Nógrád. 1974. augusztus (30. évfolyam. 178-203. szám)
1974-08-22 / 195. szám
¥dSsossyS®gos nyugalom Cipruson A nicosiai Atnerika-ellenes tüntetés alkalmával fegyveresek megöltek Roger Davies-t, az Egyesült Államok ciprusi nagykövetét. Képünkön: Angol katonák viszik fel a kü- löngépre a nagykövet koporsóját az angol Akrotiri katonai támaszponton. Viszonylagos nyugalom ' an Cipruson, de a fővárosban többször is megszegték a túzszünetet. A kormány egyik szóvivője szerint a török csapatok három ízben sértették tneg a fegyver-nyugvást. A főváros keleti körzetében török orvlövészek megölték a Nemzeti Gárda egyik tagját. Délután a lóversenypálya közelében a törökök ágyútüzet indítottak. Ugyanakkor a két városnegyedet elválasztó zöld vonal mentén a törökök gépfegyverekkel lőtték a görög állásokat. Kedden ismeretlen tettesek késsel megsebesítették a ciprusi ENSZ-erők egyik kanadai katonáját. Az ENSZ-katonát súlyos sérülé- s kkel szállították kórházba. Kleridesz. Ciprus ügyvezető e nőké kedden telefonbeszélgetést folytatott Rauf Denk- tas&al, a ciprusi törökök veze- z -tőjével. A megbeszélések t.-rtalma nem ismeretes. Megfigyelők utalnak arra, h >gy az angolszász diplomá- c'a igyekszik erős nyomást k fejteni a felekre a béketár- g alésok felújítása érdekében, A ciprusi görögök azon- t in e kezdeményezéseket h degen fogadják. A görög fő- \ Irosban szintén hűvös fo- É .dtatást keltett Henry Kis- 5 nger amerikai külügyminiszternek az a kijelentése, bogy a török és görög haderőket elválasztó d'-makrácr ós vonalról „tárgjralni lehet”.. Athén álláspontja szerint, Görögország csak akkor ül le a tárgyalóasztalhoz, ha a törökök csapataikat augusztus 9én kijelölt tűzszüneti vonalak mögé vonják vissza. Dean Brown, az Egyesült Államok ciprusi ügyvivője kedden Nicosiába érkezett. Megérkezése után kijelentette, hogy Roger Davies nagykövet meggyilkolása „szerencsétlen esemény", de az nem befolyásolja az Egyesült Állomok ciprusi politikáját. Az ENSZ menekült- és egészségügyi albizottságának ülésén a ciprusi menekültek kérdését vitatták meg. Mint ismeretes, az előrenyomuló török hadsereg kétszázezer görög nemzetiségű lakost űzött el otthonából, A menekültek helyzete rendkívül súlyos és járványveszély fenyeget. ■AKleridesz Ciprus ügyvezető elnöke kedden látogatást tett az egyik menekülttáborban. Hangoztatta, hogy mindaddig nem lehet szó a ciprusi válság rendezéséről, amíg nem rendeződik a menekültek ügye. Hangsúlyozta, nem hajlandó semmiféle megállapodást aláírni, ha nem biztosítják az elűzött ciprusiak biztonságos hazatéréséhez szükséges feltételeket. (MTI) Népesedési világkonferencia Bukarestben Hétfőn délelőtt a román fővárosban megkezdődött az ENSZ népesedési világkonferenciája. Az első, népesedéspolitikával foglalkozó, kormányszintű világértekezletet Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára nyitotta meg. Megnyitó beszédében, az ENSZ által népesedési világévnek minősített 1974 egyik legjelentősebb eseményének nevezte a konferenciát. Kedden délelőtt Bukarestben megkezdődött a népesedési világkonferencia általános vitája, miután a hétfő délutáni ülésen tisztázták az ügyrendi kérdéseket, létrehozták a bizottságokat, megválasztották a tisztségviselőket és elfogadták a napirendet. összesen 22 ország képviselői szólaltak fel a keddi plenáris ülésen. A nagyszabású nemzetközi tanácskozás munkáját —amelyen mintegy 150 ország nevében több ezer küldött és szakértő vesz részt — három bizottság és egy munkacsoport segíti. A konferencia elé több dokumentumot terjesztettek megvitatásra és elfogadásra, amelyek a legalapvetőbb népesedési problémákat elemzik — a népesedés jelenlegi Irányvonalait és jövőbeni kilátásait, a demográfiai változások és a társadalmi-gazdasági fejlődés kölcsönhatását, a népesedés kapcsolatát az anyagi erőforrásokkal és a környezettel, valamint a család szerepét a jelenlegi világban. (MTI) Kormőnyváhág Szöulban ? A kulisszák mágetf Izrael szerepe Llúariosz eltávolításában A Spiegel nyugatnémet fo- 3 Girat szerint Izrael rendkívül, pegatív szerepet töltött be annak a pucesnak az előkészítésében, amelynek az volt n célja, hogy megdöntsék a Makariosz elnök vezette törvényes ciprusi kormányt. A folyóirat szerint a görög vezérkarnál mér két esztendeje őrizték azt az amerikaiak által kidolgozott tervet, amely szerint a közelii detl helyzet kiéleződése r 'aít előirányozták a Görög- c szág—Ciprus—Izrael stratégái háromszög létrehozását. Izrael véleménye szerint ennek a tervnek a megvalósítását az el nem kötelezettségi politikát folytató Makaróni akadályozta. Az Egyesült Államok tehát — Izrael sürgetésére — beleegyezett Makariosz eltávolításába —- írja a Spiegel. A folyóirat értesülései szerint lonnidesz tábornok, a görög katonai rendőrség egykori főnöke, akit „a junta erős embere”-ként tartottak számon- titkos kapcsolatokat létesített Izraellel részben az athéni izraeli nagykövet, részben pedig más<közvetítők útján. A közvetítők közé sorolták Szamszon. ciprusi „elnököt” is,' aki állítólag pénzt is kapott Izraeltől. (MTI) A Pák Csöng Hí elnök elleni múlt heti merénylet következtében kedden lemondott Kim Csöng Pil dél-koreai miniszterelnök és kormánya. Jun Csu Jong tájékoztatás- és művelődésügyi miniszter a döntéssel kapcsolatban közölte: a kabinet azért mondott le, mert nem tudta megakadályozni a merényletet. „A nemzetbiztonság érdekében egységre van szükség” — hangzik a nyilatkozat, A kormánnyal egy időben az elnök első titkára, az elnöki testőrség vezetője és tíz más hivatalos személyiség is benyújtotta lemondását. Pák Csöng Hi dél-koreai államfő kedden visszautasította Kim Csöng Pil miniszterelnök és kormánya lemondását. (MTI) irodagéptechnikai Vállalat salgótarjáni szerviz felvételt hirdet; — Irodagépműszerdaz — műszerész — betanított műszerész — szerelő szakmunkás — alk. kisegítő állományi) (érettségizett lányok) munkakörök betöltésére Cím: Zagyvapálfalva, Hársfa u. 13. A Váci KStöttárugyár Í »ásztól gyáregysége elvételt hirdet 2 műszakos varrónői munkakörbe! Előzetes szakképzettség, gyakorlat nem szükséges Betanulási idő 3 hónap: — a* első és második hónapban 1200 Ft, a harmadik hónapban 1300 Ft tanulóbért fizetünk. A betanulási idd letelte után az alkalmaztatás nyolcadik hónapjáig a munkabér a teljesítményhez kötődve lépcsőzetesen emelkedik. 1700 Ft-ig, Kilencedik hónaptól teljesítménybér, Üzemi étkeztetést 5 Ft térítési díj ellenében biztosítunk, Vidékieknek utazásiköltség-térítést fizetünk. Szociális létesítményeink a legkorszerűbbek. Felvétel minden munkanapon a gyáregység munkaügyi osztályán 8— lő óráig, Váci Kötöttárugyár Nógrád megyei gyáregysége Pásztó Amerikai nyomás a Kararnanlisz• kabinetre Nem sokkal azelőtt, hogy e tudósítást diktálni kezdtem, ismertette részletesen az athéni rádió azokat a gazdasági intézkedéseket, amelyeket a különböző ipari, kereskedelmi, pénzügyi tárcák minisztereinek háromnapos megbeszélése után hozott Kararnanlisz kormánya. Az intézkedések lényege: a fizetési mérleg helyrebillentése érdekében támogatják az exportot, és a gyorsan megtérülő beruházásokat. Szigorúan fellépnek az adócsalással szemben, felemelik az állami hivatalnokok fizetését és erősíteni kívánják a Közös Piac és Görögország kapcsolatát. Zolotasz gazdaságügyi miniszter az intézkedéseket indokolja nehéznek nevezte a helyzetet, és ennek okaként az előző katonai kormányzat felelőtlen gazdaságpolitikáját nevezte meg. A katonai rezsim tevékenységének következményei súlyos tehertételt jelentenek a Karamanlisz-kabinet számára. A miniszterelnök a héten nagyon határozottan leszögezte: a ciprusi negatív fejlemények fő oka a diktatúra kalandor kísérlete volt arra, hogy megváltoztassa a ciprusi státus guó-t. Ugyanakkor azt is kijelentette Kararnanlisz, hogy Görögország jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy katonai erővel lépjen fel a ciprusi görög érdekek védelmére. Ezért az egyetlen lehetséges védekezés a NATO katonai szervezetéből való kilépés, vagyis távozás abból a szervezetből, amely nem tudta megakadályozni tagállamainak konfliktusát. Látni kell azonban, hogy ez nem kön^vű feladat. A gazdaság rekonstrukciója csak hosszú távon istséges. A teljes politikai rendezéshez gazdasági és nemzetközi stabilitásra lenne szükség. Nemzetközi téren viszont rendkívül erősödik a NATO-országok, mindenekelőtt az Egyesült Államok nyomása az új görög kormányra. Ford amerikai elnök, Kissi* - ger külügyminiszter több ízben megpróbálta Washingtonba hívni Kararnanlisz kormányfőt és helyettesét, Mavroszt. Sikertelenül. Luns NATÖ-főtitkár személyes üzenetben fejezte ká aggodalmát a szervezetből való görög katonai kivonulás miatt. Az amerikai és a brit nagykövet mindennapos vendégek a külügyminisztériumban és a miniszterelnöki hivatalban. Egyelőre azonban a kormány szilárd elhatározásában. Egy engedményt viszont tett már Kissinger nyomatékos követeléseire. Betiltotta az Amerika-ellenes tömegmegmozdulásokat. Athénban vasárnap reggel a rendőrség —az új kormány megalakulása óta első ízben — a fővárosban szétoszlatta a fiatalok NÁTO-ellenes demonstrációját. K. A. s ~ ' ---E tiópia Követelik a császár lemondását i Párbeszédet kezdeményez a kormány Koszigin Romániában A Román Kommunista Párt Központi Bizottsága, az államtanács és a kormány meghívására szerdán szovjet párt- és kormányküldöttség érkezett Bukarestbe Alekszej Kosziginnek, az SZKP KB PB tagjának, a szovjet kormány elnökének vezetésével. A repülőtéren Alekszej Koszigint és a küldöttség tagjait Manea Manescu. a Román KP KB VB tagja, a román kormány elnöke a kormány tagjai, valamint más hivatalos személyiségek fogadták. Rockefeller az alelnök Gerald Ford amerikai elnök hivatalba lépése után 11 nappal, kedden rövid televíziós beszédben jelentette be, hogy Nelson Rockefeller, volt New York-i kormányzót választotta maga mellé az Egyesült Államok alelnökévé. A bejelentés előtt Ford közölte döntését kormányának tagjaival és a kongresszus vezetőivel. Az elnök hangsúlyozta, hogy „hosszú töprengés”, valamint a demokrata és a republikánus párt vezetőivel folytatott konzultációk után választotta ki az alelnöki tisztségre Nelson Rockefellert, „akinek a kormányban és másutt hosszú időn át végzett eredményes tevékenysége közismert”. Ford kiemelte: olyan embernek ismeri Rockefellert aki „elkötelezte magát a világbéke ügye és a szabad vállalkozások rendszere mellett.’’ Nelson Rockefeller rövid válaszbeszédében ígéretet tett arra, hogy alelnökként híven képviseli majd az amerikaiak érdekeit, elismeréssel szólt Gerald Fordról és derűlátóan nyilatkozott „az amerikai nép jövőjéről Ford elnök vezetése alatt”. Rockefeller alelnöki kinevezését még jóvá kell hagynia a képvieelőháznak és a szenátusnak. Mindkét házban egy. szerű szótöbbség elegendő. Washingtonban biztosra veszik, hogy ez nem ütközik akadályokba. (MTI) Az etiópiai diákszerveretek kedden tíz oldal terjedelmű röpiratban követelték a feudalizmus és a monarchia megszüntetését. A diákok követeléseiket a hadsereghez címezték, s felszólították a fegyveres erőket, hogy még a következő szemeszter megkezdése előtt teljesítsék az általuk szorgalmazott programot, ellenkező esetben „a tanév folyamán nehézségek merülhetnek fel”. A diákok többek között követelték, hogy Halié Szelasszié, a 82 éves császár mondjon te ▼eres erők koordinációs bizottsága által készített alkotmánytervezet Etiópiát alkotmányos monarchiává alakítaná át. Michael Imru etióp miniszterelnök a parlament keddi ülésén kijelentette, hogy kormánya békét akar teremteni az országban és ezért párbeszédet kezd az Etiópia északi részén tevékenykedő lázadók- kaL A miniszterelnök bejelentése Addisz Abebában olyan reményeket keltett, hogy sikemind a trónról, mind pedig a kopt egyház vezetői tisztéről. A^, etióp hadsereg gyakorlatilag valamennyi támaszától megfosztotta már Hailé Szelasszié császárt, s a fegyrül véget vetni az Eritreában 12 éve folyó harcnak. Az előző etióp kormányok nem voltak hajlandók politikai problémaként kezelni, az eritreai kérdést. (MTI) kaphatók a szaküzletekben és az áruházakban. Viszonteladók megrendelhetik a VASÉRT Háztartási és Tömegcikk Főosztályán: Budapest, V., Festi Barnabás u. 4. Komárom megyei telepén: Tata, Somogyi' Béla u. 19. és Nógrád megyei telepén: Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út Z8/b. 4 nyergeaúj falui Magyar Viacoaagyár az ország egyetlen vegyifzálgyára AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ vegyipari szakmunkásokat, férfi és női betanított és segédmunkásokat. Jöjjön dolgozni e Duna menti nagyüzembe Nyergesúj falura! — Korszerű automatizált, klimatízált üzemek. — modern vegyipari technológia, — biztos megélhetés, kitűnő szociális ellátottság, — korszerű munkásszállás, — továbbtanulási, kulturális és sportolási lehetőségek. Jelentkezés: mindennap 7-—14 a óráig. Nyergesújfalu, (Komárom m.) ‘a Magyar Viseosagyár munkaügyi főosztályán. Levélcím: Magyar Viscosagyár, 2536 Nyergesújfalu. Pf.; 1. mÜrn