Nógrád. 1974. június (30. évfolyam. 126-151. szám)

1974-06-09 / 133. szám

Nemzetiségi nap Nógrádon A rétsági Járásban nyolca­dik alkalommal rendezik meg a nemzetiségi találkozót. A rendezés lebonyolítására já­rási operativ bizottság alakult, amely a közelmúltban tartot­ta ülését. Ügy döntöttek, hogy az idén augusztus 4-én, Nógrád községben bonyolít­ják le az ünnepséget, össze­állították a találkozó prog­ramját. Ünnepi nagygyűlést tartanak, amelyet színes nép- művészeti műsor követ, ahol megyénk legjobb nemzetiségi tánccsoportjai, énekkarai lépnek fék Csehszlovákiából is meghívtak művészeti együtteseket. A rétsági járást, az ott élő szlovák és német nemzetiségi öntevékeny cso­portok képviselik. MEDÁRD Ünnepi harangszó és piros betű a naptárban nem jelez­te, hogy szombaton Medárd napja volt. Eredete közel másfél ezer évre nyúlik visz- sza. Az egykori szentéletű Me­dárd püspök ugyanis 545 jú­nius 8-án tért örök nyugovó­ra. Bizonyára kitűnő egész­ségnek örvendett, hiszen 88 évet élt. Évszázadokkal ez­előtt Medárdot, mint a rózsa­ünnepély napját tartották szá­mon. Ekkor tüntették ki min­denfelé a falu legerényesebb hajadonát. Ma is furdalt a kí­váncsiság: milyen bizottság és miként állapította meg, hogy — mondjuk — Dejtáron ki vétett legkevesebbet a ke­resztény erkölcs szigorú elő­írásai ellen. Azóta persze sok-sok Me- dárd-nap elmúlt, és változott a jellege. Az időjárással ke­rült szoros összefüggésbe. Ma­napság is él a néphit — job­bára falun —, hogyha Me­dárd napján esik, akkor egy­folytában 40 napos eső vár­ható. Nos, szombaton egész nap buzgón fürkésztük az eget, hogy megnyílnak-e csa­tornái. Nem így történt! Ha kissé hűvös is volt az idő, sü­tött a nap. Különben is má­jusban nem panaszkodhat­tunk, bőségesen hullott a csa­padék. Földművelők szerint éppen elegendő. Ezért nem sopánkodtak, hogy Medárd napján nem esett. Egy másik népi szólással élve: esőből is megárt a sok! Bár ki tudja? Egy 40 napos vízözön után ta­lán azt is megérnénk, hogy a megyeszékhelyen egész nap folyik a víz a csapból. De a közvélemény hangja szerint: jól esett, hogy Medárd nap­ján nem esett! — R — ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban az Arany János iit 3-as számú ház­ban ma reggel hat órától este hat óráig dr. Kiss Bé­la, este hattól hétfőn reggel hat óráig dr. Ráth Dezső az ügyeletes orvos. Az orvosi ügyeletet indokolt esetben a 11-44-es telefonon lehet hívni. Balassagyarmaton, a városi kórházban ma egész nap, hétfőn reggel hét órá­ig dr. László Tibor az ügye­letes orvos. Salgótarjánban, az SZTK-rendelőben a já­rási ügyeletet dr. Harczos Géza látja el. Fogorvosi ügyelet van a Salgótarjáni Kohászati Üzemek rende­lőjében. JÜNIUS 25: A IV. BÉKEKÖLCSÖN UTOLSÓ SORSOLÁSA A meghatározott ütemterv szerint június 25-én rende­zik az Országos Takarék­pénztár központjában, a IV. Békekölcsön utolsó sorsolá­sát. A húzáson 21 millió fo­rintot sorsolnak ki nyere­ménnyel, míg névértékben 75,3 millió forint jut a IV. Békekölcsön kötvénytulaj­donosoknak. A nyeremények kifizetését, illetve a IV. Békekölcsön kötvényeinek beváltását jú­lius 16-án kezdik meg. PALÓCOK KINCSE Szakköri kiállítás Június 10-én kiállítás nyí­lik a Mikszáth Kálmán Mű­velődési Központ népművé­szeti szakkörének egyévi al­kotásaiból, és újabb gyűjté­seiből. Ugyanitt mutatkozik be a pár hónapja működő, üzembe kihelyezett hímző- szakkör is. Nemcsak a tag­létszámban gyarapodott a ba­lassagyarmati népi díszítő- művészeti szakkör, értesülé­seink szerint több újdonság­gal is jelentkeznek ezen a kiállításon. A fafaragók, — Egri Ist­ván, a Népművészet Ifjú Mestere vezetésével — ónozott technikával-, és rézzel kivert faragásokkal kísérleteznek, valamint festett népi búto­rokkal. A szigorú zsűri (a Népművelési Intézet vezetői), figyelemre és kiállításra mél­Balassagyarmaton tónak ítélte, csakúgy mint Mindszenti Lászlóné nyugdí­jas pedagógus szakkörvezető gyűjtéseit. Az 1899-ből való karancslapujtői fejkendőt, a fehér vászon lyukhímzett vállkendőt, a százéves ipolybalogi kendőt a nyolc­vanéves szügyi ingeiét és még számos, régi viseleti da­rabot. A kiállításon látható — pár napig csupán — az idei Ifjú Népművészet Mestere pályázatra készült festett szuszék, áttört, faragású palócpad, és palóc motívu­mokkal ékes blúzok, térítők. A kiállítást Bacsur Sándor, a városi tanács művelődési osztályvezetője nyitja meg június 10-én, délután fél hat órakor. a Fémipari Váiiaiatnéi Június 12-én, szerdán Balassagyarmatra látogatnak szerkesztőségünk munkatársai, a jogtanácsos és a fotóripor­ter. A NÓGRÁD-napot a Fémipari Vállalatnál szervezzük, ahol munkatársaink beszélgetést folytatnak a vállalat párt-, szakszervezeti, gazdasági vezetőivel, az üzemlátogatás során a dolgozókkal is találkoznak. A Fémipari Vállalatnál szerzett tapasztalatokról lapunk szombati számában egy oldalon szá­molunk be. ANÓGRÁD-nap keretében a Fémipari Vállalatnál is meg­szervezzük az ingyenes jogi tanácsadást. Jogtanácsosunk a vállalat központi irodájában várja az érdeklődőket, délután 1 óráig. Június 12-én, NOGRÄD-nap Balassagyarmaton, a Fémipari Vállalatnál, reggel 9 órától! Sportnapok Egerben A IV. országos sportna­pok rendezvényeinek szer­vezésében megyénk fogyasz­tási szövetkezeti szervei is aktív tevékenységet fejtenek ki. A rendezvénysorozat cél­ja, hogy a szövetkezeti tagok sportolási lehetőségeinek ki­bontakozását, egészségük és munkaképességük megőrzé­sét elősegítse. Az akció keretén belül a Heves megyei MÉSZÖV és a SZÖVOSZ 1974. augusztus 23—25-ig Egerben rendezi meg az országos szövetkezeti sportnapokat asztalitenisz-, sakk- és tekesportágakban. Megyénk szövetkezeteinek vezetői, szakszervezeti bizott­ságai biztosítják a dolgozók és a tagság részvételéhez a feltételeket és szervezik kö­rükben mindhárom sportág­ban a versenyen való meg­jelenést. Névadó ünnepség Szombaton két csoportos névadó ünnepséget rendezett a salgótarjáni Kohász Műve­lődési Központban a salgó­tarjáni családi iroda. Az üzemi KISZ-bizottság köz­reműködésével rendezett ün­nepségen először Csákvári Juditot, Szóó Ágnest, Ruffa Zsófiát, Lopatovszky Zsu­zsannát, Rusznyák Bélát, Girtl Raymondot, Tóth Zol­tánt. Varga Gábort és egy ikerpárt: Szilágyi Gábort és Szilágyi Tamást köszöntöt­ték. A következő csoportban Horváth Beátát, Mihály Zsu­zsannát, Káló Zitát, Eisler Tamást, Oláh Lászlót, Csat­lós Erzsébetet. Szolnoki And­reát, Hollandi Lászlót és Kakukk Andreát. Az ünnep­ségen részt vettek a Mali- novszkij úti Általános Iskola Űttörőcsapatának tagjai. 92 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 23. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után a következők: 4 találatot 92 fogadó ért el, nyerményük egyenként 53 570 forint, 3 találata 6 973 fogadónak volt, nyerményük egyenként 353 forint, a 2 találatos szelvények száma 182 129 darab, ezekre egyen­ként 17 forintot fizetnek (MTI) — Rádióhangverseny nóg­rádiak részvételével. Ma ren­dezik meg Egerben a Magyar Rádió Kóruspódium című adá­sának nyilvános hangverse­nyét. A zenei eseményen me­gyénket a balassagyarmati Kisipari Szövetkezetek ve­gyeskara, a salgótarjáni Jó­zsef Attila Művelődési Központ kamarakórusa és a salgótar­jáni pedagóguskórus képvise­li, Réti Zoltán, Guthy Éva, il­letve Virág László vezényleté­vel. — Bujáki vendégszereplés. Ma Bujákon lép fel az Állami Déryné Színház társulata. A művelődési házban Padisák Mihály—Balázs Árpád—Haj­nal István „Engedetlen szere­tők” című zenés komédiáját mutatják be Petrik József ren­dezésében. — A Szovjetunió sikerei a világűr meghódításában. Ez­zel a címmel tart előadást kedden a TIT salgótarjáni székházában V. I. Cserednyi- csenko, a fizikai és műszaki tudományok kandidátusa, a Kijevi Műszaki Egyetem do­cense. Az előadást a TIT Nóg­rád megyei szervezetének csil­lagászati-űrkutatási szakosz­tálya szervezi. — Befejeződtek az önkén­tes tűzoltó versenyek. Június­ban véget értek a megye já­rásaiban az önkéntes tűzoltók számára szervezett versenyek. A nyári, mezőgazdasági tűz­védelemre való felkészülést célzó versenyeken az önkénte­sek alapos tudásról, lelkiis­meretességről tettek bizony­ságot. Különösen jól sikerült a szécsényi és a pásztói járás összevont versenye. HÍREK RÉTSÁGRÓL — Előadássorozat nyugdí­jasoknak. A rétsági Asztalos János Művelődési Központ nyugdíjas klubja számára jú­nius 12-én „Tájak, emberek” címmel filmvetítéssel egybe­kötött ismeretterjesztő elő­adássorozat indul. — Ifjúsági klubok vetélke­dője. Játékos szellemi vetél­kedőre kerül sor június 13-án, a rétsági Asztalos János Mű­velődési Központban. A vetél­kedő résztvevői a művelődési központ ifjúsági klubja és a diósjenői ifjúsági klub tagjai. — Zeneiskolások évzárója. A Balassagyarmati Rózsa­völgyi Márk Zeneiskola rétsági fiókintézete, június 20-án ren­dezi meg évzáró növendék- hangversenyét a rétsági Asz­talos János Művelődési Köz­pontban. Inkább a börtönt választotta Az adatok nem sokat árul­nak el Hegedűs Sándorról. Nős, házasságából egy gyer­meke van, kishartyáni lakos, foglalkozásnélküli. Teljesebbé válik a kép, ha a bíróságon előadott „panaszát” hallgat­juk: — Harmadmagammal a fe­leségem fizetéséből élek. A megélhetésünkhöz a szüléink is hozzájárulnak. Nem szeret dolgozni, 1972. novemberében elítélték közve­szélyes munkakerülésért, hat­hónapi — 15 százalékos bér­csökkentéssel járó — javító­nevelő munkára. A bíróság a MÁV salgótarjáni állomásfő­nökségét jelölte ki a munka­végzés helyéül, de Hegedűs itt csak két hónapot és hat napot töltött, azután nem jelent meg a munkahelyén. A bíróság azóta több más munkahelyet kijelölt számára, többek kö­zött a ZIM salgótarjáni gyá­rát, és a Nógrád megyei .Álla­mi Építőipari Vállalatot, de Hegedűs sehol sem volt haj­landó huzamosabb ideig dol­gozni. — Húsz éven át bányász vol­tam, nem tudok én más mun­kahelyen megszokni — val­lotta 1973. februárjában. — Igaz, hogy 1968-ban én hagy­tam ott a bányát, de az en szívem mégis csak odahúz. Néhány hónappal később már így védekezett: — A bal térdem megbetegedett, azért kellett megszakítanom a ja­vító-nevelő munkát. Olvan be­tegséget kaptam, amely miatt egyszerűen képtelen voltam fi­zikai munkára. Az a munka pedig, amelyet az állomáson kellett volna végeznem, ne­héz fizikai munka. Időközben elhelyezkedtem az AGROFIL Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat salgótarjáni munka­helyén, ahol mint rakodómun­kás dolgozom. Igaz, hogy ez is nehéz munka, de az emelést bírom. Idén február óta sehol sem dolgozott. Családja nyakán élősködött, idejét italozással töltötte. Az 1972-ben kisza­bott hathónapi javító-nevelő munkából még mindig nem töltött le 61 napot, s a Salgó­tarjáni Járásbíróság most — jogerős ítéletben — 30 napi szabadságvesztésre változtatta át a javító-nevelő munkát. Az egyik munkahelyi véle­mény szerint Hegedűs húzó- dozása a munkától arra ve­zethető vissza, hogy munkabé­réből tartásdíjat vontak, s ezt ő alighanem rossznéven vette. Kötelességérzetére minden­esetre jellemző tavaly febru­árban tett vallomása: — Az első házasságomból is származik egy gyermek, ha jól emlékszem, most kilencéves. Havi 400 forint tartásdíjat kel­lene érte fizetnem ... Sz. K. NAPTÁR 1974. június 9., vasárnap, Félix napja. A Nap kel: 3.47, nyugszik: 19.39 órakor. A Hold kel: 22.28, nyugszik: 7.58 órakor. 1974. június 10., hétfő, Margit napja. A Nap kel: 3.47, nyugszik: 19.40 órakor. A Hold kel: 22.51, nyugszik: 9.01 órakor. 20 fok körül Várható időjárás ma estig: fel- hoátvonulások, elszórtan kisebb eső. Mérsékelt, időnként meg­élénkülő északnyugati, majd dél­nyugatira forduló szél. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. — Elismerés. Környezetvé­delmi munkája elismer'í- ként a Budapesti Finomkú- töttárugyár balassagyarmati gyárának KlSZ-csúcsvezetősé- ge, a KISZ kb mezőgazdasági, ifjúsági tanácsának elismerő oklevelét kapta. Az üzem KISZ-esei két hektár terüle­ten fásítottak. — Étterem az úttörőtábor­nak. Százhúsz személyes étte­rem, és a hozzá kapcsolódó szociális létesítmény épül a nyírjesi úttörőtáborban. Az új létesítmények várhatóan jú­nius végére készülnek el. SZÉCSÉNYI HÍREK — Amiről a könyv mesél. Ezzel a címmel tartanak ün­nepi foglalkozást június 20-án, a szécsényi könyvtárban a könyvet kedvelők klubjának tagjai. — Kiállítás a könyvtárban. A szécsényi könyvtárban jú­nius 20-án kiállítás nyílik „A gépek forradalma” címmel. A kiállítás július 10-ig tekinthe­tő meg. — Gyermekrajz-kiáTTÍtás. X berceli művelődési házban jú­nius 14-én kiállítás nyílik a Berceli Általános Iskola tanu­lóinak legjobb rajzaiból. A ki­állítás június 30-ig tekinthető meg. BALASSAGYARMATRÓL JELENTIK — Gsztől új házirend. A ba­lassagyarmati Bajcsy úti Álta­lános Iskolában új házirend­tervezet készült, amely rögzí­ti a diákok jogait és köteles­ségeit. A tervet az iskola út­törőtanácsa elfogadta, és a szülői munkaközösség választ­mánya is megvitatta. Az új házirend őszi bevezetéséről a tantestület dönt az iskolai tanévzárón. — Hatvanan a mozgótábor­ban. A Bajcsy úti iskola nö­vendékei közül hatvanan vesznek részt a megyei, moz­gó úttörőtáborban. A kéthetes, június 17-én kezdődő nyaralá­si lehetőséget elsősorban a fi­zikai dolgozók gyermekei kap­ják, akiket az Express Ifjúsá­gi Utazási Iroda is támogat 200—200 forinttal. — Politechnikai terem — társadalmi munkában. A ba­lassagyarmati nagyüzemek és a szülők társadalmi munkájá­nak segítségével a nyár folya­mán politechnikai termet ala­kítanak ki lányok számára a Bajcsy úti iskolában. Bővítik az udvart is, kerítést és ját­szóteret alakítanak ki a nyári napközis tábor számára. ÁRAMSZÜNET: VI. hó 10, 11, 12, 13-án, 8— 15 óráig Salgótarján, Eperjcs- telepen. VI. hó 14-én, 8—15 óráig Salgótarján, Károlyi-telepen. VI. hó 12. és 13-án, 8—15 óráig, Salgótarján, Dimitrov út. Felszabadulás út, Május 1. út, Rudas László út, Mártírok útja. 7 és 15 óra között áramszü­net az alábbi helyeken: VI. hó 12-én Salgótarján Jónás-, Pintér-, Ilona-telepe- ken, Ponyipusztán. VI. hó 13-án Rónabánya­telepen. apróhirdetések ELADÓ 213 négyszö­göl telek. Maconka- Újtelepen. Érdeklődni lehet Nagybátony, Ré­vai út 6. Szebenszki. SZÜGYI községi kö­zös Tanács Végrehaj­tó Bizottsága pályáza­tot hirdet függetlení­tett művelődési ház igazgatói állás betöl­tésére. Szükség esetén lakást biztosítunk. Pe­dagógus házaspár előnyben részesül. Je­lentkezés a községi ta­nács elnökénél szemé­lyesen, vagy írásban. KPM Közúti Igazga­tóság, Salgótarján, Lovász József u. 31. Felvételre keres gép­író adminisztrátort. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél vagy a jogtanácsos­nál. Férfi munkaerőt szervezői munkakörbe kere­sünk. Jelentkezés írásban „Komoly munkaerő” jeligé­re a Kiadóba. Magasnyomású vizsgával rendelkező kazánfűtő t felveszünk. Nógrád megyei Patyolat Vállalat Salgótar-\ ián. Rákóczi u.l 227. ELADÓ! 1 db ZUK ponyvás 0,9 tonnás gépko­csi, 1 db SKODA 1 ton­nás csukott gép­kocsi, 1 db PANTHER- autódaru garan­ciális motorral. A járműveket ti­pizálás miatt érté­kesítjük. Érdeklődés: Salgótarjáni Ter­vező és Építőipari Szövetkezet, Salgótarján, Dózsa út 1. Telefon: 20-89. ZSIGULI-kiutalás el- adó. Nagylóc, Ma­dách út. Lászlók. OLAJPUMPA S fo­gászati szék eladó. Litke, Orvosi lakás. SALGÓTARJÁN, Arany János utcai rv. emeleti 2 szobás össz­komfortos, loggiás, OTP-öröklafcás eladó. Aj án latok at: Mezey Lenke 1132 Budapest, XIII., Visegrádi u. 36. Az ÜM Pásztói Szerszám- és Ké­szülékgyár felvesz 18 életévét betöltöti esztergályos és marós szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi csoportján. Pásztó Akácfa u. 6. sz. ELADÓ Nógrád me­gye, Endrefalva, Má­jus 1. út 56. szám alatt alápincézett 2 család részére alkal­mas családi ház 300 OOO-ért. . A LITKEI „Kossuth’* Mg Tsz a sertéste­lep keverőüzemébe 2 főt tápkeverő munka­körbe felvesz. 1974. jú­lius 1-éveL Jelentkez­ni lehet mindennap a tsz elnökénél vagy Miklós Zoltán telep­vezetőnél. A Pásztó és Vidé­ke ÁFÉSZ, a job­bágyi 44. sz. ipar­cikkboltjához ké­pesítéssel rendel­kező boltvezetőt keres azonnali be­lépésre. Fizetés a vállalati kollektív szerződés, illetve a vonatkozó Mü.M.- rendelkezés sze­rint. Jelentkezni le­het személyesen, vagy írásban az ÁFÉSZ Igazgatósá­gánál, Pásztó, Sza­badság u. 88. TAURUS Ab­roncsgyár felvész 18 életévét betöl­tött férfi- és wr ■ női dolgo­zókat. Kereseti lehetősé­gek munkakörök­től függően. Há­rom műszakos üzemek. Jelentke­zés a gyár mun­kaügyi főosztá­lyán. Budapest, vm„ Kerepesi út 17. Keleti pálya­udvar mellett. NOGRAD. s Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megye! Tanács tapta. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: i í>4. 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u 1. Telefon: 10-29. Telex: 229 109 Irányitószám 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 310L Salgótarján, Petőfi u. L Pf.: 96. Fv.: Kelemen Gábor igazgató. Index-szám 25 072.

Next

/
Oldalképek
Tartalom