Nógrád. 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)

1974-05-01 / 100. szám

■ Mer vei I. osztály Küzdelmes forduló szoros eredmények Csalt Szügy győzött idegenben — A Bgy. Volán az utolsó percekben egyenlített — Két vendég- és egy hazai játékos kiállítása Bárnán A megyei I. osztályú BaÉtóanigábajnofloság tamásai Vili. (összességében a XXIII.) fardtaójáhain küadeilimes. mérkőzé­sek zaijtottek le szoros eredményekkel. Csak Szügy együtte­se győzött; idegemben, ezúttal Béitsáigon. Három döntetlen volt. Az együket Hugyiagon vívták ki a cDetj tártak, a másikat Bánnám az St. Volán csapata. Ez volt a forduló legsiparteze- rűfclenebb mérkőzése, hiszem két vendég- és egy hazai játé­kost állatott ki a játékvezető. A ford-uló negyedik kaállitottja egy kazár-mátnasaöliei játékos. A harmadik döntetlent Ba­lassagyarmatom harcolták ki a Volán játékosai az utolsó percekben az St. Bányagép csapatától. Négy találkozón a pá­lyaválasztó együttesek nyertek. A magára talált St. ZIM a listavezető Karancstapujtőt győzte le, mint Mátranovák a kissé visszaesett Palotást. A kairancsikesziek ismét bal sze­rencsével kaptak ki Máitnaverebélyiben az elhiibázoitt gól- helyzetek következtében. Kamamesibarény lendületes II. fél­idei játékával győzte le a kissé korán elibizaikodott Kazár­Barma—Sí. Volán 3:3 (3:2) Barna, 300 néző, v.: Nagy Imire. Barna: Szabó V. Molnár J. (Susán), Boaó G., Tóth K. — Liber, Rosta (Ré­pás L.) — Hadiik, Péter, Sza­bó Z., Oravecz, Molnár. Fel­készítő: Susán József. St. Vo­lán: Nagyfeje© — Török, Szolnoki, Lovasa — Iványi J., Demeter — Szőcs, Iványi G., Pusnyik (Práter), Muzsik, Muflár. Edző: Patkó József. A lendületesen játszó hazai csa­pat a 20., 25. és a 27. percben lőtt góljaival 3:0-ás vezetésre tett szert A vendégek az el­ső félóra végén' lőtték első, s tíz pere múlva második szé­pítő góljukat A 42. percben két parázs Jelenet zajlott. TaUpailásért figyelmeztetett egy játékost a bíró, míg a másik oldalon Török meg­rágta eliienjfelét. A partjelző közlésére a játékvezető Törö­köt kiállította. Egy-ikét nézőt, s a vendégek edzőjét kellett; elvezettetnie még a játékve­zetőnek, s folytatódott a já­ték. Szünet után, a 65. perc­ben a vendégcsapat kiegyen­lített. A hajráma a hazaiak elfáradtak. A 77. percben Répás L. nefcirohant a kapu előtt Nagyfejednek, s dula­kodtak. A tömörülést sípszó szakította félbe, s a játékve­zető a (kapust is és a csatárt is kiállította. A Volán csapa­tába mezőnyjátékos helyett kapust cserélt Patkó edző. A hátralevő időben a vendégek nyerhettek volna, de az ered­mény már nem változott. Gólfflövő: Szalbó Z. (2), Répás L„ iífk: Muzsik (2), Iványi J. Jó: Szabó Z„ Bozó G., Mol­nár I., iffl.: Szolnoki, Iványi G, Muzsik, Lovast Kawanesherény— Kazár-Mátraszele 3:1 (6:1) Kairamcsfoerény, 300 néző, v.: Szalbó Mihály. Karancsbe­rény: Vilinyi — Kafculk T., Kakulk P., Mezei I. — Mezei II, Kovács T. — Kovács I, Szóiké L, Bíró, Szőke I., Ci- bilka S. (Fodor I.). Felkészí­tő: Fodor Sándor. KM Egyet­értés: Kun — Tőzsór, Molnár, Kovács T. — Csapó, Homoki — Tolnai, Kovács B, Ko­vács O. (Telek), Bakos, Géczi (Nagy). Edző: Boldvad László. Az I. félidőiben kiegyensúlyo­zott támadások folytak. A 35. pereiben Tőzsór jól eltalált szabadrú'gásgóljóval vezetés­re tettek szert a vendégek. A 47. percben Homoki buktatta ellenfelét, s a játékvezető ki­állította. A tíz főre csokiként vendégek nem tudtak ellen­állni a megújuló hazai roha­moknak. Bíró, Szőke L. és Szőke I. két védelmi hibát kihasználva, s egy jó táma­dás végén 3:1-re fordította góljaival az eredményt Jó: Vilinyi, Kakuk P, Kakuk T., Fodor I., ül.: Tőzsér, Csapó, Tolnai, Kovács B. A bajnokság állása 1. K.-laput jő 23 12 8 3 37-16 32 2 St. ZIM 23 13 5 5 39-17 31 3. Mátranovák 23 12 6 5 48-25 30 4. Bgy. Volán 23 11 6 6 37-19 28 5. Palotás 23 11 5 6 43-33 27 6. St. Bányag. 22 9 6 7 39-37 24 7. Dejtár 23 10 4 9 28-43 24 8. St. Volán 23 10 3 10 39-32 23 9. Bárna 23 7 8 8 44-48 22 10. Kazár-M.-sz. 23 8 5 10 30-36 21 11. M.-verebély 23 7 6 10 36-32 20 12. Szügy 23 6 7 10 30-34 19 13. K.-berény 23 6 6 1,1 33-46 18 14. Hugyag* 23 7 5 11 28-41 18 15. K.-ke szí 23 3 9 11 29-53 15 16. Vörös Cs1l. 22 5 3 14 23-56 13 * = egy pont elvonásával büntet­ve az Ifjúsági csapatának ősszel elmaradt mérkőzéséért. össiaeáMtotba: Andó Miklós Kézilabda Nagyarányú vereség a véghajrában GYÖNGYÖSI VASAS IZZŐ— SALGÓTARJÁNI ÉPÍTŐK 28:16 (12:9) Gyöngyös, v.: Kovács. Nagy. Építők: Kiss J. (Kövesdi) — Nagy I. (1), Boronyai (1) Horváth (4), Szabó (4). Szlá- vik (4), Nádudvari (1). Cs.: Kovács I. (1). Kovács II. (—), Tóth (—), Földi (—). Edző: Czimmer János. Már az első percekben ki­tűnt, hogy az Építők formája nem megnyugtató. Az ellen­fél már 5:0-ra vezetett, ami­kor első góljukat szerezték. A szünet előtti percekben va­lamit javult játékuk, s lendü­letük még a szünet után is mintegy tíz percig tartott. Az ellenfél előnye ekkor két pontra csökkent. A korán kezdett hajrát az Izzó bírta jobban erővel. Az Építők szét- esően' játszottak. Boronyai já­tékán látszott a sérülés mi­atti kihagyás. Szlávik nagy átlövései a legtöbb esetben a kapufán csattant, nagyob­bik részük célt tévesztett. A szervezetlen védekezés nagy­arányú vereséghez vezetett. — mátyus — Az NB lll-ban A Pásztó tartja jó helyezését Az NB III. Északkozép- csoportjában a 23. fordulóban jól szerepeltek a Nógrád me­gyei csapatok. A Pásztói KSE 1:0 arányban legyőzte az Ik- lad csapatát és ezzel egy pont­tal megközelítette. A, gólt Dóra szerezte. A Somoskőúj­falu 0:0 arányban végzett a Tűzoltó Dózsával és hazai Pá­lyán nyert 2 :l-re Csőri és Kiss előtt góljaival az St. Síküveg­gyár a Bgy. SE ellen. A gyar­matiak gólját Rubint szerez­te. Az St. öblösüveggyár a dobogóra pályázó Lőrinci Fo­nótól vett el egy pontot. A Tarjánban lezajlott mérkőzés eredménye 1:1 volt. az üveg­gyáriak gólját Fehérvári lőt­te. A táblázaton a Pásztói KSE tartja jó helyezését eszakközépcsoport 1. Cinkota 2. Sashalom 3. E. Sp. MTK 4. Lőrinci Fonó 5. Iklad 6. Pásztó 7. Gödöllő 8. Salg. Síköv. 9. Salg. öblösü. 10. Tűzoltó D. 11. B.-gyar. SE 12. KÖVAC 13. Hajógyár 14. Gázművek 15. Somoskőújf. 16. Bp. ÉPFU 23 18 23 14 23 12 23 12 23 13 23 11 23 9 23 23 23 23 23 23 23 23 23 8 9 5 11 7 10 6 11 3 13 5 12 5 13 5 13 5 14 48-22 37 42-21 33 39-23 32 31-16 32 39-27 29 37-23 28 28- 23 24 18-32 20 29- 30 19 22-31 19 36-34 18 26-38 17 34-48 17 18-29 15 22-47 15 22-47 13 A 24. fordulóban, máius 5- én: Kőbányai VÁC—Pásztói KSE. Balassagyarmati SE—• Somoskőújfalui Tsz SK. Erzsé­beti Sp. MTK—St. Síküveg- gvár. Gázművek—St. Öblös- üveggyár. Cserhát Kupa Herencaényben Több sportágban versenvt rendeznék ma Herencsénvben a községi sportpályán. A Cser­hát Kupán, tíz község soor- tolói indulnak. Az ünnepélyes megnyitó délelőtt 9 órakor lesz. az eredményhirdetésre délután 5 órakor kerül sor. Várják a turistákat , Természetbarát találkozó Nagykercsegen Má trasae&ei Egyetértést Szügy—Vörös Csillag SE 3:2 (0:1) Rétsá/g, 100 néző, v.: Rajnai L. Szügy: Sáros — Dudás I, Csordás, Laczkó J. (Urbán) — Laczkó F, Qsztorozics P. — Antal, Kárpáty, Mesajár, Kimettá, Csesznáik (Nyimaty). Edző: Beke Ferenc. Vörös Csillag: Tóth A. — Simonyi, Pánitya (Tolvaj), Lakatos — Gajdár, Szabó L. — Gordos O, Molnár, Kecskés. Miklósi, Nikodém. Felkészítő: Győri Ferenc. Egy órán át igen jól játszott a vendéglátó együt­tes, 2:0-as vezetést is szerzett, aztán, elfáradt, s fokozatosan visszaesett. A nagy becsvágy- gyei küzdő szügyiek ez után erejüket megfeszítve 'kiegyen­lítettek. s a hajrában meg­szerezték a győztes gólt is. Góllövő: Meszjár (2), Kár­páty, iüL: Miklósi, Nikodém. Jó: Antal, Meszjár, Kmetti. ili.: Lakatos. Gajdár, Niko- dém. Hugyag—I) ej tár 1:1 (1:0) Hugyag, 300 néző, v.: Nagy István. Hugyag: Szuhámszky — Meló, Járja, Vágner — Fe­rencz G., Sándor I. — Bállá. Ferencz S., Csernyik, Varsi, Hoffmann. Edző: Vidomusz Jakab. Dejtár: Gáli — Sárost, Mackó, Farkas I. — Farkas XI, Fábián — Sztankó. Csó­kást, Varga K. (Mituk J.), Sieikó, Triibin. Felkészítő: Mackó Mihály. A sportszerű mérkőzés igazságos pontosz­tozkodással végződött. Gótlilö- vő: Csernyik, iil.: Csófcáai. Jó: Balta, Csernyák, Hoff­mann, idd.:1 Sárosa. Mackó. Simkó, Trubm. St. ZIM—Karancslapujtő 2:0 (1:0) Salgótarján., Forgács, 250 néző, v.: Molnár. St. ZIM: Baár — Pál, Várad!, Dudás L. — Pócaos, Nagy L. — Gál, Újházi, Band'úr Gy, Huszár. Edző: Bandúr Mihály. Ka­rancslapujtő: Bariba — Gor- d06, Bodor, Lantos I. — Telek S, Oravecz A. — Ozsgyéná, Juhász L (Tóth T.), Juhász II. (Csőri), Tóth S.. Juhász III. Edző: Lantos Edle. Igen jó eteő félidőt játszott a két csapat A 25. percben a Lap- ujtőd védőkről lepattant lato­dat Nagy L. jókor érkezve félmagasan a kapu jobb olda­lába lőtte. Szünet után, is akadozott a vendégcsapat já­téka. A 60. pendben Dudás Gy. keresztlabdáját Bandúr Gy, éles szögből 16 méterről vá'gte az éHlenkező sarokba. Jó: a közvetlen védelem. Póczos. Bandúr Gy., Dudás Gy., iü.: BodJor, Telek S.. OraweCz A. Bgy. Volán—St. Bányagép 2:2 (1:1) Balassaigya rmat. 300 néző, v.: Laczkó L. Bgy. Volán: gép: Szegedi — Váradi, Zva- ra, Juhász, Molnár K. — Ri­gó (Gyöngyösi'), Fiikor — Sohwarcz, Jenei, Ferencz, Ta­kács (Lisztóczki). Edző: Bem- ke János. A hazaiak óriási lendülettel kezdtek, s kapu­juk eüőterétoiez szorították a vendégeket. A nagy nyomás alatt igyekezetében Rigó ön­gólt vétett a 16. percben. Szórványos ellentámadások­ból veszélyeztettek a vendé­gek. A 43. percben. Ferencz keresztlabdájával Schvvarcz elfutott, e a kimozduló kapus mellett a jobb sarokba lőitte a labdát. Szünet után a ven­dlégek adogattak jobban, A 82. percben Lisztóczki átadá­sából Fiikor hétméterről a léc alá vágta a labdát A 87. percben. egy szögletrúgás után az elalvó védők közé beugörva Gál a léc alá fejel­te a labdát. Jó: Kalmár, Bérezi, Gál, W.: Szegedi, Zva- ra, Sohwarcz. * Mátranovák—Palotás 2:0 (2d)) Mátranovák, 300 néző, r.: Gergely. Mátranovák: Répás L. — Kilóin, Geose, Veres, Kapás — Mészáros (Kun), Varga E. — Juhász, Tóth I., Simon (Csikós), Tóth. Edző: Gáspár Mihály: Palotás: Markolt — Zsiga, Szabó, Tóth — Miaitiszlovics (Sipos), Sán­dor — Ballta, Turcsán.yi, Ba­logh, Duzs, Dévai (Molnár L.). Társadalmi edző: Kovács József. Időnként a vendégek játszottak mezőfölényben, míg a hazaiak veszélyesebb ellentámadásokat vezettek a sportszerű mérkőzésiéin. A 15. perében Tóth L. az öt és fe­lesre lőtte be a szöglettől a labdát és Simon élesen a há­lóba fejelte. A 30. pereiben Mészáros,—Juhász összjáték végén Tqtto I. kapta a lab­dát, kiugrott a védőik közül, s a büntetőterület határáról hatalmas érövéi lőtte a jobb felső sarokba. Szünet után Tóth I., Csikós és Juhász hibá­zott már^ csak a kapussal szembenállwa. A vendégek is hadilábon, álltak a gólhelyze­tek valóra váltásával. Jó: Kil­óin, Geose, Veres, Tóth I., Simon, iü.: Zsiga, Duzs, Sán­dor. Mátraverebéily— Karan cskesrzi 2:0 (0:0) Mátraivwebély, 300 néző. r.t Béniké. Mátraverebély: Ka­denszki — Verebélyi Gy., Be­aus L, Zagyi G. — Kormos Gy., Benus G. — Zagyi L., Ja- kulbovics. Zeke, Szabó T., Za­gyi F. Edző: Pál József. Ka- rancskeszi: Sztremi — Gor­dos, Zagyi, Balkos — Vanya N., Egyed — Csamad. Tarjá­ra, Simon-, Bésti, Zsiidai N (Szecslkó). Edző: Kovács Er­nő. Az I. félidőben egyenlő erők küzdöttek. Szünet után a vendégek rendire elhibáz­ták gólhelyzeteiket, míg a 70. percben Zagyi. L. lövése Zagyit érintve jutott a háló­ba. öt perc - múlva- Jafoubo- vios beadásából Szabó T. kö­A munkahelyi spartakiád- dat egy időben természetbarát­találkozót rendez a megyei szövetség június 12—14. kö­zött a Nagykercseglaposon. Az ünnepélyes tábornyitás után több rövid túrát tesznek a résztvevők a Karancs-hegy- ségben. A háromnapos tábo­rozás programjából nem hiá­nyoznak majd a tréfás ver­senyek sem. Tábortűzre is sor kerül kultúrműsorral egy­bekötve. Naszály — Kalmár, Cseri, dtr. Halász — Loksa, Bérezi — zelről lőtte a hazaiak második Huttyám, Dudás. Gál, Mihály gólját. Jó: Szabó, Jakuhovics, (Pál), Családi (Szádvári). Ed- Benusi L., Zeke, isii,: Zagyi, ző: Fábián István. St. Bánya- Vanya! Zsidiai N. 6 NOGRÁD - 1974. május 1, szerda Salgótarján Malinovszkij úti sporttagozatos iskola

Next

/
Oldalképek
Tartalom