Nógrád. 1974. július (30. évfolyam. 152-177. szám)
1974-07-04 / 154. szám
V iszontlátásra jövőre! Jajaink értéke Máfrakereszfesen — nyári telepen A TELEP KIVÁLASZTÁSA telitalálat! Nógrád és Heves határán, a Mátra egyik szép völgyében, Mátrakeresztesen, nyitották meg — immár másodszor — a megye amatőr képzőművészeinek nyári telepét. Az általános iskola tantermeit tíz napra a pásztói tárás amatőr képzőművészeti körének tagjai, és a megye néhány más településéről jelentkező alkotók vették birtokukba. A legtöbben rajztanárok, vagy a főiskolát végzik. Amikor a létszámról érdeklődtünk a kör vezetője Perényi Anna szurdokpüspöki tanár elmosolyodott. — Az első napon tizennégyen voltunk, közben húsz fölé emelkedett a létszám. Most újból tizennégyen serénykedünk. Az időpont nem a legjobb: június végén sokan utaznak vizsgázni, így bármennyire szeretnének köztünk lenni, csak két-három napra „Ugrottak be”. Az összetételről felesleges érdeklődni: a tanteremben, az udvaron, mindenütt árulkodó nyomok utalnak „mesterségük címerére”. Az épület előtti pádon Szabó Endre és Czene Béla farag. Egy női fej. és egy asszonyfigura formálódik a véső nyomán. Az egyik tanteremben krokiznak: a modell három-öt percenként változó mozdulatait igyekeznek rögzíteni. A program befejeztével a rajzlapokat, vázlatfüzeteket, elpakolva jöhet a megbeszélés: ..Ez az álló alak sikerült tálán a legjobban”. Szerintetek a vékonyabb, vagy a vastagabb vonalvezetésű rajz sikerült?”. „Délután kimegyek akvarellt festeni. Nem tartasz velem?”. Ebben a zsibongásban cserélődnek a tapasztailatok, így születik sok ötlet. — BADARSÁG LENNE azzal az elhatározással érkezni egy művésztelepre, hogy mondjuk: három olajfestményt szeretnék befejezni, tíz nap alatt! Ez csak görcsös erőlködést szülne! Más a cél: egyrészt a „technikánkat”, a látásmódunkat fejleszteni, és ami még fontosabb, észrevenni a témákat. Ha az itt szerzett benyomások élménnyé érlelődnek, nagyon hasznossá válik ez a rövid táborozás — fejtegette Simon Imre. Cso- mány Kálmán grafikusművész, aki a tábor vezetését vállalta, ugyanezt vallja. •— Nagyon jó légkörben folyik a munka. Nem tudtam végig jelen lenni, de így is megfigyelhettem, hogyan segítik a vetítések, az ezeket követő beszélgetések a kör tagjainak fejlődését — Kevés a tíz nap, legalább két hét kellene! — sóhajt fel Kádár Józsefné. — Az ember belelendül a munkába, és máris jön a búcsúdélután. — Lehet hogy jövőre hosz- szabb lesz a táborozás. Szeretnénk az eddigi tapasztalatokat hasznosítani a szervezésben is — kapcsolódik a beszélgetésbe Bózvári József, a Pásztói nagyközségi Tanács művelődési felügyelője. — A felvételeken, az ellátáson javítani akarunk. Főleg a tisztálkodási lehetőségekre gondolok. Szívüprünk ez a telep. A megyében egyedül itt Van lehetőség az amatőr képzőművészek - nyári közös alkotómunkájára. Ha jól sáfárkodnak az idővel — és ez így van — akkor még őszszel, sőt télen is, a tanári munka mellett, sok élmény vár feldolgozásra. Tervezzük hogy ősszel kiállítást rendezünk a nyári termésből. Régóta gondol a Lovász József Művelődési Központ vezetője egy kiállítóterem létrehozására, ami a pásztói járás amatőr művészeinek állandó fóruma lehétne. — ALAKULÓBAN a törzsgárda. De évente jönnek friss erők is. Ami a legfontosabb: erősödik a hit, hogy érdemes ide jönni, segíteni tudunk egymásnak — mondja Simon Imre. A faliújságon képeslap. Párizsból küldte Iványi Ödön festőművész, a tavalyi táborvezető, jó munkát kívánva. Az idősebbek és fiatalok közössége: Révész Erzsébet és Róka Ágnes főiskolások, és a már több éve dolgozó rajztanárok, Zeke Äzsef, Leszenszky László dolgoznak együtt. Nógrádi Andor, Goós Imre, Pénzes Géza képeiben, Angyal Barnabás rézdombor- műveiben bizonyára még sok mátrakeresztesi élményt felbukkan. A legtöbben így búcsúznak egymástól: viszontlátásra a jövő nyáron! G. Kiss Magdolna A kamerák előtt Hazánkban egy nagyobb városra való fehérköpenyes hadsereg dolgozik egészségügyi munkakörben. 220 ezer ember gyógyít, vagy segíti közvetve a betegek gyógyulását. E hatalmas szervezet főszereplője az orvos, aki nem csupán gyógyító doktor, hanem társadalmi ember is. — Az Emberek, fehérben című, rövidesen forgatásra kerülő dokumentum- film-sorozat az orvostársadalomról szól, általános gondokról, sikerekről tudósítva, s egyéni portrékat is fölrajzolva. A szerkesztő-hendező Kardos István (aki többek között az emlékezetes Szent-Györgyi Albert-filmet készítette) talán legfontosabb szándéka, hogy az orvosokkal szólva az orvosokról — egyben a közvélemény kérdéseire is válaszolni próbáljon. Ismerősök, új kameraállásban — talán így summázhatnánk Balogh Mária riporter készülő új munkájának témáját. A Hogyan élnek régi partnereink? című, júliusban forgatásra kerülő film ugyanis a riporter korábbi műsoraiból idéz néhány olyan munkásembert, aki lényeges dolgokról szólt, vagy aki jó emberi kapcsolatba került annak idején az őt felkereső televíziós újságíróval. Most újabb találkozót kér a kamera: Balogh Mária arról kérdezi „régi ismerőseinket”: a Központi Bizottságnak a munkásosztály- lyal kapcsolatos határozata kinek mit hozott? Milyen változásokat eredményezett az országos határozat a családokban, az egyes munkahelyeken? — A riportfilm ren dezője Téglásy Ferenc. Felszabadult művészet — ez a címe D. Fehér Zsuzsa rövidesen forgatásra kerülő filmjének, amely szocialista művészetünk 30 esztendejéről szólva, a monumentális, közösségi művekre hívja fel a figyelmet. A háromrészesre tervezett alkotás egyes témáit: a köztéri szobrászat, a monumentális festészet, az iparművészet nagyméretű alkotásai. A képzőművészeti film stábja az ország legkülönbözőbb pontjain keresi fel majd a témában, rendeltetésben, stílusban szintén igencsak különböző műveket. Július közepén kezdik a felvételkészítést. MEDDIG NYÚJTÓZZUNK? A közmondásra hallgatva, ameddig a takarónk ér. De meddig ér a közös takaró, az átlagos takaró, amelyet a statisztikák jellemeznek? Némelyek lába jócskán kiióg alóla, másokat bőségesen befed. Ámde: ha Évike japán kazettás magnót kapott ajándékba, szinte biztosra vehető, hogy hamarosan több osztálytársa hasonlót, lehetőleg kicsivel „különb” magnót mondhat magáénak születésnapjára, névnapjára, vagy más alkalomból. Mert otthon elmondta, hogy Évikének igazán... A gyerekek természetesen mindig elmondják, mit kapott a másik. Nem feltétlenül számításból. A gyerekek többségének pontosan megmagyarázhatjuk Évike papájának jobb anyagi helyzetét, kivagyiságát, flan- colását, a gyerek megérti. A bökkenő az, hogy a szülő nehezen nyugszik bele, lám azoknak erre is futja, márpedig semmivel sem „menőbbek”, igazán furcsa lenne, ha ők igen, mi pedig nem. Tehát, ha törik, ha szakad, a magnó meglesz. A kosztpénzből, a túlórából, a különmunkából, mindegy. Valahogyan! Mint ahogy a szomszédok spanyol útja, csináltatott cipője, emeletes-garázsos hétvégi háza mind olyan serkentő, hajtóerő, aminek szinte lehetetlen ellenállni. A beszélgetések egy része máris lökést ad, mert ugye így kezdődik: „Kinél varratsz? Építkezel? Milyen kocsid van?” Nem eleve rossz kérdések. Valóban öröm beszámolni minden gyarapodásról. A dicsekvés is gyarlóságaink közé tartozik.. De mindez addig természetes, amíg a javak fajtája, nagysága nem válik mértékké. Mert, ha igen, ha elfogadjuk egyedüli értékmérőnek, akkor a szerzés vágyát kordában tartani alig tudjuk. És nemcsak a szerzésvágyat, hanem annak következményeit sem. A közkeletű példák első csoportjába tartoznak: a zsíros kenyér vacsorákon spórolt autó. a kínosan borítékolt háztartási pénz, hogy a maradékból azon az egy-két-három estén, amikor vendéget fogadunk, vagy vendégségbe megyünk „megmutassuk”. Mit és miért? Mert úgymondt, attól nő a renoménk. Közben pedig észrevétlenül fogy napi jókedvünk, összekeveredik a lényeges a lényegtelennel, a látszat a valósággal. Igaz, a méltatlan versengés határait végül is megszabja pénztárcánk vastagsága. A versenyt, így egyesek nagyban űzhetik, mások kicsiben. Tény, hogy ennek a vetélkedőnek csak azok köréből 7. Akkor már ott állt a Tröszt kocsija, egy mentőautó pedig a töröttlábúval épp akkor kanyarodott ki az útra. Igyekeztünk volna a többiekhez, de Zsuzsába ütköztünk. Abban a félelmetes morajlásban, ami a környék levegőjét szünet nélkül betöltötte, még tétován jártunk-keltünk. Csak Flóri bizonyult magabiztosnak, mint mindig. Előrelátóan megbízta az asszonyát, hogy vásároljon hideg élelmet, vagy két-három napra valót, addig alighanem hideg élelemre szorul az egész falu. Mintha kirándulni készültünk volna. Természetesen, engem sem akart kihagyni a dologból. De én leintettem. Nem szeretem, ha mások gondoskodnak rólam. És éppen Flóri felesége! Zsuzsa mégis visszafordult. Máig sem hiszem, hogy nem szántszándékkal csinálta. Azért csinálta, hogy négyszemközt maradhassunk. Ügy rendezte, hogy vissza kelljen fordulnia. A férje addigra már a többiek közt állt, Zsuzsa meg énelőttem, az én köpenyemben. — Majdnem elfeledkeztem róla! — mondta. Biztos voltam benne, hogy hazudik. Dehogyis feledkezett el róla. Engedte lesegíteni a köpenyt. Annyi év után először kerültem ilyen közel hozzá. A haj most a természetesnél is feketébb volt. A homlokára hulló tincsek így még jobban kiemelték világoszöld szemét. Csípője azóta teltebb lett, de a járása még mindig, mint a macskáé. Szinte sütött a közelsége, amikor a vállához értem. — Mióta vagy a felesége? — kérdeztem. — Nem mindegy neked?! — húzódott el tőlem. Ráismertem ingertkeltő modorára, mely egyszerre vonzotta és taszította az embert. 4 NÓGRAD - 1974. JÚLIUS 4„ csütörtök — Ügy látszik, neked sem mindegy — mondtam. — Miért? — nézett rám őszinte csodálkozással. — Máskülönben nem kellett volna bemutatkoznod — mondtam. Elfehéredett az arca. Tudtam, hogy szavakat keres, minél tüskésebbeket. Nem kellett sokáig keresnie. — Semmit sem változtál — mondta —■> épp’ olyan öntelt vagy, mint voltál. Sarkonfordult és otthagyott. Nagy lett már addigra a sürgés-forgás. Egymás után érkeztek a Tröszt kocsijai, a járástól tűzoltóautók jöttek, számítva minden eshetőségre, később láttam visszatérni a mentőkocsit is. Volt tudniillik egy sürgető feladat, aminek végrehajtása nem kis veszély- lyel járt. Meg kellett menteni a berendezést, a gépeket, le kellett szerelni legalább az értékesebbjét. Ne is mondjam, hogy a feladatot az apostolok vállalták. Kelemen már a nevemet kiáltozva keresett. Egy percet sem késlekedhettünk. Tudja, ahogy megközelítettük a fúrótornyot. gumicsizmában és vízhatlan köpeny-' ben, a fejünkön bányász sisakkal, egyszerre meghűlt bennünk a vér. Pedig a torony aljában ugyancsak forró volt a levegő, a feltörő víztől is, meg a látványtól is! Micsuda erő szabadult ki a kezünk közül, atyaúristen! Állandóan úgy éreztük, hogy a következő pillanatban szétveti az egész tornyot, a föld megnyílik alattunk, s mindenestől elnyel bennünket. A cső sírt a nagy erőfeszítésben, de nem engedett. Elképzelheti, milyen munkát végeztünk mi ott. Nem részletezem ezt, nyilván elmondták magának. Én azt akarom elmondani, hogy bennem mi ment végbe attól kezdve. Akár hiszi, akár nem: a legfeszültebb pillanatokban, amikor minden kis mozdulatra ügyelni kellett, amikor már nem tudtuk, hogy a forró szennyes lé. vagy az izzadság marja az arcunkat — bennem akkor is folyton a feltámadt emlékek kavarogtak. Zsuzsával! a kollégiumban ismerkedtem meg. Odahaza egyetlen gyerek voltam, anyám szülésznő, és mindenáron orvost akart belőlem nevelni, de nem vettek fe! az egyetemre, hát addig járt Ponciustól Pilátusig, amíg az ápolóképzőre sikerült bejutnom. Így kerültem a kollé- gimba. Anyámnak az volt a terve, hogy utána újra neki- rugaszt az* egyetemnek, a képzőről talán majd sikeresebben. Nekem semmi tervem sem volt. Orvos szívesen lettem volna, de alapjában véve nekem mindegy volt, hogy mit fogok csinálni. Jól akartam élni. . (Folytatjuk) lehetnek részvevői, akiknek nem a létfenntartás a gondjuk, akiknek a fizetéséből a legszükségesebbek kiegyenlítése után is marad, örülhetünk is, ha mind többen vállalkoznak a javak összemérésére, mert van mit összemérni. És mégsincs kedvük a mé- ricskélés. láttán a derűre. A mindennapi kenyérszerzés félelmetes gondjától nem azért volt érdemes megszabadulni, hogy bárki emberi értékét a javak nagyságával határozhassák meg. Ez a mérték hamis, ezért az elismerésért nem éri meg zsíros kenyeret vacsoráim. Azért sem, mert közben eltorzul a személyiség. És ez az eltorzulás tartozik a példák másik csoportjába. Ha manapság a munka utáni programról faggatózunk, számos esetben hallhatunk olyan választ, hogy „maszek munkát vállalok, fusizom, túlórázom”. A munkaidő 12—14 órára nő, hozzá az utazás, alvásra is alig marad idejük. Némelyiküknek lakásra, bútorra kell a pénz. Legyen meg minél előbb — az átmeneti időre szóló elszántság érthető, elfogadható. De hol a megállás? Amikor már telekre, kocsira és még mindig napi tizenkét órában... FÉLREÉRTÉS NE essék, senki jogát nem vitatjuk a nagyobb keresetre, különösen azokét nem, akik a maguk erejét, egészségét adják, azokét akik az átlagosnál inkább nehezebben, mint könnyebben „nyújtják" takarójukat”. Ez nem irigység, nem megrovás. Csupán féltés! A példa szólhatna a magánpraxist mindennapos végkimerülésig gyaJ korló orvosról, borravalót hajszoló taxisról, fusizó szakmunkásról, sokakról, ha így jobban tetszik — sokunkról. Nem a harácsolókról, nem a törvénytelenül vagycmoso- dókról — azokkal a hatóságoknak lehet dolguk. Azokról nem az „érted haragszom” indulatával kell szólni. A féltés ehelyütt „csupán” azért, hogy vajon megéri-e a plusz jövedelem a tétet? Megéri-e, no, nem a lelki üdvösségünket — mindössze a művelődésünket, közösségi törekvéseinket, a gondtalan öröm perceit. Pusztán a gyarapodásért átalakítani életünket, kockáztatni egészséget, vagy akárcsak örömet, akárcsak a napfény élvezetét... Nem éri meg! Ez a fajta nyújtózkodás, kilógás a takaró alól, egészségtelen. Elfogadhatjuk-e a divattá váló verseny rossz szabályait? NEM FOGADHATJUK EL! A védekezés bonyolult, összetett feladat, hiszen a versengés tudati mozgatóit kell megtalálnunk, rosszul értett elveket kell helyesen értetnünk. A védekezés akkorra lesz eredményes, amikor a „mid van” kérdésre mind többen sorolják meggyőződéssel azokat az értékeinket, amelyek megmutatják, hogy szellemiekben, tudásban, alkotni vágyásban hová jutottunk, és milyen társadalmilag hasznos munkára vagyunk képesek. Amitől egyébként az „átlagtakaró” mind nagyobb nyújtózkodást enged meg — mindnyájunknak. Maros Dénes Ma este kerül bemutatásra a televízióban a Családi kör, Képünkön: jelenet' a 20.55 órakor kezdődő műsorból. Segélyez a szakszervezet Az idei év első negyedében 50 750 forint értékben fizettek ki segélyt a gyárban, ebből csak a szülési segélyre fordított rész megközelíti a 18 ezer forintot. A segélyezési albizottság kidolgozta a segélyezés alapeLveit. A kérelmek teljesítésében minden hét csütörtökén döntenek. 400 forinton aluli segély már nincs, a legmagasabb összeg S00 forint. A részesedési fejlesztési alapból képzett évi segélykeret 175 ezer forint. A szakszervezeti bizottság ezen felül a tagdíjak 27 százalékát, évi 270 ezer forintot fordít segélyezésre. A béralap terhére rendszeresen segélyezik a nagv- családosokat es az egyedülálló anyákat. Előbbieket tanszersegély formájában, az egyedülálló anyák pedig karácsonykor kapják meg az összeget Az az egygyermekes egyedülálló anya például, aki húsz éve dolgpzik már a gyárnál, karácsony előtt 80o forintot kap kézhez. Két nagycsaládos beutalóját idén teljes egészében a szak- szei’vezet fizette. A nyugdíjasok segélyezésére idén 19 ezer forintos keret áll rendelkezésre. A szervezett nyugdíjasok évi egyszeri segélyezésére felmérést végez a gyár. hogy a leginkább rászorulók kapjanak az összegből. Jövőre már a felmérés alapján. külön kérvény nélkül kapjak meg segélyüket.
