Nógrád. 1974. június (30. évfolyam. 126-151. szám)

1974-06-08 / 132. szám

Növekszik a horgászok tábora Nagyobb figyelmei a fiatalokra A közelmúltban tartotta a MOHOSZ az 1974. évi kül­döttközgyűlését Budapesten, amelyen 467 egyesület 457 küldöttje volt jelen. Az egész napos tanácskozáson részt vettek megyénk horgász- egyesületeinek küldöttei is, és sok hasznos tudnivalóval gazdagíthatták eddigi tudásu­kat, tapasztalatukat. A szabad idő hasznos kihasz­nálása érdekében egyre gya­rapodik a horgásztársadalom, amely jelentős tömegeket hó­dít az aktív pihenés, kikap­csolódás számára, örvende­tesen gyarapodik a horgászok tábora. Magyarországon az elmúlt évi adatok szerint minden 100. ember horgá­szik. 1969-ben 91313-an hó­doltak e nemes sportnak, 1973-ban a létszám megha­ladta a 108 ezret. Az ifjúsági . horgászok részaránya az összlétszámhoz. viszonyítva nem kielégítő. Az 1973. évi létszámnak csali 17 százalékát teszik ki. Ez 2,9 százalékkal kevesebb mint 1969-ben. Az Ipoly- és Mátravidéki Területi Bizott­sághoz tartozó horgászegye­sületek ifjúsági létszáma az 1973. évi országos 17 száza­lékos részaránnyal szemben — 14,7 százalék. Ez intő pél­da számunkra és arra fi­gyelmeztet, hogy többet kell foglalkozni a fiatalokkal, és megnyerni őket a horgásztár­sadalom számára. Az ország lakosságának 1,04 százaléka horgász. Saj­nos. Salgótarjánban csak 0,61 százalék. A horgászok számának nö­vekedésében jelentősen köz­rejátszik az a körülmény is, hogy társadalmi jelentőségük elismeréseként egyre több vízterület kerül a horgá­szok kezelésébe. A horgászok kezelésébe adás a korábbi­nál lényegesen nagyobb mér­tékű halasítást, és ennek kö­vetkeztében összehasonlít­hatatlanul jobb horgászati lehetőségeket biztosít. A leadott fogási eredmény- naplók alapján a horgászok az 1969. évi 11 028 mázsává! szemben 1973. évben 16 636 mázsa halat fogtak horoggal. Ez a célszerű és rendszeres telepítés következménye. A leadott fogási eredménynap­lók alapján az egy hor­gászra jutó fogás 1969-ben 15,2 kilogramm, 1973-ban pedig 18,1 kilogramm volt. Sajnos, a horgászoknak csak a 84,9 százaléka adta le összesítésre az elmúlt évben fogási eredménynaplóját. így a fogási eredmény nem tel­jes értékű. Ez ügyben szigo­rú határozat született. Aki egyesületéhez nem adja le a fogási eredmény naplóját, az nem kaphat állami horgász­jegyet. örvendetes viszont, hogy az Ipoly- és Mátravidéki Te­rületi Bizottsághoz tartozó 25 horgászegyesület egy fo­gási naplóra eső múlt évi fogása 18,7 kilogramm volt, amely meghaladta az or­szágos átlagot. A területi bi­zottsághoz tartozó horgász- létszám is jelentősen emel­kedett. Az 1972. évi 2 380 fő­ről 2 743 főre. A horgászkezelésben levő vizek halasításának intenzi­tása 1973-ban tovább foko­zódott. Halasításra 1969-ben 6,6 millió, 1972-ben 9,4 mil­lió, míg 1973-ban 10,9 millió forintot fordítottak a horgá­szok. Illatozó autó kerestetik A Washington állambeli Oak Harbour rendőrsége olyan autó után kutat, amely­nek kipufogó gáza kölni illa­tot áraszt. A bejelentés sze­rint a gépkocsi tulajdonosa néhány nappal ezelőtt kere­ken 3000 liter üzemanyagot emelt el az Oak Harbour-i haditengerészeti támaszpont­ról. A katonai hatóságok azonban — számítva arra, hogy a benzin esetleg illeték­telen kezekbe kerül — az egész benzintartalékukat „il­latosították”, hogy könnyeb­ben lefülelhessék a tolvajo­kat. Jogi kérdésekre válaszolunk Meddig érvényesíthető a betegségi segély iránti igény? T. Pálné magyarnándori olvasónk 1967-ben tíz hóna­pig betegállományban volt. A termelőszövetkezet azon in­dok alapján, hogy betegségét megelőzően az előírt munka­egységet nem teljesítette, a betegségi segély fizetését meg­tagadta. 1973. évben indított kereset' alapján a járásbíróság az 1966. évet nyugdíjévként elismerte, így olvasónk sze­rint a betegségi segélyre, illetve a bírósági eljárás során felmerült költségek megtérítésére is joga lett volna. Le­het-e utólag ezeket az igényeket érvényesíteni, kérdezi levélírónk. Olvasónk betegségének évében érvényben volt 1959. évi 7. tvr., valamint az ennek végrehajtására kiadott 19/1959. (VII. 12.) FM. sz. rendelet, sajnos még nem tette kötelezővé a termelőszövetkezeti tagok betegség idejére történő segélyezését A Vr. 14. §. (5) bekezdése mindezt az alapszabály körébe utalja. Az FM által kiadott alap­szabályminta IV. fejezet 2/e. pont szerint —, amelyben egyébként a szociális-kulturális alap felhasználásáról ren­delkezik — „A szociális-kulturális alapból betegségi se­gélyezésre az a tag jogosult, aki orvosi megállapítás sze­rint keresőképtelen, feltéve, hogy a megbetegedést meg­előző két évben rendszeresen részt vett a közös munká­ban. ..” Ez az alapszabályminta azonban az FM részéről csak ajánlás volt és nem kötelező előírás. Ennek megfelelően kizárólag a termelőszövetkezet közgyűlésétől függött, hpgy ezt így elfogadta, vagy sem. Fenti jogszabály a jelenlegi egyéves elévülési idővel szemben kétéves elévülési időt írt elő, ami azt jelenti, hogy az igény jelentkezésétől számított két évet követően semmiféle igény nem volt érvényesíthető. Ezen nem vál­toztat az sem, hogy a bíróság 1973. évben lefolytatott el­járása során, az 1966. évet nyugdíjévként elismerte. A nyugdíjév elismerésének ugyanis az akkor érvényben volt szabályok szerint nem volt előfeltétele, hogy a tag betegsége idejére kapott-e betegségi segélyt. A nyugdíjsza­bályok értelmében, ha a tag betegsége beigazolódott, a nyugdíj-megállapító szervek a betegség minden nap­jára fél munkaegység jóváírást vesznek figyelembe. Olvasónk betegségi segély iránti igényének érvénye­sítésére tehát részben az akkori jogalaphiány, részben az elévülés miatt, jelenleg már nincs lehetőség. A bíróságok a per során felmerült költségek megté­rítési kötelezettségről általában az ítéletben rendelkeznek. Hogy olvasónk esetében erre nem került sor, ez azzal ma­gyarázható, hogy, a nyugdíjév elismerése iránt indított peres eljárás költségmentes, másrészt pedig azért, mert a peres eljárás során kiadott költségei olvadónk szerint is a termelőszövetkezetet terhelik. A perben viszont nem a termelőszövetkezet, hanem a társadalombiztosítási szerv volt az alperes, így harmadik személy (jogi személy) terhé­re megtérítési kötelezettséget előírni nem lehetett. Kétségtelen tény azonban, hogy olvasónknak a peres eljárás során kiadásai voltak, különösen akkor, ha perbeli képviseletével ügyvédet bízott meg. Kétségtelen továbbá az is, hogy mindezen kiadásai — mint ahogy levelében írja — kizárólag azért álltak elő, mert a termelőszövet­kezet könyvelése hiányos volt, melynek következtében az 1966. évben ténylegesen ledolgozott idejét a nyugdíj-meg­állapító szerv felé igazolni nem tudta. Költségei megtérítésére azonban ismételten csak ak­kor számíthat, — amennyiben a szerkesztőséghez bekül­dött levélre a termelőszövetkezet önként nem teljesít —, ha kártérítési' igényével elsősorban a szövetkezeti döntő- bizottsághoz, ennek elutasító határozata után pedig a já­rásbírósághoz fordul. Dr. J. S. NÓGRÁD — 1974. június 8., szombat KtSZ-tükör másodszor Ott jártunkkor a KISZ-tükör második számán dolgoztak. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek fiataljainak újságja 8-10 oldalas kiadvány, két­havonta jelenik még. A borúlátók ezzel a kom­mentárral kísérték a lap első megjelenését: úgyis be fog fulladni! A fiatalok azonban más véleményen vannak. To­vábbképzésen részt vett tár­sadalmi újságírók írják a la­pot magukról, maguknak és másoknak. Érdekelné őket: vajon mi a gazdasági vezetők véleménye a KISZ-tükörről? Levélben kerestek meg 40 gazdasági vezetőt, de csak egyetlenegy vélemény jött vissza. Mármost, két dolog lehetséges. Vagy az újság színvonala hagy még maga után erős kívánnivalókat, vagy a megkeresett gazdasági vezetőket nem érdekli az, ami a fiatalokat nagyon is érdek­li. Mindkét eshetőség mond valamit. ^réfáK — Mit látok? Már megint egy új kalap! Honnan van? — Vásároltam. — És honnan vetted rá a pénzt? — Találtam. — Hol találtad? — A pénztárcádban... * Mit vettél a feleségednek a születésnapjára ? — Shakespeare összes mű­veit. — No, akkor ez igazi meg­lepetés lesz! — De még milyen! ö egy bundára számított. Egészségügyi do gozók kai eoyütt Szécsényben az évek során jó kapcsolat alakult ki az ok­tatási intézmények és az egészségügyi szervek között. — Célunk, hogy a nevelők­nek segítséget nyújtsunk a tanulóifjúság egészséges élet­módra nevelésében — mond­ja Miklósik Ignácné járási vé­dőnő. Ezt a munkát évről évre szervezettebben végzik az is­kolák. — Az iskola munkatervé- ben helyet kap az egészséges életmódra nevelés — magya­rázza Radics Győzőné. a Mik­száth Kálmán Általános Isko­la igazgatója. — Megszervez­tük az ifjú egészségőrök cso­portját. Várkonyi Balázsné vezetésével rendszeres, folya­matos munkát végeznek. Az egészséges életmódra nevelés mellett, jó gyakorlótere ez a közéleti tevékenységnek, hi­szen a gyermekek önállóan szerveznek, ellenőriznek, érté­kelnek. Természetesen a mun­kát egyedül nem tudnánk eredményesen végezni. Segít­séget kapunk az egészségügyi szervektől. Miklósik Ignácné. dr. Vár­szegi Tamás. dr. Dudás Ist­ván, és a többi egészségügyi dolgozó szinte már a tantes­tülethez tartozik. Az általá­nos iskolákban ifjú egészség­őr, elsősegélynyújtó tanfolya­mokat. filmvetítéseket, előadá­sokat szerveznek a szülők ré­szére, beszélgetéseket a ser­dülőkkel. Ezek mind az isko­lák és az egészségügyi dolgo­zók közös összefogásával va­lósultak meg. A Mikszáth Kálmán Általá­nos Iskola tanulói évente meg­nyerik a járási elsősegély­nyújtó versenyt, és több alka­lommal voltak már megyei el­sők is. A középiskolákban hasonló a helyzet. A mezőgazdasági szakközépiskolában évek óta jól működik az ifjúsági vö­röskeresztes csoport. Nagy gondot fordítanak a családi életre való előkészítésre. A középiskolások elsősegélynyúj­tó versenyén szép sikereket könyvelhetnek el. A Nógrádi Sándor Gimná­ziumban megszervezték a nagylányok iskoláját', az első­segélynyújtó tanfolyamot. Szü­lők részére előadásokat szer­veztek a „Szülők feladata a gyermek szexuális nevelésé­ben” címmel. A szécsényi iskolák utóbb minden évben elnyerték a Tiszta iskola címet. Mindezt az iskolák és az egészség- ügyiek jó munkája révén. Példás, követendő egvüttmű- ködés! — szenográdi — Felvételre keresünk az őszi cukorrépa-átvételi idényre CUKOR­RÉPA­ÁTVEVŐ­KET. Jelentkezés: Mátravidéki Cukorgyárak, 3001 Hatvan, rövid személyi adatokkal. Augusztus I. felében 4 napos tanfolyamon részt kell venni. A Volán 2. sz. Vállalat ipari csoportja eszter­gályosokat és targonca­vezetőt keres felvételre. Jelent­kezni lehet a vállalat köz­pontjában az ipari csoport vezetőjénél. Érdeklődni lehet: 14-17 telefonon. Azonnali belépéssel műszaki vezetői munkakörbe építészmérnököt, vagy felsőfokú építőipari technikumi végzettséggel rendelkező személyt felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. Balassagyarmati Ingatlankezelő Vállalat Balassagyarmat. Mikszáth K. u. 59. sz. Műanyag kerékpár Egy amerikai cég 1973-ban megkezdte a műanyag kerék­párok gyártását. A műanyag kerékpár jsúlya 7,3 kilogramm. Összehasonlításként megem­lítjük, hogy az ilyen típusú hagyományos kerékpárok sú­lya 12—15 kilogramm. A mű­anyag kerékpárok előállítási költsége harmad-ötöd része a fém kerékpárénak. Egy másik amerikai cég el­készítette egy olyan kerékpár Azonnali belépéssel felveszünk: — belső ellenőrt, feltétel: legalább pénzügyi és számviteli főiskolai vég­zettség; — munkavédelmi, újítási előadót, feltétel: leg­alább középfokú vég­zettség; — gyors- és gépírót. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: Nógrád megyei Textilipari Vállalat, személyzeti és oktatási osztályán. Salgótarján, Május 1. út 78. szám. kísérleti példányát, amelynek váza vékony titáncsövekből készült. Azonos szilárdság mellett a titánból készült ke­rékpárváz körülbelül fele olyan súlyú, mint az acélváz. Ezenkívül a titán nem rozs­dásodik. A titán kerékpárnak csak egy hibája van — kö­rülbelül kétszer annyiba ke­rül, mint egy hagyományos kerékpár. Tisztelt Fogyasztónk! Érte­sítjük, hogy más közmű­vekhez hasonlóan vállala­tunk is áttér a kéthónapon­kénti GAZDÍJSZAMLAzASRA azokban a FÜTÉSMENTES hónapokban, amikor a két­havi gázdíj kifizetése a háztartási költségvetésben nem jelent nagyobb anyagi megterhelést. Ezzel kapcso­latos részletes tájékozta­tónkat a díjbeszedők fog­ják Önökhöz eljuttatni. TIGAZ Tiszántúli Gázszol­gáltató és Szerelő Vállalat apróhirdetések KPM Közúti Igazga­tóság, Salgótarján, Lovász József u. 31. Felvételre keres gép­író adminisztrátort. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél vagy a jogtanácsos­nál. A LITKEI „Kossuth” Mg Tsz a sertéste­lep keverőüzemébe 2 főt tápkeverő munka­köbe felvesz, 1974. jú­lius l-ével. Jelentkez­ni lehet mindennap a tsz elnökénél vagy Miklós Zoltán telep­vezetőnél. ELADÓ 213 négyszö­göl telek. Maconka- Üjtelepen. Érdeklődni lehet Nagybátony, Ré­vai út 6. Szebenszki. ZSIGULI, zöld színű IN-es rendszámú el­adó. Érdeklődés: Sal­gótarján, Arany János u. 17., I. em. 4. Dr. Balogh. Telefon: 30-70. Megtekinthető: szom­baton 4—6, vasárnap 9—ll-ig. Nyári szünidőre diákokat felveszünk hangos­árusnak. Jelentkezni lehet a salgótarjáni posta- hivatal vezetőjénél. Az ÜM Pásztói Szerszám- és Ké­szülékgyár felvesz 18 életévét betöltőti esztergályos és marós szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi csoportján. Pásztó. Akácfa u. 6. sz. IR-es 1500-as zöld botváltós Polski Fiat ela dó, Salgótar j án, Zrínyi Miklós u. 6. SZAKKÉPZETT, vagy legalább kétéves kereskedelmi gyakor­lattal rendelkező bolt­vezetőt, eladót felve­szünk. MÉK-központ, Salgótarján, Megyei tanács, ni. em. NÓGRÁD megyei Beruházási Vállalat gyakorlattal rendel­kező gyors- és gép­írónőt keres. Jelent­kezés a vállalat iro­dájában, Megyei ta­nács ül. em. 309. Magasnyomású vizsgával rendelkező kazánfűtőt felveszünk. Nógrád megyei Patyolat Vállalat Salgótar­ján. Rákóczi u. 227. ELADÓ! 1 db ZUK ponyvás 0,9 tonnás gépko­csi, 1 db SKODA 1 ton­nás csukott gép­kocsi, ! db PANTHER- autódaru garan­ciális motorral. A járműveket ti­pizálás miatt érté­kesítjük. Érdeklődés: Salgótarjáni Ter­vező és Építőiparig Szövetkezet, Salgótarján, Dózsa út X. Telefon: 20-89. * Férfi munkaerőt szervezői munkakörbe kere­sünk. Jelentkezés írásban „Komoly munkaerő” jeligé­re a Kiadóba. SZÜGYI községi kö­zös Tanács Végrehaj­tó Bizottsága pályáza­tot hirdet függetlení­tett művelődési ház igazgatói állás betöl­tésére. Szükség esetén lakást biztosítunk. Pe­dagógus házaspár előnyben részesük Je­lentkezés a községi ta­nács elnökénél szemé­lyesen, vagy írásban. Fővárosi Kézmű­ipari Vállalat pász­tói telepe felvesz gépi varrónőket benti és bedolgozói állományba a kon­fekciórészlegbe. Kereseti lehetőség 1400—1800 Ft között. J elentkezés: Pász­tó, Kastélykert. TAURUS Ab­roncsgyár felvesz 18 életévét betöl­tött férfi- és női dolgo­zókat. Kereseti lehetősé­gek munkakörök­től függően. Há­rom műszakos üzemek. Jelentke­zés a gyár mun­kaügyi főosztá­lyán, Budapest. Vin., Kerepesi út 17. Keleti pálya­udvar mellett. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom