Nógrád. 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)

1974-05-08 / 105. szám

I Öt gólt lőtt a ZIM, a Dejtár és a KM Egyetértés Idegenben nyert a Bg\. Volán, a Máiranovák és a ZIM Küzdelmes mérkőzéseken pályaválasztói győzelmek — Ót kiállítás A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi IX. (összességében XXIV.) fordulójában három meglepően nagyarányú győzelem akadt. A legnagyobb meglepetést kétségtelenül a ZIM keltette a Bányagép SK-nál aratott 5:0-ás sikerével. A KM Egyetértés 5:l-re győzött Kazáron a Bárna csapatával, míg Dejtár a Vörös Csillag SE együt­tesével szemben. A forduló második idegenbeni győzelmét az utolsó percekben lőtt góllal Mátranovák szerezte Ka- rancskesziben. A harmadik idegenbeni pontrabló ismét a jó formában játszó Bgy. VOLÁN volt, bár l:0-ás palotási győzelme nem tükrözi a kihagyott gólhelyzeteket. Igen szo­ros eredményeket értek el a pályaválasztók is. Szügy csa­pata 2:'l-re nyert Karancsberény ellen, mint az St. VOLÁN Mátraverebéllyel szemben. Karancslapujtőn kezdés után ráijesztettek a hugyagi vendégek a listavezető csapatra, amely aztán a II. félidőben igazolta erejét. Ismét sok ki­állítás történt. Érthető volna ezt a kiesés elleni harc szám­lájára írni, valójában azonban azt jelzi: nincs rendben az egyesületeknél a sportszerűségre irányuló fegyelmező te­vékenység, s hogy mit sem használnak a még oly szigorú szövetségi fegyelmi büntetések sem. J. fejelt a bal sarokba. A gól után a vendégek játszot­tak fölényben, jobb középpá­lyásaikkal. Lövéseik pontat­lanok voltak. A 44. percben Muzsik emelte kapu felé a labdát, s mielőtt Kadenszki elérte volna, a befutó Muflár a kapu bal oldalába fejelte. Szünet után tíz percig a Vo­lán támadott, majd a vendé­gek irányították a játékot. A 60. percben Kormos Gy. egy testcsellel lerázta őrzőit, s a kapus mellett a hálóba gurl tóttá a labdát. A hajrában mindkét csapatnak volt még gólhelyzete, de az eredmény nem változott. Jó: Fráter. Szolnoki. Muzsik, Lovasi. ill.: Kadenszki, Benus G.. Szabó. Szügy—Karancsberény bányagépgyári pálya, 200 né- Zeke- Jakubovics. 2:1 (1:0) ző, v.: Benkő. St. ZIM: Baár Kazár-Mátraszele—Bárna Szügy, 150 néző, v.: Urbán. — Pál, Váradi, Dudás L., 5:1 (3:1) Szügy: Sáros — Dudás I., Póczos, Nagy — Gál, (Há- Kazár 200 néző v Bre- llaskó (Urban), Laczkó J. - rom Gy.) Újházi, Dudás Gy., ZOvszki. KM Egyetértés: Rá­*ntal L*aCZ™ FV,~ CST nan^Ur ”USZt';- Edzö: tóti - Tőzsér, Molnár. Sar­cias, Karpaty, Meszjar, Kmet- Bandur Mihály. St. Banya- kadi _ Kovács T r«nn _ ti (Nyiraty), Osztrozics. Edző: gép: Szegedi - Váradi, ToLi F (Kovács O) Kovács Beke Ferenc. K.-berény. Vi- Zvara, Juhász - Molnár K„ r toiJí K ™L n linyi Kakuk T., Kakuk P., Rigó Takács (Gyöngyösi), Bakos Kovács V Edző- Bold' Mezei - Kovács T., Fodor Jenei, Liszkóczi, Ferencz, Fii- rV„ln RArn,• v II., Kovács I., Cibilka S, kor. Edző: Benke János. ™ TBár"»- Sza.bt° V' Szőke, Fodor I., Bíró. Fel- Rendkívül gyengén játszott Tihír R™t. iS iir.i készítő: Fodor Sándor. A a hazai csapat. Védelmének ^ !bfr’ ‘ RL°ln^T í *®aj" lendületesen kezdő hazaiak megingásait rendre kihasz- aar Fete!l »za »Oá'ára­már a 6. percben megszerez- nálta a jó formában játszó X^cz' PT?SZ; , z,td: Sus^n ték a vezetést: Meszjár kiug- ZIM támadósor, amelynek lendületesen kezdő rótt a védők közül és a ki- tagjai közelről, s távolról so- 1 mozduló kapus mellett a há- kát és pontosan lőttek kapu- loba juttatta a labdát. Fél- ra. Góllövő: Dudás Gy. (3), Időig váltakozó játékban Pál, Huszár. Jó: Baár, Pál, Du- ugyanő hibázott két ígéretes dás Gy., Bandúr Gy.. Huszár, 28‘ Percben a méltatlankodó gólhelyzetben. Szünet után ill.: Fiikor, Ferencz.*' Szabó V.-t a játékvezető ki­fordult a kocka: az 55. perc- jjgy# Volán Palotás állította. A 35. percben a vén­ben ugyanis Fodor I. má- * |.q (q.q) dégek legjobb csatára. Szabó kazár-mátraszelei együttes Tolnai F. (2) és Tolnai K. góljaival húsz perc alatt há romgólos előnyt szerzett. A A BAJNOKSÁG ALLASA 1. K.-lapujtő 2. St. ZIM 3. M.-novák 4. Bgy. Volán 5. Palotás 6. St. Bányag. 7. Dejtár 8. St. Volán ö. Kazár-M.sz. 10. Bárna 24 13 8 3 39-17 34 24 14 5 5 44-17 33 24 13 6 3 30-26 37 24 12 6 6 38-19 30 24 11 4 8 43-34 21 24 10 6 8 44-42 26 24 11 4 9 33-44 26 24 11 3 10 41-33 25 24 9 5 10 35-37 23 24 7 8 9 45-53 22 24 7 7 10 32-35 21 24 7 6 11 37-34 20 24 6 6 12 34-48 18 24 7 4 12 29-43 18 24 3 9 12 30-55 15 24 5 3 16 39-66 13 vidszorra a hálóba tciláit. Palotás 250 néző v • Kom- Z' szabadrúgásból a hálóba Tíz perc múlva Fodor II. ló- iósí. Bgy’. Volán: Naszály bombázva szépített. A 48. hetett 11-est, de a kapu fölé Kalmár, ' Cseri " Mihály percben Kovács T. jutott a vágta a labdát. A véghajrá Loksa, ’ Bérezi’ _ Huttyán kiállítás sorsára, mert a le­i smét a hazaiaknak kedve- Dudás, Gál, Pál, Családi, eített játékvezetői labdát má­zett: tömörülésből ekkor Edző: Fábián’ István. Palotás: sokszor 's elrúgta. A vendé­Csordás lőtt kapura, s a láb- Markolt — Zsiga, Szabó F.[ sek elfáradtak, s a lelkesebb tia Kovács T. fején irányt- Tóth A. Duzs| Sándor — hazaiak Kovács B. két góljá­változtatva pattant az ellen- Bállá, Matiszlovícs, Balogh, val növelték előnyüket. Jó: kező sarokba. Jó: Sáros, Turcsányi, Dévai, Cs.: Sípos, Tolnai F. (a mezőny legjobb­i aczkó J., Meszjár, Osztro- Molnár L. Társadalmi edző: ja), Kovács B., Molnár B„ zics, ill. Kakuk T., Fodor II., Kovács József. Az I. félidő- Kovács V„ Tőzsér, ill.: Bozó Mezei. Vilinyi. ben kiegyensúlyozott játék G„ Szabó Z. Dejtár—Vörös Csillag SE folyt. A vendégek két érvény­5:1 (2:1) télén gólt lőttek. Az 50. perc­Dejtár, 200 néző, r.: Harth, ben Pál átadásából a felfutó Dejtár: Gál — Sárosi, Mackó, Kalmár 18 méterről a léc Farkas I., — Sinkó, Fábián alá bombázott. F. — Sztankó, Csókási, Var- Tíz perc múlva U-eshez ju- ga K., Kremnicsán G., Tru- tottak a hazaiak, de Bállá lö­bin. Cs.: Kardos, Mituk J. vését Naszály kivédte. Ez Felkészítő: Mackó Mihály, után fölényben, játszott a ven­Vörös Csillag: Szadlis — Tol- dégcsapat, de csak három ér- }í' szügy vaj, Pántya, Lakatos — Gaj- vénytelen gólt lőtt. Jó: Kai- 12.' M.-verebéiy dár. Szabó L. — Gordos O., már, Mihály, Bérezi. Gál. ill.: 13- K.-berény Molnár, Kecskés, Póth, Ni- Zsiga, Duzs. Matiszlovícs. . K^kesfi* °A Málranovík—KcraiicBkerai «• '-vet! sporlszeni mérkőzés Karaneskeszi. 300 néző. y. : tetve ^LílsígíVsaeaiansk Oaz­egyetlen sajnálatos esemenye M n v szel elmaradt mérkőzéséért, az utolsó percben rosszul Ra?r: “.-novak: Domonkos ­vetődő Szadlis sérülése volt. KilcJ?r Gecse. Veres. Kapás A gólokon Sztankó (3), Csó- ZT,,?1tsza,r,08, K'íí?..17-TJu^sz' kási, Varga K., illetve Kecs- ^vY^T83, Toth L- *Csi" kés osztozott. Jó: Gál, Mac- kos>- Edző: Gáspár Mihály, kó, Sinkó, Sztankó, ill.: Sza- K'keszi: Sztremi — Gordos. bó, Kecskés, Póth. Zagyi, Básti — Vanya N„ K.-lapujtő—Hugyag Egyed — Csamai, Tariáni. 2:1 (1:1) Simon, Zsidai N„ Szecskó. Karancslapuj tő, 250 néző, Edzö: Kovács Ernő. A 25. v.: Martinkó. K.-lapujtő: percben Tarjáni átadásával Barta — Gordos, Bodor, Te- Simon elfutott. s a kimoz­lek Gy. — Te'->k S., Lantos dúló kapus mellett megsze­I. — Oz«?' it.hász I. rezte a hazaiak vezető gól­(Tóth T.), outiuoc 11., Tóth ját. A másik oldalon Juhász S., Juhász 111. (Csőri), fűző: hibázott hasonló helyzetben. Lantos Ede: Szu- majd állandósult a novákiak hánszky — Meló. Járja I., mezőnyfölénye. A 61. perc­Vágner — Fe xncz O.. Győri ben Kapás futott fel a labdá­F. — B 11a (Járja II.), San- val, visszaguritotta és Csikós dor I., Csernyik, Varsi, Hoff- a hálóba vágta. 1:1. Pár perc mann. Edző: Vidomusz Ja- múlva Csikós érvénytelen gólt kab. A ne"V lelkesedéssel lőtt. A 85. percben Tóth I. l.ezdő hugyagiak a 3. percben beadásából Csikós fejessel megszereztek, a vezetést. Bal- szerzett gólt. 2:1. Emiatt la fejesét Barta először ki- Básti méltatlankodott, s a ki­ütötte, de a csatár másodszor- állítás sorsára jutott. Vona­ra a hálóba továbbította a kodva hagyta el a pályát, s labdát. Húsz perc után a a hátralevő időbein Varga hazaiak átvették az irányi- hibázott gólhelyzetet. Jó: Ge­! ást. A 30. percben Gordos cse Kaoás. Mészáros. Kun. labdáját Juhász 1. átvette es Qsjkós (a mezőny legjobbja), vgy csellel elhúzva a kapus U1 simon. Csamai. Zsidai N. mellett, kisodródva is gólt Ez után a listavezetők- 'o a” ^ MaDiiverebely Salgótarján. Baglvasalja. Májusi labdarúgómüsor Kupadöntők Európában Kétszer itthon játszik az SBTC Érdökesmiek ígédkemk az él- —'Egyetértés, Dorog1—Újpesti moskőújfalu, Sashalom—Sík­következő, a májusi laibdiarú- Dózsa, Csepel—Ferencváros, üveggyár, Kőbányai VÁC— góműsor. Valamennyi kupa- Vasas—Pécs, B,p. Honvéd,— öblösüveggyár, döntőre ebben a ! hónapban Zalaegerszeg, MTK—Szeged, kerül sor és a televízió jóvol- SBTC—Videoton. MÁJUS 22., SZERDA tából a nézők is ott lehetnek NB II. Északi csoport: a legjobbak találkozóin. A SKSE—Gyöngyös, Vác—Nagy- Az UEFA Kupa 1973/74. évi magyar válogatott Jugoszlá- bátany, Ki&terenye—Dunáké- I. döntője, via csapatát fogadja — a szii. mérkőzés ezúttal is vidéken, , MÁJUS 26., VASÁRNAP Székesfehérvárott lesz. Az MÁJUS 15., SZERDA NB Iiben több rangadóra sor A bajnokcsapatok EK NB I. XXIX. forduló: Vide­kerüL Az SBTC csapata két 1973/74. évi döntője: Bayern oton—Tatabánya, Haladási- találkozót itthon játszik, egy- München—Atletioo Madrid. SBTC, Dorog—Rába ETO. szer pedig utazik a májusi (A mérkőzés Brüsszelben Csepel'—Egyetértés, Vasas— fordulókban. lesz.) Újpesti Dózsa, Bp. Honvéd— A Közép-Európa Kupa dön- Ferencváros, MTK—Pécs. MÁJUS 8., SZERDA tőjének második mérkőzése Szeged'—Zalaegerszeg. I, . . . —y. Tatabányán. ' NB II. Északi csoport: Kis­A kupagyőztesek EK ' terenve __Rudahánva Vasas l 073^' ^ MÁJUS 19., VASÁRNAP izzó^Nagybátony, Sátoralja­dambol: AC Milan-FC^ Mag- NB I. XXVIII. forduló: Za- újhely—SKSE. deburg. (A merköc^t 20.25 ]aegerSÄeg_MTK, Pécs—Bp. NB III. Északközépcsoport: órakor a_tev^e is KozrseU_.) Honvéd, Ferencvá ros—Vasas, Somoskőúj fa ki—Sashalom, . Ko,„ p"Sur ,a i ^pa 197?7 * Újpesti Dózsa—Csepel, Egyet- Pásztó—Lőrinci Fonó, Lklad— évi dontojenek első medk<j:e- £rtx^s—Dorog, Ráiba ETO—Ha- Bgy. SE, St. Silküveggyáir—St. se Zsolnán. (A rádió 17.33 jadás SBTC—Tatabánya, Sze- öblösüveggyár, órakor ad közvetítést a Pető- - ----­g ed—Videoton. fi-adón. a Zllina—Tatabánya n Észafci csoport: MÁJUS 29., SZERDA találkozó II. félidejéről.) Nagybátony—Kisteremye, Ka- Magyarország—Jugoszlávia. , ■ aincbarcika—SKSE. Válogatott mérkőzés Székes­MÁJUS 12., , as akim ap NB III. Északik özépcsoport: fehérváron,. NB I. XXVII. forduló: Ta- Bgy. SE—Gázművek, Hajó- Az UEFA Kupa 1973(74. évi tabánya—Rába ETO, Haladás gyár—Pásztó, Cinkota—So- döntőjének H. mérkőzése. Az NB lll-ban változatlan a nógrádi csapatok HELYZETE A labdarúgó NB ni. Eszakkö­zépcsoportjában változatlan a nógrádi csapátok helyzete. A Pásztói KSE változatlanul tartja az osztályozó* jelentő hatodik helyet, sőt már két pontra meg' közelítette az előtte levő Ikladot. A két üveggyári csapat a közép­mezőnyben helyezkedik el és a Balassagyarmati SE egyre lejjebb kerül. A gyarmatiakat most már csak egy pont választja el a 14. helyezett Somoskőújfalui Tsz SK- tÓl. . .N. * - ■ eszakközepcsoport • JL Cinkota 24 11! » 49-23 38 2. Sashalom 24 14 6 4 43-22 34 3. E. Sp. MTK 24 13 8 3 41-23 34 4. Lőrinci Fonó 24 12 9 3 32-17 33 5. lklad 24 14 3 7 42-28 31 6. Pásztó 24 11 7 8 38-24 29 7. Gödöllő 24 1« 6 8 30-24 26 8. Salg. öblö*. 21 ISII 31-31 21 9. St. Síküveg. 24 6 8 10 18-34 20 10. Tűzoltó D. 24 6 7 11 23-33 19 11. B.-gvarm. SE 24 6 6 12 37-36 18 12. KÖVAC 24 7 4 13 27-39 18 13. Hajógyár 24 6 6 12 35-49 18 14. Somoskőújf. 24 6 5 13 24-48 17 15. Gázmüvek 24 5 5 14 19-31 15 16. Bp. ÉPFU 24 4 5 15 23-50 13 A tavaszi X. fordulóban május 12-én: St. öblösüveggyár—Sasha­lom, St. Síküveggyár—Cinkota! AUKAS, Somoskőújfalui Tsz SK —Lőrinci Fonó. Pásztói KSE—Er- „ zsébetl Sp. MTK, Bp. EPFU—Ba­Osszeállította: Andó Miklós íassagyarmati SE. lőtt. nek volt több gólhelyzetük. A 60. percben 11-esből Telek S. lőtt gólt. öt perc múlva 150 néző. v.: Peleskei. St. Vo- Juhász II. visszarántotta ellen- Ián: Fráter — Szőcs. Szolno- felét, s a játékvezető kiállítót- ki- Lovasi — Iványi J.. De- ta. A 80. - percben Járja I. meter — Borbély (Ratkai). buktatta a kapura törő Tóth Ivánvi G.. Muzsik. Pusnvik S-t. A játékvezető 11-est (Keresztúri). Muflár. Edző: ítélt, s a méltatlankodó hát- Patkó József. M.-verebély: védet kiállította. A büntető- Kadeszki — Zagyi L.. Benus bői Telek S. a kapufát talál- L.. Zagyi G.. Benus G. — ta el. Jó: Bodor, Telek S., Kormos Gy.. Verebélyi Gv. Juhász I., Juhász III., ill: Szu- (Adorján). Z^ke — Szabó T.. hánszky, Vágner, Hoffmann. Jakubovics. Zagyi F. Edzi: St. ZIM—Bányagép Pál József. A hazai támadá­5:0 (3:0) sok a 15. percben góllá értek Természetbarát találkozó Kaposvárott A közalkalmazott termé- tekintését ajánlják. A kényel- szetbarátok idei első kétna- mesebb sétát kedvelő kirán- . ,... , .. ,, dűlök részére Gyertyanos­pos talalkozojara május II- völgybe gyalogtúrákat szer­12-én kerül sor Kaposvárott, veznek, a „Somogyország” fő- A tájjellegű találkozó mind- városának történelmi és műn­két napjára a rendezőség kásmozgalmi, valamint kul- gazdag programról gondosko- turális emlékei, szocialista lé- dott. A találkozó első nap- tesítményei iránt érdeklődők ján, május 11-én szombaton a városnéző séta keretében is- vendéglátók, a Somogy me- merkedhetnek meg a város­gyei művelődési központban sál. Mindkét napra fürdést is üdvözlik a megjelenteket, iktattak be a programba: a majd a somogyi táncegyüttes, kaposvári termálfürdő, vagy a munkáskórus és a fonó- az igali melegvizes gyógyfür- munkás kisszínpad műsora- dő között válogathatnak a nak bemutatása után a „Ka- jelentkezők. A természetbarát posvár” című filmet vetítik közalkalmazottak következő, le a nagy számban már je- második seregszemléjét au- lentkezett közalkalmazotti gusztus 3—5-én Szegeden ren- természetbarátok előtt. A to- dezik meg, amelyre a jelent- vábbi programban többek kezesi határidő: július 2. Kí- között a tokaji parkerdő és a vánságra a rendező Közalkal- szennai református műemlék mazottak Szakszervezete templom mellett a találkozó Csongrád megyei Bizottsága, résztvevőinek a Zala köz- (6713. Szeged, Eszperantó ut- ségben levő Z'chv Mihálv vi- ca 3—5. sz.) részletes tájékoz- lághírű fgstőmúzeum meg- tatót küld. Tartalékosok országos lövészversen ve Az MHSZ, valamint az is szerepel. A MSZBT a szovjet hadsereg között találjuk csapat tagjai Decsei Fe- számos nem­rencet is, aki zetközi erőpróbán szerepelt zelme emlékére május 10-én aktív versenyző korában. Az rendezi meg a tartalékosok országos bajnokságot a Kos- lövészversenyct. Az országos suth Lajos Katonai Főiskola Jecket felmentenék! Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden tárgyalta a Győrben kiállított Jeck Ferenc ügyét. A bizottság felmentette a tar­jáni játékost, így Jeck játszhat a Videoton ellen. Barátságos mérkőzés Salgótarján, Zagyvapálfalva. Iványi G. beadásából Iványi bajnokságon megyénk csapata Izbégi lőterén rendezik. A szügyi Bajza Tsz és a szurdokpüspöki Béke Tsz szo­cialista brigádjai barátságos labdarúgó-mérkőzésen talál­koztak. A meccs után kellemes hangulatban, baráti össze­jövetelen beszélgettek. A mérkőzést egyébként 3:1 arány­ban a szurdokpüspökiek nyerték. Képünk: a találkozó egy jelenetét, majd sörösüvegek társaságában a szurkolók egv csoportját ábrázolja. Herbst Rudolf felvétele j NÓGRÁD — 1974. május 8., szerda 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom