ami a legfontosabb, sok az . erdő. Csak az emberek ... Napok óta felém sem jönnek, pedig kidoboltattuk kétszer is, hogy mindennap reggel 8-tól, 1-ig van rendelés. — Tetszik tudni, furcsa nép ez a miénk, de nem rossz nép, azt is becsületemre mondom. Én ismerem jól ezt a falut. itt születtem. Olyan, mint a jégország. Nehezen olvad. Doktor Szabó felfigyelt. — Hogyan mondja? — Mondom, nehezen olvad, kérem, nehezen barátkozik, de akit egyszer megszeretett, azt aztán Igazán szereti. Az apám sorolta, hogy volt itt hajdanán egy öreg tanító. Az első esztendőben, amikor idekerült, tizennégy kérvényt írt az érseknek, hogy helyezzék el innen. De aztán, aztán negyvenévi szolgálat után itt temettük el a faluban az elmúlt ősszel. Mert úgy van az, doktor úr — elmondanám még, ha nem untatom —, hogy Bükkösd a múltban eltiport kis fészek volt itt a hegyek között. Az orvos cigarettával kínálja látogatóját. — Szóval... először meg kellene ismerni a falut, doktor úr. Hogy is mondjam ,.. — barátságot kellene kötni az emberekkel, mert így ... csak így nehezen fog menni a dolog. Én bányász vagyok. Tartson velem holnap, jöjjön nézzen meg bennünket odalent, beszélgessen az emberekkel, meglátja, nem lesz hiábavaló... A doktornak felcsillant a szeme. — Szívesen elmegyek, úgysem láttam mér igazi bánvát. — Hát akkor ebbe is maradhatnánk, állt fel az ember, s búcsúzóra nyújtotta a kezét. O dakint elállt az eső. Dr. Szabó István, az új bük- kösdi orvos kinyitotta az ablakot, s kinézett vendége után. Látta, hogy végigmegy az utcán, aztán megáll egy ház előtt. — Hol jártál, Imre? —kérdezte tőle valaki. — Itt voltam a rendelőben, az új orvosnál. Egy kis baj került.,, Rendes ember lesz, úgy látom, s ami a legfontosabb, érti a mesterségét... A szavakat jól, tisztán hallotta, és úgy érezte, hogy a kis rendelő megnagyobbodik, a kopott, festett bútorok kifényesednek, s agyáról felszáll a sötét, nyomasztó köd .,. Szalay István NÖGRAD — 1974. augusztus 4., vasárnap 9
