Nógrád. 1974. augusztus (30. évfolyam. 178-203. szám)

1974-08-16 / 191. szám

Mik or munkád tt munkán? 1. Ha belép a kapun... Rácz András, az ELZETT Zár- és Lakatgyár szécsényi egység ének KISZ-titkára sokat tesz azért, hogy a fiatalok jól érezzék magukat az üzemben. A 850 munkásból 540 a harminc éven aluli fiatal és nagy részük a környező községekből jár Szécsénybe Munkásokkal, gyári veze­tőkkel, pártmunkásokkal be­szélgettem. Beszámolókat, ha­tározatokat olvastam iparunk fejlődéséről, régi üzemeink re­konstrukciójáról, új, automati­zált gyárainkról, üzemeinkről, termékeink piacáról, a mun­káslétszám gyarapodásáról, lá­nyok és asszonyok ezreinek munkába állásáról. Arról, hogy milyen tényezők motiválják a munkást, a munkásnőt, hogy dolgozzon, jól dolgozzon! Közelebb az otthonhoz Szappan Rozáliával hamar megy az ismeretség. Nyílt, fia­tal, leány. Alig húsz esztendős és hegesztő az Üvegipari Mű­vek pásztói szerszám- és ké­szülékek gyárában. Leülünk és ő mondja a sorsát kérdezetle- nül is: — Hogy kerültem ide? No, ez is egy érdekes eset! — Miért? — Nem akartam én szak­munkás lőnni. Hatvanban, a gimnáziumban tanultam, de nem szerettem a könyvet... Pénzt keresni és szépen öltöz­ködni, mint a többi lány! A nővérem azt mondta, hogy a hegesztő jól keres, a {nun ka sem nehéz. A szakmunkás iskolát Nagy- bátonyban végezte, ott maradt dolgozni is. — Tetszett a hely? , — Igen. Csakhogy mi Szur­dokpüspökiben lakunk, és reg­gel négykor kelnem kellett, hogy kezdésre beérjek ... Ott­hon aztán kapálással, gyomlá- lással folytatom a műszakot. Földünk van, szőlőnk. Pásztó közelebb volt, hát idejöttem... — Hegesztő lány, nem min­den napos mesterség. — Nem ... Eleinte csodál­koztak a srácok is, akikkel együtt dolgozom. Goromba vicceik voltak ... Ugrattak, hogy egy rendesebb fiú nem vesz feleségül olyan lányt, áld hegeszt. Untam már nagyon, és beadtam a felmondást. — Mégis maradt... — Igen. Hivatott a műveze­tő és a lelkemre beszélt, hogy kár lenne most elmenni, mi­kor szépen belejövök a mun­kába. Hegeszteni valóban szeret. Most is szid mindenkit, aki útjába kerül, ha rossz a páka és csúnya a varrat. — Azt mindenképpen írja meg, hogy Veres Matyi bácsi a mesterem, jól megtanított he­geszteni .. j Visszakértem a felmondást... Nemsokára felemelték az órabérét. Most két és fél ezer forintot keres, és befogadták az emberek is. Negyedik éve dolgozik Pásztón. — Azt mondják hogy foly­tatja a gimnáziumot, és mel­lette gyors- és gépírást tanul. Talán elhamarkodott volt a döntés? — Nem, nem volt az elha­markodott — siet az igazolás­sal. — Ha hiszi, ha nem, én nem a magam kedvéért tanu­lok . .. Nem szeretem én az irodát! De egyszer majd férj­hez megyek, és akkor is dol­gozni szeretnék. Mi van akkor, ha a férjem tényleg azt mond­ja, nem engedi, hogy hegesztő maradjak? Nem tudnék én már otthon ragadni... Kell a pénz Fülsiketítő zajjal jár a drót- húzógép. Körülötte fiatal fér­fi serénykedik. Megszólítom: — Jó napot kívánok. Halad a munka? — Muszáj, hogy haladjon. A válla fölött néz vissza rám. Csak később egyenesedik fel, ahogy befejezi az elkezdett műveletet. Nagy Ferenc, a Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek­ben volt dróthúzó. Harmadik éve a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyárában dolgozik. — Miért hagyta ott Salgó­tarjánt? Elgondolkodik, látszik rajta, hogy érveket keres, és közü­lük is igyekszik kiválasztani a döntőt: — Kevés volt a pénz! — Most mennyit keres? — Három és fél, négyezer forintot. De az utolsó három . hónap átlaga ötezernyolcszáz forint volt. — Szép pénz. — Szép — hagyja helyben. — De a munka sem volt rossz. Kevesen vagyunk, a drótot meg viszik. A szabad szomba­tom, a vasárnapjaim jóformán mind itt mentek el a gyár­ban ... — Panasz, vagy büszkeség? Tiltakozik: — Dehogyis panasz. Szere­tem én a dróthúzást... Az alumíniumot meg különben is könnyebb megmunkálni, mint az acélt. Nemrégiben nősült. Az új ház, a bútorok, a háztartási gépek eszik a pénzt. Kapa. vagy a gép ? Miklósik Ignác, a szécsényi járási pártbizottság első titká­ra, az ELZETT Zár- és Lakat­gyár szécsényi egységében volt igazgató. Beszélgetünk: — Szóval az érdekli, hogyan válik munkássá a mukás? Ta­lán nem érdemtelen a törté­net, amelyet még az ELZETT- ből hoztam ... Szavai könnyedén csordo­gálnak. — Befejeztem a szokásos sé­támat az üzemben, s mentem az irodába. Egy asszony 'várt rám, munkát kért. Akkoriban indultunk és örültünk minden munkáskéznek. Hát még ak­kor, amikor kiderült hogy a falujából, Rimócról jönnének vagy húszán. Az egész brigád. A szövetkezetben nem tudnak mit kezdeni a sok asszonnyal. Megállapodtunk a munkában, a fizetésben és az asszonyok beálltak. Szorgalmasak voltak, valósággal égett a munka a kezükben ... Közeledett a ta­vasz, amikor a brigádvezető asszony megállított: vessük be a gyár udvarát kukoricával, ők megkapálják. Szavait eleinte tréfának vettem. Hanem ahogy melegedett az idő, úgy lettek egyre makacsabbak az asszo­nyok is. Elmagyaráztam, a te­rületre szükségünk van, mű­helyeket, étkezdét építünk ... Amikor beköszöntött a május, elment az egész brigád. Seho­gyan sem tudtak megmaradni a kapa nélkül. S hány, meg hány ember küzd ma még egyszerre a ka­pával meg a géppel. Nem könnyű a választás közöttük. — Nógrád nem Csepel! — így summázza sokat mondó véleményét. — Nálunk, a nagy salgótarjáni gyárakban is sok a vidékről bejáró, ingázó mun­kás. Az újonnan települt üze­mek munkaerőforrása pedig kifejezetten a falu. Férfiak, lá­nyok, asszonyok ezrei indultak meg az utóbbi években az üzemek felé .(.. Munkássá vá­lásuk itt zajlik előttünk. ' Olyan folyamat ez, amely csak nagy, történelmi távla­tokban mérhető. A folyamat során a dolgozó ember anya­gi szükségletei olyan belülről fakadó igényekkel gazdagod­nak, mim az önbizalom, az önbecsülés, a műveltség, az alkotás öröme. S a folyamat­nak csupán kezdete, amikor a munkás belép a gyárkapun. Vincze Istvánná (Következik: Fizetés -f- tiszte­let = sikerélmény) Célegyenesben Cereden Mit tettek a szarvasmarha" programért ? Egyik kanyart követi a másik. A keskeny út körbe­fonja a domboldalakat. A lejtő gyepét békés csorda ro­pogtatja. Ameddig a szem. ellát, mindenütt legelő, és er­dő. A ceredi termelőszövet­kezet tagjai és vezetői büsz­kék is rá. A sok gyep ne­héz, hosszú munka eredmé­nye, a szarvasmarha-tenyész­tés alapja. Fenn a hegyek között nehezen terem a ga­bona, lassú az érés, gyenge a föld minősége. A többi nö­vény hozamai is alacsonyak. A közös gazdaság biztonságát tehát az állattenyésztés jelen­ti, amit már a szövetkezet vezetői régen felismertek. FORDULÓPONT A KORMÁNYPROGRAM Ezelőtt négy esztendővel a szarvasmarha-létszám 700 rab körül ingadozott. Az ál­lategészségügyi problémák miatt az állományt szinte kétévenként cserélni kellett. Kevés olyan termelőszövetke­zet akad, amelyik ezt min­den nehézség nélkül elbírta volna. A cerediek erejét is meghaladta. A tej hozam ebben az idő­ben alacsony volt, a súly- gyarapodás alig érte el a na­pi ezer grammot. Az 5514 hektár területen gazdálkodó , termelőszövetke­zetben szinte „elveszett” a 700 darab szarvasmarha. A juhállomány volt magasabb. Ennek ellenére a tsz-vezetők a szarvasmarha-ágazatot he­lyezték előtérbe. Az ágazat fordulópontját a kormány ál­tal meghirdetett szarvasmar­ha-program jelentette. A gazdaságban hosszú távú, 1985-ig szóló feladattervet dolgoztak ki, amelynek vég­rehajtása után Cereden a szarvasmarha-állomány éléri a kétezer, a tehéniétszám pe­dig a 650 darabot. Mindehhez azonban a szükséges feltéte­leket is meg kellet teremte­ni. A felkészülés már . koráb­ban elkezdődött. 1971-ben fe­jezték be a szakosított te­henészeti telep kivitelezését. Egy év múlva borjú- és üszőnevelő telepek épültek. Tavaly pedig a hízómarhák szállása újabb 320 férőhelyet jelentett az ágazatban. Az istállók felépítése, át­alakítása csak egy része volt azoknak a feladatoknak, ame­lyek a cerediek előtt álltak. SEGÍT AZ ÁLLAM A cerediek lelkesedése ön­magában még kevés a szarvasmarha-ágazat fejlesz­tésére. Pénz kellett, s nem is kevés. A termelőszövetkezet „pénztárcája” nem volt vas­tag. A kormányprogram meg­hirdetése azonban együtt járt az állami támogatással. A megyei keretből is bőven ju­tott Ceredre. Látták, hogy ko­molyak szándékaik, az el­készült istállók feltöltése fo­kozatos, egyszóval nem áll­nak kihasználatlanul. mint más gazdaságokban. Az épületekhez hetven száza­lékos volt az ártámogatás. Az intenzív legelőgazdálkodás­hoz nyújtott összeggel együtt csaknem 12 millió forintot kaptak. A jó legelők leg­alább olyan fontosak, mint a férőhelyek. Elsőnek a tehe­nészetet alapozták meg. Há- rorp éve tart a gyeptelepí­tés, legelőfelújítás. Több mint 700 hektáron végeztek ilyen munkát. A hozamok ennek hatására alaposan megnövekedtek. Rendszeres a tápanyag visszapótlása, s legelőhasznosítási terv biz­tosítja a folyamatosságot. A legfrissebb elképzelés: hor- dalókfelfogó gátat szeret­nének építeni, s ezzel a lege­lők egy részét öntözhetnék is. Munkájuk eredménye: el­érkeztek odáig, hogy nincs probléma a takarmánj'ellátás- sal. Gondoskodtak arról is, hogy az állatokkal hozzá ér ;á gondozók törődjenek. Az idén például ^huszonkilencen sze­reztek betanított munkás ké­pesítést. HOSSZÚ AZ ÜT Tavalyelőtt a szarvasmar­ha-ágazat az állami támoga­tást leszámítva veszteséges volt, mintegy félmillip lo- rinttal. Az elmúlt évben azonban a jövedelem elérte a három és fél millió forintot. Hosszú az út a szarvas­marha-programból adódó feladatok végrehajtásáig. Ha a terveket időarányosan vizs­gáljuk, reálig a cerediek cél­kitűzése. A létszám jelenleg 140G darab, a tejhozam las­san közeleg a háromezer li­terhez. A következő évek­ben a minőségi javítás a cél. A termelőszövetkezet saját állatorvost alkalmazott, s ezzel nagyban enyhített az állategészségügyi gondokon. A problémák a fejlődéssel együtt vállalkoznak. Sótér István tsz-elnök és Simon István főmezőgazdász egy­előre kétségek között áll. Tudják. hogy változnak a gazdasági szabályozók, de fo­galmuk sincs még, hogy ez miként befolyásolja a szarvasmarha-tenyésztést. Elképzelésük szerint a tejtermelés kerül előtérbe, de megmarad a hizlalás is. A kanyargó út Cered előtt kiegyenesedik. Olyan, mint futópályán a célegyenes. A ceredi termelőszövetkezet már a „célegyenesben” tart a szarvasmarha-program végrehajtásában. Az erőfeszí­tések, . a sok támogatás nem volt hiábavaló. Szabó Gyula Előzetes a mezőgazdaság őszi műszaki-anyagi ellátásáról A mezőgazdasági őszi-anya- gi-müszaki ellátásról tájékoz­tatták az AgrotrÖszt illetéke­sei az MTI munkatársát. A kereskedelem kínálata a má­sodik fél évben is jobb lesz az elmúlt év azonos idősza­káénál, ugyanúgy, mint ahogy ez az első fél évben is lemér­hető volt. Az év első hat hónapjában 15 százalékkal több műtrágyát hoztak forgalomba, az év má­sik felében szintén ugyaneny- nyivel több áll rendelkezésre. Mindemellett valószínű, hogy a termelők összes megrendelé­sét nem tudják majd kielégí­teni; a forgalomba hozott mennyiségnél várhatóan még többre lenne szükség, miután örvendetesen megnőtt a ter­melők érdeklődése a talajerő- pótló anyagok iránt. Az Ag­rotrÖszt becslése szerint az igények 8—10 százalékát nem tudják majd fedezni, de min­dent egybevetve a tavalyinál kedvezőbb mütrágyaalapot ad­tak és adnak az év hátralevő részében is a növekvő termés­hozamok eléréséhez. Az év első felében csak­nem 2,4 milliárd forint értékű növényvédő szert adtak el. A különféle vegyszerek, ' talaj- fertőtlenítők iránt a kereslet várhatóan erős lesz a nyár végi és az őszi hetekben is. A kereskedelem megnyugtató el­látást biztosít, a készletekből ki tudják elégíteni a megren­deléseket. A gazdálkodóknak azonban fel kell készülniök arra, hogy a külföldről gyak­ran késedelmesen érkező szállítások miatt egyes ké­szítményekre hiába adnak fel megrendelést, ezek helyett más hasonló rendeltetésű ve­gyianyagot vásárolhatnak majd az Agroker-telepeken. A gépallátás pozíciója is kedvező. A kereskedelem rak­táraiban jelentős tartalékok vannak, egyebek között trak­torokból és más felszerelések­ből. A második fél évre ese­dékes külföldi szállítások is megkezdődtek. Megérkeztek az első szovjet magtisztító be­rendezések. A gépeket rövide­sen átvehetik a gazdaságok. A nagy teljesítményű szárítóbe­rendezésekből például a szol­noki gyár és az ÉLGÉP Vál­lalat eddig már mintegy 130- at szállított és a következő időszakban átveszik majd a szerződésben lekötött vala­mennyi gépegységet. (MTI) Ünnepre terítették az asz­talt Perecz Lászlóéknál. Az ebéden részt vett Tran Duc Nhoam, a vietnami fiú. Töré­keny a termete, sápadt arca beesett. Haja fekete, mint a szeme, amely élénk. Mindenre felfigyel. Az érdeklődéséért el­néző mosollyal kér bocsánatot. Az ünnepi ebédet tisztelettel a vendéglátó család iránt, szép kiejtéssel, magyarul megkö­szönte. — Hálás vagyok bácsikám- nák — mélyen meghajtotta fe­jét. Arcán volt, hogy jólesik messze hazájától a szeretet, amellyel elhalmozták őt. A háziasszony nem szűnt meg kínálni. Az unokák fogták ke­zét, a ház gazdája pedig te­kintetével simogatta vendégét. Néhány hónapja Saigon talál­kozott Perecz László, a diós- jenbi nyugdíjas tanácsi dolgo­zó a vietnami fiúval, aki egy küldöttséggel, maga pedig ba­rátaival tartózkodott a kirá,n- dulóhelyen. Azt mondta Pe­recz László. — Amikor látom őket, az a mérhetetlen szenvedés jut eszembe, amelyet átéltek. Az ajtóban találkoztak ősz- sze Nhoammal, aki illedelme­sen utat engedett az idősebb embernek ezekkel a szavak­kal. — Tessék parancsolni... Perecz László a fiúra né­zett, akinek a tekintetéből őszinte tisztelet áradt. Azt kér­dezte tőle: — Te tudsz magyarul? — Igen, én most tanulom a magyar nyelvet... Trap Duc Nhoam, amikor Diósjenön, mint vendég visz- szaemlékezett erre a találko­zóra, annyit mondott: — Nekem ez olyan volt, mint édes bátyámmal talál­kozni. A Saigon kezdődött kapcso­lat tovább mélyült Perecz László és Tran Duc Nhoam között. A vietnami fiú Ma­gyarországon tanul. A Műsza­ki Egyetem jövendőbeli hall­gatója. Most végzi az egyéves előkészítőt, Nehéz a feladata Itt keresi őt fel rendszeresen Perecz László, hogy, ha más­képpen nem, jelenlétével se­gítse a nehézségeken átjutni őt. Azt mondta erről a talál­kozásról, hogy érzése szerint jólesik a hazájától messze ta­nuló Nhoamnak. A fiú szá­mára nehéz magyar nyelv ta­nulásának elősegítésére, na és a baráti gondolatok kicserélé­sére hívta meg családja köré­be Nhoam,pt. így került Diós- jenőn az ünnepi asztalhoz a fiú. Pereczék udvarán nyílik a rózsa. Lassan érőbe fordul a szőlőlugas. A Börzsöny vi­gyázza a verendás kis ház csendjét, ahol a zúgó harcok­ban megfáradt katonp érzé­keli a békét. Hét éven ke­resztül teljesített katonai szol­gálatot Tran Duc Nhoam. Védte hazáját. Egy esztendeje, amikor halkultak a fegyverek Vietnamban, megnősült. A kö­telesség viszont Magyaror­szágra szólította tanulni. Ami­kor útra kelt, megszületett kisfia. Még nem látta, csupán levélből értesült erről. Ven­déglátója ezt tudta. Felemelte a poharát, és így köszöntötte vendégét. — Családod egészségére, mindannyiunk békéjére . .. Csend lett az ünnepi asztal körül. A fiatal Vietnami ar­ca mozdulatlan maradt. Te­kintetében volt valami külö­nös fény. A kemény akaratát tükrözte, majd melegen né­zett magyar barátaira. A po­harak halkan megcsendültek. B. Gy. NÓGRÁD — 1974. augusztus 16., péntek 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom