Nógrád. 1974. június (30. évfolyam. 126-151. szám)
1974-06-09 / 133. szám
Beszélgetés Végh Antal íróval Novellái, regényei, szociográfiai tanulmányai tették ismertté a nevét. A Bekötő út című regényéből Boldogságkeresők címmel színdarabot írt. Sokat publikál napilapokban, folyóiratokban. Az ünnepi könyvhét járási megnyitóját ő tartotta Szécsényben. Itt beszélgettünk vele, munkájáról, terveiről, a mai magyar irodalomról. — Mai magyar irodalom? Nehéz feladat egy mai írónak véleményt mondani a mai irodalomról. A gépezetben ő is egy mozgató, alkotó. Mindig szókimondónak tartottak, íróink egy része úgy gondolja, hogy ha egy nyugati áramlatba beleveti magát, azt átveszi, fellengzős mondatokat kreál, a cselekmény fonalát jól összebogozza, máris ő a modem író. Ha nem értik, akkor az olvasó maradi, nem veszi észre, elnézést a kemény fogalmazásért, hogy ő a dilettáns. — Ezek szerint íróink egy részének műveit „Vart pour Vart”-nak tartja? — Nevezzük annak, vagy éppen selejtnek. Rejtőből „is- _ tent” csanáltunk, és egyes írók azt hiszik, hogy csinálnak egy gyenge krimit, leöntik szocialista mázzal, és ők akkor már halhatatlanok. — Ügy érzi, hogy ez irodalmunk fő vezérvonala? — Szó sincs róla! Nálunk egy egészséges áramlat van kibontakozóban. De fáj, hogy ezeknek a műveitől roskad a könyvespolc, fertőzik az emberek tiszta gondolatait. — Ha jól értettem, két dolog ellen lázad: .az irodalom túlmesterkélt nyelvezete, és a könnyűfajsúlyú művek ellen. — Minden ember olyan lesz, amilyen könyvön nőtt fel. Tiszta stílust, szép magyar nyelvet, szocialista gondolatokat kell adni! A mai íróknak is szól Mikszáth: elbeszélni az egyszerű emberektől tanultam. Szocialista realista művekre van szükség. — És ön mit tart szocialista realistának? — Az írók körében vita folyik a meghatározás körül. Szerintem szocialista realista az, ami a ma emberéről a valós problémákról, gondjainkról szól, megmutatni az embereknek a jövő, a szocializmus útját. — Szocialista realistának tartja magát? — Igen, annak! Az embereknek kell a szellemi táplálék. Bem tábornok fegyvert és verseket kért a népnek. Ha ez a „táplálék” rossz, az megüli az emberek gyomrát. — Mi az ars poétikája? — Mindegy, hogy Nyírség vagy Göcsej. Az egyszerű munkást, parasztot kell ábrázolni. Valahogy úgy, mint azt Móricz tette. Csak más világot, más embereket. Varga Erzsikről, Cigány Bercikről kell írni. Értük kell szót emelni! — Egyik szociográfiája nagy port vert fel? — Ha az ember egyszerű munkások mellett szól, értük emeli fel a hangját, nem szabad félni. — Kit tart példaképének? — Nincs példaképem. Minden jó írót és költőt szeretek. — Tervei? — Mi lehet egy író terve? Érezni, hogy nem hiába „énekel.” És én szeretnék még nagyon sokáig énekelni úgy, hogy rámfigyeljenek azok, akiknek énekelek. Elősegítsem azt a változást, ami most hazánkban lejátszódik. Szenográdi Ferenc Fiatal modellezők Nógrád községben Örömmel látjuk, hogy a Nógrád községi MHSZ-lövészklub pezsgő életet teremtett a község fiataljai körében. A fiatalok lövész-képzése mellett rádiózással és modellezéssel is foglalkoznak. Az utóbbi két ágazat jelentősen elősegíti az általános iskolai tanulók fizikai és egyéb ismereteinek bővítését. Nem beszélve arról, hogy a modellezők a történelmi hajók és repülők építésével kézügyességre, gazdag fantáziára is szert tesznek. A tanfolyamokon Chikány József, és Kiss Zoltán irányításával mintegy 25 szorgalmas pajtás bővíti ismereteit. Nógrád községben nyugodtak azok a szülők, akiknek gyermekei a rádiótávirász és a modellező szakkörben töltik délutáni, esti szabad óráikat, hiszen hasznos ismeretekkel gyarapodnak. Chikány József tervrajzról magyarázza a gyerekeknek a modellek helyes építésének menetét. László Lajos: Uránbányászok RÉSZLETEK A GONDOLAT KIADÓNÁL AZ IDEI KÖNYVHÉTRE MEGJELENT RIPORTKONYVBOL 46. Újítások Kopaszodó alacsony férfi fut hozzánk. Öt vártam, de az újító most siet a régi műszaki főiskolára. A lakására hívott. Másnap meglátogattam. A kis ház meglapul a villák között, gazdája csak azzal tudta szalonképessé tenni, hogy sok rózsát, virágot, bokrot ültetett köréje, hogy azok eltakarják kopott vakolatát, szokványos külsejét. A bejárati ajtón nincs csengő. Mielőtt kopognék, hangokat hallok... — ... Ezt még nézzétek meg. Ha fölmegyünk, a valóságban is láthatjátok. Ez a Parlament __ V ékony gyerekhang kérdez valamit, de nem értem. Kopogok. A zaj elhalkul. Világosság gyúl. Kijön a kopaszodó, alacsany férfi. Vékony, fekete asszony áll mellette. — Elnézést... Házi mozielőadásunk van... Mikor a szemem megszokja a világosságot, felfedezem a két gyereket. Az asztalnál ülnek és csodálkoznak. A házi mozin vagy a kései vendégen, nem tudom. Néznek megille- tődötten, végül az egyik nyel egyet, és megrántja anyja kezét. — Ez a bácsi most itt alszik nálunk... ? Az anyja elvörösödik, és megsimogatja a fejét: „Hall- gas...” Az apa a másik szobába invitál. — Sok diaképem van. Esténként ezzel szórakozunk. Szenvedélyem. — Másik szenvedélye az újítás. — Kétkezi munkásként kerültem a vállalathoz. Technikumot végeztem, hamarosan művezető lettem, három fúrótorony munkájáért feleltem. Hajnalonként fogtam a kis táskámat, és felültem az üzemi buszra. Jó élet volt, jól fizettek. Nem törtük magunkat. — Másként lett. amikor az ércdúsítóhoz kerültem. Ott annyi baj akadt, hogy akinek volt valami lelkiismerete, újított valamit vagy megszökött. Azt az üzemet, uram, a kínlódás hozta létre. Nincs még 4 NÓGRÁD - 1974. június 9., vasárnap KÖNYVHÉTI Mai tévéajánlatunlí vendég járás A könyvhétre már néhány éve hivatalosak a szomszédos szocialista országokból a magyar írók és költők, de bemutatkozásukra — önálló költői est keretében — csak az idén került első ízben sor. Családias est volt a Fészekklub fészekméretű termében, szinte csak szakmabeliek, s néhány nagyon is érdeklő diák számára. Mindenesetre reményt keltő, folytatást ígérő: ezen a nyomon kell elindulnunk, hogy közismertté váljanak határokon túli költőink, hogy a hazai irodalmi köztudat befogadja, ismerje, és elismerje őket. Mert. amint az estet megnyitó és a vendég költőket üdvözlő Nagy László mondta: „testvéreink ők az anyanyelv édes és olykor keserves köteléke szerint is”, a Dunánál élő népek sorsközösségén és szocialista egységén, népi és irodalmi összetartozásán túl. Emellet ezeket a költőket, a magyar irodalomba kapcsolja a nyelv, a benne tükröződő gondolkodásmód, élmény és hagyomány. Amit pedig a költő mond, mások helyett mondja, közösségének érzelmeit önti szóba, formába mindazok helyett, akiknek az efaj- ta kifejezés lehetősége nem adatott meg. A vendégségbe ékezettek versein keresztül tehát a hazájukban élő magyar anyanyelvű népcsoport egész érzésvilága szólt hozzánk, annak sokszínű gazdagsága, hiszen maguk a költők is különböző korú, eredetű, más-más családi és művelődési hagyományt hordozó emberek. Érthető, hogy kíváncsiságunk rögtön azt kutatja milyen életérzést, gondolati és érzelmi tartalmat fejeznek ki verseik, formaviláguk, milyen örökséget őriz, vagy merre tör előre, milyen hazai irányzattal rokoníthatók és hol tartanák színvonal tekintetében, várható-e körükből új kiemelkedő tehetség vagy együttesen, összefogózva válnak-e a kor krónikásaivá? Sokféle a kérdés, s az évtizedek mozgásait figyelő irodalom-történetírás feladata a válasz. Beszámolóm célja csupán egyetlen est néhány verséből adódó impressziók közlése: az idei könyvhétre érkezettek néhány kiválasztott művéből alakult benyomás. Milyennek láttuk őket ezen az estén? Pontosabban: jórészt a fiatalokat. Mert néhány kivételtől eltekintve egy egészen új „költői hullám” csapott át határainkon, az a nemzedék, melyet még az irodalom ismerői is alig tartanak számon. Leginkább a csehszlovákiaiaknál volt szembetűnő az ifjúság túlsúlya, ötük közül egyedül Emil Lucas Bol- leslav képviselte az idősebb generációt. A fiatalok főleg a népdal hangjait hozták, azt az egységesen jellemző hangot, mely mind a négy ország magyar költőinél jelen van: a táj a falu, a népszokások ábrázolása. A XX. század emberének szorongása a nép- költészet nyelvén kifejezve sokukra jellemző. Ez az érzés leginkább s legsikeresebben az ukrajnai Kovács Vilmosnál szólalt meg. A jugoszláviaiaknál mindez az avantgarde. s az ex- presszionizmus formavilágában jelenik meg, mintha a Kassák-i iskola csak náluk lelt volna folytatókra, hogy ott kiteljesedve fejlődjék a palánta, mely hazai égöv alatt nem igen tudott virulni. A szomszédos magyar irodalmak közül érthető módon az erdélyi a legfejlettebb, a legizmosabb; négy évszázados önálló kultúrára tekinthetnek vissza, s a hagyomány nemcsak öntudat és önállóság biztonságát adja, hanem olyan tartalmi-formai gyökereket is, amelyekből szervesen nőnek ki az új hajtások. Talán ezért mélyebb náluk a nemzedékek összetartozása is — arányosabb volt most is az évjáratok képviselete: öt idősebb, két középkorú és hét fiatal felvonulása — és a különböző élmény- és for- mavilágú költői sereg is olyan egységet ad, mint ahogy a szivárvány árnyalatai sem bonthatók széjjel. A népi élményvilág, a táj és természet közelsége szinte mindenkire jellemző; de olyan pompázó sokféleségben, ahogy a népi szőttesek mintáiban kapcsolódnak össze a motívumok. A költői est pedig a megismerés indításának kitűnő alkalma volt, mert ízelítőt adott, kíváncsiságot ébresztett; akiktől megragadó verset hallottunk, annak kötetét is kézbevesszük. Bozoky Éva 16.45: Hervé: Nebáncsvirág A televízió 1969-ben készítette el a Nebáncsvirág televíziós operett változatát. A múlt század második felében alkotó Hervé mintegy félszáz operetett írt. Sokoldalú alkotó volt: színész, író és komponista egyszemélyben. Az Offenbach nagy riválisának számító Hervé elsősorban a Lili és a közvetítésre kerülő Nebáncsvirág révén vált máig világhírűvé. A televíziós változatot Kalmár András rendező és Lengyelfi Miklós készítették. A főszerepekben Halász Juditot, Márton Andrást, Bulla Elmát, Egri Istvánt, Kovács Istvánt, Kazal Lászlót, Miklósy Györgyöt, Pécsi Ildikót és Csűrös Karolát láthatjuk. Vezényel Breit- ner Tamás. Nyelvészek „vadászterülete” Az Észak-Kaukázusban fék-' vő Dagesztáni Autonóm Szó* cialista Szovjet Köztársaságot „a nyelvészek vadászterületének” nevezik a tudósok.1 Területén mintegy félmillió ember él, akik 31 önálló nyelvet beszélnek, 70 tájszólásbanj A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának dagesztáni le. ányintézetében, — amely most ünnepli fennálásának 25. évfordulóját — a nyelvészek! kedvükre tanulmányozhatják e világviszonylatban páratlanul álló nyelvi kincseskamra gazdagságát. A dagesztáni hegyvidék szívében fekszik Kubacsi falucska, amely évszázadok óta hí-' res a cizellált ezüst-, arany* és réztárgyak ötvösművészei-* ről. Ezek a világhírű ötvösmesterek bemutatják műveiket a nemzetközi kiállításokon is. s még arról is híresek, hogy a saját külön kubacsi nyelvüket beszélik, eredetét — Dagesztán még vagy húsz íratlan nyelvéhez hasonlóan —: a tudósoknak mind ez ideig nem sikerült megfej teniök. Az ünnepi könyvhét könyveiből Páskándi Géza: A rejtekhely Három színmű található a kötetben. A rejtekhely — hasonlóan a korábban megjelent Vendégség és Tornyot választok című színművekhez egy olyan keservesen kezdő gyára az országnak. Én akkor kezdtem az egyetemet, amikor legtöbb volt a baj. Azt hittem, rámegy az egészségem. A feleségem, mire hazajöttem a műszakról, a tankönyvből magnóra olvasta az anyagot. Fejhallgatóval tanultam, hogy a családot ne zavarjam. Az egyik gyerek már megvolt, a másikkal terhes volt az asz- szony. Könyvből nem volt erőm tanulni. Egyébként is auditív típus vagyok. Mikor megkaptam a gépészmérnöki diplomámat, már kiforrt bennem az újítás is. A tömlőszelep. — Akkor ugyanis szinte órák alatt tönkre ment a fémszelep, máskor elakadt benne a folyadék, s kicsapott az oszlopokból. Szinte mindennap, minden műszakban volt olyan eset, mikor bokáig jártunk a zagyban. Már működött a gumiüzemünk, ahol a kádak, a szivattyúk béléseit készítettük. Töprengés közben megzavart az egyik munkatársam: „Tönkrement a keverőberendezés kereke.. (Folytatjuk) — történelmi dráma (a francia forradalom idején játszódik) de „hősei” nem a forradalom vezéregyéniségei. hanem a túlélni akarók, azok a figurák. akik „megterhelik a forradalom bárkáját”. Az Időszak. a Hülyegyerek, avagy a vándorköszörűs mondanivalója: miként lesz az ember a saját maga által teremtett helyzetek foglya? A Sor egy nagyon egyszerű szituáció hátborzongatóan groteszk megoldása: az Iroda előtt várakozó panaszosok sorát kell felszámolni valamilyen trükkel, hogy el lehessen mondani, a sor megszűnt, az Iroda bezárhat. Mint a „Szovjetszkaja Rósz* szija” című napilapban olvashatjuk. ezeket a nyelveket csak az egyes hegyi falvak lakói ismerik. Mindannyian írástudók: írnak-olvasnak a hozzájuk legközelebb eső „nagy” dagesztáni nyelven és tudnak oroszul is. de a mindennapi életben a saját nyelvüket használják. A „Szovjetszkaja Rosszija” cikkének szerzője. Unyejzat Mejlanovna filológiai doktor elmondta: az íratlan, ritka nyelvek tudományozása bepillantást enged a nép múltjába: A munkaeszközök és közszükségleti cikkek neve alapján a tudós rávilágíthat kulturális, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokra a szomszédos népekkel. A nyelvtudósok ilyen módon komoly szolgálatot tehetnek a történészeknek. az irodalomkutatóknak és az archeológusoknak. ERDEKES SOROK „ENYHÍTŐ KÖRÜLMÉNY” Rosario argentin város rendőrsége letartóztatott egy Juan Lopez nevű egyént, aki megpróbálta kirabolni egy gazdag vállalkozó lakását. A bíróságon Lopez töredelmesen bevallotta bűnét, de „enyhítő körülményre” hivatkozott: pénzre volt szüksége, hogy ügyvédet fogadhasson. Az ügyvéd védte volna egy másik perben, amelyben Lopez bűntársként szerepelt, egy másik lakás kirablása miatt. ISKOLÁK CSENGŐ NÉLKÜL A japán iskolákban megszüntették a hagyományos csengetést. Helyettük fényjeleket használnak és különböző dallamokat. Minden iskola maga választja ki a neki legjobban tetsző dallamot, amely az órák kezdetét és végét jelzi. BACH ÉS A JÄTEKMACKÖ Leonardo Aconcha spanyol zongoraművész óriási sikerrel koncertezett több európai országban. Az újságíróknak adott interjújában őszintén elmondta: „Bachot, Mozartot és Chopint ugyanúgy szeretem, mint a játékaimat”. Leonardo páratlanul vidám és életörömtől duzzadó lény; évente csupán hat hétig ad hangversenyeket, már csak azért is, mert a tehetséges muzsikus mindössze hatesztendős. i w
