Nógrád. 1974. augusztus (30. évfolyam. 178-203. szám)

1974-08-01 / 178. szám

Képi tisztaság A l JL J a környezet visszahat az em- lQ!| bérré. Észrevétlenül is alakítja belső világunkat. A táji környezet tündöklő változásait gyer­mekkorunkban éljük át a legmaradandóbban. Fokozatosan — ezáltal legtöbbször kitöröl­hetetlenül belénicivódva — tárul fel előttünk a világ: a fűvek, a fák, a hangyák és a he­gyek, az ember alkotásai, az épületek, a szob­rok, az utak, a városok. A létezés csodájának a művészet eszközei­vel való megörökítésé is szinte egyidős az emberrel. Tapasztalati úton a szülőföldi élmény vá­lik valamennyiünk számára a legmaradan­dóbbá. S ha nem is tudatosan, új esztétikai élményeink kontrasztjaként a háttérben ott áll a gyermekkori táj, gyermekkorunk világa. Pataki József festőművész számára ez a vi­lág Salgótarján, ez az emberi küzdelmekkel, harcokkal tele város. Emlékeiben ott mun­kál a hajdani bányász- és gyári kolóniák minden harmóniát nélkülöző világa, a kora­beli rend kizsákmányoló viszonyainak „tisz- tátlansága”, gyakran az emberi jellemet, lel­ket is megölő érzése. Ezt a világot népesítet­ték be a fából készült, salakkal döngölt, kát­ránytetős viskók is, a barakkok — de ugyan­ott az ablakban a szépség iránti vágy jele­ként a csipkefüggöny, a virágoskert. S a város „leikéhez” tartozik azon hősi küzdelmek sorozata is, amelyek ma már a munkásmozgalom történetlapjain tovább él­nek. Pataki József ismeri e régi világot, póru­saiban hordja hajdanvolt kedves, vagy rossz emlékű figuráit, tisztában van az itt kiala­kult magatartásformák sokszínűségével, a múltnak a jelen formálásában is kitapintha­tó, előmozdító, vagy éppen hátráltató hatásá­val. Ilyen értelemben Pataki József ízig-vé­rig salgótarjáni festő. 1972 óta Budapesten él. A szülőfölddel azonban nem szakadt meg a kapcsolata. Az idei salgótarjáni tavaszi tárlaton két festménnyel volt jelen: Kendős nő, A festő. A képek mindenekelőtt a fogal­mazás tisztaságával állították meg a nézőt. — Nem stílusban, hanem tartalomban kí­vánok gondolkodni — jegyzi meg Pataki Jó­zsef. — Semmi más nem érdekel, csak az em­beri magatartás. Olyan magatartásformákat próbálok megfogalmazni, amelyek e korra jellemzőek. Természetesen, e törekvésen be­lül festőiségben, dekorativitásban különböz­hetnek egymástól a képek. Attól függően, mit akarok kifejezni. Aki Keszthelyen jár, az idei balatoni nyá­ri tárlaton is találkozhat Pataki-képpel. (A tárlaton még több, jelenleg is Nógrádban élő művész szerepel.) Pataki József Hídnál című képén a hortobágyi híd ragyog fel vörösben. Pontosabban, a híd egyik vége, alatta kis víz, két magyar ökör. A szegedi nyári tárlaton — ahol tavaly a tárlat nívódíját kapta meg — idén ugyancsak szerepel két képpel. Az egyik fiatal nő portréja, mályvaszínű ballonkabát- ban, nyakán sárga kendővel, a másik elha­gyott öregasszony. Ül a széken, ölében egy kis macska. E képeken is elsősorban az ér­zelmi kifejezés hitelessége ragad meg. Pataki József nem „erőszakos” festő, nem akar mindenáron mindent elmondani, a vál­takozó divatos stílusirányok sem hatnak rá. tartalmi kérdéseken meditál. Amikor pár év­vel ezelőtt még gyakran „elvont” halakat, székeket, lámpákat, bútorokat festett, kifeje­zése, érzelmi töltete akkor is a látott világ­hoz közelítette, jóllehet, kompozícióban non­figuratív volt. rPf __i _ pontosan fogalmazott gon- IvJ.» dolatot nem lehet képi tisz­taság nélkül kifejezni — vallja mostani be­szélgetésünkkor is. Ez pedig — ha úgy tetszik — művészi ma­gatartás kérdése is. Tóth Elemér Befejeződtek az egyetemi, főiskolai felvételik Gyorsmérleg as eredményekről A nappali, esti és levelező tagozatokon egyaránt befeje­ződtek az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgák. Az első, — nem végleges — adatok szerint összesen 71 867-en írták meg írásbeli dolgozataikat, il­letve feleltek a felvételi bi­zottságok előtt. Legtöbben — szám szeivnt 42 774-en — a nappali tagozaton felvételiz­tek. (Az 1974/75-ös tanév nappali tagozataira mintegy 15 500 elsőévest vehetnek fel a felsőoktatási intézmények), Hasonlóképpen jelentős volt az érdeklődés az esti-leve­lező fakultások iránt is, amelyekre együttvéve 29 093- an pályáztak — az esti tago­zatra mintegy 18, a levelező­tagozatra pedig mintegy 33 százalékkal többen, mint az előző tanévben. A túljelentkezésen kívül az Idén is jellemző volt a pályázók egyes karok, szakok közötti aránytalan és egyenet­len megoszlása. Most is elő­fordult, hogy azokon a karo­kon és szakokon, ahová túl sokan pályáztak, viszonylag magas pontszámmal is el kel­let utasítani jelentkezőket, míg másutt kisebb pontszám is elegendő volt a felvételhez. Az idei felvételik általános jellemzője volt a szakembe­rek szerint, hogy magasabb pontszámet értek el a jelöl­tek, mint a korábbi években. Különösen az írásbeli mun­kák sikerültek jobban a vá­rakozásnál. Ennek következ­tében a „mércét” — szaknyel­ven a relatív pontszámot — magasabbra kellett emelni, vagyis ebben az esztendőben — éppen azért, hogy a jók közül a legjobbakat kivá­laszthassák — általában töb­bet kellett produkálni az egyetemre jutásért. Az oktatásügy illetékesei kedvezően értékelik a közös — érettségi és felvételi — írásbeli felvételi vizsgáztatás tapasztalatait is. Bár az érté­kelés többletterhet ró a fel­vételi munkát végző pedagó­gusokra, szívesen vállalták a pluszmunkát, mert a telje­sítmények reálisabb össze­vetésére adott lehetőséget. Újdonság volt az idén, hogy a középiskolai tanárok is részt vettek a felvételi bizott­ságok munkájában. Jelenlétük Egy hónap a Szovjetunióban A kisterenyei gimnázium egyik kiváló tanulója: Tímár Erika. A tantárgyak közül kü­lönösen az orosz nyelvet sze­reti. Ö lett az első a megyei orosz nyelvi versenyen, majd az országos versenyen sze­repelt sikerrel. így nem vé­letlen, hogy valamennyi il­letékes vezető véleménye alapján Erika szép jutalmat kapott a tanév végén: ..Egy hónap a Szovjetunióban”. A 144 tanuló és 6 tanár a leningrádi körzet nyelvi tá­borába, s ugyanannyi a moszkvai körzetbe utazott. Erika szíve vágya teljesült; Leningrád lenyűgöző szépsé­gével szinte nem tudott be­telni. Két évvel ezelőtt járt már Moszkvában, de akkor csak összesen tizenkét napig tartott az út. „Ez most egészen más: szebb, csodálatosabb! Űgv ér­zem, itt minden csak értünk történik. Szállásunk. ellá­tásunk kifogástalan. Csak oroszul beszélünk, tanulunk. Szórakoztató programban is bőven van részünk. Velünk együtt a szobákban szovjet kislányok is vannak; szétsza- kíthatatlan barátság, testvéri­esség szövődik köztünk” — írta levelében Erika. Július 31-én érkeztek a cso­portok a Ferihegyi repülő­térre — felejthetetlen élmé­nyekkel gazdagodva. Erika három napot tölt ott­hon, mert vasárnap már in­dul Egerbe. A tanárképző fő­iskola KISZ-bizottsága meg­hívta a kéthetes orosz nyel­vi felvételi előkészítő táborá­ba. NÓGRAD — 1974. augusztus 1., csütörtök eredményesnek bizonyult: reálisan tájékozódtak a fel­vételik követelményeiről, az országos színvonalról, ugyan­akkor folyamatosan tájékoz­tatták a bizottságokat a kö­zépiskolai követelményekről, segítettek abban, hogy csak a tananyagcsökkentés révén módosított tantervi anyagot vegyék figyelembe a felvéte­liken. Az elmúlt napokban a pá­lyázók többsége postán meg­kapta a felvételi eredményé­ről szóló értesítést Azok a jelöltek, akik elérték a felvé­telhez szükséges pontszámot, de felvételt nem nyertek, értesítést kaptak, hogy elért pontszámaikkal a jövő évben ugyanazon a szakon — újabb felvételi vizsga nélkül — pályázhatnak. A felsőoktatási intézmények felvételi bizottságai a rendel­kezésre álló helyeknek csak 94 százalékát töltötték be. A sikeresen vizsgázott, de el­utasított pályázók a bizottság határozata ellen — a kézbe­sítéstől számított 8 napon be­lül — az illetékes miniszter­hez fellebbezhetnek. A fel­lebbezéseket előreláthatóan augusztus végén bírálják el. A minisztériumok és az ille­tékes felsőoktatási intézmé­nyek vezetőiből alakult bi­zottság tölti be a fennmaradt hatszázaléknyi helyet. E bi­zottság határozata ellen to­vábbi fellebbezési lehetőség nincs. Az egyes karok felvételi bizottságai döntenek arról is, hányán és kik kezdhetik meg tanulmányaikat a következő tanév elején, illetve kik nyernek előfelvételt az 1975/78. tanévre. Pótfelvé­telt a következő tanévre az idén a felsőoktatási intéz­mények már nem hirdetnek meg. Ibériai jegy sei eh Wégjtttck spanyol MINTHOGY, a katolikus egyház mindig is a halál felé fordította tekintetét, s mivel Spanyolország katolikus or­szág, most is Franco halálára gondolnak. Mi lesz, ha meghal a „caudillo”, a vezér? Lesz-e vezér, s ha lesz, ki lesz? S mi jut ebből a vezérségből az egyháznak? • Erre ma senki nem tud vá­laszolni. A hivatalos utód ter­mészetesen Juan Carlos, a ki­rályi ivadék. Ö lenne a „ve­zér” Franco után; vagyis a király. De hogy lesz-e királya Spanyolországnak Franco után és hogy valóban Juan Carlos lesz-e, erre nincs biztosíték. Csak jelölt van, de biztosíték nincs. És csali annyi bizonyos, hogy Carlos népszerűsége egyes körökbe feltűnő. Első­sorban a signoriták körében, akik nem azért járnak egy-egy katonai parádéra, hogy a had­seregben gyönyörködjenek, ha­nem azért, hogy megpillant­hassák a jóvágású Carlost. Kétségtelenül így is lehet va­lakiből király. Miért a bizonytalanság? Mi­ért van az, hogy a nem spa­nyol közéletben élők, így a kommentátorok és politikai elemzők is, mondják ugyan, hogy Franco után Juan Car­los következik, de azért ott a valószínűség, hogy másként is lehet? Valaki egyszer azt mondta, hogy Spanyolországban min­den Franco ízlése szerint van, a politikai struktúrától számos más lényeges és jellegzetes vonásig. Franco annyira kisa­játította az országot, hogy minden rajta áll vagy bukik. Annyira személyéhez kötött a hatalom, hogy utána ezt a rendszert így és ott senki megtartani nem képes. Két­ségtelen, hogy Franco uralko­dói jellemében sok minden ha­sonlít a bölcs és kegyetlen spanyol királyok módszerei­hez. Ahogy finoman egyensú­lyoz a Falange és az egyház között, ahogyan az udvarába gyűlt politikusokkal „játszik”, ahogyan bölcs és kegyetlen a saját uralkodói szférájában, ez már szinte etikettszerű. S mint politikai etikett teljes el­ismerést váltott ki a mai Spa­nyolország uralkodó rétegei­ben. Csakhogy ezt az etikettet ő vezényli, más karmester nincs. S ha ő már nem lesz, bizonyosra vehető, hogy így vezényelni senki nem tud ... Jelenleg a technokraták irá­nyítják az ország gazdasági életét, vagyis az Opus Dei. te­hát az egyház emberei. Per­sze, a Falange is ott van a maga helyén, és fasiszta beál- lítpttságának megfelelően kö­veteli a technokraták fejét, minden olyan intézkedés után, amely számukra liberálisnak tűnik. Vagyis a technokraták, konszolidált, jólétben, vi­szonylagos nyugalomban, kül­politikailag a nyugathoz integ­rált Spanyolországot kíván­nak. A Falange — a bikavia- d^al híve. A technokrácia ara­nyat, a Falange vért akar ... A MAI Spanyolországban van ez is, az is, de csak mér­tékkel. Az életszínvonal-emel­kedésnek. az árubőségnek, a fogyasztói társadalomnak két­ségtelen pozitív jelei mutat­koznak. A konszolidáció gaz­dasági