Nógrád. 1974. július (30. évfolyam. 152-177. szám)

1974-07-14 / 163. szám

A nógrádi völgyek tövében százharminc falu húzódik meg. A falvakban 177 ezren élnek — Nógrád lakosságának 76 százaléka. Hatvanegy falu lakosságának száma nem éri el az ezret.

Megkapó látványt nyújt ilyenkor nyáron a nógrádi táj. Érlelő táblák, zöldellő mezők, égbenyúló nyárfák vonzzák az idegent, marasztalják, visszahívják. Gyönyörködik a tájban a nógrádi ember is. Falujárásra indultunk. Utunk az Ipoly völgyén át vezetett. A 130 faluból 11-et kerestünk fel, 11 emberrel találkoztunk, s tettük fel a kérdést: miért szereti faluját? Nehéz volt a válasz, mert hirtelen

^jvo/v\oxv/vy\/vo/\xv/v'\/v'\A</\/v'\;

jött a kérdés. A beszélgetés során sok mindenről szó esett. Munkáról, emberekről, arról, ki mire büszke, mi húzta vissza az ország más vidékéről. A szülőföld szere- tetéről egyszerű szavakkal szólt az egyik faluban egy 82 éves ember. „Az én falum ez, azért szeretem!" — mondta, s a mondatban sok minden benne volt. Ütba ejtettük Szécsényt, majd tovább mentünk Nagylócon át, és időztünk Hollókőn. A Mátra völgyén vezetett vissza utunk. A hétköznapok munkásaival, embereivel váltottunk szót, villantottunk fel emlékeket, kértünk vallomást. A nógrádi emberek mondták:

t

UA/V'vAXNAWVA/VVVA/VV/V'nA/'

Nem vágyódom el

Dédapám is...

ijplífe«

— No, mit gondol?

— Lehet, úgy hatvanhét.-*• No, tegyen hozzá még tizenötöt. Nyolcvankettő leszek ez év novemberében.

— Itt lakik Kesziben?

— Itt is születtem, de itt született az apám, a nagyapám, még talán a dédapám is.

— Akkor szereti Készít?

— Szeretem! Ez az én falum! Szülőfödj ét hogyne szeretné az ember.

— Nagy a családja?

— Hat gyerekem van. öt lány, egy fiú. Nyolc volt, de kettő meghalt.

— Milyen emberek laknak Kesziben?

— Dolgos emberek!

— Látom, maga sem tétlenkedik.

— Nem biz’ én. Minden évA szekeret támasztja az ben leadok egy hízóbikát. Auftrag. Fürdőzik a reggeli nap- gusztusban viszek egy üszőt — ban, várja, hogy a lovak gaz- mondja komótosan és meg- dája megérkezzen. igazítja kalapját.

— Hány éves, bátyó? (Zsidai .István, nyugdíjas) ,

Szegedre visszamennék

— Kőműves a szakmám,

mégis autót' vezetek. A Volánnál dolgozom. Nagybátony- ból szállítunk. Két nap munka, két nap pihenés. Házam \'an Mátramindszenten, sok munkám van benne. Nős vagyok, egy gyermek apja. Cere- den születtem, de húsz éve nem jártam ott. Olyan kul- t úrotthonunk van Mindszenten, hogy három ha akad ilyen a megyében. Most, hogy van igazgató, van program is.

Szegeden katonáskodtam, különösebben nem fogott meg a város, bár mióta visszajöttem háromszor voltam már lenn — csoportokat vittem. A Tar- ján-lakótelep, az igen! Ha fiatal lennék, nem lennék nős, okkor egy olyan helyen, mint Szeged, ellaknék. Nem mintha

Mindszent nem lenne ,jó. Ott va megelőzött. Második helyen

van a futballcsapat, annak va- végeztünk.

gyök a jobbhátvédje. Lucfal- (Oláh Tibor gépkocsivezető)

Ha befogadta, megszereti

— Negyven éve élek Egyházasgergén. Nem vágyódom el innen, megszoktam ezt a helyet. Talán azért, mert nyugodt emberek élnek errefelé. Nekem nincs, nem lehet panaszom senkire. Jó emberek a gergiek, ezt azért is tanúsíthatom, mert amikor „mozgósít” valamire a termelőszövetkezet, mindannyian jelentkeznek. Erdész vagyok. Mindenem az erdő. Nézze, ezeket a nyárfákat. Én ültettem őket és ki nem mondhatom, milyen jó érzés látni, mekkorára nőttek. A cseme- tésbe indulok. Három asszonyt várok, meg a férfiakat. Ott végzünk munkát ezekben a napokban. Szép, fenyveserdő lesz ezekből az apró fákból, ha megérem. Jó lenne gyönyörködni bennük, ha megnőnek. Hatvannyolc éves vagyok, nem panaszkodhatom, jó erőszeretik. Erre a pedagógusok mondhatnának példát Kevés a szabad időm, sok mindent csinálok, de nem panaszkodom.

Örülök, ha dolgozhatom a községért! Nem szeretem az olyan embereket, akik nem tudnak lelkesedni, akikszenv- telenül beszélnek, akik közömbösek.

(Szabó István ÁFÉSZ osztályvezető)

Mert szép falu...

r — Sokat mondok, ha most nyolcszáz lakosa van Hollókőnek. Évről évre kevesebben vagyunk. A falu fiatalja elmegy innen. Mit is keresne itt? Nincs olyan lehetőség nálunk, mint másutt, öt éve dolgozom a műemlékvédelmi felügyelőségnek. Eleinte 5.50 volt az órabérünk, most legutóbb felemelték. Én már jól ismerem a falut, nekem nem nyújt semmi különöset, dehát én itt élek. Bezzeg az idegenek! Jönnek vasárnaponként, fényképeznek, nézelődnek. Szép falu Hollókő! A padlást rendeztük be az asszonyokkal — hamarosan átadják ezt a turista- szállást is. Nem emlékszem, hogy elvágyódtam volna innen. Talán egyszer, amikor fiatal voltam. A fiam katona, a lányom Pesten dolgozik. Évről évre kevesebben vagyunk. A falu fiatalja elmegy innen. Kiesik Hollókő, távol van a főúttól. Mégis sokan felkeresik, mert levegője, hangulata van a falunak, mert szép falu Hollókő!

(Kelemen Balázsné, munkás)

ben érzem magam. A NÖG- elintézésénél. Majd találko' RÁD-tól vannak? Kérem, ré- zunk viszontlátásra! gi olvasója vagyok a lapnak,

most van egy ügyem, fel aka- (Gonda Lajos, erdész)

Szerelem a dalokat

giztem. Szarvason jártam óvónőképzőbe. Ludányhalásziban tíz hónapja vagyok. Eleinte nehezen ment a barátkozás, de már úgy érzem megszerettek a gyerekek — én is őket. Kedvesek, ragaszkodók, szívesen vagyok köztük. Nem panaszkodhatom, jól érzem magam Ludányhalásziban, mégis ha szabad sorrendet felállítani, Szarvasra emlékszem visz- sza legszívesebben. Sokszor gondolok a nyugodt, csendes városra, a diáktársakra. Sokat köszönhetek ennek a városnak, hiszen idekötöttek a diákévek, itt szereztem. diplomát és itt szerettem meg a szakmám, éreztem először hivatástudatot. És itt ismerkedtem meg a vőlegényemmel. Tele vagyok tervekkel, ambícióval, sok mindenben segítettek a — Az Alföld a hazám. A szülők. Szeretek énekelni, tag- Kőrösök partjára szívesen em- ja vagyok a falusi kórusnak, lékszem vissza. Kőrösladány- Szeretem a nógrádi dalokat, ban éltem, Gyomán érettsé- (Perecz Margit, óvónő)

Me gmutatnám az iskolát

Ligetet,

játszóteret

szeretnénk

— Nem tudok elfogultság nélkül beszélni Nagybátonyról. Szeretem ezt a helyet, mert az ember úgy ismeri a többiek gondját, örömét, mint a sajátjáét. A munkáséveimet is itt töltöttem, a bányából mentem nyugdíjba idő előtt. Hogy erre lehetőség volt, azt én soha nem felejthetem el. Mondom is magamnak: neked még mindig dolgoznod kell, akkor is, ha már a kispadon ülsz. Még így sem tudom visz- szaadni mindazt, amit kaptam. Kicsit feledékenyek manapság az emberek. Pedig nem árt időnként visszanézni, hogy ez ember el tudjon számolni önmagával. hogy honnan, .hova jutott. Itt a terveket, a Hazafias Népfront fél éves terveit láthatja az asztalon. Éppen azon dolgozom. Hogy két dolgot említsek: az akácosi részben a halastó környékén szeretnénk egy ligetet kialakítani, ahová kijárhatnának a bányavárosiak. Egy másik tervünk: a település közepén

szeretnénk egy játszóteret a gyerekeknek. Ehhez társadalmi munka kell! A játszótér ügyében készülök Szorosba menni, ahol kommunista szombatot tartanak — megkérem segítsenek.

(Valah László nyugdíjas HNF-elnök)

rom önöket keresni. Korábban segítettek egyik panaszom

Változtak az arcok

— Elsősorban az köt ide, hogy itt születtem. Hívtak sok helyre — mindig nemet mondtam. Szeretem a Mátra völgyében elterülő Pásztót. Egyidő- ben kijártam Albertirsa közelében dolgozni. Nem éreztem jól magam. Soha nem tudnám megszokni azt a vidéket, de mást sem. Itt gyerekeskedtem, itt van a rokonság. Mindenki ismer a legkisebbtől a legna- gyobbig. Hasonló névvel tizenheten élnek a faluban. Az ember ennyi idő után összeforr a községgel. Látja mi épült, együtt tervez, együtt örül a többiekkel. Öröm volt látni, amikor lépésről lépésre megépült a járda, a villany és más egyéb. A pásztói ember nehezen oldódik. Idegenkedik a „külső emberektől, megmondom azt is, miért: sokat csalódott az idegenekben. Az utóbbi időben más a helyzet, mert alig akadt olyan eset, hogy „idegenből” hoztak volna községi vezetőt. Mikor aztán befogadják az illetőt, meg is

— Húsz éve dolgozom a szövetkezetben. Négy éve boltvezető vagyok. Dolgoztam Egy- házasgergén, Mihálygergén és most itt vagyok Litkén. Hazajöttem. Amikor szülési szabadságon voltam, mondták: volna-e kedvem visszajönni.

Hogyne! — válaszoltam, hiszen közelebb vagyok a falumhoz. A szüleim is litkeiek, én is itt születtem. Szeretek a boltban lenni. Az ellátás jó, a FÜSZÉRT-tel, a vegyivel, az iparcikkboltokkal jó a kapcsolatom. Reggel 7-től 1 óráig, délután 5-től pedig fél 7-ig tartok nyitva. A férjem az acélgyárba jár, dróthúzó, huszadik éve dolgozik egy helyen. A kisfiam, Alfréd 9 éves.

A litkeiek? Szeretnek beszélgetni! Az idős nénik még

ma is mondják, ha vásárolni Hozzám is jönnek szünetek- jönnek: ne számoljon már ben cukorkát, zsömlét, sok annyit, drága! Szép a mi fa- niás egyebet vásárolni. Meg is lünk. Megmutatnám az isko- érzem, hogy szünet van. lát. Arra vagyunk a legbüszkébbek. Sok gyerek jár oda. (Koncsok Józsefné, boltvezető)

— Debrecenben végeztem az agráregyetemen. 1972-ben.

Nagyon sok hely volt az alföldi gazdaságokban. mégis visszajöttem ide, Szécsénybe. Szülőföldem, sok minden ehhez a vidékhez köt. Érzelmi elkötelezettség? Egy kicsit „z is! Patrióta vagyok, nekem ez a táj a legszebb! Szécsényben jó lehetőségek vannak, hiszen nagyközség. A különbségek szembetűnőek. No, nem Debrecen és Szécsény viszonylatában gondolkodom, hanem úgy, hogy mi volt akkor, amikor elmentem 1967-ben, és mi van most. amikor visszajöttem a faluba. Változtak az arcok, d ? változtak az emberek belülről is. Igényesebbek lettek, magasabbra tették a mércét, és ezért hajlandók is tenni. Nem tudom látta-e a várkertet? Nézze meg, mert kevés község dicsekedhet hasonlóval! A rendezési terv már elkészült, társadalmi munkára van szükség, és meg is alakult már az intéző bizottság. Ennek tagja vagyok. Heten vagyunk és szeretnénk, ha minél előbb birtokukba vehetnék a szé- csényiek. Ne csodálkozzon, hogy az Agrolaborban van és tervrajzokat lát. Az Ipoly- rendezés tanulmánytervei, egy-két naP°s munkám van még vele.

(Kiss Lajos, agrármérnök)

Szöveg: Szokács László. Fotó: Kulcsár József

1