Nógrád. 1974. augusztus (30. évfolyam. 178-203. szám)

1974-08-28 / 200. szám

Balassagyarmat — belváros- kj ­Mai kommentárunk Újabb erőpróba élőit A nyári mezó gazdasági munka megviselte a gépeket: kombájnokat, traktorokat, teherautókat egyaránt. Rövid időn belül ismét csatasorba kell velük állni, , hogy gyorsan és si­keresen' elvégezhessék a kapásnövények betakarítását. Ugyanolyan jó állapotban kell lenniük, mint voltak az ara­táskor, mert a gabonabetakarítás nehéz volt ugyan, de a ku­korica, a cukorrépa és más, ősszel érő növény magtárba szállítása még nehezebb lesz. Számolni kell az őszi csapadé- . kos időjárással. Lényegesen nagyobb erőt kell a gépeknek kifejteni, amit kizárólag kifogástalan állapotban levő moto­rok, karosszériák bírnak ki. Az eddigi felmérések szerint az őszig jelentős mennyi­ségű új gépre nem számíthatunk a megyében. A mezőgazda- sági üzemeknek zömében azokkal kell dolgozniuk, amelyek­kel a nyáron is dolgoztak. Ezek többsége pedig koros, eléggé megviselt. Az viszont tény, hogy megviselteégük ellenére a gondos javítás után helytálltak. Tanulság: ha most is ugyan­olyan gonddal, mint a tavaszon, rendbe teszik őket, bevált­ják a hozzájuk fűzött jogos reményt. Nagy szükség van erre. Gondoljuk csak meg, milyen állapotban voltak a kombáj­nok, amikor bevonultak a búzaföldekről. Mintha egy csatá­ból tértek volna meg. A csapágyakból és más forgókból ki­fogyott a zsír. Az olaj is elhasználódott. Megrongálódott, porral telítődött a korosszéria Ilyen állapotban új csatára indulni nem szabad. Mert a szó legszorosabb értelmében, amikor majd a több száz hektár kukorica betakarítására kell ezekkel az átalakított kombájnokkal indulni, az a csa­tára készülés értékével egyenlő. Végrehajtási tervet kell ké­szíteni. A gépek vezetőit ki kell oktatni. Gondoskodni kell az alkatrész-utánpótlásról. A szerelőgárdát készenlétbe kell állítani. Így lehetne a feladatokat sorolni. Az ember után mindennél fontosabb a jól üzemelő gép. Ez most nagy figyelmet igényel a mezőgazdasági üze­mek vezetőitől, A legtöbb tsz-ben nem is késlekednek. A kombájnok a szerelők keze alatt vannak. A szállításra kije­lölt gépek is. Igaz, hogy eddig a nagyobb figyelmet a talaj- munkát végző traktorokra fordították. Legtöbb üzemben nem késlekednek ezzel a fontos munkával sem. A tsz-ekben tehát nincs nyári szünet. Az üzemanyag is nagyon megcsappant. Emlékezetes, a nyári munka előtt ennek a tárolása sem ment simán. Ez ért­hető is, nagy volt a kereslet. A szállítás sem zajlott zökke­nőmentesen. A tárolókkal szintén baj volt. Ezek a körülmé­nyek még ma sem szűntek meg teljes egészében. Nem éri meg halogatni az üzemanyag-beszerzést. Már most meg kell kezdeni. Szóval: tennivaló tengernyi a mezőgazdaságban, ha csupán az őszi munkára való készülést tekintjük is. Nagyon jó volt a nyáron — és ezzel sikerült a betakarí­tás idejét tulajdonképpen lerövidíteni — az üzemok egymás megsegítésére való szövetkezés. Biztosan kötnek ilyen "meg­állapodást az őszi betakarításra is. A feleknek viszont ki­fogástalan gépeket kell produkálniuk. A gépjavításnak itt az ideje, végezzük hát el, mint eddig még minden alkalom­mal, hogy a munkában ez ne okozzon gondot. Megéri a fá­radságot.' — B — Veszélyes szénmonoxid Amerikai orvosok legújabb kutatásai szerint a nem do­hányzó amerikaiak csaknem felének a vére veszélyes mennyiségű szic-nmonoxidot tartalmaz, a dohányzóknál pedig még magasabb ez az arány. Az 1969. és 1972. kö­rött mintegy 29 ezer véradón elvégzett vizsgálatok kimutat­ták. hogy a dohányzók véré­nek síziénmonoxid-szintje há­romszor magasabb a nem dohányzókénál. A veszélyes anyag felhal­mozódását a szakemberek szerint a gépkocsik kipufogó­gáza, és a dohányfüst okozaa. Villany- Zaporozsec Az ukrajnai Zaporozsje Kom­munard nevű gyárában a Zapo­rozsec szerkezeti elemeinek és al­katrészeinek felhasználásával vil­lanyautó modelljét dolgozták ki. A kocsi külsőleg teljesen hasonlít a benzinmotoros Zaporozsechez — az eltérés a hajtóműben van. A villanyautót egy DK—9Ó8. típusú, 4 kilowatt teljesítményű elektro­motor hajtja. Az áramforrásul szolgáló akkumulátor egyszerű feltöltés után teljes terhelés mel­lett 100 kilométer lefutását bizto­sítja, s közvetlenül a városi háló­zatról tölthető. A városi forgalom­ra különösen alkalmas autó ma­ximális sebessége SO km/őra. Ér- dakessége még, hogy a motor ve­zérlése alacsonyíeszültségű tran­zisztoros impulzusátalakítóval tör­ténik. Termelési tanácskozás a szénbányáknál SCiioifiCiöBc GB StÍiX#l«CBÍ — vnegiraSősifiőIc c* I*acBSxax©3 jeniraslattokcBt A közelmúltban zajlottak le a termelési tanácskozások a szénbányászoknál. Ezek­nek hangja, jellege eltért az eddigiektől. Nem meglepő, mert megváltoztak a körül­mények is. Az előző tanács­kozásokon a felajánlások, brigád vállalások időszakát élték, ma pedig már eleve­nen lüktet a kongresszusi, felszabadulási munkaver­senyben vállalt feladatok, teljesítések igénye. Az első eredményeket már értékelni lehetett. A további, valamint az újabb feladatokhoz a bányászokkal való tanácsko­zások segítséget nyújtottak. A beszámolók az első fél­évi eredmények értékelése mellett főleg a konkrét ten­nivalókkal foglalkoztak. Eb­ből a brigádok megtudták, hogy a vezetőség mit kér tő­lük. miben számít rájuk? Segítenek a brigádok Tiribesen a dolgozók 78 százaléka vett részt a ta­nácskozásokon. Tizennégyen mondták el véleményüket. A hozzászólásokból kicsen­dült hogy nem pihennek meg az I. fél évben elért si­kereken. TúltAjesftéssel segítik a nehezebb körülmé­nyek között levő üzemeket. A lámpakamrai brigád a t ürdők kifestését és rendbe ozását vállalja társadalmi munkában — mondotta Iáiszló András brigádveze­tő. A Petőfi Sándor szocia­lista brigád kommunista műszakot vállalt szabad szombaton — jelentette be Haga Sándor —. hogy se­gíteni tudja a nagybétonyi tanács bölcsőde-óvoda épí­tési programját. A Ho Sí Minh brigád a bekötő út karbantartására tett újabb felajánlást. Szó­ba került a frontiéi tési vá­gatok karbantartása, a terv­szerű anyagellátás, az ősszel beinduló oktatási program, a csillepark folyamatos ja­vítása. s a fokozott elővá­jó — fejtéselőkészítő mun­ka. Kányáson a dolgozók 87 százaléka tartotta szükséges­nek a tanácskozásokon Va­ló részvételt. A hangsúly itt is a második félévi, s ezen belül a harmadik ne­gyedévi feladatok teljesíté­sén volt. Tizenkilencen fej­tették ki véleményüket. Kispál István brigádja a szúpatak! frontfejtésen a víz miatt közismerten nehéz körülmények között dolgo­zik. Vállalásuk időarányos részét mégis 108 százalékra teljesítették. Felajánlásuk éves túlteljesítését Ígérte. Gáspár Ferenc az üzemi rend és fegyelem javulását tette szóvá. Laczkó István aknavezető arról beszélt, miért vált szükségessé a szupataki bányamező átszer­vezése és milyen eredmé­nyeket hozott? Kovács Jó­zsef. a vállalati pártbizott­ság részéről a kormánvhatá- rqzat jelentőségéről, a bér­politikái intézkedésekről szólt. Kiemelte a műszaki fejlesztés jelentőségét és a nógrádi bányászat stabilitá­sa érdekében megtett moz­galmi és gazdasági intézke­déseket. Baksa Gyula az ak­na jövőjét biztosító verebé- lyi mező előkészítésének gyorsítását szorgalmazta. Amit szóvá tettek Szóvá tették még a hozzá­szólók a munkahelyek elő­készítési. anyagellátási, szál­lítási problémáit és ehhez kérték a vezetők intézkedé­seit. Pető János brigádja társadalmi munkában tör­ténő anyagszállításra tett felajánlást. Ménkesen a két termelő harmadból 350, a harma­dik képviseletében pedig 24 dolgozó vett részt a tanács­kozásokon. Itt tizenheten szóltak hozzá. A beszámoló főleg a feladatokkal. az eredmények elérését gátló termelési és elszállítási gon­dokkal faglalkozott. Az üzem jelenlegi termelési lemara­dását szeretnék minél előbb bepótolni. Bakos András szb -titkár célfeladatok teljesítését szor­galmazta. Nagy Pál Máté és Szabó Endre a déli ereszke frontfejtést brigádjának ne­hézségeiről szólt. A szocia­lista brigád szép eredmé­nyeit most a víz. s a szál­lítási' nehézségek rontják. Hajdú András a gvonsváeat- hatás eredményeit, s a be­rendezések állapotát tette Harmincéves a Szlovák Nemzeti Felkelés (3.) Magyarok jelentkeznek A nevek ismerősek. Adler Károly, Fábry József, Nógrádi Sándor és a töb­parancsnokokat Is. A Petőfi ta közelében találkoztak. A brigád különlegessége az volt, környéken csak Otes (Apa) hogy tagjai elsősorban Rozs- néven szólították, emlegették biek, akik magyar partizán- nyó környéki emberek vol- a szlovákok Adler Károlyt. tak. Szoros kapcsolatot tartót- Jelentős csoportja volt, ek- tak a helyi lakossággal, jól is- kor már 120 főt számlált, merték a vidéket, ezért igen Mivel a feladataik megegyez- eredményesen harcoltak. Köz- tek a Petőfi brigád céljaival, közelében megtámadott egy szóvá. Bakos Gyula Pálos szerint a szénkészletezes rontja a minőséget, s ezen keresztül csökkenti az ár­bevételt. Beszéltek a tanács­kozás résztvevői a külszíni létszámhiányról, az automa­tizálás jelentőségéről, a ee- pek karbantartásáról. a szállítási üzemzavarok elhá­rításáról. s javaslatokat tet­tek azok megoldására. Nehéz helyzetben Szorospatakon 408 fő. ■ a munkában levők 65 százalé­ka jelent meg a reggel és délután 'szervezett termelési tanácskozásokon, ^z akna­üzem nehéz helyzetben van. Az I. félévi tervet sem tud­ták teljesíteni, lemaradásuk júliusban tovább nőtt. Pe­dig a brigádok, s erre aia- pozva az üzem is megtette kongresszusi felajánlását. Ennek teljesítése forog ko­moly veszélyben. Az üzem vezetői a kialakult helvzet megváltoztatásához kérték a szocialista brigádok, a doi- got>k segítségét. Tíz hozzászólás hangzott el. Ezekben az üzem dol- dozói közül Pál József. Her­ceg István. Pauiik József. Szelei Lajos. Spegár József. Pallai Gyula. Kotrocz Sán­dor és Sipos Gusztáv mond­ták el véleményüket az üzem egész kollektíváiának mun­kájáról és tettek különböző javaslatokat a termelési gondok felszámolására, Nagy Gyula a vállalat vezetőségé­nek képviseletében a bányá­szat helyzetéinek változásá­ról. a nógrádi követelmé­nyek teli esi téséről, a gépesí­tés hatékonyságának növelé­séről. a fejtési sebesség és a termelékenység fokozásá­ról adott tájékoztatást. Bódí Istvánnal együtt beszámolt az oroszlányi tapasztalat­csere-látogatás eredményei­ről. A tanácskozások befele­ződtek. Az üzemekben a ja­vaslatok értékelését végzik. Ezek alapján újabb intéz­kedések történnek. Kijavít­ják az észlelt hibákat, meg­valósítják a hasznos javas­latokat. Az üzemi demokrá­cia így válik az üzemveze­tőségek segítőtársává. magyar katonát fegyverez­tünk le. A fegyvereket elvet­tük, a faluba vezető telefon- vonalat megsemmisítettük. December 15-én a poprocsi magnezitbányából 50 kiló rob­banóanyagot, tíz kiló zsírt és egészségügyi felszerelést vit­tünk el. December 18-án fel­derítőink 9 magyar katonai szökevényt vezettek elő. Ugyanaznap felrobbantottuk a Moldova nad Bodvou és Jasov közti hidat. A csoport Rudnik egységeket irányítottak, részt vettek a Szlovák Nemzeti Fel­kelésben, annak kibontakozá­sában, majd átjutottak Ma­gyarországra, és itt folytatták vétlenül a Szlovák Nemzeti novemberben Adler-csoport magyar hadtáposzlopot és le- harcukat. Az egyik, talán a legjelen­tősebb partizánbrígád a Petőfi volt, amelynek 300 1 harcosát Fábry József vezette. Ebbfen a brigádban Adler Károly Felkelés előtt már 100 harcost néven egyesítették a kettőt, szerelte. Az akciónál nagy számlált a Petőfi brigád. A A parancsnok Adler Károly mennyiségű fegyvert, élelmi­Nógrádi brigád fő feladata lett, politikai biztosa pedig az volt, hogy átverekedje ma- Fábry József. A csoport ön­gát magyar területre, és ott álló nyomdával rendelkezett, tevékenykedett elsősorban a salgótarjáni bá- amely a slavosovee-i papír- partizánoszta- nyászokkal együttműködve gyárban működött, ga. Bár csak 95 tagot számlált megszervezze az ellenállást a Néhány szót a hősök sorsá­szert és egyéb hadianyagot zsákmányoltunk”. Még egy érdekességet, új­donságot szeretnénk említe­ni a Szlovák Nemzeti Felke­lés történetéből. Kevésbé is­Nógrádi Sándor brigádja, még is valamennyi között a legje­lentősebb, a legismertebb volt. Talán azért, mert szinte a Szlovák Nemzeti Felkelés szü­letésétől részt vett annak se­gítésében, harcaiban. Érde­kes felsorolni a nógrádi bri­gád nemzetiségi összetételét: szovjet hadsereg megérkező- ról. Adler Károly csoportját mert a lőszergyártók csoport­sáig. A Petőfi brigád viszont súlyos harcok után megsem- azt a feladatot kapta, hogy misítették, a parancsnokot há- nyugtala- romnapos üldözés után elíog­Szlovákia területén nítsa, ritkítsa a hitleri fasisz­ták sorait. Kozlov szovjet , őrnagy a nagy német ellentámadás ide­jén — szeptember végén és 49 magyar, 40 szlovák, 5 orosz októberben — számos szét és 1 spanyol tevékenykedett szórt kisebb partizáncsoport benne. Nógrádi Sándor Írói munkásságának köszönhetjük, gyekben hogy a partizánbrigád tevá- kijelölte kenvségéről. harcairól színes meghat irozta beszámolókban kaphattunk tá­jékoztatást. Már kevésbé ismert tál találkozott a szlovákiai he- Üjraszervezte őket, a parancsnokokat, a harci felada­tuk, kegyetlenül megkínozták, végül december 20-án Dob- sinán kivégezték. A Csapó- csoport is hasonló sorsra ju­tott. supán Fábry Józsefnek sikerült átverekednie a német vasgyűrűn. Pál, a csoport törzsfőnöke, naplójában a következőket ír­ta : — „1944. decémber 8-án Rud­azon- gvarokból és Gábor őrnagy ban, Fábry József Petőfi bri- lett a parancsnokuk. Nem sok­kal később kiderült, hogy Gá­bor őrnagy fasiszta kém, a szovjet kémelhárítás lelep­lezte, és megkapta méltó bün­tetését. Kozlovék a szlovákokból és magyarokból álló Adler Ká­roly csoportjával Cierna Leó­tokat. Így jött létre az újabb nik fürdőben felhívtuk a ma- Petőfi brigád* elsősorban ma- gyár katonákat, szökjenek át gád.iának tevékenysége. Az eredeti Petőfi brigádnak Koz­lov szovjet őrnagy volt a pa­rancsnoka, mellette a poliü kai helyettes, Fábry József rozsnyói bányász fia Volt. A csoport kezdetben mindössze 17 tagot számlált, beleértve a hozzánk, öten átjöttek, két németet foglyul ejtettünk. De­cember 10-én hát levente csat­lakozott alakulatunkhoz (ezek néh inv nap múlva ismét meg­szöktek, most már a néme­tekhez). December 13-án bét ja, amelyik Osrblie térségében tevékenykedett. Egy szovjet partizánbrígád harmadik osz­tagához tartozott, és feladata a lőszergyártás; volt. Négy hónapon át igen súlyos viszo­nyok között készítették a lő- mesterek az aknákat, a robba- magát nótölteteket, a környéked mű- Pataki k°dő partizánalakulatok szá­mát. Szükség volt erre, mert a súlyos harcok miatt szinte- teljesen leállt az utánpótlás. A lőszergyártó csoportban 34 szlovák, 27 magvar, 10 szov­jet és egy cseh szakember dolgozott. Miután a lőszer- gyártó berendezést megsem- misítettékl átverekedték ma­gukat a fronton a szovjet csa­patokhoz. (Folytatjuk) e — a NÓGRAD - 1974. augusztus 28., szerda / i

Next

/
Oldalképek
Tartalom