jelei kézzelfoghatóak, de rögtön elintézik a baloldali politikust, ha csak az orrát dugja be a politikai bikaviadal porondjára. Tartható-e ez az állapot Spanyolországban? Míg Fran­co él, a Guardia civil, és más erőszakszerveknek köszönhe­tően igen valószínű. Franco után bizonyos távon, nem va­lószínű. A számos baloldali, demok­rata, illegálisan működő cső- porton kívül ma egyetlen le­gális ellenzéke van a rend­szernek: az egyház. Rendkívül paradox és Spanyolországon kívül nehezen érthető, hogy az inkvizíció hazájában a dikta­túrával szemben az egyház gátja álL Persze kifejezetten hatalmi meggondolásból. Az egyház Franco után nem tá­mogatója akar lenni a hata­lomnak, mint egykor volt, ha­nem részese. Ezért most ellen­zékbe vonul, kivonja embere­it a világi pozíciókból, csak a kulcsfontosságú helyeket őrzi és óvakodik attól, hogy a je­lenben kpmpromittálja magat Franco mellett. A Franco-féle végjátékban nem kíván részt vállalni. A játék így sem ve­szélytelen. Az alsó papság ugyanis annyira komolyan ve­szi az egyház szemben állását, hogy tekintélyes részük ma már ellenséges magatartást ta­núsít a rendszerrel szemben, Franco ellen beszél és a szó­székről szociális reformokat követel. A szellemeket kien­gedték. és csak kevés példa van arra a történelemben, hogy az ilyen szellemeket mégegyszer és végérvényesen palackba lehet zárni. Két hét alatt nem lehet megismerni egy országot, egy nép gondolatvilágát, érzelme­it. Az utasnak csak benyomá­sai lehetnek aztán fárad és egyre kevesebb ereje marad, hogy meglássa a külső mögött a valóságot, a csúnya mögött a jóakaratot, a szép külsőn túl a rossz szándékot. De ha nem hamisítja benyomásait, még ha ezek nem is a teljes képet tükrözik, valami mindig ma­rad a valóságból, a mag, ami­ből aztán maga módján az ol­vasó is következtethet, tetszé­se szerint. MTNT AHOGY a Spanyolor­szágba ma már rendszeresen utazó IBUSZ-turistacsoportok tagjai közül is bizonyára, ahá- nyan, annyiféle változatban látják a képet, amely eléjük tárul. Hol a tündéri tájat, hol az élet reálisabb, keményebb vonásait. És ez így van jóL Mindenki csak a saját élmé­nyeivel lehet gazdagabb, má­sok gondolatai csak kiegészít­hetik azt. De egy biztos: spa­nyol földön szép országot lá­tunk, vitathatatlan értékeket a távol- és közelmúlt történel­mének árnyaival. És minde­nek fölött egy népet, amely egyéniségét megőrizte. Kerekes Imre Á TV harmadik negyedévi műsortervéből Az aktuális politikai és is­meretterjesztő műsorok sorá­ban néhány sorozatra, illetve dokumentumműsorra hívnánk fel a figyelmet. A „Korunk építőipara” cí­mű sorozat egy-egy nagyobb témát feldolgozva próbálja az iparág mozaikját összerakni. Ismert Magyarország lakás- helyzete, és az a dinamizmus, amellyel a lakáshiányt felszá­molni Vkívánjuk. Az első adás ezért a házgyári építkezések kialakulásával és rendszerei­vel foglalkozik. A folytatás nem kisebb témakörben, mint a Magyarországon rendkívül elmaradott közművesítésben próbál információt adni. Ebben a negyedévben foly­tatódik a KGST tevékenysé­gével foglalkozó sorozat, s hosszú szünet után ismét je­lentkezik a „Parabola”. Ál­landó írója Komlós János, rendezője Deák István. A „Monitor” e negyedévben sor­ra kerülő két adásának témá­ja a Szuezi-, illetve Panama­csatorna. Szuez a világ legdrágább árka című műsorban megele­venedik a múlt, képet kapunk Mai tévéajánlatunk 21.15: Ez is operett, az is operett... A kéthavonta jelentkező adást Rátonyi Róbert állítja össze, s ez alkalommal a vá­logatás a humor jegyében ké­szült. Komikus és parodiszti- kus számokat láthatnak- hallhatnak a nézők, közülük néhány kevésbé ismertet. Kö­zöttük olyat, mint a „Paprika, te vagy a C-vitamin” kezde­tű slágert. Amikor Szentgyör- gvi Albert professzor a C- vitamin felfedezéséért meg­kapta a Nobel-díjat. Eise- mann operettjében énekelték e dalt. A Filmmúzeum most újította fel a Korda-fivérek 34 éve készült filmjét, A bagdadi tolvajt, s így aktuá­lis a régi dal. a: „Szép hely. jó hely Teherán”. A színé­szek, még a prózaiak is szí­vesen vesznek részt ebben a műsorban. A műsor szerkesz­tősége igen sok levelet kap a nézőktől, s a műsorszámok válogatásánál a nézők kéré­sének is eleget akarnak ten­ni. a csatorna építésének tervei­ről, Lesseps Ferdinánd színre lépéséről. Felidéződik az ava­tás története, a csatorna min­dennapi élete, az 1952-es egyiptomi forradalom esemé­nyei, és az 1956-os háború. A legfrissebb helyzet elemzé­sével, a jövő útjainak lehető­ségeivel foglalkozva zárul a műsof. A sisakos ember é.s utódai című adás filmrészle­teiből megismerhetjük Pana­ma múltját, történelmét; a csa­tornához fűződő eseményeket és személyeket. Szó lesz ar­ról, hogyan került a csatorna amerikai kézbe, és milyen vál­tozásokat hozott az 1968-as katonai hatalomátvétel. A csa­torna és az -övezet mai hely­zete, az amerikai—panamai tárgyalások is témája a mű­sornak. Mindkét adás bősége­sen használ fel dokumentu­mokat, és megszólaltat szem­tanúkat. Hiteles és gazdag ké­pet, áttekintést nyújt a két fontos vízi út történelméről, kitekintve a jövő lehetőségei­re. A harmadik negyedévben ünnepeltük Lengyelország, és ünnepeljük Bulgária, Románia felszabadulásának' harminca­dik évfordulóját, valamint az NDK megalakulásának 25. év­fordulóját. A Magyar Televí­zió az évfordulók napján rep­rezentatív összeállítással em­lékezik meg barátaink nagy nemzeti ünnepéről, az évfor­duló hetében pedig a forgató- csoportok által készített fil­meket sugározzák. Az „Asszonysorsok” doku­mentumfilm a Dunai Vasmű­ben készült, az ott dolgozó munkásasszonyok problémái­val foglalkozik. Főszereplői között olyan 30—40 év körüli asszonyok vannak, akiknek élete összekapcsolódik Duna­újváros fejlődésével. „Szolgaegyháza — Szabad- egyháza” című dokumentum­film Szabadegyházán készült. A községet 1947-ig Szolgaegy­házának hívták. Ebben a fa­luban a Fejér megyei nagy­birtokokon dolgozó uradalmi cselédek és volt summások telepedtek le. A dokumentum- filmben megszólaltatnak volt cselédeket, summásokat, akik visszaemlékeznek a múltra és megmutatják a mai fejlődő falut. Magyarországon számos me­zőgazdasági nagyüzem gyenge adottságok között gazdálko­dik. Többek között a talajvi­szonyok, domborzatviszonyok, éghajlati tényezők játszanak ebben vezető szerepet. Mi a kivezető út? Erre keresi a vá­laszt az „Adottságok — lehe­tőségek” című műsor. Az „Alkohol” négyrészes dokumentum-riportfilm soro­zat az alkoholizmus útját kí­séri végig. A „Törvény” című rész az alkoholista bűnözők társadalmi veszélyességével foglalkozik. A „Detonáció” cí­mű részben a fiatalkorúak ve­szélyeztetettségéről, és az al­kohol családromboló hatásáról lesz szó. Az „Apokalipszis” cí­mű részben az alkoholizmus súlyos betegeit kísérik végig a kijózanító állomásokon és az alkohólelvonó intézetben. A „Kálvária” című részben azokról hallhatunk, akik a társadalom segítségével meg­próbálnak szabadulni az al­koholizmus betegségétől. Szer- kesztőriporter: Regős István. Rendező: RadeVszki Teodor. A nyugati közgazdaságtan­ban divatossá vált a gazdasá­gi növekedés értelmének, cél­szerűségének kétségbe vonása. Az öncélúvá lett növekedés ugyanis nem szolgálja a tár­sadalom anyagi és szellemi jólétének fokozását. „A gaz­dasági növekedés” című mű­sor foglalkozik ennek a nézet­nek a kialakulásával, bírála­tával, majd választ kapunk a hazánk gazdasági növekedé-, sét érintő kérdésekre is. 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom