Nógrád. 1974. június (30. évfolyam. 126-151. szám)
1974-06-23 / 145. szám
összeállításunkban néhány fiatal költőt mutatunk be, akik szárnyukat próbálgatják, de van mondanivalójuk a világról, önmagukról. Életkorban nagy a különbség közöttük: van olyan, aki éppen csak befejezte általános iskolai tanulmányait, és olyan is, aki már az élet iskolájának is kijárta néhány tagozatát. A költők életkorát azonban nem lehet naptári ivekkel mérni. Vannak kirobbanó tehetségek, akik néhány esztendő alatt el is égnek, s vannak lassan érő alkatok, akiknek csak idősebb korban „érik aszúvá minden szép gerezdjük.” A szárnypróbálgatás még nem biztos repülés. Akarat kell a mozdulatok begyakorlására, szakmai irányítás a lég áramlatainak gazdaságos, messzi repítő kihasználására. A nyilvánosság megadásával ehhez a jövendő biztonságos, célba vivő repüléshez szeretnénk támogatást adni. Fogadják az olvosók megértő szeretettel. SZABÓ ISTVÁN: SZABÓ ERNŐ: Apám emlékére Párbeszéd a tengerrel Vijjong a fűrész, reccsen a fa. Az erdők királya avarba hulL Éh-fejsze csattan koronát fosztón, S a tölgy tűri mozdulatlanul. Makacs vasék tépi darabokra Majd selymes húsára szekerce sújt. Forgács repül, csersavillat árad, S a tölgy tűri mozdulatlanul. , Vonókés hasít, kis gyalu sikkant, Rőt láng lobog fel, s kötél szorul. Karikahajtón kalapács csattan, S a tölgy tűri mozdulatlanul. Elkészült a mű, s a halott fa Hasas hordóként föld alá gurul. Must forr benne, majd duhaj bor dalol, S a tölgy tűri mozdulatlanul. — Apám nézem —, a büszke tölgyölöt Kinek szemére halálárny vonult. Ki hajlított, de soha nem hajolt, Most fekszik csendben, mozdulatlanul. Körülötte forgácsillat árad, S úgy tűnik, hogy nem is szomorú. Érzi talán, a tölgy megbocsájtott, Hisz öleli öt, mozdulatlanul. Eggyé válva mentek a föld alá. — Anyám szegény, a mellemre borult, Megbántottan sírt, mint egy kis lányka, S öleltem öt, mozdulatlanul. Hallgat a műhely, néma a szerszám. Az öreg kádár messzire vonult. Feszes derékkal, legyőzhetetlenül És a sírjára tölgy árnya boruL Mit hozol? Vizet, messzeséget És még? Levegőt, párát az égnek. Vagyonod? Semmi: só, halak, hajók. És még? Csak szólíts, mindent hozok. Életed? Örök. A tiéd? Szabad pár évet élni még. Erőd? Elég nem hajolni senki előtt Mélységed? Hatalom Mindent magába old. Ha még, vagy már nem vagy ember, mélységem otthonod lehet: innen születsz; ha meghalni kell, halálod itt nem örök halál, Mi leszek? Viz, fenéken iszap, só. És máshol? Ha meghalsz, kevesebb: föld lehetsz; itt pára, felleget hizlaló; része szélnek az ég, lehetsz kéklő messzeség, eléd leborulnak mind a szigetek. De élek. Itt ülök partodon, nézlek. Hát kérdezz! És én felelek. KOVÁCS PÁL: A VAJAI VÁRKASTÉLY. Szabolcs megye egyik jelentős műemléke és történelmi emlékhelye a vajai várkastély, melyben a Vay Adám Múzeum található. Képünkön: a} Rákóczi-terem. A fejedelem 1711-ben itt tárgyalt a csá-, szár küldöttével (MTI fotó — Balogh P. László felv.) Fantasztikus novellák SZABÓ ISTVÁN: Ne kételkedj Csak nekem mondd el ha valami bánt Ha kétely merült fel benned felém. Ügy marad a megcsodált világ Milyennek építettük, te meg én. Hibáimat ne te hizlald tovább, Más építsen belőlük várakat. Roggyant falút irigységgel ormán, Hitványságból épült, hitványakat. A végső pont: ha csak hibát lelünk Ott, ahol nemrég még jót találtunk, S megvetjük bántón, idegenül Azt, amit tegnap még megcsodáltunk. — Nem lehet ember oly elvetemült, Hogy ne legyen miért/ megbocsájtanunk. — SZABÖ ERNŐ: RADNÓTI SZOBRA Szobor-szabadság szobra vagyl — akik nem tudják, kínjukon miért nevetsz, akik nem tudtak vigyázni hajnalig, azt mondják, szemeid kO-kegyetlenekl És akik nem tudtak estig sem állni, kiáltják: éjjel te szörnyeteg kezű rémíted álmukat, hogy hideg szíved rejtekén pusztító dobbanás feszüli És akik ólmozott napjukat ezüst kincs után rohanva lázban töltik el, már tudni sem tudnak, érced nem érzik, közülük a versed senki-senkivel nem tud még beszélni! Miattuk bolyongsz a göröngyök fölött, miattuk állsz a megfáradt fának támaszkodva most érettük zihálja csönded, mit kívánszl Szerencse-nép rohan — csak állsz a földön, égen túli hely és lábnyom verte por akarja létedet. Fölöttük lebegsz, és a szaggatott szövetfoszlányokon újból új meleget játszó szélnek adsz. És nevetsz, mert nem értik — szomorú mosoly — hogy te adod érced melegét, amíg a gyanakvók félnek — hogy kínokat hozol. DANYI GÁBOR: Élőbeszéd — mikor lejöttem a fáról, még nem tudtam, hogy gyalog fogok járni — BÚCSÚ Két sin növő perspektívája csökkenti biztonságérzetem — vonat viszi kedvesem — SZOCSÉPLÉS (A szavak ereje a tiszta búza) A szavak üresen konganak. A szavak életünkről vallanak. A szavak tiszta vízbe hullanak. A szavak szerelmesen zsonganak. A szavak kapcsolatot tartanak, A szavak öregesen hangzanak. A szavak megőrzik a holtakat NAGY ENIKŐ: Cím nélkül Varázsos tavasz, éledő csipogás, összekoccanó nevetés a tér. mosolyogva libben a szellő, dideregve fut messze a tét Kinn a réten, ezer virág közt, ifjú pár szalad kacagva. Mint mesében, tündérvilágban, mint két dalos pacsirta. Virágillatú meleg, rügyező élet, áldásos, sarjadó vetés. Kacajoddal szálljon a szellő, fusson tova, messze a szélt DANYI GABOR: KÖZÖNY Közhelyekből felépített váramon üldögélek szemlélem a szivárványos, néhol acélos csillagosú pókhálót Kis darabokra pattintva kínlódik egy szemtelen élet. Kidülledt szemén semmi ragyogás, a hasán felborzolódott szőr, lábán görcsös hullámzás, laszakított lába még egy utolsót rúg vérföccsentőt rúg — — a pók pofájába Kis darabokra pattintva kínlódik egy szemtelen élet. Nézem a legyet. AUTÓSTOP Napsütéses kora őszi délután. Hamvasszőke, formás alakú lány állt az országút közepén és kétségbeesetten integetett egy Opel Rekordnak, de a kocsi elszáguldott mellette. A lány csüggedten ült le a kilométerkőre. Az autó hirtelen megállt, megfordult, majd lassan visszafelé gurult. — No. szálljon be, kislány — mondta a volán mellől egy ötven év körüli, napbarnított arcú férfi, és szélesre tárta a kocsi ajtaját. — Hallatlan! Micsoda könnyelműség ez? — mondta komolyan a lány. — Egy vadidegen személy integet magának az országúton, és erre maga gondolkodás nélkül megáll, és be akarja ültetni a kocsijába? Honnan tudja, hogy nekem tisztességesek a szándékaim? — Nőtlen vagyok. Ezt a kockázatot vállalom. — Ez nem tréfa — kiáltott rá szigorúan a lány. — Nem olvas újságot? Egy autóstoppos nő leállítja a kocsit, aztán füttyent egyet, az erdőből előjön egy egész banda. Elveszik az értékeit, aztán örülhet a vezető, ha ép bőrrel megússza. Látja, itt van az erdő mellettünk. És ha én most füttyente- nék? x A férfi most már egy kicsit ideges volt. — Biztosan nem is tud fütyülni. Szálljon be, kislány, mert lassan beesteledik. — Sző sem lehet róla. Kizárólag azért állítottam meg, hogy emberbaráti kötelességemnek eleget tegyek. A leghatározottabban figyelmeztetem: az ember nem lehet elég óvatos. Ez rám is vonatkozik. Tehát nem ülök egy idegen férfi kocsijába. Volt szerencsém! — biccentett kimérten a lány, és gyalog nekivágott az országúinak. FRONTÄTVONULAS öt perccel kilenc óra előtt megérkezett Géza, az eladó,! és felhúzta a rolót. — Ma nehéz napunk lesz, Gézukám. Sokféle új áru érkezett. Rengeteg vevőre számíthatunk. Miért hallgat? Mi van magával? — kérdezte aggodalmasan a főnök. Géza nem szólt semmit, reszkető kézzel rágyújtott egy cigarettára. Kettőt szippantott, aztán eldobta, hogy egy perc múlva másik cigarettára gyújtson. — Tulajdonképpen nincs semmi okom, hogy ideges legyek. Talán megint ez a frontátvonulás... Majd elmúlik. .. Munka közben talán elfeledkezem róla. A főnök barátságosan, de határozottan így szólt: — Kedves Géza, ön ma ingerült, feldúlt. Ilyen lelkiállapotban nem foglalkoz-, hat a vevőkkel. Esetleg go-t romba hangot használna és, megsértené, megbántaná, őket. Nem kockáztathatjuk üzletünket, a kereskedelem jó hírnevét, ön ma zaklatott lelkiállapota miatt nem alkalmas arra, hogy vevőkkel foglalkozzon. Most szépen veszi a kabátját, és sétára indul a budai hegyekbe. A jó levegő, a festői táj majd megnyugtatja. Ezután a rolót visszahúzták. Az üzlet ajtajára egy tábla került. Nagy, kézzel írott betűkkel ez állt rajta: AZ ELADÓ IDEGESSÉGE MIATT MA A KISZOLGÁLÁS SZÜNETEL! Galambos Szilveszter
