Nógrád. 1974. július (30. évfolyam. 152-177. szám)

1974-07-26 / 173. szám

JTelzárhcxni as élvonalhos Honismereti akadémia Nyíregyházán A Hazafias Népfront és a Népművelési Intézet július 15. es 20. között Nyíregyházán honismereti akadémiát szerve­zett, a mozgalom időszerű kérdéseinek, teladatatnak or­szágos szinten való megvitatá­sa céljából. Nyilván összhang­ban volt a márciusi párthatá­rozattad, amely hangsúlyozta a honismereti mozgalom fon­tosságát az állampolgári ne­velés és a szocialista hazafi- sag kialakításának területén. Negern, mint szakkörvezető­nek az a megtiszteltetés ju­tott, hogy megyénk egyik kép­viselője lehettem, ezen a tar­talmas tanácskozáson. A célnak megfelelően válto­zatos és élményszerű program várt arra a mintegy 70 hon­ismereti aktívára, akik az or­szág különböző részeiből ösz- szegyűltek. Az első napon a honismeret és á közművelő­dés összefüggéseiről, kapcsola­tairól hallottunk érdekes elő­adást, melyet kiegészített Ne­mes Péter országos úttörőtit­kár előadása az úttörők hon­ismereti akcióiról. Ezt korre­ferátumok és vita követte. Másnap a vendégek Mátészal­kára utaztak és a helyszínen ismerkedtek a rohamosan fej­lődő, hajdan rendkívül sze­gény és elmaradott helység életével, új arculatával. Gyor­san fejlődő iparára jellemző, hogy ma már 10 ezer ipari munkás dolgozik üzemeiben. Délután a munkacsoport a mezőgazdasági szakközépis­kola kiválóan működő honis­mereti és agrártörténeti szak­köreinek foglalkozásait tekin­tette meg. Szerdán Vaján, a Vay Múzeumban és várkas­télyban hallottunk előadáso­kat a Rákóczi- és kurucha- gyományok ápolásáról. A kas­sai Batsáinyi-kör vezetője is felszólalt és ismertette a szlovákiai előkészületeket ar­ra vonatkozóan, hogy a közel­gő Rákóczi-évfordulót méltó módon megünnepelhessék. A délutáni vitában felszólalt Leblanc Zsoltné, megyénk másik képviselője, aki el­mondta, hogy Nógrád hűen ápolja a Rákóczi-hagyomá­nyokat, hiszen a fejedelem nálunk is többször megfor­dult, s ennek sok írásos em­léke maradt meg a levéltár­ban. Csütörtökön Nyíregyhá­zával, a 80 ezer lakpsú me­gyeszékhellyel ismerkedtünk. Szombaton pedig a jövő évi tervekről kaptunk tájékozta­tást, majd a tanfolyam mun­kájának értékelése zárta az egyhetes munkát. összegezzük a számunkra is hasznos tanulságokat! Minde­nek előtt figyelemre méltó a rohamosan fejlődő Szabolcs élenjáró honismereti tevé­kenysége. Csaknem minden második ember lelkes lokál- patrióta; ismerik eredményei­ket és büszkék rá. Tsz-tago- kon, az ipari munkásokon kí­vül a mérnökök és az orvosok is ott vannak a mozgalomban, amely igazi tömegmozgalom. A kis községekben, mint pél­dául Vaja, egy-egy helytörté­neti előadáson négyszáz fő vesz részt, a tarpai tsz-oek saját lapja van (Esze Tamás népe), többnek amatörfilmes csoportja működik. De sokat adnak eredményeik propagá­lására is. Erről szól a helyi sajtó és a rádió, amely az akadémiáról naponta részlete­sen tudósított. Számtalan honismereti kiadvány jelent meg az utóbbi időben. A hoz­zászólások során meggyőződ­hettünk róla, hogy ezen a té­ren Szabolcs nem áll egyedül az országban. Erről különösen a krónikaírás napján bemuta­tott dokumentumok győztek meg. A tervek szerint 1976-ban — nyilván nem véletlenül — a Rákóczi-emlékévben me­gyénkben, pontosabban Salgó­tarjánban kívánják megren­dezni a már évente ismétlődő honismereti akadémiát. Ez mindannyiunktól fokozottabb munkát és komoly felkészü­lést igényel. Megyénknek e téren voltak szép eredményei; hogy csak kettőt emlitsek ezek közül: itt volt a krónika;-, írók első országos konferen­ciája, és az első honismereti tábor. Az utóbbi években azonban — s ézt a nyíregyhá­zi akadémián is tapasztalhat­tuk — kissé leszakadtunk az országos élvonaltól. Jó lenne, ha 1976-ra, amikor az or­szág érdeklődése ismét felénk fordul, újból felzárkóznánk az országos élvonalhoz. Ez mindannyiunk közös érdeke! Petényi László Nyári napközisek Balassagyarmaton Á tanévzáró után is gyer­mekek zsivajától, tanári síp­szótól hangos Balassagyarma­ton a Bajcsy úti általános is­kola udvara. A Palócliget fe­lé eltűnt a vaskerítés, kitágult a világ, barátságos faóriások vigyázzák a tábor lakóit. Evek óta minden nyáron nap­közis tábor működik a város ót általános iskolájának tanu­lói számára. Még másfél hó­nap a vakáció ebben a tábor­ban. A gyerekek megpróbál­nak nem gondolni erre — fo­gad nevetve a tábor vezetője, Jónás István tanár. Ha még­is gondolnak rá, azt úgy fo­galmazhatnám meg — veszi at a szót Gaál Gyula pedagó­gus —, hogy még inkább ki akarják használni a hátralevő időt. Hogyan ? Alig győzöm jegyezni a gyerekek szavait arról, hol, merre jártak, hová készülnek, mit csinálnak ma. Tele vol­tak a pesti kirándulás, az ál­latkerti séta, a cirkusz vilá­ga, a szalonnasütés, a rajz­verseny, a tábori zászlófelvo­nás élményével. Dubovszky Lívia pedagógiai főiskolai hallgató nyári gya­korlatát tölti közöttük, ő so­rakoztatja a lármás kis ha­dat. Egyéni érdeklődésből faka­dó kedvteléseknek lehet hó­dolni a sportcsarnokban, a strandon, a kézimunka- és az ügyes kezek szakkörben, vagy az iskola udvarán az asztalitenisznek és a futball- nak. Vannak, akik tojást fes­teni indulnak Emberékhez, az árnyas kertbe, Györgyi néni alkotóműhelyébe, vagy Ker­tész Gábor testnevelő tanárral futballozni mennek. Horváth Árpád vezetésével tollaslabda­szakkör működik, külön a lá­nyoknak, külön a fiúknak. Kézimunkázni is lehet, Jónás Istvánné segíti a 12 kislányt. Jónás István az asztalitenisz híveinek szerez örömet ked­denként. Rendszeresen szer­veznek kirándulásokat Balas­sagyarmat környékére, jártak már a honti nagy szakadék­nál. Ráróspusztán, Hollókőn, vártúrákon is részt vesznek a gyerekek, de hazánk más tá­jaival is megismertetik őket: tervükben szerepel Leányfalu, Visegrád,' Bükkszék és — a művelődési központ jóvoltából — Budapest, a Fővárosi Nagy­cirkusz. Hogy kell azt érteni, hogy „jóvoltából”? — Szó szerint — mondja Jó­nás István, — mert komoly anyagi segítséget kapunk a Nemzetközi zenei tábor Pécsett Az Ifjú Zenebarátok Ma­gyarországi Szervezete és Pécs tanácsa az idei nyáron he­tedszer szervezett nemzetközi zenei tábort a világ zenesze­rető ifjúsága számára. A zenei tábor célja, hogy vendégül lássa azokat az ifjú zenebarátokat, akik vakáci­ójuk egy részét tanulással egybekötött szórakozással kí­vánják eltölteni. A tábor résztvevői a veze­tő professzorokkal, művé­szekkel együtt közösen válo­gatják ki — elsősorban Bar­tók, Kodály és a jelenkori magyar szerzők alkotásaiból a régebbbi és külföldi nagy komponisták előadásra szánt műveit. A részvétel feltétele — az anyagiakon túl — 16-tól 30 éves korig terjedő életkor, és ennek megfelelő zenei végzettség, illetve művészi érettség. A résztvevők bala­toni és egyéb kirándulásokon vesznek részt, megismerked­nek Pécs város'múltjával és jelenével. Mintegy 240 — egyharmad részében külföldi — résztve­vője van a tábornak. Bulgári­ából, Csehszlovákiából, Romá­niából és a Szovjetunióból jött muzsikusok mellett talál­hatók amerikai, angol, belga, finn, francia, holland, japán, spanyol, svájci és svéd tábo­rozok is. A napi program reggel 7 órától este 11-ig tart. Ebben a tábor résztvevőinek kon­certjei is szerepelnek. A jelentős nemzetközi tábo­rozáson Nógrád megyéből, a jelenleg Budapesten tanuló Szütg Katalin, a nagybátonyi zeneiskola volt növendéke vesz részt, zongora és fuvola szakon. Értesítése szerint több magyar és néhány külföldi fiatal kíván ellátogatni me­gyénkbe, hogy megtekintse a fejlődő városokat, és községe­ket, de nem utolsó sorban a csodálatos Mátrát. A vendé­gek itt-tartózkodását zene­kedvelő családok segítségével, társadalmi erővel teszik lehe­tővé. , 1 S z. P. művelődési központtól. Ok szervezik a pesti szórakozási programokat, és fedezik a gyerekek kiadásait, kapunk tőlük mikrobuszt is az uta­zásra. A tábor kis „vendégei” sok társadalmi segítséget, tá­mogatást élveznek. A gyar­mati gyárak, üzemek, ahol ezeknek a gyerekeknek szülei dolgoznak, igazán példamuta­tóan veszik ki részüket a tá­bor fenntartási költségeiből. A sok kirándulást autóbusszal, vonattal az üzemek, vállalatok és a művelődési központ hat­hatós segítségével tudjuk biz­tosítani. — A fizikai dolgozók gyer­mekei így semmiben nem szenvednek hátrányt a vaká­cióban sem. Éppen úgy élve­zik a nyár örömeit, mint a többi iskolatársuk, talán még szervezettebben, hasznosab­ban, mert nagy gondot fordí­tunk szellemi fejlődésükre is. Játszva, szórakozva tanulnak, horgászverseny, rajzverseny az aszfalton, homokvárépítés, ha az idő engedi, strandolás, rejtvények, kérdések, társas­játékok, sárkányeresztés tölti ki a szabad időt. A táborélet kedves formaságai is meg­vannak, a hét elején a tábor­zászlót felhúztuk, szombaton levontuk, felkerültek ilyenkor a kék és piros kendők. E. E. iMit kínálnak a Sokat, változatosat, köz­tük számos «érdekes, értékes alkotást. A mozikban ugyanis nincs nyáron uborkaszezon. Csak a közönségen múlik, hogy éljen a választék adta lehetőségekkel júliusban, au- usztusban, szeptemberben is. A magyar filmek közül két felújítás szerepel az első két hónap műsorán: AZ ARANY­EMBER és a LÉGY JÓ MINDHALÁLIG. Magyar premierekre szeptemberben kerül ismét sor. A Filmbará­tok Köve hálózatban láthat­ják az érdeklődők a Kósa- Csoóri-Sára alkotóhármás legújabb filmjét, a HÓSZA­KADÁS-t. A másik két ma­gyar újdonság: Szerb Antal Pendragon legendájának szí­nes adaptációja Révész György rendező műve. és Ró­zsa János Balázs Béla regé­nye nyomán készült színes filmje, az ÁLMODÓ IFJÚ­SÁG. A külföldi filmek között is akad nem egy irodalmi adap­táció. Hogy csak néhányat említsünk közülük: Verne Gyula írásai alapján készí­tették szovjet alkotók a FO­GADÓ A TÖRÖTT PATKÓ­HOZ című színes, kalandos müvet, és szovjet művészek filmesíteték meg a ROBIN­SON CRUSOE-t, a gyerekek közkedvelt olvasmányát. Emí­lián Sztanev regényéből ké­szült az IVÁN KONDAREV című színes bolgár film. Bizonyára sokan látták a magyar nézők közül is Joy Adamson ELZA, A VADON SZÜLÖTTE című könyvének színes angol filmváltozatát. Most jön a folytatás, az EL­ZA KÖLYKEI. Hogy a me­sék és a legifjabbak se ma­radjanak ki a felsorolásból: bájos film készült Hamupi­pőkéről, csehszlovák feldol­gozásban. Címe: HÁROM MOGYORÓ HAMUPIPŐKÉ­NEK. A sikeres színpadi művek általában nem kerülhetik el a sorsukat: film készül leg­többjükből. A nyári mozi­Jelenet a ROBINSON CRUSOE című színes szovjet filmből programban is akad közülük kettő. Az első a budapesti Madách Színház színpadán is szerepelt, most pedig két világhírű művész számára nyűit brilliáns alakításra, ez A MESTERDETEKTlV. Sze­replői: Laurence Olivier és Michel Caine. Színdarab volt az alapja a KI MEGY A NÖ UTÁN-nak. Peter Shaffer vígjátékát Ca­rol Reed rendezte filmre. Mia Farrow, Topol és Michel Jayston főszereplésével. Egyik legnagyobb filmcse­mege kétségkívül az ARANY­LÁZ felújítása. Chaplin 1925- ben írta, rendezte filmjét, amelyet Magyarországon 1926-ban mutattak be 1955- ben pedig bekerült a „brüsz- szeli tizenkettő” (az eddig készült 12 legjobbnak tartott film) közé. Filmcsemege bz amerikai produkcióban készült ÍGY LÁTTÁK ÓK is. Ezt a filmet, amely nyolc önálló epizód­ból áll. nyolc világhírű ren­dező forgatta az 1972-es olim­piai játékok során. Nem sport­film a szó szoros értelmében: nyolc alkotóegyéniség szub­jektív látomása — melyikü­ket, mi ragadta meg. Olyan nevek fémjelzik az egyes epizódokat, mint a szovjet Jurij Ozerov, a Felszabadítás rendezője, a csehszlovák Mi­los Forman, a francia Claud» Lelouch, a japán Kon Ichi­kawa. És tovább néhány kiraga­dott példa: a világhírű cseh­szlovák Karel Kachyna leg­újabb alkotása, a CSATA A HAVASOKBAN; a fiatalokról szóló jugoszláv ÖNZÖ SZE­RELEM; az amerikai KÖZEL­HARC FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTT Jack Lemmonnal^ a főszerepben. A' FEJ NÉLKÜ­LI LOVAS című szovjet ka­landfilm; Ugo Tognazzi újabb ragvogó alakítása: A TÁBOR­NOK ÁLLVA ALSZIK; a bal ládái hangvételű román KÖORSZÁGI LAKODALOM. A ' Filmbarátok Köre há­lózat júliusban A LÁTOGA­TÓK című Elina Kazan fil­met, szeptemberben a HÓ­SZAKADÁS mellett a len­gyel ILLUMINÁCIÓ-t — ren­dezője Zanussi — mutatja be. továbbá nyári műsorában szerepel még két felújítás, a kitűnő görög ÉLEKTRA és Bo Wideberg GYEREKKO- CSI-ja. Mai tévéajánlatunk 20.00: Látogatók és útitársak, tusaitól. A vendég című nr>- Tévéjáték Czele . György vella tévéváltozata két gye- írásaiból. A fiatal, 26 éves rektelen öregemberhez beton- író számára ez az első nyilvá- P^bó fiatal fiúról szól, aki nos „fellépés”; első «novel- megváltoztatja az öregek ad- láskötete csak a jövő év ele- öigi nyugodt életét. A főszere­ién fog megjelenni. A tévéjá- perben Kállai Ferencet,. Bán­ták három önálló történetből ki Zsuzsát, Tomanek Nándort, áll, s mindegyikben a várat.- SnJti Bertalant, Patkós Irmát, lan találkozások hatásait Kőmives Sándort, Andai Ki­vizsgálja az író. Az első — az £it valamint két főiskolai Üti társak — arról szól, hogy hallgatót, Kalmar Györgyöt egy 40 éves férfi kocsijába ®-s Halmagyi Sándort lathat- felkéredzkedik egy fiatal fiú, s jóllehet mindössze két-há- rom órát töltenek együtt, a férfi számára mégis meghatá­rozó erejűvé válik ez a talál­kozás. összeméri saját indulá­sát és jelenlegi helyzetét a véletlen útjába került fiúéval. A Vacsora kettesben című rész főszereplője a szabadsá­gát töltő orvos, aki megkísé­rel magánemberként megsza­badulni élete kínzó konflik­MEGJELENT Egészségügyi ÁBC. Az or­vostudománynak, a természet vad elemeivel, az ember egészségéért folyó küzdelmét öléli fel a kötet, • melynek szerzői a magyar orvostudo­mány kitűnőségei. Dr. Irányi Jenő: Küzdelem a reuma el­len. A mű ismereteket ad a reuma keletkezéséről és egy­ben tanácsokat annak megelő­zéséről. AUTÓSOK FIGYELMÉBE! A KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ FELELŐSSÉG BIZTOSÍTÁS 1974. II. félévi díja július 31 -ig pótlékmentesen befizethető. ART KINO előadás ■«, r B® L ÜUUB ALPHAVILLE Különös kaland a jövő titokzatos városában. Francia—olasz tudományos, fantasztikus bűnügyi, film Je- an-Luc Godard rendezésében. Főszereplők: Eddie Constantin, Anna Karina, Akim Tamiroff és László Szabó. Bemutató: július 26-án a József Attila Művelődési Központban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom