Nógrád. 1974. június (30. évfolyam. 126-151. szám)

1974-06-28 / 149. szám

(c£ Világ proletárjai, egyesüljetek! Al«MSZMPv NO GR A D M E G Y El BIZOTTS AGA ES A M EG XXX. EVF., 149. SZÁM ARA: 80 FILLÉR Twmimsssmm 1974. JÚNIUS 28., PÉNTEK Népeink kilzös ©élek elérésén munkáikoilnak Magyar—mongol barátsági nagygyűlés a MOM-ban Csütörtök délelőtt a Mongol Népköztársa­ság külügyminisztere, Lodongijn Rincsin, és külügyminiszterünk, Púja Frigyes, a Külügy­minisztérium Dísz téri vendégházában kon­zuli, illetve magyar—mongol kulturális egyezményt írt alá. A mongol párt- és kormányküldöttség ugyancsak tegnap, Budapesten városnéző körúton vett részt. Megtekintették a Füredi úti lakótelepet. Utaztak a metrón, majd dél­után a Magyar Optikai Müvekbe látogattak, ahol forró hangulatú nagygyűlésre került sör. A nagygyűlés előtt üzemlátogatáson vettek részt. A MOM Szakasits Árpád Mű­velődési Házában találkoztak az üzem dol­gozóival. A nagygyűlés elnökségében foglalt helyet Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Né­pi Forradalmi Párt Központi Bizottság el­ső titkára, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnökségének elnöke, továbbá a Mongol Népköztársaság kormányküldött­ségének többi tagja. A nagygyűlés elnöksé­gében helyet foglalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, továbbá Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. A termet megtöltő sok száz dolgozó me­leg ünneplésben részesítette, hosszas tapssal köszöntötte a magyar és a mongol államfér­fiakat. A mongol és a magyar himnusz el­hangzása után Katona Imre, a budapesti pártbizottság első titkára nyitotta meg a barátsági nagygyűlést. Ezután Kádár János lépett mikrofonhoz. Kádár János beszéde Tisztelt nagygyűlés! Kedves elvtársnők! Elvtár­sak! Barátaink! A Magyar Szocialista Mun­káspárt központi Bizottsága,- a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa és kormánya, s a magam nevében szívből kö­szöntőm házigazdáinkat, a Magyar Optikai Müvek dolgo­zóit, a magyar—mongol ba­rátságnak szentelt mai nagy­gyűlésünk elnökségét, és min­den résztvevőjét. Az önök sze­mélyében köszöntőm a kerület, a főváros, hazánk minden dolgozóját. Gyümölcsöző, eredményes tárgyalások Kedves elvtársak! Mindig öröm, ünnepi ese­mény számunkra, ha szövet­ségeseinkkel találkozhatunk. Így van ez most is, amikor kedves vendégként hazánk­ban üdvözölhetjük a szocia­lizmust építő testvéri mongol nép, sok ezer kilométer mesz- szeségből hozzánk érkezeti igen tisztelt képviselőit. En­gedjék meg, hogy külön kö­szöntsem én is körünkben, igaz barátunkat és harcostár­sunkat, a nemzetközi kommu­nista mozgalom kiváló szemé­lyiségét, a Mongol Népi For­radalmi Párt Központi Bizott­ságának első titkárát, a Nagy Népi Hurál Elnökségének el­nökét, Jumzsagijn Cedenbal elvtársat, a mongol párt- és kormányküldöttség minden egyes tagját. Köszönjük, hogy meghívásunkat elfogadva, el­jöttek hozzánk, szívből kí­vánjuk, érezzék jól magukat nálunk. Mongol barátainkkal az el­múlt napokban széles körű eszmecserét folytattunk az or­szágainkat kölcsönösen érintő kérdésekről. Örömmel számol­hatok be róla, hogy tárgyalá­saink eredményesek, gyümöl­csözőek voltak, mert megbe­széléseinken a magyar—mon­gol barátság ápolásának, el­mélyítésének szelleme vezérelt bennünket. Megvitattuk kap­ben bebizonyosodott pártjaink teljes nézetazonossága. Nagy megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy egy úton járunk, egységesek vagyunk szocialis­ta törekvéseink valóra váltásá­ban. Mély meggyőződésem, hogy megbeszéléseink újabb lendületet adnak az országa­inkban folyó szocialista épí­tőmunkának, és kétoldalú kapcsolatainkon túlmenően hozzájárulnak a szocialista or­szágok egységének erősítésé­hez, a népek barátságához, közös imperialistaellenes har­cához. Nagy utat tettek meg barátaink Kedves Cedenbal elvtárs! Kedves mongol barátaink! Pártunk, a magyar nép ér­deklődéssel figyeli a mongol nép haladását, a társadalom átalakításában elért eredmé­nyeit, s azokat nagyra érté­keli. Sikereiket a mi eredmé­nyeinknek is tartjuk. Tudjuk, milyen nagy utat tett meg a mongol nép egy emberöltő csolataink fejlesztésének lehe- 'alatt a feudális-nomád élet­mellett a szocialista országok közösségének együttes erőfe­szítései biztosítják népeink gyors felemelkedését, sorsuk­nak jobbra fordulását. Ez biztosította a mongol nép szá­mára is, hogy alkotó munká­ja nyomán gyors ütemben nö­velhesse népgazdaságát, fej­lessze tudományos életét és kultúráját, örömünkre szol­gálnak azok a nagyszerű eredmények, amelyeket a test­véri mongol nép hazája szo­cialista fejlesztésben elért. Az ország nagyarányú fejlődését bizonyítja, hogy a legutóbbi negyedszázad alatt a beruhá­zások 29-szeresére, ezenbelül az ipari beruházások 34-sze- resére növekedtek. Az elekt­romos energia termelését ugyanezen idő alatt 25 millió kW óráról 652 millió kW órára, a megművelt földterü­letet 53 ezer hektárról majd­nem félmillió hektárra növel­ték. A mongol nép jólétének és életkörülményeinek javulá­sa, szellemi értékeinek gya­rapodása a szocialista társa­dalmi rend előnyeit, életké­pességét és magasabbrendűsé- gét bizonyítja. A Mongol Népköztársaság példát mutatott azzal, hogy antiimperialista, antifeudális forradalom véghezvitelével el­kerülte a történelmi fejlődés kapitalista szakaszát, és köz­vetlenül a szocialista fejlődés útjára lépett. Tiszteljük és nagyra becsül­jük Mongólia népének vívmá-’ nyait, eredményeit, amelyeket a nagy mongol forradalmár, Szuhe Bator által alapított dicső Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével ért el. Szív­ből gratulálunk eddigi ered­ményeikhez, és kívánjuk, hogy a testvéri mongol nép érjen el további nagyszerű eredményeket a Mongol Népi Forradalmi Párt XIV. kong­resszusán elfogadott határo­zatok megvalósításában, az ötödik ötéves terv teljesítésé­ben. Munkálkodjanak sikere­sen annak a célkitűzésnek a megvalósításán, hogy a Mon­gol Népköztársaság gyorsan fejlődő ipari-agrár országgá váljék. Érjenek el további ki­emelkedő sikereket szép, nagymúltú hazájuk, a Mongol Népköztársaság felvirágozta­tásában. Kedves elvtársak! Baráta­ink! Saját ügyeinkről szólva, barátaink előtt sem titkoljuk, hogy hazánkban adódik még nem kevés megoldásra váró kérdés. Mégis, a lényeget te­kintve, örömmel közölhetjük mongol barátainkkal azt, hogy a Magyar Népköztársaság ügyei rendben vannak: né­pünk lendületesen halad elő­re a szocializmus építésének ■ útján. Sikeresen hajtjuk vég­re a párt X. kongresszusának határozatait. Társadalmunk­ban érvényesül a párt, a munkásosztály vezető sze­repe, szocialista rendsze­rünk legfőbb politikai alapja, a munkás-paraszt szövetség szilárd; szélesedik . és mélyül a szocialista nemzeti egység. Termelési feladatainkat, ne­gyedik ötéves tervünk időa­rányos részét teljesítjük. Az 1973-as év és az idei év első öt hónapjának eredményei biztatóak: dinamikusan nő a termelés, növekszik a beru­házások üteme. Gazdasági életünkben fő törekvésünk a kibontakozó kedvező tenden­ciák erősítése, a termelési szerkezet javításának meg­gyorsítása, a gazdálkodás ha­tékonyságának fokozása. Megvalósítjuk a kongresszus határozatait Eredményesen valósítjuk meg szocialista céljainkat az ideológiai munkában, a tudo­mányos és a kulturális élet­ben. Erősödik a marxista— leninista eszmék befolyása, fejlődik a szocialista közgon­dolkodás. Népünk műveltsége az elmúlt 25—30 évben olyan szintre emelkedett, amelyről kapitalista viszonyok között mégcsak nem is álmodhatott. (Folytatás a 2. oldalon) Megkezdődött az országgyűlés nyári ülésszaka Napirenden: gazdasági Az ülésteremben Az országgyűlés csütörtökön délelőtt megkezdett nyári ülésszakának napirendjén el­sősorban az 1973. évi költség- vetés megvitatása és az erről szóló törvényjavaslat elfoga­dása szerepelt. Vitaindító beszédében a pénzügyminisz­ter elégedetten állapította meg, hogy a múlt évet társa­dalmi és gazdasági - fejlődés szempontjából egyaránt sike­resnek minősíthetjük. A ter­vezettnél jobban gyarapodott a népgazdaság, kedvezőbb volt a gazdasági és a pénz­ügyi egyensúly, összhangot mutatott a hazai kereslet és kínálat. A külkereskedelmi és fizetési mérleget követelé­seink növekedése, tartozásaink csökkenése jellemezte. Terv Szerint alakultak a reálbérek és reáljövedelmek, s kiemel­kedően javultak a nagyipari munkásság életkörülményei. Ugyanebben az időszakban — mutatott rá a pénzügy- miniszter — a tőkésors/.á- gokban a termelést és a ke­reskedelmet egyaránt súlyo­san érintő zavarok miatt, rendkívüli mértékben gyorsult az infláció. Országunk stabilitásának alapvető biztosítékát elsősor­ban a szocialista országokhoz és az éppen 25 éves fennál­lását ünneplő KGST-hez fű­ződő szoros kapcsolatunk ad­ta; ez biztosítja import­anyag-ellátásunk tervszerű­ségét, egyszersmind korszerű termékeink állandóan növek­vő piacát. A terv eredményes végre­hajtását jelzi, hogy az állami költségvetés egyensúlya jobb volt az. előirányzottnál és a hiányt is hosszabb idő után első ízben, az előző évinél ki­sebbre 'szorították vissza. Az esztendő általános jellemzésé­re még elmondotta a minisz­ter, hogy felhalmozásra, a tervezettnél kevesebbet, ártá­mogatásra viszont sokkal többet áldozott a népgazda­ság. Igaz, a külkereskedelmi és a fizetési mérleg párhuza­mosan igen kedvezően válto­zott, a kivitel 14, a behoza­tal pedig 4 százalékkal növe­kedett. Ugyanakkor az a tény, hogy a nemzeti jöve­delem belföldi felhasználása, kisebb mértékben növekedett, mint maga a nemzeti jöve­delem, — nem egyértelműen kedvező. Az idén és a továb­biakban jobb egyensúlyt kí­tőságeit, áttekintettük a nem­zetközi helyzetet, és a kom­munista világmozgalom kér­déseit, érintettük közös har­cunk minden fontosabb témá- . ját. Azon munkálkodtunk, hogy tovább erősödjék barát- , ságunk, együttműködésünk és harci szövetségünk népeink érdekeinek megfelelően, a szocializmus és a béke javára. Mostani tárgyalásainkon is minden megtárgyalt kérdés­formától a szocialista állam megteremtéséig. Tudjuk és megértjük, hogy a több év­százados hátrány leküzdésé­hez a rendkívül nehéz termé­szeti viszonyok közepette mennyi munkára, mennyi harcra, milyen állhatatos és vasakarattal rendelkező tár­sadalmi vezető erőre van szükség. A dolgozók céltudatos és állhatatos munkája és harca Ülést tartott a megyei pártbizottság A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága tegnap salgótarjáni szék­házában Géczi Jánosnak, a megyei pártbi­zottság első titkárának elnökletével kibőví­tett ülést tartott. Az ülésen részt vett és fel­szólalt dr. Garamvölgyi József, a kulturális miniszter helyettese. Részt vett az ülésen Markovics Ferenc, az MSZMP Központi Bi­zottságának Nógrád megyei instruktora. Napirenden A közművelődés helyzete me­gyénkben és továbbfejlesztésének feladatai, a Központi Bizottság 1974. március 19—20-i határozata alapján címmel, a párt megyei végrehajtó bizottságának jelentése szerepelt, amihez dr. Boros Sándor, a megyei pártbi­zottság titkára szóbeli kiegészítést terjesztett a megyei pártbizottság élé. A napirend ismertetésére lapunk. hasábjain még visszatérünk. A megyei pártbizottság ülésén Géczi Já­nosnak, a megyei pártbizottság első titkárá­nak előterjesztésében elfogadták az. MSZMP Nógrád megyei Bizottságának és Végrehajtó Bizottságának 1974. második féléves munka­tervét, majd a fegyelmi bizottság második féléves munkaprogramját. Az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának kibővített ülésén Géczi János elvtárs tájé­koztatót tartott az MSZMP Központi Bi­zottságának 1974. június 20-i üléséről. A megyei pártbizottság ezután más ügye­ket is tárgyalt. A pártbizottság nagyra érté­keli azt a széles körű munkaversenyt, amely a Központi Bizottság márciusi ülését köve­tően megyénkben is kibontakozott. Ebben a mozgalomban jut kifejezésre az a hangulat, amellyel pártunk, munkásosztályunk, dolgo­zó népünk készül a XI. pártkongresszusra, hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára. A/ megyei pártbizottság elhatározta, hogy a kongresszusi versenyben legkiemelkedőbb eredményeket elérő szocialista brigádoknak és kollektíváknak tíz kongresszusi oklevél­kitüntetést adományoz. vánunk kialakítani a külke­reskedelemben, ezért is fo­kozzuk a ■ szocialista orszá­gokból származó behozatalt. A nyersanyagok és energia- hordozók világpiaci áremel­kedésének gazdaságunkra gyakorolt hatását elemezte a továbbiakban a pénzügymi­niszter. Mint mondotta, a magasabb árszínvonalat és a valóban tartósnak mutatkozó irányzatokat érzékelnünk és érzékeltetnünk kell. ezért folytatunk tudatos árfolyam­politikát, ezért értékeljük fel mértéktartóan a forintot. A jövő évben életbe lépő új termelői árak is a szüksé­ges alkalmazkodást szolgál­ják, azzal a megkötéssel, hogy az energiahordozók és alapanyagok termelői árának emelése nem vezethet az ár­színvonal általános és jelen­tős emelkedéséhez. Noha a változások a termelői árakat érintik — hangsúlyozta Fa­luvégi pénzügyminiszter —. néhány terméknél, döntően az üzemanyagoknál es tüzelő­anyagoknál, a kormány meg­bízásából, az árhatóságok megvizsgálják, milyen mér­tékben kell a fogyasztói ára­kat módosítani. Ezzel egyide­jűleg azt is kidolgozzuk — tette hozzá —. hogy milyen jövedelemnövelő intézkedése­ket tegyünk a munkások és al­kalmazottak, a nyugdíjasok, járadékosok, és a gyermek­gondozási segélyben részesü­lők bére. illetőleg, járandó­ságai arányos növelése érde­kében. Jóváhagyott életszínvo­nal-politikai elveink és elő­irányzataink teljesítését ugyanis változatlanul alapve­tő feladatnak tekintjük! A csak mérsékelten bővülő beruházások problémáiról szólt ezután a pénzügyminisz­ter, kiemelve a TVK olefin­üzeme és a Hódmezővásárhe­lyi Építőanyag-gyár beruhá­zásainak jó példáját. Az egyes iparágak fejlődéseit mérlegeivé dicsérte az építő­ipar kézzel fogható fejlődé­sét, a villamosenergia-. va­lamint a vegyipart, amelyek az átlagosnál jobban fejlőd­tek, és figyelmeztetett arra, hogy a gépiparban is meg kell gyorsítani a termelés összetételének átalakítását. Ami a mezőgazdaságot illeti kevésbé éreztük, a korábbi aszály, és az állatbetegség : kártevését. Elsősorban a ki - .6 gabona- és kukoricáié,- més, szőlőtermesztés, tóvá 1 az 1970—71 évi magas szín - nalat is meghaladó tehén- s kocaállomány eredmények a tervezett 1 százalék hel;r . 9 százalékkal nőtt a mezőé - daság termelése. Az idén m r arra lehet összpontosítani, — mutatott rá a miniszter —, hogy a magasabb termelési kultúrára építve nagyobb ho­zamokat érjünk el a zöldség-, burgonya- és cukorrépa-ter­melésben is. A vállalati gazdálkodásról szólva, egyebek közt arról is szólt a miniszter, hogy a nye­reségrészesedés minden ágaza­tában felülmúlta a megelőző évet. Mint mondotta, a szemé­lyi jövedelmek tavaly 9 szá­zalékkal növekedtek, s ehhez járul még egészségügyi, kul­turális, kommunális, valamint társadalombiztosítási szolgál­(Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom